Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-17 / 90. szám, szerda

1991. ÁPRILIS 17. LÚJSZÓI HÍREK - VÉLEMÉNYEK MÉGIS VOLTAK TITKOS TÁRGYALÁSOK (Munkatársunktól) - A szlovák kormány működőképességének és a kabinet munkájának felülvizsgálá­sa volt a Szlovák Nemzeti Tanács Elnöksége tegnapi ülésének napi­rendjén. A „vallatószékben" ez al­kalommal Vladimír Mečiar szlovák kormányfő foglalt helyet, akinek az általa irányított testület munkájáról kellett számot adnia. Mint ismeretes, az SZNT külügyi bizottságának a kabinet külföldi útja­it, a honvédéin-^ bizottságnak pedig a Szlovák Belügyminisztérium, vala­mint Vladimír Meőiar, mint a tárca egykori vezetőjének munkáját volt hivatott felülvizsgálni. A harmadik vizsgálóbizottság tevékenysége a kormány munkájára, valamint a kormányfő és némely miniszter egyes kijelentéseinek értékelésére irányult. Az SZNT Elnökségének tegnapi ülésén három órán keresztül tár­gyaltak a külföldi utakról. A tanács­.kozás szünetében František Mik­loáko, az SZNT elnöke rögtönzött sajtótájékoztatón többek között el­mondta, hogy Meőiar szovjetunióbeli látogatása során mégis tárgyalt szovjet tábornokokkal. A miniszter­elnök egyéb, a szlovákiai közvéle­ményt nyugtalanító kijelentéseivel kapcsolatban nem nyilatkozott, mi­vel azokat még felül kell vizsgálni. A napirendi pontok sokrétűségé­ről és a témakör súlyosságáról árul­kodik, hogy a délután két órakor kezdődő meghallgatás lapzártáig nem ért véget. A zárt ajtók mögül hírek nem szivárogtak ki. G. A. SZAKEMBEREK TALÁLKOZÓJA Az Albert Lienard regionális miniszter vezette Vallon küldöttség több tagja, akik szlovákiai hivatalos látogatáson tartóz­kodnak, tegnap olyan szakemberekkel ta­lálkoztak, akik tavaly ősszel Valloniában tanulmányozták az ottani vállalatok mun­káját. Az utóbbiak tájékoztatták Lienard mi­nisztert ott-tartózkodásuk alatt szerzett tapasztalataikról és újabb vallóniai kap­csolataikról. A miniszter utalt rá, hogy országának is érdeke: Szlovákia gazda­sága minél hamarabb elérje a fejlett nyu­gati államok szintjét, amit a megkezdett együttműködés is szolgál. VENDÉGJÁTÉK Telt ház előtt mutatta be tegnap este Pozsonyban, a Ružinovi Műve­lődési Házban Bródy Sándor; A ta­nítónő című háromfelvonásos szín­művét a kassai Thália Színház. A Beke Sándor rendezte előadáson jelen volt Boros Jenő, a Magyar Köztársaság pozsonyi főkonzulja is. (mik) EGYÜTT EURÓPÁVAL A kisebbségi kérdésről rendez összeurópai konferenciát az Európai Mozgalom a svájci Fribourgban. Az együttműködés rendszeresítésén kívül a konferencia alkalmat ad az egyes nyugat-európai megoldások tanulmányozására és a tapasztala­tok hasznosítására. Az összejövete­len a Független Magyar Kezdemé­nyezést Ollős László és Hunčík Péter képviseli. Az FMK képviselői a nemzetközi közvélemény előtt világossá kíván­ják tenni a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség helyzetét, a ki­sebbségünkkel szemben megnyil­vánuló törekvéseket, illetve a ki­sebbségi kérdés demokratikus meg­oldását szorgalmazó cseh és szlo­vák erők tevékenységét, továbbá szorgalmazni fogják a nemzetközi kisebbségvédelmi rendszer kiépíté­sét. F. S. VALUTAÁRFOLYAMOK ÉRVÉNYBEN: 