Új Szó, 1991. június (44. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-28 / 150. szám, péntek

PUBLICISZTIKA KÖZELEBB EURÓPÁHOZ FRANCIA INTÉZET POZSONYBAN Pozsonyban az Óváros szívében, a Fő • téren az 1762-ben rokokó stílusban épült Kutscherfeld-palotában megnyílt a Francia Intézet, melyet hivatalosan 1990 szeptemberében alapítottak. Az ünnepélyes megnyitón Jean Guéguinou, Franciaország prágai nagykövete méltatta az esemény jelentőségét. Az intézet révén - mely az első köztársaság alatt már működött Pozsonyban, de a volt politikai vezetők nemkívánatosnak ítélték s bezárták - Franciaország ismét jelen lehet Szlovákia kulturális életében. A segítőkész partnereknek köszönhetően mindössze négy hónap leforgása alatt sikerült a városközpontban felújítani és birtokukba venni ezt a műemlék épületet. Eddig elég mostoha körülmények között dolgoztak, de most a korszerűen berendezett, kellemes, vonzó környezetben minden feltétel adva van a francia kultúra és művészet terjesztéséhez, az érdeklődók kiszolgálásához. Kulturális rendezvényeik szervezésében, természetesen együttműködnek a szlovákiai hivatalokkal. Az oktatásban elért jó tapasztalatokra alapozva a pozsonyi kétnyelvű gimnázium mintájára jövőre Besztercebányán és Kassán is nyílik francia tagozatos gimnázium. Luc Bouniol Laffet, az intézet igazgatója a tervezett kulturális eseményekről és egyéb tervekről számolt be. Tevékenységük alapját természetesen a francianyelvtanfolyamok képezik, de már rendeztek színházi előadást, vendégszerepelt a Francia Állami Dzsesszenekar. Nevezetes esemény volt a francia filmek II. fesztiválja. A Mozart-év alkalmából szeptemberben koncertet rendeznek, majd a Szlovák Nemzeti Galériával közösen kiállítást nyitnak Le Corbusierlestményeiból. Az intézet könyvtári állománya főleg kortárs irodalmi művekből áll, de szándékuk tudományos művekkel bővíteni. Médiatéka részlegükön hanglemezek, videokazetták várják a látogatókat, melyek a könyvekkel együtt szeptembertől kölcsönözhetők. Hamarosan kiépítik számítógéprendszerüket, mely lehetővé teszi a francia adatbankokkal való összeköttetést. A látogatók a friss sajtótermékeket kellemes környezeten lapozgathatják át. A belsőépítészeti megoldás a formát és színeket úgy kapcsolja a történelmi környezetbe, hogy a kreatív elemeket hangsúlyozza, s fő jellemzői az otthonosság és a dinamika. A Frania Intézet első kulturális rendezvénye a Találkozások című, 34 kortárs francia és hazai üvegművész alkotásait bemutató kiállítás. Alig egy hónap leforgása alatt francia és szlovákiai kulturális intézményekkel együttműködve sikerült összeválogatni egy tárlatra való iparművészeti alkotást. A csillogó, a szivárvány minden színében pompázó üvegtárgyak a formamúvészet szinte összes lehetőségét felsorakoztatják. A szabályos geometriai tárgyakat, vázákat, misztikus és absztrakt alakokat, kompozíciókat július 30-áig csodálhatják a látogatók. TÓTH ÁGNES ÚJSZÓi 1991. JÚNIUS 28. m AMERIKA NEM AZ ÁLMOK VILÁGA BESZÉLGETÉS DOBOS LÁSZLÓVAL • Az ohioi egyetem és a Magyar Baráti Közösség meghívására másfél hónapot töltöttél Amerikában, ahová sokan tekintenek vágyakozva innen, Kelet-Közép-Európából. - Aki először indul Amerikába, abban él a felfokozott várakozás, a szépnek, a jónak, a paradicsominak valamiféle képzelt, rajzolt képe. Chicagóban