Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-11 / 135. szám, kedd

7 RIPORT-INTERJÚ ÚJ szól 1991. JÚNIUS 11. HÁTRÁNYOS HELYZETBEN MANKÓ ÉS TOLÓKOCSI Tavaly a rokkantszövetsóg több szervezetre bomlott. Az egyik a Mozgássérültek Szlovákiai Szövetsége. Tagjainak száma 20 ezer, de Szlovákiában hatvanezerre tehető a súlyos mozgássérültek száma (pontos statisztikát a szövetség sem ismer). Mivel mindenkinek van családja — csak a legközelebbi hozzátartozókat számítva — legalább 140-150 ezer embert érint a sorsuk. — Amikor valaki tudatosítja, hogy örökre ágyhoz vagy tolószékhez köttetett, először a jogai érdeklik. Mi információt nyújthatunk a jogokra vonatkozóan, de a különböző juttatásokat a járási hivatalok adják. — Dr. Barbora Hlavová, a Mozgássérültek Szlovákiai Szövetségének alelnöke mondja ezt, aki maga is két mankóval jár. Mire van joguk a mozgássérülteknek? — Hozzájárulást kérhetnek autóvásárláshoz. Az autót mi kompenzációs eszköznek tekintjük. Az új rendeletek szerint a hozzájárulás ötvenezer koronáig terjedhet, viszont lévén ez önkéntes segély, nem biztos, hogy a kérelmező megkapja. — Temérdek sok igazolás kell hozzá, a szövetség már többször kérte az illetékeseket, hogy csökkentsék a papírok számát, de eredménytelenül. Kaphatnak benzinpénzt is, azonkívül, ha a rokkantsági nyugdíjas ortopédiai segédeszközt használ, amely koptatja a ruhát (mankó, cipő), havi 300 korona pótlékot. Jelenleg már nem vizsgálják a szociális ráutaltságot, és azt sem, hogy dolgozik-e az illető. A lakás átalakításához is hozzájárulhatnak — az összeg családi ház átépítéséhez 30 ezer koronáig terjedhet. A telefonbeszerelési díjnak is csak egy részét fizeti a rokkant, havi előfizetési díjat pedig egyáltalán nem. Ezeknek a juttatásoknak van egy szépséghibájuk: nem folyósítják automatikusan, hosszas utánjárással intézhetik el. Hatvanhárom pontba foglalták össze és nyújtották be'követeléseiket a mozgássérültek a munka- és szociális ügyi minisztériumnak. Elképzeléseik nem valósulhatnak meg, mert az üdülésre, rehabilitációs tanfolyamokra, sportra 17 milliót kértek, s csak egynegyedét kapták meg... Nemcsak pénz kellene ahhoz, hogy a tolókocsisok életét megkönnyítsék. Pozsonyban például csak kevesen merészkednek ki az utcára. A járdaszegély nincs lekerekítve — elvétve akad egy-egy lejáró. A magisztrátusnak a szövetség beterjesztett egy programot, de az illetékesek úgy ítélték meg: más, fontosabb dolgok várnak megoldásra. — így képzelik a felelősek azt az integrációs folyamatot, amiről állandóan beszélnek, hogy az egészségkárosodottakat is bevonják a munkába? — teszi fel a kérdést Barbora Hlavová. — Én már tizenöt éve nem jutok fel sem buszra, sem villaYnosra, mert vagy a járdától messze áll meg, vagy nincs lejáró, vagy a lépcsőfok olyan magas, hogy nem tudok felszállni. Akik tolókocsira vannak utalva, csak rámpa segítségével juthatnának fel a buszra, villamosra, de ilyen nincs. ígéretet kaptak, hogy a negyedik negyedévben a pozsonyi 104es buszra felszerelnek rámpát. Vannak azonban dolgok, amik nem kerülnének pénzbe — hangoztatja többször is Barbora Hlavová. — Miért nem kérdeznek meg bennünket, hogyan kellene felszerelni a korlátokat, kapaszkodókat? Ha alkalmas kapaszkodók lennének a buszokban, sokan utazhatnának. — Járhat-e színházba, moziba a