Új Szó, 1991. augusztus (44. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-14 / 189. szám, szerda

1991. AUGUSZTUS 14. lÚJSZÓi KÖRNYEZETVÉDELEM 8 A bohumíni Svaťo Neme­ček (jobbról) a pozsonyi Mária Lachká és a somorjai Mészáros Szilvia (hátul) a jelképesen elfoglalt szi­vattyúhajón. Ekkor még nem tudták, mi is vár rájuk (Méry Gábor felvétele) EGY ARC A GÁTRÓL SVAtO, A BOHUMÍNI FIÚ Egyik reggel csendes, szőke fiú várta a csölösztői tűzoltó­szertárhoz érkező környezetvé­dőket. Svaťo Nemeček bohumí­ni orvostanhallgató előző nap autóstoppal tette meg az utat Osztrava mellől Bősre. Ott, per­sze, hamar útbaigazították, de Csölösztőre érve így is kényte­len volt a szabadban tölteni az éjszakát. - A cseh sajtóban olvastam az akcióról, és végül is elszántam magam, hogy eljövök támogatni a csallóközi természetvédők ügyét - meséli. - A sajtó egy ré­sze felénk is meglehetősen egyoldalúan tájékoztatja a köz­véleményt, és csak arról ír, hogy ha már ennyit beleöltünk, be kell fejezni. Azzal, persze, nem fog­lalkoznak, hogy ez a haszon nem fedezi a természetben oko­zott károkat. Én viszont már évek óta olvasom a Nika című környezetvédelmi magazint, és ebben sokkal tárgyilagosabban tárgyalják ezt a témát. Számom­ra világos, ha ez az akció siker­rel járna, nemcsak Szlovákiá­ban, hanem az egész ország­ban először szenvedne veresé­get a betonlobby. Hasonló küz­delem Morvaországban is folyik, például a Nové Mlyny víztározó­val, vagy a Morva-Odra vízi út­tal kapcsolatban. Svaťo minden bizonnyal nem érzi unalmasnak az itt töltött na­pokat. Kivette részét a csölösz­tői főutca lezárásában, így kényszerítve a Hydrostav autóit, hogy a számukra hivatalosan kijelölt utat használják. Azon a bizonyos reggelen ismeretlen egyének őt is felpofozták a helyi művelődési otthonban, sőt, az­nap este azt is kipróbálhatta, mit értenek a Szlovák Belügymi­nisztérium különleges egységei­nek tagjai az enyhe kényszerítő eszközök fogalmán. Szerepelt a pozsonyi televízióban és leg­utóbb részt vett az őrsújfalusi forgalomlassításban is. Ennél is fontosabb viszont, hogy igazi barátokra lelt. Prágá­ból, Brünnből, Pozsonyból, Nyit­ráról, Eperjesről érkezett társai­val együtt szemmel láthatóan jól érzi magát a Csölösztőn össze­kovácsolódott társaságban, és egyáltalán nem sértődik meg, ha esetleg nem is mindig érti, helýbeli barátai mit beszélnek egymás közt. TUBA LAJOS L ecsupaszodott erdeink, egy­két hónap alatt megfeketedő házfalaink, holdbéli tájból csak sok-sok türelemmel (és sok­sok pénzzel) újra földivé újítható külszíni bányáink, egyre újabb ál- és valós sugárzási hírekkel ijesztgető atomerőműblokkjaink, a már inkább politikai, nemzeti (nemzetiségelleni) presztízskérdéssé avanzsált (el­készülő vízi erőművünk... és még folytatódhatna a sor energetikai rendszerünk neurotikus pontjainak felvázolására, egészen a feleslege­sen sok energiát pazarló ipari szer­kezetig. S már levonhatjuk - ahogy már előttünk az ugyanazt az utat megjárt fejlettebb országok is levon­ták - a tanulságot: nem szabad ezt így csinálni. De lehet-e másképp? - Sajnos, erre a kérdésre is na­gyon nehéz a válasz, és az avatatla­nok szemében néha különösen fel­értékelődnek a nem igazán reális lehetőségek is. Sokszor hallani a mai energetika alternatíváiról szó­ló vitákban a geotermális energia, a biogázok, a szélerőmüvek vagy a napenergia kínálta lehetőségekről, pedig ezek a mai földrajzi szélessé­günkön együttesen is csak a töredé­két adnák annak az energiának, amit világításra, fűtésre, mozgásra, gurulásra, vagy éppen szórakozásra elhasználunk. Munkába fogott napsugarak A legkézenfekvőbb és legegysze­rűbb példa a napenergia lehetne. A fotovoltaikus napelem az űrkuta­tás „mellékterméke", amely a nap­sugárzást