Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-06 / 81. szám, szombat

HAZAI KÖRKÉP 4 REFLEX MEGINT ELVESZÍTETTEM A HUMORÉRZÉKEM Már több mint három évtizede történt, hogy időmet éppen a néphadsereg szoktatőjában múlattam, és katonás magatartásomat értékelendő kimenőt adott a századparancsnokom. Másodéves bajtársaim kíséretében Vyškov egyik rosszhírű kocsmája felé tartottunk, amikor egy kapu alól bajuszos postás lépett elénk a járdára. Mire én - úgy, ahogy a szolgálati szabályzatban meg vagyon írva - katonás tisztelgést vágtam le a derék levélhordónak. Eltartott egy ideig, amig magukhoz tértek társaim, majd frenetikus röhögés tört ki. „Jópofa vagy, öreg" - vágott hátba az egyikük. De én csak bambán vigyorogtam a vigyorgásukon. Másnap pedig Koštál százados így szólt hozzám: „Tóth, úgy hallom, magának nincs humorérzéke". Van úgy, hogy az ember elveszíti humérérzékét. Velem ez akkor úgy esett meg, hogy akkor már több mint három hete oktattak a hadművészet alapjaira, és már az első napon tudtunkra adták: „Az újonc vagy rohan, vagy fekszik, de ha fekszik, lövészgödröt ás, miközben elöljáróját figyeli, hogy közeledtekor tiszteleghessen". Tányérsapkát láttam - és tisztelegtem. És eltartott egy ideig, amig magam is röhögni tudtam a postás előtti tisztelgés tényén. Néhány napja megint elveszítettem a humorérzékemet. Nem vettem észre, hogy Vladimír Mečiar tréfának szánta azt a martini bejelentését, amely szerint szovjetunióbeli körútján tábornokokkal tanácskozott a szlovákiai tankgyártás felújításáról. De - ahogy hallom - nemcsak az én humorézékem kopott meg, hanem a parlament tagjaié is. Úgy általában is megállapítható, hogy a köznépben sem idézett elő a bejelentés túlságosan nagy derültséget. Bizottság hallgatta meg a magnószalagra vett beszédet, de ez a fórum sem talált a miniszterelnök megnyilatkozásában semmi humorosat. Lehet, hogy nem Vladimír Mečiar stílusában van a hiba. Fogadjuk el tényként, hogy a kormányelnök valóban derűt akart kelteni abban a közegben, amelyben az embereknek mostanában nincs nevetni való kedvük. Dubnicában és Považská Bystricában most kimondottan rossz az emberek hangulata, hiszen ezrek veszítették el munkahelyüket a fegyvergyártás leépítése miatt. Tehát a humorérzékkel a Vág mentén is baj van. Nem tudom, készítettek-e a martini Mečiar-beszédrôl videofelvételt. Ha készítettek, azt is érdemes lenne megnézni. így pontosabban megállapítható lenne a tényálladék. Például azzal, hogy kacsintott-e miniszterelnökünk a hallgatóság felé. Kacsintott-e úgy, ahogy azt Kádár János számos esetben tette, amikor a fekete humor eszközével politizált. Kádár csak úgy kádárosan odakacsintott a hallgatóság felé, és mindenki tudta, hány a kettő. Tudta, hogy a bejelentést idézőjelbe téve kell értelmezni. Mi jut az eszembe, ha valaki szovjet tábornokokat emleget? És ha tankokat emlegetnek? Ha agyonütnek sem jut az eszembe más, mint 1968. augusztus 21-ike. A humorérzéket vizsgálva sem a történelmi tapasztalatokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül, sem a körülményeket, amelyek között élünk, így csínyján kell bánni a könnyű műfajjal. Ha én politikus lennék, és ha humorizálni akarnék tömegek előtt, akkor néhány tényt mindenképpen szem előtt tartanék. Például azt, hogy mi tapasztalható a