Új Szó, 1991. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1991-04-13 / 87. szám, szombat

5 MOZAIK ÚJ szól 1991. ÁPRILIS 13. FEL IS ÚT, LE IS ÚT... Az egészségügy gondjai - ódon épületek, kiszolgált műsze­rek, pénztelenség, gyógyszerhiány - nem csupán az orvosokat és az egészségügy dolgozóit érintik, hanem bennünket, jelen­legi, de jövőbeni betegeket is. Ha mindehhez még személyes ellentétek is párosulnak, megromlik az amúgy is rossz közhan­gulat, az emberek közérzete. Feleslegesen. m ÉVFORDULÓ A MUHI CSATAVESZTÉS 150 ÉVE A magyar néplélek máig szólás­mondásokban őrzi a tatárjárás meg­rázkódtatásait. Igaz, inkább csak az átvitt értelmű, sőt tréfás szójárás él vele. Magával a tatárjárással a ven­déglátás sürgés-forgását jelölik. A nem kerget a tatár pedig meg­nyugtatásként hangzik, hogy nincs ok a kapkodásra. íme, éppúgy ta­núskodik ez a történelmi hatás ere­jéről, mint ahogy önkéntelenül is felidézi a József Attila-\ revelációt: ,,A harcot, amelyet őseink vívtak, / békévé oldja az emlékezés". Persze a múlt értelmezésében nem játszhat kizárólagos szerepet az ösztönösség. A történelmi tudat­ban a tatárjárás a tényekre épülve a végveszéllyel fenyegető katasztró­faként él. A tankönyvekből táplálko­zó ismeretanyagban IV. Béla király seregének a Sajó mentén, a Muhi mellett elszenvedett csatavesztése egybeolvad a későbbi féktelen tatár­dúlás pusztító rémképével. De e kort történelmi regények is felelevenítik. Maradandó olvasmányélmény Ko­dolányi János Vas fiai című regénye, melyben az olvasó nemcsak egy roppant válsággal terhes, hanem egy rendkívül színes, érdekes korról is érzékletes képet kap. Valljuk be őszintén, a mai nemzedékek képze­letét leginkább a korabeli harcmodor leírása, a bábukkal, a lovakra kötö­zött rémalakokkal elért hadicsel, a robbanó fazék, a bambuszcsövek­ből szórt láng, a szekértábor zsivaja ragadja meg. Nehezen éli át a ma embere, hogy mit is jelentett annak a - Szűcs Jenő szerint - 300^00 ezer embernek a halála, ami elérte a honfoglaláskori népesség lét­számát. De ne feledkezzünk meg, még figyelmetlenségből sem arról, hogy a történelmi Magyarországról van szó, ahol a magyarok más etniku­mokkal együtt éltek. Az oklevelek például említést tesznek arról, hogy nyitrai szlovák várjobbágyok a ten­gerpartig kísérték a menekülő ki­rályt, azokkal, akik az életét védel­mezték. Nincs szükség erőltetett történel­mi párhuzamokra. Csupán a tények és összefüggések teljességére kell törekedniük. S akkor nem veszhet homályba, hogy a történelmi Ma­gyarország állami megtartó ereje el­választhatatlanul összefonódik vala­mennyi, a területén élt nép szerepé­vel. (kiss) Ki ÉRTI EZT... MIÉRT PROVOKÁL? - Mondja, mi a véleménye a bősi vízi erőműről? - No végre! Valaki az én vélemé­nyemre is kíváncsi! - Úgy hírlik, népszavazás lesz. Maga kire szavaz? - Fontos is az én szavazatom... - Miért ne lenne? - Nézze, furcsa dolog, hogy Ma­gyarországon ellenzik, nálunk meg mindenáron be akarják fejezni. -Mind a két fél tudományos ér­vekre hivatkozik. - Más lenne a tudomány a hatá­ron innen és más azon túl? - A tudósok papolhatnak, úgy is a kormányok döntenek. - Akkor miért kíváncsiak a szak­emberek, a lakosság véleményére? - Ezt tőlük kérdezze meg! - Gondolja, ha az erőművet építő vállalat igazgatója Magyarországon is a miniszterelnök-helyettes testvé­re lenne, akkor ott is az építkezés befejezését szorgalmaznák? - Túl sokat kérdez... -Már csak egyet kérdezek: ha történetesen nálunk leváltanák az építövállalat igazgatóját, vagy netán a miniszterelnök-helyettest, akkor a kormány véleménye is megvál­tozna? - Ne haragudjon, nem hagyom magam provokálni! zs. I. Főorvosleváltások 1991 februárjában a lévai Járási Egészségügyi Intézet két főorvosát írásban értesítették, hogy ennek és ennek a paragrafusnak az értelmé­ben, nem főorvosok többé. Dr. An­ton Lajprík felülvizsgáló orvos lett, dr. Kornel Grondžák, a neurológiai osztály főorvosa március elejétől in­kább nyugdíjba vonult. Az érintettek leváltásuk után lázas levelezésbe kezdtek, gondolván, majd az Egész­ségügyi Minisztérium, a miniszter, az ellenőrző szervek elbírálják, va­jon a Járási Egészségügyi Intézet igazgatója dr. Ján Medovarský és a kórház igazgatónője, dr. Olympia Plášeková helyesen cselekedtek-e. Dr. Anton Lajprík: - A mai napig a minisztériumtól érdemleges vá­laszt nem kaptam. 