1991. április 17-én Pénznem Eladási árfolyam 1 egységre, koronában Angol font 54,19 Francia frank 5,38 Német márka 18,21 Olasz líra (1000) 24,50 Osztrák schilling 2,58 Svájci frank 21,38 USA-dollár 30,17 A FEGYVERGYÁRAK TERMÉKVÁLTÁSA NEMZETKÖZI ÉRDEK (Folytatás az 1. oldalról) valószínűleg még e hét végén lát-, hatnak. Vasárnap, április 21-én az elnök Leví Hrádekba utazik a Szent Adal­bert-búcsúra. Az elnöki iroda is részt vesz a kurd menekültek megsegítésére irányuló akciók koordinálásában. Talabani, Kurdisztán Hazafias Szö­vetségének vezetője levélben kérte Václav Havel támogatását, s a kurd diákok szervezete az eddig nyújtott segítségért ugyancsak levélben fe­jezte ki köszönetét az elnöknek. A segélyakciók egybehangolására válságstábot hoztak létre, élén Véra Čáslávská elnöki tanácsadó áll. Egy kérdésre válaszolva a szóvi­vő elmondta: a Václav Havel és George Bush közti legutóbbi 25 percig tartó telefonbeszélgetés so­rán elnökünk egyebek közt kérte a Szabad Európa Rádió amerikai kormánytámogatásának legalább egy-két évre való meghosszabbítá­sát. A beszélgetés súlypontját azon­ban a csehszlovákiai szociális és gazdasági helyzet, a gazdasági re­formintézkedések ismertetése ké­pezte. Václav Havel hangsúlyozta, hogy a fegyvergyártás leállítása kü­lönösen Szlovákiában okoz súlyos gondokat. Ezen a téren is kérte Bush elnök segítségét, hangsúlyoz­va, hogy a termékváltás nemcsak Szlovákia, de bizonyos szempontból az egész ország lehetőségeit is meghaladja. E kérdés megoldása nemzetközi érdek. Michael Žantovský a republikánu­sok szombati tüntetéséről így nyilat­kozott: „Nincs rá szükség, hogy ezt a tüntetést bővebben kommentáljuk. A prágai vár területére mindenki be­léphet. Azonban kár, hogy Sládek űr a kommunisták elleni küzdelmét nem tíz vagy akárcsak öt évvel eze­lőtt kezdte el, mert akkor már jóval előbbre lennénk. Ehelyett az akkori Sajtó- és Tájékoztatási Hivatalban dolgozott..." (sm) MEČIAR ISMÉT ELNAPOLTA A REFORMOT (Folytatás az 1. oldalról) A szlovák kormány egyetértett a szociális biztosításban esedékes változásokat tartalmazó szövetségi törvénytervezettel. A törvényjavaslat a szociális biztosítás új rendszerét készíti elő, s az aktív foglalkoztatási politika szellemében szabályozza a nyugdíj és a kereset viszonyát. A kabinet egyetértett a Szövetsé­gi Gyűlés azon törvényjavaslatával, amely a nyugdíjak idei második emelését rendeli el. A nyugdíjeme­lés válasz a növekvő létfenntartási kiadásokra, amelyek az első emelés óta 10 százalékkal nőttek. A nyugdí­jak és járadékok a következőképpen módosulnak. 110 koronával emel­kednek a rendes és rokkant-, 66 koronával az özvegyi nyugdíjak, 55 koronával a részleges rokkantsági és árvasági járadék. Félárvaság esetén 33 koronával nő a járadék. Az a nyugdíj, amely egyetlen jöve­delemforrás, az egyedül élők szá­mára 1440 koronáról 1580-ra, a há­zastársaknál 2400 koronáról 2620 koronára emelkedik. A nyugdíjaknak ez a második emelése összértékben 800 millió ko­ronát tesz ki. A törvény hatályba lépését július elsejére tervezik. A kormány megtárgyalta és tudo­másul vette a rendőrség anyagi­műszaki ellátottságáról szóló jelen­tést, s feladatul