Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)
1991-07-19 / 167. szám, péntek
A BŐSI SZÖRNY ELLEN Gazdaságos, csak az lehet, ami egyúttal környezetkímélő is. Nem lehet értékeket teremteni úgy, hogy ugyanakkor elpusztítjuk környezetünknek a természet által felkínált értékeit. (4. oldal) FÜGGETLEN NAPILAP Péntek, 1991. július 19. Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 167. szám EGÉSZSÉGÜGYI ÉS ÁLLAMI ELLENŐRZÉS (Munkatársunktól) - Ülést tartott tegnap Pozsonyban a szlovák kormány törvényalkotási tanácsa. A tanácskozás szünetében Zászlós Gábor, a kormány alelnöke, a tanács elnöke tájékoztatta az újságírókat a napirenden szereplő törvényjavaslatokról. A délelőtt folyamán azt a törvényjavaslatot vitatták meg, amely módosít egyes egészségügyi jogszabályokat. -Tudatosítjuk, hogy az egészségügy a lakosságot leginkább érintő területek közé tartozik. Azt is hangsúlyoznunk kell, hogy az egészségügyi ellátás szorosan összefügg a köztársaság gazdasági helyzetével, teljesítőképességével - mondotta. - Azok a változások, amelyekről tárgyaltunk és amelyek elfogadását ajánljuk a kormánynak, az egészségügy átfogó reformjából indulnak ki. Egy új, atipikus modellt kívánunk kialakítani, amely eltérő a Cséh Köztársaságban javasolttól. Elmondotta: a tervezet megfogalmazásakor figyelembe vették hogy a lakosságnak átfogó egészségügyi szolgáltatásokat kell nyújtani. A módosítások egyelőre csak részben szabályozzák az ellátást, lehetőséget adnak ahhoz, hogy a nem állami szervek is bekapcsolódjanak e fontos feladat végrehajtásába. Az állami ellenőrzésről szóló törvényjavaslattal kapcsolatban elmondta, hogy a tervezet szerint az ellenőrzés más az alkotmányban is külső, független ellenőrző szervként szerepelni fog. A tanács tárgyalt még a Szlovák Köztársaság kormányának azon határozatáról, mely a kivitelre és behozatalra, valamint az olyan tevékenységekre vonatkozik, melyek végzéséhez külkereskedelmi engedélyre van szükség. ' D. T. AZ ÚJ SZÓ MUNKATÁRSAIT IS ŐRIZETBE VETTÉK RENDŐRI BEAVATKOZÁS KÖRTVÉLYESEN ERŐS KARHATALMI FELÜGYELET MELLETT FOLYIK TOVÁBB A BŐSI VÍZLÉPCSŐ ÉPÍTÉSE Mint arról már olvasóinkat tájékoztattuk, szerda este Somorjára érkezett" az a rendőrkülönítmény, amelynek célja a körtvélyesi víztározó területén már napok óta folyó tiltakozó akció felszámolása volt, de a hatalmas viharon kívül nem történt igazán említésre méltó esemény. Tegnapelőtt este, a szivattyúállomás mellett lefoglalt felszerelési tárgyakat a városi rendőrőrsön egyébként vissza is szolgáltatták jogos tulajdonosaiknak. Ugyancsak szerdán este sikerült kapcsolatba lépnem Šeliga rendőrörnaggyal, az akció irányítójával, aki elmondta: az a feladatuk, hogy az illetéktelen személyeknek meggátolják az építkezés területén való tartózkodást és megakadályozzák az oda való belépést. A város egy részének ideiglenes lezárását a rendörőrnagy azzal indokolja, hogy az akcióban résztvevő karhatalmi erőknek joguk volt az építkezésre való bejutást megakadályozó valamennyi módszer alkalmazására. Kérdésemre, hogy miért volt szükség Csölösztő lezárására is (ha a faluból az építkezésre vezető mindkét utat már különben is a rendőrség ellenőrizte), az őrnagy úr az akkori információi alapján még nem tudott kielégítő választ adni. És azt sem sikerült megtudnom, hogy ki adott parancsot az akcióra. Szelle rendörőrnagy, a dunaszerdahelyi területi rendőrparancsnok, elmondta: az akció során - saját hatáskörében - ő tiltotta meg a Csölösztő közterületén található telefonállomás használatát. Tegnap már kora reggel, a töltés koronáján