Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-28 / 74. szám, csütörtök

RIPORT ÚJ SZÓ* 1991. MÁRCIUS 28. A NAGYMÁCSÉDI LÉLEKHARANG II. A KÖVETKEZŐ MENET . Február 19-én jelent meg az a riportom, amelyben hírül adtam Nagymácséd plébánosának templombontási terveit, aminek következtébeh felbolydultak, s két (nem egyenlő) táborra szakadtak a hívők. Újságírói hivatástudatom elvezetett a „pappártiakhoz" éppúgy, mint az „ellenzékhez", továbbá a pártatlanságát hangsúlyozó polgármesterhez, kikértem ifj. Staudt Mihály restaurátor véleményét, és természetesen beszélni szerettem volna a község plébánosával is, aki betegségére hivatkozva kitessékelt a parókiáról. A riport megjelenése előtt igazságot keresve, küldöttség utazott a nagyszombati püspökségre. Nem érték el céljukat, ezért megkérték a polgármestert, hívja össze az érintett teleket: a templomügyet vitassák meg újra. Február 11-én sor került a találkozóra - eredmény nélkül. KÖZJÁTÉK A riport megjelenése után néhány névtelen levélben rendre utasítottak a pappártiak, s bizonygatni próbálták, milyen nagyszerű ember a plébános úr, mi mindent tett a hitélet fellendítéséért, a gyerekek neveléséért. Bírálták a másként gondolkodókat, azért is, amiért az újságíróval és nem a plébánossal vitatták meg a templomügyet! A Keresztény Anyák Egyesületének levelében az alulírtak kiemelik, mennyit fáradozott a plébános, hogy beszereltesse a templomba a hangszórókat, a mikrofonokat, korszerűsítse a világítást, most pedig a központi fűtés bevezetését szervezi. Kár, hogy bizonyíthatóan valótlanságokat is tartalmaz a levél. Például azt, hogy a sekrestye építkezési engedéllyel épült. A névtelen levélírók és telefonálók igazat adnak a plébánosnak abban is, hogy nem állt szóba velünk, mondván: egy volt kommunista lap... FELRÚGOTT EGYEZSÉG A faluba Zsidó Lajos és társai invitálására utaztunk, mert közölték, kötelességük beszámolni a bontási szándék folytatásáról. - Ottjártamkor, március 19-én - József napkor - harangszó verte fel a falu csendjét és néhány idős, fekete fejkendős asszony a templomba igyekezett. Csak nem a lélekharang szól? - kérdeztük a ránk várakozó Rózsa Zoltántól. - A plébános úr József-napi misét tart... -, s röviden összefoglalta a február közepétől történteket. - Február 17-én ismét elmentünk Nagyszombatba, mert beszélni szerettünk volna Ján Sokol érsek úrral. Sajnos, nem találtuk hivatalában, ám Tóth Domonkos püspök úr fogadott bennünket. Átadtuk neki írásbeli tiltakozásunkat, amelyhez hozzákapcsoltuk a petíciót a 725 aláírással. A helyszínen megjelent, sőt meg is előzött bennünket Obonya plébános úr, aki a saját szemszögéből láttatta a helyzetet. Szomorú, de kijelentette, nem is ismer bennünket, ő nem látott bennünket a templomban. Az indulatok összecsaptak, szegény Tóth püspök csak megdöbbenve figyelte a hangos szóváltást. Kijelentette viszont, ha a falu többsége azt kívánja, hogy ne legyen megbontva a templom belső tere, maradjon minden a régiben! Érdekes, ezután már elmenőben a plébános urunknak hirtelen eszébe jutott a nevünk. Szinte a végszóra érkezett meg Zsidó Lajos, kezében aktatáskányi irattal, s azonnal át is vette a szót. - Másnap, 18-án hivatott a plébános és felajánlotta, ha részt veszünk az építési munkálatokban, hajlandó leülni velünk a tárgyalóasztalhoz, s írásba adni, lemond a szószék, a barlang stb. bontásáról. A tanácskozásra mindkét fél tíz-tíz emberrel jöjjön, indítványozta, de néhány nap múlva telefonon közölte, ő húsz embert hoz. Először nem akartunk beleegyezni, hiszen ez övön aluli ütés volt, de végül kötélnek álltunk. A találkozóra