Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-30 / 101. szám, kedd

1991. ÁPRILIS 30. ÚJ szói MOZAIK 6 NAGYHAL A CSEHSZLOVÁK PIACON ALCATEL-KÉPVISELET NYÍLT PRÁGÁBAN Lassan már annyi külföldi cég, ügynökség vagy társaság lesz a csehszlovák piacon, mint tengerben a hal. Ám majdhogynem mindegyik a kisebb méretűek közé tartozik. Április 10-étől viszont egy igazi nagyhal úszkál ama képzeletbeli hazai medencében. Ekkor nyitotta meg prágai kereskedelmi képviseletét a világhírű Alcatel társaság. Nyolcvanhatban a francia Alcatel Alsthom Group és az amerikai ITT Corporation fúziójából jött létre, az előbbi 70 s az utóbbi 30 százalékos tőkerészesedésével. Telekommunikációs berendezéseket gyárt. Ebben európai első és világméretekben a második. — Bár a világ 110 országában műkődnek berendezéseink, mégis európai cégnek tartjuk magunkat — segít az eligazodásban Louis-Jacques Companyo, a nemzetközi kapcsolatok igazgatója — Erősségünk éppen abban nyilvánul meg, hogy mindenütt autonóm fiókegységeink tevékenykednek, s valamennyi országban szorosan beékelődnek a nemzeti közegbe. Voltaképpen mindegyik csoportunk bekapcsolódik a világszínvonalú termelési stratégia kidolgozásába, ugyanakkor azonban a helyi piac követelményeire is egészen közelről reagál. Ilyen operatív egységünk Mexikótól kezdve egész Nyugat-Európán át mintegy másfél tucatnyi országban létezik. Számos területen megelőzik versenytársaikat. Digitális központokból világszerte az övékből üzemel a legtöbb, de a digitális távközlési rendszerek, a videotext-terminálok és a kábelek előállításában is világelsők Csak egy hellyel szorulnak lejjebb a földi navigációs rendszerek és a telefonkészülékek gyártásában. Európában mind a négy telekommunikációs ágazatban (nyilvános telefonközpontok, közvetítés, alközpontok, kábelek) iramdiktálók. Nagyságánál fogva is kevés társaság veheti fel velük a versenyt, mert a világ száznál több országában tevékenykednek, a földkerekség több tucatnyi gyárának, fejlesztési központjának tulajdonosai. Jövedelmüknek 80 százalékát mégis az európai piac adja! Legutóbb három gyorsan fejlődőnek ígérkező térségben vetették meg a lábukat: Kínában, a Szovjetunióban és Kelet-Európában. — Világelsőségünk a csúcstechnológián alapszik — avat be további titkaikba Companyo úr. — Nincs még Louis-Jaques Companyo: „Hoszszú távon szeretnénk megkapaszkodni". (archív felvétel) egy társaság a bolygónkon, amely ilyen sokat áldozna a telekommunikációs rendszerek kutatására és fejlesztésére. Bevételeink 11,4, de bizonyos területen 18—20 százalékát erre a célra fordítjuk. Egy tucatnyi európai központunkban foglalkoznak a kutatással és fejlesztéssel, hét országban összesen 1300 kutatót alkalmazunk. Stratégiánk három alappilléren nyugszik: az első a nyereségesség megőrzése (jövőre is a bevételekből ötszázalékos nyereségre számítunk), a második a telekommunikációs berendezések és rendszerek gyártásában pozícióink megerősítése, míg a harmadik azzal számol, hogy az új, korszerű technológiákkal mind erőteljesebben betörünk a piacra. Csehszlovákiába se csak körülnézni jött az Alcatel társaság. — Vannak már kapcsolataink az itteni piaccal, számos telekommunikációs berendezést importáltunk az országba — hallgatom a magyarázatot. — Hosszabb távon is