villamos energiává alakít­ja át. Nálunk azonban a hasznosí­tásnak inkább a másik módja, a nap­kollektor terjed el, amelyben a nap hőenergiáját az ott áramló víz veszi át. Mindkét módszerrel már eléggé régóta kísérleteznek, sőt a napkol­lektorokat nálunk is gyártani kezd­ték, de csak mérsékelt üzleti siker­rel. Csak a garamszentkereszti alu­míniumgyár kollektorai és a kromérí­ži Ekosolar rendszer tudott felmutat­ni némi sikert, noha a nemrég fel­emelt energiaárak bizonyára az ed­digieknél kedvezőbb helyzetet te­remtenek a napkollektorok piacán. Az igazi lehetőséget azonban mégiscsak a napsugárzást elektro­mos energiává átalakító napelemek adnák, ha... de ne szegjünk kedvet mindjárt ellenérvekkel! Nézzük az előnyöket! Képzeljünk el egy, a lakott he­lyektől jócskán távol eső pontot, ahol a közlekedésbiztonsági okok miatt valamit meg kell világítani. A hálózat kiépítése óriási összegekbe kerülne, a motoros áramfejlesztő kezelőt kí­ván. Elég azonban néhány négyzet­deciméter napelem és akkumulátor, amelybe a nappal odavilágított ener­giát elraktározza a rendszer, hogy majd sötétedés után továbbadja a lámpának. Vagy egy más példa: szintén távol a civilizációtól, valahol egy öntözőrendszerbe vizet kell szi­vattyúzni. Nem nagy teljesítmény­nyel, de állandóan. Vagy fent a he­gyekben, kint a pusztában, esetleg egy kisebb oázisban, ahol este nem nagyon sokat kell világítani, de az ott élőknek jól jönne egy hűtőszekrény. (Ez utóbbi ideális fogyasztó a nap­elem számára, mert akkor fogyaszt a legtöbbet, amikor a napelem a leg­több energiát kapja.) Vagy vegyük a következő, kézenfekvő megoldást: 30x40 centiméteres napelemlap, amelyet a szélvédőüveg alá szere­lünk, s a csatlakozóját a személy­gépkocsi szivargyújtójába dugjuk. Még átlagos szórt fénynél is mintegy 20-30 miliampérral tölti az akkumu­látort, amely így akár kétszeres üzemidőt is megérhet. S folytathat­nánk a sort olyan házakkal, amelyek­A magyarországi napsütési viszo­nyokat figyelembe véve éppen hogy megtérül a befektetés, ami jó arány lehet egy környezetvédő, de nem jó egy hatékony felhasználást kereső számára. Hogy ez mennyire igaz, azt az is mutatta, hogy a vásárláto­gató nézte a tetszetős és szinte ingyenenergiára működő lámpákat, de amikor az árukat meghallotta, láthatóan lehűlt a lelkesedése. De akkor érdemes-e egyáltalán, vagy miért érdemes ezekkel kísérle­tezni? A napelemek mellett szól jó néhány adat, miszerint, ha nem is mindenütt, nem is a legfontosabb és nem is a legolcsóbb, de elfogadható energiaforrás lesz már a nem egé­szen távoli jövőben. KALITKABA A NAPOT KISEGÍT, VAGY CSAK BESEGÍT? ben minden háztartási gép napelem­re működik, talán a villanysütőt kivé­ve. A napelem ugyanis készülhet tetőfedő gyanánt, külső falburkolat­ként, sőt még az ablaküveg is lehet egyben napelem, amelyen mikrosz­kopikus nyílások sokasága biztosítja a fényáteresztést. Ha merész a fan­táziánk, elképzelhetünk akár egy modern üvegpalotát is csupa ilyen napelemlappal borítva, ami már egy erőmű teljesítményének is megfelel­ne. Kaliforniában, ahol akár 360 na­pot is süthet a nap, már épülnek olyan napelemes csúcserőművek, amelyek 150 kilovoltamper teljesít­ményt adnak a háromfázisú hálózat­ba - nos, az ilyen épületben, mond­juk Arizónában, vagy Üzbegisztán­ban, biztos nem jelentene gondot a légkondicionáló fogyasztása. A felhasználási lehetőségek tehát ideálisak, még felénk is, főleg, ha a napenergiát - a kedvezőtlen na­pokra gondolva - más energiafor­rással is kombináljuk. Csakhogy vissza kell kanyarodnunk ahhoz az ottfelejtett „ha" szócskához. Tehát minden ideális lenne, ha a napele­mek nem lennének olyan drágák. Éppen csak megtérül Egy magyarországi vállalat Ame­rikából importált napelemek alkal­mazását