Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-12 / 136. szám, szerda
19 91. JÚNIUS 12. •••Hn i POZSONYBAN JÁRT á CHALLENGER (Munkatársunktól) - Természetesen nem a jó pár éve szerencsétlenül járt űrrepülőgép utóda, hanem a kanadai székhelyű Bomberdier cég légitársaságának, a Canadairnek Challenger 601 -es típusú luxusrepülőgépe. Tegnap a pozsonyi repülőtéren először szállt le ilyen típusú gép, fedélzetén a kanadai cég alelnökével, John Lawsonnal, aki egy röpke látogatást tett a szlovák fővárosban is. Rögtönzött sajtótájékoztatóján eimondta, hogy a bemutatásra érkezett gépet elsősorban üzletemberek és kormányküldöttségek használják, eleddig 250 darabot gyártottak belőle. A valóban szinte minden igényt kielégítő gép fedélzetén a tévé mellett többek között telefon, telefax is igénybe vehető. A repülésbiztonsági és üzemeltetési szempontból egyaránt csúcsszínvonalú gépek a nálunk ismert hasonló géposztályú JAK-40-hez viszonyítva csak feleannyi üzemanyagot fogyasztanak, ráadásul karbantartásuk is kevesebb időt igényel. Nem beszélve arról, hogy a legszigorúbb környezetvédelmi előírásoknak is megfelelő, 10-12 000 km/ó átlagos utazósebességű gépek fedélzetén alacsonyabb a zajszint, mint egy 80 km/ó sebességgel haladó használt Škoda személygépkocsiban. Erről a próbarepülés során meg is győződhettünk. A kanadai cég készülve a csehszlovák légiforgalom privatizálására jelenleg piacunkat kutatja, s nem kis lehetőséget lát az 1992-ben repülni kezdő Regional Jet típusú gépeik bevetésére légiforgalmunkban. Az 50 utas szállítására alkalmas gépek rendkívül gazdaságosan üzemeltethetők, s mivel a társaság a repülőtéri berendezések felújítását is kínálja, lehet hogy pár év múlva a hazai légiforgalomban is találkozhatunk velük. —tszl— ÚJ SZÓ* HAZAI KÖRKÉP •WIIIIIIHlllllllllHIIIII II HIBA, VAGY A hetvenes években megjelent Romániában egy irodalmi lexikon - román nyelven persze, amelyben az ott élő magyar írókat úgy szedték szócikkekbe, mint magyar nyelven író románokat. Később a heves tiltakozások hatására módosult a definíció, lettek mégpedig belőlük magyar nemzetiségű román írók. Fölösleges részletezni, milyen meggondolásból, természetesen az egységes nemzetállam megteremtésének igencsak erőszakos szándékával módosult ilyen sikeresre az ottani magyar tollforgatók besorolása. Döbbenten olvasom a minap a Lidové novinyban, ebben az egyébként igen korrekt és színvonalas prágai napilapban, hogy a magyar Lettre Internationale budapesti bemutatkozásán az alapító A. J. Liehmen és más illusztris érteimiségin kívül jelen volt a csehszlovák kiadás főszerkesztője, néhány jeles magyar író, azonkívül szlovák költő (Ľubomír Feldek), valamint „a magyarul író szlovák író, Lájos G rendel" ugyancsak (maďarsky píšíci slovenský spisovatel). Természetesen egyáltalán nem kívánom összehasonlítani a két egybevágó minősítést. Nem is ugyanarról van szó. A Lidové noviny esetében - meggyőződésem - fatális tévedés, hozzá nem értés, hiba forog fenn. Egyszerűen az olvasónak az az érzése támad, és nem csupán ennek a „hibának" a kapcsán, hanem a lap szerkesztőinek egyéb reakcióiból ítélve is, hogy nincs igazán pontos fogalmuk rólunk, nemzetiségi magyarokról. Vagy kisebbségiekről, vagy nevezzük magunkat akárhogy, szóval