Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-04 / 155. szám, csütörtök

SPORT A HAGYOMÁNY: FÉKEZŐERŐ? Még javában tart az úgynevezett uborkaszezon, de a futball örök téma. Mindig lehet róla beszélni, vitatkozni. így van ez a több mint két hete befejeződött I. ligával is. Szakemberek és laikusok, szurkolók és újságírók minősítik a 21 600 perces pontvadászatot, amely ugyan bővelkedett meglepetésekben, izgalmakban és drámaiságban, ám a színvonal ettől még nem emelkedett a sztratoszféráig. Maradjunk annyiban: volt egy bajnokság... ÚJ szól 1991. JÚLIUS 4. Nem is erről akarunk szólni. Ha­nem arról, milyen lesz, milyennek kellene lennie a honi labdarúgásnak. Mert ugyebár itt vagyunk a piacgaz­daság kellős kezdetén, fogynak a nézők és egyre több élvonalbeli) és „alvonalbeli") játékos vesz kezé­be vándorbotot. Hiába szerepelt vi­szonylag elfogadhatóan - és nem világrengetően, ahogyan azt egye­sek és „kettesek" állítják - a Mondi­alén a csehszlovák válogatott, mint­egy 90 ezerrel csökkent a nézőszám a tavalyi bajnoksághoz képest. Csak a Dukla Praha örülhet: 15 hazai meccsét 48-cal(ü) látták többen, mint egy esztendővel ezelőtt... De félre az iróniával! Attraktí­vabbá, vonzóbbá, látványosabbá kell, kellene tenni a futballt. A kér­dés csupán az, hogyan és milyen módon? Talán megérne egy misét változtatni az I. liga struktúráján. Úgy, ahogyan más országokban teszik. Mondjuk, bevezetni a play off lebonyolítási rendszert. Mi tör­ténne, ha Svájchoz és Ausztriá­hoz hasonlóan (itt bevált) nálunk is ezt az utat kezdenék járni? Pró­ba-szerencse. Rosszabb már nem lehet. Ugyanis a hagyományok­hoz való merev ragaszkodás egy idő után fékező erővé válhat. Úgy érezzük, nem is annyira a le­bonyolítási rend a legnagyobb gond­ja az I. ligának. Sok a 16 csapat a bajnokságban. Egyes klubok csak a létszámot növelik, nem pedig a színvonalat; vidáman lubickolnak a középmezőny langyos vizében. A minőség érdekében nem ártana a szisztémaváltás: a pontvadászat első fele után két részre osztódna a táblázat, a legjobbak a bajnoki címért, a többiek a kiesés és az osztályozó elkerüléséért játszaná­nak. Köztudott ugyanis: a néző oda megy, ahol van tét és kilátás látvá­nyosságra, jó játékra. Labdarúgásunk vezérkara ugyancsak elgondolkodhatna azon, miért is nincs országos II. liga (a nagyokosok annak idején financiális okokra hivatkozva megszüntették). Mert senki se vonja kétségbe: nem kicsi az űr a nemzeti ligák és az I. liga között. Az országos II. ligában a két köz­társaság nagy múltú csapatai, legjobb együttesei szerepelné­nek, olyanok, amelyek úgymond nem fértek bele az I. ligába. Vitat­hatatlan; hogy a második vonal­ban magasabb lenne a színvonal, mint a nemzeti ligákban és az országos II. ligából már csak egy ugrásnyira van a legjobbak mező­nye. így nem faragatlan, tapaszta­latlan újoncok kerülnének az I. ligába, hanem rutinos, szolidan képzett futballisták, akik rövid időn belül felnőnének a „nagyok­hoz". Valahogyan pótolni kell a „menők" külföldre távozását, hogy a szurkolónak legyen miért kijárnia a stadionokba. Mert