Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-03 / 103. szám, péntek

1991. MÁJUS 3. . ÚJ szól n/-\z_/-u r\unr\nr TISO IGEN? HORTHY MIÉRT NEM? Bíeiíí O

ndrej Plško lévai olvasónk a Vasárnap március 19-i számában megjelent A Tiso-per a vádló és a védő szemével című írásra reegált. Felteszi a kérdést, hogyan végződött nagybányai Horthy Miklós ügye, mert közte és Tiso között nem lát nagy különbséget. A magyar hadsereg is Hitler oldalán harcolt és Magyarországról is elhurcolták a zsidókat, sőt többet, mint Szlovákiából. Ugyanakkor e háborús és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények nem írhatók csak Szálasi számlájára. Ugyanakkor Tiso a bitófán végezte, míg Horthy békességben halt meg Spanyolországban. Levélírónk levonja a következtetést, hogy kettőjük között a különbség nagyon egyszerű: a szlovákok Tiso elnökkel önálló államot mertek létesíteni és ezt a bátorságot a jövőre nézve is meg kellett torolni. Nos, túl sok a kérdés. A kimerítő válaszadás igénye nélkül néhány dolgot mégis érdemes tisztázni. Annál is inkább, mert levélírónk azzal zárja sorait, hogy lapunk a Horthyüggyel bizonyára nem fog foglalkozni, mivel „ elvégre az olvasó szája íze szerint kell írnia, ha nem akarja, hogy csökkenjen a példányszáma ..." Ez a megállapítás sértés először is a szerkesztőség számára. Lapunk igyekezett tárgyilagosan foglalkozni a magyarországi vonatkozású eseményekkel és politikusokkal egyaránt. Másodszor, sértés az olvasók számára, mert honnan veszi a levélírónk azt a bátorságot, hogy a szlovákiai magyarokról feltételezve: Horthy politikájának nem tárgyilagos megítélését, hanem annak valamiféle megszépítését óhajtják, ahogy ezt ő épp az önálló szlovák állam létrejöttével kapcsolatban teszi. A délszlovákiai magyaroknak az első köztársaság polgári demokratikus viszonyai után nagyon is keserű tapasztalatai voltak a Horthy-rendszerrel, az anyaország velük szembeni akkori politikájával. De az „anyaország" lakossága se énekelhet róla dicshimnuszt (mint ahogy nem is teszi), mert az ő uralkodása csak nyomort és sok-sok szenvedést hozott neki. Tiso és Horthy szerepének összevetése mégis tisztázandó. Ha a per nem is teljes objektivitással tárta fel Tiso politikai tevékenységét, egy máig is hamisan éltetett mítoszt mégi_s eloszlatott. Az önálló szlovák állam kikiáltása korántsem Tiso és nem is az akkori szlovák politikusok kizárólagos érdeme. Tiso eredeti politikai programja nem önálló állam, hanem autonómia megteremtése volt. Hitler épp Horthy irredenta törekvéseivel érvelve gyakorolt nyomást Tisóra, hogy az önálló szlovák államot létrehozza. Sőt, Tiso a perben kijelentette: „Ha Hitler nem gyakorolt volna erőszakot, a szlovák parlament soha nem szavazta volna meg a szlovák önállóságot." Tehát nemcsak Tiso, hanem a szlovák politikai képviselet is csupán kényszer alatt cselekedett. Nem holmiféle bátorság, hanem éppen a Hitlertől való félelem jellemzi az önállóság kikiáltását. És ez óriási különbség, bármily szempontból is vizsgáljuk az eseményeket. Nem vitatjuk, hogy ezzel a szlovák nemzet régi álma vált valóra, de ennek meg is volt a politikai ára! Az önálló szlovák állam a második világháború vesztes országának listáján lett volna, ha nem újul meg a Csehszlovák Köztársaság, amelynek keretében a szlovák országrész a győztesek közt szereplő egységes állam részeként megúszhatta a felelősségrevonást. Ennyit egy hamis mítoszról. Most pedig néhány szót arról, miért nem szerepelt Horthy a háborús bűnösök listáján. Mert végeredményben nem szerepelt. Talán kisebb bűnök terhelték, mint Tisót? A szlovák államból kevesebb zsidót hurcoltak el, mint Magyarországról - érvel levélírónk. Igaz, de Magyarországon több zsidó élt. Bár míg a szlovák kormány gyorsan végzett a zsidókérdés „megoldásával", sőt minden egyes zsidóért 500 márkát fizetett a birodalomnak, Horthy ezt Hitler minden nyomása és neheztelése ellenére is a a végsőkig halogatta, s a zsidók gettóba kűlönítésére, majd elhurcolására csak azután került sor, hogy a német csapatok (megint csak Horthy tiltakozása ellenére) megszállták Magyarországot 1944 márciusában. H

