Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-23 / 119. szám, csütörtök

KULTÚRA LÚJSZÔI 1991. MÁJUS 23. B

eszélnek gyermekbábcsoportjaink nevei. Otthonosságot sugároz a Kuckó, fészekaljak melegét a Kiscsibék, játékosságot a Csibészek és az Ugrí-bugri, tündérkedő meleget a Napsugár, kinyíló virág illatát a Pipitér, vidám zenebonát a Prücsök. Hamarosan lesz neve a vágfarkasdi bábcsoportnak is. Miért ne lenne, ha már teljesen kezdő csoportként általános elismerést szerezve és figyelmet keltve megjelentek az idén igencsak népes bábjátszócsoportok mezőnyében? Rég volt ennyire kiegyensúlyozott mezőnye a Duna Menti Tavasz bábosainak. A versenyre való benevezés idején még úgy látszott, hogy aligha lesz több öt-hat csoportnál. Színvonalas, mind bábszínházi, mind pedagógiai felkészültségről tanúskodó produkcióikat látva meg kell állni, hogy megvonjuk a bábjátszó mozgalom idei gyorsmérlegét. Miközben a Duna Menti Tavaszon nyolc égyüttes szebbnél szebb produkcióiban gyönyörködhettünk, arról is töprengünk, mi várható ebben az igen sokrétű esztétikai, színházi és művészeti ismereteket kívánó műfajban. A bábok világa a csehszlovákiai magyar pedagógusok közül többeket elbűvölt már. Mégis, csak azok folytatják a gyermekbábcsoportok vezetését, akikben a siker vágyásánál több is munkál. Nem szólva arról, hogy a tanfolyamokon az évek során több tucatnyian megfordultak, mégsem kezdték el a bábozást. Feltehetőleg nem kapták meg iskolájukban, családjukban vagy környezetükben azt a támogatást, amely nélkül aligha születhetnének meg azok a produkciók, amelyek az évek során több ezer gyereket és felnőttet gyönyörködtettek. Természetes, hogy nem mindannyian vagyunk képesek arra, hogy egyedül, esetleg egy-egy lelkes kolléga vagy kolléganő közreműködésével a gyönyörű szándékot meg is valósítsuk. Azok a pedagógusok, rendezők, akik évek hosszú során át mindig meglepnek bennünket valami eredeti dologgal, valamilyen varázslatos meseiséggel, sőt, A KUCKÓTÓL A PRÜCSÖKIG BÁBJÁTSZÓK NÉPES MEZŐNYE A DUNA MENTI TAVASZON bábszínpadi csodával, alkotóenergiájukból másokra is sugároznak. Mással aligha magyarázható, hogy az idén már nem a hibákat, a bábszínpad törvényei ellen elkövetett vétségeket számolgatta a zsűri, hanem éppen ellenkezőleg. Idén arról is szólhattak a szakemberek, hogy például a dunaszerdahelyi Pipitér képzőművészetiig is funkcionálisan szépre tervezett síkbábujait kiválóan mozgató bábosait a magyartalan beszéden, az érthetetlen szövegmondáson kívül a rendezői szándék határozatlansága fosztotta meg a tisztesebb helyezéstől. Karakteres, többségükben jól mozgatott bábokat láthattunk a nagymegyeri Kiscsibék tagjainak kezében. A döccenő dramaturgia, a bábjáték és a bábszínpadon látható gyerekek kapcsolatának bizonytalanságai a farkasdiaknál tapasztaltabb csoportoknál is kísért. Ezért egyetlen percig sem hihetik azt, hogy ők nem szerepeltek sikerrel. Az előbbiekben emlegetett három bábcsoport'karakteres módon felerősítette a teljes mezőnyt. Ha nem is a bábok képzőművészeti kivitelezésével, de a bábprodukció egységesebb, kiegyensúlyozottabb, ráadásul bizonyos dolgokban a többiek fölé is emelkedett a zsűri nívódíjaival jutalmazott további három együttes. A párkányi Kuckó a bábok szellemes kivitelezésével, a mozgatás ötletességével, s nem kevésbé a népmese dramatizálásával hívta fel magára figyelmet. Himler Zsófia rendezésében azt a komplex animációt célozta meg, amellyel elérhető, hogy a bábszínpad minden eleme - a paravánok, a díszletek, a tér - a játék egészét szolgálja. Ez több mint a bábjátékos kitakarása, vagy a cselekmény helyszínének a kijelölése. Az eperjesi Ugribugri karakteresebb szerkesztéssel az esztendő teljes népszokás-rendszerét bemutathatta volna. Játékuk így is a népköltészet és a népszokások líraiságát, illetve dramatikus