Új Szó, 1991. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1991-05-03 / 103. szám, péntek

JJJSZOi SZÁZSZOR INKÁBB ILYEN „CIRKUSZ" A CSEMADOK ORSZÁGOS KÖZGYŰLÉSÉNEK MARGÓJÁRA Az előzmények viharos, mi több, botrányos jeleneteket sejtettek. Merthogy némely heves magyar urak még veréssel is fenyegetőztek, ha bizonyos, ugyancsak magyar urak meg mernek jelenni a közgyűlésen. Ne sápadjunk el! Tudjuk, milyen évtizedek után vagyunk, meg hogy hol vagyunk. Közép-Kelet-Európa veszekszik, verekedik - miért éppen mi lennénk kivétel? Szavakra veréssel válaszolni - úgy tűnik fel, e tájakon, sajnos, még jó ideig belefér a demokrácia fogalmába mint a szabad véleménynyilvánítás és párbeszéd egyik formája.. Legyen bár szó „csupán" kultúráról. Persze, kiderült: azért nem eszik olyan forrón a kását. Hála Istennek! így legfeljebb viharos jelenetek tanúi lehettünk a Csehszlovákiai Magyarok Demokratikus Szövetségének országos közgyűlésén. Mely jelenetek azonban így is sok küldöttet letaglóztak. Tiszta cirkusz! Méltó ez emberhez? Alpári színvonal! így veszekedni?! Mint a parlamentben! Nahát! Ez elkeserítő. Csalódott vagyok. Manipuláció! Inkább ülne le! Ilyeneket és még ilyenebbeket lehetett hallani mindkét napon, a többórás, szünet nélkül zajló vita közben és után. Ja, és még egyet: két magyar három felé húz! (Bár utólag már hiába okos az ember, azért zárójelben írjam le, egyikmásik zűrös jelenet, váratlan, jogászok azonnali szakvéleményét követelő fordulat - szerencse, hogy van Szabó Rezsőnk és Rózsa Ernőnk - megelőzhető lett volna, ha a közgyűlést előkészítő személyek, bizottságok alaposabb munkát végeznek, ha még a közgyűlés előtt, a párbeszéd lehetőségével élve, sikerül tisztázni néhány félreértést, illetve konfliktust, ha a személyi ügyeket előkészítő bizottság idejében lát munkához, ha végül is nem marad el az országos választmány április elejére tervezett tanácskozása - ma sem tudom, miért nem valósult meg -, mely segíthetett volna például a tisztújítással összefüggő problémák megoldásában. Bár ki tudja? Megint szembe találtuk magunkat azzal a kérdéssel, mellyel mindenkor, ha megfelelő, rátermett magyar nemzetiségű személy kerestetik valamilyen vezetői posztra. Akik vannak, pontosabban, számításba jöhetnének, vagy biztos állásban, hivatásuknak élve foglaltak, vagy különböző okokra hivatkozva nem vállalják az új feladatot, vagy elkötelezték magukat valamelyik politikai mozgalmunk csúcsszervében. De az is az igazsághoz tartozik, hogy nem dúskálunk kiemelkedő, kiemelhető emberekben, aminek okai természetesen a múltban, múltunkban, a szociológiai tárgykörébe tartozó társadalmi, valamint a korábbi kisebbségpolitikai összefüggésekben is rejlenek.) Én mindenesetre rosszabbat vártam. Főként az elmúlt egy évben ellenünk elkövetett támadások, rágalmak sokaságára, továbbá az említett előzményekre, a tavalyi rendkívüli közgyűlés, az idei járási konferenciák és más magyar fórumok tapasztalataira gondolva, no meg egy kicsit ismerve magunkat, nekikeseredéseinket, hőköléseinket, forrófejűségünket, hamar hamvában haló felbuzdulásainkat, erőfitogtatásainkat, elérzékenyüléseinket, amikor például elkezdjük énekelni a magyar himnuszt, de bezzeg lapulunk vagy eloldalgunk, amikor egy téglát kellene odébb tenni a magyarságért. Őszinte leszek: vártam siránkozást, hogy mennyire elnyomnak bennünket, vártam szittya kirohanásokat, egyetértő bóiogatást kiváltó panaszáradatot, szépen hangzó üres