adta a pénz- és belügyminiszternek, hogy vizsgálják meg a tervezettnél nagyobb anyagi támogatás lehetőségeit. A testület egyetértett Szlovákia fővárosának 1995-ig terjedő fejlesztési koncepci­ójával. AZ EXMINISZTER BOMBÁT ROBBANT Anton Andráš Kereszténydemokrata képviselő, aki a Mečiar-kormányban a belügyminiszteri tárcát kapta, majd megfosztották bársonyszékétől, három­hónapos egyesült államokbeli útja után tegnap megjelent a szlovák parlament­ben. Az újságírók kérdéseire válaszolva elmondta, hogy miként került sor leváltá­sára, majd részletesen ecsetelte az ellen­téteket, melyek közte és a szlovák minisz­terelnök között voltak. A továbbiakban elmondta: az SZNT honvédelmi bizottságának mai ülésén té­nyekkel fog előállni, melyeket sokan úgy értelmeznek majd, • imint kirohanást Me­őiar ellen. Sajnálatát fejezte ki arra vonat­kozólag, hogy a szlővák közvéleményt az utóbbi időben egyesek szándékosan fél­retájékoztatják, minek következtében az emberek nem tudnak tájékozódni a politi­kai helyzetben. A kormány kabinetpoliti­kát folytat, ahelyett, hogy a gazdasági reformmal, illetve a valódi gazdasági és szociális problémákkal foglalkozna - nyi­latkozta az újságíróknak Anton Andráš exbelügyminiszter. -gyor­GÖMÖRI HONISMERETI NAPOK (Munkatársunktól) - A Csema­dok tornaijai alapszervezete és an­nak Palóc Klubja április 18-a és 25-e között rendezi meg a III. gömöri honismereti napokat. Az esemény­sorozat idén Tornaija alapítása 700. és Széchenyi István születésének 200. évfordulójának jegyében zajlik. Csütörtökön délután 15 órakor Horváth Árpád tornaijai amatőr fényképész kiállításának megnyitó­jával kezdődnek a honismereti na­pok. Pénteken Batta György költő­vel, publicistával találkozhatnak az olvasók és az érdeklődők 18 órakor a magyar alapiskola olvasóter­mében. Az eseményekben leggazdagabb nap a vasárnap lesz. Reggel 9 óra­kor kopjafaavatást tartanak a városi gyermekotthon kertjében a helyi re­formátus énekkar és dr. Gaál Imre közreműködésével. Délután fél há­romtól a városi művelődési házban népművészeti műsort láthat a kö­zönség a helyi magyar óvodák, az alapiskola és a zeneiskola növendé­keinek közreműködésével majd ezt dr. Kovács Istvánnak, a Gömöri Múzeum igazgatójának honismereti előadása követi. A honismereti napok zárórendez­vénye április 25-én, csütörtökön 18 órakor kezdődik az alapiskola olva­sótermében. Dr. Tavaszy Ferenc kandidátus Széchenyi és kora cím­mel tart előadást. (polgári) HOZZÁK NYILVÁNOSSÁGRA A SZERZŐDÉSEKET Pavel Jégl, Jirí Soukup és Ladislav Lis képviselők interpellációjával kezdő­dött a Szövetségi Gyűlés honvédelmi és közbiztonsági tanácsának tegnapi ülése. Tárgya az 1965-ben és 86-ban aláírt, a rakétaegységek harckészültségének fo­kozásáról, illetve atomtöltetű rakéták Csehszlovákia területén való elhelyezé­séről szóló államközi szerződés volt. Az interpelláció benyújtói a szerződések nyil­vánosságra hozatalát követelik. Az ülé­sen részt vevő Ľuboš Dobrovský védel­mi minisztertől egyebek közt azt kérdez­ték, mennyibe került a szerződések értel­mében épített három speciális katonai objektum, s tároltak-e benne atomtöltetű rakétákat. A védelmi miniszter azt