Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-09 / 83. szám, kedd

7 KÖRNYEZETVÉDELEM ÚJ szól 1991. április 9. SZÁZHÚSSZAL NAPFÉNYBEN Gépkocsitechnika • Napelemes autók versenye • Új típusú akkumulátorok A Forma—1-hez hasonló titkolózás övezi a napenergiával hajtott kocsikat a háromévenként Ausztráliában megrendezett világversenyen. Az északi parton fekvő Darwin városából induló kocsiknak a kontinenst átszelve a déli Adelaide-ig kell eljutniuk. Első alkalommal, 1987-ben a háromezerszáz kilométeres utat öt-nyolc nap alatt tették meg. A versenyt a General Motors Sunraycer nevű kocsija nyerte, amelynek hajtóerejét gallium-arzenid egykristályos napfénycellák szolgáltatták. Ezek a cellák a napfény energiáját 18 százalékos hatásfokkal alakították át elektromos, árammá. Akkor még ez volt a legjobb hatásfokú napfénycella. Előállítása nehéz és költséges, becslések szerint a Sunrayceren elhelyezett cellák csaknem egymillió dollárba kerültek. „TISZTA" MEGOLDÁS Azóta a szilíciumos napelemek fejlesztése szép eredményeket hozott. A tavaly november 11-16. között lezajlott versenyben indult huszonhat kocsi többségén a napfénycellák hatásfoka meghaladta a 18 százalékot, egyiken a 24 százalékot, mégis az egy kocsi hajtásához szükséges egy-másfél kilowatt teljesítményű cellamennyiség ára „csak" 15—20 ezer dollár volt. Az amerikaiakon kívül japán, ausztrál, német és spanyol kocsik is részt vettek a vers.enyben, s különösen a japán Honda. Toyota és Mazda autógyárak szerepeltek jól. A Honda kocsija mindössze 140 kilogramm súlyú, lengésellenállási tényezője 0,12 és 8,8 kilowattos elektromotorjának súlya csupán 7 kilogramm. Csúcssebessége 120 kilométer óránként. A nagy esélyes a japán Semiconductor Energy Laboratory és a Mazda által benevezett Southern Cross nevű kocsi volt. Ennek műszaki paraméterei ugyan viszonylag szerények, napfénycelláinak összteljesítménye csak 0,6 kilowatt, csúcssebessége pedig mindössze 70 kilométer óránként, de a gyakorlati megvalósítás szempontjából mégis ez a legérdekesebb. Tudniillik amorf szilíciumos cellákat alkalmaz, amelyeknek teljesítménye bár kisebb, de áruk nagyságrenddel alacsonyabb, s így rövidesen a belsőégésű motorok elfogadható árú versenytársai lehetnek. A különös verseny ugyanis nem öncélú csúcstechnológiai vetélkedő, hanem része a gépkocsik légszennyezése ellen indított világméretű küzdelemnek. Hiszen a nagyvárosok légszennyezéséért 30—50 százalékban a belsőégősű motorokkal épült járművek felelősek. Gépkocsikonstruktőrök és gyártók az utóbbi években sokat tettek a légszennyezés csökkentéséért (tíz év alatt az ólommentes benzinnel működő és katalizátorral felszerelt gépkocsik a káros emissziót mintegy 20 százalékkal csökkentették), de radikális megoldás még nem született. A környezetvédelmi hatóságok ugyan biztatják a gépkocsigyárakat az ilyen irányú fejlesztések folytatására, ám a kutatók szerint a műszaki lehetőségeket már jórészt kimerítették: a káros emissziót talán lehet még csökkenteni, de nem a kívánatos arányban. „Tiszta" megoldást csak az elektromos autó jelenthet. Az utóbbi évtizedekben kidolgozott pehelykönnyű, jó hatásfokú elektromotorok, félvezetős kapcsolások, nagy szilárdságú műanyag karosszériák után az elektromos autó gyártásához és elterjedéséhez már semmi más nem hiányzik, csak a megfelelő energiaforrás. Ahhoz, hogy az elektromos autó a hagyományos gépkocsi versenytársa lehessen, olyan akkumulátorokra volna szükség, amelyekben a tárolt energia (egy feltöltéssel) 400—600 kilométeres út megtételére elegendő. További