beszédeket, magyarkodást. Egy-két, valóban szélsőséges megnyilvánulást leszámítva, és minden zaj ellenére - nem ez történt Galántán. Szerencsére. A közgyűlés jószerivel valamennyi mozzanatában arra irányult, mi felada volt: választ találni a kérdésre, hogyan tovább, Csemadok. Úgy gondolom, a feladat teljesült. A szenvedélyes hozzászólásokból, a felugrálásokból, amikor a küldöttek egymás kezéből kapták ki a mikrofont, a nézetek, vélemények heves ütközetéből (mégha egyik-másik mögött be nem vallott, tehát hátsónak mondható szándékok munkáltak is), továbbá a tanácskozás izzó hangulatából, az egész dinamikájából én a megújítás, a máskéntgondolkodás és máskéntcselekvés erős óhaját, a jobb akarását olvastam ki. Azt, hogy kell a Csemadok, hogy fontos a Csemadok. Honi magyar kultúránk jövőjének alakulása. Hölgyeim és Uraim! Cirkusz ide, cirkusz oda, százszor inkább ilyen közgyűlés, mint olyan, amilyeneken az elmúlt évtizedekben ültünk, amikor dedósként kezelve bennünket előre megmondták, hogy mit mondhatunk, amikor hőstettnek számított egy-egy mégis, ha félve is kimondott, őszinte vélemény, (persze csak a mi magyar berkeinkben, mert más, felsőbb körökben nyomban feketelistára került az illető, akire nem árt majd odafigyelni). Százszor inkább ilyen közgyűlés, mint amilyenek a szájkosarasak voltak, melyeken fegyelmezetten unatkoztunk, keresztrejtvényt fejtve, vagy absztrakt alakzatokat rajzolgatva a noteszben. Százszor inkább Hyen „cirkusz"! (bodnár) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Lakitelek Alapítvány paraszti önéletíró pályázatot hirdet! A pályázaton részt vehet minden, határainkon innen és túl élő, hatvan éven felüli parasztpolgár. Pályázni lehet teljes önéletírással, vagy életünk egy-egy sorsfordító, megrázó, az utókor számára különösen tanulságos szakaszának részletes bemutatásával, az emberi élet természetes fordulói (gyermekkor, házasság, sikeres vagy balsikerű vállalkozások), továbbá a pályázó életét befolyásoló történelmi események (háborúk, hadifogság, beszolgáltatás, kuláküldözés, deportálás, forradalom stb.) emlékeivel foglalkozó önéletírásokkal. , A pályázatok elbírálásakor előnyben részesítjük azokat, melyek szerzői a saját élettörténetek leírásán túl tágabb társadalmi környezetük - falujuk, városuk - bemutatására is vállalkoznak. A legjobb alkotásokból a Lakitelek Alapítvány könyvalakban gyűjteményt ad kí, a pályamunkák közérdeklődésre számottartó részletei pedig megjelennek a Honismeret, a Kis Újság, illetve a Magyar Fórum című lapokban. A pályázók tiszteletdíjban részesülnek. A pályázatra beküldött önéletírások terjedelmének alsó határa húsz gépelt oldal, vagy negyven kézírásos oldal. Első díj: 40 000 Ft Második díj: 20 000 Ft Harmadik díj: 10 000 Ft A pályázaton, kérjük, tüntesse fel a pályázó nevét és pontos lakcímét. A pályaművek beküldési határideje: 1991. augusztus 20. Az eredményhirdetés napja: 1991. október 23. A pályaműveket a következő címre kell küldeni: Lakitelek Alapítvány, Budapest 1399, Pf. 701-380 TANÍTANI - MENNYIÉRT? (Folytatás az 1. oldalról) keretén belül orvosolja a problémát. Jómagam biztos vagyok benne, hogy amennyiben az idei első negyedévi mérleg alapján egy ilyen lépést az állami költségvetés megengedhet magának, akkor még ebben az évben igenlő választ adhatunk a pódagógusok fizetésemelésére rákérdezőknek. - Nem az a bizonyos öröKké akadékoskodó kisördög kérdezteti velem, információim alapján már nemegy