Új Szó, 1991. július (44. évfolyam, 152-177. szám)

1991-07-02 / 153. szám, kedd

5 PUBLICISZTIKA ÚJ szól 1991. JÚLIUS 2. LETEZIK NÁLUNK ANTISZEMITIZMUS? VAN, AKIT LEZSIDÓZNAK Egy statisztikai felmérés szerint Szlovákia lakossága 80 %-ának van valamiféle faji előítélete. Csehországban ez az arány kb. 70 %. Egy másik felmérés szerint Szlovákiában a megkérdezettek 21 %-a nem kívánna zsidó szomszédságában élni, míg a zsidók politikai ós gazdasági befolyásának növekedésétől a megkérdezettek 60 %-a tartott. Az újraéledő antiszemitizmus egyre inkább beárnyékolja a szlovákiai közéletet. így van ez annak ellenére, hogy Szlovákiában egyre kevesebb zsidó ól. Sartre mondta egyszer: Ha nem lennének zsidók, akkor az antiszemitáknak ki kellene őket találniuk. E tételt látszik igazolni a szlovákiai helyzet is, ahol bevallottan mindössze 3000 zsidó él. Mi táplálja hát az antiszemitizmust? Miért van, hogy az emberi ostobaság a legprimitívebb ós legaljasabb megnyilatkozása újra kísért ós újra támad? Mikor szabadulunk meg végre e lidércnyomástól? KARDOS RÓBERT a Szlovákiai Zsidó Hitközösségek központi szövetségének titkára: Az idősebbek, akik megélték a koncentrációs táborok poklát, az antiszemitizmus legkisebb megnyilvánulására is rendkívül érzékenyen reagálnak. Egy idős ember, aki teljesen egyedül maradt, akinek családja, rokonai, gyerekei a gázkamrákban lelték halálukat, érthető, hogy pánikba esik, össze-vissza telefonálgat, válaszlépéseket sürget, ha zsidóellenes feliratot vagy éppenséggel egy cikket lát a nacionalista újságok valamelyikében. A fiatalabb generációhoz tartozók — mivel személyes élmények nem terhelik őket — már sokkal higgadtabban, racionálisabban szembesülnek ezzel a jelenséggel, bár ők sincsenek tőle elragadtatva. Viszont nincsenek kétségeik afelől, kik és miért hirdetik nálunk az antiszemitizmust. A mai nehéz időkben az emberek hangulata könnyen irányítható, hiszen a gazdasági, szociális krízisek időszaka mindig is jó táptalaja volt az antiszemitizmusnak. Ma igenis, létezik antiszemitizmus Szlovákiában; de hiba lenne, ha csak ezt látnánk. Mert nemcsak zsidóellenes feliratok léteznek, és nemcsak Chatam Sofer pozsonyi mauzóleumának bejáratán törik össze az üveget. Szomorú, hogy ilyesmi vari, de ezt örököltük. Ami a jövőt illeti, én az antiszemitizmusban különösebb veszélyt nem látok. Ma egész mások a körülmények, mint ötven évvel ezelőtt. Most mindenki az Európai Házba igyekszik, és oda valamilyen hivatalosan hirdetett és vállalt antiszemitizmussal be nem léphet. Ennek már vége. DR. IVAN KAMENEC, a történettudományok kandidátusa, az SZTA munkatársa. Fő kutatási területe a Szlovák Állam időszaka, s benne a zsidókérdés megoldása: Az antiszemitizmus történelmi jelensége, a xenofóbia egyik specifikus és igen elterjedt változata. Gyökerei a középkori előítéletekben keresendők. A középkori antiszemitizmus a vallási intolerancián alapult (a zsidók feszítették meg Krisztust), melynek később gazdasági összetevői is kialakultak. A társadalmi izoláció következtében a zsidók kiszorultak a gazdasági élet bizonyos területeire (kereskedelem, pénzügyek). Egy részük meggazdagodott, ami szociális ellentétek kialakulásához vezetett. Ezek az ellentétek termelik ki az antiszemitizmus egy újabb változatát, a