Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-12 / 60. szám, kedd

1991. MÁRCIUS 12. IÚJSZÓI HAZAI KÖRKÉP REK-AZÖLD ADATBÁZIS A közeljövő gazdasági szakembere az eddigieknél összehasonlíthatatlanul nagyobb súllyal kénytelen figyelembe venni tevékenységének környezetvédelmi összefüggéseit. A közvélemény egyre erősödő érdeklődésén kívül erre fogják kényszeríteni a hamarosan elfogadásra kerülő szigorú ökológiai törvények a felügyeletüket ellátó, az év elején megalakult környezetvédelmi közigazgatási hálózattal együtt. Viszont amennyire új & környezetvédelmi termékek és szolgáltatások iránti kereslet, legalább annyira kialakulatlan és főleg áttekinthetetlen a megfelelő kínálat. Állami és magánvállalkozók egész sora próbálja megvetni lábát a gyorsan bővülő „zöld" piacon és a belső konvertibilitás bevezetése után a külföldi, lényegében teljes körű választék is valamivel közelebb került a katalógusokban és a kiállításokon megirigyelt csillogásnál. " A Stará Boleslavban beindult REK elnevezésű vállalkozás ebben az egyelőre meglehetősen kusza világban szeretné elősegíteni az információk áramlását. Afféle ökológiai börzeként viselkedik, amely segítségével egymásra találhatnak a környezet védelmét és az okozott károk felszámolását szolgáló termékeket és szolgáltatásokat kínálók, illetve az azokat keresők. A REK nyilvántartása a meghatározott illeték befizetése után többféle szolgáltatással all az érdeklődők rendelkezésére. Először is katalógusok formájában rendszeres tájékoztatást nyújt a nyilvántartásba felvett hazai, illetve német és osztrák kínálatról (a cégnek Németországban is működik kirendeltsége). A könnyen áttekinthető, különböző témák szerint csoportosított anyagban bárki gyorsan megtalálhatja azt, amire épp szüksége van. A REK számítógépes adatnyilvántartásából pedig az érdeklődők hozzájuthatnak a legjobban megfelelő termék vagy szolgáltatás kiválasztásához bővebb információkhoz. Ily módon ez az új adatbázis nemcsak a környezetvédelmi problémák megoldása elé kerülő gazdasági szervezeteknek szolgálhat hasznos segítségül, hanem az önkormányzatok és a közigazgatási hivatalok, sőt akár. a kérdésekben véleményt nyilvánító politikai pártok számára is. A REK szlovákiai kirendeltségével az érdeklődők egyébként magyarul is tarthatják a kapcsolatot. rtlELŐSZÖR, MÁSODSZOR, HARMADSZOR... SEM Nem koppant a kalapács szombaton Bösön, és nem mutatkozhattak be élesben a Dunaszerdahelyi járás árveréseinek irányitói, a licitálók sem. A három objektum, amely vállalkozó kedvű üzemeltetöt keresett, és egy felbári zöldségesbolt, amelynek még tulajdonosa is lehetett volna a vevő, nem találtak gazdára. Hogy őszinte legyek, úgy vélem, ezen csak a megjelent újságírók csodálkoztak. Nem tudhatjuk, mit gondoltak azok, akik nem jöttek el vásárolni, de nem biztos, hogy a vállalkozó kedv hiánya volt náluk a döntő. Úgy tűnt ugyanis, hogy a járási privatizációs bizottság, amely ezt az árverést előkészítette, nem is nagyon lepődött meg a sikertelenségen. Hogy miért? Valószínűleg a feltételek miatt, ugyanis a három bősi objektum, tehát a büfé, a vendéglő és az élelmiszerbolt, amelyet bérelni lehetne, a község határában van, és az ott épült munkásszállásokkal együtt eddig a vízmű építőit szolgálta. Bizonytalan még, hogy kié lesz a jövőben, és az a lehetőség, hogy esetleg az egész épületegyüttest főiskolások lakják majd a jövőben, lehet, hogy nem elég vonzó a nem éppen olcsó bérleti szerződés mellett. De hogy őszinték legyünk, még ez a megoldás sem tekinthető véglegesnek. A privatizációs bizottság most abban reménykedik, hogy a hét végén Dunaszerdahelyen rendezendő árverés sikeresebb lesz, mert valószínű, hogy az ott eladásra kínált objektumok vonzóbbak. Arra is gondolniuk kellene azonban, hogy a következő bősi fordulóra jobban felkészüljenek, hiszen nyakukon maraď a kínálat. -szénNEGYVEN ÉV A DUNA UTCÁN Azok a feledhetetlen ötvenes évek: a nagy nekibuzdulások, a kollektivizáció, az egy a jelszónk, az első