február 22-én került sor, tizennégy „pappárti" részvételével. Mi csak nyolcan voltunk. Magasra csaptak az indulatok. A nagymácsédi keresztény hívek csoportjának megbeszéléséről jegyzőkönyv is készült. „A jelenlevők megegyeztek abban, hogy az előzetes tervtől eltérően templomunkban nem kerül lebontásra a szószék, a barlang, valamint a hősök emléktáblája, és a fájdalmas Szűz Mária oltára is az eredeti helyén marad." Ám a kikötés az volt, hogy a jelenlevők segítenek a munkálatokban, hogy rendszeresen (vasárnap) a plébánián munkaértekezletet tartanak, hogy az egyezségről tájékoztatni fogják a falu lakosságát, s valamennyien felkérik a híveket, pénzadományaikkal is gyorsítsák a munkák befejezését. A papírlap aljára odaírták a plébános „kikötéseit": „Az érsek úr szakemberei, valamint a műemlékvédelmi hivatal szakvéleménye eltérő az itt hozott határozattól. Ezért az én számomra ez a jegyzőkönyv akkor lesz kötelező, ha a nagyszombati érsek úr beleegyezését adja. Ami a liturgiát és a templom belső berendezését illeti, itt egyedül ő illetékes dönteni." - Mire volt jó a tanácskozás? - kérdeztük döbbenten. - Nehogy azt higgyék, hogy ebben egyeztünk meg. Amikor a plébános átadta a legépelt jegyzőkönyvet, akkor láttuk a hozzá fűzött megjegyzést. Természetesen tiltakoztunk, sőt még a pappártiak is megrökönyödtek. így értelmetlen lett több órás vita! De hát a plébános már csak ilyen - mondta Zsidó Lajos, s a jelenlevők helyeslően bólogattak. - Felrúgta ezt az egyezséget, úgy, mint az előbbieket... TEMETÉSRE KÉSZÜLVE A tanácskozásokat félbeszakította a nyugalmazott plébános, Kurcz Béla tanácsos úr halála is. A köztiszteletben álló, szomorú sorsra jutott egyházfő temetését a helyéré lépő Július Obonya nem vállalta. Sürgős teendőkre hivatkozva még azt sem várta meg, míg elődjének holttestét Mácsédra szállítják, felravatalozzák. - Számos egyházi méltóság vett részt a halott búcsúztatásán. A temetést nem a „pappártiak", hanem „mi" rendeztük. Mi vittük vállunkon az elhunyt koporsóját, és mi intéztük a halotti tort is - így ecsetelte a történteket Zsidó Lajos. Elmondta, a temetést követően folytatódtak a templomi talajmunkák, sőt betonoztak is. Bevallotta, ő is segédkezett, de azonnal elmagyarázta, miért. - Március 10-én, a reggeli misén, a plébános a harangozóval üzent, hogy beszélni akar velem. A mise után betértem a parókiára, megkért, vállaljam a villanyszerelési munkálatok irányítását. Nem vállaltam, mert éppen a villanyszereléssel kapcsolatban (még a püspök úrnál) - megrágalmazott. Újabb vendégek érkeztek Rózsáékhoz, Gál Marianna és ifj. Bugyi Antal. Gál Marianna elmondta, hogy egyre ritkábban jár a templomba, s Obonya plébánosnak is elmondta, miért. - Kedvenc szavajárásával válaszolt: „Olyan fával tüzelek, amilyen van". Nem maradtam adósa a felelettel: „Ám a fát maga válogatta." - Egyszer - váltotta fel Gál Mariannát ifj. Bugyi Antal - a nagymisén kijelentette, aki csak ritkán megy templomba, inkább ne is menjen. Az utalást magamra értettem, s közöltem a plébánossal, engem többé nem lát a templomban. Megmondtam, valaha is csak az idősek múlatták idejüket a templomban, és érdekes, hogy a tanácsos úr megértett, a fiataloknak több a munkájuk. Ha naponta nem megyek misére, még nem jelenti azt, hogy rossz keresztény vagyok. Itt valamennyi hívő katolikusok vagyunk, mégha a plébánosnak más is a véleménye - vetette közbe Zsidó Lajos. - Sajnos, a sok jó mellett sok rosszat is tett és tesz továbbra is. Az eltelt több mint negyven esztendő alatt, amikor nem gyakorolhattuk szabadon vallásunkat, nem volt semmi gondunk egymással. Most, amikor nem fenyeget bennünket semmilyen veszély, a plébános lelkipásztori hivatásához nem illő viselkedése, konoksága, hatalmi vágya miatt megbomlott a nyugalmunk - közölte, majd három levélmásolatot helyezett az asztalra. Amikor a levélírók személye iránt érdeklődtünk, megtudtuk, hogy a jelenlevők sem tudják ki írta a plébánosnak címzett leveleket. A három levél huszonkét pontban foglalja a plébános vétkeit. MOST MÁ