tömeggyűléseken. Mítíngpolitizálás közben bizony az tapasztalható, hogy már oda jutottunk: manapság nem azért vonulnak ki tízezrek a főtérre, hogy tiltakozzanak mondjuk a demokratikus elvek valamilyen nüanszbeli megsértése ellen, és nem is azért, hogy a kormánnyal szemben megvédelmezzék a sajtószabadságot. Viszont összetrombitálható néhányszor tízezer ember nacionalista jelszavakkal, még fasiszta jelképek alatt is felvonulnak néhány ezren, és számosan vannak az anyagilag megszorultak között olyanok, akik a valós helyzetről való tájékoztatás helyett szívesebben hallgatják a rózsaszínbe csomagolt ígéreteket. Több millióan vagyunk, akik elveszítettük a humorérzékünket. Tányérsapkát látunk, és - szalutálunk. Ilyen viszonyok között az emberek könnyen félreértik a viccelődést. Vladimír Mečiar humora kissé feketére sikerült. TÓTH MIHÁLY 1991. ÁPRILIS 6. . ÚJ szól MEGKÉRDEZTÜK LESZ-E ELÉG VILLAMOSÁRAMA SZLOVÁKIÁNAK? Jánuár elsejétől az energiatermelés és -ellátás a köztársaságok hatáskörébe került, Maguk goridoskodnak a villamosáram-szükséglet kielégítéséről is. Ilyen szempontból Szlovákia egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben, mert nem tudni, meddig üzemelhet a Jaslovské Bohunice-i V-1-es atomerőmű, egyelőre nincs végleges döntés a bősi vízlépcső beindításáról, s a jócskán levegőszenynyező novákyi hőerőművet is bármikor leállíthatják. Miből l#sz hát Szlovákiának villamosárama? Egyáltalán lesz elég belőle az idén? Sokan feltették e kérdéseket az elmúlt hetekben. Válaszért Štefan Petráé szlovák gazdasági miniszterhelyetteshez fordultunk. - Erre az évre teljes mértékben előteremtettük a szükséges villamos energiát. Itt nem fenyeget veszély. A Szovjetunióból 1,3 terrawattórányi mennyiséget hozunk be, kívüle ugyaninnen 1 millió 165 ezer tonna energetikai szenet is importálunk. Kiegészítésképpen Csehországból 3,2 terrawattóra villamosáramot kapunk. Alternatív megoldásokat keresve voltaképpen már az 1992-es esztendő szükségleteinek kielégítése foglalkoztat bennünket. A villamosáram-fogyasztásnak azonban van egy másik oldala is: a takarékosság. Mint ismeretes, legnagyobb energiafaló vállalataink közül a Žiar nad Hronom-i Alumíniumkohókban és a kassai Kelet-szlovákiai Vasműben korszerűbb termelés bevezetésével próbáljuk visszafogni a fogyasztást. U. i.: Március derekán kisebb vihart kavart, amikor Mečiar kormányfő bejelentette: Csehország megtagadta a villamosáram-szállítást Szlovákiának. Hogy miről is van szó valójában, arra a Szlovák Energetikai Vállalatban adtak választ. Február derekán megegyeztek cseh partnerükkel az idén szállítandó mennyiségről. Néhány héttel később azonban levél érkezett Prágából, melyben közölték, hogy a megegyezett villamosáramot nem Csehországból szállítják majd, hanem a cseh fé! átengedi Szlovákiának a Szovjetunióból importált áram ráeső részét. Szép gesztus, gondolná az ember, még kisebb veszteséggel járónak, s voltaképpen gazdaságosabbnak is tűnik, hogy a szovjet importenergiát a közelebb eső Szlovákiába szállítják. Ám az egyoldalú cseh döntésnek van egy komoly, s egyáltalán nem elhanyagolható gazdasági vetülete. Amíg Csehországból koronáért, a Szovjetunióból január elsejétől cseh dollárért vásorolhat a világ -, így Szlovákia is - villanyáramot. Egy megawattóra 48,4 amerikai