Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-12 / 60. szám, kedd

5 PUBLICISZTIKA WŰJSZÓ

M 1991. MÁRCIUS 12. MIRŐL GONDOLKODIK... ...IZSÁK TIBOR TORNAGÖRGŐ POLGÁRMESTERE? Nemcsak a kíváncsiság vitt el Tornagörgőre. Annak idején véletlenül megtapasztalhattam ennek a falunak az egykori elöljárói által felkorbácsolt félelmét, rejtett indulatait. Fiatalok egy csoportja eltökélte, hogy demokratikus úton érvényt szerez akaratának. A Független Magyar Kezdeményezés itt elsőként lett politikai ellenlábasa a faluban akkor még igen erősnek tűnő kommunista pártnak. Mégis sajátos politikai fordulat játszódott le a parlamenti választások idején a Rozsnyói járás egyik legnépesebb falujában. A helyi eredmények azt mutatták, hogy a polgárok viszonylag népes csoportja szavazott az Együttélés parlamenti képviselőjelöltjeire. Mindez azonban az „igazság pillanatában", a helyhatósági választásokon a visszájára fordult. Tornagörgő önkormányzatának megválasztott 12 képviselője közül 9 az FMK és 3 az Együttélés jelöltje volt. Izsák Tibor polgármestert is a Független Magyar Kezdeményezés jelölte. — Sokáig kivártam, mivel tudatosítottam, hogy ebben a faluban egy tőzsgyökeres görgői talán könnyebben boldogulna, nagyobb bizalmat élvezne. Végül is rászántam magamat. Rozsnyói vagyok, de feleségem görgői lány, itt van családi házunk, jómagam itt dolgoztam a szövetkezetben. Máriát a tornaijai mezőgazdasági középiskolában ismertem meg, a szerelem azóta is tart. Én lélekben görgői lettem, hiszen mindketten itt találtuk meg a boldogulásunkat. Kezdetben zootechnikusként dolgoztam, majd anyagbeszerző voltam, s később a melléküzemünk faipari ágazatának a vezetője lettem. Onnan kerültem a polgármesteri székbe. Izsák Tibor tizenhárom éve lakik Görgőn, s a falubeliek szerint különösebb vitája, nézeteltérése senkivel sem volt. Befogadták, ami ebben az új helyzetben nem lebecsülhető erkölcsi támogatást is jelent. Bár a dolgok állása sokkal bonyolultabb, mint amit a választás és a Korunk az „-izmusok" és a ,,-ciák" útvesztőiben téblábol. A fogalmakat tetszés szerint kezeli kis- és nagyember, beosztott és főnök, tisztességes és becstelen. Az időben előre haladva, egyre mélyül a fogalmak önkényes „élete", bonyolódnak a viszonyok és viszonylatok, némelyek kivesznek, mások újjá- vagy megszületnek. Az ember és világa más lett — fejlettebb, mondják a statisztikák. Egyvalamiben valóban különösen nagyot léptünk előre: az önpusztítás „művészetében". Nem a kétségbeejtően szennyes környezetünkről, nem a félelmetes háborúról, nem az erkölcs kihalásáról akarok most szólni, hanem az iskoláról. Talán nincs ember az országban, aki valamilyen minőségben ne foglalkozna vele, hiszen mindnyájan „belekóstoltunk", szeretve vagy utálva, de „látogattuk"; szülőként újraéltük; szakemberként agyonmagyaráztuk, dicsértük vagy ostoroztuk, de inkább az utóbbit tettük. Volt itt már ügyeletes bűnbak számtalan: tanterv, tankönyv, minisztérium, szülő, gyerek, senki sem tagadhatja azonban, hogy a „pálma" mindenkor a tanítóé. Régen tudjuk, hogy a bűnös mulasztások, de ugyanúgy a felemelő sikerek forrása mindenkor az az élő társadalmi organizmus, amelynek egyik szerve éppen a sokszor kárhoztatott iskola. Az önpusztítás kardinális tényezője minképviselői helyek aránya mutat. Sokan voltak, akik helybelit szerettek volna, de mivel nem akadt jelölt, Izsák Tibor felelősségének teljes tudatában elindult a helyhatósági választáson. — A szavazatok többségét megkaptam, s ha azt is tudatosítom, hogy a harminckét képviselőjelöltre tekintve is a legtöbb szavazatot kaptam, akkor lekötelező bizalmat kell megszolgálnom. Kétségtelen, hogy az az örökség, amit a falura hagytak az előző rendszer kiválasztott, de nem megválasztott helyi felelősei, eléggé bizonytalan. A leginkább sürgető gond, hogy az anyakönyv ismét idekerüljön. Nem kisebb feladat az iskola helyzete. Mindenki el tudja gondolni, mit jelentett, hogy a