Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-09 / 83. szám, kedd

1991. április 9. I ÚJ SZÓ, MOZAIK 6 BEINDULT A GEPEZET HOL MILYEN ÜGYET INTÉZHETÜNK A novemberi választások után kissé akadozva, de kialakult és beindult az új önkormányzati és államigazgatási szervek munkája. Nehéz megszokni az új neveket, mert végeredményben a teendőkön, munkakörökön nem sok változott. A fővárosban jelentős változásként könyvelhető el, hogy 17 városrészi önkormányzat alakult ki, melyeknek egyforma hatásköre van. Tevékenységüket saját maguk határozzák meg és kaordinálják a lakosság tényleges szükségletei, igényei alapján. A helyi önkormányzatok biztosítják az építkezéseket és karbantartási munkálatokat, a vállalkozói tevékenységet, a kereskedelem, a szolgáltatások és a közlekedés zökkenőmentes üzemelését, kiszabják a ház-, föld- és ebadót, egyszeri szociális segélyben részesítik az arra rászorulókat, engedé.lyezik a kulturális rendezvényeket, játékautomatcik üzembe helyezését. A közhasznú szolgáltatás, a közrend és a zöldövezetek karbantartása is hatáskörükbe tartozik. Az elmúlt évtizedek alatt a lakosság általában megtanulta az ügyintézés menetét, de ezentúl hová forduljon a polgár hivatalos ügyei, problémái elintézése végett? Erről kérdeztük Bystrík Hollýt, a fővárosi államigazgatási hivatal igazgatóját. — Az államigazgatási hivatalok gyakorlatilag átvállalták a volt nemzeti bizottságok tevékenységét. A fővárosban a volt városkerületi nemzeti bizottságok székhelyén -működik az öt általános városkerületi államigazgatási hivatal öt főosztállyal. Az egyes osztályok — területi-politikai, szociális, ipari, gazdasági és belügyi — munkájának és hatáskörének jegyzékét a helyi önkormányzatok megkapták, hogy a lakosságot megfelelően tájékoztatni tudják az ügyintézés menetéről. • Hol találhatók a kiterjedtebb hálózattal működő és magasabb jogkörrel felruházott fővárosi állami hivatalok? — A fővárosban öt önálló szakosodott állami hivatal működik — folytatta a tájékoztatást az igazgató —, melyek még kihelyezett részlegekre, körzeti és városkerületi igazgatóságra tagolódnak s élükön kinevezett igazgató áll. A Pozsonyi Betegségi Biztosítási Igazgatóság Bécsi út 3-as szám alatti részlegén az alkalmazottak és a vállalkozók betegségi biztosítási juttatásaival foglalkoznak. Az igénylők itt intézhetik el a szociális juttatásokat, özvegyi hozzájárulást, a kötelező katonai szolgálatukat töltők családtagjaikat megillető egyéb ellátási hozzájárulást, s a nyugdíjasok mindazon járadékokat, amelyeket a dolgozók a munkáltatójuk révén kapnak meg. A Béke utca 23as szám alatt intézik a gyógyfürdői beutalókat a nyugdíjbiztosítást, s itt van a társadalombiztosítási véleményező osztály is. A Pozsonyi Munkaügyi Hivatal szintén ebben az épületben székel, s fővárosi hatásköre van. Nyilvántartást vezet az állásért folyamodókról, a munkavállalási lehetőségekről. Feldolgozza a munkaerőpiac helyzetét, tanácsadószolgálatot végez, átképzést szervez. A Pozsonyi Pénzügyi Igazgatóságnak két körzeti és három területi kihelyezett munkahelye — adóhivatala — van. A forgalmi és jövedelemadókat kezeli, érvényesíti a pénzügyi-gazdasági szabályozókat a külkereskedelemben, az irodalmiművészeti tevékenység megadóztatását végzi, valamint ellenőrzi az adóbevallásokat és -befizetéseket. A Pozsonyi Vl-os Tanügyi Igazgatóság a fővárosi gimnáziumok, szakközépiskolák, középfokú szakmunkásképző intézetek, speciális iskolák és ifjúsági otthonok körüli teendőket látja el. A Pozsonyi l-V-ös Tanügyi Igazgatóság a főváros öt városkerületében az alapiskolákat és a gyermekintézményeket igazgatja. Megalakult a Pozsonyi