ott posztolt az odavezényelt rendőri egység több szolgálati kocsija. Miután 6 óra után Pozsonyból újabb erősítés érkezett, a lassanként szállingózó környezetvédőkhöz viszonyítva körülbelül ötszörös túlerő vigyázta a közrendet. Az (Folytatás a 2. oldalon) Méry Gábor felvételei AZONNAL HOZZANAK LÉTRE PARLAMENTI BIZOTTSÁGOT! TILTAKOZÓ TÁVIRAT ALEXANDER DUBČEKNEK Tegnap a Csallóközi Régió elnöke öllős Árpád, valamint Jan Babej, az Eurolánc polgári kezdeményezés nevében tiltakozó táviratot küldött Alexander Dubőeknek, a Szövetségi Gyűlés elnökének, dr. Ryndának és Stank mérnöknek, a Szövetségi Gyűlés környezetvédelmi bizottsága vezetőinek, František Mikloškónak, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének és dr. Mikuláš Hubának, a Szlovákiai Természet és Tájvédők Szövetsége elnökének. BUSH ATHÉN, GORBACSOV LONDON VENDÉGE G 7: AHÁNY HÁZ, ANNYI ÉRTÉKELÉS Régiónk lakossága tiltakozik az erőmű építése ellen. Beadványainkra, amelyeket a régió nevében a köztársasági elnöknek, a Szövetségi Gyűlés és a Szlovák Nemzeti Tanács elnökének címeztünk, a mai napig nem kaptunk választ. Bár a szlovák kormány még az elmúlt évben leállított minden munkát az árvízvédelmi munkálatokon kívül, tudjuk, hogy az építkezés folytatódik. Ismerjük a szlovák környezetvédelmi bizottság állásfoglalását a bösi erőmű átmeneti megoldásával kapcsolatban, ismerjük a szakemberek véleményét, tudjuk, hogy a szakemberek feltételei teljesíthetetlenek, ennek ellenére a szlovák kormány adott pénzt a C variáns befejezésére. A helyi lakosságtól és az építkezésen dolgozóktól tudjuk, hogy milyen hiányosságok lettek elkövetve az építkezés folyamán. Nincs bizalmunk és nincs megbízható információnk a jó munkavégzésről. Ezért kérjük, azonnal hozzanak létre parlamenti bizottságot, amely ezt a problémát kivizsgálja. A 23/91-es Tt. sz. törvény 19, 23 és 35-ös paragrafusa értelmében veszélyeztetett alapvető emberi jogunk az egészséges életkörnyezethez. Továbbá figyelmeztetjük, hogy a vízgazdálkodási vállalat megsérti ugyanezen törvény 11-es, 25-ös és 35-ös paragrafusát. George Bush amerikai elnök már Athénban tárgyal, 31 év után személyében jár ismét az Egyesült Államok elnöke ebben az országban. Mihail Gorbacsov viszont Londonban folytatta megbeszéléseit. Szerdán Bush és Mitterrand elnökökkel, valamint Kaifir Tosiki japán kormányfővel, tegnap pedig Giulio Andreotti olasz és Brian Mulroney kanadai kormányfővel tárgyalt, majd pedig megkezdte hivatalos nagy-britanniai látogatásának programját. John Major miniszterelnökkel lényegében a szerdai 7 + 1 tárgyalások témáinak megvitatását folytatta. Major megígérte, még az idén a Szovjetunióba látogat, s ott folytatják a megbeszéléseket a további támogatásról. Gorbacsov egyébként a brit miniszterelnökkel szerda este megtartott közös sajtóértekezletén sem titkolta, hogy azért többet várt nyugati partnereitől. Hangulatán talán javított, hogy a kanadai kormányfő tegnap megígérte neki, feloldják a gabonavásárlási hitelek tilalmát, amelyet a télen rendeltek el a Szovjetunióval szemben, amikor fegyveres erői beavatkoztak Litvániában. George Bush még londoni sajtóértekezletén kijelentette, Gorbacsov „visszafordíthatatlanul" elkötelezte magát a változások mellett országában. Bush szerint ezek a változások nem lesznek sem könnyűek, sem gyorsak, s egyben elismerően szólt azokról a reformokról, melyeket Gorbacsov már végrehajtott. Az Egyesült Államok számára történelmi napnak nevezte szerdát, amikor megszületett a mindkét fél számára elfogadható megállapodás a START-szerződés még