a kedvenc klubon kívül mindenki­nek van kedvenc játékosa is. De nemcšak a legmagasabb osz­tályt kellene megreformálni és beve­zetni az országos II. ligát. Szükség lenne amatőr versengésre is, ahol bajnokot hirdetnének. Ez nem keve­seket lelkesítene. Meg kellene vál­toztatni a serdülők és ifjúságiak ver­senyszerű futbal lozásának struktú­ráját. Már fiatalkorban is csak a pon­tokat hajszoltatni és megfeledkezni a komolyabb képzésről, a játékos­ságról, nagy mulasztás, amely ké­sőbb megbosszulja magát. A különböző korosztályú cseh­szlovák válogatottak nem elha­nyagolhatóan szerepeltek a nem­zetközi porondon. Ugyan miért? Mert a fiatal futballisták taktiku­san, fegyelmezetten, harcosan, erőteljesen küzdöttek. így nevel­ték őket. Egy-egy sikernél ritkán emlegették a játékosságot, amelytől a trénerek már zsenge gyerekkorukban megfosztották a fiatalokat. Ennek hiánya csak később, a felnőttek között mutat­kozik meg, amikor a fizikai, erköl­csi-akarati tényezők mellett nagy szerepe van a technikának, a spe­ciális futballgyorsaságn^k, az ügyességnek, egyéni képessé­geknek. Egyszóval a játékosság­nak, könnyedségnek, egyedi ala­kításoknak. Ha azonban fiatal kor­ban satuba szorították a játék sza­bad szárnyalását, a taktika oltárán feláldozták a személyiség kibon­takozását, később már nagyon nehéz, szinte lehetetlen - divatos szóhasználattal élve - a „rekvali­fikálás". Egyszóval így. Sok még a tenni­való a tiszta profizmus útjára lépett labdarúgásunkban. Egy dolgot min­dig szem előtt illik tartani: alulról kell építkezni... ( T­v) „Jennifer, Jennifer, te vagy a sztár!" - skandálták tegnap délben Wimbledon­ban. Joggal, hiszen a 15 esztendős ame­rikai teniszcsillag látványos teljesít­ményt nyújtva elbú­csúztatta a további küzdelmektől Marti­na Navrátilovát. A 19 évvel fiatalabb Capriati a sajtótájé­koztatón lakoniku­san megjegyezte: „Ezúttal kijött a lé­pésem! Remélem, a továbbiakban gyakran örülhetek az ilyen szenzációs győzelmeknek..." WIMBLEDON '91 NAVRÁTILOVA IS „ELSZÁLLT"! (sr) - Szerdán a 10. nap küzdelmeit rendezték Wimbledonban, Anglia nemzet­közi füvespályás teniszbajnokságán. A kedden félbeszakadt Navrátilová - Capriati összecsapás tegnap délben folytatódott, s a 19(11) évvel fiatalabb Capriati - nem kis meglepetésre - legyőzte jóval esélyesebb csehszlovák származású ellenfelét, aki csak ennyit mondott váratlan vereségét kővetően: „Nincs mit tenni, bele kell nyugodni; legközelebb majd nekem sikerül!" Lendl után újabb ász „elszállt" Londonban... Kedden mindenki Jennifer Capriati, az amerikaiak ifjú, 15 éves reménysé­ge, s az elpusztítha­tatlan Martina Nav­rátilová párharcára összpontosított a Centre Court lelá­tóin. Martina, aki a maga 34 évével tulaj­donképpen akár a mamája is lehetne a csupaizom, csinos Jenninek, egyre ide­gesebb lett. Annál is inkább, mert elvesz­tette az első szettet, s a folytatásban sem sikerült magára találnia. Navrátilová igen sportszerűen könyvelte el a vereséget: „Ellenfelem jobban felkészült a folyta­tásra, mint én... A teniszben is a jobb nyeri meg a