Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1991-05-31 / 126. szám, péntek
7 m SPORT 1991. MÁJUS 31. A labdarúgó BEK-döntő végére maradt a tömény izgalom; a büntetőrúgások párharcában Amoros pillanatnyi megingása végzetesnek bizonyult a Marseille számára. CZ BEOGRAD—MARSEILLE 0:0 - 5:3 KAPURA LÖVÉS NÉLKÜL KUPAGYŐZELEM (t. v.) - Sok minden történt 36 esztendő alatt a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjében, de arra nem emlékszünk, hogy olyan csapat nyerte volna el a trófeát, melynek játékosai egyetlenegyszer sem találják el a kaput - 120 perc alatt. A 11-es rúgásokkal viszont a jugoszlávok jobbnak bizonyultak a franciáknál. Erre szokták mondani: ilyen már a futball. Bariban telt háž volt kíváncsi az Olympique Marseille-Crvena Zvezda Beograd fináléra. Beigazolódott a szakemberek jóslata, a 120 perc folyamán az esélyesebbnek tartott francia bajnok volt a jobbik csapat, állandóan irányította a mérkőzést, amely azonban gyenge iramú és színvonalú játékot hozott. Az OM az elődöntőben (Szpartak Moszkva) és a legjobb nyolc között (AC Milan) is sokkal nívósabb teljesítményt nyújtott. Semmivel sem tudta meglepni a belgrádiakat, szembetűnő volt gyenge csapatjátéka. A technikás, egyéni megoldásokra pedig nem is vállalkoztak, mert a jó gyorsasági erőnléttel rendelkező „jugók" rendre elsodorták, „földre vitték", szabálytalanul szerelték őket. Bár ami a tisztátlan játékot illeti, egyik együttes sem tehet a másiknak szemrehányást, két óra leforgása alatt - adataink szerint - 36:36 volt a szabálytalanságok száma. A Crvena Zvezda kivárásos taktikára és gyors kontrákra épített. Eleinte néhányszor rá is ijesztettek labdarúgói (Binics, Pancsev) az ellenfélre, de csak az ijesztgetésnél maradtak. Később már erre sem futotta tudásukból. Állandóan a Marseille kezdeményezett, de csak ritkán jutott kimondott gólhelyzetbe. Csupán Papin (12. p.) és Waddle (75 p. és 85 p.) előtt adódott gólszerzési alkalom, mindketten mellé lőtték, illetve fejelték a labdát. A hosszabbításban Proszinecskiéknek már csak a labda elrugdosására futotta erejükből, sok volt a kíméletlen, szándékos belemenés. A jól játszó Waddle beadását Boli és Pelé is elvétette. Következtek a tizenegyesek. Az elsőt Proszinecski belőtte, Amoros nem. Aztán már mindenki a hálóba talál: Binics, Belodedics, Mihajlovics, Pancsev, illetve Casoni, Papin, Mozer. így alakult ki a 5:3-as végeredmény, az ötödik franciának már nem kellett a labda mögé állnia. Ezúttal sem vált hát valóra Bernard Tapie dúsgazdag klubelnök álma. Az elmúlt két esztendőben több mint 100 millió dollárt invesztált a csapatba, hogy az végre megnyerje a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. Nem sikerült. Talán majd jövőre. CZ BEOGRAD-MARSEILLE 0:0 - hosszabbítás után, 11-es rúgásokkal 5:3. Bari, 51 ezer néző. Játékvezető: Lanese (olasz). Sárga lap: Binics, Mihajlovics, Marovics, ill. Boli. Kapura tartó lövések 0:4, mellé 3:8, szögletarány 1:5, szabálytalanságok 36:36. CRVENA ZVEZDA BEOGRAD: Sztojanovics - Belodedics - Najdovszki, Marovics, Sabanadzsovics-Jugovics, Proszinecski, Szavicsevics (85. p. Sztosics), Mihajlovics-Binics, Pancsev. OLYMPIQUE MARSEILLE: Olmeta-Mozer-Amoros, Boli, Casoni, Di Meco (112. p. Sztojkovics),-Germain, Waddle, Fournier (76. p. Vercruysse)-Pelé, Papin. Az edzők véleménye - Ljubomir Petrovics (CZ): „Nem volt túlságosan színvonalas a meccs, mert a taktika játszotta a