Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-23 / 197. szám, péntek

RIPORT - INTERJÚ IÚJSZQA 1991. AUGUSZTUS 23. Néva-parti dualizmus II. MAGABIZTOSSÁG A MÁRIA PALOTÁBAN Majdnem interjú Vjacseszlav Scserbakov alpolgármesterrel Mésfél héttel ezelőtt jelent meg leningrádi riportom első része. Mire a. folytatás megírásához kezdtem alaposan megváltozott a helyzet a Szovjetunióban. Kétségeim támadtak. Talán nincs is értelme megírni mindazt, amit augusztus első napjaiban Leningrádban láttam-hallottam. De jött a szerencsés fordulat, s egyik óráról a másikra biztos lett, a demokratikus reformok folytatódnak, bár most, a puccs után már bizonyára másképpen, mint előtte. Hajnalok hajnalán érkeztem meg Leningrádba a moszkvai szovjet—amerikai csúcstalálkozóról. Alig három óra alvást engedélyeztem magamnak, nyomban nekiláttam, hogy a szűkre szabott időben minél több anyagot gyűjtsek. Ismerőseim körében elrendeltem az általános mozgosítást. Sikerült is megszervezniük néhány érdekes találkozót, de legfőbb vágyamat nem tudták teljesíteni, nem tudtak összehozni Anatolij Szobcsak főpolgármesterrel, mivelhogy Olaszországban üdült. Amiben nem maga a tény az érdekes, hanem az, hogy ezt tudta az egész város. Nemcsak az általában jól tájékozott, pontosabban pletykaérzékeny újságírók, hanem többek között a fagylaltozó pincérnője is. Azon morgolódott, hogy minden civilizált országban ismerik a légkondicionálást, csak neki kell ebben a nyithatatlan ablakú teremben izzadnia a hőségben, miközben a polgármester úr Olaszországban pihenget. Hát ennyit a glasznoszty vívmányairól. » Jól értesült értelmiségi körökben Szobcsak nyaralása egészen más szempontból volt központi beszédtéma. Az egyik tábor amiatt berzenkedett, hogy minek ez a fene nagy rongyrázás, ha az államfőnek jó a Krím, miért kell egy polgármesternek Olaszország. Ha pedig nem akar az apparatcsikokkal egy levegőt szívni, mehet máshová is, elég nagy az ország. A másik tábor azzal érvelt, hogy ha akármelyik német titkárnő üdülhet Olaszországban, miért ne tehetné meg ugyanezt a leningrádi polgármester. Egyébként is, ügyes ez a fiú, nemrég hivatalosan Párizsban járt, most a szabadsága alatt is ismerkedik, tájékozódik. Nem lesz az hiábavaló, mert hiszen mindenki tudja, mire megy ki a játék. Én nem tudtam. Hát elmagyarázták. Szóval: Jelcin az elnökválasztáson le fogja győzni Gorbacsovot, elnyeri a szovjet államfői posztot, Szobcsakpedig a helyére ül, az A népszerű polgármester (Marina Liszocskina felvételei) oroszországi elnöki székbe, mégpedig simán. Hát most mutogatja magát Európának, meg neki is kell egy kis külföldi tapasztalat. Ilyetén kiokosítva megpróbáltam bevenni a második számú bástyát, Vjacseszlav Scserbakov alpolgármester dolgozószobáját. Nem hiszem, hogy sok olyan vezető van, aki mellett tömegével csak maximálisan lojális munkatársak dolgoznak, de Scserbakov kétségkívül közéjük tartozik. Titkárnő, szárnysegéd, sajtótitkár sora arról győzködött, szó sem lehet interjúról, az alpolgármester úrnak nincs még húsz perce sem, mert most csak rá hárul a város minden gondja, mivel Szobcsak úr... Amikor már kifogytam az érvekből, csatasorba álltak barátaim, s kiharcolták számomra, hogy legalább írásban tehessek fel néhány kérdést. A kompromisszum megszületett. S eredményeként egy majdnem interjú azzal a reformkommunista városi alvezérrel, akiről azt beszélik, hogy Szobcsak mellett majd ő lesz az alelnök, ha megpályázza Jelcin megüresedett helyét. Hiszen már most is Ruckojt követi, az ő frakciójának a tagja, annak, amelyet a közelmúltban zárt ki a