követelmény, hogy az akkumulátor súlya és mérete ne legyen nagyobb, mint a belsőégősű motoré és az üzemanyagtartályé, valamint hogy az akkumulátor hosszú élettartamú (sokszor feltölthető) és olcsó legyen. Több évtizedes intenzív kutatófejlesztő munka után. még mindig nincs forgalomban olyan akkumulátorfajta, amely e követelmények közül akár egynek is maradéktalanul megfelelne. Például az olcsó és igénytelen kezelésű savas ólomakkumulátorokkal hajtott gépkocsi akciósugara csupán 50—80 kilométer. Kedvezőbb súlyenergia arány elérésére már jó ideje foglalkoznak a hagyományostól eltérő akkumulátorok kifejlesztésével, amelyekben az elektrolit kristályos kerámia és az elektródok folyékonyak. Közülük a legjobbak nátrium-kén, illetve lítium-klór elektródokat tartalmaznak. Ezekben a tárolható energiamennyiség-súly aránya már elfogadható, több ezerszer feltölthetők és kisüthetők. Szakaszos üzemeltetésük azonban nehezen képzelhető el, mert csak magas hőmérsékleten, 270-410 C-fokon működnek, tehát külön energiaforrás szükséges a beindításukhoz, és hőszigeteléssel kell ellátni őket. Jelentős korróziós és biztonságtechnikai problémákkal is meg kellene még birkózni. BIZTATÓ KÍSÉRLETEK A gépkocsik hajtására szánt elektromos erőforrások keresésében jelenleg két biztató irányzat van: az alumínium-levegő tüzelőanyagcellák és a beágyazásos, szilárd elektrolitos lítium-vanádiumpentoxidos akkumulátorok.. Az alumínium-levegő telepekben az üzemanyag tulajdonképpen az alumínium, amely anódként szerepel, és a lúgos vagy sósvizes elektrolitban oldódik, majd az elektronok a levegőn mint katódon az oxigénnel reagálva hidroxilionokat képeznek. Egy olyan cellával hajtott gépkocsi évi 15 000 kilométeres futásához mintegy 600 kilogramm alumíniumot fogyasztana, a telep feltöltése pedig egyszerűen az alumínium anódlemez cseréjével és némi víz utántöltésével történhetne, ami csak néhány percet venne igénybe, nem többet, mint egy tankolás. Voltaképp meglepő, hogy már az alumínium (a vastól eltekintve) talán az iparilag legnagyobb menynyiségben előállított és nem is túl drága fém, elektromos energia vegyi előállítására, illetve tárolására csak nemrégiben került szóba. Az első alumíniumos tüzelőcellákat csak 1985-ben hozták forgalomba. Korábban nem gondoltak erre, mert levegőn az alumínium felületén nagyon stabil oxigénréteg alakul ki, amely kiváló szigetelő, és megakadályozza, hogy alumínionok menjenek át belőle az elektrolitba. Ahhoz, hogy az alumínium oldódni tudjon, s használható kapocsfeszültség és áramerősség keletkezzék, ezt az oxigénréteget meg kell bontani. Ha az alumíniumot a szokásos körülmények között lúgban oldják, a reakció nem áram, hanem hidrogén fejlődésével jár. A hatvanas években merült fel az ötlet, hogy hidrogén helyett alumíniumot alkalmazzanak a tüzelőanyag-cellarendszerekben (a tüzelőanyagcellákban hidrogén és oxigén egyesül az elektrolitban úgy, hogy elektromos áram keletkezik). A hidrogén alumíniummal való helyettesítéséhez számos elméleti és gyakorlati problémát kellett megoldani, de végül is sikerült. Rájöttek, hogy ha az alumíniumot kevés galliummal vagy indiummal ötvözik, kiküszöbölhető az oxidréteg keletkezése. De felmerült egy újabb gond: az alumíniumanódon lejátszódó reakciókban alumínium-hidroxid keletkezik, ami nagy térfogatú kocsonyás gél, megköti az elektrolitot, és bevonja a katódot, ezzel csökkenti a rendszer teljesítményét és élettartamát. Ennek megakadályozására hatásosnak bizonyult, ha a cella használata közben az elektrolitot valamilyen módon, például kis szivattyúval