Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-05 / 181. szám, hétfő

I 1991. AUGUSZTUS 5. ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP VÁLASZ OLVASÓINKNAK MUNKAKÖTELEZETTSÉG NÉLKÜL V. Albert né kérdezi Pozsonyból, mit tehet a fia érdekében, aki azt követően, hogy aláírt egy hároméves kötelezettségvállalást, s hiába próbálta megszüntetni az így létrejött munkaviszonyát, most magánvállalkozásba kezdett, habár a munkáltatója rendőrséggel, ügyészséggel és bírósággal fenyegeti őt. A fiú már nyilván betöltötte 18. életévét, azaz önálló felelősséggel tartozik saját elhatározásaiért. Ez egyben jelentheti azt is, hogy a fent említett döntése esetleg jogi következményeiről jó előre tájékozódott. Alig egy évvel ezelőtt még bajosabb lett volna a helyzet. Akkor még hasonló esetekben beavatkozhatott volna a rendőrség, az ügyészség és a bíróság, hiszen büntetőjogi szankciókkal sújtották a munkanélküliséget (lásd, élősködés bűntette), s a munkafegyelem megsértését is (lásd a vétségekről szóló 1969. évi törvényt). Az említett büntetőjogi rendelkezések alapján a rendőrség üldözhette, az ügyészség vádolhatta és a bíróság akár szabadságvesztésre is ítélhette azt, aki érvényes munkászerződése ellenére nem járt munkába. Ezeket a büntetőjogi rendelkezéseket szerencsére azóta hatályon kívül helyezték, s így a fia és a munkaszerződés szerinti munkáltatója között csak magánjogi kapcsolat áll fenn (azaz, a munkáltató immár nem rendelkezik államhatalmi jogosultsággal). Sőt, mi több, a fia már fegyelmi büntetésssel sem sújtható, mivel a Munka Törvénykönyve legutóbbi módosításakor a fegyelmi büntetéseket is megszüntették. A munkajogi viszonyok így jellegzetesen magánjogi viszonyokká váltak, ami viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy a fiát semmiféle jogkövetkezmény sem érhetné. Jogkövetkezmény lehet például a kártérítés, ha a fia munkáltatója bizonyítani tudja, hogy az alkalmazottja a munkafegyelem megsértésével kárt okozott neki. Mindenképpen bizonyítania kell azonban az okozati összefüggést a kár keletkezése és a munkafegyelem megsértése között, valamint a kár összegét is. Érthetetlen viszont, hogy a fia végül is miért nem tudta megszüntetni törvényes úton a munkaviszonyát. A felmondás csupán egy mondatból, s egy aláírásból áll. Ha csak ennyit kézbesített a munkáltatójának, érvényes felmondást adott hároméves kötelezettségvállalása ellenére is. Ami önmagában véve a kötelezettségvállalást illeti, elsősorban azt kell látni, hogy a fiára ez közvetlen következményekkel nem jár, legfeljebb egy újabb munkaviszony létesítését nehezíthetné meg számára, mivel a következő munkáltatója kötelezhető lenne a képzésére fordított költségek arányos részének megtérítésére. Ha viszont a fia a kötelezettségvállalás idejében megszünteti munkaviszonyát és magánvállalkozásba kezd, a munkáltatója sem tőle, sem mástól nem követelheti ezeknek a költségeknek megtérítését. Dr. P. D. ÓZD VÁLSÁGBAN Az európai vas- és acélközösség, a Montánunió is közreműködik a magyar kohászat szerkezetének korszerűsítésében. A folyamat végére a jelenleginél kisebb, de magasabb technológiai színvonalon működő üzemek jelentenék a fémkohászatot. A szerkezetváltás súlyos helyzetbe hozta Ózd városát, amely szinte ráépült az Ózdi Kohászati Üzemekre. Nincs a városban jövedelem, így adóbevétel sem; a közintézmények egyik napról a másikra élnek. A szociális háló foltozására a MagyarMáltai Szeretetszolgálat itt szervezte meg 40. magyarországi csoportját. A karitatív igyekezet persze nem pótolhatja az állami beavatkozást. A Belügyminisztérium az érintett tárcák bevonásával válságbizottságot alakított a határmenti vá