meccset!" Steffi Graf, a viadal legnagyobb esé­lyese újabb sima győzelmet könyvelhetett fel: ezúttal Garrisont (tavaly meglepte Gráfot!) leckéztette meg, s már az elő­döntőben van. Londonban, egy nappal Ivan Lendl kudarca után még mindig a csehszlovák teniszezőt siratja a helyi sajtó. Több újság is arról ír, mivel Lendl már 32 éves, így több mint valószínű Wimbledonban nem szerezhet elsőséget. A Csehszlovákiában egykoron „száműzött" sportoló Angliá­ban továbbra is igen népszerű! Ezt bizo­nyítja az is, hogy a Wheaton elleni vere­sége után több ezren is körülvették őt... EREDMÉNYEK - férfi egyes: Cham­pion - Rostagno 6:7, 6:2, 6:1, 3:6, 6:3; Forget - Mayotte 6:7, 7:5, 6:2,6:4; Whea­ton - Gunnarsson 6:4, 6:3, 6:1; Stich - Volkov 4:6, 6:3, 7:5, 1:6, 7:5; Női egyes: Capriati - Navrátilová 6:4, 7:5, Graf - Garrison 6:1, 6:3; M. J. Fer­nandez - Sanchez 6:2, 7:5. SPORTHÍRADÓ • HAMBURGBAN az ötödik fordulóval folytatódott a nemzetközi sakktorna. Eredmények: Lobron - Juszupov 0:1, Bi­schoff - Halifman 0,5:0,5, Hansen - Wir­henson 1:0, Wegner - Müller 0,5:0,5, Wahls - Kindermann 0,5:0,5, Piket - Kna­ak 1:0. Az állás: 1. Juszupov 4,5, 2-5. Hansen, Lobron, Piket és Wahls 3,5-3,5 ponttal. • BECKER ÉS AGASSI is bejutott a wimbledoni nemzetközi teniszverseny negyeddöntőjébe. Becker - Bergström 6:4, 6:7, 6:1, 7:6, Agassi - Eldingh 6:3, 3:6, 6:3, 6:4. • LEGÚJABB. A labdarúgó Intertotó Kupa-mérkőzések eredményei: Slovan Bratislava - FF Malmö 1:1 (0:0), góllövők: Chvíla, ill. Nühlen, Botev Plovdiv - DAC 1:3 (0:1)!, Vác - Halle 2:1 (0:1), Tatabá­nya - Neuchatel 0:3 (0:1). • ELSENFELDBEN a német Ross­kopf győzelmével ért véget a férfi asztali­teniszezők Grand Prix-versenye. A dön.­tőben: Rosskopf - Grubba 2:0. A BŐSI LABDARÚGÓCSAPAT NYERTE A KERÜLETI BAJNOKSÁGOT „NEM FÉLÜNK A MAGASABB OSZTÁLYTÓL" Nem mindennapi bravúrt hajtott végre az 5600 lakost számláló Bős község labdarúgócsapata: a kerületi bajnokság megnyerésével az együttes kiharcolta az SZNL ll-be jutást. A csal­lóközi szurkolók egyik szeme sír - a nagymagyari gárda búcsúzni kényszerült - a másik meg nevet - a Bősi Állami Gazdaság csapata vi­szont feljutott Szlovákia második vo­nalába. A futballt rendkívülien szerető vezetők, a kiváló edzők és a remek játékosgárda három év alatt immár má­sodszor lépett magasabb osztályba. Pedig nem úgy vágtak neki az őszi idénynek, hogy bajnokként fejezik be a küzdelmeket, ugyanis tavaly nyáron öt kulcsember is Ausztriába szerződött: Horváth, Méhes, Fodor, Sill és Tóth Imre. Helyükre fiatal tehetségek kerültek, akik remekül helytálltak. Öttagú vezető­ség irányítja a szakosztályt, s kitűnő a kapcsolatuk a DAC-cal. A csapat fő szponzora a Bősi Állami Gazdaság, melynek elnöke, Kováts Gyula szintén futballrajongó. Sokat segített a játékos­edző, a DAC volt legendás balszélső­jének, Majoros Györgynek a rutinja, aki ebben az idényben középhátvédként sze­repelt. Védencei nem győzik dicsérni szakmai tudását. Modern felfogásban fut­balloznak a kék-fehér mezesek, többnyire három-öt-kettő taktikai felállást alkalmaz­nak, a két szélső