egy beszélgetés után odajött hozzám egy Pozsonyból elszármazott hölgy, és azt mondta: csak azt szeretném magának mondani bemutatkozásként, Amerika nem az álmok országa és világa. Ez volt az első olyan mondat Amerikáról, Amerikában, amely megütött, s én nem az álmok Amerikáját láttam, hanem a valóságosat. Április végén szálltam repülőre Budapesten, kilencórás út után érkeztem meg New York-ba, a Kenedy-repülőtérre. Az út miatt is volt bennem belső szorongás, és fogva tartott az izgalom a szlovák kormány r válsága miatt. Másnap Chicagóban tudtam meg, hogy Vladimír Mečiart leváltották, és új miniszterelnöke van Szlovákiának. • Ezek szerint az amerikai hírközlés gyorsan, pontosan követi az európai, kelet-európai eseményeket is. - Amerikában percenként elárasztja az embert a hírözön. Az, hogy Szlovákiában kormányválság van, nem szerepelt a lapok első oldalán, de hírt adtak erről is. Az amerikai hírközlésnek van egy íratlan belső rendje; Amerikát a világrendű és világrangú események érdeklik elsősorban, és az, amiben amerikai érdekeltség van, ezt tükrözi a hírközlés. Nagy gond az iszonyú mennyiségű híranyag tudomásulvétele. Erre a profik sem képesek, legföljebb kivonatolni, ami számukra fontos. Amerikában mindenki azt szűri ki a hírek közül, ami munkájánál, beosztásánál, műveltségénél fogva érdekli. • Több mint egy tucat városban megfordultál, mindenütt a magyar szövetségek láttak vendégül. Menynyire tájékozottak az amerikai magyarok a szlovákiai magyarságról? - Az volt a szándékom, hogy minél többet bemutassak magunkból, a közép-kelet-európai valóságból, a csehszlovákiai, ezen belül a szlovákiai magyar létből. Az első benyomásom az volt, hogy a szlovákiai magyar létet nem ismerik a' világban, annak ellenére, hogy az amerikai érdeklődés előterébe került Európa, és Közép-Kelet-Európa kapcsán a nemzetiségi kérdés. Az az Amerika, amely olvasztótégelyként van jelen nagyon sok ember tudatában, egyszerre figyelni kezdi a nemzetiségek gondját, s látja, hogy Európa, főleg Kelet-KözépEurópa ettől a gondtól terhes, és ezt a kérdést nem lehet kis ügyként kezelni. A világpolitika nagy jelentőségű dolgai mellett ez is az amerikai politikai áramlatokhoz kötődik. Ami a magyar nemzeti kisebbség helyzetét illeti, Erdélyt mindenütt ismerik, informáltak az emberek, Erdély a nagyobb dráma; az erdélyi szelleMéry Gábor felvétele mi élet jelesei már húsz éve járják a világot, különösen az elmúlt két esztendőben utazta körbe Amerikát számos erdélyi magyar személyiség. A szlovákiai magyarok közül Duray Miklós volt ott 1989-ben, másodikként Püspöki Nagy Péter, én voltam a harmadik hírvivő. • És nyilván tájékozódtál az ott élő magyarok helyzetéről? -• Magyarok szinte valamennyi amerikai nagyvárosban vannak s ahol élnek, mindenütt erős magyar szervezet működik. Az első kivándorlók hozták létre az Amerikai Magyarok Szövetségét, a második világháború után erősödött föl az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége, a Magyar Baráti Közösség pedig egy intellektuális szervezet, amely minden év augusztusában megrendezi az Itt-ott Napokat, erre a világ minden tájáról érkeznek magyarok, főleg értelmiségiek. Először Amerika keleti partjain alakultak ki magyar telepek, társulások, mára hallatlanul erős a magyar szellemi élet Portlandban, Los