Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-06 / 182. szám, kedd

1991. AUGUSZTUS 6. TAPS HELYETT FÜTTYKONCERT R O LI TIK U SA. INK HÉTVÉGÉJE Késmárkon az elmúlt hét végén úgy érezhette magát az ember, akár a középkorban. Legalábbis az óvárosban, a vár alatt. Vagy száz sátorban a kézműiparos mesterek a kíváncsiskodók szeme láttára készítették, majd árulták portékájukat. Európai fesztiválnak készült a rendezvény, végül is inkább hazai keretek között maradt. Ám a jó hangulaton mit sem rontott a szakadó eső, meg a beígért tíz ország hagyományait őrző ügyeskezű emberek távolmaradása. Rendhagyó volt neves politikusaink ottléte is. Jiri Dienstbier állítólag a Magas Tátrában nyaral és kíváncsiságból leugrott a fesztiválra - csak úgy, szürke dzsekiben. Amikor megjelent a városházán, lett lótás-futás. Hamar asztalt terítettek, kiürítették a folyosókat, cukrászdába küldték a hosztesszeket, hozzanak krémest, fagylaltot. A külügyminiszter váratlanul érkezett,' váratlanul távozott, semmit sem fogyasztott és a bevásárlással teli táskákat is maga cipelte gépkocsijába, elutasítva a segítséget. A szombat esti szentmisén ott volt Jozef és František Mikloško is. A templomból a Lipaszálíó bárjába mentek, de nem mulatozni, tán politikáról vagy családi dolgokról beszélgetni, ez nem tudható, mivel a helyiséget lezáratták és a türelmetlen táncolni vágyók éjfélig a halban várakoztak. Számukra csak azután következett a kötetlen szórakozás. Estére megjelent a kormányfő Ján Carnogurský is. Végigsétált a sátrak között, szóba elegyedett a mesterekkel, de a hömpölygő tömeg, a falatozó emberek ügyet se vetettek rá. Amikor megjelent a vár erkélyén, hogy megtekintse a középkori játékokat meg a tűzijátékot, taps helyett füttykoncert fogadta. A sötétben nem lehetett kivenni reakcióját, az viszont bizonyos, hogy nem sokkal később távozott. .. (ozo) OLVASOINK FIGYELMÉBE! Lapunk jövő keddi, augusztus 13-i számában közöljük a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a földrendelkezésekről, a földtulajdon elrendezéséről, a földhivatalokról, a földalapról és a földközösségekről szóló 1991. július 12-én elfogadott törvényét. KÖZLEMÉNY A bősi vízi erőmű építése körüli helyzet megoldása érdekében most új irányban szeretnénk folytatni a helyi lakosság védelmében kifejtett erőfeszítéseket. A beruházó és az építő vállalat által ideiglenesen használt területekről és a bősi vízi erőmű építésének körülményeiről tartunk megbeszélést. 1991. augusztus 6-án, kedden, 8.00 órakor a Dunaszerdahelyi Városi Hivatal tanácstermében, ahova meghívtuk az érintett községek polgármestereit, a környezetvédelmi hivatalokat, az Eurolánc polgári kezdeményezés képviselőit, valamint dr. Rózsa Ernőt, az Együttélés parlamenti képviselőjét, aki az ügy jogi oldalát fogja megvilágítani. Megbeszélésünk célja, hogy az itt élő lakosság jogvédelme érdekéhen összehangoljuk a tevékenységet. Az ügy fontosságára való tekintettel kérjük, szíveskedjenek a megbeszélésen megjelenni. PÁZMÁNY PÉTER, a Csallóközi Régió titkára ,ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP OKULNAK SAJÁT HIBÁJUKBÓL? A földtörvény elfogadása gyógyírként hatott sok ezer (tízezer) földtulajdonosra, akiktől hajdanán jogtalanul, erőszakosan vették el a gyakran megélhetést biztosító földet. Kíváncsi voltam, hogyan, mily módon kerül vissza a föld a jogos tulajdonoshoz, de arra is, a polgárok ügyeinek intézésében mennyiben segítenek a polgármesterek, a községi hivatalok? A Pozsony melletti 2130 lakosú Fél községben sajnos