szeretnénk megvetni a lábunkat, s bekapcsolódni a csehszlovák telekommunikációs ipar fejlesztésébe. Ebben az első fontos lépést már megtettük: németországi leánytársaságunk, az Alcatel SEL februárban közös vállalatot létesített a Liptovský Hrádok-i Teslával. Az Alcatel Tesla a csehszlovák piacra és külföldre gyárt majd távközlési rendszereket és felszereléseket. További partnerekkel is tárgyalunk, és újabbakat szintén keresünk, de óvatosan, nehogy egyszerre sok legyen belőlük, s a befektetett tőke felaprózódjon. Inkább amellett lennénk, ha egyetlen általános szerződést köthetnénk a csehszlovák megrendelőkkel. Időközben már Prágában és Pozsonyban is létesítettünk vegyes vállalatot, amelyek a kereskedelmi távközlési berendezések árusítását és karbantartását végzik. Ugyanakkor a csehszlovák szakembereket továbbképzésre, tanulmányutakra hívjuk meg európai központjainkba. Szerintünk a vasfüggöny eltűnése után Közép- és Kelet-Európában nagyot kell lépni előre a telefonhálózat fejlesztésében, ami a gazdaság általános fejlődését is elősegítheti. Ebben a térségben jóval többen élnek, mint Nyugat-Európában, ám a telefonhálózat színvonala mégis sokkal alacsonyabb. Szívesen kivennénk részünket Közép- és Kelet-Európa telekommunikációs infrastruktúrájának korszerűsítéséből. Hosszú távon. Stratégiánknak megfelelően lokális közös vállalatokat szeretnénk létrehozni. És ebben Csehszlovákia, akárcsak az egész térség, számunkra kulcsfontosságú lehetne. Hisz nem kevesebb mint 280 millió dollárt kívánunk itt befektetni. Nem kétséges, lesz mire. J. MÉSZÁROS KÁROLY MÁSOK ÍRTÁK AZ ÉPÍTŐANYAG ÁRA (EGYSZER MAJD) CSÖKKEN MINISZTÉRIUMI TANÁCS: VEGYEN A TERMELŐTŐL, VAGY VÁRJON! Ez év januárjától szinte minden építőanyag szabadáras lett, tehát az árak a gyártó és a megrendelő megegyezése alapján születnek. Csak néhány téglagyár, égetettcserép-gyár és a kaolin kitermelői kapják meg a pénzügyminisztériumtól a megszabott árak jegyzékét. A gyártó akkor köteles jelenteni az áremelést, ha 1990. december 31-ével szemben több mint 20 százalékkal emeli az árat és csak akkor, ha monopoltermelőről van szó, esetleg olyanról, amely döntő mértékben látja el a piacot. (Az első olyan, akinek nincs versenytársa, az utóbbi pedig legalább a piac 30 százalékát birtokolja.) Ugyanez vonatkozik az építőanyag-kereskedelemmel foglalkozó vállalatokra is, amelyek egyelőre legalábbis meghatározó szerepet játszanak a piacon. Ahogy fokozatosan önállósulnak az egyes kerületi szintű vállalatok, a törvény értelmében úgy mentesülnek az árszabályozás előírásaitól. ARÁNYOS NYERESÉGGEL Létezik egyáltalán valamilyen módszer a fogyasztó védelmére? Minden gyártóra, ha nincs is monopolhelyzetben, vonatkozik az árakról szóló törvény 2. paragrafusa, amely kimondja: senki sem használhatja ki gazdasági helyzetét arra, hogy jogtalan költségeket kalkulaljon az árba, vagy aránytalanul magas nyeresége legyen. Az arányos nyereségnek az ágazat utóbbi években kialakult, átlagos nyereségét veszik. Minden ilyen vállalatot külön bírálhatnak el, és az ellenőrző szerveknek joguk van a megfelelő kalkulációk átvizsgálásához. Ehhez még hozzátehető, hogy az országos szempontokon kívül figyelembe kell venni egy-egy téglagyár vagy más vállalat regionális helyzetét is, így