hátvéd feladata a táma­dások segítése. A kiegyensúlyozott gárda legjobbjai kö­zé tartozik a rutinos 34 esztendős Szajkó kapus, aki szinte minden mérkőzésen bizonyította jó formáját. A jobbhátvéd Tóth Ferenc beadásai nyomán született a bősi gólok nagy része. A csapat szelle­mi vezére a 23 esztendős Zsákovics Tibor, aki remekül hasznosítja I. ligás tapasztalatait; nem csak irányít, de az akciók befejezésénél is jeleskedik, amit tíz lőtt gólja is bizonyít. Győri Zsolt lett a csapat legeredményesebb játékosa - 12 találatot ért el, pedig csak a tavaszi szezonban játszott Majoros edző vezeté­se alatt. Sebő László, a labdarúgó-szakosztály elnöke optimista.: „Bízom a fiúkban, hi­Álló sor, balról: Sebő László, a szakosztály elnöke, Majoros György edző, Szabó, Nándor, Varga Dezső, Szajkó György, Brányik Károly, Csiffári István, Gábrié Vladimír, Győri Zsolt, Csicsay Sándor alelnök, Derzsi Mátyás, az egyesület elnöke. Az alsó sor, balról: Patassi Árpád gyúró, Mészáros Zoltán, Kövér Miroslav, Tóth Ferenc, Sütő Ferenc, Kováts Barnabás, Bartal Andor, Keszegh Tamás. ÍRácz László felvétele) szem, hogy két-három játékossal ki­egészülve az SZNL ll-ben is megálljuk a helyünket, s akár az első nyolc között is végezhetnénk." A jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, amikor a falusi sportéletet többnyire a pénzhiány jellem­zi, az itteni vezetők viszont keresik az újabb lehetőségeket: „Bérbe adtuk a sportpálya mellett levő Gól vendég­lőt, a sportegyesület autóbuszát szin­tén kiadtuk. Ujabb támogatókat kere­sünk, s remélem, egyre több magán­vállalkozó is besegít" - nyilatkozta Csi­csay mérnök, az egyesület alelnöke. Hogy a siker nem volt a véletlen műve, azt az ausztriai Baumgartenben rendezett nemzetközi torna is bizonyítja. Négy or­szág kerületi bajnokai vettek részt a via­dalon. Az elődöntőben a magyarországi Kapuvár focistáit győzték le 2:0-ra a bő­siek (góllövők: Zsákovics, Varga). A finá­léban a vendéglátók együttese ellen is diadalmaskodtak, szintén kétgólos győ­zelmet arattak (Győri, Varga). így a bő­siek csapatkapitánya emelhette magasba a kupát. Mivel már megkezdődött az át­igazolási időszak, a gárda vezetői egyelő­re csak annyit árultak el: több labdarúgó­val is tárgyalnak, azonban jelenleg csak a bakai exligás Sipos Vilmos szerződte­tése látszik biztosnak. A DAC-ban is sze­repelt gyors hátvédre nagy szüksége van az együttesnek. Remélik, a DAC is ren­delkezésükre bocsát egy-két tehetséges fiatal futballistát. Az együttes tagjai hétfőn olaszországi jutalomüdülésre utaztak. A szombati visz­szatérést követően hazai környezetben kezdik majd meg a nyári felkészülést. A község sportszerető közönsége már alig várja a bajnokság kezdetét, és bízik abban, hogy a csapat nem okoz kellemet­len meglepetést. SZABÓ ZOLTÁN ELFOGADTÁK A NOB FELTÉTELEIT Az átmeneti Dél-afrikai Olimpiai Bizottság, az INOCSA johannesbur­gi ülésén úgy döntött, elfogadja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság va­lamennyi feltételét, amelyek az apartheid sportbéli megszüntetésé­re vonatkoznak. Az INOCSA