1973 óta felül­vizsgáló főorvosként dolgozom, s a kórház igazgatónője, leváltáso­mig, beosztottam volt. Ugyanis mun­kaideje felében az igazgatói posztot töltötte be, a másikban felülvizsgáló orvosként tevékenykedett. Vagyis tevékenykednie kellett volna. Ám idejéből erre nem futotta. Tavaly januárban például részt kellett volna vennie 32 bizottsági ülésen, de csak 21-en jelent meg, novemberben 31 helyett 15-ön volt csupán. Nekünk kellett dolgoznunk helyette is. Tény, mulasztásait nem vetettem szemé­re, mert ő az igazgatónő Lefoko­zásom" okaként a korom szerepel, - 61 éves vagyok de meggyőző­désem, az igazi ok más. Mi? - kér­deztük. - Leváltásom óta az igazga­tónő lett a megbízott főorvos. Fél munkaidőben. Nehogy azt gondolja valaki, hogy a pozícióvesztés kifaka­dásom fő oka. Jól tudom, mihelyt megváltoznak a társadalombiztosí­tás formái ; megszűnik státusunk, s helyettünk majd a betegbiztosító alkalmaz néhány ellenőrző orvost. Ezért felháborító, hogy a koromra hivatkozva váltanak le, miközben az igazgatónő már több éve elérte a nyugdíjkorhatárt... Dr. Kornel Grondžák: - Tud­tam, hogy szálka vagyok mind a Já­rási Egészségügyi Intézet igazgató­jának, mind a kórház igazgatónőjé­nek a szemében. 1989novemberét követően, amikor megkezdődtek a bizalmi Szavazások, kollégáim ma­nipulálása ellenére az első szavazás végeredménye 4:4 arányú volt. Az újabb szavazás számomra is rosszul végződött. Az okok, Dr. Medovarský igazgató (elvtárs), urat, jól ismerem, hiszen náls.Tí, a neurológiai osztályon kezdte pá­lyafutását. Amikor nyilvánvaló lett, hogy a járási egészségügyi intézete­ket felszámolják, azonnal tudtam, hogy ezen az osztályon nem kívána­tos személlyé válok, hiszen az igaz­gatónak főorvosi állás kell. Még 1991 januárjában megírtam aggá­lyaimat az egészségügyi miniszter­nek, sajnos a válaszra hiába vártam. Dr. Ján Medovarskýt, miután befe­jezte pályafutását az SZLKP KB-n, ahol egészségügyi tanácsadóként tevékenykedett. 1989 novemberé­ben még a párt ültette be az igazga­tói székbe. A gyengéd forradalmat követően - mielőtt az akkori minisz­ter szorgalmazta bizalmi szavazá­sokra került volna sor - visszavonult a neurológiai osztályra, főorvos-he­lyettesnek. Megkérdezésem, belee­gyezésem nélkül. De nem volt mit tennem, a Járási Egészségügyi Inté­zet megbízott igazgatója és egyben a kórház igazgatója is, dr. Olympia Plášeková döntött a főorvoshelyet­tes személye felől. Később dr. Ján Medovarský megpályázta az igaz­gatói állást, s megelőzte öt vagy hat ellenfelét. Kiszivárgott, hogy a pszi­chológiai teszteken második lett, de a jnb tanácsa - jogában állt - őt választotta. A kórház igazgatónője szintúgy pályázati nyertesként ülhe­tett az igazgatói székbe, s nevezé­sére az áment a városi magisztrátus mondta ki. Ilyen előzmények után eldöntöttem, nem hadakozom to­vább. Csak annyit kértem, távozá­som után a megüresedett helyre dr. Dr. Anton Lajprík Milan Orovnický kerüljön. Feddhe­tetlen jelleme, szakmai tudása bizto­sítéka az osztály zavarmentes mű­ködésének. Tudom, hogy a kolléga megpályázta a főorvosi állást, de félek, más lesz a győztes. Kétszer kettő négy A kórház két vezetője nem elége­dett meg kettőnk leváltásával - folytatta a nyugdíjas exfőorvos - két további kolléga, az intenzív osztály hatvanéves főorvosa, vala­mint a hatvankét