Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1991-04-22 / 94. szám, hétfő
HAZAI KÖRKÉP LÚJSZÖL 1991. ÁPRILIS 22. A TUDOMÁNY HÍDJA KELET FELE (Folytatás az 1. oldalról) - Pozsonyban egyszerűen nem alakult ki a dolog. Annak idején a szlovák kormány egy nagyon jó épületet ajánlott fel, az új képviselőház épületét a vár mellett,, amely erre a célra remekül megfelelt volna. Ezt az ajánlatot azonban rögtön visszavonták. Szlovákiában az egész tervet nem követte semmilyen dinamizmus, egyébként is nehéz dolog három helyen kezdeni valamit egyszerre. Van így is tennivaló elég. Ezért kimaradt Pozsony, amit személy szerint nagyon sajnálok. A szlovák sajtóban engem ért támadások "ebben semmilyen szerepet nem játszottak, sőt, inkább arra ösztökélnek, hogy Szlovákiára továbbra is nagy hangsúlyt kell fektetni. Hogy mennyire szükség van erre, azt a támadások ténye is bizonyítja. Mi továbbra is istápolni szeretnénk a szlovák kezdeményezéseket. A kint történő tanítás esetében például Csehszlovákiában tizenöt hely közül nyolc jutott Szlovákiának, aminek nagyon örülök. Amennyiben lehetséges, mi szeretnénk Szlovákiában tevékenyek lenni, ám ott nincs megalapozva egy ilyen egyetemi székhely felállításának lehetősége. - Soros úr nyilván részletesen ismeri az ön ellen elhangzott rágalmakat... - Hogyne, tudom mi jelent meg a Pravdában és az Obrodában. A Pravda támadására válaszoltam is. - Ha jól sejtem, önt ezek a rágalmak nem zavarják különösebben. - Valóban nem, ezek inkább a szlovákokat kellene, hogy zavarják. Nézze, engem támadnak Magyarországon, a népiesek, támadnak Szlovákiában, a Szovjetunióban, Romániában a Vatra... - Tavaly, az ön alapítványának bejelentésekor szó esett arról is, hogy a Közép-Európa Egyetemnek majd egy szélesebb, az egész régióra kiterjedő hálózata lesz. Tovább élnek ezek a tervek? - Igen, egyelőre Prágában és Budapesten van székhelyünk, de sok helyütt tartunk majd szemináriumokat és az egész régióra kiterjed a tanítás. Ez a prágai csak egy centrum, de az egész tevékenység szét van osztva. Soros György, az egyetem alapítója (Méry Gábor felvétele) -Ön a Szovjetunióban is tett egy alapítványt. Hasonló céllal? - Igen, a szovjet alapítvány sokban hasonlít a magyar alapítványhoz. Kulturális Kezdeményezés a neve, és ugyanazt próbálja, persze, nehezebb körülmények között, mint a magyar. A Szovjetunióban jelenleg még nagy a káosz, ezért kevésbé síkeres az ottani tevékenység. - Soros úr nyilván tudja, hogy a csehszlovákiai magyar sajtó is nehéz helyzetben van. ön szerint hogyan lehetne rajta segíteni? - Ez valóban nagyon nehéz helyzet, amelyet, remélem, sikerül valahogyan átvészelni. Tippeket, sajnos, nem tudok adni. - Nem marad más hátra, mint kiböjtölni a „hét szűk esztendőt"? - Igen, ki kell böjtölni, mert ez magától nem fog megjavulni. Meg kell vele küzdeni. A piaci helyzet is ezt kívánja, s a múlt érdemeire hivatkozva nem lehet semmit alapozni, csak az olvasók érdeklődésére. Magyarán: tetszeni kell az olvasónak, tehát amatőrizmus helyett profi szinten kell dolgozni. (k-y) TÁLCÁN KÍNÁLT LEHETŐSÉG-VOLT NEMZETKÖZI KONFERENCIA DUNASZERDAHELYEN KÖZÖS VÁLLALATOK ALAPÍTÁSÁRÓL (Munkatársunktól) - Egyáltalán nem titkolták csalódottságukat annak a hét végén megtartott nemzetközi konferenciának a