Angelesben, ahol a soproni kohó- és erdőmérnöki főiskola 56-ban kivándorolt több mint négyszáz hallgatója telepedett le. Az utóbbiban különösen erős a Magyar Baráti Közösség, a Magyar Baráti Harcosok Szövetsége, és ott találkoztam a Felvidéki Bizottmány néhány tagjával, akik vállalták a szlovákiai magyar kultúrával való kapcsolat kialakítását, segítését. Most, hogy lassan bekövetkezik az emigráció alkonya, megváltoztak a vonzáskörök, Magyarország került az amerikai magyarok figyelmének középpontjába. Kellemetlen és eléggé súlyos párbeszédek és vádak jelennek meg az amerikai magyar lapokban. Vannak „tiszták", akik csak a kommunista rendszer megdőlése után voltak hajlandók fölvenni a kapcsolatot Magyarországgal, s most vádolják azokat, akik korábban is hazalátogattak. Elég könyörtelen a viszszaolvasás. Olyan emberekről is szól, akik a hetvenes évek elején anyanyelvi konferenciát szerveztek. • Ott is folyik a feddhetetlenség

i vizsgálat? - Kegyetlen dolog. • Miben kértél, miben ígértek segítséget, támogatást? - Elmondtam, hogy a szlovákiai magyar írásbeliség léte veszélybe került, autonomitása ugyan megnőtt, de a kultúra fenntartására pénz kell. Kértem, segítsenek megvenni egy komputeres nyomdát. Los Angelesben, Torontóban, New York-ban, Montrealban, Ohióban ígérték, hogy gyűjtenek rá pénzt. Az a szándékunk, hogy a Madách Könyvkiadó mellett egy alapítványt hozzunk létre, hogy azt a pénzt, amelyet ígértek, a magyar írásbeliség támogatására fordíthassuk. Számos embert meghívtam, ajánlottam, hogy tőlünk is hívjanak meg másokat is, mert a szlovákiai magyar gondolkodásnak szüksége van világismeretre. Feltettem magamban, hogy erősíteni fogom az amerikai-szlovákiai magyar viszonyt, gyümölcsöztetni fogom az ott kötött ismeretségeket, barátságokat, nemcsak az esetleges anyagi előnyök végett, hanem a szellemi kapcsolatok továbbfejlesztésére. Mert ahogy bennünk él a vágy a világ megismerése iránt, él az amerikai magyarokban az idefigyelés, a megismerés szándéka. Ki kell építenünk egy szellemi hidat az amerikai magyarok jeles személyiségeihez, szervezeteihez, ezt a mi sokszor kicsinek látott, kicsinek vélt világunkat ki kell terjeszteni azáltal, hogy új kapcsolatrendszert alakítunk ki. SEBŐK ÁGOTA HOGYAN NYUVASSZUKMEG A GYEREKEKET? I ír - tanították egykor a tőmondatok Uí tőmondatát, amely nyelvileg, meglehet, remek példája volt az ige és a főnév viszonyának, az egyszerű mondatalkotásnak, ám az író urak szempontjából keserves gyakorlat állt mögötte. Mert az író írt volna, ha hagyják. Ehelyett újságíró volt, fűtő vagy hivatalnok. Verset hétvégén írt, vagy éjjel, amikor minden rendes ember alszik, regényt a nyári szabadság alatt vagy a családtól elorozott szabadidőben. író nem írt, nem úrt, hanem minden egyéb volt. És találkozókra járt, mert a szocialista kirakatban terjeszteni kellett a kultúrát, mint a pestist. Művileg. Költő bácsi meghívót kapott egy iskolába, beszélgetne kicsit a gyerekekkel. Autóbuszra kapott tehát, s odautazott. De mekkora volt a megdöbbenése, amikor nyolcvan-száz gyerekkel találta magát szemben az iskola folyosóján, akik, kora délután lévén, fáradtan, viszketegen fészkelődtek, zsivajogtak. Költőkém lesújtottan nézett körül, s forgott, miként a darázs a ló hátsó fertálya körül. Mit lehett itt tenni? Az utolsó sorban