Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-21 / 117. szám, kedd

1991. MÁJUS 21 mmmmmmmmmm mÚJSZÓi MOZAIK TAVASZ A HANGOK ISKOLAJÁBAN MISS KASSA BRACSAZIK Az ismeretlen festő életnagyságú clajképen örökítette meg „tiszteletreméltó Balassa Zsuzsannát" kezében az 1647-es évi alapítólevéllel, mégpedig abból az alkalomból, hogy Kassa városában a stúdiumot folytato nemes ifjaknak konviktust létesített. A kosztot és kvártélyt nyújtó otthont a barokk épületben majd száz éven keresztül a jezsuiták igazgatták; a múlt század elejétől aztan gimnázium, majd reáliskola lett. Balassa Zsuzsanna fürkésző tekintete most is ebben a házban, a kassai konzervatórium igazgatói szobájában pillant az alkalmi érdeklődőre. Ki tudja meddig, a városi múzeum s a képtár is hevesen érdeklődik a festmény iránt, föl is becsültették, úgy kétszázezer korona eszmei értéke lehet a nem annyira művészi teljesítményi, mint inkább történelmi becset jelentő' adomanyozói portrénak. RESTS NAPLÓ MÁSOK ÍRTÁK SZABADGONDOLKODÓI MOZGALOM NAPJAINKBAN Villáminterjúban tájékoztatott a Tvorba című cseh kulturális és politikai hetilap idei 11. száma arról, hogy a múlt év tavasza óta pártokon felül álló, független szabadgondolkodói szervezet működik — az ország egész területére kiterjedve —, mely a természetről és a társadalomról alkotott tudományos világnézet híveit tömöríti. A szabadgondolkodás hazai története a századelőre nyúlik vissza. A szervezetet 1939-ben betiltották. A háború után újjáalakult, de 1954-ben az államhatalom „jóvoltából" végleg beszüntette működését. Olyan helyzetben történt ez, amikor a szatíadgondolkodók székházzal, ifjúsági kulturális központtal, könyv- és lapkiadóval, és önálló (még 1905-ben indult) folyóirattal rendelkeztek. Egyébként a mozgalom hívei közé tartozott Eduard Beneš és T. G. Masaryk is. Josef Jurča, a Csehszlovákiai Szabadgondolkodók Szövetségének főtitkára elmondta, hogy az egyházak és az állam elkülönüléséért, a hívők és az ateisták tényleges egyenjogúságáért szállnak síkra, s fel kívánják hívni a figyelmet valamennyi, a fenti elvet sértő megnyilatkozásra. Az oktatásügy területén olyan törvényes jogszabályokat szorgalmaznak, amelyek biztosítják a szabad iskolaválasztást, egyformán dotálva az állami és az egyházi iskolákat. Véleményt nyilvánítanak a terhességmegszakításról folyó vitában is, ellenezve tiltó intézkedések foganatosítását. Előadások, beszélgetések szervezésével népszerűsítik a mozgalom céljait. Mozgalmuk mibenlétét a főtitkár így határozta meg: „Azért alakultunk, mert országunkban vannak olyanok, akik sorsukat saját maguk akarják kézben tartani, s nem igénylik természetfölötti erők segítségét". VISSZATÉR AZ ÜDVHADSEREG Valamikor nálunk is működött ez az intézmény. Brünnben a Stanék utca 7 alatti épületben volt a székhelye, hangszerek számunkra ugyanolyan taneszközök, mint a gimnáziumban a kréta vagy a térkép. Ezen a szemléleten még kell változtatni, különben a munkánk eredménye látja kárát. Elértük viszont, hogy saját hangolót tarthassunk, ami anyagilag is kisebb megterhelés, mint az örökös bérjavítást fizetni, ráadásul jobb minőségű munkát kapunk, mivel mi választottuk őt és a saját alkalmazottunk. A konzervatóriumnak egy nagy szimfonikus zenekara és egy kamarazenekara van jelenleg, tavaly Spanyolországban turnéztak, azt megtelőzően