tudomásul kellett vennem, hogy éppen a polgármester az, aki a „közérdek" nevében hátráltatja a kisajátított föld visszaadását. ELŐJÁTÉK A letűnt rendszerben, ha a hnb-k tisztségviselői tervbe vették, hogy a faluban üzlet, vagy netán egészségügyi rendelő épül, és ha nem állt rendelkezésükre parlagon heverő telek, a társadalmi érdekekre hivatkozva kertek, földek kisajátításával jutottak a szükséges területekhez. Iqaz. a tulajdonosokkal hivatalos adásvételi szerződést kötöttek, s attól függően, hogy bel- vagy kültelekről volt szó, „tisztes" vételárat is fizettek (sokszor negyven fillért négyzetméterenkénti). Nem volt ez másképp Félben sem. Még 1973-ban a Malom utcán lévő kerteket mérték ki házhelyeknek, sőt a lakosokat egy üzlet is szolgálta volna, majd 1981-ben a templom melletti sorra (13 számú parcella) tervezték az egészségügyi rendelőt. A Malom utcán felépültek a családi házak, ám a mai napig az üzletnek nyoma sincs. S ezt a földet a saját földjüket vásárolnák vissza a községtől Andrássyék és Repáňék, az eredeti tulajdonosok. A templom melletti telkek tulajdonosai (az egyház, Karácsonyiék, Mériék, Lépesék és Karikáék) sem ingyen követelik vissza „jussukat". Az említettek még télen jelezték vásárlási szándékukat, ám a hnb elnökből lett (választott!) polgármestertől azt a szóbeli választ kapták, hogy a földtörvény elfogadása előtt nem léphetnek. TILTAKOZÁS NÉLKÜL S azóta döntött már a községi hivatal? - kérdeztem Kuki Margit polgármestertől. - A tulajdonosok a Malom utcai kerteket eladták a községnek, igaz az akkori törvényeknek megfelelően kevés pénzért. Ám ha nem egyeztek volna bele az eladásba, feltételezem, nem került volna erre sor - mondta halálos nyugalommal, majd hozzáfűzte, hogy akkoriban még nem dolgozott a hnb-n. - 1981-ben már titkári funkciót töltöttem be, s jelen voltam, amikor az elnök a hnb-re hivatta a templomsori telkek tulajdonosait, s tájékoztatta őket arról, hogy a parcellára egészségügyi központ illetve házak épülnek majd. A jelenlévők zokszó és tiltakozás nélkül aláírták az előzetes szerződéseket, hogy a kertek felértékelése megtörténhessen. Nem használtunk erőszakot - közölte magabiztosan. - Sajnos, az elmúlt évek során sem az üzlet, sem az egészségügyi központ nem épült fel és már nem is fog. A hajdani tulajdonosok júniusban ismét jelezték visszavásárlási szándékukat, ám a „tanács" úgy döntött, hogy szeptemberig elnapolja ügyüket. Ugyanis - magyarázta hol szlovákul, hol magyarul a polgármester, nemrég egy gyűlésen vett részt, ahol a szövetségi pénzügyminisztériumi előadó azt tanácsolta a polgármestereknek, várjanak. - És amúgy is - tett elém egy 1990. 10. 18-ai keltezésű Pozsony-vidéki jnb fejléces papíron írt szöveget, amelyben az állt, hogy az 1973-ban és 1982-ben aláírt adásvételi szerződéseket csak bírósági eljárás nyilváníthatja semmissé. Néhány ellenvetésemre kelletlenül ugyan, de beismerte, hogy a templomsori 13-as parcella egyik tulajdonosa beperelte a hnb-t, és a pert megnyerte. - Mi (hnb) írásban adtuk, hogy lemondunk ezekről a parcellákról. Nem mi (községi hivatal) miattunk nem rendeződhet a perben győztes tulajdonos telekügye, hanem a földhivatal hibájából. - A többiek nem sürgetik javaik viszszaszerzését? Kötve hiszem, hogy a földet szerető, a földhöz ragaszkodó ember türelmesen nézi a parlagon heverő jussát. - A Malom utcai igénylők annak ellenére, hogy megvettük tőlük, használják volt földjüket. A júniusi falugyűlésen közöltük a lakossággal, hogy mindkét helyen lemondunk építési szándékunkról. Csak