szlovákiai pedagóguskezdeményezés ülésén felmerült a sztrájk lehetősége, tehát: mi történne, ha pedagógusaink sztrájkba lépnének? Meggyorsítaná ez a probléma megoldását? - Nem tudom, hogy a jelen pillanatban a sztrájk megoldana-e valamit. Ebben az esetben ugyanis nem az okozza a nehézségeket, hogy a kormány nem akarna segíteni: igenis akar, figyelembe kell vennie azonban az ország már-már katasztrofális gazdasági helyzetét, valamint azokat a megkötésekét is, melyek a Nemzetközi Valuta Alappal kötött szerződéseinkből adódnak. A béremelés kierőszakolása - sztrájkkal vagy bármilyen más úton-módon - csak ahhoz vezetne, hogy legalább olyan mértékben emelkedne az infláció is, azaz a sztrájkolok tulajdonképpen nem nyernének semmit. - Pedagógussztrájk esetén minden bizonnyal az oktatási tárcának kellene megoldást találnia, a saját lehetőségein belül, a béremelésre kikényszerített pénzt viszont valahonnan el kellene vennie... - A béremelés még így is nehézségekbe ütközne, mivel, hogy az inflációt féken tartsuk, valamennyi tárca esetében meg van szabva, hogy a költségvetésén belül mekkora lehet a bértömeg. Mindezek ellenére a pénzügyminisztérium képviselőivel folytatott első negyedévi tárgyalásainkon sikerült elérnünk a béralap egyszázalékos növelésének engedélyezését, ugyanakkor viszont, ahogy ön is említette, ezt az összeget már kiadásainkon kellett megspórolnunk, tehát nehézségek árán ugyan, de sikerült legalább részleges megoldást találnunk. Hasonlóképpen akarunk eljárni a második negyedévben is, hogy - ha a már említett általános egyezményben előírt hatszázalékos bérfejlesztést nem is

vtudjuk megvalósítani, akkor - legalább újabb egy-két százalékkal növelhessük a bértömeget és ezzel a béreket is. A pénzügyminisztérium képviselőivel tulajdonképpen erről akartam tárgyalni az elmúlt hetek folyamán. - Emelés tehát vagy lesz, vagy nem, illetve ha lesz is, korántsem olyan mértékű, amekkorára pedagógusaink számítanak. Akkor most rátérnék arra, amiért voltaképpen felkerestem önt: Petr Vopénka, a cseh oktatási miniszter nemrégiben egy sajtótájékoztatón felvetette annak eshetőségét is, hogy a tárca egyre súlyosabb anyagi gondjainak megoldását áthárítják a lakosságra, éspedig olyan formában, hogy már az idén, a következő tanévtől kezdve tandíjat kellene fizetni, és nem is keveset: körülbelül 1500 koronát az első négy hónapért, majd 500-at minden továbbiért. Az önök minisztériuma az említett sajtótájékoztatót követő napon hozta nyilvánosságra, hogy a szlovákiai oktatásügy gazdasági helyzete sem sokkal rózsásabb, mint a csehé, a kérdésem tehát a következő: várhatóak-e Szlovákiában is a Vopénka úr által felvetettekhez hasonló intézkedések, illetve mennyire tartja reálisnak a cseh miniszter által elmondottakat? - Nem én vagyok ugyan a legilletékesebb személy arra, hogy értékeljem a cseh oktatási miniszter kijelentéseit, a véleményem azonban természetesen megvan róluk: az ön által idézetteket például egy kicsit elhamarkodottaknak tartom. A napokban ugyanis a cseh pénzügyminisztérium képviselőitől megtudtam, hogy a cseh oktatási minisztérium költségvetési hiánya nem 27,5 milliárd korona, ahogy azt Vopénka úr azon a bizonyos sajtótájékoztatón állította, hanem csupán 19 milliárd körül mozog. Ráadásul a jelenleg érvényben levő alkotmány szerint az oktatás ingyenes, így a tandíj bevezetése tulajdonképpen alkotmányellenes cselekedet lenne. Ebből adódóan a szlovák oktatási kormányzat - legalábbis ami a kötelező iskolalátogatás időszakát illeti - nem számol a tandíj bevezetésével. Ha ezt az alkotmány majdan lehetővé teszi, akkor más lesz a helyzet. Bizonyos többletköltségeket azonban - az étkeztetésre és a diákok elszállásolására gondolok elsősorban - cseh kollégáinkhoz hasonlóan mi is kénytelenek vagyunk a diákságra, illetve a szülőkre hárítani. Alkotmányellenes úton haladni viszont semmiképpen sem szeretnénk. - Egyik parlamenti képviselőnk mondta Pišút úrra, a szlovák oktatási miniszterre hivatkozva a minap, hogy amennyiben a szlovákiai oktatásügy nem kap rövid időn belül jelentősebb pénzinjekciót, akkor a következő tanévben egyszerűen nem kezdődik meg az oktatás iskoláinkban. Ez, ha lehet, még rémisztőbb alternatíva, mint az esetleges tandíjfizetés... - Sajnos, én is csak azt mondhatom, amit az ön informátora: valóban veszélybe kerülhet a tanévkezdés. Némi derűlátásra adhat okot, hogy az első negyedév nem végződött rosszul az ország egésze számára, tudtommal körülbelül hárommilliárd korona többlettel zárt az állami költségvetés. Az már más kérdés, hogy a dolog azért ennél egy kicsit bonyolultabb, mivel az oktatásügyben is csupán annak árán tudtunk az első negyedévi költségvetés szabta kereteken belül maradni, hogy bizonyos költségek kifizetését a második negyedévre halasztottuk. Ennek ellenére, szerintem, van némi esélyünk arra, hogy ne következzen be a legrosszabb, azaz, hogy meghiúsuljon a következő tanévkezdés. - Ha jól tudom, akkor a szlovák oktatási tárca költségvetési hiánya 5,1 milliárd korona, ön szerint ebből mekkora az az összeg, amit meg is kapnak az állami költségvetésből? Én ugyanis egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy az egészet megkapnák. .. - 4 - Ezt én sem hiszem, éppen ezért keresünk más megoldásokat is. Arra ösztönözzük az iskolákat, hogy gazdasági jellegű melléktevékenységet folytassanak, ami jelenleg már teljesen legális, csupán egyetlen megkötése van: a melléktevékenységnek összhangban kell lennie az adott költségvetési szervezet - a mi esetünkben az iskola, illetve az iskolai létesítmény - fő küldetésével. Konkrét példával élve: az iskola konyhája nem csak a diákoknak nyújthat szolgáltatást, hanem, ha az igény és a lehetőség is megvan rá, másoknak is, amivel maximálisan kihasználhatná a szabad kapacitásait és valamelyest hozzájárulna az iskola költségvetéséhez. Az általunk igényelt 5,1 milliárdból azonban ahhoz, hogy nagyobb megrázkódtatás nélkül túléljük ezt az évet, tehát az új tanév első hónapjait is, legalább 1,5-2 milliárd koronára van szükségünk az állami költségvetésből. Ebbe az összegbe viszont csupán az iskolák fenntartási költségei vannak belekalkulálva, a bérfejlesztés és a beruházási költségek nem. - Újra visszakanyarodtunk a bérekhez... - ... mert véleményem szerint ez, és nem az iskolák fenntartási költségeinek előteremtése jelenti jelenleg oktatásügyünk legnagyobb problémáját. A minimálbér szintjének elfogadásával egy kezdő pedagógus körülbelül annyit keres, mint egy takarítónő... - Végezetül hadd tegyek fel egy személyes vonatkozású kérdést: tudomásom szerint ön már a harmadik oktatási miniszter „keze alatt" miniszterhelyettes. Azt hiszem, hogy ez, ha nyugodt időkben nem is, manapság mindenképpen kuriózumnak számít. Van valami különleges, mások előtt ismeretlen ,, túlélési" receptje? - Nincs. Egyszerűen igyekszem jól dolgozni. Annak megítélése, hogy valóban jól végzem-e a