Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-27 / 200. szám, kedd

AKI MERT HALLGATNI ÉS -BESZÉLNI Éheztették, nem hagyták aludni, hat bordáját összetörték, a főnyomozó, a hírhedt Doubek alezredes kijelentette neki: „Olyan ember még nem született, aki valamit nálunk be riem ismert volna." Doubek tévedett. Josef Smrkovský nem vallott sem maga, sem mások ellen. (5. oldal) FÜGGETLEN NAP ILAP Kedd, 1991. augusztus 27. Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 200. szám KÖSZÖNJÜK A LÁTOGATÁST A lakók többségét a család győzi meg - ez a jobbik eset -, vagy becsapják őket; ezt mondják nekik, egy-két hétre behozunk, nemsokára eljövünk érted; s az illetők itt döbbennek rá, hová kerültek; amikor minden holmijukat lerakják és távoznak. (8. oldal) JUGOSZLÁV VÁLSÁG ÉRDEKES OSZTRÁK JAVASLAT A horvátországi tudósítások teg­nap is ugyanazzal a mondattal kez­dődtek, mint az utóbbi hetekben minden nap: a harcok folytatódtak. Főleg a köztársaság keleti terüle­tein, Vukovar és Vinkovci környékén voltak hevesek az összecsapások, ugyanakkor Knín város térségében, tehát a dalmát tengerpart közelében is dörögtek a fegyverek. Alois Mock osztrák kancellár a bécsi televíziónak adott interjújá­ban figyelemreméltó következtetést vont le: azt mondotta, Szlovénia és Horvátország függetlenségének gyors nemzetközi elismerése járul­hatna hozzá a vérontás beszünteté­séhez, a jugoszláv válság megoldá­sához. Mock felszólította azon or­szágok kormányait, amelyek a há­rom balti köztársaság függetlensé­gének elismerésére készülnek, hogy helyezkedjenek hasonló álláspontra Szlovéniával és Horvátországgal kapcsolatban is. A külügyminiszter véleményét támogatta Erhard Bu­sek alkancellár, aki kijelentette, hogy az elszakadó jugoszláv tag­köztársaságokat mielőbb diplomá­ciai elismerésben kell részesíteni. Őszerinte minél tovább halogatják ezt a lépést, annál nagyobb lesz a vérontás. Egyébként tegnap dél­előtt Jugoszlávia bécsi nagykövetét az osztrák külügyminisztériumba ké­rették, ahol Alois Mock tolmácsolta (Folytatás a 2. oldalon) TEMETIK A SZOVJET FÖDERÁCIÓT. TETEMREHÍVÁS A PARLAMENTBEN A Kremlben tegnap délelőtt megkezdődött a szövetségi parlament rendkívüli ülésszaka. Napirendjén a sikertelen államcsíny utáni helyzet szerepel. A képviselők mindjárt a bevezetőben abszolút szavazattöbb­séggel döntöttek arról, szeptember 2-ra összehívják a Szovjetunió népi küldötteinek rendkívüli kongresszusát. Az ülés megnyitásakor 487 képviselő volt jelen. A szovjet parlament vezetésé­nek és bizottságainak, a szovjet állami szerveknek és társadalmi szervezeteknek a puccs napjaiban játszott szerepe érté­kelése után olyan törvényeket kell elfo­gadniuk, amelyek kizárják egy hasonló eset megismétlődésének lehetőségét. A napirenden szerepel a miniszterek kabi­netje iránti bizalomról szóló szavazás is, Eszmecsere a tanácskozás szünetében (Telefoto: ČSTK-AP) s létrehoznak egy bizottságot, amely fel­ügyeli majd a Szovjetunió alkotmányát megsértő tisztségviselőkkel szembeni vizsgálatok lefolytatását. Az ülésszakon első ízben választottak hattagú titkárságot, amely átvállalta az elnökség jogkörének egy részét. Részt vett az ülésen Mihail Gorbacsov államfő, de a tanácskozást Ivan Laptyev, a Szö­vetségi Tanács elnöke vezette. A parla­ment eddigi elnöke, Anatolij Lukjanov nem vett részt az ülésen. Lukjanov lemondásáról délelőtt tájé­koztatott a TASZSZ hírügynökség. A hír szó szerint néhány perccel az ülés kezde­te előtt látott napvilágot. Lukjanov újság­írók előtt azt állította, hogy nem terheli semmilyen erkölcsi felelősség a puccsért, és elutasított minden vádat. Azt állította, a szövetségi parlament elnöksége au­gusztus 21-én követelte Janajevtől, az összeesküvők vezérétől, hogy az általa létrehozott bizottság mint törvénytelene­ket, vonja vissza valamennyi