Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-08 / 57. szám, péntek

1991. MÁRCIUS 8. ÚJ szói HAZAI KÖRKÉP 4 MINDNYÁJAN ISKOLÁBA JÁRUNK Jan Kacér, a prágai Nemzeti Színház 54 éves rendezője a Szövetségi Gyűlés prágai választóit a Polgári Fórum színeiben képviseli. Az újságíró galériáról jó a rálátás a tanácsteremre s feltűnt nekem, hogy Jan Kacér helye a padban jóformán sohasem üres. Ott van kezdéskor, betartja a szüneteket, egyszóval a legfegyelmezettebb képviselők egyike. Érdekelt,művészember létére hogy vélekedik a fegyelemről? összhangba hozható-e a művészi és a képviselő hivatás? - Lehet, hogy válaszom meglepetést fog okozni, de a színészet, a fegyelem legjobb iskolája. A színészet egyik szakmai előfeltétele a vasfegyelem. Ennek köszönhetem, hogy képviselőként valóban fegyelmezetten igyekszem betartani a játékszabályokat. A másik kérdésre már nem ilyen egyszerű a válasz. Az alkotó munka, a rendezés vagy egy szerep megformálása rengeteg gyötrődést okoz, de képviselőként még többet gyötrődöm. "Átélem az egyszerű emberek hétköznapi kínlódásait és rájövök, hogy nincs is olyan terület, ahol ne küzdenének gondokkal. Minél többet tudok a gazdasági, nemzetközi és egyéb helyzetről, annál inkább érzem, hogy milyen bonyolult és nehéz dolog a képviselőség. • Mit gondol: a parlamentben gyűjtött tapasztalatokat fel udja majd használni művészi tevékenységében? - Az ember minden tapasztalatot magába szív és elraktároz magában, bár velem is megtörtént, hogy a politikai és a művészi élet ellentétbe kerül egymással. Hogy miképp fogom végül is az itteni tapasztalatokat felhasználni, ezt a jövő dönti el. • Mi a véleménye a Szövetségi Gyűlés munkájáról? így képzelte el? - Nehéz kérdés. Tulajdonképpen itt most mindnyájan iskolába járunk. Lassacskán előtérbe kerülnek azok, akik gyorsabban orientálódnak, gyorsabban gondolkodnak, gyorsabban látják át a helyzetet. Úgyis mondhatnám, hogy a próbaidőnket töltjük, és engem csöppet sem bántana, ha valaki okosabb kerülne a helyembe. Ma már mindenesetre ott tartok, hogy nem kell szégyenkeznem a törvényekkel kapcsolatos nézeteimért. • Hogyan vélekedik a Polgári Fórumban végbement szakadásról? Melyik szárnyhoz tartozik? - Részemre a dolog rendkívül egyszerű. Már vagy harminc éve nagyra becsülöm Havel urat, harminc éve követem figyelemmel a munkáját. Láttam őt a novemberi események idején dolgozni, kiáltványokat fogalmazni. Azt hiszem, minden egy zseniális pillanat műve volt. Előfordul az ilyesmi: valaki egy pillanat alatt felismeri, hogy eljött az alkalom. Ez történt vele is. A szakadást a Polgári Fórumban, habár logikus következmény volt, korainak tartom. A liberális szárny áll hozzám közelebb. Ez nem jelenti azt, hogy a másik csoport igyekezetét ne tisztelném. Itt is, ott is vannak barátaim, nem szeretnék lemondani róluk. De egészében véve a Polgári Fórum úgy áll közel hozzám, ahogy megindult. Ha mind a két szárny túl sokat fog politizálni, és nem lesz számomra hely, ahol pártatlanul dolgozhatok, visszaadom a mandátumomat. Szerintem egy pártos művész olyan, akár a kerek négyszög. Egy párt az mégiscsak párt, és én semmilyen pártba nem lépek. • Egyetért a kárpótlási törvénynyel úgy, ahogy azt a Szövetségi Gyűlés jóváhagyta? - Megszavaztam, mert végül is kompromisszum született. Helyes, hogy a törvény erkölcsileg is rehabilitálja azokat, akiktől elvették a tulajdonukat. De sokkal nagyobb sérelemnek tartom, hogy az emberek nem tanulhattak, nem képezhették