munkám, már mások dolga. Az azonban, hogy még itt vagyok, számomra annak a jele, hogy nem a legrosszabbul csinálom, amit rám bíztak. Más titkom nincs. KLUKA JÓZSEF I I . IVinUUvJ KJ. Nevelés A MÁSKÉNT GONDOLKODÓ GYERMEK Kellemes gond - véli az ember, pontosabban a kedves szülő, mert a címbeli fogalom gyermekének iskolás korba kerülésével új értelmet nyer, ha a kicsi nemcsak mindenre kíváncsian rákérdez, de meglepően helyes válaszai is vannak, a kibogarászott betűkből szavakat, mondatokat olvas, s előbb az ujjai segítségével, majd fejben konkrét matematikai műveletekkel kezdi számalakba önteni a környező világot. Kellemes gond - véli a kedves szülő, amikor az óvó néni szól, hogy gyermeke „felfelé" lóg ki a csoportból. Csak akkor retten meg, amikor a lelkes pedagógus megkérdezi: hová megy majd iskolába a gyerek? Hová is? Hát ide, ahová a többiek. Hiszen közel van, ez a legkényelmesebb. De mit fog ott csinálni, amikor az osztály a betűvetést kezdi tanulni, hiszen ő már ír, olvas, számol? Unatkozni, rosszalkodni? Egyáltalán: valóban annyira értelmes ez a gyerek? A szülőnek egyetlen lehetősége van a tájékozódásra: felkeresi a gyermek-pszhichológust, az mondja meg, valójában mire is képes és alkalmas a hatéves gyermek. De lássuk, mit is csinál a pszichológus! Érdekes játékot ajánl a gyerekeknek, kérdezz-felelek, rajzolás, ábrarendezés, dobókocka-próba, alakfelismerés, fogalommagyarázat és számtanpéldák váltják egymást gyors egymásutánban, s a gyerek kezdeti megilletődöttsége hamarosan feloldódik, partnerré válik a játékban, nem is tudja, hogy ő most voltaképpen egy intelligenciateszt feladatait oldja meg. A próbasor alkalmas arra, hogy feltérképezze a vizsgált személy általános ismeretanyagát, kifejezőképességét, kézügyességét, térbeli látását és logikai gondolkodásmódját, mely tulajdonságok rendkívül fontosak a tanuláshoz, illetve a taníthatósághoz. Ezek a képességek, persze nem fejlődnek egyenletesen minden gyerekben. Hatéves korában mutatott szellemi teljesítményei alapján senkiről sem lehet reális biztonsággal megjósolni, hogy milyen koponyává fejlődik felnőtt korára. A korai jelzéseket azonban érdemes komolyan venni. A gyermekek adottságai között egészen különleges helye van a kreativitásnak, ami az e téren végzett kísérletek tanúbizonysága szerint veleszületett tulajdonságnak tűnik. Nincs közvetlen összefüggésben az intelligenciával, de korellál a problémamegoldó képességgel. Sok gyermekben megvannak a kreatív gondolkodásmód csírái; sajnos azonban az iskolai oktatás inkább gyengíti ezt a képességet, ahelyett, hogy a kifejlesztés irányába hatna. A tanítási órákon ugyanis az a feladat, hogy egy adott problémára jó megoldást találjanak a gyerekek, lehetőleg azt, amire a tanító gondol. Nem ösztönzik a kis töprengőket sem mennyiségileg, sem minőségileg más megoldások kigondolására, sőt, a tapasztalatok szerint a máskéntgondolkodás ijesztő problémát jelent a tanárok számára, pedig kizárólag a pedagógus tehetségén múlik, hogy sikerül-e az egyéni különbségeket építő módon, minden kisdiák hasznára kamatoztatni, vagy pedig a ,,legalizáció" kényelmesebb útját járva, a kiugrásra képeseket visszafogni, a csapongó gondolatokat sémákba szorítani, esetleg éppen a tanórai unalom szította magatartási problémákat letörni. A mai iskolai oktatásra, sajnos, még az a jellemző, hogy átlagos emberkéket farag még azokból is, akik többre lennének képesek. NANSZÁKNÉ DR. CSERFALVI ILONA