azt nem tudom, mit szólnak mindazok, akik a faluban telket akarnak vásárolni és nem kaphatnak, mert egyesek(!) visszakövetelik földjeiket. KÖZJÁTÉK Rossz érzéssel távoztam a községi hivatalból. Úgy éreztem, hogy a polgármester legszívesebben - a közérdekekre hivatkozva - folytatná a volt rendszer praktikáit. De miért hallgat a képviselőtestület? - morfondíroztam magamban, s arra is gondoltam, hogy csak véget ér az az időszak, amikor egy ember dönt szinte mindenről?! Vagy Félben mégsem? A faluban járva a névtelenség mögé bújt emberektől megtudtam, azért választották meg a volt hnb elnök elvtársnőt, mert közvetlenül a választások előtt kijelentette (a hangosbemondón keresztül), hogy ha megválasztják kilép a pártból, az idősek ingyen ebédet kapnak és támogatni fogja az egyház elképzeléseit. Az is igaz, hogy elnökösködése idején gyarapodott a falu. Ezért úgy gondolták, megválasztása után is így lesz. Most viszont váltig erősítgeti, semmi ilyen ígéretet nem tett... „KÉNYSZERÍTETTEK" A kertjüket visszavásárolni szándékozók közül a délelőtt folyamán csak Andrássy Jú/;ártaláltam odahaza. Hogy is volt azzal az önkéntes eladással? - kérdeztem az őszhajú Juliska nénitől, ám még mielőtt válaszolt volna, kézen fogott és kertjén keresztül végigvezetett azon a területen, amely hajdanán az övé volt. - Ez a 10-12 ár föld azelőtt a miénk volt, de el kellett adnunk a többivel együtt. Azzal a kikényszerítelt telkünkkel, amelyen házak állnak, illetve, ahol utcák épültek, már nem tehetünk semmit. De ezt a parlagon heverő senki földjét igen is vissza akarjuk vásárolni. Nem tagadom, amikor láttuk, hogy nem épül rajta semmi, bevetettük rozzsal, de több itt a gyom, mint a kalász. A környéken játszó gyerekek miatt nem végezhetünk gyomirtást sem. Ha ismét a miénk lesz, bekerítjük, s földünk termővé válik ismét. Amikor rákérdeztem - Kuki Margit szavait ismételve - miért írták alá azt a bizonyos szerződést, elfutotta szemét a könny. - Hiszen kényszerít ettek! Az összes utcabelit. Azt mondták, ha aláírjuk, ha nem, a kerteket elveszik. És ha sokáig ellenkezünk, egy fillért sem kapunk. Hát így történt. Ugye, a földtörvény értelmében visszavásárolhatjuk a nem önszántunkból eladott telkeinket? - kérdezte bizakodóan. - Igen, - válaszoltam, s azzal biztattam, sürgesse ügyét. UTÓJÁTÉK Aznap este, riportírás közben, ismét rossz érzés fogott el, hiszen nem kaptam választ arra a kérdésemre, miért nézi tétlenül az ügyintézés szándékos elodázását a megválasztott képviselőtestület?! Hogy bizonyosságot szerezzek, késő este felhívtam lakásán Lépes László mérnök alpolgármestert. Hogy mit tudtam meg? Merőben mást, mint amit a polgármester állított. Például azt, hogy a testület döntött arról, hogy le kell állítani a telkek kiutalását, hogy elutasította a múltbéli falufejlesztési tervezeteket, s hogy néhány ellenszavazat ellenében elfogadták, lehetőséget kell adni azoknak, akik földjüket kényszerből eladták, hogy visszavásárolhassák. Nem igaz az sem, hogy azon a bizonyos polgármesteri összejövetelen arra biztatták volna a vezetőket, hogy szeptemberig várniuk keli a döntéssel. Hiszen pont az alpolgármester unszolására kérdezett rá Kukiné a visszavásárlás lehetőségeire, s pozitív választ kapott. A faluban köztudott, Kuki Margit a régi rendszerben, a pártnak köszönhette, hogy az lett belőle, ami, hogy roma származásáért (is) kiemelték, tisztséghez juttatták annak ellenére, hogy nem volt megfelelő képesítése. A múlthoz való ragaszkodása tehát- egy kis jóakarat mellettmég érthető is. Ráadásul