Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-09 / 83. szám, kedd

1991. április 9. . ÚJ szó, HIT és ÉLET 8 NEGYEDIK TÍPUSU TALÁLKOZÁS „Sosern hittem semmi természetfölöttiben. De amióta egyszer «ufóval mentem» Tőkésre — elhiszem, hogy valami létezik. Nem tudom, mi az, de van" — mondta egy szemtanú, aki talán egy, az ufológusok kategorizálása szerint, negyedik típusú találkozás részese volt. Az az útszakasz, amelyet kocsijával gyakran megtesz Kisudvarnok és Dunatőkés között, általában 6-7 perc alatt megjárható. Azon a bizonyos nyári napon háromnegyed kilenckor indult rokonaihoz, a búcsúba. „Cigarettára gyújtottam. Bekapcsoltam a magnót. Nagyudvarnok után hirtelen, hátulról egy fényes valami ért elém, alig két méterre lehetett tőlem. Hatvanassal mehettem. Meglepetésemben meg akartam állni, lassítottam... erre az a narancsvöröses, furcsa színű gömb is lassított. Jobban megnéztem: a közepében tölcsér vagy tányér alakú feketeséget láttam, Egyméteres tűzcsóvát húzott maga után. Újra gyorsítottam, a gömb is. Úgy tűnt, mintha bevilágítaná előttem az utat. Furcsa volt, hogy a két falu közti úton semerről sem jön jármű — mintha lezárták volna az utat, pedig búcsú lévén elég nagy forgalomnak kellett volna lennie. Félni kezdtem. A cigaretta megégette az ujjamat, aztán mintha kiütötték volna a kezemből. Egyszeriben minden abbamaradt... A kocsi ment, pedig nem tettem semmit, hogy vezessem. Hirtelen elviselhetetlen meleg lett, ömlött rólam a víz. A fűtéskapcsolohoz nyúltam, hogy lehúzzam a fűtést, erre emlékszem — de nem volt bekapcsolva. Úgy tűnt, mintha Tőkést arrébbtolnák — előlem, hogy sose bírjak odaérni. Állandóan a gömbön kellett tartanom a szemem. Aztán egyszercsak hirtelen eltűnt a gömb, és én ott álltam Tőkés határán. Jöttek-mentek az emberek. A magnó nem szólt, pedig nem kapcsoltam ki. Rokonaimhoz érve elmeséltem, mi történt velem. Persze nem hitték, bár látták, hogy sírógörcs kerülget és remegek. Negyed tíz volt, mikor megérkeztem... Kerestük a cigarettacsikket, de nem találtuk. Azt meg, hogy a kazetta szőrén-szálán eltűnt, csak néhány nappal később fedeztem fel. Erre az egészre nem tudok — de az az igazság, hogy nem is akarok — magyarázatot találni..." Erich von Danikén annál inkább kutat a lehetséges magyarázatok után. Kétélkedést és ámulatot kiváltó A jövő emiékei című könyve óta egyre újabb — kézzelfogható vagy hajmeresztő — adatokat gyűjtött elméletének igazolására, mely szerint Földünk alig ismert ókorában távoli égitestekről magas rendű intelligenciával rendelkező lények látogattak el hozzánk, s éppen az ő megjelenésük, cselekedetük a hiányzó láncszem Darwin evolúciós elmélete és a vallási magyarázatok között. A viszonylag primitív fokon megmaradt vagy oda visszasüllyedt természeti népek szájhagyomány útján őrizték meg a földönkívüliek érkezésének és tetteinek tényeit. Ezeket a tényeket adaptálták a különböző teremtésmítoszok is. Az az alaphelyzet pedig, miszerint az ember elkülönül az állatoktól és isteni hatásra megtanul beszélni, vörös fonálként húzódik végig a világ legkisebb népcsoportjainak teremtésmítoszain is. A régi mondák, krónikák égi tanítómesterekről, mennydörgésmadarakról adnak hírt, repülő kocsikat és óriási, fémből készült palotákat írnak le, amelyek hipp-hopp: egyszercsak a helyükön teremnek... „Istenek ivadékai vagyunk" — mondja Danikén 1988-ban magyarul is megjelent könyve címében. Néhány mondat kevés izgalmas fejtegetéseinek vázolására. Hogy képet kapjunk arról, hogyan látja az emberiség hajnalát és jelenét, el kell