Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-27 / 73. szám, szerda

MOZAIK lÚJSZÓi 1991. MÁRCIUS 27. IRODALMI BÚVÓPATAK? ZILAHY LAJOSRÓL, SZÜLETÉSÉNEK 100. ÉVFORDULÓJÁN H

atáresetként kezelik egyes • irodalomesztétikai fejtegetések Zilahy Lajos életművét. Rá vonatkoztatva' kap hangsúlyt Babits Mihály megállapítása: „Mondják, «magas« és »szórakoztató« irodalom soha így el nem távolodtak egymástól, mint minap. Mégis soha olyan komplikált határkérdések nem voltak közöttük, mint éppen ma". Amikor Babits közzétette töprengéseit, Zilahy Laj<3s sikeres, népszerűségnek örvendő szerzőnek tudhatta magát. Igaz, az igényes kritika nem részesítette valami dédelgető elismerésben De a hivatalos konzervatív irodalom igyekezett magaslatokba emelni írói pályaívét. Süt a nap című színdarabjával akadémiai díjat nyert, a „nyugatosokat" megelőzve lett tagja a Kisfaludy Társaságnak, 1926-ban pedig megválasztották a Pen Club főtitkárának. . Regényírói termékenység, színpadi jártasság és a magyar filmgyártásban játszott úttörő szerep egyaránt jellemzi pályafutását. Meseszövésének egyenletessége, érdekes cselekmény bonyolítása Jókai örökösei közé sorolták. A romantikus hagyományok követésében azonban élt a modernebb stíluseszközökkel is. A pontos megfigyelés, a hangulatfestés, az érzelmes líra és a finom humor egyaránt sajátja Zilahy írói eszköztárának. Alakjainak megrajzolásában a lélek belső rezdüléseinek hatásos kivetítésére is képes volt. Színdarabjaiban szintúgy a pergő jelenetek izgalma és az életsorsok érzelmi töltése jelentette a vonzerőt. Felvetődik a kérdés: vajon Zilahy művészetét csupán a romantikus szemléleti indíttatás írói megjelenítésének értékei minősítik? Talán csak ennek alapján, ezen belül, és az elérhető tökéletességhez mérve illik rá a babitsi választóvonal-keresés a „magas" és a „szórakoztató" irodalom között? Vagyis Zilahy csupán írói vénájának ingadozó ereje folytán sorolható részben vagy egészben, hol ide, hol oda? Alighanem összetettebb és szövevényesebb problémáról van szó. A lektűr irodalom mibenlétéről folyó bonyolult és sokszor szinte követhetetlen viták arról tanúskodnak: alapvető elkülönítő jegy, hogy van-e az irodalmi műnek mögöttes jelentésrétege. Hosszú időn át Lukács György realizmusfelfogása volt a kizárólagos értékkategória. A társadalmi valóság lényegi tendenciáinak a megragadása, az abból fakadó katarzis jelentette a mércét. Ma már úgy tűnik, elhárultak az akadályok az irodalmi érték sokszempontú, sokoldalú értelmezésének útjából. Teret hódít a mű befogadásában játszott többféle funkció egyenjogúsága. így a játék izgalma, mint a szórakoztató irodalom meghatározó vonása, nem jelent valamiféle kifejezett alacsonyabbrendúséget. De kérdés, vajon jellemezhető-e a fenti kizárólagossággal eleve lektűrteljesítményként Zilahy Lajos életműve. M

aga a kérdésfeltevés nem nélkülözheti a Zilahy írói kurázsiájának szociális meghatározói iránti figyelmét. A magyar középosztály hivatásába vetett hit mozgatta tollát. Bomlásának bemutatásával is a megújulási készséget sugallta műveiben. S talán nem véletlen, hogy kihez is fordult: a kispolgárságban látta a középrétegek értékeinek legközvetlenebb letéteményeseit. S igényeihez leereszkedve, ki tudja, a kényelmesség volt-e a meghatározó, vagy a hatni akarás célirányossága. Hogy öncél volt-e számára a puszta szórakoztatás, alighanem megkérdőjelezhető. Ugyanis eszmei korlátoktól függetlenül érte Zilahyt a vád: írói tehetségének kiélése helyett a könnyebb utat választotta. Fábry Zoltán 1926-ban a Kassai Napló hasábjain a kisebbségi lét önfenntartásáért aggódó prófétikus hangnemben a vívódó Márai Sándorral szemben a dzsentri „Zilahyfiúként" aposztrofálta az írót. S meg valami! A múltbeli értékelések ugyancsak felrótták Zilahynak, hogy a Horthy rendszer minden mozdulatára reagált. Igaz, különböző lapok munkatársaként, publicisztikai, irodalomszervezői és írói magatartásával, óvatos reformszellemhez igazodva igyekezett rajta tartani kezét a társadalmi élet pulzusán. Rugalmas tájékozódókészséggel reagált a válságjelenségekre. Az Új Szellemi Fronto