gazdasági antiszemitizmust. Az Osztrák-Magyar Monarchiában az említett két megnyilatkozási formához egy harmadik is társult: a nacionalista antiszemitizmus. E három változat végigvonul a később létező rendszereken is és kicsúcsosodását a holocaustban éri el. A jelenleg tapasztalható antiszemitizmus bizonyos mértékben összefügg az önálló Szlovákia megteremtésére irányuló kísérletekkel. Azt ugyan merészség lenne állítani, hogy az önálló Szlovákia hívei ugyanolyan formában akarják ezt az államot, mint az 1939-1945 között létezett, de megnyilvánulásaik — Tiso dicsőítése, a gárdista jelvények, zászlók előráncigálása — akarva-akaratlanul is erre engednek következtetni. Egyértelműen persze nem lehet meghatározni, hogy melyik csoport vagy párt hirdeti az antiszemitizmust. Hivatalos programban ugyanis egyik sem meri vállalni. Viszont nagyon szívesen élnek vele, különösen a háttérben meghúzódó politikai erők. A jelenlegi antiszemitizmus már inkább csak a múlt utózöngéje, aminek lassan már kiváltó objektuma sem lesz. Úgy vélem, hogy Szlovákia esetleges önállósulását követően a még maradék zsidóság is elmenekülne. A modern társadalmak szempontjából az antiszemitizmust archaizmusnak tartom, bár leküzdése nem lesz egyszerű: kölcsönös megismerésre és soksok türelemre lesz hozzá szükség. SZÉP ATTILA, magyar-történelem szakos egyetemi hallgató: A jelenlegi antiszemitizmust én a politikai antiszemitizmus egyik változatának tartom, mégpedig abban az értelemben, amikor a nacionalizmusnak a kirekesztő funkciója kerül túlsúlyba. A nacionalizmus kirekesztő funkciójáról akkor beszélünk, amikor valamelyik csoport politikai célból megpróbálja elhitetni magáról, hogy ő az, amely képviseli a nemzeti érdekeket, s hozzá ő szabja meg, mi tekinthető nemzeti értéknek, vagy hogy ki a magyar (szlovák) és ki nem. És ezt azzal a határozott politikai céllal teszi, hogy más csoportokat kizárjon a hatalomból. Erre a célra pedig nagyon alkalmas az antiszemitizmus. Elég rásütni valakire, hogy zsidó, vagyis nem képviseli a nemzeti értékeket, nem érez együtt a nemzettel. Tehát ha valamelyik pártról vagy mozgalomról azt terjesztik, hogy ott sok a zsidó, akkor az antiszemitizmus pontosan ezt a kirekesztő funkciót tölti be. Az utca antiszemitizmusa a tudatlanságból fakad. Az emberek, ha nem ismernek valamit, attól félnek. És ha félnek, akkor üvöltenek. Nem kell hozzá sok: egykét jól megfogalmazott röpirat vagy újságcikk, pár nagypofájú hordószónok. És az emberek elhiszik. Miért is ne? Könnyebb a bajok okát másban keresni. Jelen esetben a zsidókban. Csak éppen az a fura az egészben, hogy Szlovákiában már nincsenek is zsidók, mégis van antiszemitizmus. Én ebben az abszolút értékválság megnyilvánulását látom. PETER ROHÁČEK, 18 éves, egy régi, neves rabbicsalád leszármazottja, aki maga is rabbinak készül: Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, hogy az antiszemitizmus megnyilvánulásai a lelkem legmélyén igazán nem is érintenek. Más dolog, hogy én ezt az egészet a legnagyobb kulturálatlanság megnyilvánulásának tartom. Primitivizmusnak. Az okok egy részét a tudatlanságban kell keresni. Ezeknek az embereknek a többsége életében nem járt zsidó közösségben, nem ismeri a zsidók kultúráját, szokásait. Másrészt nem szabad