magukat, nem tudták gyümölcsöztetni a tehetségüket, megvalósítani elképzeléseiket, nem dolgozhattak ott és ahol szükség volt rájuk. Még egy töredékét sem lehet jóvátenni annak, ami a mútban történt. Az erkölcsi pusztítás a legnagyobb veszteség, amit a múlt rendszertől örököltünk. KIS ÉVA EGY TŰZESET É8 AMI MÖGÖTTE VAN A kassai Magyar Tanítási Nyelvű alapiskola igazgatóságának a minap egy szlovák nyelvű magánlevelet kézbesített a posta. A levelében ez áll: „Ezennel értesítem önöket, hogy iskolájuk tanulója, az 5. A. osztályos Benkő Zoltán 1991. 2. 1-jén egy nagyon jó - sőt fölöttébb jó cselekedetet hajtott végre. A következő dolog történt: a nagyapjánál volt látogatóban, Kassán, az Orsolya utcában. Én is ott tartózkodtam; Ezen az udvaron található a tolltisztító és a paplanvarró műhely, valamint a Fő utcára nyíló drogéria raktárhelyisége. Péntek délután volt, nagyon hideg, ezért mindenki inkább a lakásokban tartózkodott. A szóban forgó tanuló - a nagy hideg és nagyapja tiltása ellenére - titokban egy kicsit kiment levegőzni. Kint valami furcsa szag csapta meg az orrát. Rövid terepszemle után észrevette, hogy a drogéria raktára melletti helyiségből lángok csapnak ki. Kiabálni kezdett, amire kiszaladtunk és látván, hogy mi van, azonnal hívtuk a tűzoltókat. Már nem sok hiányzott, hogy a raktárba is átcsapjanak a lángok. Ha erre sor került volna, a következményekre még rágondolni is rossz. Hogy nagy kár és tragédia nem keletkezett - ennek a fiúnak köszönhető. Kérem, cselekedetéért részesítsék igazgatói dicséretben. Mellesleg olyan gyerekről van szó, aki az itt lakó öregeknek is gyakran segít bevásárolni, s ha megkérik, szívesen leviszi a szemetet. Én is tanítónő vagyok. Köszönöm." Nos, ennyi a levél, illetve aláírásként: Božena Strýková, az SZNT egyik képviselőjének az édesanyja. Benkő Zoli a történtekkel nem dicsekedett az iskolában. Az elmondottakról tanítói is csak a fenti levélből szereztek tudomást. Az eset természetesen a mi érdeklődésünket is felkeltette, s megkerestük Zolit az iskolában. - Én a szüleimmel egy új lakótelepen, a Furcsán lakom. Télen, ha van hó, nem rossz, mert jól lehet szánkózni - mondja Zoli. - De, ha nincs hó, akkor már rosszabb. Nagyapához, aki a belvárosban lakik - azért szeretek járni, mert ott minden érdekesebb és a szomszédok is mások. - És mi történt azon a bizonyos péntek délutánon? - A tévét néztük nagyapával, de én már meguntam. Lehet, hogy egy kicsit ő is elálmosodott, mert nem vette észre, amikor kimentem a szobából. Arra gondoltam, kinézek az udvarra. Kint azonban hirtelen furcsa szagot éreztem. Odébb mentem és akkor láttam, tűz van. Máris kiabálni kezdtem. - Szlovákul vagy magyarul? - Tudok szlovákul is, de magyarul kiabáltam, mert ott többnyire magyarok laknak. - Gyorsan jöttek a tűzoltók? -Jöttek és ügyesen dolgoztak, de nem oltották el rendesen a tüzet. Valamilyen gumi újra égni kezdett és ezért még egyszer ki kellett jönniük. - Szerinted hogyan keletkezhetett a tűz? - Nem tudom, de lehet, hogy valaki oda dobott egy cigarettát. - Božena Strýková néni azt irta, hogy te segítesz itt az öregeknek. Ez igaz? - Előfordul, szoktunk főzni is. - Te már tudsz főzni? - Csak segíteni. Marika néni például igen jó kalácsokat süt, még tortát is! -Akkor most már értem, hogy miért szeretsz te ide járni... -Tényleg jó itt, de néha azon a hosszú folyosón, ami a Fő utcáról • vezet be az udvarra, egy kicsit félek. -Miért? - Mert olykor csavargók is tanyáznak itt. Megkerestük