Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-03 / 180. szám, szombat

1991. AUGUSZTUS 3. . ÚJ SZÓ* MOZAIK ÚJ ARC A PARLAMENTBEN Bajnok István mindössze egy napot töltött a Szövetségi Gyűlésben. Az Együttélés színeiben induló képviselő a mandátumát visszaadó Rajczy László helyét foglalja majd el. Arról, hogy miért fogadta el a megbízatást, illetve mik a céljai, a következőket nyilatkozta az Új Szónak: - Egyesek jóhiszeműen, mások rosszindulatúan kérdőjelezik meg döntésem helyességét, hogy elfogadtam a képviselői megbízatást. Én ezt tartottam kötelességemnek azokkal szemben, akik reám adták szavazatukat. A választásokon 18 ezren karikáztak be. • S miért ez az ,,aggodalom" részükről? -Arra hivatkoznak, hogy orvos vagyok, akinek páciensei mellett a helye. Azonban én nem akarom az orvosi praxisomat feladni. Úgyis mindössze 11 hónapról van szó... • Tehát a szabad idejét a betegeknek szenteli? - Kapcsolatban akarok maradni velük. Ha mód van rá, havonta egykét napot rendelni is szeretnék. • Mint képviselőnek milyenek a célkitűzései? - Látványos eredményekre nem igen számíthatok, hiszen az idő rövid. Úgy gondolom általam megerősödik az Együttélés képviselői klubja, amely továbbra is az MKDM-mel való koalícióra törekszik. Munkám során megpróbálok majd „visszaélni" profi emberismeretemmel, az orvosi gyakorlat során szerzett tapasztalatokkal, s lévén, hogy pszichiáter vagyok, valamelyest pozitívan befolyásolni az emberek közti kapcsolatokat, mind a klubon belül, mind a többi képviselővel. Nem tudom, hogy melyik bizottságba kerülök. Hozzám legközelebb az oktatásügy, a kultúra és a vallásügy áll. A konkrét feladatokat illetően a legsürgősebbnek a képviselőknek a bősi vízlépcső környezeti kihatásairól való tájékoztatást tartom. Ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy eddig csak erősen eltorzított, megfésült információk jutottak el a törvényhozókhoz. • Mivel mindössze egy napot töltött a parlamentben, kicsit furcsán hangzik a következő kérdés, mivel tölti a nyári szünetet? - Tanulom a házszabályokat. S persze emellett rendelek. • Ön tagja volt a komáromi városi tanácsnak is... -Az őszi ülésszaktól kezdődően a tanács üléseire bizonyára ritkábban jutok majd el. De remélem, továbbra is segíteni tudom az önkormányzat munkáját. G. A. Méry Gábor: CSALLÓKÖZI PORTRÉ A VILÁGBAN ÉS SZLOVÁKIÁBAN MILYEN A FOGYASZTÓK ÉRDEKVÉDELME? A közelmúltban Hongkongban tartották meg a fogyasztók érdekvédelmi szervezeteinek 13. világkongresszusát, amelyen a szlovákiai Fogyasztók Fórumának képviseletében Černýné Mitterhauszer Márta is részt vett. Tőle érdeklődtünk a rendezvény céljáról és az ott szerzett tapasztalatairól. - A kongresszus témája a 90-es évek fogyasztói érdekvédelme volt. Körülbelül ötven fogyasztói szervezet mintegy 2000 képviselője vett részt a tanácskozáson. A fő szakmai előadásokon kívül munkaértekezletek is voltak, amelyeken részletesen megbeszéltük az egyes részterületek legidőszerűbb problémáit. A fejlett piacgazdaságú országok (Amerika, Nagy-Britannia, Svédország, Dánia, Hollandia, Németország, Ausztria, Svájc) és a fejlődő államok (az afrikai országok mellett sajnos az egykori KGST tagországokat is ide sorolják) képviselői vettek részt ezen a tanácskozáson. Szó volt a világ elszegényesedéséről és ebből a szempontból is elemeztük a fogyasztók érdekvédelmének kérdéseit. A résztvevők leszögezték: nem jelent megoldást, hogy olyan (anyagilag elérhetetlen) szolgáltatásokat nyújtsanak egyes