felhívta a nem faji alapon megszerveződő új sportági szakszövetségeket: jelké­püknek az egész országot szimboli­záló emblémát, vagy állatfigurát vá­lasszanak. Az átmeneti olimpiai bi­zottság a gazella mellett döntött. (m) NEMETEK OLASZORSZÁGBAN A „német invázió" az utóbbi öt évben erősödött fel Olaszország­ban. Korábban is játszott néhány labdarúgó olasz klubokban, ám leg­többjük megtalálta számításait oda­haza is." Az elmúlt évtizedben a kö­vetkező - neves - játékosok szer­ződtek Itáliába: Herbert Neumann (1980-82, Udinese, majd Bologna), Hansi Müller (1982-85, Inter, Co-' mo), Karl-Heínz Rumennigge (1984-87, Inter), Hans-Peter Brie­gel (1984-88, Sampdoria, Verona), Thomas Berthold (1987-90, Vero­na, Roma), Rudi Völler (1987, Ro­ma), Andreas Brehme (1988, In­ter), Lothar Matthäus (1988, Inter), Jürgen Klinsmann (1989, Inter), Herbert Waas (1989, Bologna), Thomas Hässler (1990, Juventus, Roma), Karl-Heinz Riedle (1990, Lazio), Thomas Doll (1991, Lazio), Stefan Reuter (1991, Juventus). Jürgen Kohler (1991, Juventus). És még nincs vége! Érdekes megemlí­teni, a világbajnok német válogatott legutóbb, a Walles elleni Európa­bajnoki selejtezőn szerepelt csapa­tából a következők játszanak most Olaszországban: Reuter, Kohler, Brehme, Völler, Klinsmann, Mat­thäus és Doll. S az Alpokon túlra kacsingat Sammer (Inter, pillanat­nyilag Stuttgart), Ulf Kirsten (Vero­na, jelenleg Leverkusen), Andreas Möller (Atalanta, egyelőre Frank­furt) és Stefan Effenberg (Roma, még Bayern München) is. (j) BUBKA BERLINBEN Véglegessé vált, a sokszoros vi­lágcsúcstartó, szovjet rúdugró zseni, Szergej Bubka egyesületet cserél. A 27 esztendős donyecki versenyző a továbbiakban a német Olympische Sportclub Berlin színeiben folytatja pályafutását. Mindezt Rudi Thiel, az egyesület menedzsere jelentette be. Bubka, aki 26 világcsúcsával, a vi­lágcsúcsok világcsúcsát is tartja, február 20-a óta e klub tagja, de egy nagyszerű francia ajánlat időközben megingatta szándékaiban. Most azonban úgy látszik, mégis véglege­sen a német klubra szavazott. A me­nedzser azt is elmondta, a szovjet szövetség hozzájárult Bubka távo­zásához. A kiváló sportoló Berlinben két lakást is kap, amelyben család­jával, testvérével és edzőjével lakhat együtt. Az anyagiakról azonban több részlet nem szivárgott ki. Bubka nemcsak klubjáért, hanem Berlinért is tevékenykedni akar. Bejelentette: mint „olimpiai követ" mindent meg­tesz azért, hogy a német főváros kapja meg a 2000. évi nyári olimpiai játékok rendezési jogát. (I) BALESET Majdnem végzetes kimenetelű baleset történt az olasz autóversenyzők hegyibaj­nokságán, Gambarie ď Aspromontében. Az egyik gyorsasági szakaszon a 34 esz­tendős Giovanni Vecchio által kormány­zott Ford letért az útról, és a közönség soraiba rohant. A kocsi tíz embert elso­dort. A sérülteket a 20 kilométerre lévő kórházba szállították. Az orvosok vélemé­nye szerint hárman is súlyos állapotban vannak. A versenyt azonnal felfüggesz­tették, a vizsgálatok folynak. Érdekesség, a pilóta sértetlen maradt! (t)

Next

/
Thumbnails
Contents