lélekszámban nagyobb falu gyerekei egy kisebb faluba járnak a felsőtagozatos iskolába. Igény, gyerek lenne, csak az épület hiányzik. Ennek az áldatlan közigazgatási helyzetnek lett a következménye az is, hogy a Rozsnyói járás Szoroskőn túli négy faluja közül Tornagörgő a legnagyobb, mégis Szádalmás volt a központi falu. Ennek következtében egészen pontosan konkretizálható hátrányos helyzetű falu lett a rniénk. Szádalmáson épült fel az iskola, az orvosi rendelő, az üzletközpont. Ezért nehéz örökség az, amit átvettem. Hátrányaink leküzdésére megtettük az első lépéseket. Nemrég járt itt a körzeti hivatal elöljárója, s Ígéretet tett, hogy az anyakönyv rövid időn belül visszakerül Görgőre. Személyzeti gondot nem okoz, helyiségünk van, csak a visszaköltöztetés adminisztratív teendői várnak ránk. Ezzel szemben az iskola kérdése belátható időn belül megoldhatatlannak tűnik, hiszen kikerült a helyi szervek hatásköréből, s épületet valószínűleg csak az országos gazdasági gondok megoldása után építhetünk. Ezért is látom inkább elérhetőnek a kultúrház felépítését, amire igen nagy szükségünk lenne. Ehhez kapcsolódna egy fogadó vagy panzió is, ahol a turistaforgadig is az igaz alkotó elme háttérbe szorítása, alulértékelése, kiégetése volt — és lehet. Csecsemő-demokráciánkban joggal háborog az élesszemű újságíró és a jó lelkiismeretű szülő, hisz nem lát előrelépést gyermeke iskolai fejlesztésében, de ugyanők velem (velünk) együtt azt is jól látják, hogy kevés az „oldó- és oltóanyag" (másra pocsékoljuk el?) a valódi alkotó- és tettvágy újrateremtéséhez. A „robbanás" eufóriája után szétzilálódott nemegy józan elme: hol magyar szívünk „ácsorog" tanácstalanul a világban, hol békeáhítatunk jajveszékel, hol az élet-, munka-,. egészségféltésünk uralja tudatunkat és ösztöneinket egyaránt. Mi, tanítók tudjuk a legjobban, hogy az évtizedek során mennyi volt a melléfogás ezen a pályán — az eredménye az, hogy aláástuk a jövőt. Mindannyiunkét. De ki vállalta a tanítóskodást az utóbbi években? A közönyös, akit máshová nem vettek fel; a tanítógyerek a család ösztönzésére; nem kevés „elitcsemete", mert éppen ide szólt a protekciója, s végül néhány elhivatott, mert tényleg akarta. És ki nem vállalta? A többre hivatott, az ambiciózus, az „elitebb", a specifikusabb tehetség és a számító, hiszen egyetlen szakmában sem olyan hosszúlejáratú a „bumeráng", mint itt. Mi csak tízhúsz év múlva „arathatjuk le" a „termést". lom igényeit 30-40 szálláshellyel elégíthetnénk ki. A tornagörgői polgármester sincs irigylésreméltó helyzetben. Egy virágzónak tetsző falu modern magánházai között kellene megteremtenie az új közösségi dolgokat szolgáló épületeket, a tiszta élet- és természeti környezetet. Mindez annak a tudati változásnak is a függvénye lesz, amely a helyi szintű politizálásban és közéletben mutatkozik majd meg. — A Független Magyar Kezdeményezés viszonylagos sikertelenségét a parlamenti választásokon nagyban befolyásolta, hogy nem határozta meg magát kellő mértékben, mint a nemzeti kisebbség érdekeit szolgáló mozgalom. Ezért szavaztak többen az Együttélésre, amelynek koalíciója az MKDM-mel ráadásul a keresztény erkölcsöt is beígérte a magyaroknak. Hogy mi lett mindebből, azt mostanában tudják felmérni az emberek, hiszen az Együttélés parlamenti úton semmit sem tud elérni, ha nincs mellettük az FMK megdolgozta parlament. Az MKDM meg csupán keresi saját erkölcsi értékeit. Most már helyi viszonylatban világosan látjuk, hogy az FMK-ra azért volt allergiás a nép, mert a VPN-nel közös listán indította a jelöltjeit. Akkor még senki sem látta előre, hogy ennek milyen politikai előnyéi lesznek a demokratikus parlamentben. Helyi szinten megállapíthatatlan volt az Együttélés elképzelése, mert itt nem működött helyi csoportja. Ezért sem fogalmazták meg, hogy milyen koncepciójuk lenne a helyhatósági választások után. Az FMK csoportja február óta tevékenykedett, több nyilvános