válaszolta, hogy az említett szerződések „a titkos" jelzésű iratok kategóriájába tartoznak, ígéretet tett arra, hogy a szövetségi kor­mány elé terjeszti azt a javaslatot, hogy a Szovjetunióval történt megegyezés után hozzák őket nyilvánosságra. Az említett katonai objektumokkal kap­csolatban elmondta, hogy a környékükön végzett mérések nem mutattak ki megnö­vekedett radioaktivitást, így az sem bizo­nyítható, hogy valóban atomfegyverek tá­rolására használták őket. Felépítésük 208 millió koronába került, és működtetésükre a csehszlovák állam 226 millió koronát fordított. Ezek az objektumok jelenleg a Csehszlovák Hadsereg tulajdonába tar­toznak. A miniszter azt is közölte, hogy az említett két szerződés végleges felbontá­sáról a jegyzőkönyvet a szovjet katonai alakulatok teljes kivonulása után írják alá. A képen Johannes Rau (balról) és Alexander Dubček. (Telefoto ČTK/AP) ALEXANDER DUBČEK NÉMETORSZÁGI PROGRAMJA A Szövetségi Gyűlés küldöttsége, elnökének, Alexander Dubčeknak a vezetésével folytatja németországi látogatását. Dubček hétfő este Münchenben találkozott Max Streibl bajor tarto­mányi kormányfővel, akivel a gazda­sági, természetvédelmi, kulturális és oktatási együttműködés különböző formáiról tárgyalt. Tegnap délelőtt Bajorországból a küldöttség Észak-Rajna-Vesztfáli­ába érkezett. Ingeborg Friebe, a tartományi parlament elnöke Düs­seldorfban fogadta a vendégeket, akik nyomban ezután a helyi ipari körök képviselőivel ültek tárgyaló­asztalhoz. A tartomány és Cseh­szlovákia gazdasági együttműködé­se volt a megbeszélések témája. Alexander Dubček ezután Jo­hannes Rau tartományi kormányfő­vel folytatót megbeszéléseket a gaz­dasági kapcsolatokkal összefüggő kérdésekről. Délután a küldöttség Bonnba utazott, ahol az esti órákban megkezdődtek a hivatalos tárgyalá­sok. A Szövetségi Gyűlés elnöke találkozott Rita Süssmuth-tal, a né­met parlament elnökével, és fogadta őt Richard von Weizsácker elnök. Kaifu: VÉGRE DÖNTENI KELL A KURIL-SZIGETEKRŐL (Folytatás az 1. oldalról) ben a kérdésben. Az idézett források szerint a felek egyetértettek abban, hogy gyakrabban kell csúcsszintű találkozókat tartani, s Gorbacsov lá­togatásra hívta meg a japán minisz­terelnököt. Japán részről ugyancsak bejelentették, Tokió kész komoly pénzügyi segítséget felajánlani a Szovjetuniónak azzal a feltétellel, ha haladás születik a területi vi­tában. Mihail Gorbacsov és felesége az esti órákban egy koncerten vett részt, majd azon a fogadáson, ame­lyet Akihito császár rendezett tiszte­letére. Ma a szovjet államfő a japán parlament két kamarájának képvise­lői előtt mond beszédet. Várható, hogy felszólalásában javasolni fogja az ázsiai—csendes-óceáni térség biztonságáról szóló nemzetközi kon­ferencia összehívását. Gorbacsov javaslata szerint ezen a konferenci­án a Szovjetunión kívül az Egyesült Államok, Japán, Kína és India venne részt. xxx Raisza Gorbacsova tegnap a to­kiói bevásárlóközpontot tekintette meg. A Reuter hírügynökség ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az elnök felesége egyetlen jent sem költött az üzletekben. A BERD MÁSODIK NAPJA Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (BERD) alakuló