t szervezve, 1935-ben legalább annyira próbált ráhangolódni a népi írók jelentkezésére, mint ahogy maga a kezdeményezés Gömbös Gyula jobboldali törekvéseit szolgálta. Eljutott az antifasizmust támogató magatartásig, amit- az 1944-ben bemutatott Fatornyok című (a nyolcvanas évek elején Pesten felújított) darabja jelzett. A háború után is részt vett a közéletben. Közreműködött a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság létrehozásában, sőt első elnöke volt; 1947-ben pedig elhagyta Magyarországot. P

ár évvel ezelőtt már leírták róla: a mind témaválasztásában, mind pedig közéleti szerepvállalásában végbemenő változások konkrét társadalmi igényekhez köthetők; ő maga igyekezett megelőzni az olvasói elvárásokat, a középosztály elhivatottságának meggyőződésében élve. Vajon lebecsülhető-e ez az eleven írói és közösségi kölcsönhatás? Talán nem itt kellene keresni írói vonzerejének kisugárzó erejét, mely minden bizonnyal meghaladja a Halálos tavasz és a Valamit visz a víz bűnügyi tematikájú műveiben rejlő olvasói hatás úgymond időtlenségét. Talán nem érdektelen: 1940ben a Tiso-féle szlovák állam idején Emil Boleslav Lukáč fordításában szlovákul is megjelent Duch hasne címmel A lélek kialszik című, az Amerikában vergődő magyar lélek ősökbe kapaszkodásának regénye. Amint az utószóból kiderül, a fordításhoz az ösztönzést a hivatalos politikával szembenálló törekvés, a modern nyugati irodalom értékeire emlékeztetni igyekvő szándék adta. Ugyancsak említést érdemel: a szóban forgó két bűnügyi regény a nyolcvanas évek első felében a hazai Madách kiadó gondozásában is napvilágot látott, de ezt megelőzte (ami nyilván nem véletlen) A fegyverek visszanéznek című könyvének megjelentetése, ami ugyancsak összecsengett az „enyhülésként" ismert korszellemmel. Ezek után talán nem alaptalan a feltételezés: a szórakoztatáson nyilvánvalóan túlmenő igény Zilahynál épp a társadalmi-politikai kötöttségek jóvoltából válik - a társadalmi-politikai változások nyomán - újabb jelentésrétegeket feltáró tényezővé, a szlovákiai magyarság számára is. Valószínűleg épp a szlovákiai magyarság körében jelenthet meglepetést a Szökevény című regénye, mely tágabb történelmi keretekbe ágyazta a honmentés és a történelmi „hegyomlás" 1918-1919-i, a szlovákiai magyarság számára sok tekintetben és sokáig tabunak számító konfliktusait. K

i tudja, talán a szlovákiai magyar közegben bizonyosodik be Zilahy egyes elfelejtett művei révén, hogy a katarzis nem a művek kiváltsága, hanem a befogadás kérdése. S így újabb bizonyságot nyer az, ami Simon Zoltán nemrég megjelent, Az irodalom peremvidékén című munkájában olvasható: a szórakoztató irodalom a maga módján nem érdem és nem átok, hanem: érték. S Zilahy esetében, a szlovákiai magyarság körében minden valószínűség szerint búvópatakszerúen jelentkezik. KISS JÓZSEF ML LESZ A POLGÁRI SZERTARTÁSOKKAL? SZÜKSÉG VAN AZ EMBERKÖZPONTÚ SZERTARTÁSOKRA t KI EMLÉKEZIK MEG A NYUGDÍJASOKRÓL? Névadók, házasságkötések, jubilálok köszöntése, nyugdíjastalálkozók, az idősek látogatása - mindezt évtizedekig a nemzeti bizottságok mellett működő polgári ügyek testületei szervezték. A nemzeti bizottságok megszűntek, s habár a „pü.tösök"tevékenységére a lakosság továbbra is igényt tart, nem tudni, mi lesz a sorsuk. Ugyanis az SZK Kulturális Minisztériuma pénzszűkére hivatkozva a legszívesebben lemondana a testületekről, pedig nem titok, a polgári szertartások az állami kultúra részét képezik. - Nem szabad elvetni a jót csak azért, mert az 1953-tól működő testületek évtizedekig a marxista ideoiógia alapelvei