szervezői, amely a külföldi tőkerészesedésű vállalatok alapításának gazdasági és jogi feltételeiről tájékoztatta a Dunaszerdahelyen megjelenteket. A helyi Perfects részvénytársaság szervezésében megtartott konferenciára úgyanis több mint félezer meghívót küldtek szét szlovákiai, magyarországi és ausztriai vállalkozóköröknek, hogy a meghívás lehetőségével élők színvonalas előadók segítségével kaphassanak képet arról, amit a rendezvény címe is egyértelműen jelzett: a közös vállalatok alapításának gazdasági és jogi feltételeiről. A rendezők csalódottságának oka: a megjelent vállalkozók száma alig haladta meg a félszázat, és ami még szomorúbb: az alakuló hazai vállalkozóréteg szalasztotta el a tálcán kínált lehetőséget a két szomszédos ország vállalkozórétegével való kapcsolat megteremtésére, továbbfejlesztésére. Vagy tizenöten jöttek el a környék, illetve a szlovák főváros vállalkozói közül. Akik viszont nem sajnálták a csekély részvételi díjat és az időt, azok kétségkívül fontos információkhoz juthattak. A bevezetőben Peter Vojtech és Štefan Veselovský , Jozef Kučerák kormányaielnök két tanácsadója jellemezte gazdaságunk jelenlegi helyzetének okait illetve az elsó reformlépések már ismert és várható hatásait, majd Jozef Bakšay külkereskedelmi miniszter beszélt a külkereskedelmi tevékenységünket szabályozó törvényekről, Jiŕí Hronovský a Központi Vámhivatal vezérigazgatója pedig a hatályban illetve előkészületben levő vámelőírásokról. A bevezető előadásokat követő vitában elhangzott kérdésekről is kiderült, hogy mennyire fontos a nálunk még eléggé vékony vállalkozóréteg folyamatos tájékoztatása, hiszen szinte naponta helyeznek hatályon kívül a vállalkozások valódi kibontakozását ma még gátló törvényt, rendeletet, naponta születnek újak - legyen szó vámügyekről vagy éppen bankügyi kérdésekről. A kétnapos konferencia a gyenge részvétel ellenére ez utóbbi, tehát tájékoztatási szempontból kétségtelenül hasznos volt. -pgREFLEX MITŐL MOZDULNA MEG A FALU? Noha a gazdaság radikális átalakításának stratégiájából még mindig hiányoznak az egzakt (tehát számokban legalább hozzávetőleges pontossággal kifejezett) adatok, és különösen hiányzik belőle a közérthető, tehát az egyszerű embernek is kilátásokat ígérő „menetrend", néhány jelenségről a mezőgazdaságból élők azért már a jelenlegi káosz állapotában is megfogalmazhatnak bizonyos következtetéseket. Első következtetés: Ha rövidebb-hosszabb távon Csehszlovákia részévé akar válni Európa fejlettebb részének, illetve ha nem akarunk e fejlettebb rész hátsó udvarává, elmaradott és versenyképtelen részévé válni, akkor a mezőgazdasági alaptermelésben viszonylag rövid idő alatt lényegesen csökkentenünk kell a foglalkoztatottak számát. Enélkül a Nyugat-Európával rövidesen kialakuló versenyben alulmaradunk, és különösen alulmaradunk, ha részévé válunk a Közös Piacnak. Második következtetés: Rövid- és középtávon ezzel csak növeljük az ipari szerkezetváltás során keletkezett munkanéküli sereget. így - mert még nagyobb lesz a létminimum környékén élők száma - hallatlanul csökken az élelmiszerfogyasztás, így nagy mértékben csökken a mezőgazdasági termékek iránti kereslet is. Tehát nem lesz lehetőség a tulajdonviszonyok megváltoztatása után sem az új feltételek között