elfeledkezni a hagyományos zsidógyűlöletről sem, ami Szlovákiában, a szlovák nemzetben mindig is erős volt. Ha valakibe gyerekkorától azt sulykolják, hogy a zsidó rossz, akkor nem lehet csodálkozni, hogy az utcán azt ordibálja, hogy nem akar zsidóuralmat. Ha a jövőt nézem, úgy vélem, amíg fennmarad a szövetségi állam, addig van a zsidóknak jövőjük Szlovákiában. Ami az önálló Szlovákiát illeti, nos, az emberek többségének nincsenek szép emlékei ebből az időből, valószínű hát, hogy az új államot sem fogadnák kitörő örömmel.Ebben az esetben a maradék szlovákiai zsidóság is elhagyná az országot. Lehetne bár ez az állam a legkeresztényibb, de azok után, ami itt 50 évvel ezelőtt történt, egyetlen zsidó család sem érezné magát biztonságban az önálló Szlovákiában. Zsidókérdés, antiszemitizmus, cionizmus — nézzünk bárhogy is ezekre a dolgokra, egyről ne feledkezzünk meg: volt egy holocaust. És ehhez mindannyiunknak köze van. A nézőknek, mert nézők voltak, a hóhéroknak, mert hóhérok voltak, az áldozatoknak, mert áldozatok voltak. A túlélőknek, a szemtanúknak, a később születetteknek, sőt az ezután születendőknek is. Mert ami akkor tőrtént: mindannyiunk tragédiája. Ezt a traumát csak közős erővel tudjuk leküzdeni. Zsidók — és a nem zsidók. S. FORGON SZILVIA AZ „ÁTKOS" MUNKANÉLKÜLISÉG A hivatalos adatok szerint Szlovákiában a munkanélküliek száma meghaladja a százezret. A legjobban sújtott ágazat a gépipar, amely évtizedek óta a fegyvergyártásból vágta zsebre a legtöbb nyereséget. Jelenleg a legtöbb munkanélküli a Vág völgyében van, hiszen itt állnak az ominózus fegyvergyárak, amelyekről sokan csak a forradalmi változások után hallottak. Az egyik gépipari központ Vágbeszterce. A látogatónak az első percekben feltűnik: az iparosítás egyik mintapéldáját láthatja. Többszörösére felduzzasztott kisváros, lakótelepek sokasága, panel, beton. Semmiben sem különbözik azoktól a városoktól, amelyek az ötvenes években épültek nagy le[kesedéssel és még nagyobb sebességgel. Egyik utam ide vezetett. Alkalmi ismerősöm, Vojto, nemrég szerelt le. Munkája nincs. — Mindenki fél a munkanélküliségtől. Amit tudok, azt nem veszi el tőlem senki. Autószerelő szakmát tanultam, ebből meg lehet élni. Igaz, most még nincs munkahelyem, de ha sikerül találkoznom valamilyen maszek műhelytulajdonossal, biztos, hogy engem fölvesz. Nem igaz, hogy ennyi képzett embert ne lehetne elhelyezni valahol. Hiszen itt még ki tudja milyen átképzésre sincs szükség — a gépész ugyanúgy gépész, akár tankba gyárt motort, akár teherautóba, traktorba. Mi a fenétől reszketnek az emberek? — Igen ám, de valamiből élni kell amíg lesz elég munkahely. — Nincs miből élni? Gyere velem, a sarkon van egy kiskocsma. A nyári hőségben tízméteres sor kígyózik a söntés előtt. Egy sör kilenc hatvan. Tehát drága. Vojto így kommentál. — Tele vannak a kocsmák. Ilyen drága sört még a dolgozó ember se nagyon engedhet meg magának. Látod, itt a sörözgetők fele munkanélküli. Előveszem a magnót és az igazolványomat. Az első bizalmatlan pillantások után meginvitálnak egy sörre. Leülünk — és indul a panaszáradat. — A munkanélküliség nem azért szörnyű, mert nincs miből élni. Itt jól kerestek az emberek, a segély mellett a tartalékokhoz is hozzányúlhatnak. De ez nem távlat. A