Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-15 / 88. szám, hétfő

1991. ÁPRILIS 16. I ÚJ SZÓ A HIT és ÉLET 15 KULTÚRA „MENYEGZŐBEN JÁRT" A SZŐTTES Zöldágjárás, kapuzás, vendégvárás, párnástánc, menyasszony költöztetés - ezekkel a képekkel, jelenetekkel indul Novák Ferenc rendezése, a Magyar menyegző, amelyet egy évvel ezelőtt, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon láthatott először a magyar folklór népes közönsége. Tavaly csaknem háromszáz, az idén valamivel kevesebb, de kétszáznál most is több táncos lépett színpadra a Budapest Sportcsarnokban, köztük a Szőttes és az Ifjú Szívek tagjai, akik olyan csapatok táncosaival vették fel a versenyt, mint a Bihari, a Zalka, a Vasas, a Honvédés a Duna Művészegyüttes. E monstre előadás - a népieskedés veszélyeit elkerülve -, mint ahogy azt a címe is jelzi, a magyar nyelvterület lakodalmi szokás- és táncanyagát mutatta be. Richtarőík Mihály, a Szőttes művészeti vezetője és koreográfusa szerint: magas művészi színvonalon. - Az idei meghívást én annak tudom be, hogy tavaly nemcsak mégfeleltünk - jók is voltunk. Novák Ferenc számára gondolom, nem lehetett lutri, hogy mit kap tőlünk, hiszen tudta, kik vagyunk, hogy táncolunk. Látott már bennünket, ismerte a műsorunkat. Tavaly természetesen nehezebb dolgunk volt, mint az idén. Igaz, a palóc anyagot már itthon elsajátítottuk; a Honvéd együttes tagjai jöttek el Pozsonyba, ők tanították be Novák Ferenc koreográfiáját, de később, Pesten aztán kiderült: nemcsak a palócföldi részben lépünk színpadra, hanem több más jelenetben is. Délután négytől este tízig szünet nélkül próbáltunk egy rendőrlaktanya hodályáöan, másnap pedig reggel kilenctől délután egyik. Aztán ebédszünet, főpróba majd este hétkor előadás. Az kemény munka volt, nagyon kemény... akkor született meg az egész műsor, amelyet az idén, március végén két ízben láthatott a közönség. A táncokat most már videofelvétel alapján vettük át, még itthon, de ha nincs a kazetta, akkor sem történt volna semmi, hiszen mindenre emlékeztünk. • A magyarországi együtteseken és a Szőttesen kívül úgy tudom, erdélyiek is felléptek a Magyar menyegzőben. - Igen, a Mezőségről és Kalotaszegről jöttek táncosok. De nem feledkezhetünk meg a zoboraljai Párta hagyományőrző csoport asszonyairól sem, akik már tavaly is igazi lakodalmi hangulatot keltettek a színpadon. A Szőttes pedig az Ifjú Szívek táncosaival utazott Budapestre. Tizenöt párt kértek ugyanis tőlünk; a Szőttest tíz, a Szíveket öt pár képviselte. - Novák Ferenc munkáját olyan koreográfusok segítették mint Foltin Jolán, Diószegi László, Erdélyi Tibor és Stoller Antal, akik a magyarországi néptáncmozgalom jeles képviselői. A Szőttes és az Ifjú Szívek táncosai nem érezték egyszer sem, hogy nehéz leckét kaptak tőlük? - Nyugodt szívvel mondhatom, nem voltak gondjaink. Sőt! Amikor a martosi gyertyás számot próbáltuk, Novák Ferenc külön felhívta ránk a többiek figyelmét: „Nézzétek meg, mit csinál a Szőttes és úgy táncoljatok ti is!" Ez nem akármilyen elismerés volt a részéről... ott van a színpadon több mint kétszáz táncos, köztük hatvan-hetven profi és hozzánk kell igazodniuk! A kalotaszegi és a mezőségi anyag sem volt új számunkra. A Szőttes jól ismeri a magyar nyelvterület táncait, nekünk a Sportcsarnokban nem kellett új