létrejövő mezőgazdasági üzemek „felfutására". Az ipar és a mezőgazdaság válsága majd egymást gerjeszti, ahelyett, hogy a két főágazat kölcsönösen elősegítené egymás kibontakozását. Harmadik következtetés: A lerongyolódott mezőgazdaságnak nem lesz módja saját erejéből feldolgozó üzemeket építeni. Más, valószínűleg külföldről származó tőke felhasználásával építenek majd gyárakat, amelyek így a gabona, a hús, a zöldség, a gyümölcs stb. felvásárlásában monopolhelyzetben lesznek. Ilyen körülmények között a mezőgazdasági nyersanyag feldolgozásával képződött nyereség semmiképpen sem marad a mezőgazdaságban. Szomorúak ezek a kilátások, és a kormány az év elején az élelmiszerárak drasztikus emelésével és a mezőgazdasági üzemeknek nyújtott támogatások leépítésével tette meg az első lépést a falu elnyomorításához vezető úton. A kormány az árdrágításai a szó szoros értelmében tönkretette a belső élelmiszerpiacot. Megfeledkezett arról, hogy a hazai mezőgazdasági termelés túlnyomó hányada mégiscsak belföldön talál vevőre. A fizetőképes kereslet hallatlan csökkentésével és az üzemek versenyképessé tétele igényének tankönyvízű megfogalmazásával csak azt érhetjük el, hogy elnyomorodik a lakosság is, de közben a mezőgazdaságot is a földre terítik. Václav Klaus és társai kétségkívül a piacgazdaság mindenhatóságára esküsznek, és az ebből a hitből fakadó intézkedések meghozatala során megfeledkeztek róla, hogy meg kellett volna határozni a prioritásokat. A mezőgazdaság és a mezőgazdasági feldolgozóipar fejlesztését kiemelt feladattá kellett volna tenniük. Kiemelt feladattá már csak azért is, mert a jó élelmiszerellátás minden társadalomban stabilizáló tényező. Igaz, ezt így tételesen a kommunista vezetők is naponta hangsúlyozták, de hogy ők is hangsúlyozták, attól még az igazság igazság marad. E tételt nem a kommunisták találták ki, ezt minden nemzetgazdaságban axiómaként tudomásul veszik. A pénzügyminiszter néhány napja méltatlankodott amiatt, hogy a bankokban ott á dollár, a márka, meg a többi keményvaluta, de a vállalatok nem dolgoznak ki jövőt ígérő fejlesztési programokat és nem terjesztik azokat a finanszírozásra kész pénzintézetek elé. Ha azt mondjuk, hogy az iparban ennek nagyobbrészt személyi akadályai vannak, akkor azt kell mondani, hogy a mezőgazdasági vállalatoknál ezek az akadályok halmozottan érvényesülnek. A régi rendszerben az iparnak mindig megmondták, hogy miből mit és hogyan termeljenek, így teljesen leépítették a vállalkozókészséget. A mezőgazdaságban a szó legszorosabb értelmében kézen fogva vezették a szövetkezeti elnököket, mégpedig járási szinten, tehát kiskaliberű vezetőké volt a tanácsadási jog és a döntéshozatali hatalom. Egy-egy minisztériumban esetleg még akadt nagykoncepciójú vezető, aki képes volt okos utasítást adni az ipari vállalati vezetőknek. Tudjuk, milyen képességű vezetők voltak a járási pártbizottságokon, ahonnan a szövetkezeteket irányították. Mi az a minimum, amit a jelenlegi „liberalizált" mezőgazdaság még talpon maradt vállalatai joggal elvárhatnának az államtól, a központtól? Ezt a minimumot a tanácsadás jelentené. Tanácsot adni abban, hogyan kellene egy-egy fejlesztési programot kidolgozni, hogyan kell a beruházni szándékozókkal kapcsolatot teremteni stb. A mezőgazdasági