ötéves tervek, a babikok (sztahanovisták) és a minden bokornak megette ellenség lappang, azaz a koncepciós perek évei! Es még sok minden másnak az évei is persze: az ötvenes évek elején, negyven, illetve negyvenegy évvel ezelőtt nyíltak meg például tájainkon újra a magyar tanítási nyelvű iskolák. A kerek évforduló kapcsán a Pozsonyi Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvú Alapiskola és Gimnázium épületébe látogattam el. Országos viszonylatban sem könnyű, ma már, olyan személyt találni, aki annak idején tevékeny szerepet vállalt a magyar iskolák újraindításával kapcsolatos hercehucákban, a Duna utcán azonban pillanatok alatt sikerült: a 87 éves Oswald Pista bácsi, aki ott bábáskodott az iskola születésénél, naponta betér a szívének oly kedves épületbe - a töretlen kedélyű és szellemű öregúr régebben a diákokat tanította németül, ma már az önmagukat tovább-, illetve átképezni vágyó pedagógusokkal is foglálkozik. -Az első pozsonyi magyar tanítási nyelvű iskola 1950-ben, a Kalinčiak utcai iskolaépületben nyílt meg - merengett el a nem is olyan közeli múltba készségesen. - Emlékszem, csak úgy kaptuk meg a megnyitáshoz szükséges engedélyt, hogy nekünk kellett előkerítenünk a pedagógusokat, akik vállalták az anyanyelvükön tanulni vágyó gyerekek oktatását. Nem kevés utánajárással - ismerőseink közt nagyon sok pedagógus volt, csakhát •akkortájt senki sem állt szívesen kötélnek -, de mégis sikerült. Kaptunk egy üres tantermet, néhány ócska padot, melyeket nekünk kellett összeszegeznünk - a számológéphez is saját kezűleg gyűjtöttük a vadgesztenyét -, egyszóval mostoha körülmények között, de megkezdődött a magyar nyelvű oktatás Pozsonyban. A másik magyar tanítási nyelvű, az úgynevezett belvárosi iskola rá egy évre, a Podjavorinská utcán, hatvanhárom tanuló számára nyitotta meg kapuit. 1953ban önálló épületet kapott a Zoch utcai 3/a számú iskolában, néhány év elteltével azonban ismét költözködnie kellett. Az 1959-60-as tanévet már a mostani, Duna utcai épületben kezdhették a diákok. Az épület történetérőj - sőt, mint az aránylag rövid beszélgetésünk során kiderült, akár Pozsony történetéről is - könyvet írhatna Oswald István: töprengés nélkül, egy szuszra mondta el, hogy a századforduló előtt a kormány felső leányiskolát nyitott benne, majd az első világháború alatt hadikőrházzá változott. 1918 után újra a felső leányiskolának, a második világháborút követően pedig az I. Állami Leánygimnáziumnak adott otthont az épület. A leánygimnáziumot 1950-ben a magyar tanítási nyelvű Pedagógiai Gimnázium, azután a Felső Pedagógiai Iskola váltotta fel és körülbelül egy évig itt működött a Pedagógiai Intézet (a mai Nyitrai Pedagógiai kar elődje) is. Létének negyven éve alatt számos egyéniséggel gazdagította közéletünket az épületet 1959 szeptembere óta birtokló Duna Utcai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és Gimnázium. Végzett diákjai között nem ritka az egyetemi tanár, a tudós, sőt, a politikus sem. Zászlós Gábor, az SZK kormányának alelnöke is az iskola volt diákja. Alma materéről - kérésemre akkor még az idén befejeződnek a munkálatok" (Prikler László felvétele) - a következőképpen emlékezett vissza: - Csak szép emlékeim vannak az iskoláról, ami főként az iskola tanárainak köszönhető. A legjobban Dávid Bélát kedveltem, aki ugyan nagyon szigorú, de legalább annyira igazságos is volt a diákjaival szemben. Jó szívvel emlékszem vissza Fulajtár Péterre és Beňusik József nére is, aki szlovák tanárként már akkor a konverzációra helyezte a fő hangsúlyt, félismerve, hogy arra van a legnagyobb szükségünk. Negyven esztendő - külön tanulmányt érdemelne, hogy mit hozott, milyen is volt valójában az oktatásügyünk számára. A Duna utcai iskola alighanem ugyanúgy vészelte át a nagy menetelés négy évtizedét, mint a többi. Igaz, érték támadások körön belülről is. Közel van a tűzhöz, s ezért különböző, meg nem érdemelt előnyöket élvez, állították egyesek. Elszippantja a diákokat más