olvasnunk műveit, amelyekben nem is igazolni igyekszik gondolkodásának helyességét, csupán arra ösztönzi a bizonyos gondolkodási sémák iránt „elkötelezett" kutatókat, hogy előítéletektől, megcsontosodott magyarázatoktól mentesen próbálják vizsgálni a világ dolgait. A tényeket, amelyeknek egyike lehet az is, amit a fent említett hölgy elmondott. Azaz az ufók. Mert ufókat, sőt ufonautákat láttak már ateisták és hívők. Hisznek benne vallásosak és materialisták. Tagadják is ugyanannyian. Egy biztos: „Valami létezik. Nem tudom, mi az, de van." (thy) EL JÓ'A SÁTÁN... AMIVEL A TÁRSADALOMNAK SZEMBE Valójában semmi új a Nap alatt —mégis tartanunk kell tőle, útját kell állnunk. Évszázadokon át változott, alakult — korunkban veszélyes méretekig nőtt. A XVII. század közepétől datálható a sátánizmus iránti hajlam, amikor Párizsban a fekete misékhez való gyermekbeszerzés jövedelmező üzletté vált. A fekete mise, és vele együtt az ördögkultusz többi rituáléja a dualista elv következetes megtestesülése, az egyházi szertartások fordítottja. Mi az, ami ma arra ösztönzi az embereket, hogy feltámasszák a „sötét középkor" borzalmait? Viola Solárová a Nemzetközi Bioenergetikai és Természetgyógyászati Kongresszuson találkozott a neves cseh pszichoenergetikussal, Václav Vydra főorvossal, és erről a témáról faggatta. — Kik a sátánisták, és mi a céljuk? — Sátán egyházai, sátánhívők léteztek már a XIII. században is. Mindig ott jelenik meg, ahol az aktuális társadalmi problémák megoldatlansága égető szükséghelyzet elé állítja az embereket. Ezek a közösségek sajátos és radikális megoldásokat óhajtanak. Szigorúan titkos csoportosulások ezek, a nyilvánosság elől rejtőzködnek. Ám cselekedeteik annyira egyértelműen veszélyesek a társadalomra, hogy létezésük mindenképpen figyelmet érdemel. Ahogy a keresztények hisznek Istenben és Krisztus történelmi küldetésében, a sátánisták úgy tagadják a keresztény kultúra által elfogadott jelentőségét. Azt vallják, hogy a Föld ura az ördög — Sátán, Belial (ahogy ők nevezik) —, aki hajlandó kívánságaikat és vágyaikat azonnal teljesíteni, a földi életben — lévén, hogy ők nem hisznek a halál utáni életben. — Mivel magyarázható a világ ban való nagy elterjedése ennek a szellemiségnek? — Azok, akik képesek embertársaik iránti (akár rejtett) negatív emócióikat kifejezésre juttatni, olyanok, akik szeretik az erőszakot, a rossz megnyilvánulásait, a gyűlölködést, irigységet. Nem hajlandók párbeszédre, tökéletes alázatot követelnek, s ezért bizonyos szolgáltatásokat nyújtanak, főleg az ösztönök terén. Elvetik a hűséget, a következetességet, a monogámiát, az igazságot, józanságot, tisztességet. A sátánhívők megalkották saját istenüket, papjaik, vezéreik vannak, akiket különféleképpen hívtak a századok során, s ezek nevében szervezkednek, cselekszenek. Számos tettet csupán azért követnek el, hogy ellenszenvet és megbotránkozást keltsenek. Ha a kamaszkor elmúltával, a családalapítás után sem fordulnak el az ilyen csoportoktól, társadalmon kívüliekké válnak, lévén hogy minden baj eredetét a társadalomban látják. És a bajokat társadalomellenes akciókkal akarják kezelni. Az USA-ban, Franciaországban, Angliában kezdtek feltünedezni ilyen csoportok, ott a sátánizmus és a fekete mágia is nagyobb teret nyerhetett. A mozgalom tevékenysége törvényes előírások alá esik, ezért sok múlik az egyes csoportok vezetőin. A nemzetközivé szerveződő csoportok a könnyebb határátlépés lehetőségeit kihasználva arra tötrekszenek, hogy minél nagyobb befolyásra tegyenek szert a