rólunk, csehszlovákiai magyarokról. Márpedig nem azért, mert mi annyira titkolódznánk. Inkább mintha ők nem vennék a fáradságot a dolgok tisztázására. Talán nem is tudják, hogy van tisztáznivaló. Jó lenne bizonyosságot szerezni. Az ilyen „hibák" ugyanis egyre megbocsáthatatlanabbak. (brogyányí) DIKTÁTOROKBÓL CUKROSBACSIK avagy IGAZGATÓVÁLASZTÁSOK A FÉLELEM JEGYÉBEN Ez idáig, részemről legalábbis, nem tapasztalt buzgóság, a klondike-i aranylázhoz hasonló lelkiállapot kerítette hatalmába az elmúlt napokban pedagógusaink jelentős részét - két-három levél, természetesen mindahány az igazgatóválasztásokkal kapcsolatos, érkezik naponta a szerkesztőségünkbe, és landol végül is az íróasztalomon, melyen hovatovább nem marad egy tenyérnyi szabad hely sem, ahová lehelyezhetném az utóbbi időben erősen megkopott könyökvédőimet. íróik - köztük nem egy önjelölt újkori Anonimus - többnyire még a pártállam idején kinevezett iskolaigazgatók mellett „törnek lándzsát", illetve érdekében koptatják pennájukat. Hogy az idei igazgatóválasztások végeredménye alighanem a múlt éviekhez hasonló fiaskó lesz (a tavalyi választások után Szlovákia iskoláinak több mint ötven - néhány járásunkban az esetek több mint nyolcvan - százalékában a régi igazgató maradt az iskola élén), az nem csupán a fenti levelekből tűnik úgy. A parlamentben hangzott el, a minap, hogy az iskolákban szinte leállt az oktatás-nevelés, az eddigi igazgatók szabályos választási hadjáratot folytatnak már hetek óta, fűtfát ígérve a pedagógusoknak (az iskolatanácsok tagjainak), ha újraválasztják őket, az új tanév előkészítése azonban (egyelőre?) úgy tűnik, nem érdekel senkit; hogy az oktatási minisztériumba érkezett, az adott iskolák történetesen több mint négy éve (nem egy esetben jóval több mint négy, tizenöt-húsz éve) funkcióban levő igazgatóinak feltétel nélküli újrakinevezését követelő, követelésük nem teljesítése esetén ilyenolyan válaszlépéseket kilátásba helyező petíciók nagy részét néhány „holtomiglan-holtodiglan" igazgatóhű személy (pedagógus) írta - természetesen az egész iskola (község) nevében, anélkül azonban, hogy erre felkérte volna őket valaki (illetve valaki biztosan felkérte őket, de hogy ki lehetett...?); hogy a területi tanügyi igazgatóságok vezetői félnek visszautasítani az iskolatanácsok öt-harminc éve igazgatóskodó igazgatójelöltjeit, mivel néhány napon belül lejár a kinevezésük és már most tartanak a netán visszautasítottak nem is olyan esetleges boszszújától... A tanügyi igazgatóságok vezetői félnek, az egyes iskolák változást, évek-évtizedek óta áhított „vérátömlesztést" akaró (és, sajnos, olybá tűnik, kisebbségben levő) pedagógusai úgyszintén - „mert hát mi van, ha ellene szavazok és mégis ő marad az igazgató?" De térjünk vissza a bevezetőben említett levelekhez. Egyik levélírónk például azt írja: „... kár lenne az olyan igazgatókért, akik tettek egyet s mást a csehszlovákiai magyar iskolaügyért. Én ilyenek közé sorolom az elitiskolák vezetőit, akiket véleményem szerint nem lesz könnyű pótolni. Néhány újságíró szerint menniük kell, mert ők az igazgatókat basáskodóknak tartják, akik csak rosszat tettek a tantestületnek és a diákoknak. Hogy voltak ilyenek is köztük? Biztosan. De mindenki? Szerintem a mai iskolavezetők