lépéseket tanulnunk. - Két dolgot szeretnék hozzáfűzni ehhez - szól Reicher Gellért, a Szőttes szervező titkára. - Lehet, hogy mindkettő dicsekvésnek tűnik, de akkor is el kell mondanom. A Szőttesben 1969-től, a megalakulása óta - Mit gondol, mi ennek az oka? - Szerintem az anyagiakra ma sokkal jobban figyelnek az emberek, mint a kultúrára. Felszöktek az árak, kevés a pénz, a tejet, a kenyeret és a vajat pedig minden nap meg kell venni. S ha drága a vaj, akkor ugye, kevesebb marad másra. Ezt hallom mindenütt, bárhova megyek is. A legeldugottabb falukban szoktam csak meglepődni. Ott, ahol négyszázan laknak, háromszázan biztos, hogy kíváncsiak a Szőttesre. Minél gazdagabb a vidék, annál kevesebben jönnek el az előadásunkra, ezt is megfigyeltem már. Kezdetben hetven-nyolcvan előadást tartottunk évente, 1971 -ben még ennél is többet, száztizenkettőt, mostanában viszont csak harminc-harmincötöt, legfeljebb negyvenet. A számok magukért beszélnek. - Akkor nem is kérdezem, milyen a hangulat, mondjuk, próba közben. Richtarőík Mihály: „Mindenre emlékeztünk" valódi műhelymunka folyik. Színpadra nálunk csak az léphet, aki már tökéletesen elsajátította a magyar néptánc ábécéjét. Aki pedig ismeri azt, annak nem kell három hónap egy új lépéskombináció megtanulásához. A Magyar menyegzőben való részvétel szakmai elismerést és reklámot egyszerre jelent számunkra. A Budapesti Tavaszi Fesztiválnak a helybeli nézőtáboron kívül nemzetközi közönsége is van. Hátha felfigyelt ránk valaki... vagy az is lehet, hogy a jövőben most már nemcsak önálló fellépésekre, hanem ilyen és ehhez hasonló táncszínházi előadásokra is gyakrabban hívnak bennünket. Kell az öröm, jól jön az elismerés, főleg ma, amikor jóval kevesebb a fellépési lehetőségünk, mint régen. Pár évvel ezelőtt, ha elmentem öt faluba, akkor abból hat fellépés lett, most meg hat helyet is bejárhatok, akkor sem tudok szerződést kötni sehol. Legalább tizenöt faluba kell elmennem, hogy azt , mondhassam: na, végre! Reicher Gellért: „Kell az öröm" (Méry Gábor felvételei) Richtarőík Mihály felkapja a fejét. - Akármilyen is a helyzet, elkeseredve azért nem vagyunk. A havi három-négy fellépésről szerencsére nem kell lemondanunk. Pénze azonban csak annyi van az együttesnek, amennyit a Csemadoktól kap, annak meg nem valami rózsás a helyzete. Ettől függetlenül készül az új műsorunk. Hét számot fog össze; a mátyusföldi táncokat a régebbi összeállításból vesszük át, a többi egészen friss lesz. A hazai anyag az én munkám, a szatmári, a mezőségi és a gyimesi táncokat vendégkoreográfusok, Végső Miklós, Szabó Szilárd és Sára Ferenc tanítják be. Novemberre tervezzük a bemutató. -S addig? Jön a nyár... merre megy a Szőttes? - Magyarországra, az őrségi fesztiválra, aztán itthoni fellépések várnak ránk. Először a keleti végeken, aztán ha minden igaz, akkor Prágába is eljutunk. SZABÓ G. LÁSZLÓ VÍZVÁLASZTÓ? AZ SZMPSZ 3. BŐVÍTETT ORSZÁGOS VÁLASZTMÁNYI ÜLÉSÉNEK MARGÓJÁRA A résztvevők közül többen vízválasztónak nevezték a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének legutóbbi, április 5-6-án Losoncon megtartott bővített országos választmányi ülését, azt azonban, hogy valóban és minden szempontból azzá válik-e a szövetség történetében, a jövő dönti el. Pontosabban az, hogy a választmány tagjai mennyire