Tűzoltótestület Járási Igazgatósága, melyhez városkerületenként öt kerületi tűzvédelmi testület tartozik. A tűzoltótestület feladata ellátni a kiválasztott szervezeteknél a tűzvédelmi felügyeletet, irányítja, szervezi a szakmai felkészülést. Tűzbiztonsági szempontból véleményezi az építkezések dokumentációját, ellenőrzi az egységek felkészültségét, anyagi-műszaki ellátottságát. Az újonnan létesített öt szakosodott állami hivatal közül a legnagyobb jogkörrel felruházva, a legkiterjedtebb feladatkört a Pozsonyi Környezetvédelmi Hivatal látja el. Ennek felépítését, működését Ivan tlieš, a hivatal igazgatóhelyettese összegezte tömören. — A Pozsonyi Környezetvédelmi Hivatal és az öt városkerületí hivatala, melyeknek három főosztálya van — területfejlesztési és állami építésügyi igazgatás, természetvédelmi, valamint vízgazdálkodás és levegővédelem — látja el a környezetvédelemmel összefüggő legfontosabb teendőket. Központi szervük a Szlovákiai Környezetvédelmi Bizottság. Az államigazgatás néhány,hivatala most költözik végleges helyére, de a lakosság jobb tájékoztatása végett a Főpolgármesteri Hivatal rövidesen egy brosúrát ad ki az állami hivatalok és önkormányzatok pontos címével, telefonszámával. Ez lényegesen megkönnyíti a tájékozódást az államigazgatási szervek túlméretezett rendszerében s lerövidíti a hivatalos ügyintézés körüli fölösleges huzavonát. TÓTH ÁGNES MÁSOK ÍRTÁK SPANYOL OPTIMIZMUS A novemberi forradalmi napok általános lelkesedése fokozatosan lecsitult, és az utóbbi hónapok történései egyre nyilvánvalóbbá teszik számunkra, hogy a nadrágszíjbehúzási tézist reformereink komolyan gondolták. A tökéletlen föderációt a szétesés fenyegeti, burjánzik a politizálgatás, a hatalomért folyó harc és szaporodnak a csúnya ügyek. A közeljövőben feltehetőleg mindez folytatódik, és a fejlődés eddigi árnyoldalaihoz bizonyára újabbakat adhatunk hozzá, olyan jelenségeket, amilyenekről ma még sejtelmünk sincs. Az ilyen helyzetben bizony nincs sok okunk optimizmusra, bár néhányat azért fel tudnék sorolni. Nem a ma természetesnek tűnő tények számba vételéről van szó, tehát nem azoknak atényeknek a felsorolásáról, amelyeket még a közelmúltban is megvalósíthatatlannak tartottunk. Jómagam hosszabb távú perspektíváról gondolkodom. Példáért menjünk külföldre. Spanyolországban még húsz esztendővel ezelőtt is totalitárius rendszer működött, mindenről maga a diktátor döntött, illetve a túlburjánzott bürokráciára és a rendőrségi apparátusra támaszkodó egyetlen politikai pártja. Az árak alacsonyak voltak, a metróra váltott vonaljegyért három pezetát fizetett az utas, és az amerikai turistának kifizetődőbb volt egy hónapot Spanyolországban töltenie, mint a szomszédos USA-beli államban, még akkor is, ha belekalkulálta az óceán átrepülését. Még a csehszlovák állampolgár számára is elfogadható árak uralkodtak Spanyolhonban. A spanyolok zöme azonban a létminimum határán élt. Aki most, húsz év kihagyás után látogat el ismét Spanyolországba, az úgy érezheti, hogy egy teljesen más országba érkezett. Spanyolország ma egy demokratikusan fejlődő állam, az Európai Közösség tagja. Az árak legalább húszszorosak a húsz esztendővel ezelőttiekhez képest, a metró vonaljegyért tizenkilenc pezetát fizet az utas, és mégis (vagy éppen ezért?) az életszínvonal szinte hihétetlenül magasabb lett. Az amerikainak már meg kell fontolnia, hol töltse inkább évi rendes szabadságát, a csehszlovák állampolgár stippendium vagy hazai konzerv nélkül még néhány napot sem bírhatna itt ki (a legjobb, ha ösztöndíja és hazai konzerve is van). A spanyol állampolgár számára a Csehszlovákiában töltött szabadság ma éppolyan