tartalékokat egy-két év alatt föléli minden család, a munkanélküli segély pedig nem nagy jövedelem. Itt a Vág völgyében több ezer jól képzett, szakképzett, gyakorlott munkás, értelmiségi él. Ezt kihasználatlanul hagyni pazarlás. A konverzió pedig? Erről mindenki csak beszél — állítja Bohuslav Kalina gépészmérnök, aki ugyancsak elveszítette az állását. Majd így folytatja: — Vojto még fiatal, tele van energiával és olyan dolgokba is belevág, amitől mi negyvenesek már félünk. Mi van, ha tönkremegy a vállalkozás? Vojto fogja magát, továbbáll, esetleg elköltözik a munka miatt. De nekünk családunk van itt, gyökereink, sőt, sokan éppen emiatt a képesítés miatt telepedtünk le itt. Vénségemre költözzek újra, teremtsek új egzisztenciát? Tamara Szabóvá egy munkanélküli gépész felesége. Cigarettáért sorakozik. — Ebben a drága világban nem mindegy, mennyit hoz haza a férj. Soha nem éltünk nagy lábon, a két kereset elég volt. De most? El tudja képzelni, milyen az, ha valaki többéves munka után, tapasztalatokkal, tudással otthon ücsörög? Mindenki ideges, mert még a megoldás lehetőségét sem látjuk. Mi van olyan családokban, ahol mindketten elveszítették az állásukat? Alexander Bystrický — lakatos. Ugyancsak munkanélküli. — Minden politikai mozgalom velünk érvel. Az egyik szidja a kommunistákat, mert az ő bűnük ez az értelmetlen iparosítás, mások a mai kormányt szidják, hogy képtelen meggátolni a munkanélküliség növekedését. Ez mind szép, törődnek velünk a nyilatkozatokban, beszédekben. De közben nem történik semmi. És akkor olvasom, hogy a munkanélküliek egy része azért szedi a segélyt, mert az kényelmesebb, mint dolgozni. Hát az ilyeneket nem lehet kiszűrni. Mi a fenének vannak munkaközvetítő irodák? Én csak egyszerű ember vagyok, de mondja meg nekem, miért ne gyárthatnánk tankot, ha kell. És ha nem kell — miért nem lehet ezeket a gyárakat átépíteni. Hol van a híres csehszlovák gépipar? — Nem olyan egyszerű ez — mondja Kalina mérnök — de egy biztos, semmilyen tisztességes rekvalifikációs program nem létezik, semmilyen konkrét elképzelések nem születtek konverzió ügyében. Ezért mérgesek az emberek. Uram, itt még nincsenek nagy feszültségek, de ki szavatolja, hogy nem is lesznek? A munkanélküliek tehát — különböző nagygyűlések szövegeivel ellentétben — nem reszketnek, nem akarják megdönteni a kormányt. Egyszerűen perspektívákat akarnak látni. No jó, de kitől kapják meg? A felmérések szerint a gépiparban dolgozók több mint 40 százaléka a vállalatok kényelmes vezetését okolja a konverzió megoldatlansága miatt, sajnos, majdnem ugyanennyien a hibás prágai vezetést okolják — szónokaink demagóg szövegei alapján. A Vág völgyében nyugalom van. Egyelőre... LOVÁSZ ATTILA JÚLIUS ELEJÉN NYIT A FŐÉPÜLET Ml KÖZE VAN AZ EJTŐERNYŐS VB-NEK A VÁROSI PIACHOZ? Nemcsak a kistermelők és a magánvállalkozók, hanem a város egész lakossága is évek óta hiányolja a fedett piacteret Losoncon. Az idősebbek még emlékeznek a piactér hangulatos, félkör alakú épületére, a benne évtizedekig üzemelő üzletecskékre, melyeket a hatvanas évek elején végleg felmorzsolt a szocialista urbanizálás könyörtelen vasmarka. Azóta több ízben is csak átmeneti megoldások születtek. Egyik helyről a másikra költöztették a sem célszerűnek, sem esztétikusnak, sem