tolókocsis? — Az átépítés után az Új Színpad hozzáférhető lesz, a Hviezdoslav Színház is, ott csak egy vagy két lépcsőfok van. A Nemzeti Színház már problematikusabb. A ruhatár lent van, parkolni csak meszszebb lehet. A mozik közül csupán a Hviezda hozzáférhető. Akinek a keze egészséges, annak nem gond pár lépcsőfokot megtenni mankóval, de akinek a felső végtagjai is betegek, az már bajban van. — Tudnak-e, akarnak-e dolgozni a mozgássérültek? — Rettentő bonyolult kérdést vetett fel. Akarnak dolgozni. A fiatal sérültek felkészítése nagyon nehéz, nincsenek meghatározva azok a foglalkozások, amelyek a legmegfelelőbbek volnának a számukra. A törvény sem igen segítette munkavállalásukat, ha valaki többet keresett, csökkentették a nyugdíját. Szinte azt sugallták, maradjon ott(Prandl Sándor felvétele) hon, hiszen van nyugdija. De ha volna is munkájuk, az akadályok miatt nem jutnak el a munkahelyükre. Szeretnének dolgozni, mert hogyan fogják egyébként kifizetni a drága lakbért? A rokkantaktól elvették a minimálbérre való jogot. A teljes rokkantságnál — ha az illető mégis dolgozik —. a minimálbér 1000 korona, a részleges rokkantságnál 1500. A mozgássérültek szövetsége tiltakozott a megkülönböztetés ellen. Az az 500 korona többlet, amit az egészséges ember kap, a betegnek arra sem lenne elég, hogy megfizesse a bevásárlást, az ablakmosást, takarítást — mindazt, amit maga nem tud elvégezni. Az autóvásárlási hozzájárulást kevesen igénylik — hiszen ki tud százezret összespórolni. A villamos tolószék a legtöbb rászoruló számára csupán vágyálom marad. Csak külföldi behozatal jöhet szóba. — ez pedig akkor is drága, ha egy részét megtérítik. A Pony 1nek nevezett motor bármilyen tolószékre könnyen föl- és leszerelhető, autóban könnyen szállítható, a súlya 35-40 kiló. ~ — A Nová Dubnica-i Mototrans továbbfejleszti ezt a motort, három prototípust tesztelünk. Irányára 20 ezer korona. Az érdeklődés óriási — mondja Rudolf Jarunek, aki minden energiáját arra fordítja, hogy a sorozatgyártást mielőbb megkezdhessék. Partizánskéban már „fut" egy ilyen kocsi, mondja a fiatalember, de van egy nagy hibája, csak 60 kilót bír el. A Zólyom melletti Kovácsfalván olyan gyerekek is kipróbálták, akiknek *mínd a négy végtagjuk beteg. Az állukkal irányították — és na-" gyon boldogok voltak, hiszen egyébként más személy segítségére szorulnak. Rudolf Jaruneket 1982-ben súlyos üzemi baleset érte, öt hónapig feküdt gipszágyban, aztán a tolókocsi következett. — Mindenemet rááldoztam, hogy lábra állhassak. Rajtam Pelikán docens segített Besztercebányán 1985-ben. Aztán már én is dolgoztam önmagamon, rettenetesen meg akartam gyógyulni. Járni Chuchelnában tanítottak meg. Nemcsak a tolószék jelent problémát. A többi segédeszköz beszerzése sem problémamentes. Rosszak a mankók, a rajtuk levő gumi pár nap alatt elkopik, a fűzők kemények, a minőségük silány. Az ortopéd cipő pedig külön fejezet. Elkészítése nyolc hónapig tart — s mire a beteg megkapja, a lába tovább deformálódik. Nem ritkaság az sem, hogy a várva várt cipő járásra nem alkalmas. Ilyenkor a cipő visszamegy a feladónak — ahonnan ugyanazt kapják vissza minden javítás nélkül, két hón?.pra rá. A drága lábbeli bekerül a szekrénybe — a beteg pedig ül otthon, és vár... Nem a csodára. Egy kis jóakaratra, megértésre. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA HOL A MEGOLDÁS? NEHÉZ HELYZETBEN A NYUGDÍJASOK, KISPÉNZŰ CSALÁDOK © FUTJA MAJD A KARBANTARTÁSRA? © NEMCSAK AZ IPOLYSÁGIAKNAK FŐ A FEJÜK Átlagosan 324 százalékkal emelték a tüzelőanyagok árát. Ez azt jelenti, hogy a szövetkezeti lakások lakóinak is mélyen bele kell nyúlniuk a zsebükbe, hiszen a tüzelőanyagok árának ilyen nagymértékű emelése alaposan felforgatja havi költségvetésüket. Ipolyságon is sokan számolnak, találgatnak, mennyit is fognak fizetni, s futja-e majd a fizetésből, a szűkös nyugdíjból vagy a munkanélküli segélyből. íme néhányuk véleménye az új árintézkedésről: F. László és F. Lászlóné, nyugdíjasok: Tizenöt éve vagyunk nyugdíjasok. Mindketten irodában dolgoztunk, a fizetésünk mindig 1500 korona alatt maradt. Ezért a nyugdíjunk sem magas, az emelésekkel együtt ketten összesen 2800 koronát kapunk havonta. Ebből fizettük eddig háromszobás szövetkezeti lakásunk használati díját, havi 530 koronát. Ha ezt most valóban a háromszorosára emelik, akkor nagyon nehéz idők következnek számunkra. Arra pedig gondolni sem merünk, mi lesz, ha valamelyikünk meghal. Egy nyugdíj elég sem lesz a lakbér kifizetésére, s enni is kell, itt-ott egy újság, könyv. Legalább 2-3 narancs, alma is kellene, de miből? Sz. Dezső, munkanélküli: Árva vagyok. Egyedül élek kétszobás szövetkezeti lakásban. Egy ipari üzemben dolgoztam mint szakmunkás, két és félezer korona körül kerestem. Fél éve munkanélküli vagyok. Azt beszélik, hogy a kétszobás lakás havi használati díja annyi lesz, mint amennyi munkanélküli segélyt kapok havonta. Akkor enni nem is fogok? Mi lesz velem? Egyetlen szórakozásom a rádióhallgatás. Van egy tízéves kis táskarádióm, de sokáig azt sem hallgathatom már. Ha az elemek kimerülnek, újakat nem tudok venni, hiszen a másfél voltos elem, amely ezelőtt 1 korona 20 fillérbe került, most több mint 18 korona, s hat darab kell a készülékbe... P. József, szerelő: A feleségem gyermekgondozási szabadságon van, én még dolgozom. Annyit keresek, hogy a családi pótlékkal együtt éppen megélünk belőle. Nem tudom, mi lesz, ha a háromszobás lakásért havi 1700 koronát fogunk fizetni, hiszen az a havi fizetésem kétharmada. Nem értem, miért kellett olyan mértékben emelni a tüzelőanyagok árát, hiszen még a száz százalék is sok lenne. Megtakarítani eddig egy koronát sem tudtunk, ezután pedig talán enni sem fogunk. A családom nem halhat éhen, nem fogok több lakbért fizetni, mint eddig. T. Istvánné, nyugdíjas özvegy: 1800 korona nyugdíjat kapok, a kétszobás lakasért valamivel többet fizetek négyszáz koronánál. Azt hallottam, hogy ezt most 1200 koronára emelik. A maradék 600 koronából hogyan fogok megélni? Tejet már nem is vásárolok, húst csak kényszervágásból, gyümölcsöt nem tudom mikor ettem utoljára. Beteg vagyok, külföldi orvosságot kellene vásárolnom, de arra nem telik. A lányom nem tud segíteni, mert munkanélküli. A másik lányom tavaly halt meg, autóbaleset áldozata lett. Azóta csak sírok... Legszívesebben én,is utána mennék... V. Erzsébet, tanárnő: Egyedül élek, nincs senkim. A pedagógusfizetés közismerten igen kicsi. El sem tudom képzelni, mi lesz. Szövetkezeti lakást főleg olyan ember vett, akinek családi házra nem telt. 1964ben, amikor itt ezeket a lakásokat átadták, a háromszobás szövetkezeti lakás