nyugat-szlovákiai iskolákból, mondták mások. Csak egyvalamiről feledkeztek meg a vádaskodók: a tűz közelsége nem csupán előnyt, olykor-olykor hátrányt is jelenthet, és régen rossz, ha a közeli iskoláknak már az a két-három diák is súlyos érvágást jelent, aki komáromi vagy mondjuk dunaszerdahelyi létére inkább a pozsonyi iskolát választja. ; , Az iskola jelenlegi, sorrendben ötödik igazgatója Dávid Béla. 1986 óta áll az iskola élén - ugyanebben az évben kezdődött az iskola külső és belső, több millió koronás beruházást igénylő rekonstrukciója is. - Ha minden a tervek szerint halad, akkor még az idén befejeződnek a munkálatok, így méltó körülmények között ünnepelhetjük meg iskolánk fennállásának 40. évfordulóját - mondja az igazgató. - Persze, nem afféle öncélú ünnepélyre gondolunk: azért hívjuk össze április 20-ra a volt diákjainkat, a szülőket, illetve az iskolabarátokat, hogy mindannyiuk jelenlétében értékelhessük az eltelt négy évtizedet és közösen keressük a hogyan továbbra a választ. Április 20-án tehát az iskola jelenlegi, illetve volt diákjai és pártolói kísérletet tesznek az elmúlt negyven év értékelésére. De vajon milyenek lesznek az elkövetkező évtizedek? Az utolsó kérdést, ahogyan az elsőt is, Oswald Pista bácsinak tettem fel. - Azt hiszem, hogy Damoklész kardja az elkövetkező évtizedekben is felettünk függ majd, azaz nincsenek valami rózsás kilátásaink. Csak abban bízom, hogy mindig akadnak majd néhányan, akiknek ott csengenek a fülében Remenyik Sándor szavai: „A szülők szemében biztatás és vád, ne hagyjátok az iskolát!" Énbennem ez visszhangzott az eltelt negyven év alatt és fog is még egy darabig - nagyon remélem legalábbis. KLUKA JÓZSEF Slovenka, Slovák, voláie fa, občan Slovenska ! Prichádzajú rozhodné chvíle. kerf musiá osud svojho národa, svojej vlasti vziať do rúk sáa. Ty si viac ako parlament. Iba Tvoja vôľa určí ďaľôie smerovanie Slovenska. Pripoj sa k stálislcoa spoluobčanov a odovzdaj svoj hlas za sebaurčujúce - zvrchované, samostatné, a nezávislé - Slovensko. Týmto odovzdávam svoj hlas Slovenská republika. za utvorenie samostatného štátneho útvaru Meno a priezvisko: Rodné číslo: / .... Adresa: Prispievam sumou korún Podpis: Kontrolu účtov a sčítanie hlasov vykoná Matica Slovenská v Bratislave. Adresa: Matica Slovenská. Pugačevova ul

. 2. Bratislava Slovensko, marec 1991. Sloveneko ďakuje ! Prispel(a) som na utvorenie samostatného Štátneho útvaru Slovenská republika sumou

: korún / korunový účel: Slovenskí Štátna sporiteľňa. Bratislava : 458652 019 sebaurčutúce Slovensko Nyilván eltévesztette a címet az a jótét lélek, aki pár napja behozta szerkesztőségünkbe az alábbi felhívást - közlés céljából. Vagy valóban komolyan hitte, hogy a dél-szlovákiai magyarok tömegével csődülnek majd aláírni a megálmodott Markušlandba való kéredzkedés óhaját? A parlamentáris demokráciában minden elképzelhető, még az is, hogy a polgár többet jelent a parlamentnél, amelyet maga választott, demokratikus választással, hogy képviselje érdekeit. A parlamentáris demokráciában, gondolják egyesek, a polgári engedetlenség odáig fajulhat, hogy „a saját kezünkbe" vesszük a hatalmat. Hogy kinek a „saját kezéről" van szó, teljesen világos, mint ahogyan az is, kinek lenne valóban hazája ez a független, szabad és szuverén Szlovákia, melynek leendő urai a nemzetiségeket nagylelkűen „polgárnak" titulálják a szlovákok mellett. Nos, számunkra nagyon jól megfelel a polgári minősítés, s nagyon is elfogadható az a parlamentáris demokrácia, amelyben nincsenek fölérendelt nemzetek, amelyben a polgár jelenti a politikai értékrend alapját, ahol mindenki betartja a játékszabályokat. Vagy a megszólítás miránk nem vonatkozik? Minden diktatúra így kezdi a diadalútját: felbíztatja az embert (nem a polgárt!), hogy többnek higgye magát, mint az alkotmány, a parlament, a törvény, s miután így megkeverte a tudatot és a lapokat, előhúzza az adut: a nacionalista ígéreteket. Az újra meglobogtatott nacionalista jelszavak