főszerepet. Szünet után éreztük, nincs sok esélyünk, főleg miután Szavicsevics lesérült, ezért óvatosan futballoztunk. Bíztunk a 11-es rúgásokban". Raymond Goethals (OM): „Csalódott vagyok. Fölényben játszottunk, kihagytunk négy nagy helyzetet. Nem tudtuk megismételni a korábbi kupameccseken nyújtott teljesítményünket. Mintha átok ült volna a csapaton Bariban." Franz Beckenbauer, az OM technikai igazgatója: „Elpártolt tőlünk a szerencse, csakhogy ilyesmi előfordul az életben. Fájó a vereség, mert jobbak voltunk. Ami a csapatot illeti, úgy érzem, elérte a zenitet. Bemard Tapie elnök gondolkodhat azon, hogyan erősítse meg a klubot. Fel kell frissíteni az együttest..." EREDMÉNYEK-ESEMÉNYEK - EREDMÉNYEK • PRÁGÁBAN két mérkőzéssel folytatódott a 14. Csehszlovák Nagydíj nemzetközi női kosárlabdatorna: Olaszország - Lengyelország 59:47 (28:18), Csehszlovákia - Jugoszlávia 90:58 (42:31). • A 13. FORDULÓVAL véget ért a rimaszombati Gömör Kupa nemzetközi sakkverseny. Az utolsó mérkőzések eredményei: Poley - Hráček 0,5:0,5, Csom - Cejtlin 0,5:0,5, Molnár - Lputyian 0:1, Plachetka - Gross 0,5:0,5, Jansa - Nielsen 1:0, Lutz - Štohl 0:1, Polgár Zs. - Fominih 1:0. Végeredmény: 1. Lputyian (szovjet) 9,5 p., 2. Štohl (csehszlovák) 9, 3. Jansa (csehszlovák) 8,5, 4. Lutz (német) 8,5, 5. Plachetka (csehszlovák) 8, 6. Fominih (szovjet) 7, 7. Cejtlin (szovjet) 6,5 8. Polgár Zs. (magyar) 6,5, 9. Hráček (csehszlovák) 6,5. 10. Csom (magyar) 5,5. • BARÁTSÁGOS labdarúgómérkőzést játszottak 11 ezer néző előtt a lengyelországi Radomban: Lengyelország - Wales 0:0. • AZ ANGOL Walsham nyerte a Nagy-Britanniában folyó kerékpárverseny 3. szakaszát (186 km) az amerikai Loehner és honfitársa, Hughes előtt. • A FRANCIA nemzetközi teniszbajnokság legfrissebb eredményeiből: Marián Vajda - Henri Leconte 3:6, 6:4, 7:6 (10:8), 6:4!!!; Edberg - Skoff 6:4, 5:7, 7:6 (7:4), 6:3. MIT HOZOTT A 39. KÉZILABDA-BAJNOKSÁG PRÁGAI HEGEMÓNIA Harmincegy év után újra prágai csapat nyerte a női kézilabda-bajnokságot. Ezzel megszakadt az évtizedekig Szlovákiában zajló aranyéremváltás. Ráadásul az idén fővárosunkból került ki a férfi mezőny legjobbja is. Ám míg a Dukla szinte sorozatos sikere már megszokottá vált, addig a Slaviáé rendhagyónak számít. Már a körmérkőzések után várni lehetett: az idén sokat jelent majd, hogy ki játssza otthonában a döntő mindent eldöntő ötödik összecsapását. Annyira fejfej mellett haladt a mezőny két legjobbja: a Slavia Praha és a Duslo Šaľa. És a várakozás az utolsó pontig beteljesült. Vágsellyén szomorúan, Prágában nagy üdvrivalgással fogadták a szerdai mérkőzés eredményét Csatát és bajnokságot nyert a megbízható kapusra, a szívós védekezésre és a hazai mezőnyben utánozhatatlanul gyors ellentámadásokra épülő játékstílus. Amikor a Duslo szakvezetése az esetleges végső sikert latolgatta, mindenekelőtt a Slavia taktikai éretlenségében, a fiatal kulcsjátékosok (a villámszélső Čumplová most fejezte be a középiskolát, a kapus Buchtová és az átlövő Korandová is juniorkorúak) esetleges megingásában bízott. Ám hiába ismerték a vágsellyeiek a prágai piros-fehérek legnagyobb ütőkártyáit, képtelenek voltak megtalálni játékuk ellenszerét. Legalábbis szerdán nem sikerült nekik. És ez végzetessé vált számukra. Mert amíg a kiírás szerint korábban még volt módjukban javítani, most győzniük kellett volna, hogy megvédhessék bajnoki címüket. Am három góllal kevesebbet lőttek