hangulatosnak nem tekinthető vasasztalokat. A legutóbbi Búza téri piac betonterületének lehangoló látványát a rozsdásodó vasszekrények, a rogyadozó faasztalok tovább rontották. Ha pedig zordabbra változott az idő, egyszerűen megszűnt a piac működni. Amikor 1982-ben ejtőernyős világbajnokságot rendeztek, a városban minden új köntösbe öltözött, csak éppen a piacról feledkeztek meg. Alig vonultak el a világverseny résztvevői, máris szőtték a terveket egy új piactér megépítésére. A korra jellemző gigantománia azonban itt is kiütközött, mert úgy döntöttek, emeletes vásárcsarnoknak kell épülnie. 1985-ben be is indult hat üzem kényszer-beleegyezésével és közös tőkéjével a beruházás, mely az érdekeltek szerencsétlenségére a Z akciós építkezések listájára került. Az erőszakkal megbontott, hirtelen szanált történelmi városrészben, a párját ritkító, monumentális zsinagóga szomszédságában, a Pelikán szálló mellett egy befedett patak fölé kezdték építeni a vásárcsarnokot. Hat évnyi toldozás-foldozás után, több tucat kivitelező közreműködésével sem sikerült befejezni az épületet. Háromszor is csúszott az átadási határidő, hol ez, hol az nem volt, miközben a költségvetési keret lassán, de biztosan kimerült. Időközben a nagy elképzelésekből is engedni kellett. Ebben persze az is közrejátszott, hogy a kisprivatizáció az egykori monopolhelyzetű vállalatok bástyáit fokozatosan ledöntötte. Először a Zdroj majd a Zelenina, végül pedig a Távközlési és a Vendéglátóipari Vállalat is lemorzsolódott az itt üzlethelyiséget nyitni akaró vállalatok közül. Az eredeti finanszírozókból már csak a Jednota fogyasztási szövetkezet és a Pék- és Sütőipari Vállalat maradt, akik türelmetlenül várják az átadás napját. Ebben az évben ismét megkapta az ejtőernyős világbajnokság rendezési jogát a város. A befejezéshez reális közelségbe jutott építkezéseken így napjainkban már finiseinek az építkezők. A városi önkormányzat ülésein a vásárcsarnok épületének a sorsa hónapok óta napirenden van. Mindent megmozgattak, hogy az augusztus elején rendezendő világverseny résztvevői és látogatói már kész épületet lássanak és esetleg vásároljanak is benne. Rehánek Ferenc a városi hivatal illetékes osztályvezetője elmondta, hogy pénz egyelőre csak a legszükségesebb dolgok elvégzésére van. Magát az épületet tehát átadják, viszont már nem jut pénz a tereprendezésre. Számolnak azzal, hogy az elképzelések ismét korrigálásra szorulnak, mert a további szanálást — ami a környék kialakításánál volt tervbe véve — már ellenzik a jelenlegi tulajdonosok. Az átadás után szeretnék megnyitni a zöldség, élelmiszer, hús- és tejboltot, sőt vendéglő is lesz, a leendő gazdák kiléte azonban csak az elkövetkező napokban dől el. Az üzlethelyiségeket árverés útján adják el még e hónap folyamán, s a belső berendezést és a technológiát már a majdani tulajdonosok telepítik ide. A csarnokban egyelőre harminc asztal lesz és ezeknek a felét évi díj fejében adják bérbe magánszemélyeknek. A távlati tervekben szabadtéri asztalok és három-négy elárusító bódé is szerepel, de ez még sok mindentől függ. Bárhogy is van, a losonciak úgy vélekednek: Bárcsak gyakrabban lenne Nógrádban ejtőernyős világbajnokság! POLGÁRI LÁSZLÓ Nagy László felvétele az ÁRNYÉKOK című sorozatból