Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-27 / 200. szám, kedd

1991. AUGUSZTUS 27. MAGYAR TÉVÉMŰSOR ÚJ SZÓ, MAGYAROK A NAGYVILÁGBAN Dr. Horváth Balázs, a magyar kormány tárca nélküli minisztere Marosvásárhelyen, az RMDS7 második kongresszusán jelentette be, hogy ez év végén, de legkésőbb a fövő esztendő első negyedében a Magyar Televízió műsora Erdélyben, a Kárpátalján, a Bánságban látható lesz. Magyarország mindent megtesz azért, hogy ennek jogi és műszaki feltételei a lehető leghamarabb megvalósuljanak Végre! — sóhajtanak most sokan a Székelyföldön, Eszéken vagy Nagybányán. Évtizedek álma került e hír hallatán kézzelfogható közelségbe. Hamarosan vége tehát a „romantikus" hőskorszaknak, amikor egy focimeccs vagy egy jó film kedvéért Kolozsvárról ezrek vándorolnak Bánffyhunyadra, mert ott még fogható a magyar tévé adása. Nem keli majd akkumulátorról működtethető kis készülékeken az autóban kucorogva lesni a Feleki-tetőn: kezdődik már a Panoráma. De eljutnak majd a műsorok azokra a magyarországi vidékekre is, melyek árnyékban voltak eddig. Nem nagy szavak: a hír korszakos jelentőségű. Az összmagyarság most érkezett el ahhoz a pillanathoz, aminek a lehetőségét már a Helsinki Záróokmány magában foglalta. A vélemények és hírek szabad áramlásának biztosításához. A műholdas magyar televízió nemcsak gazdagíthatja a tájékoztatást Magyarországról, nemcsak a Kárpát-medencében élő magyarok számára fontos, de sugározhat világnyelveken vagy a magyarországi nemzeti kisebbségek nyelvén is műsorokat —A szakember hogy értékeli mindezt? — Pragmatikusan — mondta Jász Gábor okleveles villamosmérnök, a Magyar Műsorszóró Vállalat műszaki fejlesztési csoportvezetője. — A problémakörrel már hónapok óta foglalkozunk, nemrégen érkeztek be a külföldi ajánlatok, s tanulmányutunkat beadtuk a minisztériumba Szerintünk a legjobb megoldás az, ha bérelünk egy teljes műholdcsatornát. Ezen 4-6 sáv van, ami azt jelenti, hogy a tévé műsorának sugárzása mellett a Kossuth, a Petőfi és a Bartók rádió műsorait isfölvihetjük.* — Mi a legkedvezőbb ajánlat, s mennyibe kerülne? — Kettőt emeltünk ki. Az egyik a francia TELECOM II, amely francia nemzeti vállalkozás, a másik az AUTELSAT. Szerintünk ez a második ajánlat a biztatóbb. Nemcsak azért, mert ez egy nemzetközi, kormányközi műholdas távközlési társaság, hanem mert a három alapvető feltételnek jobban megfelel. Ezek: jó vétel, kedvező ár és olyan rendszerű adás, amely megegyezik a mai európai normákkal. Az éves bérleti díja, ha legalább három évre lekötjük, mintegy 350 millióforint. Persze devizában. Természetesen meg kell teremteni a földi feladó állomás feltételeit is, ami még körülbelül 5 millió dollárba kerülne. De ha végleges döntés születik, a magyar műsorok egész Európában láthatók-hallhatók lesznek. — Ehhez képest nem tűnik túl nagy összegnek. Ilyen célokra több erőforrás is mozgatható volna, meg talán a nyugati magyarság is támogatná anyagilag. A műsorok vételének milyen feltételei vannak? — Ugyanaz, mint a manapság használatos rendszereknek. Kell majd, mondjuk a Székelyföldön a jó minőségű képhez, egy 1,5—1,8 méter átmérőjű parabolaantenna a hozzá való berendezésekkel. — A volt NDK-ban civil nyomozók járták a településeket, s ahol nyugati adóra irányított antennát láttak, nemcsak hogy leszereltették, de meg is büntették az „ideológiailag képzetlen" állampolgárt. Nem kell tartani attól, hogy ugyanaz megtörténhet a