pedig Görögországba kaptak meghívást egy ritkán játszott Mozart-opera előadására. Újra szorosra fűzték az ellanyhult kapcsolatot a miskolci konzervatoristákkal; mint megtudtam, egyre több alkalmuk nyílik az együttmuzsikálásra. A kassai operaház fiatal énekesei közül sokan éppen ennek a konzervatóriumnak a növendékei voltak. — Válságban az opera — jegyzi meg az igazgató —, egy-egy bemutató után a harmadik-negyedik előadáson alig harmada telik meg a nézőtérnek. — Ennek persze részben oka lehet az is, hogy a kassai Állami Színház, tehát az opera háza is, évek óta átalakítás alatt áll, s az előadásokat a vasgyári művelődési központ nagyszínpadán tartják. Új szakkal bővült a választék, megnyílt az egyházi zeneszak. Kánimaházzal együtt. De 1948-at követően már úgymond egyszerre nem voltak szegények ós rászorulók. Az említett imaházból üzemi klub lett. A csehszlovák kormány tavaly kérte az Üdvhadsereg visszatérését. Az azóta Hollandiából jött tagjai már élénk tevékenységet fejtenék ki Prágában, ami fokozatosan kiterjed más városokra is. A Slobodné slovo (1991. 78. szám) munkatársa az Üdvhadsereg Brünnbe érkezett hollandiai tisztjeivel készített beszélgetést. A már említett épületben naponta tíztől déli tizenkettőig levest, vajas vagy sajtos kenyeret, teát és kávét adnak az odajövőknek. Minden szerdán ebédhez jutnak a nélkülöző nyugdíjasok. Katjee őrnagy holland barátaival ruhagyűjtést szervez. Már megérkeztek az első szállítmányok. Az Üdvhadsereg hazánkat a segítségre utalt országok közé sorolja. Lehet, hogy ez számunkra nagyon szomorú dolog, de még szomorúbb az éjszakai pályaudvarok toprongyos elesettjeinek és a bűnöző elemeknek a látványa. Katjee őrnagy arra a kérdésre, miként tud különbséget tenni, hogy ki az, aki rá van utalva a segítségre, s ki lenne képes (ha nem lenne lusta) maga is megkeresni a betevőt, azt válaszolta: „Mi nem vizsgáljuk, ki miért jön hozzánk. Enni kap és meghúzódhat nálunk mindenki, aki ezt kéri... Hol van az megírva, hogy a jól öltözött embernek nem lehet szüksége segítségre?" Elmondta még, hogy társadalmi alkalmazkodásra képtelenek jócskán akadnak Hollandiában is. A kábítószerélvezők, az utcalányok és AIDS-betegek sokkal többen vannak, mint Csehszlovákiában. Nálunk viszont jóval több a részeg, a nőket is beleértve. „Ne haragudjanak, de Hollandiában egész évben nem láttam annyi részeg nőt, mint önöknél egy hét alatt" — jelentette ki. Az Üdvhadsereg szervezeti és működési rendje iránt is érdeklődött a riporter. Megtudta, hogy tagjuk lehet minden hívő, emberszerető egyén, de a szociális gondoskodás területén szerzett szakmai képzettséggel rendelkezniük kell. A sorkatonaként felvett jelentkezők — ha komolyabb elhivatottságot éreznek magukban — kétéves tanfolyamon vesznek részt, de utána még további három évig tanulnak, esti tagozaton. A tisztek fizetés nélkül végzik munkájukat. Az Üdvhadsereg biztosítja számukra a lakást, megélhetésükhöz pedig működésük torokat, énekkarvezetőket, templomi előénekeseket képeznek. A liturgikus zenét a pólyi pap, Konečný plébános úr tanítja. A 360 diák közül évente 13-15 magyar nemzetiségű. — Nyelvi problémáik csak eleinte vannak, mire érettségire kerül a sor, nem is lehet tudni, ki a született magyar, és ki a szlovák — tájékoztat az igazgató. Ő maga különben — régi kassai lévén — a városban egykor