ros gondjainak kezelésére. V. P. G. ÉVFORDULÓ REFLEX „ÉRTI AZ ÚJAT, S TISZTELI A RÉGIT" ÖTVEN ÉVE HALT MEG BABITS MIHÁLY Változások idején a szellemi értékek is átrendeződnek. Ilyentájt megemelkedik egy-egy művész értéke, nagyobb fénytörésbe kerül, vagy hátrébb sodródik a rangsorban, s elétülekednek a soros ideológia díszhuszárjai. Lehet, hogy Babitsreneszánsz elé nézünk, mert az átértékelés (magyar szokás szerint) alapos szokott lenni és gyakran kizárólagos. Tapasztaljuk, hogyan próbálják egyesek megkérdőjelezni József Attila művészetét, pusztán azért, mert kacérkodott a szocialista eszmékkel. Babits Mihály 1941-ben halt meg, azon a Hórthy-Magyarországon, amely nem igen tűrte a pacifizmust, perbe fogta József Attilát, s gyűlölte Ády emlékét. S míg Ady, a vátesz, egy korszakkal előbb a dzsentriMagyarországot és a bukott forradalom után széthulló ország romjait húzta magára szemfedőnek, Babits egy korszakkal később, immár a Nyugat másik fejedelmeként, az ismét vesztébe rohanó magyarság utolsókat pislanó lámpái alatt haldokolt. Pontosan ötven évvel ezelőtt halt meg a huszadik századi magyar irodalom vezéregyénisége. Nem minden óvatosság nélkül írom le a szót, bár e poszt elvitathatatlan tőle. Ám az ilyen titulusokkal mindig baj van: sokat fejeznek ki és semmit, holdudvarukba éppen azok az árnyalatok nem férnek bele, amelyek nélkül nehéz elképzelni egy ilyen összetett költői egyéniséget, amilyen Babits volt. S már a lényegnél vagyunk. Mert talán nincs még egy ilyen vitatott költője, ennyi félreértéssel és sanda szemmel figyelt óriása a huszadik századi magyar irodalomnak. Nevezték apolitikusnak, dekadensnek, elefántcsonttoronyba zárkózott remetének. Igaz, jobbára szőrmentén, mert igazán kikezdeni sosem merték. Babitsot illett ismerni és elismerni, álomból fölverve is fújni a szentenciát, hogy ő volt Ady mellett a legnagyobb, ő volt (Osvát és Schöpflin után) a Nyugat lelke, a szellemi forradalom folytatója. Ám mindig csak „mellett" és „után". Érdemei elismerése mellett. Hogy kevesebb megértés jutott neki, mint akár Kosztolányinak, Tóth Árpádnak, Móricznak, hogy Adyt ne is említsük? A többieknél egyszerűbb és egyértelműbb volt a dolog. Bármelyik kortársa jellemezhető volt egyetlen jelzővel. Talán hatalmas műveltsége, talán szerteágazó életműve volt zavaró - amely megakadályozta benne, hogy a Legnagyobbat alkossa költészetben, prózában, esszében? Ady árnyéka? Ki tudja, ki van nehezebb helyzetben: a váteszi költő-zseni, aki génjeiben hordozza a küldetését, vagy a poeta doctus, akit tudása bőröndjei görnyesztenek, s aki megmarad a vájtfülű kevesek gyönyörűségének, s hatása szétsugárzó? Talán azért tartották konzervatívnak sokan, mert visszatalált a latinokig, görögökig? Talán a roppant háttéranyag, a filozófiák alapos ismerete nélkül a babitsi költészet valóban pusztán formai bravúrnak tűnik? Hogy mellőzte a politikát? Akik ismerik nagy háború-ellenes verseit, tudják, politikus alkat volt, s nem igaz az elefántcsonttorony vádja. De még ha igaz lenne is: nem lenne politikai tett egy nehéz korban megőrizni a művészet tisztességét és tisztaságát? Talán a messianisztikus vonást hiányolták sokan? Talán nem tudtak megbékélni a tudattal, hogy a József Attila-i „ők fogják ceruzámat" nála kétezer év? Halála évfordulóján szép ballasztokat lehetne írni róla. Például, hogy a filozófusi pályát áldozta fel az irodalomért, hogy írt egy ragyogó irodalomtörténetet, hogy Dante Divina Commediáját úgy