a Fő utca 62 szám alatti drogéria vezetőjét, Anna Kolíárová asszonyt is. - Záiva voltunk. Erre jártam, amikór észrevettem, hogy a mi üzletünk előtt állnak a tűzoltó kocsik. Azonnal futottam, mi történt. Ide érve láttam, hogy a lépcső alatti helyiségben tűz van. Az a veszély fenyegetett, hogy a raktárunkba is átcsap, ahol közel 700 ezer korona értékű áru, köztük nagyon gyúlékony anyagok, vegyszerek is vannak. - Végül is kié az a helyiség, ahol a tűz keletkezett? - Évekkel ezelőtt a dobozokat, papírokat és egyéb hulladékot tároltuk itt, de a nemzeti bizottság már régen elvette tőlünk. Ennek a helyiségnek nincs gazdája, régóta kihasználatlanul áll. Talán a lakáskezelőség rendelkezik vele, vagy az új önkormányzat. Nem tudom. Tény, hogy kihasználatlanul áll, és mivel az ajtaját is rég kifeszítették, csak kétes elemek, csavargók tanyája. De ilyen az egész lépcsőház. Az emeleten eddig az Antifasiszta Harcosok Szövetsége székelt. A helyiségeket kiürítették. A hátsó részben ugyan nyitottak egy nyugdíjas klubot, de oda - főleg estefele - csak kevesen járnak, mert a szipósok ütötték fel itt a tanyájukat. Szerintem a tüzet is alighanem ők okozták. Megdöbbenve hallgattuk, amit az üzletvezető asszony mondott és még nagyobb megdöbbenéssel néztük, hogy valóban milyen rendetlenség van ebben az egykor nagyon is fényes polgári ház lépcsőházában és az említett udvarra vezető folyosón. Az emeleten az egyik sarokban egy asztal áll a lépcsőkorlát mellett. Rajta üres dobozok, melyekből a ragasztót szipózták. De vannak itt cigarettacsikkak, üres üvegek, széttört Gottwaldszobrok. A por és szemét néhol bokáig ér, - lent, a folyosón is. Az említett tüzeset február 1 -jén volt. Mi február 15-én jártunk itt. A tűzmarta ajtó - melyet a tűzoltók leszakítottak, hogy a tűzhöz jobban hozzá férjenek - elüszkösödve ma is ott hever a folyosón. Elvégezték a munkájukat, és elmentek. Minden úgy maradt, ahogy hagyták. A szipósok esténként továbbra is ide járnak, ma még talán jobban vigyáznak, de holnap esetleg már megint nem nézik meg, hova dobják az égő cigarettát. És akkor... Mi lesz, ha Benkő Zolik sem riasztják a felnőtteket?! SZASZÁK GYÖRGY MELYIKET SZERESSÜK? Már utána vagyunk a nagy politikai botrányt követő első ijedségnek, és fellélegeztünk. Civilizáltabban ment végbe az affér, mint ahogy azt kitörésének hevessége alapján vasárnap este sokan jósolták. Egyes huhogok már-már a rendőrség bevetés,érői beszéltek, de még a legóvatosabb jósok is valószínűnek tartották, hogy feloszlatják a törvényhozást, és parlamenti választásokat írnak ki egy évvel a megbízatási idö lejárta előtt. Most már úgyszólván el is felejtették az emberek a kiváltó okokat, szinte már nem is kérdezik, valóban titkosrendőrségi ügynök volt-e az egyik főszereplő és zsaroló-e a másik, továbbá azt sem firtatják, hogy törvényes, vagy törvénytelen volt-e a miniszterelnök megcenzúrázására (állítólag) előkészített akció. A miniszterelnök a helyén maradt, Kňažko úr továbbra is személyesen irányítja Szlovákia külkapcsolatait, a parlamentben szerdán szinte még nem is esett szó a botrányról, és mindkét fél reprezentánsai olyan arcot vágnak, mintha már övék lenne a győzelem. Pedig még hátra van a feketeleves, még minden éppen úgy megoldatlan, mint egy éve, öt, tíz, húsz esztendeje. A megoldandó kérdést úgy hívják, hogy: gazdaságátalakítás. A fizetéséből szerényen (sőt, szegényen) élő állampolgár, aki esetleg fel is teszi a kérdést, hogy Fedor Gált