határokon túl is. Módszereik gyakran törvénybe ütközőek, cselekedeteik a nemzetközi bűnüldözés hatáskörébe tartoznak. A kábítószer-kereskedelemről van szó, esetleg fertőzött emberek felhasználásáról bizonyos személyek ellen, sőt terrorcselekményekről is. A tetteiket követő felháborodás vagy félelem sikerélményt jelent számukra. A sátánhívők közt csupán annyi a különbség, hogy egyesek passzívabbak — őket általában erőszakkal „sorozták be" —, mások viszont létezésük értelmének tekintik, normális cselekvési formának, amit elkövetnek —- ezek többnyire lelkileg sérült emberek, akik képtelenek beilleszkedni a társadalomba. Végül aztán vagy egymást ölik meg — ugyanis a csoportok tagjai közt is fennáll az ellenszenv —, vagy teljesen érzéketlenné, könyörtelenné válnak. Ez az állapot egyfajta ámokfutáshoz hasonlítható, elvesztik tetteik fölött az uralmat. A sajtóból ismerhetünk közülük néhányat: ők azok, akik kideríthetetlen okokból, valami nagyfokú ellenszenvtől hajtva képesek bármennyi embert megölni, vagy valamilyen formában súlyos károkat okozni nekik. A büntetéssel, ami tettüket követi, úgy számolnak, mint valami átmeneti dologgal. Mit ér ilyenkor a büntető-nevelés? — Nagyon nehéz ezeknek a csoportoknak a nyomára bukkanni. Ez mivel magyarázható? — Ezek az emberek mindenfajta előzmény nélkül követik el tetteiket, esetleg olyan emberek ellen, akiket nem is ismernek. Klasszikus eset, hogy egy ilyen deformált gondolkodású egyén behatol valamely találomra kiválasztott lakásba, és lövöldözni kezd. Számára közömbös, hogy megöl-e valakit, vagy sem. Nem rabolni akar, a motívum maga a gyilkolás. Az ilyen cselekedet megelőzésére, előrelátására kevés esély van. — A magyarázat tehát egyszerű. De nem rendelkeznek-e ezek az emberek valamilyen különleges adottságokkal? — Az biztos, hogy foglalkoznak szellemidézéssel, fekete misézéssel. Ez tulajdonképpen olyan tömegpszichózis, amely visszavezethető az önhipnózis kezdeti fázisáig. Ezek az egyének olyan állapotot képesek előidézni, amely abban különbözik a normától, hogy ők saját elképzeléseiket tartják egyedül KELL NEZNIE helyesnek, és azon vannak, hogy akár a legrafináltabb eszközökkel megvalósítják azokat. Rendkívüli képességeik ugyanolyanok, mint a többi pszichotronikával foglalkozóé. Ezért is osztjuk két csoportra a pszichotronikával foglalkozókat: egy részük pozitív, más részük negatív módon használja képességeit. Ez azt jelenti, hogy ha egy negatív cselekedetekre hangolt embernek lehetősége van pl. hipnózisba juttatni valakit és arra kényszeríteni, hogy minden utasítását végrehajtsa, szolgájává teheti az illetőt. Több ilyen esetet is ismer a pszichológia, a patopszichológia és a pszichiátria. Az az eset is, amely nálunk, Szlovákiában játszódott le — amikor bestiálisán meggyilkoltak egy papot —, tipikus, mert a sátánisták közvetlenül egy egyházi ember ellen fordultak, egy olyan személy ellen, aki az ő meggyőződésükkel ellenkező hit képviselője. Elképzelhető, hogy növekedni fog a hasonló esetek száma, mivelhogy áttekinthetetlen a sátánizmus (főleg) fiatalokra gyakorolt hatása. Az az eset áll fenn, hogy egy a nevelésben nem túlságosan hatékony uralkodó ideológia megszűnte után keletkezett vákuumban egyszerre többfajta új hatás próbál érvényesülni. Az egyház felé fordulás határozottan kimutatható, vagy a Nyugaton divatos filozófiai áramlatok (a pszichofizikai paralelizmus, a neotonizmus, pragmatizmus) iránti érdeklődés. Ezek mind olyan irányzatok, amelyek eddig nálunk nem gyökereztek meg, mivel a volt társadalmi rendszerben