Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-27 / 122. szám, hétfő

1991. MÁJUS 27. LÚJSZÔI KÖRNYEZETVÉDELEM ATOMBALESETEK FILMJE Az adatok megdöbbentik azokat is, akik az atomenergia békés felhasználásának hívei maradtak, még öt évvel az Európára hangtalanul és váratlanul rátört, hatásában máig felmérhetetlen csernobili katasztrófa után is. Az amerikai Atlantában működik az Atomerőműveket Összefogó Szervezetek Világszövetsége, amely minden évben jelentést tesz közzé az atomenergia felhasználásáról, s az eközben előfordult rendellenességekről. Az elmúlt 14 évben sajnos 14 országban több mint 150 baleset volt, igaz, ezek közül hosszú távon csak a csernobili járt tömeges emberveszteséggel. De önmagában a tény, hogy a legkorszerűbb technológiával készült erőművekben ilyen gyakori a hiba, mutatja: az embernek a lehető legnagyobb alázattal kell viselkednie, amikor az atomenergiát saját szolgálatába próbálja állítani. (Mégy elgondolkodtatóbb, hogy a több mint 150 baleset 53 százalékát az emberi felelőtlenség okozta. Eltűnt az eufória az atom békés felhasználásával kapcsolatban. Nem lett igaza a Pulitzer-díjas David Deitznek, aki azt jósolta nem sokkal a II. világháború befejeződése után megjelent Atomenergia az elkövetkező időszakban című könyvében, hogy „a nemzetek nem fognak többé az olajért gyilkolni". Éppen 1991 mutatta meg drámai erővel, hogy az olajtartalékok stratégiai jelentősége a nagyhatalmakat érdekeik védelmére bírja, a stratégiai övezet regionális hatalmai pedig saját befolyásuk bővítésére is felhasználják a földfelszín alatt rejlő kincset. Ennek oka nemcsak a világ fokozatosan növekvő energiaéhségében rejlik. Bár ezzel kapcsolatban is megoszlanak a vélemények, hiszen a korszerűbb, takarékosabb technológiai eljárások és gépek következtében a legiparosodottabb országok energiafelhasználása jelentősen csökkent. Ha volt pozitív hatása a kétszeres olajsokknak a hetvenes években, akkor ez a technikai fejlődés kétségtelenül annak tekinthető. Az Egyesült Államokban például 1980-ban még 1,7 százalékkal nőtt az energiafogyasztás, ám 1982-ben már 2,3 százalékos visszaesés következett be, ami persze összefüggött az akkori gazdasági válsággal Szerepet játszik a biztonságos atomtechnikáért fizetendő igen magas ár is. A hetvenes években például a kilowattra számított fajlagos építési költség atomerőműveknél 200 dollár volt az Egyesült Államokban, ugyanakkor 175 dollár a hagyományos erőműveknél. Egy évtizeddel később, amikor még fontosabb lett az atomerőművek biztonsága, akkór már 3000 dollárral számították az atomerőművekben megtermelt kilowattóra árát, ugyanakkor a hagyományos hőerőművek azonos adata 1200 dollár volt A szerkesztők azonban akkor még nem számolhattak a döntő okkal: a csernobili atomszerencsétlenség által előidézett „bizalmi válsággal". Mind az Egyesült Államokban, mind Nyugat-Európában érezhető volt a környezetvédelmi mozgalmak által már korábban is hangoztatott érv elfogadása, miszerint az atomenergia békés felhasználása olyan kockázatokat hordoz, amelyeket nem szabad korlátlanul felvállalni. Több országban felülvizsgálták az építési terveket, átdolgozták az energiapolitikai koncepciókat - ám mindezzel a legfontosabb kérdést természetesen nem lehetett megoldani. Nevezetesen: ha nincs atomenergia, akkor hogyan elégítsék ki az energiaéhséget? Ma nincs megnyugtató válasz. Kevesebb atomerőmű épül a közelünkben is: Lengyelországban végérvényesen levették a napirendről, hogy Gdansk mellett legyen az atomerőmű. Ausztriában soha nem adják át a már 1979-re elkészült zwentendorfi erőművet, mert a lakosság az üzembevétel ellen szavazott egy népszavazáson. A kérdés: Mit hoz a holnap? Erre azonban sem a Zöldek, sem az olaj-, sem pedig az atomlobbik nem tudják a végső választ. Sokak szerint mégiscsak az atom