dollárba kerül. Ha a csehországi helyett a Szovjetunióból érkező villamosenergiát vásárolná Szlovákia, akkor egy megawattórányi mennyiség 700 helyett 1350 koronába kerülne. Hát ezért elfogadhatatlan döntés a Szlovák Energetikai Vállalat számára. (jmk) NEM KÖNNYŰ A POLGÁRMESTEREK DOLGA (Folytatás az 1. oldalról) szélnek, miből fakad mégis a bizonytalanság, a sok kérdés? Évtizedek alatt elf.erdült tulajdonviszonyokat kell helyrehozni, hiszen a városok és községek 1945 illetve 1948 után szinte mindenüket elveszítették, az épületek, erdők, földek, közművek mind az államé lettek, vagy szövetkezeti vagyonná váltak. Jogász legyen a talpán aki például kibogozza annak a községnek a panaszát, amelynek lakossági összefogással, 1919-ben felépített üzletét az ötvenes évektől a Jednota fogyasztási szövetkezet vette át, majd tavaly lebontotta, miközben az általa beígért új üzlet már sohasem épül fel. Szakembereknek kell eldönteniük, más híján kit illet meg az a telek, amelyen a hajdani üzlet állt, s közben a lakosok kilométereket gyalogolhatnak a bevásárlás miatt. A korszerű bevásárló központ álomképe ködbe veszett, mert a közeljövőben aligha lesz pénz az új építkezésre. Hány ehhez hasonló vagy még ennél is bonyolultabb ügyet kell az új elöljáróknak megoldaniuk! Bár azt mondtuk, a törvény világosan rendelkezik, meg kell jegyezni, hogy a 16 paragrafusa harmincnál is több további jogszabályra hivatkozik és akkor még nem említettük meg a földtörvényt és számos más készülő, új jogszabályt. Nem csoda, hogy a többnyire tapasztalatlan polgármesterek sokszor elvesznek a paragrafusok között, amiben nem egy esetben az államigazgatási szervek is ludasak. Mert mit tehet az a polgármester, akit januárban a Stavoinvesta két minisztériumra is hivatkozva, írásban megnyugtatott, hogy a vízvezeték megkezdett építésére az idén 1 millió koronát kapnak. Ma már tudja, az ígéretből semmi sem lesz, de közben a levélből kiindulva elszalasztott dotációt kérni a kormánytól. Igaz, nem biztos, hogy kapott volna pénzt az állami költségvetésből, mert mint megtudtuk, nagyon keveset oszthatnak szét a községek között, ámbátor azt kizárólag a megkezdett építkezések befejezésére kívánják fordítani. Kétségtelen, hogy a legtöbb gondot a privatizálás okozza a községeknek. Sokan jelentős bevételtől esnek el szolgáltató részlegeik bérbe adásával. Rendkívül bonyolult annak eldöntése, mikortól érvényesül alapítói és létesítői funkciójuk, ugyanis ez az időpont volt a meghatározó abban, hogy a helyi létesítmények közül mi kerül a privatizálási listára. Egyetértéssel fogadták a találkozó résztvevői Pásztor Istvánnak, Komárom polgármesterének szavait, aki elmondta, hogy szívesen segítik a vállalkozókat, de nem szabad megfeledkezni arról, hogy ők csupán 1993-tól fizetnek majd adót. Ez azt jelenti, hogy a városoknak, községeknek nem igen lesz hasznuk a magánvállalkozásokból. Hogyan értékelik majd a mai polgármestereket, akiknek addigra lejár a megbízatásuk, s így nem kamatoztathatják a privatizálásból befolyt pénzt? - tette fel a kérdést. Az adózással kapcsolatban számos más gond is felmerült. így például jogosan kérdezte az egyik polgármester, mi lesz azokban az esetekben, amikor a vállalkozók az apróbb falvakban vásárolnak telket, épületet, ott „maszekolnak" majd, de