tizenkétezer (!) koronába került. Ha most az illeték több mint háromszorosára emelkedik, a lakók 80 százaléka fizetésképtelenné válik, hiszen itt sok az idős nyugdíjas, egyedülálló, kispénzű családos vagy , munkanélküli ember. Keresni kell a megoldást! A rászorulókat állami támogatásban kellene részesíteni! Különben nem tudom, hová fog ez vezetni?... P. János, munkanélküli gépkocsivezető: El vagyok keseredve, nem így képzeltem el a fiatalságomat! A munkahelyem május elsejével megszűnt, kaptam még kéthavi fizetést, aztán jön a munkanélküli segély... S abból törlesszem a felvett kölcsönt, fizessem a lakáshasználati díjat, étkezzem, s nem is akarom tovább sorolni... Olvasni is szeretek, de nem tudom, mit olvasok ezután. A szomszédaim közül már többen megtették: ketten adják össze az előfizetési díjat, s az egy Új Szót két család olvassa. A lakásszövetkezetek vezetőinek a közelmúltban Besztercebányán megtartott tanácskozásán ismertették legfőbb gondjaikat: 1. A tüzelőanyagok árának drasztikus emelése fizetésképtelenné teszi a szövetkezeti lakástulajdonosok igen jelentős hányadát, s ennek következtében lényegesen csökkenni fog a lakáshasználati díjakból származó bevétel. 2. A már felépült új szövetkezeti lakások üresen állnak, mert a 120150 ezer koronás vételárt senki sem tudja kifizetni, különösen abban a tudatban, hogy a beköltözés után az eddigi lakáshasználati díj háromszorosát, esetleg négyszeresét kell majd havonta fizetniük. 3. Nincs pénz a már épülőfélben levő szövetkezeti házak befejezésére. 4, A régebben épített szövetkezeti házak, s a bennük levő lakások állaga egyre rosszabb, számos javításra, felújításra lenne szükség, ehhez azonban semminemű anyagi fedezet nem áll a lakásszövetkezetek rendelkezésére. A lakásszövetkezetek országos választmánya természetesen nem képes megoldani a felmerült problémákat. Ezért a besztercebányai tanácskozás úgy döntött, hogy beadvánnyal fordulnak a Szlovák Köztársaság kormányához, s az állam támogatását kérik. Nem kétséges, hogy az állami támogatásra mind a lakásszövetkezeteknek, mind a lakóknak szükségük van. Nem szabad megengedni, hogy a lakásszövetkezeti mozgalom vakvágányra jusson. Nem szabad megengedni, hogy anyagiak híján a régebben épült szövetkezeti lakások, melyek a nemzeti vagyon nem kis részét jelentik, tönkremenjenek és lakhatatlanokká váljanak. Nem szabad megengedni azt sem, hogy a már felépült új szövetkezeti házak lakók nélkül maradjanak. S legfőképpen nem szabad megengedni azt, hogy a szövetkezeti lakások tulajdonosai az aránytalanul magas lakáshasználati díjak miatt a létminimum alatt élők sorait gyarapítsák. SÁGI TÓTH TIBOR 12 SELLYEI „APOSTOL" VÁROSI RENDŐRSÉG ALAKULT Május elején Sellye utcáin új egyenruhába öltöztetett férfiak jelentek meg. Az újjászervezett városi rendőrség tagjai. Jozef Belický parancsnokot erről faggattuk. — Miért szervezték meg az Önök városában is ezt a fajta rendőrséget? — Kihasználtuk a lehetőséget, amelyet az SZNT 369/90-es törvényének 19. paragrafusa tesz lehetővé. A hivatalos nevén Sellyei Városi Rendőrség a városi képviselőtestület alakulata, amely a közrendre és a környezetvédelemre ügyel. Ezt a lépést az idő kényszerítette ki. A szabálysértések sajnos Vágsellyét sem kerülték el. — Az első májusi nap bekerült a város történelmébe. Hogyan