előnyös, mint egy amerikai számára. Német közgazdászok csoportja arra a véleményre jutott, hogy Csehszlovákiában az átlagbérek az 1991-es évi 3000 koronás szintről 1995-re 10 000 koronára nőnek. És 1995-ben a német márkáért már csak 10 koronát fizetünk majd. Márkában kifejezve az átlagbér nálunk a havi 150-ről 1000-re nő a szóban forgó idő alatt, jóllehet a legközelebbi két esztendőben eléggé kedvezőtlenül alakul majd a helyzet. Véleményem szerint tehát van két komoly okunk az optimizmusra. Örömmel húzom meg még a nadrágszíjamat és drukkolok Klaus miniszter úrnak, hogy sikerüljön túlságosan nem emelnie a béremet. Jiŕí Černý, Lidové noviny, 1991/73. szám FELKÉSZOLTÜNK A REFORM KÖVETKEZMÉNYEINEK ELVISELÉSÉRE? A gazdasági reform különösebb nehézségek nélküli megvalósításának alapvető feltétele a társadalmi megegyezés. Ezzel kapcsolatban egy, a 9091-es év fordulóján végzett szociológiai felmérés keretében próbáltuk meg összegezni a lakosság gazdasági reformmal kapcsolatos nézeteit, illetve elvárásait, és azt is megvizsgáltuk, milyen hatása van a reformnak a lakosság életszínvonalára. Az információk alapján elmondható, hogy a lakosság zöme pozitívan viszonyul a reformhoz, hiszen a megkérdezettek 70 százaléka (a CSK-ban és az SZK-ban azonos arányban) a reform végrehajtásában látja gazdasági és szociális nehézségeinek megoldását. A fennmaradó 30 százalék kételkedik abban, hogy a forgatókönyvben vázolt reformlépésekkel ez elérhető lenne. A reform életszínvonalunk alakulásáravaló hatásait úgy térképeztük fel, hogy megvizsgáltuk: a megkérdezettek miként képzelik el alapvető létfenntartási szükségleteik kielégítését. Tehát a megkérdezettek szubjektív elképzeléseiről van szó, melyek saját szükségleteik fejlettségén (vagyis igényeik színvonalán) és szükségleteik kielégítésének anyagi lehetőségein alapszanak. Egyszerűbben fogalmazva: igényeik mennyire vannak összhangban anyagi lehetőségeikkel. Ez tehát azt jelenti, hogy a fő lakossági csoportok reális szükségletei (melyek a szociális rétegeződés alapján keletkeztek) és szükségleteik kielégítésének reális lehetőségei nem tükröződnek szükségszerűen elképzeléseikben. A CSK-ban a megkérdezettek 20 százaléka, az SZK-ban pedig a 19 százaléka szerint szükségleteik kielégítésében nem érik el a létminimumot. Ez az eredmény lényegesen nem tér el a statisztikai módon szerzett adatoktól. Szlovákiában a létminimum határa alatt élők 5 százalékkal kevesebben vannak Csehországhoz képest, és ezt megnyugtató eltérésnek nevezhetjük. Az említett eredményekhez közelítenek a szegénység szubjektív értékelésére vonatkozó válaszok is. Szlovákiában a megkérdezettek 17 százaléka tartja magát szegénynek, annyian, ahányan a létminimum határa alatt élőknek vallják magukat. Csehországban a megkérdezettek 25 százaléka tartja magát szegénynek, a létminimum határa alatt élők , közé pedig a megkérdezettek 20 százaléka sorolja magát. Szükségletei kielégítése szempontjából azonban a lakosságnak a zöme véli úgy, hogy a létminimum határán él. (A CSK-ban a 70 szazaléka, az SZK-ban pedig a 68 százaléka.) Ez a megállapítás a jelenlegi szociális-gazdasági helyzet, illetve a végrehajtott változások szubjektív átélését tükrözi. Ugyanakkor a CSKban a szükségletek kielégítésének határát szinte az egész családi költségvetés felhasználásával kapcsolják össze. Szlovákiában teljesen eltérő e tekintetben a kapott eredmény, a megkérdezetteknek a 46 százaléka vallja, hogy szükségleteinek a létminimum határán való fedezésére az egész családi költségvetést felhasználja. Ez az értékelés ellentétes a kereseti igények értékelésével. Az alapvető szükségletek elfogadható