marad - csúcstechnológiával készült erőművekben... Mo MIKOR LESZ ÚJRA KÉK A DUNA? A Duna a németországi Feketeerdőben eredő két kis patak összefolyásából keletkezik. Itt, Donaueschingnél vize alig fél méter mélységű, tiszta és áttetsző. Hajózhatóvá Regensburgnál válik, és 2480 km megtétele után, 8 országon keresztül folyva ömlik a Fekete-tengerbe'. Útja során több mint 300 mellékfolyó vizét gyűjti össze, és ezzel egyidejűleg több millió tonna üledéket is összegyűjt. Az utóbbi időszakban az erőművek és egyéb ipari létesítmények működése káros hatásainak kövekeztében nagymértékben leromlott Közép-Európa örökzöld erdeinek állapota. Az erdők pusztulása és a meredek lejtőkön folytatott mezőgazdasági termelés pedig nagyméretű talajerózióhoz vezet. A lepusztuló talajjal együtt műtrágyák és egyéb vegyszerek is a folyóba mosódnak. Ennek következtében a folyó színe már Regensburg után iszaposbarnára változik. A helyzetet tovább rontja, hogy útja során falvak és városok egész sora használja kezeletlen szennyvizének, mosószereinek, háztartási hulladékainak végső nyughelyéül. A folyó mellé telepített gyárak is több millió köbméternyi tisztítatlan hulladékot bocsátanak bele, például szénhidrogéneket, szerves vegyszereket vagy nehézfémeket. Csak Pozsony évente 73 millió köbméter ipari és kommunális hulladékot juttat egyenest a folyóba. A helyzet leginkább az utóbbi három évtized során romlott, a valaha gazdag halfauna mindöszsze 70 fajra zsugorodott. A folyóvízi emlősök - mint például a vidra - eltűntek. A tönkretett delta A folyó élővilágát a legnagyobb csapás a romániai deltában éri. Tulceánál, a delta romániai bejáratánál a folyó bűzlik a kéntől és egyéb szennyeződésektől. A város levegője sem jobb ennél. A hatalmas alumíniumkohókból és erőművekből származó szennyeződés állandó ködöt képez a folyó felett. Tovább rontotta a helyzetet a delta nagy területeinek lecsapolása. Komoly gondot jelent a szennyeződések által táplált gyakori algavirágzás, mely jelentősen csökkenti a víz oxigéntartalmát. A halállomány tönkrement. A kifogott tokhal mennyisége például az 1971-es 191 tonnáról 1989-re 19 tonnára csökkent. A deltában 300 madárfaj élt, ebből 160 ott is költött, itt létezett például Európa legnagyobb törpekormorán telepe. Sajnos, a madarak száma is állandóan csökken. A Razim-lagúnát, a vízimadarak millióinak nádas menedékét elzárták a tengertől, éá édesvízi halastóvá alakították át. Napjainkban zavaros vizében már csak néhány vízityúk és búbos vöcsök küzd a táplálékért. A helyzet megváltoztatásának céljából a WWF (Természetvédelmi Világalap) az UNESCO-val, több nemzetközi természetvédelmi szervezettel és a román kormánnyal egy 400 ezer hektáros bioszféra rezervátum kialakításán dolgozik, melybe a deltán kívül a Fekete-tenger partvidéke is beletartozna. Átütő változás viszont csak akkor érhető el, ha sikerül felszámolni a folyó menti szennyezőforrások legnagyobb részét. Szennyezni könnyű, felszámolni nehéz Dr. Pavol Šremer, a pozsonyi székhelyű Szlovákiai Természet- és Tájvédők Szövetségének elnöke ideje nagyrészét a szennyezés és a Bőstől északra épülő hatalmas gát elleni küzdelemmel tölti. Szerinte a Vág és a Garam több mint 1700 gyár javarészt tisztítatlan szennyeződését szállítja a Dunába. Ráadásul a bősi vízi erőmű napjainkban belpolitikai konfliktus forrása, ami nagyban megnehezíti a természetvédők munkáját. Az évek óta folyó tiltakozás eredményeként könyvelhető el például, hogy a Slovnaftból kikerülő hulladék mennyisége lényegesen csökkent. Az 1985-ben megépített víztisztítónak köszönhetően a korábban szokásos napi 15 tonna olajos víz helyett ma már csak 1 tonnát bocsátanak ki. Nagy veszély fenyegeti a felszín alatti ivóvizet is. A Duna mellett létesített kutaktól lényegében tízmillió ember ivóvízellátása függ. Jelenleg - míg a víz a folyótól elér a kutakig - a vastag kavicsréteg kiszűri a szennyeződéseket. A nagyfokú szennyezés viszont e természetes szűrő tönkretételével fenyeget. Ján Habrovskýtól, a WWF keletGreen Danube Project (££ A Pr»(ti>»»í <>f th* WW'F-(ns»itMí for ttoiriplnins Ecology, k*«t»tt WWF ^sf ePtrt-Prt^/" Mouth of thtfrm-' A rastatti WWF - Ártérökológiai Intézete által kidolgozott Zöld Duna Tervezet az egyes résztervezetekkel: (Isartorkolata, közép-dunai háromoldalú természetvédelmi park, magyar-jugoszláv nemzeti park, Duna-delta). európai tanácsadójától megtudtuk, hogy a folyq összeurópai jellegét kihangsúlyozandó, a WWF-Austria, a magyarországi Ister és a csehszlovákiai Eurolánc közösen egy Duna menti természetvédelmi területe létrehozásán fáradoznak, mely Ausztria, Magyarország és Csehszlovákia területén helyezkedne el. Szerintük e három országnak egyesíteni kellene erejét a Duna tisztává tételére. Stratégiájuk egyik eleme a szennyeződések felderítése. Ha valóban szeretnénk változtatni a helyzeten, a Duna-melléki tájjal is törődnünk kell - mondja Sárkány András, az Eurolánc egyik alapítója. 1990 februárjában 80 ezer, a természetet féltő ember alkotott élőláncot az ausztriai Hainburgtól Komáromig. Hainburg egyébként a WWF egyik legnagyobb sikerének a helyszíne. 1986-ban a WWF-Austria által szervezett hároméves kampány, illetve több ezer osztrák polgár tüntetése és ülősztrájkja hatására a kormány megváltoztatta az ottani vízi erőmű megépítéséről hozott döntését. Hainburg két szempontból is fordulópontot jelentett. Egyrészt az osztrákok, akik korábban szinte egyáltalán nem ismerték folyóikat, ma komolyan aggódnak azok minőségéért. A másik változás inkább politikai, mint ökológiai vonatkozású. Az osztrák polgárok számára bizonyossá vált, hogy a kormány eltökélt szándéka ellenére is képesek lehetnek céljaik elérésére. Ennek köszönhetően azóta több, egyebek mellett környezetvédelmi kezdeményezés is beindult. A Dunával kapcsolatban viszont nemcsak Nyugaton születtek sikerek. A nyolcvanas évek közepén a WWF és több magyarországi független szervezet nemzetközi tanulmányban hívta fel a figyelmet a Nagymaros mellett tervezett vízi erőmű veszélyeire. A budapesti erőműellenes tüntetések következtében aztán 1989 őszén a magyar kormány elállt a terv megvalósításától. Kelet-Európa politikai és gazdasági változásai reményt adnak a hatalmas környezetvédelmi gondok közös megoldására. A hidegháborúnak vége, és a Duna az újraegyesítés szimbólumává vált. A WWF-lnternational és több európai WWF nemzeti szervezet nagyszabású, több országra kiterjedő tervet dolgozott ki. Ez a „Zöld Duna Terv", melynek célja nemzeti parkok és védett területek kialakítása a folyó mentén Németország, Ausztria, Magyarország, Jugoszlávia és Románia területén. Ez az elképzelés jellemzi a WWF új küldetését is, melynek célja a természetbe történő körültekintő beavatkozás, a gazdag élővilág megőrzése és a szennyeződések elleni küzdelem. A WWF News (Svájc) alapján feldolgozta -tlAz atomerőművek üzemelése során különböző intenzitással sugárzó hulladékok keletkeznek. A kiégett fűtőanyagokon kívül ilyenné válnak a radioaktív zónával kapcsolatba kerülő berendezések, munkaeszközök, védőruhák stb. Elhasználódásuk után ezek tárolása különleges bánásmódot igényel. Mojmír Šeligát, az épülő mohi atomérőmű sugárbiztonsági főosztályvezetőjét arról kérdeztük, mi is lesz az ott keletkező veszélyes hulladékok sorsa: - Először is tisztáznunk kell, hogy az atomerőművekben keletkező sugárzó hulladékot három csoportba: alacsony, közepes és magas radioaktivitásúakra osztjuk. Legtöbb gondunk ez utóbbi csoporttal van, elsősorban azért, mert ez hosszú felezési idejű izotópokat tartalmaz, és így több tíz generációnyi időre kell biztonságosan elhelyeznünk. Ezek a kiégett fűtőelemekből