Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1991-04-25 / 97. szám, csütörtök
1991. ÁPRILIS 25. BÍLEK ÉS HAŠEK BIZAKODÓ Már megszoktuk, hogy a csehszlovák labdarúgók közül egyre többen szerződnek külföldre. Az olaszországi világbajnokság után nem okozott meglepetést, hogy a Sparta és a válogatott csapatkapitánya, a 28 éves Ivan Hašek a másodosztályú Racing Strasbourg együttesében folytatja pályafutását. Távozása után a Sparta vezetői nem könnyen mondtak le a csapat irányító játékosáról, a 26 dfeztendős Michal Bílekról. Ő január elsejétől ölthette magára a spanyol Betis Sevilla mezét. Az év első válogatott találkozóján Olomoucban egyikük se szerepelt Milan Máčala edző keretében, ám Pozsonyban az Ausztria Wien elleni előkészületi mérkőzésen már szóhoz jutottak. A találkozó előtt beszélgetésre invitáltuk a két idegenlégióst. • Milyen lényeges különbséget látnak a francia, illetve spanyol és a hazai bajnokság kőzött? • — Hašek: Sokkal keményebb a bajnokság, nagy küzdelem jellemzi a találkozókat és sajnos, durva belemenésekben sincs hiány. Nem játszanak kollektíván, mindenki saját maga akar kitűnni. — Bílek: Csak Ivan szavait ismételhetem meg, bár úgy vélem, Spanyolországban kevesebb alattomos szabálytalansággal találkoztam, mint az I. ligában. • Mennyiben másmilyenek az edzések? — Hašek: Kiváló edzőnk van, remek tréningeket tart; az idő nagy részét a .labdával való foglalkozás tölti ki. — Bílek: Eleinte Romero volt a mesterünk, ő főleg a kondíció javítását erőltette. Az új szakvezetővel, Espanolával egészen mások a gyakorlások, a labda került a középpontba és a technika javításán van a hangsúly. • Más idegenlégiósa is van az együttesnek? — Hašek: A német Zötsche a másik idegen, nem tartozik a fiatal korosztályhoz. — Bílek: Rajtam kívül három külföldi szerepel az együttesben: Pumpido, az argentin válogatott volt kapusa, a bolgár középhátvéd Ivanov és az uruguayi csatár, Perdumo. • Milyen a klubjuk célkitűzése az Idei szezonra? — Hašek: Csapatom három éve esett ki az 1. osztályból, fő célunk a visszakerülés. Jelenleg a 3. helyen állunk, három ponttal lemaradva a listavezető Nimes-tó'l. A bajnokság végéig még négy mérkőzés van hátra, nem adtuk fel a reményt... — Bílek: Az óv elején a csapat kilenc ponttal állt az utolsó helyen; amióta itt játszom, már 12 pontot szereztünk. Ennek ellenére helyzetünk nem valami rózsás, csak az utolsó előtti helyen állunk. • Hogyan vélekednek teljesítményükről a klub vezetői? — Hašek: A szezon elején nem voltam valami jó formában, mert a világbajnokság után két héttel már elkezdődött a pontvadászat, így pihenni sem volt időm. A vezetők elégedettek játékommal, és a kővetkező szezonban is számítanak rám, s mi több, csehszlovák labdarúgóval szeretnék megerősíteni az együttest. Némeček, Kukleta, Šilhavý, és Kuka a jelöltek. — Bílek: Mivel a Betis nem remekel a bajnokságban, a vezetők is nagyon idegesek. A Cadiz elleni kiesési rangadón 3:0-ra győztünk, két gólpasszom is volt, s jól ment a játék. A 90 perc után a klub elnöke gratulált teljesítményemhez. • Meddig köti szerződése jelenlegi csapatához? — Hašek: Három évre szerződtem, de ha nem sikerül feljutnunk, akkor megfelelő ajánlat esetén átigazolhatok a felsőbb osztályba. — Bílek: Fél évre érvényes a megállapodás, s ha mindkét fél elégedett lesz, akkor további három évet töltök Sevillában. • Olomoucban Lengyelország válogatottja ellen nem léptek pályára... — Hašek. Bajnoki mérkőzést játszottunk, 6:0-ra győztünk és két gólt is sikerült lőnöm. — Bílek: Csalódott voltam, hogy Máčala edző nem hívott meg a keretbe, már azt hittem, nem számít rám az Ebselejtezőkön. • Ki lesz a győztese az Eb-selejtező első csoportjának? — Hašek: Bízom benne, hogy mi jutunk el Svédországba. — Bílek: A franciák az esélyesek, de remélem, nekünk sikerül a továbbjutás. SZABÓ ZOLTÁN ÚJ szól SPORT EXTRA Ő A SZURKOLÓ TIPPEL HOGYAN VÉGZŐDIK A LABDARÚGÓLIGA? Utolsó negyedéhez érkezett az I. labdarúgóliga. Talán azért, mert nincs kimagasló tudású csapat, izgalmasnak