lesznek következetesek az ülés után egyhangúlag elfogadott határozati javaslat pontjainak végrehajtásában, illetve, hogy milyen mértékben lesznek képesek az ülésen elhangzott, nem egy esetben szentségtörőnek tűnő gondolatok igazságtartalmáról meggyőződni és egyben önmagukkal való szembenézésre késztetni a kollégáikat. Az elfogadott határozat szövegét az oktatási miniszternek írt levéllel együtt a szövetség rövidesen teljes terjedelemben nyilvánosságra hozza, a már említett szentségtörőnek tűnő gondolatok némelyikénél azonban érdemes külön is elidőzni. Egy látszólagos kitérővel kezdeném: Pedagógusnapi tűnődés című - és utólag bevallhatom, hiszen nyilvánvaló, tudatosan, már az időzítésénél fogva is enyhén provokatív jellegű - cikkemben a minap, néhány diák vallomásából kiindulva, hangot „mertem" adni azon nézetemnek, hogy bizony erősen úgy tűnik, oktatásügyünknek nemcsak gazdasági, szerkezeti stb. problémái vannak, hanem belső, a pedagógusok szakmai felkészültségével, hozzáállásával kapcsolatosak is. Közlése után reagálásra, levelek özönére számítva vártam egy ideig, de csupán egy jött. Talán mondanom sem kell, hogy nem üdvözlő, további jó munkát kívánó szavakat tartalmazott: írója nem mással vádolt, mint hogy a „szennyest" csupán azért teregettem ki, hogy a tisztát is bepiszkoljam, „hogy akkor, amikor a pedagógus tekintélyén esett csorbát kiköszörülni kéne, gyerekszájakkal mondott véleményeknek" adok hitelt, stb. Nagyon szeretném, de nem tudom elhinni, hogy pedagógusaink közül csupán a fenti levél szerzője véli úgy, hogy a tekintélyükön esett csorbát az újságírónak (vagy valaki másnak) kell kiköszörülnie, s hogy a „gyerekszájakkal mondott" vélemények egyszerűen hiteltelenek. Nagyon szeretném, de nem tudom elhinni. Azt viszont a bevezetőben említett ülésen tapasztaltak alapján már biztosan tudom, hogy vannak olyan pedagógusaink ' is, akik maguk vállalkoznak annak a bizonyos csorbának a kiköszörülésére, s első lépésként az önkritikát, a valóság elfogulatlan feltárását választva ki merik mondani, hogy az iskoláinkon folyó oktatás igencsak alacsony színvonalú; hogy az elmúlt negyven év sokkal jobban rányomta bélyegét az oktatásügyünkre, mint amennyire bevalljuk; hogy iskoláinkon tekintélyelvűség uralkodik, a tantestületeink energiáinak (tevékenységének) nagy része a diákok fegyelmezésében merül ki; hogy gyakorló pedagógusaink a módszertáni felkészültségüket tekintve amatőrök, az elméletre egy bizonyos idő után csupán rálegyintenek, mondván, minek az. ..; hogy jó (de főleg könnyű) dolog szapulni a pedagógusok és szülők független lapjában nem pedagógiai képzettségű szerkesztők tollából megjelent írások színvonalát, az igazi azonban az lenne, ha maguk a bírálók ragadnának tollat és írnák meg a (szóban legalábbis) olyannyira hiányolt módszertani kérdéseket taglaló cikkeket. Jómagam az imént felsoroltak elhangzása után éreztem úgy, hogy valóban vízválasztóhoz érkezett-ér• keztek a pedagógusszövetség, illetve a pedagógusaink (egy, de nagyon remélem, hogy döntő része). Valamint akkor, amikor a szövetség elnökének szájából elhangzott az, amit valószínűleg nemcsak én vártam már hónapok óta: az SZMPSZ által eleddig követett kis lépések taktikája nem vált be, nagy, határozott és céltudatos lépésekre van szükség. Azt már mások fűzték