magyar tévé vételére tájolt antennákkal? —Egyáltalán nem, hiszen az EUTELSAT II-F1 esetében például több műhold is ugyanabban az irányban helyezkedik el. A leendő magyar adás mellett egyébként fogható lesz még kilenc tévéműsor is ebből az irányból. Köztük olyanok, mint a Šat L, 3Sat, Super Channel, aTVövagy az Eurosport. S ezek idővel nyilván még bővülnek is. — A magyarországi frekvenciamoratórium erre nem vonatkozna? — Nem, hiszen meglevő frekvencián sugároznánk. Engedélyeztetni a földi „feladó" állomást kell, de ha ez problémát okozna, adhatunk a műholdra egy szomszédos ország területéről is. Mondjuk Ausztriából. Bárhonnan, ez nincs megkötve. JÓZSA PÉTER Bartók és Kodály nagyságát méltatva Szabó Dezső így sóhajtott fel: „Miféle mennyei jóvátételi bizottság ítélte meg a magyarságnak ezt a két lángészt, hogy kárpótolja az elszenvedett veszteségekért?" Most, amikor a pátriárkái kort megért Domokos Pál Pétert köszöntjük, mi is eltűnődhetünk azon, hogy milyen bölcsen működik az a mennyel igazságszolgáltatás, amely a magyarság legelesettebb, legelfeledettebb kisebbsége, a csángómagyarok számára ilyen hallatlan energiával, eltökéltséggel, megalkuvást nem ismerő tartással és elnyűhetetlen szervezettel megáldott szószólót és képviselőt rendelt, mint ő? Ahhoz, hogy valaki hosszú életet éljen, sok egyéb mellett nyilván az is szükséges, hogy legyen értelme ennek az életnek. Ma, amikor alapítványok születnek, szervezetek alakulnak a csángómagyasok ügyének felkarolására, amikor a 3-4 esztendő alatt több mint tíz könyv jelent meg a moldvai magyarokról, sőt már a Magyar Televízió is több adásban foglalkozott velük, Immár biztosan állíthatjuk, hogy Domokos Pál Péter erőfeszítése és munkássága nem volt hiábavaló. SZÜLETÉSNAPI BESZÉLGETÉS A 90 ESZTENDŐS DOMOKOS PÁL PÉTERREL De kezdjük az elején! Emlékszik-e, tanár úr, életének olyan idejére, amikor nem foglalkozott a csángókkal, esetleg azt sem tudta, hogy léteznek-e egyáltalában? — Az én időmben a tankönyvek, akárcsak itt, nálunk az eddigiek, még csak nem is gondoltak az akkori határokon kívül élő magyarokra. így tanulni biztosan nem tanultam róluk. Hozzánk, Csíksomlyóra, a pünkösdi búcsúra minden esztendőben eljöttek a csángók, de hogy ezek gyímesiek voltak-e vagy moldvaiak, azzal én mint gyermek nem törődtem. Pedig édesanyám — mikor már nagyobb voltam — gyakran emlegette, hogy ő az ilyen búcsúk alkalmával még főzött a „nagykalapú csángóknak". Ennek pedig az a története, hogy többszáz esztendővel ezelőtt az egyik moldvai vajda katolikus alattvalói, vagyis a csángók kérésére egy havast ajándékozott a csíksomlyói egyházközség számára azért, hogy a pünkösdi búcsún részt vevő magyaroknak három napon át ételt és szállást adjanak. Ez a havas és ez a szokás megvolt egészen az első világháborúig, s ennek az egyezségnek az értelmében főzött edesanyám a csángóknak. Hanem amikor olyan 13-14 esztendős forma legényke voltam, akkor a somlyói egyházközség hárommillió koronáért eladta ennek a havasnak a fáját. Mint gyermek én is köböztem áfát, s napidíjat kaptam érte. Az igazi találkozásra 29 esztendős koromban került sor. Akkoriban minden erőmmel azon voltam, hogy a román hatalom aiá került székely népemnek az öntudatát erősítsem, s így minél nagyobb esélye legyen a megmaradásra. Kiállításokat szerveztem, visszaadtam a székely viselet — a rokolya ós a harisnya — becsületét, a Kodály és mások által feldolgozott népdalok közül pedig