használt mindhárom nyelvet bírja. — Nagyapámnak textilüzlete volt a Fő utcán, emlékszem, mindig szepességi segédeket vett föl, mert az<?k németül is, szlovákul is, és persze magyarul is tudtak. Kopogtatnak az igazgatói iroda ajtaján. Diáklány kér eligazítást az iskolaigazgatótól. Miután a dolgot tisztázták, Lengyel úr atyai büszkeséggel mutatja be Balogh Anettet: — Most végez nálunk Anett, brácsa szakon. Még le sem vizsgázott teljesen, s már föl is vették Pozsonyba, a zeneművészeti főiskolára. Különben nemrégiben nyerte el a Miss Kassa címet. — Ez utóbbi persze már nem az iskola érdeme, hanem a természeté, amely külsőt is adott a belső értékek mellé. Bizony, egyszer igen kellemes látvány lesz a hangversenypódiumon. Fél év múlva tehát Anett a fővárosi diákéletet szokja majd, egykori igazgatója, Matej Lengyel pedig nyugdíjas pedagógusként fogja megosztani szabadidejét a kertművelés és a zongoraoktatás között. Mert a tanítást nem hagyja abba teljesen. Szükség van rá. A Balassa Zsuzsánna kegyéből épült régi épületben pedig a munkaszünet ellenére is zajlik az élet, szól a muzsika. Szelíd hangzavar kísér ki a konzervatórium kapuján. Fölkapom az egyik dallamot, s magamban dúdolva viszem tóvább a tavaszi utcán. BROGYÁNYI JUDIT helyén, az illető ország törvényei szerint létminimumként megállapított összeget kapnak. A jótékonysági tevékenység anyagi fedezete ruhaeladásból és ajándékokból származik. Az Üdvhadsereg csehszlovákiai működéséről a hollandiai tagok gondoskodnak. Jelenleg nálunk a szervezetnek nincs tagállománya. De kisegítő munkatársak már akadnak, sőt az Üdvhadsereg soraiban a katonaköteles fiatalok a pótszolgálatot is letudhatják. A BESÚGÁS MINT MUNKA Az štB ügynökei a letűnt rendszerben élveztek ugyan anyagi és egyéb előnyöket (például utazhattak külföldre), de többségük nem részesült közvetlen juttatásokban. Alkalom adtán ugyan kaptak bizonyos, figyelmességnek szánt, italt tartalmazó ajándékcsomagot, de állandó jövedelmet az ŠtB nem biztosított — hangsúlyozza Jirí X. Doležal, a Polgári Fórum Koordinációs Központjának hetilapjában, a Fórum idei 17. számában. Leplezetlen iróniával írja: „A Szövetségi Alkotmányvédelmi Szolgálattal kapcsolatos javaslat a piacgazdálkodás realitásaiból indul ki. Hisz ki hajlandó feljelentgetni csak úgy ingyen. »Az együttműködésért járó ellenszolgáltatást a Szövetségi Szolgálat előírásai szabják meg...« — olvashatjuk a javaslatban". Az új ügynökök tehát állandó jellegű jövedelemforrással számolhatnak. „Csak azt nem tudom, hogy idö vagy teljesítménybérben fizetik-e majd őket. Netán darabonként" — írja a szerző. Kifejezett vívmánynak és előrelépésnek tekinthető a kármegtérítés. A javaslat indoklása nem feledkezik meg arról, hogy az ügynök testi sértést vagy egyéb károsodást szenvedhet. Ilyen esetben pedig munkahelyi balesetért járó kártérítésre tarthat igényt. „Tulajdonképpen van ennek logikája — amennyiben a besúgást munkának tartjuk, vagy ha annak köszönhetően, hogy besúgó vagyok és kiverik a fogamat, munkahelyi balesetet szenvedtem. Kérdéses viszont az alaptétel. Úgy vélem, hogy 1989-ben a novemberi eseméhyek idején a Letnán tüntető tömeg nem olyan társadalomért szállt síkra, amely a besúgást munkavégzésnek minősíti — állapítja meg Jirí X. Doležal. (sf) TÓTH LÁSZLÓ Kiskata olyan magas, mint én. Julijul, aki tizenhat hónappal fiatalabb nála, magasabb. Kiskatának azt magyarázom, nem kell feltétlenül kínos helyzetbe hoznia azokat a magam korabeli úriembereket, akik — megtévesztve attól, hogy testileg koránál is fejlettebbnek tűnik — udvarias „Csókolom!"