Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)
1991-07-30 / 176. szám, kedd
1991. JULIUS 30. FEGYVEREK MÉG MINDIG FŐSZEREPBEN Vannak országok, ahol a leszerelést komolyan gondolják: betiltották a játékfegyverek gyártását és forgalmazását is. így egyértelműen tanújelét adták annak, hogyan tekintenek a valódi, múködőpusztító fegyverekre, továbbá jelentős nevelőhatást is el szeretnének érni e lépés által. Vissza akarják szoritani az erőszak, a pusztítás élményét. Pszichológusok, pedagógusok, szülők már rég megkongatták a vészharangot: gyermekeink élményvilágát az erőszak, a kegyetlenkedés, a pusztítás érzete uralja. Sokkal több a gyermeki lelket kérgesító hatás, mint a szeretetre, emberiességre biztató példa. A tömegpuszító fegyverek csökkentésének részleges felszámolásának kérdése - főleg a két nagyhatalom közt - már évtizedek óta napirenden szerepel, s napjainkban ezek a tárgyalások biztatóan alakulnak. A fegyverekhez való viszony azonban sok helyütt a világban alig változott. Még most is él bennem azoknak a jó húsz év előtti plakátoknak a rám gyakorolt hatása, amelyek az általános iskola folyosóin magyarázták: a tankok, repülők, tengeralattjárók... milyen pénzösszegeket emésztenek fel, s helyettük mennyi házat, óvodát, iskolát... lehetne felépíteni. Gyermekfejjel olyan egyszerűnek tűnt: abba kell hagyni a fegyverkezést, s a pénzeszközöket békés célokra használni fel! Sajnos, a fegyverek továbbra is megmaradtak az önző célok magvalósítának leghatásosabb s egyben legkegyetlenebb eszközeként. S ebből a szempontból nagyon is elgondolkoztatóak a Nemzetközi Valutaalap legfrissebb adatai a világ országainak fegyverkezési üteméről. A ranglistát (amelyet az adott ország nemzeti jövedelméből a fegyverkezésre fordított összeg százalékaránya alapján állítottak össze) Izrael vezeti, amely 1972 és 1989 között a fegyverkezésbe nemzeti jövedelmének (1989-ben ez 46 milliárd dollár volt) negyedét ruházta be. A második helyen Angola áll, majd Szaúd-Arábia, Omán, Dél-Jemen, Jordánia, Irak következik. Ezen államok mindegyike nemzeti jövedelmének legkevesebb 15 százalékát fordítja fegyverkezésre. A két nagyhatalom közül a Szovjetunió 11,7 százalékkal a középmezőnyben tanyázik, az USA mindössze 5,9 százalékkal a harmicadik helyet foglalja el. A legszerényebb katonai költségvetéssel Japán és Mexikó dicsekedhet, amelyek jövedelmük csupán 1 százalékát áldozták erre a célra. A föld országai összesen a fegyverkezésre évente 1 billió dollárt költenek. Most is csak eltöprengek: milyen csodálatos békés célokra lehetne felhasználni a pusztításra szánt egybillió dollárt! -zsárÚJ&ZÓ— CSEH-SZLOVÁK EGYŰÜMŰKÖDÉS -VALLÁSI ALAPON JÁN ČARNOGURSKÝ TÖRTÉNETI ESZMEFUTTATÁSA A Csehszlovák Sajtóiroda teljes terjedelmében a lapok rendelkezésére bocsátotta Ján Čarnogurskýnak a cseh-szlovák kapcsolatokkal foglalkozó történeti esszéjét. Az írás fő gondolatait az alábbiakban ismertetjük. A tézisek mulandóságára és a megújuláskészségre hívja fel a figyelmet Ján Čarnogurský, aki a tézisek korának nevezi napjainkat. A tézisek jellemző vonása ugyanis a mindenkori adott helyzet megragadása, ami vagy kiforrott elképzeléseket eredményez, vagy az élet túllép rajtuk. Ebben a megközelítésben vizsgálja a szlovákok és a csehek viszonyáról kialakult elképzelések eddigi sorsát és kilátásait. Sajátos, a szlovák fejlődésből kiveszett jegynek tekinti Ján Čarnogurský a cseh