aztán a monopolhelyzet s ezzel együtt az árszabályozás is szinte minden termelőre vonatkozik. MEDDIG MEHET AZ ÁRA? Általában elmondható, hogy január elsejével jelentősen nőttek az árak, mégpedig függetlenül a gyártók szándékaitól is. Elsősorban az energia- és tüzelőanyag-árak emelése befolyásolta ezt a folyamatot, illetve a valutáért vásárolt nyersanyagok árváltozása. A cement és a tégla égetésére használt energia áremelkedése például a gyártás költségeit 30—40 százalékkal növelte (az energiaárak 1990-ben kétszer is emelkedtek), a mazut esetében például 170 százalékkal. 1991 elején ezek az árak megint megugrottak, és növekedtek a szállítási költségek is. Az áremelkedés másik ösztönzője a forgalmi adó változása volt. Eddig ennek az árucsoportnak az adója mínusz 15-től, mínusz 171 százalékig változott (tehát ártámogatást élvezett), míg január elsejétől egységesen 12 százalékos forgalmi adót kell utána fizetni. MÉRSÉKEL MAJD A MÉRSÉKELT KERESLET A jövő szondázásánál a külföldi tapasztalatok alapján feltételezhetjük, hogy az árak jelentős növekedése elsősorban a kiskereskedelemben vásárlókat, tehát a magánépítőket sújtja, hiszen itt például a tégla ára sok helyen 200, a cementé 100 százalékkal ment fel, és hasonló a helyzet a burkolóanyagok esetében is. Á következő hónapokban azonban már éreztetnie kell hatását a keresletcsökkenésnek, és ez, legalábbis néhány termék esetében, árcsökkenést kell, hogy eredményezzen. Lehet, hogy megérjük néhány ráfizetéses vállalat csődjét is. A termelők számára persze mentséget hozhat a nyugati export, amely a korona alacsony átváltási értéke miatt még az ottaninál alacsonyabb árszínvonal esetében is hasznos lehet a vállalatnak. Társadalmi szempontból azonban vitatható az ilyen kivitel hatékonysága, mivel így értékes nyersanyag megy olcsón külföldre, ánélkül, hogy emberi munka (tehát plusz érték) hasznosulna benne. Példa erre a kaolin kivitele, amely a kedvezőnek látszó ár ellenére is botrányosan alacsony. Az államnak a kiviteli engedélyek megadásánál az eddiginél sokkal jobban számba kellene vennie a távlati előnyöket a pillanatnyi haszonnal szemben. Ugyanakkor — és ugyancsak — az állam gyorsabb ütemben szüntethetne meg behozatali vámokat, hogy a külföldi konkurencia nyomást gyakoroljon a hazai árakra. Az árak tehát az év folyamán teljes valószínűséggel csökkenni fognak, de hogy mennyivel, azt szinte lehetetlen megjósolni. Az azonban bizonyos, hogy az építőanyagok ára már soha nem csökken az 1991. január elseje előtti szintre. Aki tehát most kezd (kezdene) építkezni, tudatosítsa, hogy a családi ház ára az idén akár a háromszorosa is lehet a tavalyi árának, és még csak állami támogatásra sem lehet nagyon számítani. Tomáš Hádl, szövetségi pénzügyminisztérium (Československý PROFIT) Termék Áremelkedés tégla 3,65 blokk (pórobeton) s 2,64 cement 1,95 s mészpor 4,15 | csatornacső (égetett) 3,10 Néhány építőanyag árindexe, ahogy a kereskedelmi vállalatok kínálták és kínálják most. (Az 1989-es és 1991-es ár összehasonlítása.) PESTI NAPLO TÓTH LÁSZLÓ ben fenékig fagy, kínoz az éhség és az álmatlanság... Lehet, hogy meg sem érem a dolog végét, hiszen még a tél elején állunk és ez a cementház igazi farkasordító. (...) Legyengülve, támaszkodva,-' tapogok a szobámban, az