orthy bizonyos csatornákon keresztül kapcsolatot tartott a szövetségesekkel - a Szovjetuniót kivéve. Végül pedig a németek által megszállt és szigorúan ellenőrzött ország kormányzójaként 1944. október 15-meghirdette a fegyverszünetet. Az akkori politika naivságára és elvakultságára jellemző, hogy ezt a fegyverszünetet előzetesen nem készítette elő és magát a Magyarország területén harcoló szovjet hadvezetést is felkészületlenül érte. E sikertelen kísérlet egyetlen magyarázata, hogy Horthy az utolsó pillanatig remélte: a nyugati szövetségesek egy balkáni partraszállás következtében a szovjet csapatoknál előbb érnek Magyarországra. Horthyt végtelen kommunístaellenessége gátolta abban, hogy a szovjetekkel előzetesen tárgyaljon. Horthy a német csapatokat nem hívta be országába, ahogy ezt Tiso tette a felkelés leverésére. Meghirdette a fegyverszünetet, amiért azután Hitler erőszakkal lemondásra kényszerítette, majd lényegében deportálta családjával együtt. Tessék, nagy általánosságban ennyi a különbség a magyar nép többsége által is gyűlölt Horthy diktátor és Tiso között. Bizonyára a szövetségesek mindezt mérlegre téve döntöttek úgy, hogy Horthy nem került fe| a háborús bűnösök listájára. Levélírónk felteszi a kérdést, vajon a Rákosi-klikk háborús bűnösként ítélkezett volna-e a volt kormányzó fölött. Ismerve Rákosiék osztályszemléletét, minden bizonynyal igen, hisz az ő fehérterrorja juttatott bitófára ezreket, az ő rendszere nyirbálta évtizedeken át a szabadságjogokat és az ő kormánya hajtotta a rosszul felszerelt és eleve halálra ítélt magyar katonák tízezreit a szovjet frontra, mert Hitler kezdeti sikerei láttán könnyű ós gyors zsákmányt remélt. Hiába esedezett azután Hitlernél, hogy a német kudarcok hatására honvédéit hazahozza. A magyar nép méltán ítélkezhetett volna Horthy fölött. Épp elég bűne volt. Ám a nemzetközi politikában ha nem is pozitív, de Tisonál kevésbé negatív szerepet játszott. Természetesen a szövetségesek akkori szemléletének megfelelően. E

zek köztudott dolgok és talán kár is lenne velük foglalkozni, ha sokan nem élnének még most is bizonyos tévhitben. Ugyanis az eddigi történetírás Tiso tevékenységét is csak fehér vagy fekete színben ecsetelte (és értékelte). Ugyanígy hiányzik a teljes kép Horthy szerepéről is. A történészeknek és múltkutatóknak még e téren is akad épp elég teendőjük. ZSILKA LÁSZLÓ HOLNAPTÓL MINDEN SZOMBATON: NEW YORK EXPRESS Tíz napja jelent meg először lapunk mellékleteként Szlovákiában is a New York Express. Az érdeklődés szinte napról napra növekszik az első magyar hirdetési világlap iránt. Egyre több kitöltött hirdetőkártyát kapunk magánhirdetőktől, vállalkozóktól és közületektől is. Nem csökken az érdeklődő, bizonyos részletkérdéseket tisztázni óhajtó levelek és telefonok száma sem. * * .. ... k k k k k k i* * * * * k k i V * it i Mt k * -k k 1 J\V t^* * i