nyitott kérdésében. Ennél a témánál maradva: a CDU-CSU képviselői csoportja Bonnban tegnap azt követelte, hogy a START-szerződés aláírása után folytatódjanak a tárgyalások a további nukleáris leszerelésről. Alfred Dregger, a frakciócsoport elnöke hangsúlyozta, a hónap végén aláírandó megállapodás a hadászati támadófegyverek korlátozásáról a helyes irányba tett első lépés, (Folytatás a 2. oldalon) JÓKEDVÜNK ELMÚLÓBAN... Az iskola egy évtizede működik és a színvonal emelkedő. Tehát ha a mai gyerekek jobbak, mint az előző évfolyamok növendékei, ez munkánkat igazolja. Az idei végzősök is elhelyezkedtek. (5. oldal) VÉGRE ÖSSZEÜLT AZ ÁLLAMELNÖKSÉG A HORVÁT ELNÖK BONNBAN Bonni jellemzés szerint kötetlen munkatalálkozót tartott tegnap Helmut Kohl és Franjo Tudjman horvát elnök, aki a kancellár mellett Genscher külügyminiszterrel is tárgyalt. Fő téma volt természetesen a Jugoszláviában dúló fegyveres konfliktus, valamint az Európai Közösségek kezdeményezése a válság megoldására. Egy magát megnevezni nem kívánó német diplomata azt állította, Tudjman meghívása Bonnba azt jelzi, Németország közel áll Horvátország függetlenségének elismeréséhez. A hivatalos Bonn azonban továbbra is az Európai Közösségek hivatalos álláspontját hangsúlyozza: Horvátország és Szlovénia Jugoszlávia keretén belül folytasson párbeszédet a függetlenségről. A német sajtó ezzel kapcsolatban idézte a londoni csúcsértekezlet politikai nyilatkozatát, amelyben a hetek megerősítették Jugoszlávia nemzeteinek jogát az önrendelkezésre. Franjo Greguric személyében új politikus került tegnap a horvát kormány élére. Ezt Hrvoje Hitrec tájékoztatási miniszter közölte Zágrábban. Greguric eddig a miniszterelnök-helyettesi tisztséget töltötte be a horvát kormányban. A kabinet élén Josip Manolicot váltotta fel, aki csak néhány hónapig állt a kormány élén. A személyi változásokat Zágrábban tisztán szervezési okokkal magyarázzák, hiszen például szerdán döntöttek egy válságstáb létrehozásáról Zágrábban, s e testület élére éppen Manolicot választották. Egyébként Horvátországból tegnap szórványos incidenseket jeleztek, Glina községben egy paraszt életét vesztette. Ez az esti órákban történt, amikor a falun keresztülhajtott egy szerb fegyveres csoport, és tüzet nyitott az út széli házakra. Eszék a tegnapra virradó éjszaka sem volt csendes, a város több pontjáról jelentettek robbanásokat. A helyi rendőrség szerint azonban senki sem sérült meg. Bjelo Brdo községben ismét tüzet nyitottak a horvát rendőrökre. (Folytatás a 2. oldalon) MINDKETTENJÓL JÁRNAK (Munkatársunktól) - A Kassai Kohóipari Vállalatnak a folyamatos kokszkészítéshez, illetve a folyamatos termeléshez évente 2,6 millió tonna szénre van szüksége. Ezt a mennyiséget a 24 ezer embert foglalkoztató gyáróriás többnyire eddig is a cseh szénbányákból kapta a központi elosztás szerint. Mivel az elmúlt években, évtizedekben alkalmazott elosztási módszert ebben az ágazatban is a piacgazdasági elveken alapuló közvetlen kereskedelmi kapcsolatok váltják fel, a két cég jobbnak látta, ha mielőbb lép. Nos, vezetőik abban állapodtak meg, hogy a vasmű szénigényét a stonavai bánya teljesíti, ugyanakkor a kelet-szlovákiai gyár mintegy 170 millió korona tőkével segíti az ostravakarvinái szénvidék 5000 embert foglalkoztató bányavállalatának termelés-korszerűsítési programját. Előzetes tárgyalások után a mindkét fél számára előnyösnek ígérkező, és a 2000-ig szóló gazdasági együttműködési szerződést tegnap az említett cégek nevében Zoltán Berghauer és Viktor Koláőek igazgatók írták alá. (gazdag)