országokban, amelyeket nem vehet igénybe a lakosság túlnyomó többsége, illetve olyan árut kínáljanak, amelyre a pénztárcájukból egyáltalán nem futja. A fejlett országokban viszont inkább az okozza a gondot, hogy még az eddiginél is jobban szeretnék mélyíteni és bővíteni a fogyasztói önvédelmet. - Sikerült pontos képet kapnia arról, hogy a fejlett államokban miként szervezték meg a fogyasztók érdekvédelmét és hogyan működik? - Lényegében igen. Annak viszont különösen örülök, hogy bebizonyosodott: egy évvel ezelőtt mi is hasonló, jó irányban indultunk el. A fogyasztónak, a laikusnak mindenütt a világon - ha elégedetlen, ha igényei vannak - szakemberek állnak rendelkezésére, hogy segítséget nyújtsanak neki. A kereskedelmi központokban panaszfelvevő irodák sora található, ahova nem csupán akkor mehetnek az emberek, ha dühösek az eladókra, ha elégedetlenek a kereskedelemmel, hanem ötleteiket, javaslataikat is elmondhatják itt. - Az ilyen szolgáltató hálózat kiépítése igen költséges. Külföldön ki finanszírozza ezt? - Nagyrészt az állam, hisz neki kötelessége törődni a lakossággal, a fogyasztókkal. Ez nem utolsósorban a politikai stabilitás kérdése is. Sehol sem hagyják figyelmen kívül, hogy a fogyasztók elégedetlenségét nagyon könnyen politikai célokra lehet kihasználni. - A nyugati országokban magától értetődő, hogy a tön/ények védik a vevőt a kereskedők, a szolgáltatók becstelenségével szemben... - Valóban: a körültekintő törvényhozás az érdekvédelem alapja. Külföldön viszont még az írott törvényekkel is következetesebben, jobban működnek az erkölcsi „tön/ények". Érdemes kihangsúlyozni emellett egy másik szempontot is. A fejlett államokban tulajdonképpen senkinek sem kötelessége a fogyasztói szervezetek jelentéseivel, megállapításaival foglalkozni. Ezek a kezdeményezések, szervezetek a piackutatások, a lakosság panaszai alapján készítik el felméréseiket, összegzik ezeket, majd a megoldások javaslataival együtt elküldik valamelyik kormányszervnek vagy minisztériumnak. Ezeknek sem kötelessége, hogy reagáljanak vagy válaszoljanak. Ennek ellenére szinte kivétel nélkül nagyon komolyan veszik az említett észrevételeket. - Tehát tanulhatnánk tőlük. Hogyan sikerült ott elérni e jó szokás meghonosítását? - Erre én is rákérdeztem. Megtudtam: a jelentés kidolgozói a postázás után várnak pár hetet, és ha véletlenül nem érkezik válasz a kérdésükre, bírálatukra, udvariasan megkérdezik mi újság van a szóban forgó ügyben. Ha esetleg érdektelenséget tapasztalnak, a jelentésük másolatát elküldik egy olyan szervnek, amelynek élén az ellenzéki párt képviselője áll. És mivel a fejlett államokban a pluralitás nem a macska-egér háborúban nyilvánul meg és előre tudják, hogy az opozíció „rákap" a témára, máris megmozdul a „gépezet" és történik valami azért, hogy a fogyasztók által kifogásolt ügyet tisztázzák. - Szerintem maguk a kereskedők is többet tehetnének a fogyasztókért, a jobb, kölcsönös viszony kialakítása talán az első lépés lehetne... - Bizonyára majd ennek is eljön az ideje. A mi magánkereskedőink egyelőre csak a minél nagyobb haszon - és ennek a lehető leggyorsabb elérésének - gondolatával foglalkoznak és eszerint cselekednek. Még nem jöttek rá arra, hogy a talponmaradásnak egyik záloga az állandó, visszatérő vásárlói kör megnyerése és megtartása. - Térjünk vissza a Honkongban szerzett tapasztalataihoz. Ezek alapján mit tart a legsürgetőbb feladatnak a fogyasztói érdekvédelem terén? - Már említettem a