-mal, „Kezét csókolom! "-mai köszönnek neki, azzal, hogy köszönésüket ugyancsak hangos „Csókolom!"-mal viszonozza, csak azért, mert kis(ebb) korában ennek a köszönési formának a használatát szokta meg a felnőttekkel szemben. A lányaimról beszélek. Mert az Ákombákom című mesekönyvem két csetlő-botló, setesuta, kedvesen bájos alakját, Kiskátét és Julijult természetesen róluk mintáztam meg tíz-tízegynéhány évvel ezelőtt. Később belekezdtem egy meseregénybe is, melyben ugyancsak őkkeveredtek volna mindenféle látványosabbnál látványosabb, izgalmasabbnál izgalmasabb kalandba, melyekből magától értetődően minden esetben a jó, tehát ők kerültek volna Könyveim között matatva egy húsz-huszonegy évvel ezelőtti antológia akadt kezembe a minap. Az Egyszemű éjszaka. Az antológiának induló költőként, pályakezdő poéta-süvölvényként magam is szereplője voltam, sőt a címadó vers, a címadó metafora is tőlem származik. Más szóval, én is tagja voltam — ma már így mondom: nagy szerencsémre én is tagja lehettem — annak a nemzedéknek, mely a hatvanas évek második felének erre oly kedvező társadalmi légkörében tehette meg zajos fogadtatástól kísért első tétova lépteit. Húsz-huszonegy éves voltam akkoriban. Negyvenen túl viszont az ember egyre hajlamosabb az emlékezésre. Igy aztán az antológia váratlan kezem ügyébe kerülése is az emlékképek sorát indította el bennem. Közülük azonban most csak egynél időznék el néhány mondat erejéig ebben a jegyzetben. A szóban forgó kis kötet tudvalevően a hatvannyolc utáni csehszlovák — nevezzük nevén: husáki — konszolidáció első óráiban jelent meg 1970-ben, de már a megjelenése előtt is több támadás érte, melyek közül a politikai színezetűek sem hiányoztak. így, utólag értékelve az antológia által kavart indulatokat, a zajos fogadtatásért tulajdonképpen hálásak is lehetünk, hiszen az mindenekelőtt arra volt jó, hogy szélesebb körben is fölkeítse a figyelmet és az érdeklődést néhány poéta (-ön)jelölt iránt. Ami azonban az Egyszemű éjszaka kapcsán most oly hirtelen előbukkant emlékezetem legmélyebbre temetett rétegeiből, az talán mégsem ezzel a vitával van közvetlen összefüggésben. Történt ugyanis, hogy az antológia megjelenésének napjaiban éppen Budapesten jártam, s mivel a magammal hozott példányokból az egyik barátomnak már nem jutott, gondoltam, veszek hát egyet neki is. A könyvesboltban azonban, amelyikbe betértem, azzal fogadtak, hogy bár a keresett könyvből az előző napon valóban kaptak néhány példányt, de azokat — telefonutasításra — szinte a rákövetkező órában már ki is kellett vonniuk a forgalomból. Állítólag az antológia néhány versét illetékes helyek illetékes elvtársai politikai szempontból nem találták megfelelőnek. Később, az inkriminált, a magasabb helyeknek nem tetsző szövegek, illetve szöveg6 ki győztesen. A meseregényt azóta sem fejeztem be, bár időről időre újból és újból előveszem. Kiskata és Julijul azonban időközben kinőttek ebből a regényből. És kinőttek, kinőnek lassan a mesék világából is. Az igazi kalandok, küzdelmek, nehézségekés próbatételek azonban csak most várnak, s