mutatta be nemrég a Buda­pesti Nemzetközi Vásáron. Amorf szilícium napelemek felhasználásá­val kerti lámpákat készítenek, ame­lyek az egésznapos feltöltés után este 4-5 órán keresztül világítanak. Ha mozgásérzékelővel is felszerelik őket, úgy csak olyankor gyulladnak ki, ha valaki jár a közelben. Készíte­nek kézilámpákat és nagyobb, 35 wattos nátriumgőzös, vagy fémhalo­gén lámpákat is, sőt akkumulátorok töltésére alkalmas nagyobb teljesít­ményű berendezések piacradobását is fontolgatják. Ahogy a cég képviselője elmond­ta, az 1 W felhasznált energia ilyen módon előállítva kb. 5 dollárba kerül, és mintegy 8 év az élettartama. Egyre elfogadhatóbb Az első tényező az energiaipar, amely mérsékelten ugyan, de egyre emelkedik. A valós piaci árviszonyok már minket is közvetlenül érintenek, és nem is biztos, hogy ez az első ugrás az energiaárakban az utolsó is volt. A dráguló villanyáram pedig egyre inkább elfogadhatóvá teszi az olyan drága előállítási módot is, mint amilyen a napelem. Főleg olyankor, ha valahol érvényesül a fentebb fel­sorolt előnyök valamelyike. A hatásfok javulása is a javára válhat a napelemnek. Az amorf szilí­cium napelem, amely a látható fény tartományába eső sugárzást hasz­nosítja, jó esetben 10, átlagban azonban 7-9 százalékot hasznosít a ráeső fényenergiából. Ha azonban ezt a sugárzás infravörös tartomá­nyának energiáját alakító szilícium­germánium anyagú elemmel kombi­náljuk, a hatásfok már 25, vagy akár magasabb százalék is lehet. Az ed­digi legjobb kihasználást az amerikai Sandia National Laboratories érte el kombinációjával, amelynek felső ré­tege gallium-arzenidből készült, az alsó réteg pedig szilícium kristályból volt, és a nagyobb hullámhosszon érkező fényenergiát hasznosította. Az egész „szendvics" 31 százalé­kos hatásfokkal dolgozott. Még van egy körülmény, hatására változhat a napelemek ára, és ez a sorozatgyártás növelése, amit vi­szont az alkalmazási kedv is befo­lyásol majd. Ha ehhez hozzászámít­juk azt, hogy ennek az energiafor­rásnak a terjedését sok állam kör­nyezetvédelmi előnyei miatt adó­kedvezményekkel is támogatja, ak­kor néhány év, esetleg egy évtized múlva nagyon hatékony kiegészítő energiaforrást kaphatunk. Hangsú­lyozom, hogy csak kiegészítőt, amely errefelé, Közép-Európában sohasem jut főszerephez. Annál in­kább délebbre, mondjuk a sivata­gokban. Ezt álmodták meg japán tervezők a Genesis tervben, amely elképzelésük szerint egy világmére­tű elektromos rendszer lehetne. A sivatagban egy 800 km-es oldalú területet napelemekkel fednének le, s a termelt áramot szupravezetőkkel vinnék szerte a világba. Kiszámítot­ták, hogy ezzel fedezni lehetne a vi­lág egész éves olajfelhasználásá­nak megfelelő energiafogyasztást. S mindehhez csak a sivatag 4 szá­zalékára (meg tömérdek pénzre) lenne szükség. Szép álom. P"N mi marad addig is szá­ll ] P munkra? Természete­ké sen kihasználni a napot ott, ahol megéri, akár melegvizes rendszerrel, akár napelemekkel. Is­métlem, ott ahol megéri, ki kell hasz­nálni minden más alternatív megol­dást is. És amilyen mértékben csök­kenthetjük így a központi energiater­melést, olyan mértékben kímélhe­tünk meg egy darab természetet. S manapság már ez is hatalmas érték. SZÉNÁSI GYÖRGY (Méry Gábor felvétele) ENERGETIKA VÁLTOZATOK A TAKARÉKOSSÁGRA Amerikában - Szinte hihetetlen, de a Colora­do állambeli Snowmass kutatóintézet szakembe­rei szerint 75 százalékkal csökkenthetők az or­szág energiaigényei az új gyártási technológiák és a szigorú takarékossági intézkedések nyomán. A közzétett dokumentumban az említett intézet konkrét intézkedéseket is javasol. Az első helyen mindjárt olyan belsőségű motorok kifejlesztését, amelyek az eddigi benzin- vagy gázolajfogyasz­tás 25 százalékkal való