is részesei voltak a pozitív eredményeknek". Nos, az „olyan" igazgatókért - de azokért is, akik „csak" a jelző nélküli oktatásügyért tettek „egyet s mást" - valóban és kétségkívül kár lenne (azt azonban, hogy az „olyanok" mennyien vannak, azokhoz képest, akik semmit sem tettek, maga az oktatási miniszter sem meri megsaccolni). Hogy voltak, illetve vannak-e „elitiskoláink", s ha igen, akkor kinek az érdeméből váltak azzá, azt, őszintén szólva, nem tudom - erősen tartok tőle viszont, hogy nemigen dicsekedhetünk ilyesmivel. Az eddigi igazgatókat "nem csupán „néhány újságíró", a gyakorló pedagógusok nagy része is basáskodónak tartja, és alighanem okkal, bár igazgató uraimék, mint hírlik, és mint már utaltam rá, az utóbbi hetekben a cukrosbácsi szerepében tetszelegnek... „Tollhegyre tűzött" levélírónk utolsó (idézett) mondatával kapcsolatban csupán egy megjegyzésem (kérdésem) lenne: hát a negatív eredményeknek, melyekből összehasonlíthatatlanul több volt, vajon kik voltak a „részesei"? Ezekről miért feledkeznek meg rendre levelező kedvű pedagógusaink? Azt, hogy oktatásügyünk ott (és abban) topog, ahol (és amiben), mondhatjuk éppen - amúgy általában - az előző rendszer vétkének is. Az ilyen válasz hallatán viszont azonnal a nyelvemre - és nagyon remélem, hogy nemcsak az enyémre - tolul a kérdés: a rendszerváltást vajon kik akadályozzák az oktatásügyben...? (kluka) AZ ÁRDRÁGÍTÁS HATÁRTALAN? TEJTERMÉK, HÚS, FOGKEFE Az árdrágításokban továbbra is a. közép-szlovákiai kereskedők állnak az élen - állapították meg a Szlovákiai Kereskedelmi Felügyelőség munkatársai múlt heti bevásárlásaikat összegezve. Míg az árdrágítások aránya szlovákiai viszonylatban az ötven százalékot közelíti meg, az ország középső részén meghaladta a 60 százalékot. Nagy a lehetőség a tisztelt fogyasztó becsapására. Mindegy hogy élelmiszert vagy iparcikket veszünk, ott és úgy csapnak be a becstelen kereskedők, ahogyan és amennyivel akarnak. A pozsonyi Slovnaftban működő Slovgast fogyasztási szövetkezet 14 büféjében 27 tejtermék, illetve hentesáru maximális árát „toldották meg". Az ellenőrök kimutatták: 14 430 korona jogtalan haszonra tettek szert a fogyasztók megkárosításával. Az árdrágítások terén a magánvállalkozók „méltó" partnerei az állami és a szövetkezeti kereskedelemnek. Nagy János vagsellyei kereskedő boltjában az ellenőrök 47 korona helyett 50 koronáért vették meg a szliácsi szalámi kilóját. A trnavai autógyár büféjében Lubica Kollárová a finom darát árusította „felárral": 3,90 helyett 5,50 koronáért. A Jednota szőgyéni 11-098-as boltjában a narancsot 28 koronáért kínálták 26 korona helyett, a Zelenina zsolnai 133-as üzletében pedig a karalábét adták 4.20 helyett 7 koronáért. De ki gondolná, hogy még a fogkefevásárlásnál is becsaphatnak. A szigorú ellenőröknek a Drogéria vállalat szeredi 032-es boltjában a 4 koronás Zuck fogkefét a duplájáért próbálták eladni. A vysokái 050 számú Jednota-boltban pedig a Kadava nevű lánytrikókat árusították 72 koronáért, pedig az áruk 63 korona. Sajnos, nem csupán az ilyen primitív árdrágításokkal károsíthatok meg a fogyasztók. Kevésbé tudatosítjuk, de sokkal veszélyesebb módszer, amikor az áru minősége nem felel meg az árnak. A Zdroj pőtori 748-as számú boltjában 11 kilogramm