mozgatják, hogy a keletkező szilárd anyag csapadék (lehetőleg szemcsés) formájában kiváljék és folyamatosan eltávolítható legyen. (A fejlett alumíniumgyártással rendelkező Kanadában 1986-ban már készítettek niumgyártással rend§lklező Kanakísérleti járművet, és reális esélye van, hogy öt éven belül eljuthatnak az első prototípus előállításáig.) SZÁZSZOR FELTÖLTHETŐ A másik, bár távolabbi, de ígéretes energiaforrásnak látszik az úgynevezett beágyazásos (interkalációs) típusú akkumulátor. Ebben az anód fém lítium, az elektrolit szilárd litiumsó (litium-arzén-flourid) és a legjobb paraméterekkel működő típusban a katód vanádium-pentoxid. Az akkumulátor vékony lemezekből áll, s tekercselt felépítésű. Az anódjábó! kilépő litiumionok az elektroliton áthaladva a katód kristályrácsába ágyazódnak, miközben az elektronok a fogyasztó felé haladnak; a folyamat megfordítható, vagyis a telepre áramot adva feltölthető. Ilyen akkumulátor az említett nátrium-kén vagy litiurn-klór folyékony elektródos akkumulátorokkal szemben szobahőmérsékleten működik, száznál többször feltölthető és a súlyra számított tárolható energiamennyiség szempontjából ís kedvezőnek ígérkezik. Jelenleg azonban még problémát jelent a lítium magas ára (50-60 ezer forint kilogrammonként), nagy reakcióképességéből származó balesetveszélyessége, a korlátozott élettartam és az, hogy az elektrolit erősen mérgező arzént is tartalmaz. Ennek ellenére ilyen típusú, kisebb méretű akkumulátorokat már előállítottak az Egyesült Államokban és Franciaországban katonai célra, és a fejlesztők remélik, hogy a szilárdtest kémia fejlődésével sikerül majd olcsóbb és biztonságosabb, többször tölthető (nagyobb élettartamú) típusokat is előállítani. (MAGYARORSZÁG) HATÁRTALAN KÖRNYEZETVÉDELEM Az erőltetett ütemű ipari és mezőgazdasági termelés századunk második felében egyre komolyabb fenyegetést jelentett természeti környezetünk számára. Ennek következtében a világ iparilag fejlett országaiban megnövekedett a környezetvédelem szerepe. Sokáig az okozott károk rendbehozása volt az elsőrendű cél. A legégetőbb gondok megoldása után a fő hangsúly a megelőzésre tevődött át, és minden új gazdasági tevékenység előkészítésének magától értetődő részévé vált a környezetre gyakorolt káros hatások kiküszöbölése. Minden jel arra vall, hogy az évekig tartó lankadatlan felvilágosító munka eredményeképp a környezet kímélése ma már a fejlettségüket tekintve jóval előttünk járó országokban a lakosság, az egyszerűbb polgár világképének is természetes részévé vált. KEZELETLEN PROBLÉMÁK Kelet-Európa földcsuszamlásszerű politikai változásai többek között felszínre hozták a térség környezetszennyezési problémáit is. A merev tervutasításos gazdaság nem volt képes reagálni az erőltetett iparosítás következtében felmerülő gondokra. A legkirívóbb esetekben megindult ugyan némi tűzoltásszerű tevékenység, de még ezek hatásfokát is lerontotta az élet minden területén megnyilvánuló közöny és nemtörődömség. Jó példa erre az észak-csehországi szénerőművek nagy hírveréssel beindított kéntelenítő programja. Ma már nyilvánvaló, hogy nemcsak a kén-dioxid kibocsátás tervezett 30 százalékos csökkentését nem sikerül elérni, hanem megeshet, hogy az egyetlen — szovjet technológia alapján — beépített szűrőberendezést sem lesznek képesek üzembe helyezni. A kezeletlen problémák következtében fejüket természetszerűleg felütő zöld mozgalmakat pedig a mindenható hatalmi szervek igyekeztek a társadalmi élet perifériájára szorítani, sőt gyakran a „szocialista társadalom ellenségeiként" kezelték