R A HARANGOKAT IS? - Történt még valami - szólt a csendbe Zsidó Lajos, és a kezembe nyomta Ján Sokol érsek úr március 4-én keltezett levelét, amelyben a petícióra reagál. A lényeg: „A Szent Egyháznak szót kell fogadni, mert az semmit sem csinál meggondolatlanul. .." „A templom nem múzeum. Ami a belsejében található, azt célszerűen kell használni. Ha nem használható, akkor eltávolítható. " Ezt, ugye, nem kell kommentálnunk! - Március 18-án, mivel a plébános szavában mi nem bízunk, templomunkat megmutattuk a kerületi műemlékvédő hivatal dolgozójának. Közösen meglátogattuk Obonya plébánost, s a hölgy rákérdezett, mit is akar tulajdonképpen. A válasz engem nem lepett meg, ám a műemlékvédelmi hivatal munkatársát annál inkább. A plébános nyíltan közölte, az oltárral jelenleg még nem tervez semmit, de a szószéket, a barlangot, a hősök emléktábláját lebontatja, és a fájdalmas Szűz Mária szobra sem marad a templomban, mivel nem érték ,,A harangokat is ki akarom cserélni. Ezek ugyanis csak csengettyűk "-jelentette ki dölyfösen. KI ÁLLJ

A A KÖLTSÉGEKET? Nagymácséd 2600 lelket számláló falu. A letűnt rendszerben sem hajtottak fejet a hatalom előtt, templomukat a hívők nem hagyták tönkretenni. Mindennemű tatarozást, de a központi fűtés költségeit is a lakosok állják ós ki-ki lehetőségei szerint hétről hétre adakozik. S hogy nem keveset, arról a templom hirdetőtáblájáról értesültünk. Például a március 17-i vasárnapi mise után 8 ezer korona gyűlt össze. Felvetődött bennünk a kérdés, hogy a mai viszonyok között, amikor egyre nehezebb a megélhetés, meddig terhelhető még a nép?! - Az anyagiakról csak annyit - összegezte Zsidó Lajos hogy plébánosunk szerint a pénz nem jelent gondot, hiszen a nagyszombati püspökség szívesen folyósít kölcsönt. De kinek kell majd visszafizetnie? Nekünk! A plébános legújabb rögeszméje, a harangcsere, felháborít bennünket. Érdekes, hogy döntéseit mindig a hívők beleegyezése nélkül hozza. A harangügyről sem tájékoztatott senkit! Remélni szerettük volna, hogy a közeledő Húsvét ünnepe a megbékélés ideje lesz. Bíztunk abban, hogy ennek szellemében ügyködik mäjd a plébános is. De hát véleményünk nem érdekli, s azok, akik körülvészik, nem akarják (?!) látni, mi történik. Ezért kell szégyenkeznünk. Mikor lesz békesség Mácsédon? MÁSODSZOR IS ELUTASÍTVA Februárban a plébános úr betegségére hivatkozva zárkózott el beszélgetésünk elől. Március 19-én, egészségesen, „gyalázat, gyalázat" szavakkal fordult be a parókia ajtaján. Tartok tőle, hogy az írás megjelenése után a pappártiak ismét tiltakozni fognak. Több mint valószínű, küszöbön a harmadik menet is... PÉTERFI SZONYA Méry Gábor felvételei Hívő katolikusok vagyunk - Zsidó Lajos Ha helyreáll a rend, elmegyek templomunkbaifj. Bugyi Antal A VÉGZETES SZERELEM Édesanyját András korán elvesztette és apja, hogy két fiáról valaki gondoskodjék, újból megnősült. A mostoha azonban nem sokat törődött a serdülőkorú fiúkkal. Néha egy-egy zsíroskenyér volt egész napi kosztjuk. A rebellis Andrást, apja távollétében, nemegyszer megverte és kizárta a lakásból. A tizennégy éves iskolakerülő fiút jobbára az utca „nevelte". Sorsa még roszszabbra fordult, miután egy baleset