Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-28 / 201. szám, szerda

1991. AUGUSZTUS 28. . ÚJ szól HAZAI KÖRKÉP MÁSOK ÍRTÁK LESZ CÍMZETTJE AZ ADÓSSÁGNAK? A vállalati adósságok kiegyenlítése rendkívül érzékeny probléma, de egyre inkább közeledik megoldása. Vladimír Dlouhý egy közelmúltbeli sajtótájékoztatóján már bejelentette, hogy a két köztársaság miniszterelnök-helyetteseinek, illetve a szövetségi kormány és a Csehszlovák Állami Bank képviselőinek a részvételével megkezdődött a vállalati szféra fizetésképtelenségének megoldására irányuló lehetőségek értékelése és a legjobb variáns kiválasztása. A vállalatok képviselői természetesen rögtön élénk érdeklődéssel reagáltak. Egy részük azért, mert talált már életrevaló gyártási programot, de a bankok a hitelkérelmüket eddig mindig ugyanazzal az indoklással utasították el: „először nézzék meg, mennyi a régi adósságuk". A vállalatok másik része, pontosabban ezek vezetése a versenyképes gyártási program megszervezéséért még csak lépéseket sem tesz, hiszen elejétől fogva azt hiszi, hogy végül is „senkit sem hagynak tönkremenni". Ez a két ellentétes hozzáállás eredményezte a kormány részéről a szelektivitás jelszavának meghirdetését, tehát a differenciált megoldások keresését. Itt azonban a munka zsákutcába futott, mert hiányzott az, aki bele mert volna fogni a vállalati szféra szelektálásának nyaktörő műveletébe. Ezen a holtponton való átlendüléshez valószínűleg a szlovák kormány adta meg az impulzust, azzal, hogy a vállalati kölcsönökre állami kezességet vállalt. Fennáll viszont annak a veszélye, hogy a kormány húzhatja a rövidebbet, hiszen idővel ezek a kezességek nagyon megdrágulhatnak. Nagyon valószínű, hogy ennél a döntésnél a rövid távú politikai célok nagyobb súllyal esnek latba, mint a hidegvérű költségvetési kalkulációk. Az a koncepció, amelyet a fent említett csoport kíván kidolgozni, nem számol az állam kezességvállalásával, a megoldást a kereskedelmi bankokra támaszkodva szeretné elérni. Úgy, hogy bankokhoz illően ők is vállalják a kölcsönadás kockázatát és ezzel együtt természetesen a szelektálást is. A kiválasztott vállalat adósságát hosszúlejáratú állami kötvénynyel fedeznék, amelynek kamata megfelelő lenne a kereskedelmi kölcsönökével. A részletek kidolgozásával még sok időt töltenek majd a szakemberek (például az államháztartás milyen adósságőszszeget vállalhat magára e kölcsönkötvényekkel, hogy hogyan biztosítsák a döntéseknél a kereskedelmi bankok objektivitását stb.). A további komplikációkat valószínűleg Václav Klaus szövetségi pénzügyminiszternek az a nézete okozza majd, hogy a vállalatok, néhány kivétellel, nem számíthatnak adósságállományuk megszüntetésére a privatizáció előtt. A szlovák kormány aktivitása és bizonyos fokú függetlensége ebben a témában azonban azt jelzi, hogy minél előbb tisztázni kell a szövetségi álláspontot is. Mladá fronta dnes, 199/1991 FELJÖVŐBEN A MAGÁNSZFÉRA Fokozatosan emelkedik a magánvállalkozók száma, s a statisztikai jelentés bizonyos irányzatokról is képet tud adni azonkívül, hogy megtudhatjuk belőle, az elmúlt év utolsó napjával összehasonlítva ez év márciusának végéig az egész országban 166 662-vel emelkedett a magánvállalkozók száma. Szlovákiában azonban csak 40 893-mal, tehát a cseh országrész gyorsabban privatizálódik. Ami a már említett irányzatokat illeti, Szlovákiában az iparban, a kereskedelemben, a mezőgazdaságban, az erdő- és vízgazdálkodásban bővül a magánszféra. Stagnál viszont a szolgáltatóiparban, ami azért negatív jelenség, mert a fejlett országokhoz képest az eddig is elmaradott volt. Más ágazatokban, például az építőiparban vagy az egészségügyben a magánvállalkozások számának csökkenése azt jelzi, amit a fejlett piacgazdasággal rendelkező országokban már rég tudnak, hogy minden kezdet nehéz. Az induló cégek 60 százaléka ott is tönkremegy az első évben. Ebben nincs semmi rendkívüli, a helyükre újak lépnek és akinek nem sikerült, az esetleg máshol kezd újabb vállalkozásba. Národná obroda, 200/1991 AHONNAN VILÁGHÓDÍTÓ ÚTJÁRA INDUL A SVÉDKESERŰ A BITTNER-BOSZORKANYKONYHA REFLEX Nem jártam még soha a természet gyógyszertárában. Olyan vagyok, mint ezrek, vagy tán milliók ebben az országban, akik más híján csak azzal űzik ki magukból a betegséget, amihez éppen hozzájutnak, vagy amit kezelőorvosuk egy korona fejében felír nekik. Másféle módon való gyógyulásban nemigen reménykedünk. Arról meg legfeljebb csak hallunk,' hogy a betegség-megelőzésnek hányféle természeti hatású fogása létezik. Nehezebb már rászedni magunkat a gyógynövényekből készülő kivonatok, keverékek használatára. Más életfilozófia, jobb természetismeret, új, környezetkímélőbb nemzedékek felnövekedése kell hozzá? Vagy rohamosan romló egészségi állapotunk döbbent majd rá bennünket a váltásra? Ma még rejtély. Ilyen gondolatok motoszkáltak a fejemben, amikor autóbuszunk - Ausztria természeti szépségeit tárva elénk - az Alpok nyúlványaihoz közeledve Karintia felé tartott. Úticélunk Weitensfeld, a Klagenfurttól nem messze fekvő falu, ahol a tájainkon is mind gyakrabban felbukkanó svédkeserű készül. Csupa gyógynövény ki vonatból. Kísértésbe esési alkalom a javából. Legalábbis nekünk, orvosságfogyasztóknak. Csodálatos völgyben fekszik a Bittnercsalád kisüzeme. Igazgatói minőségében Richard Bittner, az alig harmincesztendős fiatalember a kalauzunk. S közben, amit csak lehet, mindent elárul nekünk, szlovákiai üzletembereknek, gyógyszerészeknek, tollforgatóknak. Készítményük feltételezett hazai hírverőinek, terjesztőinek. Ám a legnagyobb titok - ä svédkeserű receptje - előttünk is rejtély marad. De hát anélkül is van itt érdekesség! Először is maga a látvány. Késő délután lépünk a desztillációs csarnokba. Tisztaság, rend és csend fogad. No meg egy asztalka, s rajta tálakban mirha, manna, árnika meg más gyógynövények. Szinte kínálják magukat, akárcsak Bittner úr, aki szaporán válaszolgat a mindenfelől érkező kérdésekre. - Régen bevált módszerrel dolgozunk, a feljegyzések szerint már a 16. században ismerték. Alkoholban oldott gyümölcs-, gyógyfű- és füszerkivonatokat készítünk. Ily módon születik a svédkeserú is - majd részletesen megmagyarázza, milyen eljárásokkal vonják ki a növényekből a hatóanyagokat, miközben jócskán odafigyel, hogy csak a folyamatokról beszéljen, semmi másról. Bittnerék családjában hagyománya van a szeszfőzésnek. Magát az üzemet Richard apja az ötvenes években alapította. Ma is ott áll a falu közepén, benne dolgozzák fel a gyógynövényeket. Az új létesítmény a hetvenes évek elejétől létezik - más helyen. Itt található a korszerű desztillációs csarnok, ama boszorkánykonyha, ahonnan a raktár érintésével indulnak világhódító útjukra a Bittner-készítmények. Csak svédkeserűből évente 1,5 millió, a többiből mintegy 2,5 millió üveggel adnak el szerte a világon. Európában is nagyon sok helyen, tavalytól Magyarországon, az idén már Csehszlovákiában is hozzájuthatunk termékeikhez. Legújabb üzleteiket Dél-Amerikában kötötték: Ecuadorban, Peruban, Venezuelában. Richard Bittner legközelebbi repülőútja éppen ezekbe az országokba vezet. S a sok gyógynövényt is szinte a világ minden tájáról importálják. Korántsem elég az ausztriai kínálat, mert csak a természetből lehet begyűjteni őket. Ha maguk ültetnék, eltűnnének belőlük az oly szükséges nyomelemek. Inkább beviszik külföldről, csakhogy bennük legyenek. Csupán huszonöt embert foglalkoztat a kisüzem. Többnyire automatizált a termelés, s az« adminisztrációt mindössze ketten végzik. Bittner igazgató meg járja a világot, tárgyal, üzleteket köt. - Egyelőre növekedő tendenciát mutat kivitelünk - summázza piaci sikereiket. - Nyugat-Európában, de lassan már másutt is egy olyan trend van kialakulóban, amely az emberélet minőségére, áz egészségre, az egészséges táplálkozásra figyel oda. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy megveszik a svédkeserűt. Másban is jelentkezik: a teljes-értékű kenyér, s minden olyan étel fogyasztásában, amely nem vegyi eljárással készül. Hogy ennek igazán van értelme, arra már dr. Claus Samst svéd orvos is rádöbbent. Családjából származik ugyanis a svédkeserű receptje. De hogy a skandináv félszigetről hosszú évek során miként került Dél-Ausztriába, azt Bitterék hétpecsétes titokként őrzik. Azt azonban minden reklámszövegbe belefogalmazzák: a svéd orvos nagyon sokáig élt. Makkegészségesen, teljes erőben. S ha 104 éves korában nem esik le a ló hátáról, - némi túlzással - tán ma is köztünk lehetne. Szüleinek, gyermekeinek s további utódainak is hosszúra nyúlt az életük. Állítólag attól, hogy állandó látogatói voltak a természet patikájának. De még mielőtt túlságosan elragadtatnánk magunkat a gyógynövénykivonatok - köztük a svédkeserű - mindenhatóságától, érdemes odafigyelni Richard Bittner intő szavaira: -Csodát ne várjunk tőle. Ha netán rákbetegségben szenved valaki, hiába szed bármilyen cseppeket, csupán azok aligha gyógyíthatják meg. Másra jók készítményeink. Életvitelünk javítására, vitalitásunk, betegségmegelőző képességünk fokozására. Mert a gyógyfüveket már több mint száz éve minden patika kínálja. Ha hatástalanok lennének, senki se vásárolná őket. Szerintem nincs annál jobb reklám, minthogy megvesznek valamit. És így vagyunk mi a svédkeserűvel is. Belső használatra többnyire gyomorbántalmak ellen, külsőleg csípések, gyulladások csillapítására szolgál. Nem többre! Ezt próbáljuk elhitetni forgalmazónk, az M-Land osztrák-magyar-csehszlovák kereskedelmi vegyes vállalat vásárlóival is. Vagyis, hogy senki ne számítson csodára. Közérzetének javulására viszont igen. Igazán furcsa lenne, ha Bittnerék nem fogyasztanák a svédkeserűt. Naponta háromszor vesznek be belőle. Nem gyógyszerként, csupán a betegség megelőzésére. Ameddig megakadályozza a kórokozó tünetek előfordulását, fogyasszák, de amint rosszabbra fordul valamelyikük állapota, máris felkeresik az orvost. Ilyen egyszerű az egész. Megszívlelendő jótanács a titokőrző boszorkánykonyhából. J. MÉSZÁROS KÁROLY MEDDIG ALKOTMANYOS EGY PART? Alkotmányjogászok bizonyára köteteket tudnának írni a címben feltett kérdésre válaszolva. Eseteket sorolnának fel az európai demokrácia történelméből, precedensként bizonyára megemlítenék Hitler nemzeti szocialista pártja betiltásának történetét, és valószínűleg ismertetnék azt a hosszú procedúrát is, amelyre a II. világháborút követően került sor Adenauer Németországában a kommunista párt működésének engedélyezése, illetve betiltása kérdésében, és nyilván azokra az esetekre is kitérnének, amelyekben egy-egy párt a szó szoros értelmében az alkotmányosság és a törvénytelenség határán egyensúlyoz. Bonyolultsága miatt zárjuk a kérdést rövidre, és így tegyük fel: Mikor érett meg egy párt arra, hogy betiltsák? Vagy így: Indokolt lett volna 1989 végén betiltani Csehszlovákiában a kommunista pártot? Tudjuk, mi történt, és tudjuk, hogy a kommunista párt nálunk tovább működik, mi több, hovatovább már az sem látszik számára lehetetlennek, hogy Szlovákiában a nemzeti pártokkal koalícióra lépve 1992-től kezdve kormányzati tényezővé váljék. Szervezett erőként fennmaradt, és ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy ezt a nagy árat fizetjük most azért, hogy 1989 végén azokon az emlékezetes kerekasztal-tárgyalásokon megegyezés született a forradalom bársonyosságáról. Magyarán szólva ez azt jelenti, hogy Václav Havel és csapata megígérte: Amennyiben vértelen lesz a hatalom átadása, bizonyos mértékű biztonságot szavatol a letűnt hatalom birtokosai számára. Az új vezetés nagy hibát követett el azzal, hogy az egyezményt akkor nyomban nem hozta nyilvánosságra. Az emberek megértéssel viseltettek volna Havelék iránt, annál az egyszerű oknál fogva, hogy egyetlen ártatlan állampolgár élete többet ér az összes 1968 után hazaárulóvá lett párttitkár és miniszter, titkosrendőr és tábornok, kidobólegény és besúgó felelősségre vonásánál. Okos és jó „üzletet" kötött akkor a disszidensek vezérkara. Ha akkor nyilvánosságra hozzák a feltételeket, szentté avatja őket az ország. Ma viszont már politikai öngyilkosság lenne az egyezmény közzététele, így csak találgathatjuk, mi mindent tartalmazott. Pedig nyilvánvaló, hogy semmi olyan nem volt benne, amiért a demokratáknak szégyenkezniük kellene. Csakhogy közben beindult a „politikai nagyüzem" és a pártok úgy igyekeznek egymást lejáratni, ahogy tudják. Kérdés, mitől van ez így. A politika öntörvényűségével magyarázható az ordasság? Vagy a politikai kultúra hiányával? Tény, hogy a demokratikus jobboldal és a demokratikus baloldal párviadalában, de még két jobb-, illetve baloldali párt politikai mérkőzései során is rendre mindig megjelenik a nevető harmadik, a kommunista párt. Noha az egyezményt nem publikálták, kétségtelen, hogy Adamecék vállalták pártjuk legagresszívebb, legantidemokratikusabb vadhajtásainak amputálását. A legnaívabbak (nem kevesen voltunk) már-már abban reménykedtek, hogy netán a szociáldemokrácia második világháború utáni elszámolása miatt is megmozdul a kommunista vezérek lelkiismerete, és levonják a következtetéseket. Az történt, hogy a hazaáruló mivolta alapján betiltásra tökéletesen megérett kommunista párt alkotmányos párttá avanzsált, és eszébe se jutott amputálnia vadhajtásait. Nem csekély kárörömmel szemlélték az elvtársak a szociáldemokraták újjászületési vergődéseit, az 1989 novemberi egyezményt kötő partnereik pedig vajmi keveset törődtek a kommunisták kötelezettségei végrehajtásának ellenőrzésével. A viszonylag nyugodt körülmények között szinte már szalonképessé vált a kommunista párt. Képviselői a parlamentben takaros szónoklatokat tartottak a demokráciáról, a Rudé právo és a Pravda pedig szép csendben uszított a társadalomátalakítás ellen. Mondom, így volt ez a viszonylag nyugodt bel- és külpolitikai viszonyok között. Egészen addig, amíg be nem következett a moszkvai puccs. Lapjaink már beszámoltak róla, hogy mennyi kétértelmű (sőt, esetenként nagyon is egyértelmű) volt a három kritikus nap alatt a kommunista vezetők magatartása és lapjaiknak (immár független napilapok!) hangvétele. A fanyalgástól a homályos és kevésbé homályos utalásokon keresztül szinte az egyértelmű instrukciókig és állásfoglalásokig minden megtalálható volt megnyilvánulásaikban. Nem ártana néha megkérdezni a kommunista vezetőket, szerintük meddig alkotmányos egy párt. Félő, hogy most a Szovjetunióban is megismétlődik az, ami hazánkban megtörtént. Igaz, leváltják a hadsereg és a KGB vezérkarát, de helyükön maradnak azok, akik kiváltságaikat mégis csak a bolsevik rendszernek köszönhetik. Félő, hogy Jelcin végül is olyan alkura kényszerül, mint annak idején Havel, hiszen neki is érdeke a véres leszámolások