a szabad választásokon ő lett a győztes! - Igaz, a hangosbemondóba beolvasott kortesbeszéde? - kérdeztem Lépes mérnöktől. - Igaz, de ez ma már nem számít. Sok községben, városban szintén a múlt rendszerbeli vezetők ültek a polgármesteri székbe, és sokan váltani tudtak. Azt mondja a közmondás, hogy más kárán tanul az okos. Nekünk, itt Félben, saját kárunkon kell okulnunk. PÉTERFI SZONYA REFLEX' MOTOZÁS Ha mostanság valaki úgy jellemzi magát, hogy „profi vagyok", haladéktalanul gyanakodni kezdek. Legalább annyira, mint valamikor 1980 táján, valahányszor ezt hallottam egy-egy gyárigazgatóról, ügyészről, könyvkiadói vezetőről, főszerkesztőről: ő, kérem, nem gyárigazgatói, főszerkesztői stb. pályán fut, hanem politikai vonalon tevékenykedik. így azután előfordult, hogy aki valamely kórházban egy ilyen „politikai vonalon futó" igazgató sebészfőorvos kése alá került vakbélgyulladással, annak akár 50 százalékos esélye is lehetett az életbenmaradásra. Aki viszont ma profiként, tehát szakemberként mutatkozik be, arról olyan 90-95 százalékos biztonsággal megállapítható, hogy profiságát egykor „politikai vonalon futva" szerezte. De hát istenem, létfenntartási ösztön is van a világon; mi lenne, ha mindenki azt írná be 1991 nyarán is a „káderanyagába", amit öt, tíz, húsz évvel korábban? Peter Rastislav Socha alezredes is így mutatkozott be a Nový Čas olvasóinak: „Én profi vagyok". Amiből az ember arra következtet, hogy (alezredesről lévén szó) katonai szakembernek tekinti magát. És hogy pártja is annak tekinti. Csakhogy Socha alezredes a szó legszorosabb értelmében politizál. Egészen addig, amíg arra kellene válaszolnia, hogy miként lehet védekezni négy, száz, ezer, netán tízezer darab izraeli géppisztollyal felfegyverzett dél-szlovákiai irredenta ellen, amíg e kérdés megválaszolásából állana profisága, addig hihető lenne, hogy valóban szakemberként alkalmazza őt hazafiasan orientált pártja. Csakhogy kiderült, semennyi izraeli géppisztoly nem létezik Dél-Szlovákiában. És ha esetleg léteznek is szovjet fegyverek, amelyeket a megszállásból hazatérő szovjet katonák áruba bocsátottak, csak olyan mértékben léteznek Komárom, Dunaszerdahely és Somorja környékén, amilyenben Karlovy Vary, Zsolna, Olomouc stb. környékén is előfordulnak. Az alezredes politizál, de nem ért a politikához. Rajtakapták a hazugságon, és most kínjában összehord hetet-havat. Miután Carnogurský miniszterelnök kijelentette, hogy az izraeli fegyverekről szóló híresztelés teljesen alaptalan, és miután Szlovákia belügyminisztere sem tudott semmilyen fegyverekről, valamit azért mégis illett mondani a kíváncsi újságíróknak. Socha úr a régi soviniszta recepthez nyúlt, és kiderítette, hogy a Független Magyar Kezdeményezés az Akinek nem inge, ne vegye magára közmondás bölcsessége alapján, magára vette az „inget". Úgy állítja be a dolgot, mintha az FMK valamit mégis tudna a fegyverek létezéséről. Politizálgató katonaként az alezredes nem veszi magának a fáradságot, hogy szemügyre venné, hol is helyezkedik el az FMK a szlovákiai magyar politikai szervezetek struktúrájában. Persze, nagyon valószínű, hogy ha az Együttélés, vagy az MKDM képviselője kezdeményezi az ügyben a parlamenti vizsgálatot, akkor Socha alezredes a Duray-, illetve a Janics-pártra igyekezne most ráütni az irredentizmus bélyegét. Fontos, hogy magyar legyen... Interjújában az alezredes egy szóval sem említi, hogy fegyverek pedig nincsenek, és nem is voltak. Tiszt létére nem talál magában annyi erkölcsi erőt, hogy beismerje: vaklárma volt az egész, mendemondákon alapult. Látom, Peter Socha kedveli a közmondásokat, így azon sem csodálkoznék, ha a fegyverek körül kirobbant ügyet legközelebb így jellemezné: Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja. Pedig hát a szelet ő maga élesztgeti, a haraszt alatt pedig az idegengyűlölet gombája tenyészik. Sándor Eleonórát, a Szövetségi Gyűlés Honvédelmi Bizottságának tagját próbálja bírálni, mert kezdeményezte az ügy kivizsgálását, és a rémhírterjesztők felelősségre vonását. Szerinte a képviselőaszszonynak kötelessége lenne öt támogatni a honvédelem szilárdítására irányuló törekvéseiben. Sándor Eleonóra és Socha alezredes között azonban van egy alapvető különbség. Az, hogy a képviselőasszony képes volt levonni annak a tanulságát, ami most Jugoszláviában történik, ami a Szovjetunió néhány köztársaságában eddig történt és amitől tartanunk kell, hogy itt, Délkelet-Európában még más területeken is megtörténhet. Úgy látszik, az alezredes nem olvas újságot. Törzstisztként nem ismerte fel azt, amit bármelyik póttartalékos közkatonának fel kell ismernie. Pártjának mindenesetre gratulálunk katonai szakértőjéhez. Socha alezredes magatartásáról egy 1980 körüli élményem jut az eszembe. Szemtanúja voltam barátommal együtt egy késeléses verekedésnek. A vagányokat begyűjtötték, kettőnket pedig felkértek a rendőrök, hogy tanúskodjunk. A rendőrségen azonban nagy ámulatunkra elsősorban minket, a tanúkat motoztak meg, mégpedig tüzetesen. Socha alezredes is így tesz a szlovákiai magyarokkal. Egy hét alatt semmivé vált a fegyverrejtekekről szóló mese, és motozni próbál bennünket irredentizmust emlegetve. Akárki meglássa, még ezredes is lehet belőle. Ismertem én is egy ezredest, akiről azt terjesztették kajánkodó ismerősei, hogy azért kapta ezt a rangot, mert minden ezredik szava igaz. TÓTH MIHÁLY KEVÉS ÉS DRÁGA A GYÜMÖLCS (Munkatársunktól) - Az ilyentájt szokásos, zöldségtől és gyümölcstől rogyadozó asztalok eltűntek a rimaszombati nagypiacról. A vásárlók a nyári gyümölcsök helyett a lengyel, török, bécsi és egyéb piacokról, bazárokból származó bóvliba botlanak. A bámészkodók már-már megszokták, hogy a tamásfalai, dobócai, bakti és más környékbeli kistermelőket a ruhaneműt és elektronikai cikkeket minden mennyiségben és minőségben kínálgató vietnami, lengyel, orosz és roma árusok váltották fel. Igaz, az idén van uborka, viszont borsos árat kérnek érte, hisz még most is 9-10 korona a saláta- és 15 korona a csemegeuborka kilója. Hiányzik viszont a káposzta, a kelkáposzta. Lecsófőzésre sem sokan gondolhatnak a 20 koronás paradicsomból és a 16-18 koronás paprikából. A gomba mindig csemege volt, de az idén sokaknak elment az étvágyuk tőle. Az elmúlt héten Tornaiján egy család gombamérgezést szenvedett, egy hatéves gyermek életével fizetett a gombát nem ismerő szülők felelőtlenségéért. A körte ritka mint a fehér holló, almából pedig jó ha egyfélét lehet az asztalon látni. A szilvának, ringlónak pedig egyelőre hűlt helye van. Finom viszont a barack, - már annak, aki meg tudja venni, mert a kajsziért 24, az őszi barackért pedig 28-30 koronát kérnek kilónként. így tehát marad a dinnye, aminek azért is keserű a leve, mert messziről érkezik ide, a szállítási költségeket is meg kell fizetni. Sem a nyár sajátos ízeit a piacon kereső ínyencek, sem a befőzésre vagy éppen az étlap gazdagítására törekvő családanyák nincsenek megelégedve. A helyzetre magyarázatot keresők fejcsóválva panaszolják: Nem, ez nemcsak a csapadékos időjárás műve! (polgári)