hivatalos pártvezetés. • Miért nem fogadott? - Ez úton is elnézését kérem, de nagyon elfoglalt vagyok. A polgármester úr rám bízta a város minden ügyét és én feltétlenül eleget akarok tenni a feladatnak. Csak ez volt az ok, nem tartozom azok közé, akik nem szeretik az újságírókat. • Ön új ember a politikában. Miért váltott szakmát? - Igen, valóban új vagyok, alig több, mint egy éve léptem politikai pályara. Addig, mindenekelőtt az utolsó tíz évben, katonai stratégiai kérdésekkel foglalkoztam. Véleményem szerint a politikai stabilitás alapja az állampolgári egyetértés. Ez hiányzott nálunk, s e hiány megszüntetésének szükségessége vitt a politikai pályára. • Saját meggyőződése szerint Ön hol áll az egyre szélesebb szovjet politikai skálán? - Szigorúan középen. A leningrádi városi tanács tagjainak többsége is középeni áll, bár már elég régen kialakultak benne a szélső szárnyak. A centrumban állók nem annyira a mikrofon előtt fejtik ki véleményüket, mint inkább a szavazásokkor. Nekem meggyőződésem, hogy ők a tanács egészséges magja, ereje. Én mindig ara törekedtem, hogy éppen rájuk támaszkodjak. Talán éppen ezért voltam elfogadható mind a jobboldal, mind a baloldal számára, s így kerülhettem jelenlegi posztomra is. • Hogyan akarja az új városvezetés elérni Leningrád régi rangjának vissza állítása t ? - Meg fogjuk teremteni az új gazdasági viszonyok és források világos rendszerét, szem előtt tartva a város egész lakosságának érdekeit. Tartha tatlän helyzet, hogy míg a városi üzemek 97 százaléka szövetségi vagy köztársasági jelentőségű, a szövetségi vagy köztársasági 'szerveknek van alárendelve, közben mi állandóan rá vagyunk utalva a központ adományaira, s meg kell elégednünk azzal, amit kapunk. Termékeink eljutnak az egész országba, Vjacseszlav Scserbakov főiskoláink az unió minden régiója számára hevelik a szakembereket, s közben a központ azt fontolgatja, megkapjuk-e a szükséges szállítmányokat vagy sem. Nincs joguk így bánni Leningráddal. Ez nem egy ke-' rületi város, sosem volt az. Mindig is az ország egy különleges státusú város volt, s nekünk most ezt a pozícióját kell megszilárdítanunk egyszer s mindenkorra. 0 Egyetért Ön azokkal a véleményekkel, hogy a polgármesteri hivatalok létrehozásával megszűnik a tanácsok jelentősége? — Válaszom határozott nem. A hatáskörök, a jogkörök megosztásáról, újraelosztásáról van szó. A mi városházánkon még senki sem mondta, hogy a képviselőkre nincs szükség. Ellenkezőleg, szerepük éppen most növekedett meg, méghozzá jelentős mértékben. A tanács dönt a városi költségvetésről, s ellenőrzi végrehajtását. Kidolgozza és ellenőrzi a városfejlesztés stratégiai tervét. Dönt az adókról, az árpolitikáról. A polgármesteri hivatal feladata a végrehajtás. Hogy milyen módszert választ, hogyan birkózik meg a feladattal, az már az ott dolgozók szakértelmétől, hozzáértésétől függ. Ennyi. Betartottuk a megállapodást. Öt kérdést adhattam fel, s meg is kaptam az öt választ. Az elegáns, ifjú sajtótitkár sűrű bocsánatkérések közepette, elbűvölően mosolyogva adta át a gondosan gépelt válaszokat. - Vjacseszlav Nyikolajevics nagyon sajnálja...