elemeit tükrözte. Ágh Erzsébet a népélethez és az egyes ünnepkörök népszokásaihoz kapcsolt bábjai, s a gyerekek magával ragadó bábmozgatása igen sajátos produkciót hoztak létre. Marcelházáról a Prücsök azt az eredeti módon mesét parodizáló bábjátékot kultiválja, amelyet oly jól ismerünk. Az ő bábjátékuk mindig több, mint amit a bábszínpadon megszoktunk. Ha a szakemberek vitatkoznak is ennek a kicsit távolságtartó stílusnak a milyenségén, a gyerekzsűri sokkal határozottabb volt: nekik ítélte a saját díját. Ez. nem akármilyen ítélet és jutalom volt. Idén két nagydíjasa volt a versenynek. A nagyszarvai Csibészek Csépi Zsuzsa vezetésével évről-évre meggyőzőbb teljesítményt nyújtanak. Kifogyhatatlanok az ötletekből, s olyan elemek alkalmazására is gondolnak, amelyeket igen nehéz szervesen beilleszteni egy-egy lineáris vonalvezetésű mese epikus formájába. Bár veszélyes játék, mert határozott és jó ízlést kíván a rendezőtől, Csépi Zsuzsa olyan „trükköket" is megengedett magának, amelyek megemelték a bábszínpadi mese jeleneteit. Náluk a Hold csillagokat varázsol az égre, a békák igazi éjszakai koncertet adnak, és a kismalacok kórust alkotva visítanak. Játékosság felsőfokon. Ettől elsősorban poétikájában különbözik mindaz, amit a Szép Erzsébet vezette komáromi Napsugár igyekszik elérni. Ők a bábszínpadról, a páraván mögül is üzennek: az életünkhöz kellenek az érzelmek, a gondolatok. Még akkor is, ha egy természeti nép - a mari- egyik gyerekeknek feldolgozott meséjéből áradnak felénk. A varázslatos átváltozások, a lágy, ugyanakkor drámai feszültséget is teremtő bábmozgatás, a táncoló bábok köny-. nyedsége és a mozgatás, a dialógusok valamint a zene egysége tette teljessé produkciójukat. Nekik köszönhető, hogyha egy-egy alkalommal váltakozó színvonalon is, de a bábosok iá gondolkodásra, érzelmeikkel való szembenézésre késztetik a nagyobb gyerekeket és a felnőtteket. A

hitelesség csodája, a rendezői és a pedagógusi munka meleg embersége tette felejthetetlenné az idei Duna Menti Tavasz bábcsoportjainak versenyét, öröm volt velük lenni, öröm volt látni jókedvüket, okosan szép játékaikat, no meg a kezükben megelevenedő bábokat. Szeretném biztatni azokat, akik idén nem juthattak el. Jó volt látni ezeknek a csoportoknak a rendezőit, hogy jegyzetfüzettel kezükben kritikusan nézték az egyes csoportokat, s hallgatták a zsűri - bizony mondom - nem mindig egybehangzó véleményét. Ezek olyan jelek, amelyek meggyőzően bizonyítják, mennyire kiegyensúlyozott, felkészült, mind pedagógiai, mind művészi szempontok alapján .egyformán védhető és bírálható produkciókat láttunk. Sok év elteltével most tapasztalhattuk először, hogy mennyire együtt van ez a nem olyan népes bábosmezőny, önmagában mindegyik csoport tudott értéket teremteni és átadni. Erre tekintve kicsit szorongva gondolok a jövőre: megmarad-e ez a lelkes elszántság? Lesz-e egy esztendő múltán még alkalom, hogy újra örömet osszanak a gyerekeknek és a felnőtteknek? Segítsük egymást és bizakodjunk a szebb időkben! DUSZA ISTVÁN MEGTÖRT A JÉG A PEDAGÓGUSBÉREKRŐL - MÉG EGYSZER „ Hasonlóképpen akarunk eljárni a második negyedévben is, hogy - ha a már említett általános egyezményben előírt hatszázalékos bérfejlesztést nem is tudjuk megvalósítani, akkor-legalább újabb egy-két százalékkal növelhessük a bértömeget és ezzel a béreket is. A pénzügyminisztérium képviselőivel tulajdonképpen erről akartam tárgyalni az elmúlt hetek folyamán" - nyilatkozta nemrégiben a pedagógusbérek közeijövőbeni alakulásával kapcsolatban lapunknak Balogh Géza, az SZK Oktatási, Ifjúsági és Sport Minisztériumának gazdasági ügyekkel foglalkozó miniszterhelyettese. Az idézetben említett tárgyalások időközben megvalósultak, az eredményekről ismét Balogh Gézánál érdeklődtünk. - Két nappal a múltkori beszélgetésünk után tárgyaltam