( kSzámunkra is meghökkentő kérdést gimnazistaként bemutatkozó leányok tettek föl, akik arról érdeklődtek, hogy mi is az a pénzesutalvány? Hát a csekk! - válaszoltuk kissé meglepődve. Akkor mért nem úgy írták? - Azért, mert van szép magyar megnevezése: pénzesutalvány. - És miért éppen zöld pénzesutalványon kell befizetni a hirdetés összegét? - hangzott az újabb kérdés a vonal túlsó végén. - Mert ilyen típusú pénzesutalvány remélhetően minden postán beszerezhető. - Kösz, és mi is hirdetünk! Sokan gondolkodnak így, mert ez a világlap valóban páratlan lehetőséget kínál: a hirdető egyszer fizet, s a kívánt szöveg egy időben jelenik meg több országban: az Egyesült Államok nagyvárosaiban és minden olyan vidékén, ahol magyarok laknak, továbbá Magyarországon, Szlovákiában, s rövidesen Kárpátalján, Erdélyben és Izraelben is. A lap segítheti a szomszédos országok határa mentén (például a Bodrogközben ós Kárpátalján, illetve Észak-Magyarországon, vagy a Csallóközben és a Kisalföldön, illetve Burgeriandban) élő vállalkozókat és vállalatokat az emberi és üzleti kapcsolatok kialakításában. Több olvasónk kérdezte, miért szombaton jelenik meg a hirdetési melléklet. Hamarabb semmiképpen sem tudjuk közölni, mert az oldallevonatok szövegét csütörtök este kapjuk meg Budapestről. Egyébként csaknem minden hazai és külföldi napilap a hét végi számában (példaként a pozsonyi Prácát említjük) közöl nagyobb terjedelemben hirdetéseket. Mi is így teszünk, s ha a hírlapterjesztő vállalat eleget tesz kérésünknek, akkor megemeljük szombati számunk példányszámát, hogy minden érdeklődő megrendelhesse, illetve megvásárolhassa az Új Szót és szombati mellékletét, a New York Express-t. Holnaptól tehát minden szombaton olvashatják a mellékletet, s ha úgy gondolják, még tőben hirdethetnek a New York Express-ben. Egyébként ebben a számban minden érdeklődő részletes választ kap a legfontosabb kérdésre: mennyiért és hogyan hirdethet. * * ür * it k k it if k--k fr it ik -k k: * "k k k -k k it k k: k^ •k k it it it k' ik it it k -k k k k it it it \ k it k it k it + TÜRELMETLEN JOBBOLDAL Mostanában egyre gyakrabban jelennek meg írások a csehországi sajtóban, amelyek szerzői hovatovább teljesen leplezetlenül szorgalmazzák Alexander Dubček leváltását a szövetségi parlament elnökének tisztségéből. Az árnyaltabban fogalmazók arra hivatkoznak, hogy a politikai erőviszonyok megváltozása miatt lenne szükség őrségváltásra a legfelsőbb törvényhozó szerv élén, azok pedig, akik „meredekebben" fejtik ki véleményüket, kerek perec kinyilvánítják, hogy a Prágai Tavasz főszereplőjének kommunista múltja lenne a „menesztés" oka. Az újságolvasók zöme még Csehországban is vegyes érzelmekkel fogadja ezeket az eszmefuttatásokat, Szlovákiában pedig - természetesen a primitíven antikommunistákon kívül - a szó szoros értelmében szentségtörésnek tekintik a csehországi jobboldal háza tájáról származó utalásokat. Még bonyolultabbá tette a helyzetet, hogy a Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalom keretei között elmérgesedett, majd kettészakadással végződött politikai küzdelem kellős közepén Alexander Dubček kijelentette: a Mečiar-pártiaknak ad igazat. És meg is indokolta állásfoglalását. Baloldali érveket sorakoztatott fel, és kifejtette: nem egészen ért egyet azokkal, akik a gazdaság következetes átalakítására törekedve csekély megértést mutatnak a bérből és fizetésből élők problémái iránt. Más szóval: a parlamenti elnök szerint nem „vadul" liberális piacgazdaságot kell hazánkban kialakítani, hanem szociális piacgazdaságot. Az egyszerű dolgozó nyeltére lefordítva ez azt jelenti, hogy a gazdaságátalakítást irányítóknak szüntelenül és éberen figyelniük kellene, az életszínvonal romlása során nem lépjük-e át az elviselhetőség határát. Noha ott még nem tartunk, hogy Dubček múltját és pozícióját véres verejtékkel kellene a vele rokonszenvezőknek magyarázniuk és védelmezniük, már most sem árt leszögezni, hogy az orruknál messzebb látó cseh politikusok is abszurd ötletnek tekintik a parlamenti elnök leváltását szorgalmazó javaslatokat. És itt nemcsak érzelmi mozzanatok játszanak közre (aki csak az emóciókra hivatkozik, az a politikában egyébként is futóhomokra épít), hanem elsősorban racionális meggondolások. Kétségkívül destabilizálná a csehszlovákiai helyzetet, ha a parlament