- bizonygatta. Hát még én hogy sajnálom. Nem is beszélve arról, hogy ki szabadít meg rossz érzésemtől, amely azóta is kínoz. Állandóan az motoszkál bennem, hogy Vjacseszlav Nyikolajevics, aki nagyon sajnálja, talán nem is tudja, hogy a városban járt az Új Szó szerkesztője, s kíváncsi volt a véleményére. Bár lehet, hogy most nagyon igazságtalan vagyok. LENINGRÁD EUFÓRIÁBAN Telefonon érdeklődtem tegnap délután, milyen is a hangulat Leningrádban a puccs bukása után. Ismét Marina Liszocskinát, a Lenyingradszkaja Pravda szemleíróját hívtam, aki az utóbbi napokban afféle külső munkatársa lett lapunknak. - Ma már csak jó híreim vannak. A városban szinte kézzelfogható a megkönnyebbülés. Bár itt minden incidens nélkül zajlott le, tankot csak a televízióban láttunk, azért'mindenki aggódott, nem tudhattuk, mikor jutunk Moszkva sorsára. A város szinte eufóriában úszik, reggel a? utcákon ismeretlen emberek gratuláltak egymásnak a győzelemhez. Érdekes módon nagy a megelégedés amiatt, hogy Mihail Gorbacsov visszakerült a posztjára, pedig egy héttel ezelőtt az élelmiszerüzletek előtti sorokban - finoman szólva - nem nagyon szerették őt. • Most hogy már nincs cenzúra, könnyebb lesz dolgoznotok. . - A cenzúra pont olyan komolytalan volt, mint a puccs. A város katonai parancsnoka - hogy miért éppen ő, azt ne kérdezd - kinevezett egy cenzort, aki jó hivatalnokhoz méltóan hétfőn délután szerkesztőségről szerkesztőségre járt, nálunk is megjelent, ezt-azt betiltott. De voltak, akik nem is láttuk őt, mivel délután ötkor hazament, merthogy lejárt a munkaideje. Azután mindenki azt közölt, amit akart. Hétfő este pedig már nem Szamszonov tábornok volt az úr a városban, hanem Szobcsak, úgyhogy a cenzúra rövid és dicstelen működését már el is felejtettük. • S miről ír a mai leningrádi sajtó? - Minden lap beszámol a puccs halódásáról. Janajev és a hetek sorsáról csak a találgatások tömegét közlik, s természetesen nem számolhattak még be Gorbacsov visszatéréséről Moszkvába. Ám a rádióban és a televízióban reggel óta ez a vezető hír. • Mit tesz a leningrádi pártvezetés? - Hétfőn a hangját sem lehetett hallani, kedden már megmozdult. A kerületi és a városi pártbizottság vezetése összeült, és egy eléggé langyos hüségesküt tett utána közzé Gorbacsov mellett, mondván, ő a párt vezére, amíg nem tér vissza a helyére, nem ismernek el semmilyen új hatalmat. Ez azonban aligha menti meg a Szmolnij reputációját. Szobcsak polgármester reggel bejelentette, tesz arról, hogy a pártbizottságokat rövid úton feloszlassák, mert amíg a pártbürokrácia a helyén van, addig puccsveszély is van. • Vannak valamilyen híreitek a Baltikumból? - Sajnos, semmilyenek, semmi érdemleges, bár a leningrádi sajtó a Baltikumot illetően mindig jobban tájékozott, mint Moszkva. Csak egyet tudok, panaszkodik az Aeroflot jegyirodája meg a vasút is, hogy az emberek tömegesen adják vissza a balti köztársaságokba vásárolt jegyeiket. Nyilván félnek az utazástól, s azt hiszem, nem alaptalanul. • A puccs eseményei mellett miről írt ma a Lenyingradszkaja Pravda? - Tudok szolgálni néhány csemegével. Panaszkodnak a mozgalmas napok vesztesei. A mozikban alig volt néző, mindenki otthon maradt és inkább a televízió előtt ült. A jegyüzérek nem nyilatkoznak, de képzelheted, ők mennyit veszítettek. Panaszkodnak az aluljárókban újabban megjelent koldusok, hogy délig még a szerény ebédre valót sem adták össze a járókelők, akik most csak az országért aggódnak, a szegényekről pedig megfeledkeztek. Mivel a külföldiek a puccs hírére nagyon gyorsan elutaztak a városból, a legnagyobb veszteségeik a feketézőknek vannak. No meg a szállodákban ,,dolgozó" prostituáltaknak. • Mondd, biztos, hogy ti hivatalosan a kerületi pártbizottság lapja vagytok? -Állítólag. De azt hiszem, már nem sokáig... Az oldalt írta: GÖRFÖL ZSUZSA SZOBCSAK GYŐZTES PROGRAMJA Leningrádban (de jure még mindig ez a város hivatalos neve, mivel a parlament még nem erősítette meg a népszavazási eredményt) vannak nagyon szembetűnő problémák, és vannak