keletkeznek, melyeket feldolgozóüzemekben átalakítanak, és azután tárolnak. Nálunk az a gyakorlat, hogy felhasználás után a fűtőelemeket 3-5 évig a reaktor mellett kialakított medencében tárolják. Ezalatt hőmérséklete és sugárzása annyira lecsökken, hogy szállíthatóvá válik. Az eredeti elképzelések szerint a szovjetunióbeli feldolgozóüzemekbe szállítottuk volna ezeket. Napjainkban viszont ezért a Szovjetunió olyan hatalmas árat kér, hogy ez nem jöhet számításba. Ezért Bohunicén kialakítótMl LESZ UTÓDAINK SUGÁRZÓ ÖRÖKSÉGÉVEL? tunk egy köztes raktárt, és egyelőre itt tároljuk a kiégett fűtőelemeket. Hamarosan egy hasonló létesítésére kerül sor Dukovanyban is. - Mennyire biztonságos ez a tároló? - A tároló óriási költséggel épült, és szuperbiztos. A gondot inkább az okozza, hogy ez nem tekinthető végleges megoldásnak. Ezt a problémát még a világ egyetlen országában sem sikerült megnyugtatóan megoldani, általában megfelelően kialakított konténerekben, egyszerűen a szabadban tárolják az átalakított hulladékot. Természetesen mindenütt intenzív munka folyik a végső megoldás kidolgozásán. - Mi történik majd a mohi erőmű kiégett fűtőelemeivel? - Ez még nem eldöntött kérdés. Vagy itt is építünk eqy ilyen köztes-tárolót, vagy mi is a bohuniceibe fogjuk szállítani. Ez többek között pénzkérdés is. De ez a mi erőművünk számára a legjobb esetben is csak mintegy nyolc év múlva válik időszerűvé. Mivel a sajtóban gyakran jelennek meg olyan információk, hogy az amerikaiak ezt a tengerbe dobálják, szeretném kihangsúlyozni, hogy ez így nem igaz. A magas radioaktivitású hulladékot mindössze az angolok dobálták egy ideig a tengerbe, de már nekik is megtiltották. - Mi lesz a sorsa a többi hulladéknak? - A közepes és alacsony sugárzású hulladék feldolgozását épp most készítjük elő. Ezzel kapcsolatban is megváltoztattuk az eredeti terveket. Kollégáim Franciaország után most épp Angliában vannak, és járt itt már egy német vállalat is. Előreláthatóan 4-5 vállalat ajánlata közül fogjuk kiválasztani az új technológiát/Általánosságban ezek a szilárd és folyékony hulladékok feldolgozását, tömörítését, esetleg égetését tartalmazzák, természetesen a biztonsági és környezetvédelmi szempontok messzemenő figyelembevételével. A technológia végén a maradékot cementáljuk, és az erőmű közelében kiépített regionális tárolóba helyezzük el. -Miből tevődik össze ez a tároló? - Megegyezés szerint Csehországban és Szlovákiában egy-egy ilyen tároló épül. Hosszan tartó vizsgálat iránt a Szlovákiában javasolt hét változat közül Mohira esett a választás. Fontos kritérium volt az aljazat megépítése. Esetünkben a 12-37 méter vastag, gyakorlatilag vízzáró anyagból áll. Ebben épültek meg a két sorban elhelyezkedő vasbeton medencék, melyekbe majd a közepes és alacsony radioaktivitású hulladékok feldolgozás után hordókba cementált maradékba kerül. - Meddig veszélyesek ezek a hulladékok? - Esetünkben a leggyakoribb a cézium 137-es izotópja. Ennek harminc év a felezési ideje, és a tárolót úgy képezzük ki, hogy legalább háromszáz évig tökéletes biztonságot nyújtson. Ezalatt a sugárzás gyakorlatilag a nullára csökken. - Mi garantálja ezt a biztonságot? - Először is a hordók acélburka, majd a medencék vasbetonja. Mivel nekünk mindennel számolnunk kell, például akár meteor, vagy repülő becsapódásával is, az eredeti tűzveszélyes bitumen helyett betonnal cementáljuk a hulladékot a hordókba. A tele medencéket azután földdel lefedjük és erdősítjük. Ezenkívül a tároló alatt 2 méter mélységig külön tömörítettük az agyagot és vízgyűjtő hálózatot alakítottunk ki, amely összegyűjti az esetleges átszivárgó nedvességet. Tehát ebből is látható, hogy a regionális tároló többszörös biztosítással készült. A rendszert a sugárzásellenőrző külön monitorhálózat egészíti ki. r TUBA LAJOS