egyedüllét égető kőszikláján, mert még egy pohár meleg tejet sem kapok... a szó szoros értelmében él':ezem, egy kis töpörtyűn, kétszersültön nyomorgok, nem csoda, ha leromlott az egész testem." E levél 1947. január 9-én íródott, s nem egészen TEMETETLEN HALOTTAINKROL Keveset tudtunk (tudhattunk) eddig nemzeti kisebbségünk, a csehszlovákiai magyarság történetének talán legkegyetlenebb, a gyors- és teljes felszámolás tényével fenyegető, mérhetetlen emberi megpróbáltatásokat hozó éveiről, az 1945—49 közti esztendőkről. Tulajdonképpen csak mostanában, az elmúlt egy-két évben vált lehetővé igazán, hogy idehaza és odahaza egyaránt szabadon beszélgessünk erről a minket ért, következményeiben máig ható sorscsapásról, hogy szabadon kibeszélhessük magunkból ezt az életünket, sorsunkat máig befolyásoló traumát. Történészek, írók, publicisták, politikusok közösen munkálkodnak, közösségi emlékezetünk eme fehér foltjainak eltüntetésén, a (legalább utólagos) történelmi elégtétel, a jóvátétel lehetőségeinek megkeresését, megteremtését szorgalmazva. A halottakra gondolok. Az üldöztetések áldozataira: a nélkülözések vagy az életmentő gondoskodás elmaradásának következtében kiszenvedőkre, az üldözöttek melletti bátor kiállásuk miatt börtönökben elpusztulókra, a menekülés közben a Dunába fulladókra... És így tovább, és így tovább: valamennyiükre. Mert oldalakon, hosszú oldalakon keresztül lehetne sorolni a megrázóbbnál megrázóbb eseteket, illetve azok nevét, akiknek halálát közvetlenül a csehszlovákiai magyarság ellen irányuló, nekibőszült sov-én indulatok altal mozaatott. módszeres és törvényerőre emelt bűnözés következményei okozták. Mondom, oldalakat lehetne megtölteni ezekkel a nevekkel, ha... Ha tudnánk, ismernénk a csehszlovákiai magyarság 1945—49 közötti üldöztetésébe belepusztultak, a kitelepítések, a deportálások s egyéb embertelén retorziók közvetlen áldozatainak nevét. Egy-két kivételtől eltekintve azonban máig sem tudunk ezekről a halottakról, halottainkról. Legtöbbjük nevét, arcát, mozdulatait, emlékét a családi/rokonsági emlékezet őrzi csupán féltő gonddal, évekig titkolni kényszerült gyásszal, de sokan (egyre többen) vannak köztük, akikre már nincs is, aki emlékezzen, gondoljon. Még az elmúlt év őszén megjelent egy kis könyvecske, amelyet Mint fészkéből kizavart madár. . címmel Molnár Imre történész barátommal a „hontalanság éveinek" írásos (és részben szájhagyomány útján megőrzött) emlékeiből (nép- és alkalmi költészetéből, levél-, napló- és börtönnapló-irodalrnából stb.) állítottunk össze. A könyvet „a csehszlovákiai magyarságot ért 1945—1949 közti üldöztetések következtében elpusztult aldozatok emlékének" ajánlottuk. Elmondhatom, hogy az anyaggyűjtés, illetve az ezzel párhuzamos kutatómunkánk hetei, hónapjai az állandó és folyamatos megrendülés állapotát jelentették számunkra, az egyéni és közösségi szenvedésnek olyan feneketlenül mély bugyrai tárultak fel előttünk. A megrázóbbnál megrázóbb történeteknek, kegyetlennél kegyetlenebb tragédiáknak olyan tömege zuhogott ránk. Feltehetően amíg élek, nem tudom már feledni azt a véghetetlen szomorúságot és tehetetlen dühöt, amit például Hortoványi Jolán éberhardi tanítónő tragédiájának megismerése közben éreztem. Az életét becsületes és áldozatos