őket. A FÜGGETLENEKET TÁMOGATJA Sok tekintetben tehát még az út elején tartunk. Az év kezdetén tanúi lehettünk a környezetvédelmi államigazgatás kiépítésére tett első kísérleteknek. Az elkövetkező hónapokban elfogadásra kerülnek a legfontosabb környezetvédelmi törvények, melyek alól remélhetően már nem lesz olyan egyszerű kibújni. A központilag irányított intézkedéseken kívül nagy feladat hárul az önszerveződő csoportokra, mozgalmakra is. Épp ezek képesek a leghatékonyabb munkát kifejteni a társadalom természethez való jelenlegi nemtörődöm hozzáállásának lehető leggyorsabb megváltoztatásáért. A volt keleti blokk új demokráciáiban meginduló független környezetvédelmi mozgalmak támogatására, illetve a köztük feltétlenül szükséges információáramlás elősegítésére kezdte meg tevékenységét Budapesten a Közép- és KeletEurópai Regionális Környezetvédelmi Központ. Ezt a közvetlenül senkitől sem függő, nem profitorientált szervezetet az Egyesült Államok, az Európai Közösség, illetve az érintett országok kormányai támogatják. Célja elsősorban az, hogy segítséget nyújtson a térség aktivistáinak a környezetvédelemhez való újszerű viszonyulás, illetve a problémák hatékony kezelésének megismeréséhez. E cél érdekében megkezdték egy információs központ kiépítését. A központ egyrészt tartalmazza majd a térség országai környezetvédelmi szervezeteinek és aktivistáinak adatait, másrészt nyilvántartásba veszi az összes érintett területen meglevő lehetőségeket, a vonatkozó technológiákat, a szóba jöhető megoldásokat, egyszóval mindazt, amire az érdeklődőknek szükségük lehet a felmerülő ökológiai problémák megoldásához. A kezdgti időszakban elsősorban a környezetszennyezésnek az emberi egészségre gyakorolt hatásával kapcsolatos anyagokra koncentrál, beleértve a szennyezés mértékének csökkentését szolgáló eljárásokat, az energiatakarékos technológiákat, vagy akár az alternatív energiaforrások kihasználását is. PÁLYÁZZUNK Az ökológiai jellegű helyi akciók, előadások, feltáró munkák, kiadványok támogatására a központtól pályázat útján támogatás nyerhető. 1990. december elejéig mintegy 180 ilyen jellegű kérés érkezett be, melyek fele oktató-nevelő programokra vonatkozott, a többi pedig egészségkárosító hatások tanulmányozásával, a szennyezés megelőzésével és az energiatakarékossággal foglalkozott. A legtöbb a régión kívülről (az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából) érkezett. A Magyarországról beadott 36 pályázat összetétele is mind szervezeti, mind egyéni vonatkozásban nagyon tarka. A Szlovákiai Táj- és Környezetvédő Szervezet (S£OPK) egy Pozsonyban felállítandó Közép-Európai Információs és Oktató Központ támogatását kérte. Az intézmény elsősorban a bősi vízi erőművel kapcsolatos problémákkal, illetve a Duna mellékén létesítendő csehszlovák—magyar—osztrák természetvédelmi parkkal összefüggő kérdésekkel foglalkozna. A szintén Pozsonyban székelő Szlovákiai Környezetvédő Bizottság pedig egy tájökológiai intézet felállítására kért támogatást. Teljességgel hiányzott tehát a támogatásra fokozottan rászoruló kisebb, főleg vidéken működő szervezetek, illetve az esetleges jó ötleteiket megvalósítani szándékozó egyének részvétele. Mivel a központ nyilvántartásában szép számmal szerepelnek hazai szervezetek (elsősorban Csehországból), remélhetőleg hamarosan hazánkból is élénkebb érdeklődést íäpasztalhatunk e kétségkívül új és előnyös lehetőség iránt. TUBA LAJOS CSIGA-BBGA NE MENJ Ki Az étkezési szokások tájanként különbözőek. Hazánkban az éticsigafogyasztása soha nem örvendett