Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-25 / 172. szám, csütörtök

1991. JÚLIUS 25. KALEIDOSZKÓP MERKÚR A HORIZONTON A Merkúr a Nap eddig ismert legköze­lebbi bolygója. Az égbolton mindig szoro­san a Nap közelében tartózkodik, s a hori­zont feletti magassága sem ér el nagy értéket. Ma a Merkúr keleti elongációban, keleti kitérésben lesz, s ez megfelelő alkalom arra, hogy este, közvetlenül nap­nyugta után próbára tegyük szemünket és türelmünket, hogy megtaláljuk fénylő pontját, nagyon alacsonyan a horizont felett. Nem nagy a valószínűsége, hogy első próbálkozásra megtaláljuk a Merkúrt, ezért több elongáció alatt érdemes keres­ni. Olyan terepet kell kiválasztanunk, ahonnét a nyugati, illetve a keleti égboltra zavartalan a kilátás, és a horizont nincs takarva. Méhes Ottó FELHÍVÁS A Stúdió Érté nemzetközi alternatív művészeti társulás felhív minden cseh­szlovákiai előadóművészt, hogy művé­szeti akciókkal tiltakozzanak a bösi erőmű építése ellen. A Stúdió Erté az első tiltakozó akciót ma 17 órakor tartja az erőműben, a tilta­kozás helyszínén. Juhász R. József, Németh Ilona, Mészáros Ottó Szerkesztőségünk felvette a kapcsolatot a Szovjetunióba Erőszakkal Elhurcoltak Szlo­vákiai Asszociációjával (SA­NO). A közeli napokban folya­matosan közöljük azon állam­polgárok névsorát, akiket 1944 és 1945 között erőszakkal el­hurcoltak Dél-Szlovákiából. MÁR PENTEKEN Vasárnap A JÚLIUS 26-ÁN MEGJELENŐ 24 OLDALAS SZÁM TARTALMÁBÓL • SEMMIÉRT VAGY MINDENÉRT Szilvássy József beszélgetése Gálán Gézával • AZ ELNÖK FIA, AVAGY HOGYAN GONDOLKODOTT JAN MASARYK? E. Fehér Pál írása • HOGY ÉLHESSÜNK Ozorai Katalin írása • A KASSAI CSALOGÁNY ÉS A TÁTRA SCHUBERTJÉNEK TÖRTÉNETE Kulcsár Tibor írása • KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK KÉT BÜNÜGYI REGÉNY ÜRÜGYÉN Petrőci Bálint öninterjúja • ANTONI GARCIA PORTA: ELEKTROSOKK (elbeszélés) • KÁTYÚBAN Szabó G. László beszélgetése Lukáš Vaculíkkal ÁLLANDÓ ROVATAINK: Lányok, asszonyok; Gyermekvilág; Tudomány-technika; Vasárnapi krimi; Humor; Férfiak oldala; Sport; Heti rádió- és tévéműsor. SZERINTEM SZEMÜVEG Eltört a pápaszemem. Szeren­csére csak a kerete pattant el. Elvit­tem a javítóba, hogy várásra ragasz­szák meg. A pozsonyi Lörinckapu utcában azonban az optikus fontos­kodva közölte: új keretet kell ven­nem. Hiába hajtogattam, hogy ne­kem a régi is megfelel. Arról szó sem lehet - csóválta a fejét. Sőt: hiába is próbálkoznék, egyetlen javítóban sem vállalnák a megragasztását. Ennek ellenére nem az új keret mellett döntöttem. Az ugyanis ma­napság egy vagyonba kerül. Inkább megfogadtam: addig járom a várost, amíg olyan javítóra nem találok, aki megragasztja a hibás keretet. Nos, már a legközelebbi üzletben minden további nélkül leadhattam a szem­üvegemet. Mi több. az előttem sor­ban álló személy három (!) helyen eltört szemüvegkeretének megra­gasztását is készségesen elvál­lalták. Hogy mindez mivel magyarázha­tó? Szerinte n azzal, hogy a másik utcában ügyesebb a javító. Vagy azzal, hogy az előző üzlet optikusa túlságosan mohó és sajátosan értel­mezi a piacgazdálkodást. Azaz: még a kuncsaft félrevezetése árán is nö­velni igyekszik bevételét. (fülöp) A KOOPERATÍVA CÉLJA: ÜGYFELKÖZELBEN