Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-04 / 129. szám, kedd

7 KULTÚRA ÚJ szól 1991. JÚNIUS4. Bizonyára van, aki ismeri azt a történetet, amikor 1935-ben Cserépfalvi Imre könyvkiadó Váci utcai kicsiny boltjában lapalapítási szándékkal az új folyóirat címén vitatkoznak többen: József Attila, a börtönbó'l nemrég szabadult Fejtő Ferenc, aki akkor már ismert szociáldemokrata publicista, Ignotus Pál, a Nyugat alapítójának a fia és mások. Miután sehogy se tudtak megegyezni a címben, József Attila sorsolást javasolt: dobják egy kalapba a javaslatokat, s a kihúzott cédula nyer. A Szép Szó került ki a kalapból győztesen; József Attila utólag bevallotta, hogy minden cédulára a Szép Szó címet írta, nehogy a sors megtréfálja őt. A Szép Szó egészen 1940-ig, betiltásáig a magyar szellemi élet legszínvonalasabb folyóirata volt. Támogatta az egymással szomszédos népek együttélését, erről a témáról különszámot is adott ki. Itt jelent meg József Attila mindmáig aktuális nagy költeménye, A Dunánál. Említésre érdemes a Szép Szó csehszlovákiai kapcsolatainak egyik-másik mozzanata is. A folyóirat kapcsolatban állt a később nácik álíal meggyilkolt, igen tevékeny és haladó körökkel kontaktusttartó csehszlovák sajtóattaséval, Anton Strakával. Ennek a kapcsolatnak is köszönhető, hogy több cseh költő magyar fordítását közölte a lap. A Szép Szó előadókörutat is rendezett Csehszlovákiában, amelynek során Fejtő Ferenc tartott értékes előadást az akkori magyár irodalom helyzetéről. Amikor pedig a humanizmus európai lehetőségeiről Karel Čapek egy nemzetközi tanácskozáson Budapesten mondott beszédet, ezt ugyancsak a Szép Szó tette közzé József Attila fordításában. A lap körül aztán sokáig előítéletektől táplált csönd uralkodott. Még arra is történtek kísérletek, hogy szembeállítsák József Attilát folyóiratának többi munkatársával. Később fokozatosan újra az őt megillető helyre került az irodalomtörténetben a Szép Szó, sőt Budapesten még egy antológia is megjelent a folyóirat legjelesebb közléseiből. Azért érdemes a lap múltját föleleveníteni, mert — amint a budapesti Magyar Narancs hetilap tudósít róla — a folyóirat egyetlen élő szerkesztője, az 1938 óta Párizsban élő Fejtő Ferenc nyolcvankét esztendősen arra szánta el magát, hogy József Attila halálának 54. évfordulóján, vagyis idén decemberben újraindítja a lapot. Ismerve Fejtő Ferenc mostani, korát meghazudtoló aktivitását a magyarországi lapokban, gondolatainak eredetiségét és a folyóirat hajdani erényeit, minden bizonnyal a Szép Szó az örvendetesen gazdag magyarországi folyóirat-irodalom egyik kiemelkedően értékes darabja lehet. Ezért várjuk örömmel újraindulását. (brogyányi) tudtam, hova megyek. Engem a szlovák kollégák és az ottani táncosok ma is tisztelnek. A minisztérium azonban nem ismert lehetetlent. A hivatalos levéllel együtt küldtek egy másikat is, hogy én nacionalista vagyok és jobb lesz, ha figyelnek rám. A 83-84-es évadra aztán át is helyeztek a SLUK-ba, a Csemadokba pedig azt telefonálták: nincs kihasználva a szakmai tudásom. Na, az már nekem is sok volt. Nyolcvanhárom januárjában aztán még inkább begyűrűztek a dolgok. Beadtunk egy egy Szőttes. És tudja, mi a szörnyű? Itt ülök az Ifjú Szivek igazgatói székében, és most állandóan úgy érzem: van egy másik „kölyköm" is, akit most Richtarčík Mihály „nevel". —Ha így érez, akkor az Ifjú Sziveket most „örökbe fogadott" gyerekének tekinti? — Amikor megnyertem a pályázatot, valóban voltak ilyen gondolataim, de ma már máshogy látom a dolgokat. Magyar vagyok és az Ifjú Sziveknek is ugyanaz a célja, mint a Szőttesnek: olyan előadásokat létrehozni, amelyek rólunk, itt élő magyarokról szólnak, hiszen a tűznek nem szabad kialudnia. Szeretném, ha minden évben új műsorral lépnénk színpadra, és papíron is profi együttesként szerepelnénk, hiszen a statútumunk azt hirdeti: az Ifjú Szivek állami együttes. Pénzünk egyelőre van, talán még jövőre is lesz, addig kell lépnünk, amíg léphetünk. Engem a kint töltött nyolc év sok mindenre megtanított, és bár a tánctól egyetlenegy napra sem szakadtam el, volt egy állandó munkahelyem is. Áz unokabátyám gumigyárában dolgoztam, előbb kirakodómunkásként, aztán raktárosként, majd a végén menedzserhelyettesként. Nem nagyon kellett volna szorgalmaznom, hogy a néptánc legyen az egyetlen bevételi forrásom, hogy főállásban legyek táncpedagógus, én mégis azzal a munkával akartam pénzt keresni, amit a gyárban végeztem. Azt az összeget, ami az együttesünk kasszájába folyt be, népviseletre költöttük, és ez ma is jóleső érzéssel tölt el. — Sérfenyősziget, ahol házat vett, messze van Pozsonytól? — Harminchat kilométerre, hát mi az? Rajkánál lefordulok balra és már ugyanolyannak látok mindent, mint itt, a Csallóközben. Van egy telkem is a házhoz, héthektárnyi terület, nyolcszáz négyzetméter erdővel... gyönyörű hely, mindig ilyenre vágytam. — Évad végéig, úgy tudom, a Szlovák Népművészeti Együttesben is betölt egy állást. — Igen, ők kötötték velem az első szerződést, amikor hazajöttem, ... Juraj Kubánka, a művészeti igazgatójuk hívott koreográfusnak és én örömmel mentem. Csinálok is majd nekik ősszel egy darabot, Út a Golgotára lesz a címe. —Akkor nem az Ifjú Sziveket viszi fel a hegyre? — Viszem én őket is, de hát itt vannak a tehetséges tanítványaim, köztük Varga Ervin, tőlük vegyem el a lehetőséget? Mutassák meg, mit tudnak, aztán majd én is csinálok egy húsz-harmincperces műsort. Most töltöm be az ötvenet, talán még nem kell sietnem. SZABÓ G. LÁSZLÓ Kis NYELVŐR PENZIÓ ÉS PANZIÓ A magyarban a ritkább szóalkotási módok közé tartozik az ún. szóhasadás. így nevezzük azt a jelenséget, mikor egy szó alakváltozataiban jelentésmegoszlás következik be. Pl. a 'növeszt' és a 'gyereket nevel' jelentésre régebben csak a nevel hangalakot használták; a XIX. század folyamán kialakult ennek növel változata, mely ugyancsak mindkét jelentésben előfordult. Manapság azonban a nevel-t 'gyereket nevel', a növel-t pedig csak 'növeszt' értelemben használjuk. A szóhasadás gyakori volt a jobbára vegyes hangrendű jövevény- és idegen szavak esetében is. így alakult ki a címben említett két szó is. A latin eredetű nemzetközi vándorszó a magyarban először 1748-ban bukkan fel, mégpedig pensio alakban, több mint ^száz évvel követi a panzió (1865: pánszion). Az etimológiai szótár tanúsága szerint régebben mindkét szót a következő jelentésekben használták: 1. évjáradék, nyugdíj; 2. nyugdíjas állapot, nyugállomány; 3. teljes ellátást nyújtó, családias jellegű vendéglátóipari intézmény. Mára azonban az alakváltozatok jelentése