színvonalú kielégítését ugyanis Szlovákiában a nominálkereset növelésének igényével kapcsolják össze. Összegezésképpen megállapítható, hogy Szlovákiában felkészültebben és elszántabban néz a lakosság a reformból eredő nehézségek elébe, hiszen a megkérdezettek 3/4-e vallotta, hogy képes megbirkózni az áremelkedés következményeivel. A CSK-ban a megkérdezetteknek kevesebb mint 50 százaléka vallotta ezt. Jóllehet a szlovákiai lakosság több szempontból szociálisabb érzékűnek tűnik a csehországi lakosságnál, a felmérés eredményei azt mutatják, hogy a reform következményeit szubjektíve ugyanúgy közelíti meg, mint a cseh lakosság. SILVIA VALNÁ, Ekonomické listy (a Verejnosť melléklete), 1991/8-as szám PESTI NAPLÓ Tóth László A MEGKERGETETT ÍM A múltkoriban Havel elnököt Pozsonyban megkergették. így szólt a híradás. Úgy hiszem, az önálló Szlovákiát követelő, fanatizált tömeg indulata talán mégsem egyértelműen Václav Havelnak szólt. Sokkal inkább azoknak, akik az országot, Csehszlo; vákiát, gazdaságilag és morálisan is oda juttatták — a teljes szétzüllés szélére —, ahol a jelen pillanatban van. Csakhogy ők már eltűntek a politika és a közélet porondjáról. Amikor még ők uralták a terepet, a mostani zajongók — túlnyomó többségükben — hangjuk- és arcukfosztottan, megfélemlítetten hallgattak. Hangjukat és arcukat főleg azoknak az (ellSnzéki) politikai erőknek köszönhetően kapták/nyerték vissza — az 1989. november 17-ét követő napokban —, melyeknek egyik meghatározó képviselője, vezéralakja (és nem csupán Csehországra korlátozódó érvényességgel) éppen a mostani köztársasági elnök, Václav Havel volt. Újabb példa az emberek hálátlanságára? Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne. Úgy gondolom, a Havelnak szánt ütések/köpések tulajdonképpen Husákéknak, Jakešéknak (illetve a husákoknak és jakešoknak) szóltak. Csakhogy az ő országlásuk idején e felbőszült tömeg kezét a diktatúra és a diktátorok bosszújától való félelem kötötte gúzsba. Amikor viszont kötelékeiket végre levethették, egykori tirannusaik helyén már a megszabadítójukat találták. Az ütés azonban már oly régen készülődött bennük, oly erős inger alatt tartotta az öklüket, hogy azt visszatartaniuk aligha lehetett. Akár a sors iróniájaként is fölfoghatnánk ezt az egészet. Ha nem tudnánk, hogy amit a sors iróniájának szoktunk nevezni, a mögött rendszerint nagyon szomorú, sőt időnként végzetessé is válható dolgok rejlenek. ÚT A polgári demokráciákból a totalitárius rendszerekbe rövid úton el lehet jutni. A totalitarizmusból a polgári demokráciába jóval hosszabb az út. PARADOXON A második világháborúban a legnagyobb károkat a szocialista államok szenvedték. ELSORVADT KÉPESSÉG Pesti naplóm legelső feljegyzéseinek egyikében a kiváló román költő, Mircea Dinescu kecskeméti kijelentését idéztem, mely szerint az egykori táborlakók — értsd: szocialista táborlakók — most az olyan, az idők során visszafojtott ösztöneiket keresik, mint amilyen a demokrácia, a szabadság stb. Nekem erről Illés Endre egyik szép novellája (vallomása?, esszéje? — nem emlékszem már, oly régen olvastam) jutott eszembe, melyben az író elmeséli megdöbbenését, amikor szigorlatozó orvostanhallgatóként egy öt-hatéves korában elhunyt kislány boncolásakor megállapította, hogy a szerencsétlennek nem voltak, pontosabban nem fejlődte[< ki a nevetőizmai. Amiből azt a következtetést vonták le, hogy a szegény pára egész — kurtára szabott — életében nem nevetett! Hasonlóképpen sorvadhatott el bennünk a lenini-sztálini típusú totalitárius szocializmus negyven-egynéhány, végzetesen diadalmas esztendeje alatt a szabadság, a demokrácia, az egymás