éves belgyógyász főorvos is megkapták a leváltásukról szóló értesítést. Talán csak a sors véletlen játéka, hogy mi, valameny­nyien, mindig pártonkívüliek vol­tunk... Beszélgetésünk alatt a két főor­vos nem azt fájlalta, hogy „lefokoz­ták" őket. A módot tartják megalázó­nak. Azt, hogy a kórház vezetői nem vették azt a fáradságot sem, hogy döntésüket személyesen közöljék. Az újságíró kötelessége meghall­gatni a másik fél véleményét is. Úgy adódott, hogy előbb dr. Olympia Plá­šekovát, a kórház igazgatónőjét ke­restük fel. Ám míg eljutottunk hozzá, szóra szerettünk volna bírni néhány kórházi alkalmazottat, orvost, nő­vért, egyaránt. Sikertelenül. A talá­lomra megszólítottak nem kívántak nyilatkozni. Az orvosok, ápolónők féltik állásukat. Névtelenül ugyan megtudtuk, hogy az igazgatónő a múltban is különböző funkciókat töltött be, de azt is, hogy senki sem róhatja fel „piroskönyves" múltját... Nem dolgoztak jól - A két főorvos leváltása az én utasításomra történt - hangsúlyozta beszélgetésünk elején dr. Olympia Plášeková igazgatónő. - Minden főorvos kötelessége, hogy jól, job­ban mint beosztottjai, végezze mun­káját, vezesse az osztályt. A két főorvosnak többször kifejtettem, munkamódszereik nem megfele­lőek, s ha nem változtatnak ezen, kárát látják. Dr. Anton Lajpríktól - mint a kórház igazgatója - az átfogóbb munkát kértem számon, hasztalanul. A neurológiai osztály főorvosával sok volt a baj, nemcsak a kollégák panaszkodtak, hanem a betegek is. A másik két főorvost koruk miatťváltjuk le. A megürese­dett helyeket pályázatok útján kíván­juk betölteni. Természetesen megkérdeztük, vajon az igazgatónő fél munkaidő­ben - mint megbízott felülvizsgáló főorvos képes-e rendet teremteni a rá bízott részlegen. A válasz: - Nem győzöm a munkát, de igyek­szem. Dr. Plášekovát tájékoztattuk arról is, hogy annak idején főnöke sem volt megelégedve munkájával, igaz, ezt nem tette szóvá. Közlésünk nyomán fájó csend nehezedett az irodára. Ekkor jött dr. Ján Medovars­ký a JEI igazgatója, s azonnal a lé­nyegre tért. - Az érintetteket több alkalommal figyelmeztettük hiányosságaikra. A munkatársaktól sem kaptak bizal­mat, s mi az előírások, a paragrafu­Dr. Kornel Grondžák « sok értelmében jártunk el. Dr. Anton Lajpríknak felróttuk, hogy hiányos munkaszervezése következtében a járásban nagyon rosszul alakult a munkaképtelenség, dr. Kornel Grondžáknak viszont több mulasztá­sa volt. Nem fogtá össze az osztályt, nem tudta bebiztosítani az ipolysági rendelést, de nem volt hajlandó együttműködni a kórház vezetősé­gével sem. Arra a kérdésünkre, szakember­ként hogyan értékeli oktatóját, kerte­lés, de bővebb magyarázat nélkül kijelentette, nem tartja a legjobbnak. A rövid beszélgetés alatt éreztük, az igazgató nem örült látogatásunknak. (Való igaz, a közelmúltban dehogy mertük volna ilyen ügyben megláto­gatni, netán kellemetleneket kérdez­ni!) Amikor szóvátettük a leváltások módját, ugyancsak kifejtette, az elő­írások értelmében jártak el. Elmond­ta, nemrég behívatták az egészség­ügyi minisztériumba, megkapta a főorvosok beadványait s írásban megindokolta a kórház vezetőségé­nek döntését. Megkockáztattuk azt a kérdést is, - mivel megszűnnek a járási egészségügyi intézetek -, megpályázta-e a neurológiai főorvo­si állást. Ingerülten közölte, járt a mi­nisztériumban, beszélt az illetéke­sekkel, s ehhez terméSZStSSen ioqa van. Majd úgy tesz, ahogy jónak látja. Aztán mégis közölte, hogy nem adta be jelentkezését a pályázatra. (Ottjártunk napján, 1991. április 10-én, volt a végső határidő.) Ennyi a történet. Nem az újságíró feladata eldönteni, ki hol hibázott és hibázott-e egyáltalán, kinek van, il­letve kinek nincs igaza. Aki kiderít­hette volna a valós okokat, az SZK Egészségügyi Minisztériuma, a mi­niszter, az ellenőrző szervek, ki tud­ja miért, elzárkóztak az