ellenfelüknél. Már szombaton véget ért a bronzcsata. Szerencsés körülmények között, de Nyárasdon is győzött a Partizánske, s ezzel szertefoszlottak a csallóköziek utolsó éremesélyei. Pedig milyen reményteljesen indult a bajnokság, hetekig még a tabellát is vezették Németh Pál védencei. Aztán talán megfejthetetlen formahanyatlás következett be. A bajnokság gyakori szünetelése és a fogyatkozó játékosállomány végül is lehetőségeinek határára sodorta a csapatot. A négy közé még sikerült bekerülniük, de csak játszhattak az érmekért, megszerzésüktől távol maradtak. Talán majd jövőre... Egyébként is sok csapatra szinte rá sem lehetett ismerni a bajnokságban. Külföldre szerződött legjobbjaik nélkül léptek pályára, s a legtöbb helyen erőteljes őrségváltásnak voltunk tanúi. Ám ezzel több-kevesebb sikerrel birkózott meg az I. liga meggyengült mezőnye. Egyetlen igazi zuhanórepülést tapasztaltunk: következtében az Inter Bratislava a nemzeti ligában kötött ki. Helyette ősztől a Trenčín játszik az élvonalban J. MÉSZÁROS KÁROLY FRANCIA NEMZETKÖZI TENISZBAJNOKSÁG NOVOTNÁ ÉS RAJCHRTOVÁ REMEKELT A Roland Garros-n zájló francia nyílt bajnokságon a kezdeti papírforma eredmények után felpörögtek az események. Néhány esélyes nem bírta az iramot és a meglepetésekben bővelkedő torna hagyományai úgy látszik, nem szakadnak meg. Először az osztrák Skoff verte öt játszmában a nálánál esélyesebbnek tartott Wheatont, majd az ausztrál Woodbridge ritka kellemetlen perceket (órákat) szerzett Beckernek. Az első játszmát 66 perc alatt nyerte 7:5-re az ausztrál, a másodikat röpke fél óra alatt 6:1-re. A harmadikban már majdnem harangoztak Beckernek, amikor feltámadt a jobb combját fájlaló bajnok. A kritikus helyzetben fordítani tudott és győzött négy és fél órás csata után. A találkozó utáni sajtótájékoztatón nyilatkozta: „Az igazat megvallva, nem is tudom, hogyan nyertem. Söt, szerintem nem érdemeltem meg a győzelmet." A torna titkos esélyese, a spanyol Sergi Bruguera, most már végérvényesen csak titkos favoritja marad a francia bajnokságnak. A húszéves salakspecialista, két torna (Estoril, MonteCarlo) idei győztese, sokak szerint könynyen megnyerhette volna a Roland Garros-t, ám kiesése után nem marad más hátra, mint a találgatás. Történt ugyanis, hogy az olasz Camporese elleni 6:1, 6:2, 4:6, 1:0-ás vezetésénél hátfájásra panaszkodva feladta a mérkőzést. További meglepetés, hogy elbúcsúzott a küzdelmektől Goran Ivanisevics. Öt az ATPlista 53. helyezettje, a holland Paul Haarhuis 6:1, 6:4, 6:1 arányban meglepően simán győzte le. Ezek után Andre Agassi lépett elő nagy esélyesként. Csoportjában már egy kiemelt sincs, bár a harmadik fordulóban kellemetlen ellenfelet kap Patrick McEnroe személyében. Meglepően jól tartja magát Jimmy Connors. A veterán amerikai, annyi nagy csata hőse, távolról sem számított favoritnak a haiti Agenor ellen, aztán mégis teniszsulit rendezett a zsúfolt lelátó nagy örömére, öt játszmás három és fél órás küzdelem után boldogan nyilatkozta: „Holnap még kissé fáradt leszek, de pénteken Chang ellen már jó erőnlétben lépek pályára". A 38 éves teniszlegendának húsz éves pályafutása alatt egyszer sem sikerült megnyernie a francia bajnokságot. Connorshoz hasonlóan, Jana Novotná és Regina Rajchrtová eddig remekül veszik az akadályokat. Az előbbi a 2. fordulóban 6:2, 6:1-es könnyű győzelmet aratott a kanadai Hyo ellen, míg Rajchrtová a 9. helyen kiemelt M. Maleeva