többet előbb mutattam be Csíkszeredán, mint Budapesten. Ezeknek az erőfeszítéseknek a következményeként a románok érvénytelenítették Budapesten szerzett oklevelemet, s ezzel lehetetlenné tették, hogy tanítsak. Ezidőben olvastam Bartóknak a Magyar népdal című könyvét, amelynek 9. oldalán azt írja, hogy az egész magyarlakta vidéken elvégezték a népdalgyűjtést, csak a Bákó környékén élő csángómagyarokhoz nem jutottak el. Ez a mondat volt, amelynek hatására elindultam Moldvába, és megismerkedtem a csángókkal. — Mikor járt először a csángók földjén? — A Bartók-mondat elolvasása után nem haboztam. Éppen akkor vonták meg az állásomat, tehát alighogy vége lett a tanításnak, elindultam. Kézdivásárhelyről Berecken át mentem be, amikor a szentistváni határt elértem, megcsókoltam a földet, s mentem tovább gyalogosan, egészen az első településig, az Ojtoz bal partján levő Gorzafalváig. Rövid beszélgetés után továbbmentem, és csak Onyesten álltam meg néhány napra, Bertalan Sándor kántornál. 1929 után azután többször is jártam benn, hol kerékpáron, hol szekérrel, hol pedig vasúton, aszerint, hogy milyen alkalom és lehetőség kínálkozott. — Mik voltak a moldvai utazások legfőbb tapasztalatai? — A moldvai csángómagyarok a hagyományos népi műveltség nagyon régi rétegeiben élnek. Olyan szavakat, szokásokat, dallamokat őriztek meg, amiket mi, a Kárpátokon belül élő magyarok már elfelejtettünk. Figyelmemet igyekeztem kiterjeszteni a népélet minden területére, a szántás-vetéstől és a szövésfonástól a betlehemezésig és a lakodalmi szokásokig szinte mindenre. Könyvemben, a Moldvai magyarságban, amelynek nemrég jelent meg az ötödik, átdolgozott kiadása, teljes képét adtam a moldvai magyarság történetének és életének. — A még csak tíz esztendeje román uralom alatt élő székely nép fiának bizonyára tanulságos volt látni az akkor már többszáz esztendeje románok között, nemzetiségi sorban élő csángók helyzetét. — Igen, ott lehetett a maga valóságában megismerni a román nemzetiségi politika lényegét, hogy miközben a maguk számára semmit sem tartanak elegendőnek, ők nem képesek elviselni, hogy más vallású, más nyelvű nép is él közöttük. A románok olyan dolgokkal szórták tele a világot, a világ közvéleményét, amik nem felelnek meg a valóságnak. Azt hirdették és hirdetik ma is, hogy ők minden más népnél előbb ott voltak Erdélyben, és mindig ők voltak többségben. Ezzel szemben az az igazság, hogy a XIV. század végén, utolsó Árpád-házi királyunk uralkodása idején összesen 18 300 román élt Erdélyben, ugyanekkor a magyarok száma 310 ezerre tehető. Templomuk akkor még — hiszen csak nemrég szivárogtak be Erdélybe — egyetlen egy sem volt, a magyaroknak pedig — a vatikáni dokumentumok szerint — több mint hatszáz. Ám a XVIII. században, amikor már valóban többségben voltak, mindenük megvolt, ennek ellenére azt híresztelték a világnak, hogy ők jobban el voltak nyomva, mint a világ bármelyik népe. A többségében görög katolikus valláson levő erdélyi oláhságnak püspöksége volt Balázsfalván, Nagyváradon, Szamosújváron ós Lúgosban; mindenütt teológiájuk is létezik, s iskolák százait működtetik. Ugyanekkor a moldvai katolikus csángómagyaroknak nincs egyetlen olyan templomuk, ahol a anyanyelvükön prédikálna és misézne a pap, magyar iskolára pedig még csak nem is gondolhatnak. Akinek volt szeme, az láthatta Moldvában, hogy milyen sorsot szán a hivatalos román politika a kezei közé került erdélyi