feldolgozóipari invesztíciók beindítása a szó szoros értelmében mentőövet jelentene a falunak. Mentőövet a már munkanélkülivé váltaknak, de azoknak is, akiket még csak fenyeget a munkahely elveszítésének a réme. Mindig azzal érvelünk, hogy azt kell gyártani, aminek majd lesz piaca. Nálunk, akárhogy fordul is a helyzet, az élelmiszerpiac lesz a legbiztosabb piac. Az állam kissé túlzásba vitte a mezőgazdaság liberalizálását. A termelőket - akik nem tudnak úszni - előkészítés nélkül bedobta a mélyvízbe. TÓTH MIHÁLY — HOLNAP POZSONYBAN ÉS D ÉL-SZLOVÁK IÁBAN IS: Valamikor karácsony előtt, egy zimankós délelőttön telefonált szerkesztőségünkbe Szabadi Csaba, a budapesti Express hirdetőújság főszerkesztője, s tárgyalásra hívott bennünket. Még azon a héten találkoztunk a magyar fővárosban, ahol kollégájával együtt részletesen kifejtette nem mindennapi tervét. - Szeretnénk mielőbb magyar nyelvű hirdetési világlapot indítani, amely sokféle szolgáltatást, információt nyújt, téjékoztatja, szolgálja a magyar vállalkozókat, egyszersmind erősíti a világ minden táján élő magyarok azonosságtudatát azáltal is, hogy a reklámokat anyanyelvükön olvashatják. Az ötletet azonnal felkarolták neves amerikai és kanadai magyar reklámszakemberek, hozzánk hasonlóan tetszett a javaslat az ungvári, a kolozsvári és a Tel Aviv-i magyar napilapok szerkesztőgárdájának is. Hosszas egyeztető munka, sokfajta tárgyalás következett különböző bankok, hirdetőirodák képviselőivel, az ötletgazdák megszámlálhatatlanul sok akadályba, bürokratikus falba ütköztek. Nem Amerikában, nem is Kanadában... Csak egy friss példa az elmúlt napok segyik észbontó epizódjáról. Már csaknem mindent egyeztettünk, már csupán azt kellett tisztázni, miként jutnak el a Budapesten kiszedett újságoldalak levonatai a különböző szerkesztőségekbe. A Budapestről New Yorkba küldendő szállítmánnyal nem volt semmilyen gond. Több amerikai szolgáltató vállalat is jelentkezett: két nap alatt a magyar fővárosból az amerikai világvárosba (házhoz!) szállítják a küldeményt - hatezer forintért. Mennyiért juttatnának el ugyanilyen csomagot Budapestről Pozsonyba? - tettük föl nekik a kérdést. A derék amerikaiak köhécseltek, összeráncolták a homlokukat, majd zavartan válaszoltak: - Uraim, nem ismerünk lehetetlent. Elszállítjuk a küldeményt Pozsonyba, három nap alatt, - nyolcezer forintért!! Miután magunkhoz tértünk, elmondták, hogy Közép-Európa bizony nem Amerika, tehát Budapestről a csomagot a frankfurti központi elosztóba, majd Prágába, onnan talán repülővel, talán taxival szállítanák a megadott címre. Sorry, de errefelé minden nagyon nagyon bonyolult és drága, nincs kiépítve a hálózatunk, ugyanis ilyen megbízatást még sohasem kaptunk - tárták szét a karjukat. Még egy ideig nem is lesz, mert a levonatokat egy nyugdíjas bácsi hozza majd vonattal Pozsonyba... A hirdetőújság elkészült, s holnap, majd május negyedikétől szombatonként - lapunk mellékleteként - az Új Szó minden olvasója ingyen megkapja. A New York Express megszületett, s a hirdetők, az olvasók éltetik majd, remélhetőleg nagyon sokáig - Szlovákiában is. KÓRHÁZI VILLÁMINTERJÚ „MEGÖLLEK" Szombati számunkban egy hírben már beszámoltunk arról a rablási kísérletről, mikor is két fiatalkorú egy pozsonyi ékszerboltot akart kifosztani. A tettesek erőszakkal behatoltak az üzletvezetőnő otthonába, akit pisztollyal és késsel kényszerítettek a bolt, valamint a páncélszekrény kulcsának átadására. A jól kiagyalt tervük végül kudarcba fulladt. A rendőrség mindkét bűnözőt letartóztatta. A megsebesített üzletvezetőnőt, Ľubica M.