ellen bizonyult jobbnak 6:4, 6:0 arányban. EREDMÉNYEK - férfiak: Hlasek E. Sanchez 6:3, 4:6, 6:2, 7:6; Forget - Arias 6:3, 6:2, 57, 7:6; Chang - Jonsson 7:6, 4:6, 6:4, 3:6, 6:3; Masur - Oncins 6:1, 7:6, 7:5; P. McEnroe - Stoltenberg 7:6, 6:3, 6:4; Becker - Woodbridge 5:7, 1 :6, 6:4, 6:4, 6:4; Larsson - Dosedél 7:5, 6:2, 6:4. Nők: K. Maleeva - Kijimuta 6:2, 6:3; Tauziaf - Guerre 6:2, 6:1; M. J. Fernandez - Hack 6:4, 6:0; Sabatini - Zardo 6:1, 6:1. DECKER TOKIÓBA VÁGYIK Az 1983-ban megrendezett első szabadtéri atlétikai világbajnokságon az 1500-as és a 3000 méteres döntőt is megnyerte, így egy évvel később, Los Angelesben - hazai pályán - a „nemzet reménységének" számított az amerikai Mary Decker, de álmai megvalósulatlanok maradtak. Az olimpiai 3000-es döntőt sohasem felejtheti, hiszen ott történt, hogy a brit színekben induló dél-afrikai Zola Budd-dal ütközve felbukott, megsérült, s még csak nem is gondolhatott a folytatásra. A lélekben is összetört amerikai atlétanő a Los Angeles-i kudarcot követő esztendőben valamelyest kárpótolta magát az egy mérföldön felállított világcsúcsával, amelyből viszont - így fogalmazott annak idején - tízet is odaadott volna egyetlen olimpiai aranyéremért. Mary, akit ekkor férje után már nem Deckernek, hanem Slaneynek hívtak (Richard Slaney is ott volt Los Angelesben, diszkoszvetőként a brit válogatott tagjaként), 1986-ban kislányt hozott a világra, igy a második szabadtéri vb-n Rómában nem indulhatott el. A szöuli játékokat megelőző amerikai olimpiai válogatón viszont újra csillogott. Az 1500-on és a 3000-en is a legjobb volt, úgy túnt, reménykedhet a Los Angeles-i kudarc feledtetésében. Ehelyett azonban egy görcsösen versenyző, legjobb formáját meg sem közelítő Slaneyt látott az atlétikai világ Dél-Koreában, aki a rövidebb távon a nyolcadik, a hosszabbikon a 10-dik hellyel volt kénytelen megelégedni. Mindezek ellenére 1989-ben és 1990ben is mindent megtett a jobb szereplésért, amire végül is hiába vágyott, de erről nem ő tehetett. Előbb Achilles-ín-problémák miatt kellett felfüggeszteni az edzéseket, később visszatérő ízületi szalagsérüléssel kezelték, egyszóval, minden arra utalt, hogy az „öregedő" atlétanő búcsúra kényszerül. A 32 esztendős Mary Slaney az idén mégis nagy meglepetéssel szolgált. Már a május 11-i eugenei viadalon is jól futott, de akkor honfitársnője, Shelly Steely mögött 4:08,95 másodperccel csak második lett az 1500-on. Ezután következett San Jósé, az idei IAAF Mobil Grand Prix első állomása, ahol a családanya 4:04,92-dal az évad legjobbját futotta, nyert, és azonnal ki is jelentette: „Ott akarok lenni az idei tokiói világbajnokságon." (m) JÖN NEHEMIAH! Eredményesen vadásznak a nagy nevekre a Pozsony Nagydíj szervezői. Újabb két sztárral gyarapodott a június 4-i rendezvény már eddig is figyelemreméltó rajtlistája: jön Reinaldo Nehemiah, a 110 m-es gátfutás ex-világcsúcstartója, aki először ért el 13 másodperc alatti időt. Danny Harris, az amerikaiak másik kiváló gátfutója szintén rajthoz áll Pozsonyban. A 400 m-es táv világelsője jelenleg kirobbanó formában van. Az idén meg szeretné dönteni a legendás Edwin Moses világcsúcsát, ami edzője szerint reális cél. Bár a szlovák fővárosban sikerülne ez a fegyvertény! ÍASOAÍMGÁS • EB-SELEJTEZO. Szerdán egy Eb-selejtezőre került sor. A 3. csoportban. Moszkvában a Szovjetunió válogatottja Ciprust látta vendégül. A várakozásnak megfelelően Bisovec edző védencei kötelező győzelmet arattak, s a csoportban átvették a vezetést az azzurri gárdától. Szovjetunió - Ciprus 4:0 (1:0), góllövők: Mosztovoj (20. p.), Mihajlicsenko (47), Kornyejev (84), Alejnyikov (89). A találkozót 20 ezer néző előtt a román Petrescu vezette. A szovjet válogatott összeállítása: Udvarov - Csernyisov, Kulkov, Mosztovoj, Galjamin - Salimov, Mihajlicsenko, Koncelskis, Alejnyikov - Kolivanov, Jurán (Kornyejev 46). 