nem tudtak érvényesülni. Ezek az egyén igényeiből indulnak ki, az egyéni lélekformálásra, az erkölcsi és emocionális értékek kialakítására helyezve a hangsúlyt. A sátánisták törvényszerűen nem jutnak el az önnevelésnek erre a szintjére. Az ő számukra minden, ami társadalmilag értékesnek vagy hasznosnak tartott, elvetendő. — Ön szerint hogyan védekezhetne a társadalom ellenük? Talán a pozitív beállítottságú, kivételes képességekkel rendelkező emberek segíthetnének? — Nem hiszem, hogy a pszichotronikával foglalkozók eredményesen felvehetnék a harcot ezekkel a jelenségekkel. Úgy gondolom, össztársadalmi problémáról van szó, amellyel mindnyájunknak foglalkozni kell, oda kell figyelni rá. A sátánisták ugyanis minden embernek ellenségei. Létezésük tagadása csak dezorientálná az embereket. Foglalkoznunk kell a jelenséggel. A rossz nem válogat: csak akkor tudunk ellene védekezni, ha mindnyájan tesszük. — Ez mit jelent? — Ha segítünk egymásnak, a sátánistáknak nem lesz esélyük... HITTEL VAGY HIT NÉLKÜL E

lgondolkoztató, hogy a hagyományosan keresztény népek életében mennyire háttérbe szorult a hit szerepe. E jelenségeknek számtalan magyarázatát adták és adják át ma is lelkészek, nevelők, szociológusok és politikusok. A magyarázatok célja más és más. Ezért nehezen lehetne valamelyikről azt állítani, hogy objektív. Találunk közöttük marxista elkötelezettségűeket, melyek azt erősítgetik, hogy a tudomány fejlődése és széles körű terjedése az, ami csapást mér a vallásos hitre; a hit megfogyatkozik. Kétségtelen, hogy Kelet-Európában az ateizmus pozícióit nagy mértékben megszilárdította a mindenhol jelenlevő marxista államideológia. Kommunista rendszerekben ugyanis egy jó hazafinak kötelessége volt ateistának lennie. Elképzelhetetlen volt, hogy egy valamelyest is vezetőnek mondható állásba olyan került volna, aki bevallottan keresztény volt. Más kérdés persze az, hogy belül, a látszat mögött kiben mi lakott, kinek fájt és kinek nem, hogy nem vallhatta magát hívőnek. Sajnos, nagyon sokan voltak, akik a fenti elvárásnak szívszorító természetességgel tudtak megfelelni. Mi több, még meg is voltak győződve arról, hogy az ateizmus az valami humánus dolog, másrészt pedig a modern tudományokkal egyedül kompatibilis világnézet. (Nem szeretném, ha valaki félreértene: senki sem állíthatja, hogy a tudományok istenhittel vagy ateizmussal hozhatók inkább vagy kevésbé összhangba. Egyszerűen arról van szó. hogy hit vagy hitetlenség, illetve tudományos gondolkodás más síkon futnak). Azaz egy-egy történelmileg keresztény nép életében a hit ijesztően a perifériára szorult. Hiba lenne azonban a kommunista diktatúra és a vallásos hit háttérbe szorulása között egyértelmű ok-okozati összefüggést látni. Egyrészt azért, mert a nem kommunista, határozottan demokratikus országokban a korlátlan vallásszabadság keretei között sem voltak a templomok telve, a természettudósok ott sem voltak feltétlenül mind hívő emberek, azt pedig. hogy a nyugati társadalmak erkölcsi magatartását az utóbbi negyven évben csak krisztusi normák határozták volna meg, még kevésbé lehet állítani. Másrészt a kommunista elnyomás alatt sínylődő országokban végig maradtak, akik nem hajtottak fejet a vörös Baál előtt. Ezeknek pedig a hit élet vagy halál kérdésévé vált. Ők voltak azok, akik felvállalták, hogy átmentik Krisztust későbbi, szabadabb nemzedékék számára. Ezért vállaltak veszélyt, üldöztetést, megaláztatást. Mindent Krisztusért! így válhattak templomaink utolsó menedékünkké éppen a legna gyobb nyomorúság idején. Aztán minden átmenet nélkül ránk szakadt a vallásszabadság. A decemberi forradalom első szabad napján Temesvár főterén százezer ember térdelt le a hideg, vértől szennyes kövezetre, és mondta el a' Miatyánkot. (Igaz, hangszórók után, mert legtöbben nem tudták.) És ugyanakkor a felfedezés élményével vallotta ugyanez a tömeg, hogy van, mégiscsak van Isten! Azonban ennek a felfedezésnek a csodája nem volt hosszú életű. Az első napok lelkesedése meglankadt, az újra felfedezett Krisztust kinn hagytuk a téren. Egyszerűen ottfelejtettük. Magunkkal hurcoltunk egy-egy jelentéktelen szimbólumot, egy ikont az irodába a diktátor képe helyett, egy karácsonyi vagy húsvéti inkább népszokást, mint rítust, és többre nem volt szükségünk. íme, az Izaiás látomása, megcsúfolva: A nép, mely sötétségben jár, lát nagy világosságot.... és nincs rá szüksége! A deklarált kommunizmus éveiben krisztustalanságunkra volt egy mentség: a félelem. Most már nincs! Nincs mentség, ha hitetlenné torzult társadalmunkat ismét csak hit nélkül akarjuk felépíteni. BALATON ZOLTÁN Temesvár Szerkeszti: BALÁZS R ATTILA Amióta világ a világ, mindig is voltak természeti csapások a Földön. Elsüllyedt Atlantisz, tornádók, hurrikánok, orkánok, monszunos vízáradatok országrészeket pusztítottak és pusztítanak el. Vulkánkitörés temette el Pompeit és Herkulánemot, a Kra-, kataura füstfelhője világrészeket ért el, és elhomályosította a Napot. Többször megismétlődő jégkorszakok borzalmas hideggel kényszerítették barlangokba az embereket és állatokat. Földünk minden táján földrengések ismétlődnek, háborúk pusztítanak. Egykor a pestis, kolera, feketehimlő, lepra országrésznyi területeket néptelenített el, korunknak pedig az AIDS fenyegetésével kell szembenéznie... Napjainkban elszabadulni látszik az eléggé ké.tes vallásos jelszavakkal tűzdelt, különböző kegyes címkék mögé rejtett tömegmaszlagolás. Az egyik csoport könyvecskéjének A dolgok e gonosz rendszerének utolsó napjai fejezetében ez áll: „Arról az időről, amelyben most élünk, a Biblia mint az «utolsó napokról" vagy «vég idejéről" beszél. A tények azt mutatják, hogy ez egy meghatározott ideig tartó időszak, amelynek kezdete és vége pontosan meg van határozva. Elkezdődött 1914-ben, amikor Isten Jézus Krisztust a mennyben királyként trónra emelte. S véget ér akkor, mikor Isten a dolgok jelen gonosz rendszerét megsemmisíti." Egy másik kiadványnak, mely csodálatosan szép, színes nyomdatechnikával készült, A ma beteljesedő jövendölések fejezetében, a 223-224. és a 225. oldalain ilyen alcímeket találunk: Nagy háborúk, Élelmiszerhiányok, Földrengések, Járványok, Bűnözés, Félelem stb. Az említett két könyvecske Máté evangéliumának a 24. és 25. részéből merít, melyben az Úr Jézus Jeruzsálem pusztulásáról, a világvégéről és az utolsó ítéletről beszél. Furcsa dolog az, hogy a fent említett kiadványok a világvége kezdetét 1914-től számítják, és a véget 1950—2000 évek közé teszik. Pedig az Úr Jézus világosan megmondta: „Azt a napot és órát nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya." JOHN HENRY NEWMAN IMÁJA Szükségem van rád, hogy taníts napról napra, minden napnak a követelménye és szükséglete szerint. Add meg nekem, Uram, a lelkiismeretnek azt a tisztaságát, amely csak a te sugallatodat érzi és fogja fel. Fülem süket, nem hallom hangodat. Szemem homályos, nem látom jeleidet. Csak Te tudod élessé tenni fülemet, tisztává tenni szememet, megtisztítani és megújítani szívemet. Taníts meg arra, hogy ott üljek lábadnál és hallgassam a szavadat. Ámen.