törvények fontosságát. Ez a feladat a parlamentre vár. Ezenkívül nagyon lényegesnek tartom a tanácsadó irodák létrehozását, mivel ezek nagy segítséget nyújthatnának a fogyasztók tájékoztatásában is. Nagy előnyünk, hogy viszonylag színvonalas, minőségellenőrző intézeteink vannak, amelyekben a termékek összehasonlító tesztelését végezhetnénk. Ezekkel kapcsolatban konkrét javaslatokkal tértem haza Hongkongból, ugyanis a külföldi szakemberek érdeklődtek a közös minőség-ellenőrzés terén való együttműködés iránt. Ha sikerül kiépítenünk az ellenőrzési rendszert és az állam megfelelően támogatja majd a vásárlók jogait, bízom benne, hogy a fogyasztói érdekvédelem javításában gyorsan haladhatunk előre. DEÁK TERÉZ LICHTENSTEINBE EMIGRÁLOK? Szolid színvonalon megírt riportot olvashattam az egyik csehszlovákiai magyar napilapban gróf Andrássy Géza hányattatásairól és negyvenkilenc esztendő utáni hazatéréséről. Fél évszázad nagy idő, ennyi elteltével még egy rablógyilkos is büntetlenül hazatérhet szülőföldjére. Hát még egy olyan ember, aki senkinek se vétett! Örülök, hogy eggyel többen túlélték a világháborút és az utána következő négy évtizednyi hadiállapotot. Egyéb oka is van örömömnek. Ugyanis úgy hozta a sors, hogy életemnek volt egy öt-hat esztendőnyi időszaka, amikor naponta ott ültek ebédlőasztalom körül az Andrássy grófok. Persze, csak szellemük ült ott. Kanaba úr révén. Kanaba úr főerdésze volt egykor az Andrássyaknak. A panelház szomszédos lépcsőházához tartozó lakásban egyedül élt. Egyszer meghívtuk karácsonyi vacsorára, megismerkedtünk, és attól kezdve naponként-kétnaponként szívesen látott vacsoravendég volt nálunk. És attól a karácsonyestétől kezdve az Andrássy grófok is naponként-kétnaponként odatelepedtek az asztalom köré. Ha történetesen vaddisznósült került az asztalra, Kanaba úr csendesen megjegyezte: A vaddisznósülthöz pedig áfonya dukál, vagy csipkelekvár... Ha vadász barátom megtisztelt néhanapján egy szép darab őzgerinccel, ovációval fogadta főerdész úr a tálat, de nem tudta megállni, hogy csendben meg ne jegyezze: Nem özgerinc az őzgerinc szarvasgomba nélkül. De hát hol van most szarvasgomba? A grófék Dél-Franciaországból hozatták... Egy év se telt el, és én hovatovább jobban ismertem az Andrássyakat, mint a feleségemet. Különösen az a történet tetszett, amikor a grófi család valamelyik tagja nagyvonalúan kisegítette az egyik falu kárvallottjait. „Szarvaslesre mentem Sanyi gróffal (vagy talán Pali grófot mondott?) felértünk a hegytetőre, és megdöbbenve láttuk, hogy éjszaka az utolsó házig porrá égett a falu. Csak három percig csodálkozott Sanyi gróf, majd hozzám fordult: Kanaba, tüstént térjen haza, vágasson ki harminc hold szálfaerdőt, hadd építsék fel belőle a falut." Nem tudom melyik Betlér-környéki falu immár porladó szegényemberei utódainak nevében most mélyen fejet hajtok a hazatért Géza gróf immár szintén porlandó őseinek emléke előtt. Kanaba úr, a főerdész meggyőzött róla, hogy jóérzésű keresztény emberek voltak, akik szívesen alamizsnálkodtak, ha rászoruló került az útjukba. Ahogy tudták, helyrehozták más grófok mulasztásait, és még az is lehet, hogy egy-egy őszintébb pillanatukban lelkiismeret-furdalásuk is volt, hatalmas vagyonuk láttán. Lichtensteinbe, a törpeállamba vezetett az Andrássy család útja. A riportból megtudtam, hogy gróf Andrássy Géza végül is idegenvezetőként és síoktatóként kereste meg kenyerét, hobbyként pedig négyesfogathajtó bíró volt. „Két évtizeddel