ülésé­nek második napján további fontos lépé­sekről döntöttek. A 39 tagállam pénzügy­minisztereit és két nemzetközi szervezet képviselőit tömörítő kormányzók tanácsa megválasztotta a bank magasabb beosz­tású tisztségviselőit, majd az egyes részt­vevők kifejtették véleményüket a BERD jövőbeni tevékenységéről. Václav Klaus csehszlovák pénzügy­miniszter - Václav Havel köztársasági elnök elutazása után ő vezeti hazánk küldöttségét - arra szólított fel, hogy a bankot szabadítsák meg a bürokratiz­mustól, és depolitizálják tevékenységét. Viktor Gerascsenko, a szovjet állami bank elnöke visszatért a legvitatottabb kérdésre, ismét a szovjet kölcsönök nagy­ságát megszabó határok eltörlésére szó­lított fel. Nicholas Brady amerikai pénz­ügyminiszter ugyan nem reagált a szov­jet felhívásra, ám elmondta, Washington nem engedi, hogy a bank vezetősége kicsússzon a részvényesek kezéből. Ta­deusz de Virion lengyel képviselő üdvö­zölte, hogy a BERD hozzájárul Kelet- és Nyugat-Európa egyesítéséhez, hozzáfűz­te azonban, ez a folyamat hosszadalmas és nehéz lesz. TÖRTÉNELEMKUTATÁS ÉS HITELESSÉG MÉRLEGEN AZ ELMÚLT NÉGY ÉVTIZED SZLOVÁK TÖRTÉNELEMTUDOMÁNYA (Munkatársunktól) - Tegnap a pozso­nyi Komenský Egyetem aulájában meg­kezdődött a Szlovák Tudományos Akadé­mia mellett működő Szlovák Történelmi Társulat X. kongresszusa. A tanácskozást dr. Ľudovít Haraksim nyitotta meg, üd­vözölte a megjelent vendégeket: Franti­šek Mikloškót, az SZNT elnökét, Jerzy Korolec professzort, a Lengyel Köztársa­ság pozsonyi főkonzulját, aki maga is történész, dr. Oľga Ovečkovát, a Szlo­vák Tudományos Akadémia alelnökét. Ezután František Mikloško köszöntötte a résztvevőket. Közvetlen szavakkal jut­tatta kifejezésre a történettudomány és a történészmunka iránti tiszteletét és pár­toló rokonszenvét. A cseh- és morvaor­szági, valamint a sziléziai történészek üdvözletét tolmácsolta dr. Josef Hanzal. Hangsúlyozta, hogy nincs szükség az együttműködés és a kölcsönösség hang­zatos kinyilvánítására, mert a történelmi hitelesség táplálja a nemzetiségi és egyéb különbségekkel szembenézni ké­pes toleranciát. Az 1945 utántól napjainkig terjedő idő­keretet átfogva helyezte mérlegre a szlo­vák történettudomány eredményeit dr. Richard Marsina főbeszámolója. Megállapította: kétségtelen, hogy a szlo­vák történettudomány az ideológiai kizá­rólagosság kártevései és kötöttségei kö­zött is a mennyiségi feltöltődés és a szak­mai előrehaladás ellentmondásokkal, var­gabetűkkel terhes pályáján haladt. Mind­ez azonban nem a rendszer magasztos érdeme, látni kell a szlovák történettudo­mány, tulajdonképpeni megalapozásából fakadt roppant öngerjesztő lendületet. Többször is említést tett arról, hogy a pártállami ideológia a múltban alávetett és a hátrányos helyzetben levő népeket vádolta nacionalizmussal. Nem tért azon­ban ki arra, hogy ez miként érintette a szlovákiai nemzetiségekkel szembeni történészmagatartást és egyáltalán a nemzetiségek így a szlovákiai magyar­ság történetének kutatását. Valamennyi korszakot végigpásztázó előadásokkal és a hozzájuk kapcsolódó vitákkal folytatódik a tanácskozás, mely pénteken ér véget. (só

Next

/
Thumbnails
Contents