munkában leélt idős, beteg aszszony egykori tanfelügyelőjéhez fordult könyörgő levéllel, hogy járjon közben elmaradt nyugdíjának pótlólagos folyósítása érdekében. Sorait még ma sem tudom megindultság nélkül olvasni: „...jéghideg a szobám, a kezem dermedt, reszket egész testem. A víz a vödörhárom héttel később, a január 26ról 27-re virradó éjszakán a 69 éves tanítónő belehalt a szenvedésbe, nélkülözésbe. De még ezzel nincs vége a történetének. Tragédiájának igazi betetőzése: halála után öt nappal 30 ezer korona érkezett a nevére — ekkor kézbesítették (volna) a törvényesített törvénytelenségek következményeként hónapokkal előbb leállított nyugdíját. Mindezt egy, ha lehet, még az övénél is borzalmasabb — akár egy véres ógörög tragédiába is illő — történet juttatta eszembe, amelyre egyik minapi könyv- és levéltárbeli szöszmötölésem során bukkantam. A hátborzongató családi tragédiáról szóló korabeli feljegyzést, mementóként másolom most is — kommentár nélkül: „Rimaszombatban, 1946. február 21-én a délelőtti órákban borzalmas családi tragédia játszódott le, mely motívumaival szervesen kapcsolódik be a dél-szlovákiai magyarság tragédiájába. Spangel Viktor nyugalmazott MÁV forgalmi tisztet a csehszlovák állam nyugellátásban nem részesítette, házát elkobozták, a legnagyobb nyomorban éltek, úgyhogy végső elkeseredésében február 21-én fejszével agyonverte feleségét, majd 19 éves leányát, s utána felvágta ereit, úgyhogy mind a hárman még aznap délelőtt kiszenvedtek. Végrendeletében Spangel Viktor azt adja elő, hogy borzalmas nyomorában és elhagyatottságában szánta rá magát eme végzetes tettére, mert nem akarta, hogy családját és őt kényszermunkára hurcolják él — miután már mindenükből kifosztották, és jogos nyugdíját sem adták meg — Csehországba. A köztiszteletben élt dobšinai .származású magyar tisztviselőcsalád tragédiája megdöbbenést keltett az itt élő magyarság körében." Egy-egy emberi közösség a halottait is tovább élteti. Számon tartja őket, emlékezik rájuk, példájukból/sorsukból erőt merít. Nem véletlen hát, ha a történelemben bőven akadtak ó- és újkori hatalmak, ó- és újkori tirannusok, kik elsőként is halottaiktól fosztották meg az alájuk rendelteket, nem engedélyezték nekik, hogy eltemessék azokat, hogy ápolják emléküket, megtagadtatták velük őket... Nekünk is vannak eltemetetlen halottaink: róluk szól ez a jegyzet. És értük is, mert azt hiszem, hogy itt az ideje számba vennünk őket. A Hortoványi Jolánokat, Spangel Viktorokat, a névteleneket — mind. Hányan is vannak? Százan? Ezren? Egy régi versem két sora jut" most róluk eszembe: „Ha elfelejtjük halottainkat, /a holtak is meghalnak." Évtizedekig ez jutott nekik, a legvigasztalanabb sors, a feledés. Pedig többet, jobbat érdemeltek ők — a túlélők és az utánuk jövők részéről is. Itt az ideje hát, hogy gyertyát gyújtsunk, misét mondjunk értük, itt az ideje, hogy táblát szenteljünk, szobrot avassunk nekik. Itt az ideje, hogy életre — új életre — keltsük őket. Öt éves voltam, amikor megismerkedtem a halállal: ekkor temettük apámat. Tudom hát, milyen az, ha valakinek halottja van. Tudom, milyen egy halott túlélőjének lenni. Ezért emlékezem rájuk, ezért ez a kis írás. Meghajtom fejemet előttük. Az ő életüket (is) folytatom. Az elbukottakét