után bal kézfejét amputálták. Úgy érezte, sen„ kinek sem kell, senki sem szereti, ezért egy szép napon végérvényesen búcsút intett családjának. Ha meleg volt, kinn a szabadban töltötte az éjszakát, ha hűvösebbre fordult az idő, elhagyott, lebontásra váró házakban, pincékben húzta meg magát. Ruházatát a szemétkukákba kidobott rongyok közül válogatta. Szerény kosztját hol összelopkodta, hol hulladékgyűjtőkből teremtette elő. Néha alkalmi munkát is vállalt. A megkeresett pénzt egyetlen szenvedélyére, a mozira költötte. A kalandfilmeket és a krimiket kedvelte, főleg azokat, amelyekben sok volt a verekedés és patakokban folyt a vér. A magányos farkasként élő fiú az égyik előadás után megismerkedett néhány hasonló, hányatott sorsú fiatallal. Ezután együtt csöveztek, szórakoztak és Andris társaságukban a szipózás örömeit is megismerte. Röviddel tizennyolcadik születésnapja előtt találkozott Kariával. A lány egyenjogú partnerként kezelte, nem gúnyolta, nem bánta, hogy nyomorék. Simogatásától sem irtózott, türelmesen végighallgatta, félénk közeledésére hasonlóképpen reagált. Andris szerelmes lett és boldog volt. Végre neki is van valakije, hasonlóképpen, mint a többi fiatalnak. Ez így tartott tíz hónapig. Viszonyukat a jól ismert „zöld szörny", a féltékenység kezdte ki. Valaki megpedzette, hogy Karlát más sráccal látta. Aznap este elcsattantak az első pofonok. A lány sem maradt a fiú adósa. Lerántotta a tűsarkú cipőjét és ütötte-verte: „Mit akarsz te nyomorult, elegem van belőled" - szavai Andrist szíven szúrták. A lány iránti vonzalma erősebb volt a féltékenységnél. Bocsánatot kért és kérte, járjanak továbbra is együtt. Karla ezt megígérte, de a megbeszélt találkákra csak ritkán ment el. András inni kezdett és az alkohol hatását gyógyszerekkel fokozta. Az egyik meghiúsult randevú után, hosszú idő múltán, hazalátogatott, s véletlenül kezébe került születési bizonyítványa, amelyről az apja azt állította, hogy elveszett. Abból megtudta, hogy kit apjának hitt nem az apja, hogy ő tulajdonképpen „zabigyerek". Ez annyira sokkolta, hogy elrohant hazulról és a haverok közt akart vigasztalódni. A társaságot a megszokott helyen, egyikük albérletében találta. A fiatalok ittak, szipóztak, pornólapokat nézegettek, néhányan táncoltak. Karla is ott volt, Andrásnak azt mondta, hazavárják, nemsokára el kell mennie. A részeg, elkábult, feldúlt András erről hallani sem akart. Hiába ígérte a lány, hogy visszajön, útját állta és a féltékenysége agresszivitásba csapott át. Földre lökte a lányt és ütötte, rúgta, ahol érte. A többiek nem mertek beavatkozni, de egy „új" fiú, noha gipszben volt a karja, a lány védelmére kelt. András kalapáccsal, majd késsel támadt barátjára, és meg is sebesítette. A lány egérutat nyert, közben a felbőszült András utánairamodott és kést szegezve a torkának, visszaráncigálta a házba. A szomszédok kihívták a rendőröket. Amikor András meghallotta a sziréna hangját, azzal fenyegetőzött, ha valaki a közelébe merészkedik, elvágja a lány torkát. A rendőrök felhívására, hogy adja meg magát, nem reagált. Az időközben helyszínre érkező orvosnő sem tudta jobb belátásra bírni. A dráma csaknem egy óra hosszat tartott. Akkor a lány - késsel a torkán - megígérte Andrásnak, hogy kivárja, míg kiengedik a körtönból. Ez hatott. A fiú kivezette szerelmét az utca közepére, megcsókolta, majd nagy ívben elhajította a kést, és amint ezt filmbeli hőseitől látta, felemelt kezekkel a rendőrök felé indult. ... hat hónapra ítélték... (ordódy) Gál Marianna: A plébánosnak is elmondtam, miért. Ö felrúgja az egyezséget - mondja Rózsa László