különösebb népszerűségnek. Szakácskönyveink közül is utolsóként valószínűleg Dobos C. József 1881-ben megjelent munkája foglalkozik például a zerge-, a sármány* és a verébspecialitások mellett e húsféle elkészítési módjaival is. Ezzel szemben Európa délebbi területein és itt is főképp Franciaországban e nyálkás állatfaj felettébb kedvelt csemege. Olyannyira, hogy a nagytestű, ehető csigafajok egyszerűen a kipusztulás peremére sodródtak. A vevők igényeit kielégíteni szándékozó kereskedőknek így nem maradt más hátra, mint hogy a csigafogyasztásban kevésbé érdekelt vidékek felé forduljanak. Kelet- és Közép-Európa valutaínségben szenvedő országai e szempontból ideális terepnek bizonyultak. A mindenható központ szíves-örömest megadta az engedélyt, az egyszerű „polgártársak" pedig mindenre elszántan vadásztak a mindig jól jövő kiegészítést jelentő, védekezésre képtelen mészházúakra. így hamarosan újabb taggal bővült az élőmarhák, a nyersfa és egyéb szocialista gyarmatáruk sora. Az export „dinamikusan" nőtt és a nyolcvanas évek végén átléptük a bűvös évi ezertonnás határt. Sajnos a csigák szaporodási tempója nem volt képes követni ezt az újfajta divatot. Ráadásul a minden zugba könyörtelenül behatoló környezetszennyezés is megtette a hatását, így számuk egyre fogyatkozott. A környezetvédelmi aktivisták elkeseredett ellenakciói sem segítettek, ' így az utóbbi időszakban az ország egyes területein e korábban teljesen közönséges fajt egyszerűen védelem alá kejlett helyezni. A védelem kihirdetése viszont a mentőakciónak csak az első, valószínűleg legkönnyebb lépése. Sokkal több munkát ad a rendelkezések betartatása. A leginkább járható útként az összes érdekelt fél, tehát a környezetvédők, a „csigások" és a felvásárlók érdekeinek összehangolása kínálkozik. Erre tett a közelmúltban kísérletet a Dunaszerdahelyi Járási Környezetvédelmi Hivatal. Szabó Mária mérnökkel és dr. Pomichal Richárddal, a hivatal munkatársaival az általuk javasolt módszerekről beszélgettünk. — Mi a helyzet e téren a járás területén? — Már korábban is megpróbáltuk korlátozni az éticsigák (Helix pomátia) gyűjtését. Időközben a helyzet annyira rosszra fordult, hogy tavaly novembertől a járási nemzeti bizottság határozatával a járás területén a fajt teljes védelem alá helyeztük. Azóta tilos a begyűjtése, pusztítása és élőhelyeinek károsítása. Ez utóbbi szolgálja a természetvédelem tágabb érdekeit is, hiszen az éticsiga általában a nedves talajú fás-bokros helyeken él, amik a Csallóközben egyben az állatvilág fontos rejtekhelyéül szolgálnak. — Az utóbbi időben viszont a csigatenyésztés ezen a környéken is komoly vállalkozássá vált. — A csigafarmok létesítéséhez szükséges törzsállomány begyűjtésére az első időszakban pontosan meghatározott feltételek mellett engedélyeket adunk ki. Elképzeléseink szerint néhány év múlva a farmokon tenyésztett állomány kellőképpen megerősödik, így a farmok önellátóvá válnak és kivételek megadására nem lesz szükség. Kezdeményezésüknek köszönhetően a felvásárló szervezetek viszont vállalták, hogy az idei év során nem vásárolnak fel csigákat. A jövőben pedig csak a farmokat üzemeltitő Szerződéses partnereikkel tartanak fel üzleti kapcsolatokat ezen a téren. A törzsállomány begyűjtését csak a községek belterületén engedélyezzük, így a jövőben ís tilos a gyűjtés a szabad természetben, a történelmi értékű parkokban és a védett területeken. A rendelkezéseket megszegők bírságot fizetnek. Reméljük, ezzel a módszerrel éppen a korábban leginkább pusztított élőlényeket tudjuk hatásosan megóvni. T.L.