szeresse-e, vagy Vladimír Mečiart, egyelőre azt tapasztalja, hogy még csak araszolva sem léptünk előre az élet könnyebbé válásához vezető úton. Sőt, kimondottan visszavonulóban vagyunk, és tezt minden korábbinál nagyobb mértékben érezzük. A helyzet így jellemezhető három szóval: drágulás, létbizonytalanság, munkanélküliség. Vladimír Meőiar a hozzá közelállókkal együtt azzal érvel - mégpedig mind a csehekhez fűződő kapcsolatok ápolása során, mind pedig a szlovákiai lakossághoz szólva, hogy a Szlovák Köztársaság sokkal rosszabb helyzetben van Csehországnál, ezért itt máshogy kell végrehajtani a gazdaságátalakítást. Érve, az van elég, és ezek nem légből kapott argumentumok. Szlovákiában a lélekszámhoz viszonyítva kétszer annyi a munkanélküli, mint Csehországban, nálunk sokkal kedvezőtlenebb az ipar struktúrája, mint "az ország nyugati felén... És így tovább. A szociális védőhálónak tehát máshogy kell működnie, nagyobb összegekkel kell rendelkeznie. Elnéztem, ahogy a másik fél - Fedor Gál - érvelt, vagy ahogy a parlamenti pártok képviselőinek szerda esti vitafórumán Fiamik úr, ä NYEE reprezentánsa védelmezte az általa képviselt koncepciót. Mondhatom, fáradtan, kevéssé meggyőzően érveltek mindketten. Pedig legalább annyira igazuk volt, mint mozgalmukbeli ellenfeleiknek. Azért volt halovány az érvelésük, mert úgy beszéltek a gazdaságátalakítás szükségességéről, a piacgazdaság meghonosításának elkerülhetetlenségéről, mint Václav Klaus. Márpedig ha két ember ugyanazt mondja, az távolról sem kell, hogy ugyanazt jelentse. Lényegében így foglalható össze a Gál-irányzat érvelése: Csak előre lehet menekülni, mert olyan rossz a gazdasági helyzet, hogy az átalakítás elhalasztásával még jobban elszegényedünk. Igen ám, de ez így, darabosan nem hatja meg túlságosan a mindennapi kenyérgondokkal küzdőket. Lényegében ezt mondták már a pártállam idején is, csak akkor így szólt az apparatcsikok formulája: Csak azt oszthatjuk el, amit megtermeltünk. Summa summárum: a Nyilvánosság az Erőszak Ellen Mozart-házi szárnyának most masszív felvilágosító munkába kellene kezdenie, rámutatva a helyzet komolyságára, de az egyes - és elkerülhetetlen - lépések értelmére és céljára is. A pártállam idején az ilyen tevékenységet agitációnak nevezték. Alaposan diszkreditálódott ez a kifejezés, ezért találjunk ki helyette valami mást. Azt azonban mindenképpen tudni szeretné az egyszerű honpolgár, hogy miért hoz áldozatokat, hogy miért vonják el tőle az évtizedek alatt összekuporgatott néhány ezer koronát. Tudni akarja, hol van az alagút vége, tudni akarja, hogy az alagútban hol vannak a szellőztető aknák. Egyszóval: nem szeretünk sötétben botorkálni az alagútban, miközben sokszor már az a benyomásunk, hogy az alagútnak nincs is vége. Valószínű, hogy hasznos volt a NYEE kettéválása. De csak akkor volt hasznos, ha képes lesz egymás jobb munkára gerjesztésére a Gál-frakció és a Mečiar csoport. Ha viszont a gazdaságátalakítás leállítását eredményezi ez a viszály (márpedig ennek fennáll a reális veszélye), akkor csak oda jutunk el, ahova az előző 40 év alatt meneteltünk: nagy dérrel-durral beharangozunk egy gazdaságélénkítési akciót a nehézségektől azonban visszariadunk, és még rosszabb helyzetbe kerülünk, mint korábban voltunk. Végüí még próbáljuk megválaszolni a címben feltett kérdést: melyiket szeressük? Véleményem szerint azt, aki nem hajlandó megtorpanni a gazdaságátalakítás útján, ugyanakkor naponta ügyel arra, hogy a népszerűtlen