olyanok is, melyeket csak huzamosan ott élve tapasztal az ember. Mivel nem akarok másodkézből szerzett információkkal érvelni, helyesebbnek tartom, ha Anatolij Szobcsak polgármester programját ismertetem. Egy választási program, ha jó, tételesen tartalmazza a megoldásra váró feladatokat. S mivel Szobcsak június 12-én fölényesen győzött a polgármester-választáson, a programot nyugodtan nevezhetjük jónak. Jónak a leningrádiak számára, s nem általában. És ez így van rendjén. Hosszú távon az új vezetés azt tartja fqntosnak, hogy a város viszszakapja régi fényét, ismét országos, sőt nemzetközi jelentőségű kulturális, tudományos, gazdasági központ legyen. S persze Oroszország szellemi központja, ahol jó feltételek vannak a tudomány, az irodalom, a művészetek fejlődéséhez. Ehhez meg kell teremteni a gazdasági alapot. Ezt szolgálná a szabad kereskedelmi övezet létrehozása is. Ehhez a város fekvése ideális, s ráadásul - szovjet viszonyok között - fejlett a közlekedése, távközlése, van mire alapoznia szükséges infrastruktúra kiépítését. A külföldi bankok, gyártók, kereskedők körében nagy az érdeklődés, félő azonban, hogy a múlt heti események erősen lefékezik ezt a folyamatot. Csak hosszú távon oldható meg a lakosság szociális helyzetének javítása is. Szobcsak meglehetősen óvakodott a populizmustól, nem ígért édent egyik napról a másikra. Arra viszont ígéretet tett, hogy az alacsony jövedelmű rétegeket feltétlenül támogatni fogják, a városban úgy határozzák meg a létminimumot, hogy az biztosítsa a szerény, de emberhez méltó megélhetést. Leningrádnak számtalan országos jelentőségű közép- és felsőfokú szakoktatási intézménye van, több közülük unikális (például a kereskedelmi hajózási akadémia), de oktatási programjuk, szerkezetük már elavult. Viszont nemcsak ezeket kell megújítani, hanem új tanintézmények létrehozását is támogatni kell, összhangban az új követelményekkel. Mindezeket csak akkor lesz képes sikeresen megvalósítani a város, ha reálissá válik a többpártrendszer, megszilárdul a képviseleti és végrehajtó hatalom, függetlenné válik a bírói hatalom, teljesen legális lesz a pluralizmus. Szobcsak olyan ígéreteket is tett, amelyek megvalósításához hivatala elfoglalása után nyomban hozzá is látott. Pontosan tudta, mit kell tenni, hiszen a városi tanács elnökeként kiválóan ismerte a helyzetet, s lényegében folytatta azt, amit korábbi posztján elkezdett. Polgármesterként - most már joga volt hozzá - alaposan kisöpörte a városházát, a régiek közül csak a bevált szakembereket hagyta meg. Mentek a „valakiknek a valakijei", mentek az egykori érdemeikre való tekintettel meleg fészekben ülők, mentek a pártapparátus neveltjei, a könyökvédős aktakukacok. S jöttek helyettük szaktekintélyek, szevezési tanácsadók, menedzserek. Következő lépésként a vállalatokat, de a vállalkozó kedvű polgárokat is megszabadították az értelmetlen korlátozásoktól, remélve, ennek köszönhetően javul a piac ellátása. Ezen a téren még nem született szembetűnő eredmény, ami érthető, hiszen a gazdasági szerkezetváltás még egy városban sem valósítható meg hetek alatt. Nem is szólva arról, hogy az élelmiszer-ellátást az északi város sehogy sem tudja az ország többi részétől függetlenül javítani. Némi átszervezés árán máris javult az egészségügyi ellátás, s bár a lakosság egyelőre még morgolódik a megemelt tömegközlekedési díjak miatt, most már legalább remény van a javulásra. A befolyt összeget ugyanis kizárólag a géppark felújítására és újabb metróvonalak építésére fordítják, ami ebben a nagy kiterjedésű városban létfontosságú.