ezelőtt Fülöp herceggel (az angol királynő férje - a szerző megjegyzése) kezdtük". Köszöntöm én is hazánk földjén az Andrássy családot, amely olyan államférfiakat adott a világnak, mint gróf Andrássy Gyula, az egykori monarchia egykori külügyminisztere, I. Ferenc József feleségének, a feledhetetlen emlékű Erzsébet királynőnek a házibarátja. Egy történész így jellemezte a császár és király állítólagos felszarvaztatásának történetét: „így vett elégtételt egy aulikus magyar főúr Világosért!" Kissé, persze, zavarban vagyok. A riport vége miatt. Ahol Géza gróf a család veszteségeiről beszél. A 36 ezer hold erdőről, a 12 ezer hold szántóról, számos ércbányáról, vasgyárról és épületek sokaságáról. „Amennyiben a Szlovák Köztársaság jogállam akar lenni - nyilatkozza Andrássy gróf -, és be kíván lépni az Európai Közösségbe, az ilyen „számlákat" is mielőbb rendezni kell. Már kinyilvánítottam, hogy én - szeretem a grófokat. És áhítom, hogy jogállam legyünk, és célszerűnek tartom, hogy egyszer, talán nemsokára, belépjünk az Európai Közösségbe. De felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy ha a Szlovák Köztársaság annak árán válik jogállammá, hogy rendezi a 36 ezer hold erdő és a 12 ezer szántó „számláját", akkor én megteszem azt, amit Géza gróf tett meg 49 esztendeje: kivándorlok Lichtensteinbe. Inkább leszek egy miniállamban turistakalauz, mint újságíró egy olyan jogállamban, ahol 48 ezer holdas grófi birtokok lesznek. Utóirat: Anyám elolvasta ezt a szöveget, és csak ennyit mondott: A fene essék a proli bőrödbe! TÓTH MIHÁLY Az utolsó estémre tudatosan is felkészültem. Hétfő lévén balsejtelmem látszott beigazolódni, hogy a Mittelfest megnyitószakaszának háromnapos tobzódása után kissé „elalszik" a fesztivál. Ez egyben azt is igazolta, hogy a széles olasz környéken kívül, külföldön - a Pentagonálé országokban - nem kapta meg az őt megillető reklámot, s talán a mindössze két helyszínen rendezett előadás sem tűnhetett elég attraktívnak. A Teatro Ristoriban a szarajevói Otvorená Scena Obala mutatta be Mladen Materics rendezésében a Teatro Tatualdo című játékát. Este fél tízkor pedig a fesztiváliroda egyik produkciójában Mozart Bastienne című művét az Alpok-Adria Társulat adta elő Giuseppe Rocca rendezésében. Mindkét előadásának meg volt a maga közönségrétege, de a városba már nem vonzotta mert nem is vonzhatta a messzebbre lakókat. A későbbi híradásokból kitetszett, hogy ismét a fesztivál befejező szakasza emelkedett arra a szintre, mint az első három nap műsorai. Sajnos,-ez nem menti a rendezőket az alól a felelősség alól, amely nélkül egy ilyen hatalmas - több mint negyven előadást prezentáló - rendezvényt lehetetlen egyenletes színvonalon megrendezni. A Pressburger György vezette igazgatói csapat, amelynek tagja Ascher Tamás, Ji'rí Menzel, Georg Tábori és Jovan drilov, többé-kevésbé kész tények elé volt állítva. Információim szerint nem sok beleszólásuk volt abba, amit Cividaléban a Pentagonálé országok bemutattak. Talán majd jövőre erre kell számítanunk. EGY FESZTIVÁL FÉNYTÖRÉSÉI VI. A BÚCSÚ A Hexagonálévá „duzzadt" Pentagonálé minapi tanácskozásának van egy járulékos dokumentuma, amelyben a csoport tagjai arról rendelkeznek, hogy milyen formái legyenek kulturális együttműködésüknek. Ha a lengyel csatlakozás kapcsán eszünkbe jut a lengyel színház, méltán sejthetjük a Mittelfest gazdagodását. Persze azért az jó lenne, hogy az egésznek legyen valamifajta logikája, mert az aligha célravezető, ha