nem hagynak kétséget afelől, milyen minősítésben lenne részünk ebben a „szabad, független és szuverén" nemzetipártos igazgatású „demokráciában". (k-y) A új albérlő - Miro - hamar ZA 7 megnyerte az állandóan I\JLM zsörtölődő házinéni tetszését. Előre fizetett, nem dohányzott, hölgyvendégei sem voltak, s hetente legalább egyszer virággal kedveskedett főbérlőjének. Egyedüli hibája - ha azt ugyan hibának lehet nevezni - az volt, hogy magáról jóformán soha semmit sem mondott el. özvegy Kovácsné efféle kérdéseit; hol dolgozik, mivel foglalkozik? - mindig tréfára fordította. „Profi teniszező vagyok, tetszik látni, itt van az ütőm, ezzel keresem a kenyeremet" - válaszolta nevetve és gyorsan behúzta maga mögött szobája ajtaját. A néni hitte is, meg nem is. Minden esetre gyakran látta, különösen a nyári hónapokban, Mirot sportos öltözékben, elegáns tenisztasakkal a hóna alatt távozni. Egy alkalommal a játszótéri padon pihengetett, mikor észrevette, hogy az autóbuszról leszálló albérlője hanyag mozdulattal egy csomagocskát hajít a kukába. Várt néhány percet aztán felkelt és A „TENISZBAJNOK" odasétált. Körülnézett és amikor senki sem volt a közelben, kivette a fehér papírba csomagolt valamit. Egy pár vadonatúj férfi cipő volt a titokzatos csomagban. „Legfeljebb, ha egyszer használhatták, hiszen a talpán meg a sarkán nem látszanak a kopás nyomai. Megboldogult férjemnek, pont jók lennének. De kár, hogy már nem lephetem meg vele" - morfondírozott magában Kovács néni, és hirtelenében nem is tudta mit csináljon a talált lábbelivel; s hogy tegyen-e említést albérlőjének: tud vétkes könnyelműségéről. Néhány nap múlva, amikor a rendőrség érdeklődött nála a „tenisztfájnok" iránt, a cipő is szóba került. - Azt hittem kisebb számot vett.a kelleténél, a cipő nyomta a lábát, visszacserélni már nem lehetett, ezért eldobta őket. Megengedhette magának ezt a luxust, volt elég pénze. A lakbért is mindig megtoldotta virággal, csokival, süteménynyel ... A többi kihallgatott szomszéd is csak a legjobbakat mondta a 30 éves fiatalemberről. Peter K. házmester: „Udvarias volt, mindenkinek előre köszönt. Nem italozott, inkább sportolt, úgy hiszem teniszezni iárt." J. Katalin diáklány: „Csinos fiú volt. Talán egy kicsit beképzelt, de máskülönben jó fej, hiszen Kriszta néninél eddig egyetlen albérlő sem bírta ki tovább két hónapnál, és ő már csaknem egy éve lakik nála. Hogy mivel foglalkozott? Fogalmam sincs. Nem volt bőbeszédű típus..." A ház többi lakója is hasonlóan jellemezte Miroslav K.-t akiről megtudták, visszaeső betörő és hajdani „mackós", aki minden szabadulása után ott folytatta, ahol előzőleg abbahagyta. Legutóbbi büntetése után elhatározta, ezentúl maximálisan óvatos lesz, a betörésnél használt cipőt, kesztyűt inkább eldobja, nehogy az áruló nyomok lebuktassák. Csak egyedül „dolgozott", és főleg a készpénzre specializálódott. Betörőszerszámait is alaposan leredukálta. A feszítővasat, csavarhúzót, fogót és egy vasfűrészt télen nagykabátja felső zsebében hordta, nyáron a teniszütő tokjába rejtette. Elővigyázatossága ellenére egy lakótelepi hentesboltban mégis tetten érték. Kiderült, öt nappal a szabadulása után - amnesztiára engedték haza - már „munkához látott". Valóban szorgalmas volt. Kilenc város 17 üzletébe tört be. Az utolsó sikeres akciója 200 ezer koronát eredményezett. A pénzzel sosem takarékoskodott. Előfordult, hogy repülőjegyet vett és légiúton ruccant ki egy kassai vagy prágai betörésre. T

apasztalt bűnöző lévén, Miroslav K. tudta; csak azt szabad bevallani, amit rá tudnak bizonyítani. Nos, 17 üzletbetörést kénytelen volt elismerni. A kivizsgálások során még egy érdekes tényre derült fény. A betörések utáni revízióknál csaknem minden boltvezető jóval nagyobb kárt jelentett be, mint amit a tettes beismert, és a jegyzőkönyvbe diktált. Kiderült, néhányan az ismeretlen tolvaj számlájára akartak egy kis plusz jövedelemhez jutni. Az ügyeskedő boltvezetők ellen is megindult az eljárás. (ordódy)