gyűlést tartott, s a mozgalom irodájából is többször voltak vendégek, s képviselőjelöltjeiket is ismertük. Nekünk pontos választási programunk volt. Tudtuk, hogyha jelöltjeink győznek a helyhatósági választásokon, mit szándékozunk tenni a falu érdekében. A parlamenti választások után sem álltunk le, s az emberek tapasztalhatták, hogy dolTudjuk azt is, hogy fejet hajtottunk a rossznak, gyengének, méltatlannak; voltunk mi hathetesek, tyúkoltók, alkoholisták, más anyanyelvűek, kezdők, lenézettek, de rátermettek és kiválóak is. Mára már tanítványaink száma is nagy: az enyéim közt egy sereg tanító van, nemegy kevésbé felkészült és sok talpraesett. Kollégáim is vannak, elidegenültek és szeretettek; inkább az utóbbiakkal járok egy cipőben, úgy érzem, most is együtt gondolkodunk. Pályánkon kompromisszumokra kényszerültünk sokszor, öncélú lett száz emberi törekvésünk, devalválódott példaértékünk, valami „kódexes furalény-mintát" akartak faragni belőlünk, elfelejtve, hogy csak emberek vagyunk, olyanok, mint a paraszt, az orvos, az újságíró, a miniszter, s talán a megoszlásunk se más arányú a jó és rossz irányban. Nézzünk utána?! Van nekünk is éntudatunk, önkritikánk, tudunk gondolkodni. Vannak rejtett és nem rejtett tartalékaink, ötleteink, véleményünk, alkotásszükségletünk. Van hajlamunk az önkizsákmányolásra, önpusztításra, de nem ez az éltető erőnk. Vannak halottaink (kedvesek), betegeink (értékes emberek), e hivatás rabjai. Vannak köztünk tökéletességre törekvők, s vagyunk mi, gyarlók — hibázunk eleget. „Igáslovak" is vagyunk, ha kell, és „irgalmas nőgozunk, tevékenyek vagyunk. A Független Magyar Kezdeményezés tagjai a kulturális munkát is magukra vállalták, elsősorban a fiatalok felé fordultunk. Tavasszal szeretnénk környezetvédelmi és takarítási akciót szervezni. Ha tudnánk finanszírozni, akkor beindítanánk egy fásítási programot is. Sajnos, kénytelenek vagyunk a kulturális életre is odafigyelni, mert a Csemadok helyi szinten most nem dolgozik. Törvények, rendeletek szabályozzák az önkormányzati szervek tevékenységét. Ennek ellenére szükséges, hogy az új polgármesterek, a képviselők rendszeresen lehetőséget kapjanak a törvények alkalmazásának megismerésére. Költségvetési gondjaikat sem tudják egyik napról a másikra megoldani. Izsák Tibor reménykedik: — Bár bizonyos költségvetésből származó pénzeket is megkaphatunk, s a dolgozók jövedelemadójának hányadát is az önkormányzatokhoz utalják át, nekünk vállalkozni is kell. Görgőn a szolgáltatások, az üzlethálózat az, amit fel kellene lendíteni, talán pékséget is létesíthetnénk. Bár ezen az úton a szövetkezet már előbbre jár. Egyelőre a választási programunk és a reális lehetőségek egyeztetésénél tartunk. Megoldást mindenképpen találni fogunk, hiszen ezt vállaltuk magunkra. Az országos politika egyáltalán nem nyugalmas vizeinek hullámverése ha nem is érinti mindenben az önkormányzatokat, a törvényhozás késlekedései, a gazdasági állapotok nagymértékben befolyásolják, mi történik az olyan falvakban, mint Görgő. Nem hiszem, hogy Izsák Tibor útkeresése, képviselőtársainak eltökéltsége kivétel lenne. Több ezren vannak, s nem lehet őket valamifajta „mindenhatóságra" kárhoztatni. Nekünk, polgároknak kell őket segítenünk, hogy igazi mesterei lehessenek ügyeinknek — polgármesterei. DUSZA ISTVÁN vérek", becsapottak, fanatikusok és fáradtak. Néhányan megpróbáltunk hátat fordítani is, kinek sikerült, kinek nem. Van bennünk szellem és szeretet. Működik a fantáziánk és van jövőképünk. íme: feletteseink igazságos, eredményes vezetők lesznek; tehetséges tanulóink szárnyalnak majd, a többi élvezettel halad előre; a szülők partnereink, barátaink lesznek; mi pedig, ha bárkit, bármit „megérintünk", tökéletesebbé válik. De amíg közülünk egyetlen rátermettet is kisemmizhetnek, amíg az anyagi „elismerés" sértő, fájó és filléres gondokat okozó a jól dolgozónak, amíg lehet egy főnökünk is „basa az uborkafán", amíg