magyarságnak. A románok tagadják, hogy a moldvai csángók magyarok lennének. Könyvek sorozatát adják ki hamis állításuk igazolására. Legutóbb Dimitrie Martinasét, azelőtt pedig Pál Józsefét. Nem is beszélve Rab Mihályról, az egykori jászvásári püspökről vagy a jelenlegi bukaresti érsekről. Ezek a janicsár papok azt hirdetik, hogy a moldvai csángók őseredeti románok. A magát Mihai Robunak nevező, püspöki rangra vergődött Rab Mihály valamelyik papi jubileumán elmondta az őt kérdező újságírónak, hogy a csángó nyelv az nem nyelv, hanem egy szedettvedett keverék, amin ő is beszélt gyermekkorában, de püspökként már elfelejtette. Pál losif pedig azt írja 1942-ben, Szabófalván kiadott könyvének 96. oldalán, hogy a csángók vérbeli románok, semmiképpen sem magyarok. Rosszul teszik, akik őket csángómagyaroknak nevezik, mert az ilyen elnevezések képezik Budapest aspirációinak alapját. Nicolae lorga, a románok egyik legnagyobbra tartott történésze már az 1930-as években meghirdette, hogy a székelyek nem is magyarok, hanem elmagyarosított románok. Ezen először mindenki mosolygott. Nekem volt egy lapom, a Csíki Néplap. Amikor lorga lett a kormányelnök, vezércikket írtam. A lényege a következő volt: „Romániában a kormányok gyakran váltakoznak, az egyik megy, a mások jön. Mi, kisebbségi magyarok nem örvendünk, ha megy az egyik elnök, és annak se, ha jön a másik. így nem örvendünk annak sem, hogy a kormány élére most Nicolae lorga került. Azért nem örvendünk, mert lorga volt az, aki nem is román, hanem idegen nyelven meghirdette, hogy a székelyek elmagyarosodott románok. El lehet gondolni, hogy ez az ember, akinek a száján megszületett ez a téves tanítás, milyen szándékkal veszi a kezébe a kormánykereket. Ezért nem örvendünk lorga elnökségének." Ezt írtam meg, mert úgy gondoltam, nem lehet alkudozni! — Az utóbbi időben jelentősen megnőtt az érdeklődés a moldvai csángók iránt. Mi erről a véleménye? — Rendkívül örvendek, hogy az utóbbi, eseményekkel terhes esztendőben akadt valamilyes mozgási lehetőségük. Sepsiszentgyörgyön csángó szervezet alakult, s újságot adnak ki. Kétnyelvű újságot, hogy a magyar iskolába nem járt csángók is olvashassák benne a népük múltjáról és jelenéről szóló írásokat. Csángó gyermekek jönnek tanulni Erdélybe, s ez roppant fontos dolog. Moldvában csángó fesztiválokat rendeznek, Budapesten megalakult a Lakatos Demeter szabófalvi csángó költő nevét viselő egyesület, amelynek célja azok összefogása, akiket érdekel a moldvai magyarság ügye. A Tudományegyetemen kiadták Lakatos Demeter verseit — egy szebb kiadásban Svájcban is megjelent Csángó strófák címmel. Úgy gondolom, hogy az erdélyi és a magyarországi magyarok szerető segítségével a moldvai csángók nagy elesettségükből visszatérhetnek a magyarság egészének körébe. HALÁSZ PÉTER HITÉLET ANYANYELVEN A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetében befejeződött az a többéves kutatási program, amely a teljes kárpát-medencei magyarság vallási életét kívánta föftérképezni. Cikkünk a félmillióra tehető délvidéki magyar kisebbség Magyarországgal fenntartott kapcsolatairól szól, melyek meghatározó jelentőségűek Bácska, Bánát, Dél-Baranya és a Muravidék magyarajkú híveinek az identitás őrzésében. Élő magyar—magyar kapcsolatokról egyrészt országon belül, másrészt a határokkal elválasztott nemzetrészek között beszélhetünk. Példa rá a baranyai Szent István-ünnepségeken való bácskai papi és hívői