fordította le, hogy a nagy irodalmakban sincs párja, hogy a Halálfiai szinte előd nélkül való, hogy tovább vitte az utolsó európai iskolát, amely négy nemzedéket számlált. Hogy ,,őrtorony lett belőle, ahonnan (...) »pajzszsal és dárdával« védekezett a behatoló barbárság ellen. Ha az egész magyar irodalom nem süllyedt a sümpölygő aljak közé, abban felbecsülhetetlen része van az ő példájának, és őrtorony lelkének." (Vas István). „Érti az újat, s tiszteli a régit" - írta Arany Jánosról, önmagára gondolva, s ugyancsak a nagy elődhöz szólva: ,,E nemzedék szemének / gyenge láng, bár új olajak szítják: / cintányérral mulatnak már a szitytyák / s rejtett kincset sejteni rá nem érnek". Adynak volt igaza: ,,S ha persze sokszor rátámad a balság / S ha lentről bárkik rá rút fertőt kennek: / Megmarad fölső, magyar szerelemnek. " (kövesdi) JOBBOLDALI SAJTÓPOLITIKA Akkor, novemberben, a nagy elhatározások és a határtalan lelkesedés napjaiban azt gondoltuk, hogy a demokrácia minden gondját megoldja a demokrácia kihirdetése. Határtalanul lelkesedtünk, amikor a parlament törölte a kommunista párt vezető szerepéről szóló alkotmánycikkelyt, és nem akartam hinni a fülemnek, amikor jóbarátom egy este azt telefonálta: lapot alapítottunk. Tamáskodva tettem fel kérdéseket, hogy „talán a történelmi hűség kedvéért mégis illendőbb lenne, ha jövő időben beszélne az újságalapításról", de ő csak mondta a magáét. Mondta, hogy besétáltak a belügyminisztériumba, ahol udvariasan fogadták őket, és néhány negyedóra múlva már a kezükben is volt a lapkiadási engedély. Rövidesen meggyőződhettem róla, hogy nem túlzott. Néhány héten belül gombamódra szaporodni kezdtek az újságok, változatossá vált a sajtó, és volt egy időszak, amikor a lapalapítási szándékkal kacérkodók valahogy így fogalmazták meg a helyzetet: Nem a pénzhiány szab határt a sajtóstruktúra fejlesztésének, hanem az írni tudó újságírók hiánya. Ma, amikor sorra értesülök róla, hogy adósságban fuldokolnak a lapok, hogy csökken a példányszámuk, hogy a parlamentbe bekerült pártok is lapjuk megszüntetését kénytelenek fontolóra venni, mint a demokrácia fénykorára gondolok vissza a bársonyos forradalmat követő hetekre, hónapokra. Okosabbak lettünk néhány tapasztalattal. Ma már mint a független lapok, mint a pártlapok szerkesztői tisztában vannak azzal, hogy anyagi megalapozottság nélkül béna óriás a sajtószabadság. Ezt - sajnos - azok is jól tudják, akik a kormányban döntéseikkel képesek az újságok anyagi helyzetének befolyásolására. Hadd mondjam ki nyíltan, kire gondolok elsősorban. A neve: Václav Klaus. Pénzügyminiszterként hozott (a sajtót érintő) intézkedései még úgyahogy érthetőek lennének. Egy pénzügyminiszternek az a dolga, hogy „üljön" az államkasszán. A jelenlegi helyzetben különösen fontos, hogy még egy magát polgárinak és demokratikusnak minősítő pénzügyminiszter is őrködjék a csehszlovák korona fölött. E törekvés jegyében hozta meg a 22 százalékos sajtóadóról szóló intézkedést. Amióta azonban pártot alapított és ezt a pártot jobboldalinak deklarálta, már máshogy látom a sajtó 22 százalékos megsarcolását, és azt is jobban értem, miért csak véres-verejtékes parlamenti csata és szerkesztőségi tiltakozások eredményeként „sikerült" 11 százalékra csökkenteni ezt az adótételt. A csehszlovákiai sajtópolitikát ma az határozza meg, hogy Václav Klaus pénzügyminiszterként elnöke egy jobboldali pártnak, amely nagy valószínűséggel meghatározó tényezője lesz 1992 nyara után a csehországi politikai életnek. Aligha tévedek túlságosan nagyot, amikor azt állítom, hogy