ígérkezik a hajrá. Ma még elég nehéz megjósolni, ki lesz a bajnok, s kik a kiesők. Dél-Szlovákia szerte sok a találgatás, a szurkolók sör mellett vagy szűk családi körben taglalják, mit hozhatnak az utolsó fordulók. Tavalyi szerepléséhez mérten váratlanul jól tartja magát a DAC — a legnépszerűbb dél-szlovákiai csapat. Minthogy a foci lapunk olvasóit is vonzza, és mert az Új Szó barátai előszeretettel tippelnek, most módjuk nyílík rá: egy tíz kérdésből álló táblázatot közlünk, hogy olvasóink jóslási képességeit felmérhessük. Mielőtt hozzálátnánk a tippszelvény kitöltéséhez, néhány lényeges tudnivaló: egy olvasó akár több szelvénnyel is részt vehet a versenyben: a válaszokat olvashatóan, javítások nélkül töltsék ki; a megfelelő helyre írják pontos címüket; a beküldési határidő: május 11. A május tizenegyedikén feladott tippszelvény még érvényes — a postai bélyegzőn ellenőrizzük a dátumot. A lapból kinyírt teljes szelvényt kell beküldeni címünkre (Új Szó, Martanovičova 25, 819 15 Bratislava) és a borítékra ráírni: A szurkoló tippel. A verseny első három helyezettje értékes díjat kap. A sorrendet a tíz felelet összesített pontszáma határozza meg. Mindegyik tippsor egyegy pontot ér, összesen tehát tíz pontot lehet szerezni! Azonos pontszámok esetén sorsolással döntjük el, kik a jutalmazottak. Aki megvásárolja az Új Szót, hogy tippelhessen, az a befektetett összeg ezerszeresét^) nyerheti. I. DÍJ: Összerakható üvegház (a nagymegyeri Varia Kft ajánlotta fel) II. DIJ: Vásárlási utalvány 3000 korona értékben III. DÍJ: Vásárlási utalvány 2000 korona értékben. Tíz kérdés — tíz tipp Tipp 1. Ki lesz az idei labdarúgóliga bajnoka? 2. Ki végez a második helyen? 3. Ki szerez bronzérmet? j 4. Ki lesz a két kieső? 5. Ki nyeri a Csehszlovák Kupát? 6. Hányadik helyen végez a DAC? 7. Hány pontot gyűjt összesen a DAC? 8. Hány gólt lő a DAC? 1 9. Hány gólt kap a DAC? J 10. Ki lesz a DAC legjobb góllövője? n A tippelő neve: Pontos címe: Pontszám összesen: A tippelő foglalkozása és életkora: Bár tippszelvényünk országos jellegű, s az első négy kérdés a liga teljes mezőnyével kapcsolatos, ugyanennyi teret biztosítottunk a DAC-nak is. Tudjuk, hogy Dél-Szlovákia szerte a sárga-kek csapat a legnépszerűbb együttes; így hát, amikor afféle kedvcsinálónak közzéteszünk négy véleményt az esélyekről, DAC-szimpatizánsokat szólaltatunk meg. Valamennyi megkérdezett nyomon követi a sárga-kékek mérkőzéseit, elolvas minden róluk szóló hírt a lapokban. A négy nyilatkozó közül három — ha teheti — mindig kimegy a DAC mérkőzéseire. A negyedik — Nagy György — ritkábban jut el Dunaszerdahelyre Nagyudvarnokról, minthogy vasárnap délután általában dolgozik — ő a Grand borozó tulajdonosa. Szíve azonban őt is a DAC-hoz húzza, az első pillanattól kezdve. Németh Pál, Jana Šrámeková, Pelech István, Nagy György NEMETH PAL, a Družstevník Topoľníky edzője: — Azt hiszem, még egy olyan sikeres szereplést, mint amilyen az őszi idényben bejött Szikoráéknak, aligha várhattunk a tavasz folyamén. Én, mint edző, ismerem, a nagy szériák sorsát, ezért rendkívül elégedett lennék, ha a DAC az ötödik helyen kötne ki a liga idei pontvadászatában. JANA ŠRÁMEKOVÁ, a Družstevník Topoľníky játékosa: — Ha tehetem, kimegyek mindegyik mérkőzésre, egyrészt, mert érdekel a játék, és végeredményben kollégákról van szó, másrészt mert bele élem magam a sárga-kék együttes meccseinek hangulatába. Szurkolok nekik, természetesen, és a harmadik helyre várom őket! PELECH ISTVÁN, a pozsonyeperjesi Alba Regia vendéglő főnöke: — Minden meccsen ott vagyok, ez az én kikapcsolódásom, itt szabadulok meg a feszültségeimtől. Ezt a két órát senki sem veheti el tőlem! Időnként alkalmam nyílik közelről is figyelni a játékosokat, szívesen megfordulnak az Alba Regiában, tetszik nekik a környék, és szeretnek valami jót enni. A DAC-hoz nekem ráadásul azért is van közöm, mert egykor én magam is szerepeltem színeiben, védtem a B-csapatban. Ezért szeret(Nagy László felvétele) ném, de egyúttal tippelem is: szerezzenek bronzérmet az idei bajnokságban. NAGY GYÖRGY, a nagyudvarnoki Grand borozó tulajdonosa: — Nem tudok ott lenni minden meccsen, de a rádióban figyelem a híreket, és hétfőn az az első, hogy az újságban megkeresem a DAC-ról szóló beszámolót. A borozóm nemrég nyílt, de néhány játékos máris felfedezte, s ennek természetesen örülök. Minthogy óvatos duhaj vagyok, kiegyeznék az ötödik hellyel, szerintem, már az is nagyon szép teljesítmény lenne! (batta) FÁRADTSÁG ELLEN -TESTEDZÉS Nem sérti az alapigazságot, miszerint egész évben kell, lehet sportolni, még kevésbé a téli sportok szerelmeseit, akik azt is tudják, hogy jó néhányan épp egy sítúrán lettek a sportág fanatikusai, ha úgy véljük, tavasztól őszig terjed a szabadidősport főszezonja. Ekkor van valóságos lehetősége mindenkinek a testedzésre, ekkor lehet elkezdeni, netán újrakezdeni. Napfény, víz, levegő, a természet erői ekkor kínálják áldásos hatásukat. Nem mond-e ellent mindennek a tavaszi fáradtság közismert jelensége? Nem csökken-e ilyenkor a fizikai aktivitás, a terhelés miatt is a szervezet ellenállóképessége? A valóságban a helyzet éppen fordított. A testedzés mozgósítja a szervezet tartalékait, elősegíti az alkalmazkodást a környezet változásaihoz. Ezek között idén különösen jelentősek voltak az elmúlt hónapokban a gyors és nagymérvű hőmérséklet-ingadozások. A következmény sokféle betegség, influenzajárványok, jelezve az ellenálló- és alkalmazkodóképesség zavarát. Télen fűtő, nyáron hűtő hatású hormonok segítik a szervezet hőszabályozását. Tavasszal, a hirtelen melegben is érvényesül még a fűtő hatás, akárcsak, amikor a lakásokat, irodákat is úgy fűtik még, mintha fagyna odakint. Csak a szervezet nem tud ablakot nyitni, a túl lenge öltözet pedig — ismét alkalmazkodási gond — megfázáshoz vezet. Nincs jobb tanács, mint az alkalmazkodást kiváltó, a tavaszi fáradtsáa leküzdését előseaítő testedzés. Úgy van ez, mint az izomlázzal. Nem a pihenés, hanem a terhelés tünteti el. Hiszen a sportoló hőszabályozásának nagyobb ingadozásokat is át kell vészelnie, mint a külső változások, szervezetének nagyobb fáradtságot is le kell küzdenie, mint a tavaszi. Mindez nem csak az élversenyzőkre igaz. (F.) MIT, MENNYIT, HOGYAN? Maradjunk a futásnál, mert való igaz, hogy a láb mindig kéznél van. Am — ahányszor csak lehet — keressünk alkalmas környezetet edzéseinkhez. Ennek két alapfeltétele: a jó talaj, s a levegő, A kettő együtt ritka kincs a városlakó számára. Ritka, de nem elérhetetlen. Parkok, erdők, dombok, városban és városközeiben, majd mindenütt előfordulnak. S gondoljuk meg: nagyobb városaink talaj fölötti légrétegének egyetlen köbméterében 2000— 2500 por- és koromszemcse lebeg, a rájuk tapadó baktériumokkal, nem beszélve az ólom-, szén- és kénmonoxid-szennyeződés tűrhetetlenül magas fokáról. A lombos erdők, parkok szűrőhatása viszont oly mértékben csökkenti a légszennyezést, hogy az utazásra fordított idő sokszorosan megtérül. A dombok és hegyek értékét növeli a magasságukkal arányosan tisztább levegő (a szennyezők súlyosabb szemcséi talajhoz közeli rétegben maradnak és ritkán emelkednek nagyobb magasságba), valamint az emelkedők sajátos edzéshatása. 20-30 méternyi emelkedő is elég ahhoz, hogy fölfelé — fokozatosan gyorsuló iramban — futva, s az ismétlésszámot hétről hétre emelve a láb dinamikus erejét is gyarapítsuk, a légzési és keringési apparátust edző hatással egyetemben. A lefelé futás legyen mindig könnyed, ellazító jellegű: Fel-le 10-szer, 12-szer, 20-szor: ez gyors és sokoldalúan hatásos edzésprogram. A talaj minősége ugyancsak meghatározó. A „flaszteron felnőtt" városlakók legtöbbjénél félbemaradt a lábboltozat kifejlődése, a kemény talajon folytatott futás pedig olyan terhelés lehet, ami inkább ront, mint javít a sok apró és kényes Ízületből álló lábfej (meg a térd) állapotán. Ezért, ha csak lehet, kerüljük a beton- és aszfaltfelületeket, s fussunk rugalmas erdei talajon, vagy parkok sétányain. Az sem baj, ha a felszín kissé egyenetlen. (d.)