többsége úgy döntene, hogy az elnöki székben mással váltja fel Dubčeket. Ha azt mondjuk, hogy egy ilyen intézkedés ma ártana az ország egységének, rendkívül enyhe megfogalmazást alkalmazunk. Nem vitás, hogy ha a parlament elé terjesztenének egy Dubček elleni bizalmatlansági indítványt, Szlovákia lakosságának döntő hányada a szó szoros értelmében szlovákellenes gesztusnak tekintené az ilyen kezdeményezést. Nem lenne nehéz bebizonyítani, hogy a csehországi politikai életben is hatnak erők (szerencsére nem dominánsak), amelyek úgy látják, jobb lenne ha különválna a két köztársaság. Vannak az ország nyugati részében politikai erők, amelyek a zsarolással határos módon szellőztetik az ilyen nézeteket, miközben Szlovákia geopolitikai adottságait emlegetik, konkrétan arra utalva, hogy a Tátra alji köztársaság történelmi távlatban nem lenne képes magát szomszédaitól megvédeni. Rendkívül veszélyesek az ilyen spekulációk. Veszélyesek Csehszlovákia egységére nézve, de nem kevésbé veszélyesek a keleteurópai térség nyugalma szempontjából is. Még a Dubčeket teljesen csak észérvekkel védelmező jobboldali politikusok argumentumai sem elhanyagolhatók. Szerintük már csak azért sem lenne ésszerű lépés a házelnök leváltása, mert Dubček világszerte hallatlan népszerűségnek örvend. Vajon mit szólna hozzá Nyugat-Európa, ha kiderülne, hogy Prágának már az olyan személyiség sem elég jó mint amilyen az 1968-as nagy kísérlet főszereplője. De van egy teljesen szlovákiai vonatkozása is a törvényhozási elnök leváltása kérdésének. Az, hogy a Mečiar-párthoz csatlakozott. Szlovákia volt miniszterelnökét jól megismerhettük 1990 júniusa óta. Ambiciózus politikus. Annyira ambiciózus, hogy félő, olyan politikai erőket is igénybe venne egy adott pillanatban, amelyek hatására Szlovákiában nem is annyira a szociális szempontokat tartanák elsősorban szem előtt, mint inkább a nemzetieket. Nagyon valószínű, hogy Dubček jelenlétének, tekintélyének köszönhetően mérséklődnének, még jobb esetben kiküszöbölődnének ezek a hatások. A Dubček elleni támadások a primitív antikommunizmus megnyilvánulásai. Olyan emberek is felsorakoznak ellentáborában, akik 1968 után a konszolidátorokhoz csapódtak, és ott is maradtak egészen 1989 végéig. Azokra az érettségi előtt álló gimnazistákra emlékeztetnek, akik úgy gondolják, hogy ők nagyobb fizikusok, mint Isaac Newton. Az ilyenek azzal érvelnek, hogy olyan természeti törvényeket is ismernek, amelyekről Newtonnak, az emberiség díszének (egyik kortársa így nevezte a nagy felfedezőt) fogalma sem volt. Az oroszlán olyan mint a macska, csak egy kicsit nagyobbacska. TÓTH MIHÁLY ELODÁZOTT TÁRGYALÁS EGYELŐRE 2000 KORONA A MINIMÁLBÉR Április utolsó napján ismét tanácskoztak a szakszervezetek, a munkáltatók és a kormány képviselői - s a legfontosabb napirendi pontban - a minimálbér valorizálásának kérdésében - ismét nem született döntés. A januárban aláírt általános egyezmény szerint a minimálbér összege 2000 korona - s ennek valorizálásáról már két ízben tárgyaltak. Legutóbb a kormány 2200 koronát javasolt, a szakszervezetek 2400-at, a munkáltatók pedig - érthető! - ragaszkodtak a 2000 koronához. S nem tudták eldönteni: valo-rizáljanak-e vagy sem. A mindjobban romló megélhetési viszonyok között januárban a 2000 koronás minimálbér még viszonylag tisztességes összeg volt, de májusban... Tehát valorizálni illene. Sőt, emelni. A szakszervezetek és a munkáltatók érdekei ellentétesek, de a szakszervezeteknek ki kell tartaniuk követeléseik mellett. Különben az általános egyezményben emlegetett „szociális béke" könnyen szociális békétlenséggé fajulhat... Az április végi tárgyaláson egyvalamiben megállapodtak a tárgyaló felek - mégpedig abban, hogy május végén ismét tárgyalnak a minimálbérről ... - ho -