a pénzügyminiszter első helyettesével. A pedagógusok bérfejlesztésének problémáján kívül, természetesen, igyekeztem több más kérdést is felvetni, ezekre azonban a tárgyalópartnerem nem volt felkészülve, így nem kaptam rájuk érdemleges választ. Végül is abban egyeztünk meg, hogy rövidesen újra találkozunk és megpróbálunk megoldást találni a tárca költségvetési hiányából fakadó egyéb problémákra is. Ami a pedagógusbéreket illeti, megtört a jég: január elsejéig visszamenőleg hatszázalékos bérkiegészítésre kaptunk ígéretet, amit az állami költségvetésből dotálnának. Arról, hogy ez a hat százalék hogyan lesz'elosztva, még egyelőre nem született döntés, Csehországban viszont, ahol hasonló intézkedéseket fogadtak el a közelmúltban, már kiadták a munkaügyi miniszter határozatát, melynek értelmében a bérkiegészítés az egyes dolgozók esetében néni lehet havi kétszáz koronánál kevesebb. Tudomásom szerint, folynak a konzultációk a két köztársaság illetékes minisztériumai között, amiből arra következtetek, hogy hasonló határozat születik majd nálunk is. A már említett hatszázalékos bérkiegészítésen kívül egyébként megegyeztünk abban is, hogy minden költségvetési szervezetünknek lehetősége lesz a bértömeg további egyszázalékos emelésére, de erre már nem kapnak dotációt az állami költségvetésből, a nem beruházási jellegű költségeiken kell megspórolniuk, vagypedig legalább ilyen mértékben növelniük a tervezett bevételeiket. - Konkrétan mikorra várható a bérkiegészítés? - Azonnal sor kerül rá, amint megszületik és hatályba lép a munkaügyi minisztérium erről rendelkező határozata, azaz, szerintem legkésőbb július elsején. ' -Az említett hat, illetve hét százalékon túl az idén, feltételezem, már szó sem lehet újabb * béremelésről. - Én nem lennék ennyire pesszimista: minden attól függ majd, hogyan alakul az ország gazdasági helyzete. Ha legalább olyan jól, ahogy az első negyedévben alakult és az árak is tovább emelkednek, akkor szerintem még az ősszel sor kerülhet újabb bérkiegészítésre. -A bérekről folytatott, sikeresnek mondható tárgyalásai után minden bizonnyal bizakodóan i tekint a következők elé is... - Az alaptermészetemnél fogva optimista vagyok, minden helyzetben, így ebben az esetben is. Tudatosítom azonban, hogy nagyon sok forog kockán: ha nem sikerül eredményt elérnünk a tárca költségvetési hiányából eredő gondok enyhítéséről folytatott tárgyalásokon, melyekre a napokban kerül sor, akkor nagyon komoly intézkedésekhez kellene folyamodnunk, hogy átvészeljük az idei évet. (kajó) CSAK AZ EMLÉKEZET CSAL? „... ahol nevemet hibátlanul írják fölében..." (József Attila) A papírhiány és a magas forgalmi adó ellenére, kétségbeejtően szaporodnak a lexikonok, vállalkozói cím- és névlisták, reklámkiadványok... A közelmúltban három került közülük a kezem ügyébe, amelyekben van (bal)szerencsém előfordulni. Ez azt jelenti, hogy MÁR elég régóta élek, bár lehet, a szerkesztők arra gondoltak, hogy MÁR nem is élek, és ha véletlenül MEG igen, akkor már biztosan a hamut is mamm útnak mondom és észre sem veszem (nem tudom meg), hogy kerekperec meghamisítanak. Hogy például egy majd' 300 koronát „érő" lexikonban (Encyklopédia dramatických umení Slovenska), ahol pedig egy hasábnyi terjedelmet és egy fotót is rámpocsékolnak - nem tudják a nevemet. (Mit szólsz ehhez Zsebenci Klopédia?) Más. Egy potyán tollasodni kívánó úriember - bizonyos Juraj Mišura mérnök - magánkiadóként, alig egy százasért hirdeti a vállalatok és vállalkozók cím- és telefonjegyzékét. Ha kezünkbe vesszük a MAXIN kiadó NOTEX-ét, tapasztalhatjuk, hogy a TYÚXAR-nál is magasabb szintű. Kideríthetetlen, sok vállalkozó és vállalat miért NINCS a kiadványban, és jónéhány miért VAN benne - kiemelten. (Talán akad, aki tudja, hogy azokban az időkben, amikor egyesek pártgyűlésekenájtatoskodtak, teszemazt