elkülönült, erre utal többek között az is, hogy az értelmező kéziszótárban külön címszóként szerepelnek. A két szó közül a panzió a gyakoribb, ennek mai jelentése: lakást, ellátást nyújtó kisebb, családias szálló, ill. lakás, teljes ellátás szolgáltatása. A penzió viszont már kiszorulóban van a mai nyelvhasználatból, hiszen a szótár ritka, régies elemnek minősíti mind a 'panzió', mind a 'nyugdíj' jelentésben. A szlovákban — mint a legtöbb európai nyelvben — az előbb felsorolt jelentésekre egy szóalak létezik: a penzia. A magyarral ellentétben azonban 'nyugdíj' jelentése ma is élő; a dôchodca, byt na dôchodku helyett sokszor hallhatjuk, olvashatjuk a penzista, byť na penzii kifejezéseket. A magánszektor fokozatos térhódításával valószínűleg egyre gyakrabban fogunk találkozni ezzel a szóval 'a lakást, étkezést biztosító családias szálló' jelentésben is, ma azonban vitathatatlanul a 'szállás és étkezés szolgáltatása' jelentés a legerősebb. Ez nem is meglepő, hiszen a határok megnyitása óta egyre több utazási iroda kínálja külföldi útjait. A szlovák hirdetésekben a szolgáltatások körét általában így jelölik meg: plná penzia — polpenzia. A szlovákiai magyar lapokban nemegyszer olvashattunk teljes ellátásról, illetve félellátás-ról. A hirdetők (esetleg a szerkesztők) talán féltek az idegen szó alkalmazásától. Az első esetben igazuk is volt, hiszen a plná penzia magyar megfelelője a teljes ellátás; a második szó esetében azonban már tévedtek: a magyarországi lapokban nem félellátás-ról, hanem félpanziós ellátásról olvashatunk. Használjuk tehát bátran mi is ezt! SZABÓMIHÁLY GIZELLA SZABADTÉREN A NEMZETI ALAPÍTVÁNYÉRT A Magyar Rockszínpad Csillagai című jótékony célú műsorral kezdi évadját idén június 22-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpad. A gálaest a Nemzeti Alapítványt szolgálja — jelentette be hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján Koltay Gábor, a Szabad Tér Színház igazgatója. Hozzátette: a margitszigeti produkció valójában „záróakkordja" annak az országos jótékonysági turnénak, amely június 10-én Pécsett kezdődik, majd Szolnok, Debrecen, Miskolc, Szeged, Székesfehérvár, Győr, Szombathely lesznek az állomásai. Az előadások nettó bevételei a Nemzeti Alapítvány számlájára kerülnek. (N) Tavasztrilógia, Szerelmek és nászok, Mese, mese, matka — ez a három, egész estét betöltő műsor óhatatlanul szóba kerül, ha népművészeti együttesünk, a Szőttes múltjáról beszélünk. A „múlt" pontosan meghatározható: 1970-től, az első bemutató évétől 1983-ig terjed és Quittner János nevéhez fűződik. Egy megszállott, tiszta forrásból merítő, erdélyi gyűjtőutakat járó, Magyarországon is elismert csallóközi koreográfus nevéhez, aki megalapítója, szellemi atyja és művészeti vezetője volt a Szőttesnek. 1983 tavaszán azonban úgy döntött: „kint" marad. Münchenből utazott Ausztráliába és ott élt családjával együtt, tavaly februárig. Ma hol Dunaszerdahelyen, hol a Duna magyar oldalán, Sérfenyőszigeten \ak\k, a Szlovák Népművészeti Együttes koreográfusa és május elsejétől az Ifjú Szivek igazgatója. — Szívós, makacs ember hírében áll, bizonyára tud róla. — Igen, bár lehet, hogy szívósságom most apadt egy kicsit... rám ült az idő, nagyon kemény nyolc év van mögöttem. Egyébként jól érzem magam, mert úgy jöhettem