hozzá, hogy a pedagógusszövetség ez idáig legalábbis több szempontból formálisnak tűnő tevékenységének aktivizálására, a védekezésre berendezett „lövészárkok" elhagyására, a szakmai kérdések megoldására irányuló munkájának fokozására és a szlovák pedagóguskezdeményezésekhez fűződő > viszonyának a sokkal szorosabbá tételére is. Végezetül még valami: az ülés során gyakran felmerült a pedagógusok szociális helyzetének kérdése. Talán túl gyakran is: a felszólalók nagy része a pedagógusok országos átlag alatt maradó fizetését hozta fel a tanítók-tanárok jelenlegi kedveszegettségének, passzivitásának és a szakami továbbképzéssel (önképzéssel) kapcsolatos közömbösségének (szinte minden esetben érthetőnek tartott) okaként. Akadt azonban az országos választmány tagjai között olyan is, aki kimondta, hogy a fizetés akkortájt sem volt magasabb és a szabadidő sem több, amikor ezt a pályát választották, sőt. Szavait hallva, szinte azonnal az a Csengey Dénes egyik eszszéjében felvetett kérdés jutott az eszembe, amely annak idején engem is alaposan elgondolkodtatott: megjárhatja-e még egyszer egy lassanként hivatalnoksorba fásuló ré•teg testét a felvillanyozó gondolat, mely szerint az értelmiségnek először hivatása van, s csak azután helyzete? Csengey Dénes úgy véli (úgy vélte), igen. E sorok írója csupán erősen bízik benne. És önök, tisztelt pedagógusok? KLŰKA JÓZSEF ÚJABB MAGÁNISKOLA IGÉNYES ÉRTELMISÉGNEVELÉS - SZEPTEMBERTŐL A felhívások sorából és az előkészületekről szóló információból értesülhettek olvasóink a szeptemberben nyíló galántai magángimnáziumról, amely a tavalyi évben megnyitott szaktanintézet után a második magyar tannyelvű magániskola lesz. Az iskolaalapítással kapcsolatos kérdéseimmel kerestem fel Tóth Lajost, az iskola szervező igazgatóját. • Mi késztette arra, hogy létrehozzon egy magángimnáziumot? - Iskolarendszerünk és a múlt elemzésére nem akarok kitérni. Ismerjük ennek minden hátrányát. A rendszerváltással végbemenő folyamatok oktatásügyünkben is reformintézkedéseket hoztak. Félő azonban, hogy a múlt szelleme még hosszú ideig kísért. Jelenleg a. privatizációban látom az egyetlen módot arra, hogy letérhessünk erről a kényszerpályáról. Értelmiségünk nevelésében, a jövő polgári társadalmának építésében ránk, nemzetiségi pedagógusokra nagy felelősség hárul. Országunk jövője meghatározza az iskolarendszert is. Az egyenlősdi visszahúzó kőeréből kell kilépnünk. Új nevelési rendszer kialakításához járulunk hozzá az alternatív iskolák, így á nyolcéves gimnázium létrehozásával, az igényesség és a színvonal emelésével. Válságos időket élünk, ami bizony sújtja nemzetiségi kultúránkat, remélem, egy idő múltán kiheverjük. Az iskolaügyben helyrehozhatatlan károk keletkezhetnek. Iskoláinkban a változások óta nem a legkedvezőbb a helyzet, a követelmények emelkednek, egyre jobb szakemberekre van szükség. Az iskola intézményi működésének egy új alternatívájához tehát a szervezeti jelleg átalakításával lehet eljutni. Az újfajta működés újfajta iskolatípust hozhat létre. * • Hogyan épül fel a tanterv, mi lesz benne az új? - Kísérletezgetni nem akarunk. Az állami tantervtől lényegében nem térünk el, viszont a megengedett határokon belül módosítjuk. Megismerkedtünk a hazai és a magyarországi alternatív iskolák tapasztalataival, és