a fesztivál elejéről a cseh, a szlovák és a jugoszláv kultúra hiányzik, s a végén a magyart és az osztrákot nélkülözi a rendezvény. Olvasva a tíz nap műsorát, amelynek sajnos csupán bő egyharmadát láthattam, feltűnő, hogy elég sok olyan produkció született, amelyet a fesztivál pénzelt. Igen jelentős szponzorai voltak ugyan az idei Mittelfestnek - a Banea del Friuli, a Danielí és a Zanussi cégek - mégis gazdaságosabbnak tetszik, ha az ilyen műsorprojekteket valamely (esetleg több) Hexagonále-országból meghívott csapat készítené elő. Talán a színvonaluk is emelkedne. Elgondolkodtató volt a műfaji sokféleség. Számos olyan technikai jellegű kérdés is megfogalmazódik benne, amely a látott produkciók kapcsán aligha tetszik puszta akadékoskodásnak. A városka természeti és mesterséges életkörnyezete jó háttérül szolgál az ilyen hatalmas méretű fesztiválnak is. Viszont megfontolandó, hogy a fesztivál dramaturgiája kövesse-e a színjátszás, bábjáték, táncművészet és zene szerkezetet. Önmagában mindegyik művészeti ág rengeteg irányzatra, műfajra osztódik. Szinte elvesztek a rendezvény forgatagában a kamarajellegű műsorok, máskor meg a felfokozott érdeklődés keltett csalódást a helyszínen kívülrekedt nézők körében. Kevésnek tűntek a fesztivált az utcákon, a tereken a meghirdetett kötött időpontokon túl is működtető produkciók. Dante Isteni színjátékán kívül, alig volt ilyen jellegű utcaszínházi előadás. Igaz, hogy a Divina commedia képei a városka minden jelentősebb pontján életrekeltek. Kár, hogy erről a fesztiválprodukcióról már csak idehaza a sajtóban olvashattam... Számomra felejthetetlen élmény marad a Cividale del Friuli-ban töltött négy nap. Bár sokszor zavaró volt, hogy minden éjszaka Unidéba kellett autóznom, lévén ott a szállásom, ennek is meg volt a maga varázsa. Igy az utolsó éjszakát részben azon az utcabálon töltöttem, amelyen nem győztem csodálkozni háromszoriátutazásom alkalmával. Reman zacco-ban, mert így hívták azt a falut, két helyszínen ünnepelte önmagát az ottlakók serege. A főtéren, a városháza előtt a fiatalok, a falu belsejében lévő kertben pedig az idősebbek. Hangulatos, igazi mediterrán éjszakában búcsúztam Cividale del Friuli-tól és környékétől. A falufesztivál, mert azt még kiderítettem, hogy erről van szó, nem akármilyen rendezvény. Odavonzza a helybelieket, de a környéken lakókat is. A reklámokkal körülvett táncparkett is sejtette, hogy bizony nem jótékonykodásból rendezték ezt az egyhetes mulatozást. Aligha gondtalanok, felhőtlen életűek az olasz emberek. Azt azonban kétséget kizáróan tapasztaltam, hogy derűsek, tudják mi történik veiül holnap, s ez eredendően meghatározza egymáshoz és a kultúrához való viszonyukat. Tömegeknek van pénzük az eléggé borsosnak tűnő belépőjegyek megvásárlására, s az sem véletlen, hogy akiktől távol áll a minőségi szórakozás, a művészet élvezete, azok is megtalálják helyüket és egymást a hétköznapokban. Még valamit: Cividálé-ban jó volt csehszlovákiai magyar újságírónak lenni, s ez nem kisrészt Pressburger Györgynek, az olaszok Giorgio Pressburgerének és a sajtóközpont dolgozóinak volt köszönhető. Bizakodva írom le: Viszontlátásra Mittelfest! Viszontlátásra Cividale del Friuli! Viszontlátásra olaszok, osztrákok, csehek, szlovákok, szlovének, szerbek, horvátok és magyarok! S immár jó napot lengyelek! Szebb ez, mintha közös múltunkon veszekednénk; mintha vízzel árasztanánk el egymást; mintha fegyverrel tartanánk sakkban a másikat. DUSZA ISTVÁN