ülők semmit sem fognak hallani, kiabálni pedig nem tud. Hágjon fel az asztalra? Gázoljon be a gyerekek közé? Utóbbit választotta. Székcsikorgás, zörgés. A falak mentén tanítók, akár a smasszerek. Aztán, végre lecsendesedett a társaság, s lőn poetica. A végén katonás sorakozó, a bácsi dedikálja a könyvét. Tülekedés, kinek a busza megy hazafelé, kiben a borjú, fárasztó ám egész nap iskolában ülni. Néhány nebuló, az öltözők felé lopakodik. Ekkor lép be a tornatanár a képbe, akár isten haragos angyala, ordít rá a fejek fölött a gyerekekre: „Hová mentek ti ott, az anyátok... No mi az, süketek vagytok?'A gyerekek megszégyenülve visszakullognak, a költő kezében megáll a toll. Ilyen ordibáíáshoz nem szokott. Hirtelenjében azt se tudja, a gyerekek, vagy a tornatanár helyett szégyellje magát. Nesze neked, költészet, gyermeki nyitottság! A találkozó végén szokásos csevely a tanáriban, oktatásról, politikáról, gyerekekről. Igaz, a szokásosnál feszültebb hangulatban, mert „ami történt, valahogy mégse tud véget érni"! A tollforgató arra gondol, miféle ember lehet ez a tanító, aki mások, akár az ő jelenlétében így bánik a gyerekekkel? Hogyan bánhat velük a tanítási órán? Amikor senki nem látja őket? Miféle viszony alakulhat ki egy ilyen pedagógus és diákjai között? Egyáltalán, ki figyel arra, hogy a szakmai ismereteket elsajátító, a mégoly felkészült pedagógusnak is milyenek vajon az emberi kvalitásai? Hogy egyáltalán szereti-e a gyerekeket, vagy csak a szakmáját űzi, a béréért dolgozik? Eszébe jutnak a szebbnél szebb példák: a középiskolai tanárnő, aki az egész osztály füle hallatára az utcasarokra küldi a kamaszlányt, gyerekkori tanítója, akinek a „műhelygyakorlatok" előtt össze kellett szedni a szertárban szanaszét heverő borosüvegeket, a galamblelkű tanító, aki bermancsőveí hajtotta ki őket nagyszünetben a folyosóra, a történelemtanár, aki ridegmarháknak titulálta őket, a másik, aki el-elfelejtett bejárni az órákra, aki a családi életében gyűlemlő traumákat a gyerekek fejére borította... Eszébe jut József Attila, aki kiröhögte az oktatóját, Móricz Zsigmond, akinek állandóan megaláztatást jelentett az iskola, s az elcsépelt mondás, miszerint emberek vagyunk. Nos, igen, emberek vagyunk, ki ilyen ki olyan minőségben, s emberekké váltunk, néhány őrmesteri lelkületű oktató dacára. Megtanultuk szeretni a verset, a történelmet, tisztelni a tudást, megbecsülni a másik embert. De milyen áron olykor? Mekkora kerülőkkel, késéssel, kitérőkkel? Milyen többletet kellett fölhalmozni ahhoz, hogy némely „pedagógus" romboló munkáját pótoljuk? Arról már nem beszélve, hogy a kisebb-nagyobb lelki sérüléseket nem mindenkinél és nem maradéktalanul gyógyítja az idő. r

lán nem véletlen, hogy mindez most jut eszembe, az igazgatóválasztások körüli felforrósodott hangulatban, amikor mindenki a jéghegy csúcsát figyeli. Mert valószínű, sőt biztos, hogy pedagógusaink zöme felkészült, becsületes, hivatását és a gyerekeket szerető ember. De miféle pályázat, választás dönt arról, vajon kik azok, akik miatt a gyerekek utálják az iskolát? (kövesdi) ÚJRA: LAMMERMOORI LUCIA A Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának évadzáró bemutatója után is legördült már a függöny. Igaz, ez a bemutató némi változást hozott, mert Kurt Weill-Bertolt Brecht operája, a