ezeket alkalmazni akarjuk. Az anyanyelv és a szlovák nyelv mellett nagy hangsúlyt fektetünk az angol és a német nyelv oktatására, valamint az informatika tanítására. Bevezetjük a latin nyelv és a vallástörténet tanítását is. Az említett tantárgyak bevezetésével a tanulóknak nem lesz többletmunkájuk, mert bizonyos tantárgyakat kiiktatunk, illetve óraszámukat csökkentjük. Tehát a nyolcosztályos gimnázium lineárisan építi fel a tananyagot, így kiküszöböljük a felső tagozat és a jelenlegi gimnáziumi tanterv ismétlődéseit. • Milyen a szülők és a diákok érdeklődése az iskola iránt? - A magángimnázium iránt nagy az érdeklődés. A szülők, gyerekek és pedagógusok kitűnő ötletnek tartják, támogatják, segítik munkánkat. Iskolánk nevelésfilozófiai alapelve: a tanulók nem „az életre készülnek", hanem élnek! Az iskolának az a feladata, hogy olyan életteret biztosítson, ahol minden tanuló megtalálja az adottságainak, képességeinek leginkább megfelelő tevékenységi formát. Meggyőződésem, hogy egy iskola legfontosabb nevelőeszköze a hitelesség. Sokat jelent, hogy a tanulóknak nem kell tizennégy éves korukban iskolát változtatniuk, tizennyolc éves korukig jól érvényesülhet egy azonos, jól összehangolt, kis létszámú tanári kar nevelőmunkája. A tanulók igazi műveltséget, kitűnő nevelést kapnak. A jelentkezők közül egy osztálynyit 30 tanulót tudunk csak felvenni. Jelentkezni még május közepéig lehet. A felvételi vizsga május végén lesz. Képességvizsgálattal választjuk ki a legtehetségesebb gyerekeket. A szelekció lehetővé teszi a tehetségfejlesztést. A nyolcéves gimnázium célja az enciklopédikusán művelt ember, a leendő értelmiségiek képzése, akik a mai kor kívánalmainak megfelelő nyelvtudással rendelkeznek, képesek alkalmazni az új információkat, a szallemi munka belső igénnyé válik náluk. • Milyen a pedagógiai kar? - Mivel a nyolcéves gimnáziumot egy évfolyammal kezdjük, ezért az első évben csak egy magyar-szlovák szakos tanárra lesz szükségünk. A többi tantárgy oktatását externistákkal valósítjuk meg, a galántai tanárokra számítunk. Kérjük viszont azokat a magyar-szlovák szakosokat, akik hajlandók lennének egy magánintézményben dolgozni, reagáljanak az Új Szóban már megjelent pályázati felhívásra. A magángimnázium irányítására igazgatótanácsot hozunk létre, lelkész, orvos, pszichológus, szülők, tanfelügyelők és az iskola tanárai lesznek a tagjai. • A költségvetésről megtudhatnánk valamit? - Iskolánk beindítása nagyon is új dolog. Ezzel a lépéssel olyan iskolatípust indítanak, amelynek létjogosultságára a múltból számos példa van. Magániskolákat az iskolaügyi tárca 1990. december 6-ai rendelete alapján lehet létrehozni, és az anyagi támogatásukról szóló rendelet most A/an készülőben. Természetesen szükségünk lesz adományokra is, hogy olyan kitűnő tanulókat is felvehessünk, akik rosszabb anyagi helyzetüknél fogva nem tudnák kifizetni az ötszáz koronás tandíjat. Pedagógusaink célja az, hogy az iskola tevékenységét olyan differenciált eljárásrendszerre építse, melyben a pedagógiai magatartás a gyerekek szükségleteihez igazodik. • Bízik abban, hogy ennek az iskolának van jövője? - Véleményem szerint válogatott tanulókkal és kitűnő pedagógusokkal nagyszerű eredményeket tudunk majd elérni, s ez remélhetőleg a jövőnket is megalapozza. LOVÁSZ ATTILA