nyolcvannégyben: jómagam a magánvállalkozás útját törögettem. Az ország első videostúdiójának híre-hamva sincs a NOTEX-ban. (Kilencbetűs vezeték- és keresztnevem a magánvállalkozók abc-tengerében, rossz besorolással és három hibával (!) található meg. Ha nem látnám ott a címemet és telefonszámomat, nyugodtan hihetném, hogy nem is rólam van szó. Megjegyzem, Mišura úr nem vette a fáradtságot, hogy legalább telefonon megkérdezte volna, kívánok-e szerepelni a kiadványában. (Margóra: tőlünk északnyugatabbra úgy tűnik fel, nem csak a pontatlanság, slendriánság, renyheség a „menő". A közelmúltban három cseh szaklap írta hibátlan magyarsággal szedve nevemet. Dehát Prága már tőlünk nagyon messze van...) Más. Drága napilapunkat böngészgetve, gyakran kapom fel taréjomat színháztörténeti pontatlanságokon. Nem is olyan nagyon régen egy illetékes folytatásokban közölte irodalmi színpadjaink történetét éš, „csekélység", éppen az úttörőket felejtette ki. Színművészeti főiskolásokként 1961-ben mutattuk be Korunk és költészetünk címmel az első irodalmi színpadi produkciót. Azon már nem is csodálkozom, hogy a kassai iparisták nem is tudják, hogy valamikor létezett „X"! Mert ha tudnák, akkor talán eredeti nevet kerestek volna. Az akkori X - a JAIK Irodalmi Kis Színpada - nagydíjat is nyert a Jókai Napokon, méghozzá Rózevicz Adattár (Kartoték) című darabjával, Tőzsér Árpád fordításában. (Színház, közönség, kritikus kerestetik... írta a vállalkozást méltatva a tudósító, 1965) Éppen ezért meglepetésemnél csak lógó orrom volt nagyobb, amikor olvasom az Új Szóban, volt osztálytársam, Beke Sándor, nyilatkozatát, miszerint a mi közönségünk eddig még nem találkozhatott a lengyel dráma jeleseivel! Igaz ugyan, hogy nagyon régen volt - jóformán már a századunk második felében! -, de én még arra is emlékszem, hogy nem csak Rózevicze

t rendeztem, hanem két Mrožek-darabot is. A Rendőrséget 1966-ban, ugyancsak a Jókai Napokon mutattuk be, a Strip tease t pedig egy évvel később a JAlK-ban, és a Matesz stúdió-színpadán. Ha már a szklerózisnál tartunk!... Ja, igen! Nagyrabecsült kollégám, Kovács József is rosszul emlékszik. (Örültem a vele készült riportnak!) Azt nyilatkozza, hogy szervező-titkári minőségéből a Thália akkori vezetője állította őt (vissza) a színpadra! „Majdnem" stimmel. A Thália Színpad akkori vezetője először hallani sem akart arról, hogy a szervező-titkár játsszon egy általam Borbélyházra ferdített és rendezett darabban. Ugyanis az Ismeretlen úr civilruhás, orosz tisztre „értelmezett" figuráját (1971-et írtunk!) én csak Kováccsal tudtam elképzelni. A társulatvezető aztán mégis kötélnek állt azzal a kikötéssel, ha á színpadra tévelygő titkár maradéktalanul teljesíti titkári teendőit is! így volt Jóska? Más kérdés, hogy Kovácsnak olyan egyértelmű volt a sikere (tegyük hozzá: az előadásnak is!), hogy minden kimenetelkor nyíltszíni tapsot kapott! így aztán belátták, hogy fontősabb ő színésznek, mint titkárnak. Tény, hogy az akkori színházölő műdirektor politikai okok miatt aztán levette a műsorról - a Solovič-darabot! A szaporodó teljesenmindegy-írások, Inyilatkozatok, történetírások, pontatlanságok, fordítottjaigaz-ságok olvasatán, hallatán elszörnyűlködik az ember. Minek írni (olvasni) valamiről? Akármit? GÁLÁN GÉZA AZ ILLÚZIÓVESZTÉS FILMJEI A politikai élet változásai, melyek a hétköznapok (így a kommunikáció, a gondolkodás, a kifejezés és önkifejezés) történéseit is módosítják-módosíthatják, november 17-e óta, úgy tűnik fel, szabaddá tették az alkotók kezét. A látszólagosság fogalma hangsúlyos. Vonatkozik például arra, hogy az „új kor" emberének is állást kellett foglalnia, s ez, ha művészről van szó, nem minden esetben válik az alkotás javára. Másik érdekesség a „szabad kézzel" kapcsolatban, hogy a politikai tartalmú illúziók