1. Szovjetunió 4 3 1 0 7:0 7 2. Olaszország 4 2 2 0 8:2 6 3. Magyarország 6 2 2 2 8:7 6 4. Norvégia 4 2 1 1 6:2 5 5. Ciprus 6 0 0 6 2:20 0 Legközelebb, június 5: Norvégia - Olaszország. • BRAZÍLIA - BULGÁRIA. Brazília labdarúgó-válogatottja csaknem egyéves nyeretlenségi sorozatát törte meg a Bulgária ellen kedden elért 3:0 (2:0) arányú győzelmével. A dél-amerikaiak utoljára 1990. június 2-án Skócia ellen nyertek 1:0-ra, azóta hét mérkőzésen nem sikerült győzniük. A bolgárok elleni találkozó nézői (70 ezer) ugyan örültek a győzelemnek, de Roberto Falcao kapitány együttesének a játéka nem igen elégítette ki őket. A bolgárok hétfőn érkeztek a mérkőzés helyszínére, miután 24 órás utazás állt mögöttük, s így mindvégig fáradtan mozogtak. • STRAKA - ROSTOCK. Végleg eldőlt, hogy František Straka az idény végén megválik a Borussia Mönchengladbach együttesétől. Júliustól a Bundesliga újonccsapatához, az Oberliga-győztes Hansa Rostockhoz igazol, két klubtársával: Spiessel és Bodennel együtt. A Borussia a három labdarúgóért 800 ezer márkát inkasszál. • LIBERTADORES KUPA Asunciónban lejátszották a Libertadores Kupa első döntőjét. A Paraguay-i bajnok Olimpia és a chilei Colo Colo mérkőzése 48 ezer néző előtt gól nélküli döntetlennel ért véget. • BOLGÁR KUPA. Szófiában rendezték a Bolgár Labdarúgó Kupa döntőjét: Levszki Szófia - Botev Plovdiv 2:1 (0:0). ( • A NEGYEDIK EDZÖ. A Bundesligában már kiesőnek számító Hertha BSC minden bizonnyal rekordot dönt azzal, hogy ebben a szezonban már a negyedik edző irányítja. Tavaly ősszel még Werner Fuchs volt a berliniek mestere, őt váltotta fel Csernai Pál, majd néhány héttel ezelőtt Peter Neururer vette át az irányítást. Utóbbi viszont a napokban az egyik német újságban adott nyilatkozatában igen élesen támadta a klub két vezetőjét, Reinhard Rodert és Michael Bobot, s ezért kellett azonnal távoznia. Most átmenetileg az eddigi segédedző Karsten Heine vezeti a csapatot, de már biztos, hogy július elsejétől Bernd Stange, az egykori NDK szövetségi kapitánya próbál majd szerencsét a Hertha együttesével. 70. SÚLYEMELŐ-EB CSAKAROV A LEGJOBB A lengyelországi Wladislawowóban a 90 kilósok küzdelmével folytatódott a súlyemelő-Eb. Mivel hiányzott a súlycsoport legesélyesebbje, a szovjet Hrapati, így a tizenöttagú mezőny küzdelme teljesen nyílttá vált. Az elsőségért vívott harc a bolgár Csakarov és a hazai Zawada között dőlt el. A későbbi győztes a szakításban 2,5 kilós előnyre tett szert, melyet a lökésben a lengyel versenyzőnek nem sikerült behoznia. Helytállt Jaroslav Jokel, a VSS Košice súlyemelője: a tavaly még junior sportoló 332,5 kilogrammos összteljesítménnyel a hatodik helyet szerezte meg. A 90 kilogrammos súlycsoport összetett Európa-bajnoka: 1. Csakarov (bolgár) 390 kg (180 + 210), 2. Zawada (lengyel) 387,5 (177,5+210), 3. Erogl'.i (török) 355 (162,5+192), 4. Talat (török) 345 (155+190), 5. Halász (magyar) 335 (147,+ 187,5), 6. Jokel (cseh-szlovák) 332,5 (147,5+185).