államjogi folytonosságot. A Premysl-dinasztia által kivívott önálló államiság megalapozta az államjogra hivatkozó érvelés lehetőségeit, amit Európa is elismert. Az államjogi kapaszkodó a csehek számára kedvezőbb fejlődési körülményeket teremtett. Viszont a szlovákok a Nagy-Morva Birodalom széthullása után nem rendelkeztek ilyen jellegű és méretű jogvédelemmel, sem mint nemzet, sem mint országrész. „Nemzeti létünk biztosítéka nem a jogból, hanem a később szlovákoknak nevezett parasztok ellenállásából fakadt. Háborúkat vészeltünk át, de jogunktól nem foszthattak meg, csak azért, mert egyszerűen nem voltak" - tesz hitet Ján čarnogurský a jól ismert és a szlovákok körében egyébként vitatott nemzetfelfogás mellett. Egynéhány ismétlődő nemzeti beidegződés - vélekedik Ján Čarnogurský, határozottan kivehető körvonalakat kölcsönöz a cseh és a szlovák történelmen végighúzódó két irányvonalnak. Már némi leegyszerűsítés árán is megfoghatóvá válik, - írja - hogy a modern cseh történelem másfél évszázadában a baloldali áramlat volt az irányadó, míg viszont a szlovák történelmet a jobboldali irányvonal uralta. Rendszerközpontú, higgadt elemzések lehetőségeit felvillantva közelít Ján Čarnogurský a csehek és a szlovákok társadalmi életének alapjaiban meglévő eltérésekhez. Némi leegyszerűsítést vállalva úgy fogalmaz, hogy Szlovákiában a nemzeti szempont, Cseh- és Morvaországban viszont az egyetemes demokrácia elve a meghatározó. A szlovákok - nemzetközpontúságukból adódóan - hajlamosak az emotív, érzelmi indíttatású reagálásokra, a demokrácia elvisége viHAZAI KÖRKÉP szont racionális megfontoltságra késztet. Szerinte csodálatra méltó sikereket érnek el a csehek a T. G. Masaryk által kitűzött cél elérésében: a cseh kérdés vagy világméreteket ölt, vagy elsikkad. A cseh szellemi termékek az egész világon ismertek. A Nyugat a múltban őszinte elismeréssel tekintett a Csehszlovákiából származó hírszerzőkre is, akikről - leleplezésük után kiderült -, hogy mind csehek. A Masaryk-kihívásra adott válasz mai legismertebb szimbólumának Václav Havel köztársasági elnök ténykedését tekinti. A szlovákokat viszont nem ismerik a világban, a csehszlovák jelző külföldön csak csehet jelent. A szlovák irodalom mintha túlságosan összenőtt volna a szlovák valósággal, s nem tudná megtalálni a közös hangot a más nemzetiségű és a kozmopolita olvasóval. A különbözőségek és azonosságok kölcsönhatásának megragadására kiváltképp alkalmasnak tartja annak a szerepnek a történeti végigpásztázását, amit a keresztény, illetve maga a katolikus egyház játszott a cseh és a szlovák társadalmon belül. Rámutat, a csehek történelmi tudatában nyomokat hagyott, hogy a katolikus egyház legalább háromszor került a társadalom többségével szembeni elidegenedés állapotába. Szlovákiában viszont a nemzeti érdekek oltalmazójaként vált a történelmi tudat alkotóelemévé. Mindez már a múlté, szögezi le Ján Čarnogurský. A kommunista diktatúra Cseh- és Morvaország területén elősegítette a katolikus egyház társadalmi elidegenedésének leküzdését. összekötő kapoccsá kezd válni az, ami az első köztársaság éveiben válaszfalat emelt. Az elmúlt évtizedek során ugyanis a rendszer által üldözött földalatti egyház a Cseh és Szlovák Köztársaság területén jobban együtt tudott működni mint ma a két kormány. Cseh és szlovák viszonylatban ma már - hangsúlyozza Čarnogurský - a katolikusok és velük együtt az evangélikusok