csökkentését tennék lehetővé. Szerintük ilyen motorok gyártása a technika mai szintjén már lehetséges. Ugyanekkora megtakarítás érhető el a kevés­bé energiaigényes világítási rendszerek kiépíté­sével, mind az üzemekben és hivatalokban, mind a háztartásokban. A tengerentúli szakemberek a következő helyre az energiaátviteli vesztesé­gek csökkentését tették; az ilyen veszteségek a nagyfeszültségű távvezetékek esetében már megawattokra is rúghatnak. Ugyanúgy kevesebb lehetne a megfelelő rendszer kiépítése után a kőolaj- és gázvezetékeken való szállításoknál keletkező, az ezen nyersanyagok feldolgozása során keletkező veszteség. Ha hatékonyabban tüzelnék a szenet és a gázt, akkor az Egyesült Államok már 2000-ben 35 milliárd dollárt takaríthatna meg. Ezzel egyide­jűleg csökkenne a szennyező anyagok kibocsá­tásának mértéke a kéményekből, főleg a „szén­dioxid-termelés", amely a leginkább hozzájárul az egyre inkább érezhető „üvegházhatás" kiala­kulásához. Két és fél millió tonnával kevesebb savas esőket okozó kén-dioxid kerülne a leve­gőbe. Az amerikai tudósok az alternatív energiaforrá­soknak is nagy jelentőséget tulajdonítanak. Elő­rejelzésük szerint az etilalkohol már az ezredfor­duló táján a benzin komoly versenytársa lehet az autók meghajtásában, de jelentősek a tartalékok a napkollektorok hatékonyabbá tételében is. Az energetika szakterületéről néhányan felté­telezik, hogy a fentebb említett és még további takarékossági intézkedések világméretű beveze­tése nyomán akár évi egybillió dollár is megtaka­rítható, nem beszélve a környezet javulásának egyéb, pénzben közvetlenül nem kifejezhető ha­tásairól. (NYUGAT-)EURÓPÁBAN - Az Európai Gaz­dasági Közösség egységes energetikai rendsze­rének kialakítására irányuló törekvésekben fon­tos szerepet kapnak a terv környezetvédelmi viszonylatai is. Most folynak azok az elemzések, amelyek az energiatermelés és -felhasználás hatásait vizs­gálják az 1980-2010 közötti időszakban, főleg a kén-dioxid, a nitrogén-oxidok és a por, illetve pernye kibocsátására figyelve. Ebből a szem­pontból háromféle problémakört vitatnak a legin­kább: - az atomenergia felhasználásának növekedé­se (a jelenlegi 34 százalékról 2010-ig 50 száza­lékra emelkedne az atomerőművekben termelt villamos energia mennyisége); - a felhasznált földgáz részarányának jelentős növelése (az erőművek és hőtelepek fűtésére is); - az energiafelhasználás hatékonyságának növelése, az új műszaki eljárások és gyártás­szervezési módszerek felhasználása, illetve a ta­karékossági intézkedések eredőjeként, mégpe­dig oly módon, hogy a nemzeti össztermék (GDP) egységére felhasznált energia a fent emlí­tett időszakban évente 2,5 százalékkal csök­kenjen. Az energiafelhasználás hatékonyságának nö­velését tartják ezek közül a legfontosabb ténye­zőnek, amelyet azonban bizonyos módon ösztö­nözni kell. A kőolaj- és energiaárak csökkenése az utóbbi időben ugyanis visszafogta a takaré­kossági kedvet (1973 és 1982 között Nyugat­Európában 20 százalékkal növekedett az ener­giafelhasználás hatékonysága). Az energiaárak jövőbeni alakulásával kapcso­latban a szakemberek nagy figyelmet szentelnek az energiafelhasználás szociális következmé­nyeinek vizsgálatára is, mégpedig az utánunk, jövő nemzedékek érdekeit figyelve (a környezet­védelmi és egyéb hatások), és a takarékosságra való ösztönzés egyik hatásos módszereként az adóztatás, illetve az adókedvezmények rendsze­rét emlegetik. Ezzel kapcsolatban a legtöbb vitát az atomerőműépítések váltották ki. Az eddigi vita alapján feltételezhető, hogy a nyugat-európai energetikai „közös piac" kiala­kítása ugyan összetett probléma, de elkerülhetet­len az 1933-ban induló egységes európai piac szempontjából. (sz)

Next

/
Thumbnails
Contents