nem tudunk mit kezdeni a se partizán, se 68-as, se FMK-s... független magyar értelmiségivel, amíg egy kiváló is — irtózva a hatalmaskodóktól — lakatlan szigetre vágyik, amíg nekiesünk Zsolnai Józsefeinknek, amíg Beke Katáink lemondásra kényszerülnek, amíg infarktusba, depresszióba „sodródhat sok legjobbunk, amíg csak a bal agyfélteke a sláger, amíg alulértékeljük az alkotó elmét, a teljesítményt, az eredményt, addig áhított iskolát teremteni csak néhány megszállott tud, az a nem sok szerencsés, aki egyensúlyban van önmagával és a világgal, ámde ez mindnyájunk boldogulásához kevés, Hölgyeim és Uraim. LACZKÓNÉ ERDÉLYI MARGIT A BULLDOGKÉPŰ Az utca lucskos. Óvatosan kerülgetem a pocsolyákat. Troli robog el mellettem, rámfröccsenti a szenynyes vizet. Ejnye, ejnye! Sajnos, későn vettem észre a veszélyt, már nem volt időm a fal mellé húzódni. Morózus arccal nézegetem a pantallóm szárát, feszeng bennem a sanda indulat. Egyszerre érzem, valaki rám bámul. A keskeny utca túlsó oldalán jólmegtermett alak áll, egy bulldogképű ember. Áll és kitartóan vizslat felém. Micsoda pofa! Előreugró, hatalmas állkapocs, külső járomcsontok, bozontos, sűrű szemöldök, szúrós, mélyülő szemek. Brr. Lerí róla a kegyetlenség. Nem szeretnék vele az erdőben találkozni. De mit akar? Mért néz rám olyan mereven, ellenségesen. Vagy tán nem is engem röntgenez kegyetlen tekintetéve!. Akkor hát kit? Körültekintek, de senki sincs a közelemben. Borsózni kezd a hátam. Biztosan részeg a pasas, s most belém akar kötni. Ni csak! Már indul is felém. Úgy inog, mint a tengerészek, ha partra lépnek. Már egészen közel került hozzám, itt lógatja az orrom előtt hatalmas lapátkezeit. És néz, néz rám mereven, ijesztő, zavaros szemekkel. Mért orrol ez rám? Találkoztunk volna már valahol? Úgy érzem, sohasem láttam, teljesen idegen az arca. Citerázik a lábam. Nem tudom elképzelni, mit akar. Jót nem. Annyi bizonyos. De már mindegy. Ha így hozta a sors, állok elébe. Már itt szuszog mellettem. Vállával súrolja a vállamat. Most, most! Reflexszerűen hátrahőkölök. De ő egyetlen hangot nem ad, csak bámul mereven, és továbblép. Megkönnyebbülve fölsóhajtok. Mégsem akar agyonverni. Mit akar hát? Furdaló kíváncsisággal figyelem. Még néhány lépést tesz a fal felé, aztán hirtelen lehajlik. Valamit fölszed a járdáról, és a bal tenyerébe helyezi. Gyöngéden, óvatosan. Az arca egészen ellágyul, attól tartok, sírva fakad. Vajon mit talált ez a furcsa ember? Ez a félelmetes hústorony. Nézem a tenyerét: egy madárka csücsül benne. Egy közönséges szürke veréb. Azt simogatja, becézgeti. Rám néz, és végre megszólal: — A troli áramszedője verte le... Szegény... Hazaviszem, talán megmarad. •desIDEGEN NYELVEN Szorgalmasan tanult az intenzív nyelvtanfolyamon. Kitartását nemcsak hozzátartozói bámulták, hanem még saját maga is. Már régen elszokott a biflázástól, s most úgy készült óráról órára, ahogy iskolás korában sem. Szeme előtt lebegett a cél: érteni a bécsi tv műsorát. S ami még a passzív nyelvtudásnál is érdekesebb: németül kérni az árut, ha majd át-átruccannak Ausztriába. Nem, nem nagy dolgokat, hiszen sok schillingjük sose lesz. Annyi azonban igen, hogy legalább apróságokat vehet— mosószereket, szappant, édességet. Ezért nem is kell Bécsig utazniuk- Elég, ha elmennek Hainburgba, a legközelebbi osztrák városba, amely Pozsonytól alig tizenkét kilométerre van. Családtagjai kíséretében nem kis izgalommal lépett be az első üzletbe. A legelső nyelvtani feladaton, a köszönésen könnyen túlesett. Tovább azonban nem fitogtathatta nyelvtudását hozzátartozói előtt. És nem győződhetett meg róla, mire megy a gyakorlatban a frissen tanultakkal. Az elárusítónő ugyanis szlovákul szólt hozzá. Ez annyira kedvét szegte, hogy sarkon fordult. Irány egy másik üzlet. Ám kérdésére itt is szlovákul válaszoltak. Akárcsak a harmadik üzletben. Ekkor megértette: a piac törvénye fontosabb minden nyelvtörvénynél. (fülöp) OSTOROZOTTAK