is egyenjogúak, nemzetközi hátterüket tekintve is. ,,S ez egyenesen eszményi alapzat az együttműködés számára", - írja. Ebben látja a szláv összetartozásban gyökerező, csehszlovák összefogás megújításának ígéretes útját. (sf) REFLEX ISMERŐS CSALLÓKÖZI ARC A jólneveltség azt diktálja, hogy az ember ne dicsérje saját portékáját. A lapot se, amelynek dolgozik. A cikket, fényképet se, amely a lapban megjelenik. Én most szándékosan nem leszek jólnevelt, és kijelentem: remek fénykép jelent meg tegnap az Új Szó első oldalán, Méry Gábor fotós kollégám műhelyéből. A képaláírás nem tünteti fel az idős ember nevét, lakhelyét, foglalkozását, korát. Nézem a portrét, a borostás arcot, a jajveszékelést leplezni igyekvő behunyt szemet, az ésszerűtlenség miatti felháborodásra utaló kézmozdulatot, és egyszerre csak rádöbbenek: ismerem ezt az embert. Számtalanszor találkoztam vele. Ő volt az a komáromi fuvaros, akinek két lovát a szeme láttára csapta agyon az akna. Öt perccel a becsapódás után ő is ugyanilyen mozdulattal és arckifejezéssel siratta el Bársonyt és Bogarat. Találkoztam vele 1965-ben is a nagyárvíz napjaiban. A gútai réteken a háza tetejére menekülve a víz elől. Chagall ecsetjére kívánkozó jelenet volt, ahogy egyik kezével a kéménybe kapaszkodva, a másikkal egy összekötött lábú kakast tartva integetett nekünk, akik kétéltű katonai járművön jártuk a Gúta-Komárom-Nagymegyer háromszögben hullámzó tengert. Öregapámat vélem a síró aggastyánban felismerni, apám apját, aki így jajveszékelt, amikor (talán 1950-ben történt) a nemrég alakult szövetkezetbe kollektivizált tehenünk még hónapokig hazatért az udvarunkba. Minden este megállt a kapunk előtt, bánatosan elbődítette magát, és öregapám naponta sírva búcsúzott tőle. Nagyokat káromkodott, mert nem volt a hűséges jószág elég tisztára csutakolva, mert farka bojtján bogáncs éktelenkedett. Az sem vigasztalta meg a jó öreget, hogy a postás minden hónapban rendszeresen kikézbesítette a nyugdíját, ami abban az időben még merő újdonság volt. Ismerős nekem ez a csallóközi ember. Láttam őt számtalanszor Csallóközaranyoson és Gútoron, Nagykeszin és Lakszakállason, Kolozsnémán és Somorján. így zokog, ha a jég agyonveri a termését, ha a vihar rádönti házára a jegenyefát, ha rossz útra tér a gyermeke, ha valami gazfickó gyereket csinál a lányának, és nyomtalanul eltűnik. így gyászolja a hűséges feleségét, így tűrte, ha valaki gazemberül megalázta emberségében. Sokszor találkoztam ezzel az öregemberrel. így átkozódott 1946ban, amikor télvíz idején marhavagonba rakták, így tett, amikor öregségére a fia hazazavarta a kocsmából. így siratja a Duna-menti ember a haldokló folyamot. így élünk mi 1991-ben. TÓTH MIHÁLY ÚJ LÉGIJÁRATOK KELET ÉS NYUGAT KÖZÖTT (Munkatársunktól) - Biztonság, pontosság, rendszeresség és családi hangulat - ez az április óta működő Tatra Air szlovák légitársaság jelszava - mondta többek között tegnapi sajtótájékoztatóján Jana Jirásková vezérigazgató. A Tatra Air a svájci Crossair regionális légitársasággal együttműködve alakult azzal a céllal, hogy új légihidat teremtsen Nyugat és Kelet, illetve a későbbiek során Észak és Dél között. Egyelőre SAAB-340-es típusú svéd gépei naponta kétszer repülnek Pozsony és Zürich s egyszer Pozsony és München között, de a közeljövőben bővítik járataikat. A kiszemelt városok közt van többek között Hamburg, Prága, Bécs, Varsó, Torino és Bologna