ügytől. S a leváltott főorvosok bedobták a törülközőt. Egyéni számlák rendezése, po­zícióharc, etikátlan eszközök - nap­jaink ismert fogalmai. Sajnos, nem­csak a politikai életben. PÉTERFI SZONYA (Peter Kubínyi felvételei) Utóirat: A kézirat leadása előtt tudtuk meg, hogy a Járási Egészségügyi Intézet igazgatója dr. Ján Medovarský megpá­lyázta a főorvosi állást. Kis NYELVŐR MIKOR INDOKOLT A RÉGIES CZ BETŰ ÍRÁSA? „Régi kor árnya felé visszame­rengni mit ér?" E szállóigévé vált sort Kölcsey Ferenc írta le - vagy százötven éve. Manapság mintha egyre többen volnának, akik nem értenek egyet koszorús költőnkkel, sőt úgy tetszik, a „múltba meren­gés" már a helyesírást is elérte. Legalábbis erre következtettem ab­ból a rövidhírből, mely szerint valakit a pannonhalmi „Benczés-rendi kriptában" helyeztek örök nyuga­lomra. Mivel az illető egyházi férfiú 93 éves korában hunyt el, valószínű, hogy amikor szerzetes lett, még va­lóban így írták a rend nevét, ma azonban csak egyszerűen Bencés­rendet írunk, hiszen a cz mint régies betű csak a hagyományos írású családnevekben maradt fenn. Min­den más szóban- így a Benedek keresztnév Bence változatában is - egyszerű c-t írunk. Ezzel le is zárhatnánk a kérdést, úgy vélem azonban, hogy érdekes lesz vázlatosan áttekinteni c han­gunk jelölésének történetét. A ma­gyar írásgyakorlatban ugyanis kez­dettől fogva gondot jelentett, hogy a latin betűrendszer sok tekintetben nem felelt meg a magyar nyelv hang­állományának. Például a latin c be­tűt csak magas magánhangzó előtt olvasták c-nek (Cicero), mély ma­gánhangzó előtt k-nak ejtették (Ca­tullus), sőt bizonyos helyzetekben a c hangot jelölhette a t betű is (ratio). Ezért a régi magyar nyelvem­lékeinkben a c hangot jelölték c-vel, cz-vel, de tz-vel is. A felvilágosodás idején egyre sürgetőbben merült fel a helyesírás egységesítésének szükségessége, s ennek kapcsán a 18. század végén, a 19. század elején a nyelvészek között nagy vi­ták folytak a c hang jelöléséről is. Végül is a cz-s írásmód győzött, ezt kodifikálta 1832-es első helyesírási szabályzatunk. Nemsokára azonban újra felmerült a cz egyszerűsítésé­nek gondolata, a javaslatokat azon­ban mindig elutasította az Akadé­mia. Ez a túlzott hagyományőrzés a Magyar Nyelvőr című folyóirat köré csoportosuló nyelvészeket arra indí­totta, hogy szembehelyezkedjenek az Akadémia állásfoglalásával: Szarvas Gábor, a lap szerkesztője bevezette az egyszerű c betű írását. Ugyanígy járt el az 1903-ban megje­lent Iskolai helyesírás című hivatalos tankönyv szerzője is, Simonyi Zsig­mond. A kettéhasadt magyar helyes­írás egysége csak 1922-ben állt hely­re, mikor is az Akadémia az újításo­kat elfogadta. Az elmondottakból tehát az kö­vetkezik, hogy 1922 előtt még indo­kolt volt ez az írásmód: Kazinczy Ferencz, Benczés-rend, Ferencz József császár; mára azonban csak a Kazinczy Ferenc, Bencés­rend, Ferenc József császár (mindkettő keresztnév!) a helyes. Á Bence szot csók Síikor írhatjuk cz-vel, ha valakinek ez a vezetékne­V G SZABÓMIHÁLY GIZELLA KULTURÁLIS HÍREK Hármas koprodukcióban, a kanadai CBC, a nyugatnémet WDR és az olasz RAI részvételével készült életrajzfilm An­tonio Vivaldiról, a velencei hegedűmű­vészről és zeneszerzőről, aki 1678-ban született és 63 évet élt. A kétrészes film Richard Bpcking rendezte. xxx Huszonnégy éves korában fogott hoz­zá William Somerset Maugham az örök szolgaság című regényének megírásá­hoz; az önéletrajznak tekintett könyvet a népszerű és igen termékeny angol író föműveként tartja számon az irodalomtör­ténet. 1934-ben Leslie Howard és Bette Davis, 1946-ban Paul Henreidés Eleanor Parker főszereplésével már megfilmesí­tették a művet; az ORF most a Kim Novak és Laurence Harvey főszereplésével ké­szítette el a regény új filmváltozatát.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents