Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-28 / 201. szám, szerda

/ MEDDIG ALKOTMÁNYOS EGY PÁRT? ... a demokratikus jobboldal és a demokratikus baloldal párviadalában, de még két jobb-, illetve baloldali párt politikai mérkőzései során is rendre mindig megjelenik a nevető harmadik, a kommunista párt. FÜGGETLEN NAPILAP BÉKÉTLENÜL Férj feleségnek, testvér testvérnek nem adott az ételéből. Nem volt szégyen, emberség, tisztesség, csak az éhség. (4. oldal) Szerda, 1991. augusztus 28. Ara 2,80 korona XLIV. évfolyam, 201. szám (5. oidai) KET HET UTAN KORMÁNYÜLÉS EMELIK A PEDAGÓGUSOK FIZETÉSÉT (Munkatársunktól) - Kéthetes szünet után tegnap Pozsonyban újra összeült a szlovák kormány. Megtárgyalta és jóváhagyta az SZNT javaslatát, amely bővíti a Szlovák Környezetvédelmi Hivatal hatáskörét és lehetőséget ad a hulladékgazdálkodással összefüggő közigazgatási hálózat kiépítésére. Javasolta, hogy a vallásoktatás kérdése egyelőre ne kerüljön az SZNT elé, hanem egy szakbizottság vizsgálja meg a lehetősé­geket. Megjegyzésekkel jóváhagyta az új adórendszerrel összefüggő szö­vetségi törvényjavaslatot. Az 1993. január 1 -jétől bevezetésre kerülő rendszer leglényegesebb elemei a jövedelemadó, a hozzáadott érték­adó és a forgalmi adó. Ezen kívül néhány más adófajtát (útadó, örökö­södési adó stb.) is bevezetnek. Lé­nyegében egyetértett a kuponos pri­vatizációval kapcsolatos szövetsé­gi kormányrendelet-javaslattal is. Eszerint a kupónokat tartalmazó fü­zeteket idén októberben kezdenék árusítani. Amint azt az ülés szünetében Ján Čarnogurský miniszterelnök el­mondta, bizonyos illetékességi gon­dok merültek fel a szénhidrogénekre kivetett forgalmi adóval kapcsolat­ban. Erre a szlovák kormány saját javaslatot fogadott el. Ennek értel­mében pl. a pozsonyi Slovnaftban gyártott termékeket nem a Prága melletti köztes raktárban, hanem a gyártó vállalatnál adóztatnák meg. A szokásos délutáni sajtóértekez­leten Zászlós Gábor miniszterel­nök-helyettes bemutatta Vladimír Pavlét, az újonnan alapított Szlovák Közlekedési és Távközlési Miniszté­rium frissen kinevezett demokrata párti miniszterét. A kormány új tagja röviden jellemezte elképzeléseit. A közlekedést illetően csak a vasút irányítása marad szövetségi hatás­körben. (Folytatás a 2. oldalon) Anatolij Szobcsak leningrádi polgármesterben (a felvételen) Mihail Gorbacsov váratlanul szövetségesre talált. Szobcsak nagyon nyomatékosan és nagyon szenvedélyes beszédben arra hívta fel a figyelmet, milyen veszélyeket rejt magában a Szovjetunió esetleges feldarabolása. Szavainak az adott külön hangsúlyt, hogy többen őt javasolták a parlament elnökének posztjára. (Részletes híreink a 2. oldalon) JÖNNEK A BALTI KÜLÜGYMINISZTEREK? Nincs kizárva a balti köztársaságok külügyminisztereinek csehszlovákiai láto­gatása, és a Szövetségi Külügyminiszté­rium ezt üdvözölné is - jelentette Jpe újságíróknak Zdenék Zikmund, a minisz­térium sajtóosztályának munkatársa. Fi­gyelmeztetett rá, hogy a szövetségi kor­mány csütörtöki ülésén megtárgyalja a külügyminisztérium javaslatát Észtor­szág, Litvánia és Lettország függetlensé­ge elismerésére, illetve a diplomáciai kap­csolatok felvételére ezekkel a köztársasá­gokkal. Zdenék Zikmund arról is tájékoz­tatott, hogy a külügyminisztérium képvise­lői készek a balti köztársaságokkal meg­tárgyalni a közös érdekeket és a kölcsö­nös kapcsolatokat érintő kérdéseket. A balti köztársaságok külügyminiszte­rei jelenleg európai körúton vannak, és azoknak az országoknak a képviselőivel tárgyalnak, amelyek már elismerték vagy készülnek elismerni függetlenségüket. ŠÚTOVEC ROBBANTOTT? JIČINSKÝ CÁFOL, BATTÉK PONTOSÍT, DUBČEK HALLGAT Úgy tűnik, újabb botrány van a láthatáron. Kirobbantója ez alkalom­mal Milan Šútovec, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, a Nemzetek Kamarájá­nak elnöke, aki a NYEE hétfői sajtótájékoztatóján és azt követően a tévében élesen bírálta Alexander Dubčeket a szovjetunióbeli válság idején tanúsított magatartása miatt és beszámolt arról, ki hogyan szavazott a rendkívüli elnökségi ülésen. Az alábbiakban néhány véle­ményt közlünk arról, hogy belpolitikai életünknek ez az újabb eseménye milyen visszhangot váltott ki. (Munkatársunktól) - A Csehszlo­vák Szociáldemokrata Párt vezetői keddi sajtóértekezletükön nyilatko­zatban foglaltak állást néhány idő­szerű bel- és külpolitikai kérdéssel kapcsolatban. Jiŕí Horák, a párt el­nöke kifejtette: azon nem lepődtek meg, hogy Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának elnöke na­gyon tartózkodóan beszélt a szov­jetunióbeli eseményekről, s bel­ügynek minősítette őket. Az azon­ban nagyon meglepte a szociálde­mokratákat, hogy a legnagyobb jobb­oldali párt elnöke a puccskísérlet elítélése helyett fontosabbnak tartott valamiféle „realisztikus" álláspon­tot, amely - amint Václav Klaus augusztus 20-án a Hospodárské no­vinyban megjelent nyilatkozatából kitűnik - előnyben részesíti a szűk gazdasági érdekeket. A szociáldemokrata párt támogat­ja a három balti állam függetlensé­gének elismerését, s úgy véli, hogy a CSSZSZK kormányának ezekbe az országokba haladéktalanul el kel­lene küldenie megbízottait, akik ott helyben megtárgyalnák a litván, lett és észt hivatalos szervekkel a füg­getlenség elismerésének módját. A CSSZDP nem ellenzi, hogy a közélet megtisztításával kapcsola­tos kérdések megvitatására össze­hívják a Szövetségi Gyűlés rendkí­vüli ülését. Továbbra is az az állás­pontjuk, hogy a közéletből távozniuk kell mindazoknak, akik a múlt rend­szer elnyomó szervezeteiben szol­gáltak. A közélet megtisztítását azonban az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával, törvényes úton kell elvégezni. A szociáldemok­raták úgy vélik, hogy a CSKP-nak s e párt valamennyi utódszervezeté­nek fel kellene magát oszlatnia. Ivan Fišera és Pavel Dostál, a Szövetségi Gyűlés képviselői (Folytatás a 2. oldalon) KAMBODZSAI RENDEZES HUN SEN: VÉGE A HÁBORÚNAK A kambodzsai kormány visszautasítot­ta az ellenzéki hármaskoalíció vezető frakciójának, a vörös khmernek azt a ja­vaslatát, hogy a felek mindkét oldalon csökkentsék 6 ezer főre a fegyveres erők létszámát. A kambodzsai Legfelsőbb Nemzeti Tanács (SNC) hétfőn kezdte meg tárgyalásait Pattajában, Thaiföld egyik üdülőközpontjában. A vörös khme­rek említett ajánlatát Khieu Samphan terjesztette elő, mondván, hogy így meg­tennék az első lépést a teljes leszerelés felé - két hónappal - az általános válasz­tások előtt. Hun Sen, a phnompenhi kormány el­nöke Samphan javaslatát elutasította, s felajánlotta, hogy 40 százalékkal csök­kentik a kormánycsapatok létszámát. Megbízható nyugati források szerint a kambodzsai kormányerők létszáma meghaladja a félszázezer főt. Az SNC a hétfői tanácskozáson úgy döntött, levélben kéri fel Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkárt arra, a lehető legrövidebb időn belül küldjenek tanácsadókat és megfigyelőket Kambodzsába. Ők felü­gyelnének a tűzszünetre és a fegyverela­dási embargóra. A világszervezet illeté­kes képviselője ezzel kapcsolatban leszö­gezte, az ENSZ a leghamarább szeptem­berben lesz képes arra, hogy 700 megfi­gyelőt küldjön Kambodzsába, s ezt köve­tően szeptember végén és október elején további 2 ezer fős szakértői csoportot indíthat útnak e délkelet-ázsiai országba. Pattajában tegnap áttörés született: a kormány és a három ellenzéki frakció képviselői között megállapodás jött létre a fegyveres erők csökkentéséről és a le­szerelésről. Ez lehetővé teszi az ENSZ béketérvének megvalósítását. Ez feltéte­lezi, hogy az első szabad választások megtartásáig a világszervezet békealaku­latokat küld Kambodzsába, amelyek fel­ügyelnek majd a tűzszünetre. A megálla­podást Szihanuk így kommentálta: ,,Vége a háborúnak." Hun Sen kormányfő ezt megerősítette. BALTI KÖZTÁRSASÁGOK FÜGGETLENSÉGÜK EGYRE REÁLISABB Hans-Dietrich Genscher német külügyminiszter tegnap Bonnban fo­gadta az észt, a lett és a litván külügyminisztert. A szövetségi kor­mánynak ma kellene elismernie a három balti köztársaság független­ségét. A találkozó előtt Genscher reményét fejezte ki, hogy Németor­szág partnerei az Európai Közössé­gekben hasonló lépésre szánják el magukat. A három miniszter Oslóból érke­zett, ahol megállapodást írtak alá Norvégiával a diplomáciai kapcsola­tok felvételéről. Ezt megelőzően hét­főn Izlandon, majd Dániában írták alá a hivatalos kapcsolatfelvételről szóló dokumentumokat. Lennart Meri észt külügyminiszter koppen­hágai sajtóértekezletén elmondta, hogy hétfő estia legkevesebb 18 ország ismerte el Észtországot, Lettországot és Litvániát. Richard Cheney amerikai védel­mi miniszter hétfőn kijelentette, hogy az Egyesült Államok hamarosan elismeri a három szovjet köztársa­ság függetlenségét. Hasonló kijelen­tést tett George Bush elnök is, aki azt mondta, az Egyesült Államok „közel, nagyon közel" áll a balti köztársaságok elismeréséhez. Hangsúlyozta azonban, hogy még néhány probléma megoldásra vár, s ezzel összefüggésben említette a határok kérdését. Nyilatkozott Lawrence Eagleburger külügymi­niszter-helyettes is, aki szerint az Egyesült Államok „a kellő pillanat­ban" ismeri el a balti államokat, erre azonban azelőtt nem kerülhet sor, (Folytatás a 3. oldalon) MIELŐTT A TERVEZET A PARLAMENTBE KERÜL A SZÖVETKEZETI UNIÓ A TRANSZFORMÁCIÓ HÍVE (Munkatársunktól) - Rövidesen a szövetségi parlament elé kerül a szövetkezetek transzformálásáról szóló törvénytervezet. Hasonlókép­pen, mint az ún. földtörvényjavaslat megvitatása előtt, most is aktivizá­lódtak a Tyl úr körül csoportosuló jobboldali képviselők. Az ő javasla­tuk szerint valamennyi szövetkeze­tet, legyen az mezőgazdasági, fo­gyasztási, ipari, lakás- vagy egyéb, fel kell számolni. Az indokuk: az elmúlt négy évtizedben kiszolgálták a rendszert, tehát nincs helyük a piacgazdálkodáson alapuló társa­dalomban. Úgy képzelik el, hogy a szövetkezeti vagyont el kell adni a tagoknak, illetve árverésre bocsá­tani, annak pedig, ami nem kel el, a nagyprivatizáció során dőljön el a további sorsa. A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Szövetkezeti Uniója, il­letve a szövetkezetek tagsága szá­mára elfogadhatatlan a Csehország­ban folytatott kampány. Ezért dön­tött úgy Ota Karen, az unió elnöke, hogy az újságírók által a széles közvélemény elé tárja nézetüket, ál­láspontjukat a törvényjavaslattal kapcsolatban. - Téved, aki azt hiszi, hogy a szö­vetkezetek az elmúlt évtizedek szü­leményei - mondotta. - Szlovákia területén már a 19. században létre­hozták az elsőt azzal a céllal, hogy tagjai kölcsönösen segítsék egymást. Most, amikor a transzfor­mációt tűztük napirendre, az a cé­lunk, hogy a nemzetközileg elismert szövetkezeti elveket érvényesítsük: a tagok demokratikus egyenlőségét, a tagság önkéntes voltát és nem utolsósorban az államtól való füg­getlenséget. Az unió egyetért a transzformá­cióval, és úgy tekint rá, hogy ez az állam utolsó beavatkozása a szövet­kezetek gazdálkodásába, életébe. Szerintük a folyamat nem lehet hosszadalmas, és semmiképpen sem szabad ideológiai, illetve politikai alapon végrehajtani. Még mielőtt a Szövetségi Gyűlés vitát kezdene e százezreket érintő törvényterve­zetről, a nemzetközi szövetkezeti mozgalom szakértőit kérik fel - aki­ket nem vádolhatnak baloldaliság­gal, illetve a múlt rendszer visszasí­rásával -, tájékoztassák a képvise­lőket, hogyan érvényesülnek a szö­vetkezeti elvek a fejlett világ államai­ban. A szövetkezetek képviselői bíz­nak benne, hogy a honatyák megér­tik aggodalmaikat és azt is, hogy végre önállóan szeretnének vagyo­nukról, sorsukról dönteni. D. T. Ma: az Új Szó nyárvégi versenyének 3. fordulója Kérdéseink a 3. oldalon

Next

/
Thumbnails
Contents