az igazi veszedelmek is csak most leselkednek rájuk. Tudvalevő, hogy a mesék világában a jó mindig győzedelmeskedik a rossz fölött, s utaltam rá, hogy írás közben én is ehhez a(z arany) szabályhoz tartottam magamat. A mesék világában Kiskata és Julijul is játszva megbirkózott a leggonoszabb és legveszedelmesebb erőkkel és furfangokkal is. Az élet azonban másképpen, más szabályok szerint ír, Éppen ezért szorongva figyelem most bennük a kamasz első lépéseit az önállósodás, a felnőtté válás útján. Szorongva, ám ugyanakkor bizakodva is. Szorongva, mert akár tetszik, akár nem, bele kell törődnöm, hogy a felnőttek világában nem feltétlenül lesz ilyen könnyű dolguk. De bizakodva is, mert a mesék világának ismerete, a mesevilágban való eligazodás képessége nélkül — s azért arra az anyjukkal együtt gondosan ügyeltünk, hogy a mesé(k)ből bőven kijusson nekik — sokkal, de sokkal nehezebb lenne. Sok szerencsét hát! — kívánom most a lányaimnak. Ha bajban vagytok, gondoljatok mindig Kiskatára és Julijulra. Nekik mindig sikerült túljutniuk a nehézségeken. Nektek is sikerülni fog. Nektek is sikerülnie kell. Sok szerencsét hát, Katalin kisasszony, sok szerencsét, Júlia kisasszony! részek után nyomozva sikerült megtudnom, hogy ezek egyike — a többire már nem emlékszem, ez is csak az indokolás égbekiáltó képtelensége miatt maradt meg az eszemben — Németh István Történelmi pillanat című kis opusza volt. Idemásolom: „Betévedt az utcánkba / egy rinocérosz.../ Történelmi pillanat: / A hentesüzlet előtt /egymásba ért az / asszonyok fara." A hivatal logikája szerint ugyanis ez az első pillantásra ártatlannak tűnő groteszk rögtönzés nem volt más, mint a béketábor szilárdságát és egységét fenyegető tiltakozás Csehszlovákia szovjet (és magyar stb.) megszállása ellen. Hogyan? Először én sem akartam hinni a fülemnek. Ettől független tény azonban, így a magyarázat, hogy a szocialista államiság és jogrend, továbbá az annyiszor és oly harciasan emlegetett béketábor szilárdsága és egysége (meg effélék) fölött őrködő magas hivatal éber és hithű szövegelemzői a költő utcájába betévedő ősállatot a megszálló seregek tankjával (!!!) azonosították, a hentesüzlet előtt toporgó asszonyokat megelevenítő képben pedig az" ily módon elképzelt jelenettel szoros öszszefüggésben levő felvásárlási láz költői ábrázolását vélték fölfedezni. Általában az ilyen és efféle hozzáértő interpretációk hallatán szokott —" Arany János-i indulattal — az emberből feltörni: „Gondolta a fene!" Utólag azonban egyre világosabb lett számomra, hogy e mögött az eset mögött is egy beteg, már a világra jötte, már a fellépése pillanatában is halálosan beteg, pszichopata hatalom torz, mindent a maga képére formáló és a maga kényekedve szerint magyarázó logikáját kell látni. Németh István barátom rinocérosza tehát voltaképpen a diktatúra utcájábatévedt be, s az hirtelen önmagára ismert, illetve egyszeriben önmagával, önmaga sorsával is szembesülni kényszerült az ősállatban. A mi tagadás, szokatlan kép talán ezért bőszíthette annyira. Azóta, mondom, eltelt néhány év. És háľistennek, mára már a magát demokratikusnak becéző diktatórikus szocializmus is oda került— legalábbis a mi térségünkben —, ahová való. A múzeumba. A rinocérosz-csontvázak mellé. KISKATÁRÓL, JUUJULRÓL MEG A WIULÓ IDŐRŐL RINOCÉROSZ A DIKTATÚRA UTCÁJÁRAN