döntését. Lukjanov elismerte, talán többet is tehe­tett volna. Ugyanakkor megjegyezte, nem hagyhatta el dolgozószobáját, mivel a köztársaságok képviselői arra kérték, maradjon a helyén, mivel ő lesz egyedüli kapcsolatuk a szövetségi struktúrákkal. Az elnöklő Ivan Laptyev a parlament­ben felolvasta Lukjanov levelét, amelyben közölte lemondását az ellene elhangzott, s általa „határozottan elutasított" vádak miatt. Kérte a parlamenttől, hogy ezeket (Folytatás a 2. oldalon) KÜSZÖBÖN A BALTI ÁLLAMOK HIVATALOS ELISMERÉSE ESÉLYEK AZ 1968. ÉVI „BEHÍVÓLEVÉL" MEGSZERZÉSÉRE • MICHAEL ŽANTOVSKÝ ELNÖKI SZÓVIVŐ SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA (Munkatársunktól) -Csehszlová­kia más országokhoz hasonlóan kész hivatalosan is elismerni Litvá­niát, Észtországot és Lettországot, s diplomáciai kapcsolatokat létesíte­ni ezekkel az országokkal. Ebben a kérdésben a külügyminisztérium csütörtökön a kormány elé terjeszti javaslatát - közölte tegnapi tájékoz­tatóján Michael Žantovský elnöki szóvivő. Azt is elmondta, hogy Karol Schwarzenberg, az elnöki iroda vezetője, aki részt vett a moszkvai puccs áldozatainak temetésén, a szovjet fővárosban nemcsak Borisz Jelcinnel, hanem a három balti köztársaság vezetőivel is tár­gyalt. A balti államok függetlensége elismerésének a szlovák szeparatis­ták követeléseire való kihatását firta­tó kérdésre a szóvivő, tolmácsolva Václav Havel álláspontját, hangoz­tatta, hogy az új helyzet új veszélye­ket is hordoz magában, de a köztár­sasági elnök véleménye változatlan: mind a Cseh Köztársaság, mind a Szlovák Köztársaság lakosságá­nak életbevágó érdeke a föderáció megőrzése, megszilárdítása. A köztársasági elnök a Polgári Demokratikus Pártnak, a ČTK, a Te­(Folytatás a 2. oldalon) KI KONZULTÁLT A KGB-VEL? SAJTÓTÁJÉKOZTATÓT TARTOTT A NYILVÁNOSSÁG AZ ERŐSZAK ELLEN • INOG DUBČEK SZÉKE? (Munkatársunktól) -A kommunizmus bármilyen eszközöket képes felhasználni régi hatalma visszaszerzése érdekében. A reformokat minden területen követke­zetesen végre kell hajtani. Meg kell akadályozni, hogy a régi rendszer kiszolgálói befolyást gyakorolhassanak a közéletre - így összegezte a Nyilvánosság az Erőszak Ellen tegnapi sajtótájékoztatóján Jozef Kučerák, a mozgalom elnöke a szovjetunióbeli hatalomátvételi kísérlet tanulságait. Hangsúlyozta, mozgalmuk éppen ezért szorgalmazza a lusztrációs törvényt, amely meggátolja, hogy az egykori állam­biztonsági szervek munkatársai, ügynö­kei, valamint a régi rendszer nómenklatú­rájának tagjai felelős beosztást töltsenek be az állami szervekben és a gazdasági életben. - A kommunizmus bukása a Szovjet­unióban a KGB bukását is jelenti - mond­ta ugyanezen a fórumon Milan Šútovec, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, és meg­győződését fejezte ki, hogy a beépített emberek ezután már nem zavarhatják nálunk a vizet. Megtudtuk: Šútovecet a közelmúltban tájékoztatták arról, hogy egyik szlovák politikusunk, aki magas be­osztást töltött be - nevének közlésétől elzárkózott, mondván, bizalmas jellegű információról van szó - pályafutása során kétszer is ellátogatott Kijevbe, hogy ott találkozzon a KGB-s tábornokokkal, s instrukciókat kérjen tőlük. Šútovec a to­vábbiakban elmondta: a szovjetunióbeli válság idején funkciójánál fogva nemcsak az ország biztonsági helyzetéről tájékoz­(Folytatás a 2. oldalon) SZÁLLÓ ÁLL A NAGY DUNA MENTÉBEN... ÉV VÉGÉRE VÁRJÁK AZ ELSŐ VENDÉGEKET Szlovákia fővárosának előnyös föld­es természetrajzi fekvése vitathatatlan. A csaknem félmilliós Pozsony történelmi nevezetességeivel, patináns épületeivel, kultúrrendezvényeivel sok külföldit vonz, s mint tranzitvárosnak is egyre nagyobb a jelentősége. A Kis-Kárpátok éš a Duna közt elterülő hajdani királyi székhelynek azonban még nagyon sok a pótolnivalója, ha el akarja érni az európai