elkerülése. Mostanában általábán azzal érvelnek a kommunisták, hogy nem mindenki gazember, aki tagja volt a pártnak. Ez így igaz. Rengeteg múlik majd azon, hogy valóban betiltják-e a szovjet kommunista pártot. Ha a demokrácia nevében nem tiltják be ezt a szervezeti felépítésénél fogva teljesen antidemokratikus bűnszövetkezetet, még akkor is lesz egy „dobása" a benne lévő „nem gazembereknek". E lehetőség: a különválás és a szociáldemokrata párt megalapítása. Jellemző mozzanata volt a puccs körüli eseményeknek, amikor a televíziósok ellátogattak a betiltott moszkvai Pravda szerkesztőségébe. Egyetlen embert találtak ott, a főszerkesztő-helyettest, aki kijelentette a kamera előtt: Éppen át akarják alakítani a lapot. Demokratikus lappá. Független újsággá. Ha megmarad a párt, meg is teszik, akárki meglátja. Közben a szerkesztők majd sorra kilépnek a pártból. Megkezdődik a privatizálás, és részvénytársaságot alapítanak. És előfordulhat, senki se veszi észre, hogy szépen együttmarad a kollektíva. Tartalékban. Az sem tűnik fel senkinek, hogy túlságosan sok 40-50 hirtelenkiugrott kommunista egyrakáson. TÓTH MIHÁLY A SZOVJETUNIÓBA ELHURCOLT POLGÁROK NÉVSORA (Mivel az eredeti lista nem tartalmazza a nemzetiséget, csak feltételezés alapján tüntethetjük fel a neveket magyarul.) 6358/91 Bartal Ignác, 1920. XII. 5., Bart (Robezsnaja) __ 6359/91 Bartal Ferenc, 1919. XII. 1., Bart 6360/91 Bartal Péter, 1914. V. 3., Bart (Klín-Moszkva) 6361/91 Blažko Štefan, 1923. IX. 20., meghalt, Palást (Dánia) 6362/91 Bréda István, 1918. IX. 17., Bart (Kisinyov) 6363/91 Bognár Lajos, 1921. III. 26., Vásárút 6364/91 Božinský Jozef, 1910. III. 9., Lőcse, meghalt a SZU-ban 6365/91 Brösztl Alajos, 1895. VI. 20., meghalt, Mecenzéf 6366/91 Bugár Ernő, 1919. VII. 8., Vámosfalu (Moszkva-Rezán) 6393/91 Baleszk János, 1919. I. 6., Garamkövesd (Taganrog) 6394/91 Bednár Miklós, 1928. XII. 16., Losonc 6396/91 Beneš Viliam, 1923. XII. 20., Handlová 6398/91 Boršický Štefan, 1902. IX. 30., meghalt, Kassa 6399/91 Botka Ján, 1923. III. 25., Orel (Szemszk) 6576/91 Anti János, 1907. IX. 7., meghalt Mecenzéf (Dombasz) / 2427/91 Adamov Jozef, 1899. VII. 29., meghalt Kassa (Dombasz) 6401/91 Brösztl János, Mecenzéf (Dombasz) 6402/91 Brösztl Gyula, 1923. VII. 9., Mecenzéf 6403/91 Bukovský Štefan, 1925. X. 5., Nová Doba, meghalt a SZU-ban Ivanovo 6456/91 Bokros Ferenc, 1921. II. 23., Bős (Krim) 6457/91 Bott János, 1918. V. 19., Bős (Sztalinov) 6505/91 Brösztl Antal, 1914. XII. 7., Mecenzéf (Dombasz) 6523/91 Bartos Sándor, 1918. XII. 2., Újfalu (Boriszov - Dombasz) 6526/91 Boros László, 1923. V. 18., Baka (Kalinyin) 6567/91 Balogh János, 1910. VIII. 9. meghalt Kisráska (Szambor, Sztalinov) 6568/91 Balázs József, 1919. XI. 9., Szalka (Leningrád) 6571/91 Barczi Imre, 1907. XI. 9., Királyrév (Krasznalucs) 6572/91 Bartalos József, 1919. II. 21., Alistál (Kramatorszk) 6579/91 Brösztl Vince, 1904. VIII. 20., Alsómecenzéf, meghalt a SZU-ban (Jenakijevo) ' / 6580/91 Bukovszky Lőrincz, 1908. VIII. 10., Taksony 6673/91 Bartos Pál, 1927. I. 5., Felsőszeli 6676/91 Bernáth István, 1920. VII. 8., Párkány 6677/91 Bodor Károly, 1911. II. 20., Felsőszeli (Dnyepropetrovszk) 6678/91 Boócz Lajos, 1909. IX. 13., Párkány 6768/91 Balázs Sándor, 1920. IX. 15., Királyrév (Záporozsie) 6769/91 Baláž Mikuláš, 1913. VII. 18., Pered, meghalt a SZU-ban 6798/91 Bartal János, 1922. I. 23., Királyfiakarcsa (Leningrád) 6799/91 Babos József, 1923. IV. 5., Alsószeli (Volgográd) 6800/91 Bakányi József, 1915. III. 6., meghalt, Királyfiakarcsa (Krim) 6801/91 Banyák Pál, 1907. XII. 10., meghalt, Nagyudvarnok 6802/91 Beke János, 1921. VI. 23., meghalt, Ekecs (Sztalinov)