szerint búcsúztatták az elhunytat, köszöntötték az újszülöttet. Aki az utolsó évtizedben részt vett polgári szertartásainkon, láthatta, hogy a műsor, a beszéd ideológiamentes, emberközpontú-állapította meg Igor Porubek, a testületek szlovákiai tanácsa titkárságának vezetője. Tájékoztatott arról is, hogy egyre erősödik a katolikus egyház nyomása, azzal a céllal, hogy a testület szűnjön meg. Mert ugyan mire vélhető Ján Sokol érsek pásztorlevele (melyet tavaly július 15-én olvastak fel minden katolikus templomban), amelyben tudtára adja a hívőknek, hogy a temetéseken kötelességük elutasítani a polgári búcsúztatást, mert az „ellentétben van a hitünkkel". Tény, Szlovákia-szerte a papok különbözőképpen hajtják végre az utasítást, de mégis szomorú, hogy előfordulnak olyan esetek is, például Dolná Lehotában, amikor a temetésen hangos szóváltásra került sor, mert a pap, míg a testület tagja jelen volt, nem volt hajlandó elvégezni a szertartást. Egyedi eset - mondhatná a tisztelt olvasó, s mondtuk mi is, ám amit Jozef Poláktól, a pozsonyi Temetkezési Vállalat képviselőjétől megtudtuk, a főváros peremkerületeiben a katolikus papok - ha a hozzátartozók polgári szertartást is igényelnek - nem hajlandók temetni. - A katolikus egyház vezetői nem nézik jó szemmel névadó ünnepségeinket sem - vallották a jelenlévők. - Ezért is - hangsúlyozta a Besztercebányáról érkező aktivista - városunkban meghívtuk a politikai pártok, mozgalmak és az egyházak képviselőit, hogy megbeszéljük a vitás kérdéseket. Hasznos tanácskozás volt, kár, hogy a katolikus egyház a megjelenést nem tartotta fontosnak. A többi felekezettel megállapodtunk abban, hogy ha a hozzátartozók igényt tartanak a polgári szertartásokra is, a részvételről akkor mi nem mondunk le. A nyugat-szlovákiai járás képviselője kissé optimistább képet rajzolt elénk. Elmondta, hogy főleg a nagyobb községek, vállalják az anyagi terheket és támogatják a polgári szertartások megtartását. Kiemelte a komáromi testület tagjait, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szertartások továbbra is meghitt, bensőséges ünneppé váljanak. A találkozón felvetődött a nyugdíjasok köszöntésének kérdése, hiszen a katolikus egyház csak a születésnél (keresztelő) és a halálnál (temetés) utasítja el a polgári ügyek testülete aktivistáinak tevékenységét. Gondoskodásukból kimaradnak az egyedülállók, de a családos nyugdíjasok is, akik megszokták, hogy időről-időre a figyelem középpontjába kerültek, felköszöntötték őket, hogy a vers, a dal csak nekik szólt. Sajnos gyakran, apró ajándékokkal, virággal csak ők keresték meg az időseket, s ők mondták el mindazt, amit a családtagoknak kellett volna. Nem vitás, a demokrácia felé haladó társadalmunkban továbbra is szükség van a polgári szertartásokra. Bízzuk az állampolgárra, kit részesít előnyben, az egyházat vagy polgári ügyek testületét, vagy esetleg mindkettőt igényli. Az államnak biztosítani kell, hogy a választási lehetőség adott legyen. (péterfi) MEGSÉRTŐDNI - A NEMZET NEVÉBEN Mint minden másban, a politikában is vannak törvényszerűségek, amelyek nem sérthetőek meg büntetlenül. Ugyanúgy érvényes ez a globális politikában, mint az európai kontinentális erőviszonyok alakításában, vagy éppen - ahogy naponta tapasztalhatjuk - egy kis ország viszonyai között, sőt, még egy faluközösség életében is. A politika egyik alapvető törvényszerűsége: az egyensúly igénye. Figyelmen kívül hagyása már számtalanszor megbosszulta magát, így történt az első világháború után az egész óvilág viszonylatában; félresikerült az imperialista alapon történt elrendezés, ordas erők aktivizálódtak és találtak az elégedetlenek körében tömegbázist. Ez következett be a megvalósult szocializmus időszakában, amikor hallatlan nagy erőket összpontosítottak a mérleg egyik serpenyőjében, hogy közben teljesen elsorvasszák a