is. Az öszi brünni nemzetközi gépipari vásár idején a SAAB a morva fővárost összeköti majd Züricchel és Münchennel. A kétmotoros, légcsavaros gép fedélzetén 33-an utazhatnak. Az utasok túlnyomó többsége eddig nyugati üzletember volt. A vezérigazgatótól megtudtuk, hogy a csehszlovák újságírók mától kezdve 25 százalékos kedvezménnyel vehetik igénybe a gép valamennyi járatát. (ov) EGY FESZTIVÁL FÉNYTÖRÉSÉI II. KULTÚRA ÉS POLITIKA Cividale del Friuli házai, utcái és terei talán soha nem láttak akkora tömeget, mint amilyet július 19-én késő délután. A dóm előtti téren, ahol a városháza is áll - előtte a városalapító imperátor és konzul, Július Ceasar szobra - rendőrök sűrű sorfala között azok mozogtak, akik a Mittelfest első eseményei helyett fontosabbnak tartották az olasz és a magyar köztársasági elnökök látogatását Cividaíeban. Bár ez a megközelítés sem pontos, hiszen maga Göncz Árpád elsősorban íróként volt díszvendége az akkor még Pentagonálé csoport kulturális fesztiválja első és második napjának. így aztán természetes kötelességének tartotta az olasz elnök, hogy elkísérje magyar kollégáját. Ezzel együttjárt, hogy az olasz rendőrség és Cossiga elnök testőrsége a szokásos - tehát mifelénk szokatlan - mértékű biztonsági intézkedéseket foganatosítson. Nem sokat sajátítottak ki maguknak, csupán a Mittelfest első napjának teljes ellenőrzését és felügyeletét. A Piazza del Duomo (A Dóm tér), mint a Mittelfest egyik történelmi hangulatot sugárzó helyszíne, így mindenekelőtt a lépten-nyomon zajló rendőri ellenőrzések nyomán marad emlékezetes. Bevallom, örültem, amikorra végre kiszabadultam a többszörös rendőri gyűrűből, miközben nyugodt büszkeséggel mutogattam az egykedvűnek látszó rendőröknek Stampa (Sajtó) feliratú, akkor még mindenhatónak hitt fesztiváligazolványomat. Mint először Cividale-ba látogatónak, még nem jutott időm másra, minthogy Cossiga és Göncz megérkezése után megkeressem a Teatro Ristorit, ahol a Magyar Állami Bábszínház játszotta Bartók Béla zenéjére alkotott, immár néhány éve világhírű két bábjátékát: A Fából faragott királyfit és A csodálatos Mandarint. De nemcsak azt, mert ezekkel együtt két másik bábdarabot is láthattam: Samuel Beckett egyik írása alapján, illetve Ligeti György Avantures című zenemüvére komponált játékokat. Talán véletlenszerű volt, hogy a fesztivál első négy napján a magyar kultúra dominált. Ugyanakkor egyetlen percig sem hiányzott a többi ország - Ausztria, Csehszlovákia, Jugoszlávia és Olaszország - művészete sem. Már maga az a tény, hogy a nemzeti vagy állami himnuszok melódiáiból Luca Francesconi komponálta a megnyitón felhangzó zenei nyitányt, jelezte: lehet ezeket a némely Pentagonále-országokban türelmetlenséggel hallgatott himnuszokat egyetlen zeneműbe foglalni. Tanúsíthatom, nem zavarták különösebben egymást. Valamifajta ,, nyelvek-himnuszának" is felfogható volt Göncz Árpád Magyar Médea című monodrámája a Piazza Diaconón öt nyelven - magyarul, szlovákul, olaszul, szlovénul, németül - megvalósult előadása. Mivel monodrámáróí van szó, azt is írhatnám, hogy öt színésznő egy időben lépett a különböző színházi iskolák, stílusok jegyében készült színpadi terekbe. Ez azonban csalás lenne, hiszen hatan voltak, mivel az osztrák produkcióban ketten - Magdaléna Kunz-Dziaczek és Bruni Schwarz - játszották a Göncz Árpád által az antik és a mai Médeákbóí gyúrt szerepet. Látványszínházként