Mahagonny városának tündöklése és bukása helyett Donizetti Lammermoori Luciáját mutatták be. A változás nem titkolt csalódást okozott, mert míg az eredetileg tervezett művel kuriózumot ismerhetett volna meg a közönség, meg kellett elégednie a sebtiben leporolt Luciával. Gaetano Donizetti a Verdi előtti olasz zenei élet hármascsillagának, Bellini és Rossini mellett, egyik ragyogó egyénisége. E triász nevéhez fűződik különben annak a jellegzetesen olasz operastílusnak a megteremtése és felvirágoztatása, melynek a lágyan szárnyaló dallam a jellegzetessége, és amely ma a „bel canto" avagy a „szép ének" összefoglaló néven ismeretes. Bár a hármascsillag minden tagja termékeny szerző volt, a pálmát, 71 megírt és bemutatott művel Donizetti viszi el. Ez az alkotói gazdaság, ami a maga korában természetes volt, ma egyszerűen elképzelhetetlen. A Lammermoori Lucia szövegkönyve Walter Scott híres műve alapján készült, mely mű a gyűlöletről és annak végzetes következményéről szól. Két ellenséges skót család egymást szerető gyermekeit hamis tények alapján elszakítják egymástól. Mikor a fondorlatokra fény derül, Lucia eszét vesztve, a nászéjszakán öli meg a hozzákényszerített férfit, míg szerelme, Edgar, a történtek után önkezével vet véget életének. Hogy a „tervmódosítás" során éppen a Lammermoori Luciára esett a választás, annak több oka is van. Adva volt egy könnyen kezelhető díszlet s vele együtt a jelmezek is, s mivel a mű csupán néhány évvel ezelőtt került le a műsorról, a felfrissítés sem okozott különösebb problémát. Az sem másodlagos szempont, hogy neves elődök után felnövőben van egy új énekesgárda, s ezek a fiatalok meg tudnak birkózni a Donizetti-művel. A műsorfüzet névlistája minden szerepre több előadót ígér. Lucia szerepe az egyik legigényesebb, bravúros koloratúrát igényelő szólam. Eddig Iveta Matyášovátói és Božena Berkyováló\ két új, érettségi fokban és megközelítésben egyaránt eltérő Luciát hallottam. A Kassáról érkezett Matyášová lágyabban csengő, szép színű hangjával és kifejező erejével megközelíti a szerep lényegét, Berkyová mégcsak ízlelgeti a szólamot, főleg a kottahű éneklésre koncentrál. Mozart Idomeneójának lliája után Luciát énekelni - hazárdjátékkal egyenlő! Edgar szerepében igen kellemes meglepetés Igor Jan, a leningrádi vendégtenorista szereplése. Szép, gazdag hanganyaga atmoszférateremtő és megnyerő szerepformáló készséggel párosul. Ugyancsak igazi nyereség Richard Haan is. Sötéten zengő baritonjával és impulzív játékával markáns portrét fest az érdekházasságot szorgalmazó Lord Asthonról, míg Pavol Mauréry - régi szerepében - lényegesen szürkébben fest. Lucia nevelőjének, Raimondónak szólamában szépen érvényesül Galla János basszusa. Itt jegyzem meg, hogy Jan és Haan egymást inspiráló kettősét hallgatva, nehéz megérteni és elviselni azt a könyörtelen műcsonkítást, melynek Edgar és Lord Asthon párbajra hívó jelenete esett áldozatul. Ez a dramaturgiailag oly logikus jelenet a 79-es bemutatón, mely hatásos átmenetet és egyensúlyt tart az esküvői és őrülési jelenet között, még megvolt. A két karmester eltérő felfogásban tolmácsolja Donizetti népszerű remekét. Jónás Alexa szárazabb, markánsabb, s a drámára összpontosít, Pavol Selecký érzelemgazdagabban rajzolja meg Donizetti zenéjének lágy dallamíveit. VARGA JÓZSEF