gombaszögi kolbászt találtak, amelyről a boltos a szállítólevelet nem tudta felmutatni. Ezenkívül 5417 korona értékű, nyolcféle hús további árusítását is megtiltották, mivel nem felelt meg a minőségi követelményeknek. A zólyomi húskombinátban 13 644,80 korona értékű hús, illetve hentesáru kiszállítását akadályozták meg, a rózsahegyi üzemet pedig 14 149 korona értékű termék nem hagyhatta el. Az ok azonos volt: az áru nem felelt meg a csehszlovák normáknak. D. T. REFLEX SZEXUOLÓGIA Őszintén bevallom, annak idején örömmel vettem a hírt, hogy a Szlovák Nemzeti Párt élén őrségváltás törtéff, és Víťazoslav Móric helyett Jozef Prokešt választották meg e politikai erő élére. A párt vezetése azzal nyugtatta meg a leváltott vezérrel rokonszenvezőket, hogy olyan elnökre van szükség, aki még Móric úrnál is árnyaltabban tud fogalmazni. Magam abból indultam ki, hogy még a tévedésekről, mi több, a füllentésekről is más az ember véleménye, ha azokat műveltség, illetve ékesszólás szempontjából „jól eleresztett" ember mondja. Igaz, a hazugság azért hazugság marad, de azért máshogy éreztem magam, ha a kommunizmus fényes holnapjáról Miloš Jakeš tartott előadást, és egészen más volt a közérzetem, ha mondjuk Lukács György agitált hasonló tárgykörben. Sznobságomért az vesse rám az első követ, aki Miloš Jakešt hallgatva még soha senr^ káromolta a kommunizmust. Tegnapelőtt este a televízió föderális adásában hét vagy nyolc más közéleti kiválóság társaságában végre bemutatkozott Jozef Prokeš. Arról tartottak kerekasztalt, hogy kinek mennyire drága Csehszlovákia, illetve van-e értelme drasztikus őszinteséggel megmondani az állam polgárainak, hogy mi vár ránk, ha kettészakad az ország. És az egymás iránti udvariasságról cseréltek véleményt, a „ki kit sérteget?" társasjátékot kultiválták eléggé magas intellektuális színvonalon, sűrűn hivatkozva arra a politológiai alaptételre, hogy bonyolult társadalmi, alkotmányjogi és gazdasági kérdéseket nem lehet a társadalomtudományi, alkotmányjogi és közgazdaságtudományi kisegyszeregy segítségével megválaszolni. Fogalmam sincs, milyen lehet Jozef Prokeš házasélete. Semmi közöm hozzá. Tegnapelőtt este óta mégis fúrja az oldalamat a kérdés. Ugyanis a pártelnöknek mindenről a házasság jutott az eszébe. Kusý professzor remek miniesszét rögtönzött az alkotmányozás és az államépítés nyugat-európai gyakorlatáról, a francia, az angol és a német nemzetértelmezésről. Sikert aratott. Elismerően bólogattak a vitapartnerek, sőt, még Prokeš úr is elismerően bólintott. És szót kért. És imigyen szólt: A házasságot pedig fel kell bontani! Másik vitapartnere máshogy érvelt. Azzal, hogy egy hetven éve működő államban milyen gazdasági, személyi, érzelmi és egyéb kapcsolatok alakulnak ki, és hogy ezek megbontása várhatóan komoly megrázkódtatással járna. Jozef Prokeš egyetértően bólintott. Mindazonáltal - mondotta - nem érdemes házasságban együttélni. Martin Porubjak miniszterelnök-helyettes ezt követően filozófiai megalapozottságú előadást tartott a dolgok leegyszerűsítésének ártalmasságáról. Szavai egészen meghatották Víťazoslav Móric utódját. Lám, gondoltam tévénézés közben, a vaslogika mégis megteszi hatását. Prokeš úr ismét szót kért, és lakonikusan csak ennyit mondott: Az ember, ha