a legizgalmasabb az olasz és a szlovén nyelvű előadás volt. Volt ennek azonban egy más vonatkozása is. Elsősorban az, hogy az olasz produkcióban egy szlovén színésznő, Lídia Koszlovics játszott. Az sem hagyható figyelmen kívül, hogy az öt előadás közül hármat nő rendezett. így Adela Gáborová, a nyitrai Andrej Bagar Színház tagja nemcsak eljátszotta, de rendezte is a szlovákul Dnešná Medea (Mai Médea) néven ismert monodrámát. Lehetetlenség lenne az egyidejűleg, egyetlen helyszínen, de öt színpadi térben, öt nyelven játszott előadásokat összehasonlítani. A színházi happening-nek is nevezhető kísérlet akár jelképerejú nyitánya is lehetett volna a többnyelvű fesztiválnak. Göncz Árpád és Franchesco Cossiga az egyes színpadok között ingázva talán fel sem figyeltek arra, hogy épségüket és biztonságukat a tetőkön éber kommandósok óvják, a Piazza Diacono történelmi hangulatú házainak erkélyein rádióval kezükben rendőrök és biztonsági emberek tucatjai kémlelik a tér minden zegét-zugát, márha az egyes színtereket bevilágító reflektorok elegendő fényt szolgáltattak ehhez. Mert a két államfőt még a tévések reflektoraitól is óvták, aminek az esti sötétségben megvoltak a nyilvánvaló okai: nem lehettek jól kivilágított célpontjai egy esetleges merényletnek. Mindezt olyan alapossággal és könyörtelen hajthatatlansággal hajtották végre az olasz biztonsági emberek és rendőrök, hogy szinte észrevétlenül beleolvadtak az est színházi, illetve irodalmi történéseibe. Mert irodalmi történések is voltak. Addig, amíg el nem kezdődtek a Magyar Médea előadásai, öt író köszöntötte a fesztivált. Esterházy Péter egy bohócjátékkal ,,tisztelte meg" a rendezvényt. Társai Natalia Ginzburg (Olaszország), Milorad Paviő (Jugoszlávia), Peter Turrini (Ausztria) mellett a cseh irodalmat Karel Steigerwald cseh drámaíró képviselte. Kár, hogy az írókat csak az emelvény közeiében és nem az emelvényen láttuk. Müveiket színészek adták elő, ami persze nem von le semmit az alkalmi jellegű alkotások gondolati értékéből. Amely nem más, mint a közép-európai ember lelkének mostanság oly sok helyről és sokféleképpen értelmezett mibenlétének öt sajátosan egyéni megfogalmazása. Bennük sűrítődött mindaz, ami a Mittelfest első napján kultúra, művészet és politika egyáltalán nem véletlenszerű kapcsolódásaiból a kultúra szintjén megjelent. Mert mi másnak lehetne nevezhető a fesztiválon drámaíróként résztvevő Göncz Árpád és vendéglátója rendőri védelmének magas fokú kultúráltsága, bár az azt szükségessé tevő okok nem sorolhatók a kultúra fogalomkörébe. Viszont, mégiscsak létezik a szükséges rossznak is egy határozottan kulturált végrehajtása, azaz rákényszerítse a másirányú érdeklődéstől hajtott emberekre - fesztivál-látogatókra. Tény, hogyha már a Mittelfest-et ilyen színvonalon rendezik meg, akkor ehhez alkalmazkodniuk kell a rendőröknek is. Márha tudnak, s az olasz carabinierik tudtak. Higgadtak, szigorúak, tisztelettudóak, ugyanakkor hajthatatlanok voltak. Mindezek mellett igen jói tájékoztatottak a kezdési időpontok tekintetében. Csak oda és akkor engedték be a magamfajta civileket, ahol és amikor már csak pár perc volt hátra a kezdésig. Mindemellett hamarosan kiderült, hogy számukra Franchesco Cossiga a védelem tárgya, mert másnap Göncz Árpád már alig féltucatnyi kísérőjével szabadon járt-kelt Cividale utcáin és terein. De erről majd a következőkben. (Folytatjuk) DUSZA ISTVÁN