-et a kórházban kerestük fel, és orvosi engedéllyel rövid beszélgetést készítettünk vele a történtekről. • Hogy kerültek a rablók a la-. kásba? - Csak egyikük jött be, a társa kint őrködött. A Tv-híradó után vasalni kezdtem, mikor valaki csengetett. Azt hittem látogató jött, és gyanútlanul ajtót nyitottam. A folyosóról egy pisztoly csöve meredt rám. A sokkhatás ellenére gyorsan reagáltam, és igyekeztem becsapni az ajtót,''de az illető erősebb volt. Durván belökött, és erőszakkal behatolt a lakásba. Miközben dulakodtunk, segítségért kiabáltam, de sajnos egyik szomszédunknál napirenden vannak a családi jelenetek, úgyhogy a felettünk levő lakó, aki otthon volt, azt hitte ismét a szokásos hajcihő folyik. • Egyedül tartózkodott otthon? - Igen, a szüleim - ők még nem is tudnak a történtekről - Olaszországba utaztak, így könnyű préda voltam. A fiatalember hisztérikusan azt kiáltozta, megöl és közben pisztolyával agyba-főbe vert. Amikor a szobába menekültem, elővette kését és azzal hadonászott. Közben hasba szúrt. Az ájulás környékezett, szerencsére nem vesztettem el az eszméletemet. • Nem próbált a támadóval beszélni, megtudni mit is akart tulajdonképpen? - De igen. Amikor látta, hogy már nem tanúsítok ellenállást, kissé alábbhagyott harci kedve, és akkor rákérdeztem: mi is a szándéka? Az ékszerüzlet és a páncélszekrény kulcsát követelte és az iránt is érdeklődött, mennyi érték található a boltban. Amikor megmondtam, hogy hét-nyolc millió körül, keveselte. Megpróbáltam félrevezetni. Azt állítottam, a kulcsok nincsenek nálam, de a betörő nagyon jól volt tájékozódva. Mondta, társával látták, amikor bezártam a boltot. Egész úton követtek, tudják, sehova se tértem be, senkivel sem beszéltem. Ekkor azzal érveltem, hogy a riasztóberendezés perceken belül lebuktatja őket, de ez sem használt. „Ez az egyetlen lehetőségünk. Betörésekért köröz a rendőrség, kereket kell oldanunk, ehhez viszont pénzre van szükségünk" - hajtogatta, de megnyugtatott, hogy nem akar megölni. • Ekkor átadta a kulcsokat? - Nem, ezt már azért sem tehettem, mert közben megkötözött. Erre a célra kivasalt melltartóimat használta. Ezután kivette a kulcsokat a kézitáskámból és a mintegy 8 ezer korona készpénzemmel együtt zsebrevágta. Ekkor azt kiabálta; ha megpróbálom értesíteni a rendőrséget, társa végez velem, és a levegőbe repítik az egész házat. Mielőtt rámzárta volna a lakást, elvágta a tetefonzsinórt. • Nem tartott „házkutatást"? - Nem, és talán azért, mert, - holott hajadon vagyok - azt hazudtam, bármely percben megérkezhet a férjem. Szerencsére időközben sikerült szabaddá tenni kezeimet, és édesapám zakójában találtam egy tartalék kulcsot is. Bevallom, nem kis időbe tellett, míg bátorságot vettem, és ki mertem nyitni az ajtót. Fél tíz lehetett, amikor feltámolyogtam a fenti lakóhoz, aki riasztotta a rendőrséget és hívta a mentőket. Másnap a kórházban megtudtam, hogy a tetteseket éjfél előtt a bolt előtt elfogták. ORDÓDY VILMOS