szintet. Egyet­len példa; az 1000 főre jutó szállodai ágyak terén igencsak hátul kullog. Csak az érdekesség kedvéért; Pozsonyban 5,25, Prágában 8,8 Bécsben 17, Zürich­ben pedig 28 jut egy lakosra. S ne feled­jük, a szlovák főváros mindenképpen pro­fitálni kíván a közelgő budapesti világkiál­lításból. A kedvezőtlen helyzetet némileg javítja majd a Duna parton épülő Duna Szálló, mely az év végéig további 500 ággyal bővíti a szállodai férőhelyeket. A gyors ütemben épülő haltéri hotelben a napokban jártunk. Az építkézés tempója vaióban figye­lemre méltó. Ha valaki betekint a vaskerí­téssel elhatárolt objektumba, hangyaboly­hoz hasonló nyüzsgésnek lesz tanúja. A francia szó szlovákkal és szerbhorváttal (Folytatás a 4. oldalon) A szálló nyugati oldala már készen áll HA AZ ELSŐ MEGÉRKEZIK... (Munkatársunktól) - Amerikai útjukról számoltak be tegnap Po­zsonyban az újságíróknak Ján Hol­čík szlovák ipari miniszter és Mario Hričovský, a tárca nemzetközi kap­csolatainak főosztályvezetője. Látogatásuk keretében szerző­dést írt alá a tárcavezető miniszter az USA-beli ICF céggel, amely győztesként került ki az amerikai kormány által kiírt versenypályázat­ból. Ennek témája a Szlovákia terü­letén előforduló toxikus és veszélyes hulladókanyagok felszámolását elő­segítő technológiai tanulmány kidol­gozása volt. Az egyezmény értelmé­ben Szlovákiában hulladékégetőt építenének, s a hozzá szükséges be­rendezések felét konverziós prog­ramjuk részeként itteni gépgyárak gyártanák le. Amint Holčík miniszter elmondta: hét nap alatt harminc találkozón vet­tek részt, s mindegyiket nagyon hasznosnak minősítette. Szerinte egyedülálló lehetőség kínálkozik számunkra: ha sikerül gazdaságunk iránt felkelteni az amerikai beruhá­zók érdeklődését, akkor közvetlenül juthatnánk hozzá a legkorszerűbb technológiákhoz, Különben kérte az amerikai vállal­kozó köröket, nyissák meg jobban piacukat termékeinknek, és ruház­zanak be Csehszlovákiában. Az ipa­ri miniszter szerint ugyanis szükség lenne arra, hogy az amerikai tőke is megjelenjen nálunk, mert az első félévben a külföldi beruházók 80 százaléka csak Németországból ér­kezett. Meggyőződése: ha megér­kezik az első amerikai cég, utána jönnének a többiek is. Ennek bizo­nyítékaként felhozta, alighogy haza­értek, máris tíz faxüzenet érkezett minisztériumába, jelezve a Szlová­kiába készülő amerikai vállalkozók jelentkezését. Kanadában, akárcsak az USA­ban a piacmegnyitás s a csehszlo­vákiai beruházások esélyeiről tár­gyaltak. Különösképpen ,a környe­zetvédelem és az energiafogyasztás csökkentésének lehetőségei merül­tek fel. Például megbeszéléseket folytattak a Texaco céggel arról, hogy technológiát vásárolnának tő­lük a pozsonyi Slovnaft számára, és segítségével nehéz fűtőolajból villa­mosenergiát állítanának elő. Ugyan­akkor értesültek róla: Csehszlovákia az idén Kanadában csak 30 száza­lékra merítette ki a textiláru kiviteli kvótáját, ami a hazai fölösleget is­merve meglehetősen ellentmondá­sos helyzetet tükröz. (imk) CSEHSZLOVÁK-SVÁJCI MEGBESZÉLÉSEK Marián Čalfa szövetségi miniszterel­nök tegnap fogadta René Felbert, a sváj­ci konföderáció alelnökét, külügyminisz­tert. Megbeszélésük kiterjedt a szovjet­unióbeli helyzet alakulására, mely kihat nemcsak gazdaságunkra, hanem az egész Európa gazdasági fejlődésére. Kormányfőnk hangsúlyozta, hogy szá­munkra életbevágóan fontos a jó kapcso­latok megteremtése olyan országokkal, mint Svájc, melynek szilárd a gazdasága, és sokoldalú támogatásban részesíthet bennünket. Miniszterelnökünk érdeklődött vendégétől arról, milyen a közigazgatás hazájában. René Felber arról tájékozta­tott, hol tartanak a tárgyalások az Európai Közösségek és az Európai Szabadkeres­kedelmi Társulás közt a közös európai gazdasági térség megteremtése érde­kében.

Next

/
Thumbnails
Contents