LENNI (Munkatársunktól) - Az állami biztosító monopóliumának megdön­tése, a piac bővítése és nem utolsó sorban a konkurencia létrehozása révén a szolgáltatások színvonalá­nak javítása a célja a Kooperatíva Csehszlovák Szövetkezeti Biztosító Részvénytársaságnak. Működésé­ről, a jövőre vonatkozó elképzelése­ikről tájékoztatta tegnap Pozsony­ban az újságírókat Csáky József vezérigazgató. Elmondotta: a 71 részvényessel alapított biztosító alaptőkéje 323 millió korona. A fogyasztási, az ipari és a lakásszövetkezetek illetve ezek szövetségi szervein kívül a Cseh­szlovák Szövetkezeti Unió is részvé­nyes, és ezáltal a szövetkezeti töke 57 százalékot tesz ki. A jó együttmű­ködést igazolja az is,, hogy a Szlo­vák Biztosító a részvények közel egyharmadának tulajdonosa és em­lítésre méltó, hogy az egyik előkelő osztrák biztosító 40 millió korona tő­kével szállt be. A Kooperatíva az egyedüli bizto­sító hazánkban, amely Csehszlová­kia egész területén tevékenykedik. Irodáik a járási székhelyeken mű­ködnek, de terveik szerint a fogyasz­tási szövetkezetekkel együttműköd­ve vidéki hálózatot építenek ki, hogy a községek lakóihoz is egyre köze­lebb kerüljenek. A Jednota boltjai­ban, egységeiben bonyolítják majd az ügyintézést. A szövetkezeti biztosító kínálatá­ban a már ismert személyi, illetve vagyonbiztosítási formákon kívül olyanok is szerepelnek, amelyek ez idáig nálunk nem léteztek. Ezek be­vezetésekor elsősorban a vállalko­zókra gondoltak, de a gazdasági feltételek változása szerint alkal­mazkodnak majd az igényekhez. A részvénytársaság működésének három hónapja alatt 40 millió korona értékű biztosítási szerződést kötött, és elképzeléseik szerint az év végén ez az összeg eléri a 200 millió ko­ronát. A vezérigazgató végül azt is hangsúlyozta: olyan szolgáitatáso­kat kívánnak nyújtani, hogy egyetlen érdeklődő se fordítson hátat nekik azzal, hogy a Kooperatíva nem al­kalmazkodik az ő elképzeléseihez. Tehát nem történhet meg, hogy va­lamit ne biztosítsanak. D. T. ÓHAJUK PARANCS Az utóbbi tíz hónapban Budapes­ten autószalont nyitott a Volvo, a Fi­at, a Porsche, a Volkswagen, a SEAT és az Opel autógyár. A Por­sche Carrera változat 9,7 millió forin­tért kelleti magát, s még ilyen áron is viszik. Jelszavuk: Mindent a vevőért! Ha például a kedves ügyfél bőrka­bátjához akarja az üléshuzat és a belső kárpitozás színeit hangolni, óhaja parancs... A kereslet központjában a közép kategóriájú autók állnak, áruk 1,4 millió forint felett kezdődik. A piacon egyes márkánál 120 ezer forintos különbség is van. A korábbi években a használt autók árai szinte automa­tikusan követték az újak drágulását. Ez a folyamat most megszakadt. A Merkúr 30-40 százalékos áren­gedménnyel kénytelen eladni a Dá­ciát, a Polski Fiatot, a Moszkvicsot, de így sem kelendőek, egyedül a Lada Samara iránt mutatkozik ke­reslet. A valutás külföldi, ha autót akar, európai viszonylatban Magyaroszá­gon vásárolhatja meg az Opel és a Golf egyes változatait a legolcsób­ban. A határon a vételárnak megfe­elő dollár forintra váltását igazolva a forgalmi adó visszatérítésével már mehet is. Használt autónál bonyolul­tabb az eljárás. A kiszemelt kocsit először a Merkúr telepén kell felbe­csültetni. A