el Ausztráliából, hogy ott is koreográfus voltam. Éjjel fél kettőkor indult a gépünk Melbourneből, ezt el nem felejtem soha... százhúsz ember búcsúztatott a repülőtéren, köztük nem egy magyar népviseletben. Először arra gondoltam: most újra elhagyok valakiket, ugyanúgy, mint nyolcvanháromban, aztán a sírás után egyszer csak azt mondtam, én most hazamegyek és ha nem követtek, akkor ti hagytok el engem. Az, hogy végleg ott maradjak, számításba sem jöhetett..., én kétnaponként az otthonról álmodtam. Nyolcvannyolcban, amikor Európában jártam, haza is akartam ugrani..., ismertem a nagykövetünket Ausztráliában, a huszonnégy órás vízumot biztosan megadják, gondoltam. Nem adták meg. Azt a választ kaptam, hogy nem vagyok kívánatos Csehszlovákiában. — Mi volt a „bűne", miért lett persona non grata? — Megbélyegzett a minisztérium, és innentől kezdve a Szőttesről kell beszélnem. 1983 tavaszáig, FEL A HEGYRE AZ IFJÚ SZIVEK ÚJ IGAZGATÓJA: QUITTNER JÁNOS „Nekem kellett egy Szőttes" (Méry Gábor felvétele) amíg én vezettem az együttest, kilenc egész estét betöltő műsort csináltunk. Mi voltunk az elsők az országban, akik táncszínházzal próbálkoztunk, az anyagi támogatást nyolcvankettő végén mégis megvonta tőlünk a minisztérium. Amatőr együttessé degradálta a Szőttest, és ez kés volt a hátamba. Hetvenhét decemberében, amikor elvégeztem a koreográfusi szakot, azt mondták: majd a minisztérium dönti el, hol fogok dolgozni. Vártam hát a döntést, és később át is helyeztek a Szlovák Népművészeti Együttesbe, ami engem egyáltalán nem zavart, hiszen ÚJRA MEGJELENIK BUDAPESTEN JÓZSEF ATTILA FOLYÓIRATA Tóthpál Gyula: ELEMENTÁRIS SZIMMETRIA statútumjavaslatot, hogy vonják össze a Szőttest és az Ifjú Sziveket egy önálló művészeti vezetés alatt, de még csak válaszra sem méltattak bennünket. Márciusban Münchenben voltam a családommal, onnan telefonáltam haza, hogy mi van, jötte már valami... Amikor megtudtam, hogy semmi, azt mondtam: betelt a pohár. Nekem a Szőttes a másik családom volt, ezt talán nem is kell bizonygatnom, de visszajönni akkor nagyon nem akartam. Nem egészen kilenc hónapot töltöttünk Münchenben; hogy pénzt keressek, tizenhárom részes sorozatot írtam a csehszlovákiai magyar néptáncról a Szabad Európának, és tanítani jártam egy német együttesbe. — Ausztráliában, gondolom, hasonló munkát keresett. — Ausztráliába én már azzal az elhatározással mentem, hogy kész, befejeztem, soha többé nem fogok tánccal foglalkozni, úgy élek majd én is, mint az ottani átlagember. 1983. december 4-én érkeztünk meg Melbourne-be és '84 februárjában már fent voltam a magyar konzulátuson, hogy Magyarországra szeretnék települni, és meg is tettem érte mindent, hogy így legyen. A sors persze nem engedte, hogy szakítsak a tánccal. A nővérem, aki ott él Ausztráliában, pár nappal azután, hogy alkalmazkodtunk az új környezethez, elvitt a melbourne-i magyar központba egy karácsony előtti piknikre, és mint megtudtam: müncheni ismerőseim már odatelefonáltak, hogy én koreográfus vagyok, keressenek meg és találjanak valami nekem való munkát. Februárban már ott tanítottam a központban, júniusban pedig megalakítottam az Új Szőttes Néptáncegyüttest, amely Victoria államot képviselte a perthi fesztiválon. Hiába akartam új életet kezdeni, nem ment. Nekem kellett