a szövetségi kormánynak nem Marián Čalfa az erős embere, hanem Václav Klaus. Čalfa kormányfői tisztségét akár idézőjelbe is tehetnénk. És a pénzügyminiszter amikor a sajtóadó csökkentésénél mindössze a 11 százalékig volt hajlandó hátrálni, nyilván előre tekintett. Tisztában van azzal, hogy lap nélkül még a legnagyobb érdekbázisú párt sem tud megszerveződni. Csehországban most a jobboldali politika évadja következik, ami természetes reagálás azokra a szörnyűségekre, amelyeket a kommunista párt negyven év alatt elkövetett. Ugyanakkor azzal is tisztában van a pénzügyminiszter, hogy potenciálisan hatalmas politikai erőt képviselnek azok is mindkét köztársaságban, akiknek nem a jobboldali politikához fűződik az érdeke, akik végleg kiábrándultak a bolsevizmusból, de érdekeik védelmét nem a jobboldali politizálásban látják szavatoltnak. A bérből és fizetésből élők érdeke nem azonos a vállalkozók, a munkaadók érdekeivel. Sajtóadóztatási politikájával Klaus nyilván ezeknek a politikai erőknek a megszerveződését kívánja gátolni. Amennyiben megnyeri a jövő nyári választásokat, a sajtó szempontjából könnyű helyzetben lesz. Ugyanazt kell tennie, amit nemrég Antall József (szintén jobboldali) magyar miniszterelnök tett: kormányhű lapot kívánt alapítani, telefonon felhívott néhány bankigazgatót, és azok napokon belül „összedobták" a szükséges milliókat. Ez az, amit egy ellenzékben levő - mondjuk szociáldemokrata - párt soha nem tudna megtenni. Újságíróként én a szövetségi parlament tavaszi ülésszakának történéseit szemlélve állandóan csak azon csodálkoztam, hogy egyetlen képviselőcsoport sem akadt, amely a sajtóadó teljes eltörlésének igényével lépett volna fel. Meg sem próbálták. Pedig nem lett volna túlságosan nehéz érveket találniuk. Vajon attól van ez, hogy még valóban csak tanulgatjuk a demokráciát? Képviselőink még nem ismerték fel, hogy a sajtószabadság manapság az újságkiadás anyagi feltételeinek megteremtése nélkül csak írott malaszt? A demokrácia pedig tényleges sajtószabadság nélkül csak elméletben létezik. TÓTH MIHÁLY A NÉPSZAVAZÁSRÓL SZÓLÓ ALKOTMÁNYTÖRVÉNY AMELYET A CSEH ÉS SZLOVÁK SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG SZÖVETSÉGI GYŰLÉSE FOGADOTT EL 1991. JÚLIUS 18-ÁN 1. cikkely (1) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság állampolgárainak népszavazásra feltehetőek a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság államjogi elrendezésének formájára vonatkozó elvi kérdések. (2) A Cseh Köztársaságnak vagy a Szlovák Köztársaságnak a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságból való kilépésére irányuló indítványról csak népszavazás dönthet. (3) A Cseh Köztársaságban szavazati joggal rendelkezik mindenki, aki a Cseh Nemzeti Tanács képviselőinek választására jogosult. A Szlovák Köztársaságban szavazati joggal rendelkezik mindenki, aki a Szlo-. vák Nemzeti Tanács képviselőinek választására jogosult. 2. cikkely A népszavazást a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöke hirdeti ki a Törvénytárban közzétett értesítésével. 