szakvéleményben sze­replő összegnek megfelelő valuta beváltását a Magyar Nemzeti Bank igazolja, majd az általa kiállított kivi­teli engedéllyel viheti ki a kocsit. V. Paizs Gábor Vállalkozók, figyelem! A Somorjai Városi Művelődési Központ bérbe ad 140 négyzetméter nagyságú helyiséget a városi könyvtár épületében olyan célokra, amelyek nem zavarják a könyvtár tevékenységét. Érdeklődni a városi művelődési központban lehet szemé­lyesen, írásban vagy a 0708/33-22-es telefonon. Jelentkezési határidő: 1991. augusztus 5. ÚP-826 SZERETNE EGY NAGYOBB VENDÉGLÓT ÜZEMELTETNI? ITT A LEHETŐSÉG! ÉS MÉG CSAK MEG SEM KELL VÁSÁROLNIA! A komáromi JEDNOTA Fogyasztási szövetkezet bérbe adja a Sport vendéglőt Marcelházán. - söntés, konyha, étterem, vendégszoba, terasz teljes berendezés és felszerelés. Kölcsönösen előnyös feltételek. Információk a komáromi JEDNOTA f. sz. központjában Dukla u. 7., tel: 626 71-től 77-ig Farkas Károlynál. ÚP-818 m flj . m •> L li Wi APRÓHIRDETÉS • 1991 július 25-én ünnepli 30. születés­napját Haris Ferenc Bajcson. E szép ünnep alkal­mából gratulálunk, hosszan tartó boldog életet és jó egészsé­get kívánunk. Felesége: Anikó és kislánya. Františ­ka. Ú-2208 Ü£s/J • Vállalkozzon velünk a VICTORY új számítógépes játékkal! A jelentkezés díj­mentes, a betét 740 korona. Nyeremény az első fordulóban 30 ezer korona, a má­sodikban akár 460 ezer korona is lehet. A játék folytatóinak szerzésében segí­tünk. Hívják a 095/339-236-os telefonszámot. Ha döntöttek, akkor a 750 koronát ,,C" típusú pénzesutalványom a következő címre küldjék: Dagmar Zúriková ul. VOSR 2. 040 11 Košice Ú F­636 • Elcserélném 2 szobás összkomfortos komáromi állami lakásomat ugyanilyenre Dunaszerdahelyen. Érdeklődni lehet 20.00 órától a 0709/261 04-es vagy a 246 73-as telefonszámon. ÚF-816 • Pozsony VIII. (vidék) Iskolaszéke az 1991/92-es tanévre tanerőket keres a Féli Alapiskolába 1-4. évfolyamokba. Cím. Školská správa Bratislava VIII. (vidiek) Mierová 17 827 99 Bratislava tel.: 2998 616 Ú F­820 A POĽNOMONT állami vállalat Dunaszerdahelyen a Komáromi út mellett lévő új épületében bérbe ad: irodahelyiségeket 750-től 1000 korona/m 2 raktárhelyiségeket műhelyeket Cím: POĽNOMONT állami vállalat Komáromi út 929 01 Dunaszerdahely 400 korona/m 2 500 korona/m 2 Telefon: 0709/275 53 228 70 ÚP-788 FIGYELEM! OLCSÓ ÁRON AZONNALI ÁTVÉTELRE: - M típusú motorokat, felújítás után -tehergépkocsikat - LIAZ, MT típusú (platós, billenős, nyerges vontató) - felújítás után - autóbuszokat - KAROSA és ŠL típusú - felújí­tás után II. A KÖVETKEZŐ SZOLGÁLATOKAT: - M típusú motorok, LIAZ és MT tehergépkocsik, KAROSA és ŐL típusú autóbuszok kis- és nagyjavítását vagy teljes felújítását - FRIGERA BJHX 30 hútőegységek beépítését a szekrényes felépítményekbe III. GYÁRTÁST: -felépítményeket a KAROSA típusú alvázakra (szállítókocsik, lószállító kocsik, húsárusításra alkalmas hútőkocsik) - LIAZ típusú alvázakra hőszigetelt szekrényeket, hidraulikus platóval -AVIA típusú alvázakra hőszigetelt szekrénye­ket, mozgó húsboltokat hűtéssel, hűtőszekré­nyeket - MTS 24 alvázakra az RN 8012 típusú karos konténeres rakodót IV. LIAZ, MT, KAROSA ÉS ŠL TÍPUSÚ KOCSIKRA ALKATRÉSZEKET

Next

/
Thumbnails
Contents