iránti tolerancia, a keresztényi szeretet (egyébként elemi) képessége. A legkevésbé sem csodálható hát, hogy mozdulataink most nehézkesek, esetlenek, tagjaink ropognak, s torkunkból artikulálatlan hangok is fel-feltörnek időnként. A (kelet-)közép-európai társadalmak a kollektív romlás és tespedés betegágyából kelnek most fel, hosszabb-rövidebb' rehabilitációra, (utó)gondozásra van tehát egyelőre szükségük. Most már minden azon múlik, mit teszünk mi a felépülésünk érdekében, viselkedésünkkel, magatartásunkkal súlyosbítjuk-e amúgy sem könnyű helyzetünket, vagy mielőbbi gyógyulásunkhoz járulunk-e hozzá. ' KÉRDÉS A múltat, tudjuk, van rá példánk több mint elegendő, nem művészet meghamisítani. Hát a jövőt? „mmmmm• Olvasom Marafkó László kesernyés-fanyar feljegyzéseit az Élet és Irodalomban. Az egyikben a „vasárnapi irodalom" kifejezést használja, amit Grendel Lajosnak tulajdonít. Épp most szerkesztem azonban a József Attila-díjas író esszéinek és publicisztikai írásainak kötetét, melyben ugyanennek a kifejezésnek az atyjaként Dobos Lászlót jelöli meg. Én viszont úgy emlékszem, hogy a kifejezés tőlem származik, s én használtam azt először a csehszlovákiai magyar irodalomra vonatkoztatva. Akkoriban még jócskán benne jártunk a hetvenes években, s a kifejezéssel arra céloztam, hogy szóban forgó kisebbségi literatúránkban az irodalom művelése nagyon sokáig alkalmankénti kirundulásnak, a rendszertelenül és kiszámíthatatlanul érkező ihlet önkényére bízott kalandnak tűnt fel csupán. De az is lehet, hogy már előttem is használta valaki — s merőben más összefüggésben — ezt a kifejezést, csak arra már én nem emlékszem. Különben is, ez esetben teljesen elhanyagolható az elsőség kérdése. A lényeg, hogy egy jelenség ezúttal is nevet talált magának. Azt azonban mégis várom, hogy valaki — újból tollára véve a kifejezést — Marafkó Lászlótól származtassa azt. És így tovább... A KÉTFÉLE HIÚSÁGRÓL Márai írja a szerelemben/szexualitásban mohó emberről: „nem ő szeretkezik, csak a hiúsága." S ellenpéldának hozza fel az „erős és szép" állatokat, hogy ők milyen szerények a szerelemben és mennyire ritka ünnep számukra a párzás. Igen, a hiúság is emberi tulajdonság. S jóllehet rám, azt hiszem, aligha lehetne rám fogni, hogy hiú vagyok, legalábbis igyekszem magamban tartani a hiúságom — mert azért természetesen az (is) vagyok —, valószínűleg szegényebbnek érezném magam e hiúság nélkül. S talán azok a nők is nyertek e hiúságom által valamit, akik — hála ilyen értelemben vett hiú voltomnak — velem jutottak el a teljes gyönyörig. (Vagy én voltam az ő hiúságuk kiszemeltje? Ez esetben mindegy.) Hiszen a gyönyör élni tanít és élni segít. Pozitív hiúság ez, kétségtelen. Persze, van olyan hiúság is, amelyik öl. Igaz, e kettő: mint a sziámijkrek. Ok ketten egyek. KETTESBEN ISTENNEL Tulajdonképpen csak most döbbenek rá: milyen sokat foglalkozom én Istennel. Ehhez azonban tudni kell, hogy nem vagyok hívő, nem vagyok vallásos. Isten valójában csupán a személyemen keresztül folytat állandó párbeszédet a teremtéssel. De ha ekkora probémát jelent számomra Isten, miért nem problémám Jézus? Mária? Az apostolok, a szentek? Nem tudom erre a kérdésre a választ. Valamire mégis gyanakszom. •Jézus Isten fia. Konkrét sors. Konkrét sors Mária, József s a többiek is. Az ő sorsuk az övék, az enyém — az enyém. Lehetek bármilyen fogékony is a sorsuk iránt, abban mégsem tudok osztozni velük. Tőlem függetlenül léteznek, tőlem függetlenül azok, akik. Isten viszont én is vagyok, Sorsa az enyém által is alakul, hogy ő milyen (lesz), tőlem is függ. Én őt képviselem az anyagi világban, ő engem a transzcendenciában.