csak egy mód van rá, ne is házasodjék meg! Számos esetben volt alkalmam Víťazoslav Moricot hallgatni az utóbbi egy év alatt. És Pánis urat is többször hallgattam, meg Hrnko képviselőt és Brňák képviselőt is. Az a közös tulajdonságuk, hogy mindenről ugyanaz jut az eszükbe: az önálló szlovák állam. A korábbi pártvezér leváltásával gyökeresen megváltozott a helyzet. Jozef Prokešt azzal az óhajjal ültették a pártelnöki székbe, hogy megnyilvánulásai során fogalmazzon még Móric úrnál is árnyaltabban. Tegnapelőtt este meggyőződhetett róla a világ, hogy ez sikerült is. Nem olyan ő, mint a többi nemzeti vezető. Akiknek mindenről csak az önálló szlovák állam jut az eszébe. Bemutatkozott Jozef Prokeš. És azóta is azon töröm a fejem, vajon hogyan szeretné megreformálni a házasság intézményét. Talán ha megmutatná magát egy tapasztalt szexuológusnak... TÓTH MIHÁLY HAVONTA EGYSZER MAGYAR FILM Villáminterjú Gizella Mihálikovával, a Pozsonyi Magyar Kulturális Központ munkatársával - Miháliková asszony, ön, mint filmtörténész és filmesztéta, húsz éve foglalkozik magyar filmekkel. Nemrég jutott tudomásunkra, hogy a Magyar Kulturális Központ magyar filmek vetítését kezdi Pozsonyban. - Pontosabban: a Szlovák Nemzeti Galéria és a Magyar Kulturális Központ közötti inspiratív együttműködés első lépéseként, havonta legalább egy magyar film vetítését tervezzük, díjmentesen, mind a szakemberek, mind a nagyközönség számára. Az első vetítésre e héten, csütörtök délután kerül sor, s nem minden célzatosság nélkül, éppen Huszárik Zoltán Csontváry alkotását mutatjuk be a szlovák közönségnek, a Szlovák Nemzeti Galéria nagy vetítőtermében. Hangsúlyozom, ingyen. Szeretettel meghívunk mindenkit, akit nem csupán maga a film, de a nagy magyar festő sorsa, művészete is érdekel. - Gondolom, pontos terveik, elképzeléseik vannak, milyen filmeket szándékoznak bemutatni... - Először is arra törekszünk, hogy művészfilmeket hozzunk be, de ezenkívül szeretnénk a gyerekeknek magyar mese- vagy irodalmi adaptációkat bemutatni, anyanyelvükön. Ezt a sorozatot a jövő iskolaév kezdetével szeretnénk beindítani, s mind a SZNG, mind a MKK meggyőződése, hogy a gyerekek nagy érdeklődésére számíthatunk. - Egy gyakorlati kérdés: amenynyiben valamelyik iskola érdeklődést mutat egy-egy film iránt, kérhet-e különvetítést? - Igen, mi is valahogyan így képzeltük el, csupán az időpontot kell néhány héttel előbb egyeztetni, mivel a galériának is megvan a saját programja. De, azt hiszem, barátok közt sok problémát meg lehet oldani, ha a szükség úgy kívánja. Az érdeklődők fordulhatnak a galériához vagy a kulturális központhoz egyaránt. - Milyen filmekre számíthatnak tehát a galériába látogató pozsonyi, esetleg vidéki nézők, érdeklődók? - Többek közt a mai magyar filmrendezők klasszikus műveire, például Jancsó Miklós, Szabó István, Kovács András, Bacsó Péter és más rendezők alkotásaira. A jövőre nézve, van még egy tervünk. A budapesti Műcsarnok Art Mozija Szigeti Péter vezetésével évek óta sikeres dokumentumfilm-sorozatot vetít. Ennek a dramaturgiáját vagy legalább a töredékét szeretnénk bemutatni a pozsonyi érdeklődőknek is. Zömmel filmdokumentumok lesznek. Az első vetítés tehát csütörtök délután fél négykor, a Szlovák Nemzeti Galériában. (k-y)