reagál a lakosság az új alakulat létrehozására? — A többség örül, sokaň reménykednek abban, hogy tevékenységünk eredményes lesz. Es mi nem akarunk csalódást okozni. Valószínűleg lesznek ellendrukkereink. Nem csoda, ha a Szlovák Köztársaság rendőrségén kívül mi is leleplezzük törvénybe ütköző cselekedeteiket. Elsőrendű feladatunk a megelőzés. Nem akarunk büntetni, szeretnénk átnevelni az embereket. Szigorúak, de igazságosak leszünk. Vagyonvédelemre, az emberek életének és egészségének védelmére rendezkedtünk be. x — Hány tagja van a városi rendőrségnek? — Velem együtt egyelőre tizenketten vagyunk. Fiatal, húsz-harminc évesek a kollégáim, akik az egykori városi nemzeti bizottság rendőrfelügyelőségének nyugdíjasait, rokkantnyugdíjasait, őreit helyettesítik. Rengetegen érdeklődnek e munka iránt, háromszoros volt a túljelentkezés. Volt, van miből válogatni. Azon is gondolkodunk, hogy később harmincra bővítjük a létszámot. A jelentkezők szigorú rostán mentek át — megvizsgáltuk műveltségüket, erkölcsüket, egészségi és fizi kai állapotukat stb. Közülük korábban senki sem volt rendőr. Többségük sportoló, aki tud karatézni (egyesek edzők), kinológus, hivatásos gépkocsivezető. A felvétel egyik feltétele az volt, hogy az illető sellyei lakos legyen, ismerje a helyi körülményeket, feltételeket. Részt vettek néhány tanfolyamon, de továbbiak várnak még rájuk. — Miből áll a felszerelésük, milyen az egyenruhájuk, fegyverzetük? — Irodahelyiségeket a városi hivatal épületében kaptunk. Van telefonunk, irányítópultunk, adó-vevőnk. (Egy diszpécser-koordinátor tart állandó felügyeletet.) Természetesen a fiúk nem ülnek az irodában, az egész város területén mozognak, mint a klasszikus járőrök. Két lány gondjaira bíztuk az adminisztratív teendőket. Kaptunk egy személygépkocsit és egy sofőrt. A gumiboton és könnygáz-spray-n kívül lesznek lőfegyvereink és adó-vevő készülékeink, a fegyvereket azonban kizárólag önvédelemből használhatjuk. A szolgálat-teljesítőket két idomított kutya segíti. Az egyenruhák feketék, téli és átmeneti változatban, hatszögletű „amerikai" brigadérossapkával. Sellyei Városi Rendőrség feliratú jelvényt, a város címerét tűzzük az egyenruhákra. — Melyek a legfontosabb munkaköri és szolgálati kötelességeik? — Figyelmünket elsősorban az úgynevezett kritikus napokra és órákra összpontosítjuk — a hétvégi éjszakákra és hajnalokra. Mivel ekkor fogyasztják a legtöbb alkoholt, ekkor rendezik a diszkókat, ezeken a napokon és ezekben az órákban követik el a legtöbb bűncselekményt. Szemmel tartjuk a vendéglőket, éttermeket, a szabadtéri mozit, a művelődési otthont, a vasútállomást, az autóbuszpályaudvart, a buszmegállókat, a középületek környékét. Ellenőrizzük, ki parkol tilosban, ki kereskedik tiltott helyen, ki raktároz tiltott helyen, ki rongálja a közvagyont, és a vétkeseket a helyszínen bírságoljuk. Tevékenységünk kiterjed a város egész területére, külön szemmel tartjuk a terjeszkedő Vecsét. Tizenkét órás szolgálatokat tartunk, utána negyvennyolc órát pihenünk. Szükség esetén azonban embereinknek elérhető közelségben kell lenniük. A sellyeiek szimpatizálnak a rend új egyenruhában megjelent őreivel. Remélik, hogy ezzel a bűncselekmények száma a városban csökken. Ehhez azonban a lakosság segítségére, támogatására is szükség van. RUDOLF GÁBRIŠ