ideje lejárt, megkönnyítve és egyben megnehezítve az alkotók dolgát. Bírálni, persze, bármit lehet, csakhogy ahhoz az áttekintésen túl még az a képesség is szükségeltetik, hogy egy, folyamatosan alakuló és formálódó rendszert mutassunk be, pontosabban: adott időben annak keresztmetszetét, amely azonban, összefüggéseit tekintve, még a születés pillanatában érvényét veszítheti. Az alkotóknak nem marad más hátra, mint, hogy az embert mutassák meg ebben az állapotban. Mihez kezd a lehetőségekkel való szembenézés után? Hogyan számol el, mit menekít át, milyen értékeket ismer fel és őriz meg az „új idők" embere? Betekintést nyerve nemrégiben a legújabb szlovák filmtermésbe, elmondhatjuk, bekövetkezett, ami várható volt: a rendezők egy emberként kezdték el bírálni a régi rendszert. A cél a „leszámolás" lett, de minthogy e filmek többsége a forradalom után készült, ott van bennük az illúziótlanság kézjegye is. Az a tanácstalanság, mellyel a hétköznapok embere találkozik, amely nem más, mint a kiszolgáltatottság. Az ember központilag előírt ideálok szerint volt kénytelen élni. Arról vallanak ezek a filmek, hogyan bukdácsolnak az emberek saját sorsukban; magukra maradtak, kénytelenek új ideálok után nézni, vagy szembenézni saját kudarcaikkal. Ennek a szemléletnek példája Juraj Bindzár Járási blues című filmje. Amatőrfilm, legalábbis magába foglalja az amatőrség hibáit és erényeit is. Formán korábbi filmjeinek hagyományaira épít, arra a furcsa, groteszk realizmusra, amely errefelé már Formán kézjegyének számít. Ez a film azonban ezeket a stílusjegyeket nem viszi tovább. Megmarad érdekes látleletnek, és nem mutat túl önmagán. A film óhatatlanul stilizál, új nyelvet alakít ki, jelen esetben a realizmus szintjén. Bár ez tűnik a legkönnyebbnek a valóság megragadásához, a hibák, a ritmuszavar és néhány jelenet nehézkessége itt tűnik ki a leginkább. A dalszövegek viszont jók, a zene és a kép párhuzama, a jó vágás és szerkesztés mellett lendületessé teszi a filmet, amit aztán az amatőrizmus újra fékez. A filmet érdemes megnézni, hiszen nagyonis rólunk szól. Nemcsak az illúzióvesztésről, hanem arról az állapotról, amikor már azt is elfelejtettük, hogy illúzióink lehetnek. Új szlovák mesefilm is készült. Stanislav Párnický rendezésében egy klasszikus Grimm-mesét láthatunk. Hogy menynyire nem hamisítatlan, döntse el mindenki maga. Számomra ez a Csipkerózsika nem más, mint pszichodráma, poénnal a végén. A film egyébként nagyvonalú, látványos, szinte barokkos. A mesében valószínűleg minden a helyén van, csak éppen hiányzik belőle az a bizonyos illúzió, nem varázsol el és nem is ragad magával. Meglepően jó Ján Zeman filmje, a Reggeli ködben. Pontos, jó ritmusérzékkel és dramaturgiával végigvitt alkotás. A film legnagyobb erénye, hogy nem akar több lenni mint, ami: krimi. Megfelelően adagolja az információt, így á feszültséget a film végig tartani tudja, és a nézőt magával ragadja. Már ez is lehet értékmérő. A politikai célzások megmaradnak annak, aminek lenniük kell: utalásnak arra a háttérre, mely előtt a történések zajlanak. Dušan Hanák azok közé a rendezők közé tartozik, aki megbízhatóan jó filmeket tud csinálni. Legújabb alkotása sokban emlékeztet a Csendes örömre, bár a Magánéletek már jóval több ennél: egy nemzedék kórképe. Igényes a szerkesztés, a színész vezetés. Az egész visszafogott, mégis feszültséggel teli alkotás. Műfajaként a lélektani drámát jelölhetném meg, ha nem érezném, hogy a dráma a történésben realizálódik: tehetetlenség, iIIúziófosztottság jelöli az elköszönő nemzedéket. Hogy az egyik szereplő a film végén meghal, nem a drámai „akció" jegyében történik. A halál jóval korábban bekövetkezett nála, mint fizikai valójában. Talán akkor, amikor az értelmetlenségre gondolt, a lemondásokra és a kompromisszumokra. - MÓROCZ MÁRIA