adójukat az érvényes jogszabályok értelmében az állandó lakhelyük szerint illetékes adóhivatalnak fizetik be, s így a rossz anyagi helyzetben levő kistelepüléseknek semmi sem jut. - Miénk lesz a termálfürdő, de mire megyünk vele, ha községünkben mai napig nincs egészséges ivóvíz és a levegő is rendkívül szennyezett, ami lakosaink és vendégeink egészségét is veszélyezteti. Saját erőből nem tudunk előrelépni - panaszkodott Szabó Olga, Pat polgármestere. Sok hasonló észrevétel hangzott el a dunaszerdahelyi találkozón, de a tárca vezetői nem ígérhették meg a bajok azonnali orvoslását. Amint Jozef ŠaJák hangsúlyozta, átmeneti időszakban élünk, az erősen leromlott gazdasági helyzetből, a korlátozott anyagi lehetőségekből kell kiindulni. Sok teendő vár még a törvényhozókra, felül kell bírálni, hogyan váltak be az új törvények a gyakorlatban és 1993-ig új adórendszert is ki kell dolgozni, amely lehetővé teszi majd a községek igazi önállóságát, a valós önkormányzatok működését. A polgármesterekre most az a nehéz feladat hárul, hogy a vágyálmokat egybehangolják a valósággal és a korlátozott lehetőségek ellenére is bizonyítsák: az önkormányzatok életképesek. -esiSZÉLES RÉTEGEKET EGYESÍTŐ SZERVEZETRE VAN SZÜKSÉG A MAGYAR DIÁKSZÖVETSÉG III. KÖZGYŰLÉSE Az 1989-es év társadalmi változásai óta eltelt 16 hónap. A diáksztrájkok drámai pillanatai, az utcákon, tereken menetelő, tüntető egyetemisták, főiskolások látványa már a múlté. A diákság politikai szerepvállalása törvényszerűen összezsugorodott... Hogyan tovább? E kérdéssel először 1990 tavaszán találták magukat szemben a politikai gyakorlatba is belekóstolt diákszervezetek aktivistái Csehszlovákia-szerte. Ez alól nem volt kivétel a Magyar Diákszövetség sem. Az elsó elképzelések A forradalom vége felé szervezetünk kitűzött célja, a magyar nemzetiségű diákság szakszervezeti mintára épülő érdekvédelme komoly, általunk előre nem látható nehézségekbe ütközött. Először: a parlamenti többpártrendszer keretei között a politikai-társadalmi érdekvédelem szinte teljesen a politikai pártokra, mozgalmakra helyeződött át. Másodszor: Az egyetemek, főiskolák autonómiája miatt - melyet a forradalom óta kezdtek komolyan venni - ezek életébe semmilyen külső szervezeteknek nincs beleszólási joga, mindössze külső szemlélőként véleményezhetik azt. A felsőoktatási intézmények irányítását, a törvény szerint, az akadémiai szenátus ellenőrzi ill. végzi, melynek tagjai az intézmény diákjai is. Harmadszor: Nem találtuk meg a középiskolások bevonásának módját, annak ellenére, hogy több találkozót, körutat is szerveztünk. Középiskoláink nagy többségében a diákság mindmáig szervezetlen. Az első problémánkat részben feloldani látszott az a lehetőség, hogy a parlamenti választások során egy diákképviselő az SZNT-be kerülhet valamelyik politikai mozgalom listáján. Az első felkínált lehetőség a Független Magyar Kezdeményezés vezetőitől érkezett. Az ajánlatot elfogadtuk. A kampány során az Együttélés Politikai Mozgalom, és az FMK között kialakult egészségtelen ellentét miatt, a mai napig több félreértés történt a Magyar Diákszövetség státuszát illetően. Szervezetünktől ebben az időben a fenti okokból kifolyólag több, az Együttéléssel szimpatizáló diák eltávolodott. A második problémánk megoldására lehetőség