intézkedések mértéke ne lépje túl a lakosság tűrőképességének a határát. Nem könnyű feladat! TÓTH MIHÁLY „SZEGÉNYEBBEK, UGYANAKKOR GAZDAGABBAK LETTÜNK!" Egy nyugat-európai menedzser tévés nyilatkozatát néztem a minap. „Maguknál zuhanásszerű a termelékenység - mondta a riporternek. - Csehszlovákiában mindenki attól fél, hogy előbb-utóbb munkanélkülivé válik". Aztán anélkül, hogy ismerte volna a statisztikát a munkanélküliek számát illetően (bár lehet, hogy igen, csak tapintatos volt), tanácsot is adott, jelen esetben a fiatalasszonyoknak: maradjanak otthon, neveljék gyerekeiket, várják meleg étellel a férjüket, meglátják, a hála nem marad el... Hm - gondoltam magamban. Clara Zetkin forog a sírjában... xxx Egyházkarcsán a Matus családot kerestem. A háziasszony egyfajta úttörő egy fogalmon belül: tavaly szeptember óta munkanélküli. Anyagilag még nemigen érzi a család, hisz Beáta azon „szerencsések" közé tartozott, akiknek átlagfizetésük 90 százalékát még küldi a hivatal. Most, hogy letelt az első hat hónap, kevesebb jut majd a családi kasszába. De nem ez a lényeg. A háztartásbelivé vált családanya 36 éves fiatalasszony... - Hiába kezdeném mesélni hány álmatlan éjszaka, idegességben eltelt hetek, hónapok állnak mögöt^ tem. Meg sem értenék, s talán már én sem tudnám úgy elmondani, hogy átérezzék azt. A magyarázat nagyon egyszerű: megnyugodtam, elmúlt, vége. Beáta a Losonci Építőipari Szakközépiskolában érettségizett. Utolsó munkahelye a Dunaszerdahelyi Mezőgazdasági Építőipari Vállalatban volt. - Hogy szétesett a vállalatunk, az tulajdonképpen két ember konfliktusának köszönhető. Abban az időben azért még el lehetett helyezkedni, de néhányan munka nélkül maradtunk. - Nemsokára záróvizsgám lesz a zeneiskolában - mondja a 14 éves Ildikó. A nyolc éves Éviké hegedülni és énekelni tanul. - A zeneiskolába anyu jár értünk - mondják a lányok. - Ez is a munkanélküliség előnye - kap a szón Beáta. - Meg hogy itthon reggelenként együtt ülünk az asztalhoz, kikísérem a gyerekeket, utánuk nézek. Nyugodt vagyok. Matusék decemberben költöztek a szép új családi házba. - Mellettünk a szüleim laknak, ezt a telket tőlük kaptuk. Az egyik fóliának még csak a váza áll, a másikba kiültettünk ezer darab salátát. - Ezt a házat két év alatt építettük. A férjemmel terveztük, aki szintén az építészetben dolgozik. 125 ezer korona kölcsönt vettünk fel, amit 13 év alatt kell visszafizetnünk. Ósztől havi 1100 koronánként törlesztjük. - Milyen segélyt kap majd a háziasszonnyá „degradálódó" másik volt „kereső"? - Ennek még nem néztem utána - mondja Beáta, aztán a férjére nézve hozzáteszi: - Majdcsak lesz valahogy... - örülök, hogy a feleségem itthon maradt - szólt közbe Matus Iván. - Megfőz, zeneiskolába viszi a gyerekeket, tesz-vesz a ház körül. Sajnos a nőkbe belenevelték a bizonyítási szándékot, azt, hogy nekik is éppúgy ki kell venniük a részüket a pénzkeresésből, mint férjüknek. - Amióta itthon vagyok, kevesebb a feszültség a családban - mondja Beáta. - .Ez mindennél többet ér. Ildikó most nyolcadikos, kitüntetett tanulóként egészségügyi szakközépiskolába jelentkezett. Sokat tanul, szakkörökben tevékenykedik, a zeneiskolát sem hanyagolja el, naponta gyakorol a fuvolán. Amióta itthon vagyok, meghittebb a családi légkör. Nem igaz, hogy a munkanélküliség tétlenséget rejt magában. Talán kevesebb lenne a boldogtalan ember, kevesebb a boldogtalan család, ha valaki élesztené a családi tűzhely melegét. SZITÁS GABRIELLA REFLEX