részvétel vagy ellenkező irányban a drávaszögi Bodolya hívőközösségének zarándoklata Újvidék, Pétervárad és Kishegyes templomaiba. A szlovéniai református gyülekezetek szintén kapcsolatokat teremtettek a vajdasági és horvátországi gyülekezetekkel, mivel a 40-es évek végétől nern rendelkeznek ottlakó lelkipásztorral. Először bácskai, majd mind a mai napig a baranyai tiszteletesek gondozzák őket három havonkénti missziós munkával. A magyarországi katolikus papok jugoszláviai látogatásai meglehetősen szórványosak. A „belügyekbe való beavatkozás" fantomjától való féleímet illusztrálja az atény, hogy a Rómában élőBékés Gel lért voit az, aki a háború óta elsőként (1969 nyarán) látogatást tehetett Bácskában. Az anyanemzet lelkipásztorai a Délvidéken ritka vendégnek számítottak az elmúlt negyven évben. Ottlétükről leginkább szlovéniai híreink vannak: a lendvai plébániatemplomban 1985-ben Szakos Gyula székesfehérvári, 1987ben Póka György szombathelyi megyés püspök bérmált. Vajdasági katolikus papi körökben általános panasz, hogy a magyarországi püspöki kartól évtizedek óta meghívó sem érkezik számukra az anyaországi rendezvényekre. A református egyházak kapcsolatai —talán nyelvileg egyöntetűbb voltuk, talán a kisebb lélekszám okán — szerencsére élénkebbek. A különböző ünnepségekre, jubileumokra kölcsönösen meghívják egymást, bár ez is sokszor nehézségekbe ütközik. A törökök kiűzése utáni újratelepítések 200. évfordulójára például több bácskai település küldöttséget várt a származásuk szerinti vidékek gyülekezeteiből, ám ennek puszta felvetése is a támadások kereszttüzébe került. Gyülekezeti kapcsolatokról a kishatárforgalom megnyitása, a hetvenes évek óta tudunk. Például a Kerka menti és az alsó őrségi hívek évenként találkoznak Szécsiszentlászlón, Bajánsenyén. A magyarországi egyházi kiadványok terjesztése különböző utakon történik. Katolikus könyv- és folyóirat-behozatal — így templomi árusítás — nincs. A tiltást azzal indokolják, hogy van jugoszláviai magyar egyházi könyvkiadó és sajtó. Mindamellett tapasztaljuk a magyarországi hitbuzgalmi irodalom és szertartáskönyv meglétét, például a dobronaki plébániatemplomban. Ezenkívül, a sajtótörvény értelmében, postai úton az egyes anyaországi orgánumokból egy-egy példány előfizethető — bizonyára számos pap és hívő él ezzel a lehetőséggel. Hasonlóképpen könyvből is csak egy darab érkezhet, ami még nem minősül kereskedelmi mennyiségnek. Az egyes református parókiák is megkapják Magyarországról a Reformátusok Lapját, a Confessiót s a Teológiai Szemlét, sőt Kolozsvárról is a Református Szemlét. Esetenként könyvajándék is érkezik a határon túlról, de még hatékonyabb az a segítség, ami a Magyarországra látogató lelkészeket várja: a magyar egyház kontójára mindegyikük 500 Ft értékben vásárolhat a protestáns könyvesboltban. A kölcsönösség jó érzését viszont megkeseríti, hogy a jugoszláviai református kiadványok külföldre postázása nem megengedett. Ezért állhat elő az a képtelen helyzet, hogy a budapesti Ráday Könyvtár sokszor hiányosan és nagy késéssel, csak különféle féllegális utakon tudja beszerezni a jugoszláviai református sajtót. Hogy a jugoszláviai magyarok hitéletének anyagi alapjai a jövőben sem alakulnak megnyugtatóan, bizonyíték rá az a legújabb szerbiai jogszabály, mely szerint az egykor államosított egyházi javak visszaszolaáltatásacsak a pravoszlávokat illeti. SZEKELY ANDRÁS BERTALAN Kotsis Nagy Margit rajza