mutatkozik, ha minden felsőoktatási intézmény keretén belül létrejönnek a diákszövetség érdekvédelmi alapszervezetei. A bizakodásra alapos okot adtak az egyes főiskolák magyar diákjainak első, intézményen belüli mozgásai. A harmadik problémánk teljesen nyitott maradt. Az ifjúsági kerekasztai alapító tagjaként A csehszlovákiai ifjúsági mozgalmak közvetlenül a forradalmi események után létrehozták az Ifjúsági Mozgalmak Kerekasztalát. (A név azóta már változott.) Célja a SZISZ vagyonának felosztása volt. Ennek a szerveződésnek az alapító tagjai lettünk. Idővel kötötté, zárttá vált, választott szervekkel rendelkezik, s annak ellenére, hogy eredeti küldetésének nem tett eleget, ma komoly súlya van a társadalomban. E szervezet elnökségében szövetségünk küldötte képviseli a kisebbségi ifjúsági szervezeteket. Ennek fontosságát emeli, hogy az állami költségvetésnek az ifjúságra szánt része ezen a csatornán keresztül kerül szétosztásra. Azt hiszem ez volt az első momentum, amelyet a magyar nemzetiségű diákok szervezői a választások utáni csendesebb időszakban felismertek és értékeltek. A FEDIT és az MDSZ A kommunista diktatúra alatt létrejött a csehszlovákiai magyar diákklubok kötetlen szerveződése, a felvidéki Diáktanács (FEDIT). Ez a szerveződés', ill. a klubok voltak hosszú ideig azok a helyek, ahol magyar nemzetiségű diákok társadalmi, szakmai, érdekvédelmi, politikai beszélgetéseket, előadásokat rendezhettek. A diktatúra bukása után, a megváltozott viszonyok között, a kluboknak át kellett gondolniuk a jövőjüket. A FEDIT és az MDSZ vezetésének figyelembe kellett vennie, hogy több helyen kezdetben szinte ugyanazon emberek szervezték a régi diákklubot és diákszövetséget is. A politikai mozgalmak és a diákszövetség létrejöttével már nem csak a klubok rendelkeznek szabad fórumokkal, nem beszélve a politikai aktivizálódás lehetőségéről. Pozsonyban megindult a különböző felsőoktatási intézményekben a magyar nemzetiségű diákok szakmai szerveződése, Ezek áz új klubok komoly konkurenciát jelentenek a nagy hagyományokra visszatekintő JAIK számára. Az alakuló új klubok egy része az MDSZ-hez a többi a FEDIT-hez jelentkeznek. Áz új helyzetben az alternatív szervezeteknek a működésüket fizetett alkalmazottakra kell bízniuk, irodahelyiségékkel kell rendelkezniük, sőt számolniuk kell a gazdasági tevékenységgel is. Az MDSZ hatékonyan részt vesz a szlovákiai ifjúsági szervezetek hálózatának munkájában, közvetve a politikai történéseknél is képviselteti magát, valamint kiadói tevékenységet is folytat. A FEDIT rendelkezik ellenben (talán országos méretben) a legmobilisabb tagsággal. A magyar nemzetiségű diákok önszerveződése, megegyezés alapján történő egységesítése elengedhetetlen, hisz a plurális társadalom azzal, hogy megadja a lehetőséget az önszerveződésre, egyúttal fel is szólítja a különböző rétegeket önképviseletük megoldására. Célok A III. közgyűlés feladata lesz létrehozni egy olyan Magyar Diákszövetséget, melyet a magyar nemzetiségű diákok legszélesebb rétege magáénak érezhet. Az igény megvan rá. A megoldásra váró problémákat mindnyájan ismerjük: iskolarendszerünk alacsony színvonala, a diákság és a pályakezdők szociális helyzete, az információs csatornák kibővítése, a magyar iskolaügyünk helyzetének javítása... BERÉNYI JÓZSEF