3. cikkely (1) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöke mindkét tagköztársaságban egyidejűleg hirdeti ki a népszavazást, amennyiben ezt a Szövetségi Gyűlés indítványozza a Cseh Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Tanács véleménynyilvánítását követően, mégpedig az indítvány kézbesítésétől számított 15 napon belül. (2) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöke az 1. cikkely (2) bekezdése szerinti népszavazást a Cseh Nemzeti Tanács indítványára hirdeti ki a Cseh Köztársaságban, illetve a Szlovák Nemzeti Tanács indítványára a Szlovák Köztársaságban, mégpedig az indítvány kézbesítésétől számított 15 napon belül. (3) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöke az (1) és (2) bekezdések szerinti határidőben elutasíthatja a népszavazás kihirdetésére irányuló indítványt, amennyiben az indítvány szerint a népszavazásra bocsátandó kérdések nem egyértelműek vagy nem érthetőek. Ilyen esetben az indítványt megjegyzésekkel együtt visszaadja az illetékes törvényhozó testületnek. Ha ez a törvényhozó testület ragaszkodik eredeti kérdéseihez, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság elnöke a népszavazást az indítvány ismételt kézbesítésétől számított 15 napon belül hirdeti ki. (4)A népszavazást attól a naptól számított 90 napon belül kell megtartani, amely napon a Cseh és Szlovák Köztársaság elnöke átvette az (1), a (2) vagy a (3) bekezdés szerinti indítványt. 4. cikkely Ezen alkotmánytörvény szerint a népszavazás legkésőbb öt hónappal a Szövetségi Gyűlés, illetve a nemzeti tanácsok választási időszakának letelte előtt tartható meg. 5. cikkely (1) A3, cikkely (1) bekezdése szerint népszavazásra bocsátott indítvány akkor tekinthető elfogadottnak, ha mindkét tagköztársaságban a jogosult választóknak több mint a fele mellette szavazott. (2) A 3. cikkely (2) bekezdése szerint népszavazásra féltett indítvány akkor tekintendő elfogadottnak, ha a tagköztársaság jogosult választóinak több mint a fele mellette szavazott. (3) A 3. cikkely (1) bekezdése szerinti népszavazás döntését a Szövetségi Gyűlés Elnöksége hirdeti ki a Törvénytárban ugyanúgy, mint a Szövetségi Gyűlés törvényeit; a 3. cikkely (2) bekezdése szerinti népszavazás döntését a nemzeti tanácsok elnökségei hirdetik ki ugyanúgy, mint a nemzeti tanácsok törvényeit. (4) A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Alkotmánybírósága a Szövetségi Gyűlés Elnökségének vagy a nemzeti tanácsok elnökségeinek kérelmére felülvizsgálja a népszavazási eljárás alkotmányosságát a népszavazás kihirdetése előtt. (5) Az e törvény szerint megtartott népszavazást ugyanarról a kérdésről leghamarább öt év elteltével lehet megismételn

i' 6. cikkely (1) Az 1. cikkely (1) bekezdése szerint kihirdetett népszavazás eredménye az alkotmánytörvény erejével rendelkezik. (2) Ha az 1. cikkely (2) bekezdése szerinti indítványt legalább az egyik tagköztársaságban elfogadják, a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság a népszavazás eredményeinek kihirdetésétől számított egy év elteltével megszűnik; hatásköre átszáll a Cseh Köztársaságra és a Szlovák Köztársaságra, amelyeket ezt követően az állami szuverenitás teljes gyakorlása illeti meg. (3) A Szövetségi Gyűlés alkotmánytörvénye szabályozza a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság vagyonának átszállását a Cseh Köztársaságra és a Szlovák Köztársaságra. Hasonlóképpen rendelkezik a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság állami pénzügyi aktíváiról és passzíváiról, pénzügyi tartalékairól, szövetségi anyagi tartalékairól és a területén kívül fekvő vagyonáról. 7. cikkely A népszavazás megtartásának módját a Szövetségi Gyűlés törvénye állapítja meg. 8. cikkely (Az alkotmánytörvénynek ez a rendelkezése oly módon egészíti ki a csehszlovák államszövetségről szóló 1968. évi 143. számú alkotmánytörvényt, egy-egy szó, félmondat beiktatásával, hogy az összhangban legyen a népszavazásról szóló 327/1991. Tt. számú alkotmánytörvénnyel.) 9. cikkely Ez az alkotmánytörvény a kihirdetése napján lép hatályba.