másik oldalon gyülekezni kívánó erőtényezőket. Az egyensúly-feltíorítás várható, vagy közvetlenül és nyomban érezhető következménye: a totalitarizmus. Ez lehet nemzeti színű, lehet barna, lehet vörös, vagy - helyi viszonylatban - úgy is megnyilvánulhat, hogy a kisközösségekben egy túlsúlyba került csoport megkérdőjelezhetetlenül rákényszeríti akaratát a gyenge pozícióban levők többségére. Első tekintetre úgy tűnhet, hogy ez teljesen elméleti kérdés. A valóságban nagyon is gyakorlati problémáról van szó, amely Szlovákiában már itt is van a nyakunkon, és ha nem lépünk fel ellene határozottan, könnyen előfordulhat, hogy csöbörből vödörbe esünk. Megtörténhet, hogy az internacionalista totalitarizmus iszaptengeréből a nacionalista egyeduralom farkasvermébe esünk. A nacionalista totalitarizmus felé tartás egyik (látszólag ártatlan) megnyilvánulása, hogy némely politikusok szívesen megsértődnek a nemzet nevében. így történt ez néhány napja is, amikor számos szlovák közéleti tényező megsértődött azon, hogy a prágai várhoz közelálló politikusok közül néhányan nem éppen elismerően szóltak a középmúlt egyes szlovák politikusairól, illetve a második világháború körüli korszak bizonyos eseményeiről. A nemzet nevében megsértődöttek most bírósággal fenyegetőznek, faji alapon történő izgatásról beszélnek és cikkeznek, miközben nem átallják sűrűn emlegetni a demokrácia szent nevét. Rámenősségüket mi sem dokumentálja jobban, mint hogy Jozef Tiso tetteit a demokrácia nevében próbálják tisztára mosni. Az egész nemzet nevében megsértődök nem csekély visszhangra találnak, és ez politikai kultúránk színvonaláról is sok mindent elárul. A szlovákiai politika jelenlegi nyomorának egyik oka, hogy nem ott szerveződnek az emberek, ahol érdekeik alapján a helyük lenne, illetve hogy a politikai pártokba szerveződés az esetek túlságosan nagy hányadában vagy nemzeti alapon, vagy (és ez már kedvezőbb alternatíva) vallási alapon történik. Márpedig egy nemzeti, vagy egy vallási alapon szerveződő pártban éppen úgy lehetnek munkáltatók mint munkavállalók. Átmeneti időszakban ez lehetséges, de csak ideig-óráig. Az ilyen párt sok mindenre alkalmas, sok mindent el tud érni a parlamentben is, egészen addig, amíg a tagság rá nem döbben, hogy az emberek különböző csoportjainak különbözőek az érdekei. A mozgalmak eddig gyűjtőpártokként érvényesültek, mint ahogy nem nemzeti és nem is vallási alapon a most éppen válófélben levő Nyilvánosság az Erőszak Ellen is ilyenként működött, egészen addig, amíg bizonyos vezetők rá nem döbbentek (sajnos, nacionalista beütésekkel) az érdekek differenciáltságára. A pártok nacionalista szervezettséggel sok mindent elérhetnek. Tömegbázist alakithatnak ki, egységes irányvonalat érvényesíthetnek, lehetetlenné tehetik (a mi viszonyaink között) a pragocentristák javaslatainak az elfogadását. De van egy valami, amit semmiképpen sem valósíthatnak meg. (Persze, nem is törekednek reá.) Ez pedig az egyensúly kialakítása. A viszonylagos erőegyensúly azt jelenti, hogy a lakosság, a választópolgár számára a parlamentarizmus keretei között van alternatíva. Azt jelenti, hogy a helyzetével elégedetlen „tömeg" demokratikus módon, parlamenti eszközökkel, tehát kataklizma nélkül megváltoztatja a hatalmi struktúrát. Erőegyensúly nélkül csak lázadással, csak véráldozat árán, csak lekésve valósíthatók meg gyökeres változások. Ezért veszélyesek azok a praktikák, amelyek a törvényesen megválasztott hatalmi szervek kiiktatásával és az erőegyensúly teljes felborításával fenyegetnek. ^ TÓTH MIHÁLY „FARKASLÁZ" AZ OSCAR-ÁTADÁSON Hatvanharmadik alkalommal osztották ki Los Angelesben az Amerikai Filmakadémia aranyozott szobrocskáját, az Oscar-díjat. A legtöbbet, hetet, Kevin Costner alkotása, az Aki a farkasokkal táncol kapta. A legjobb film, a legjobb rendezés, az operatőri munka, a forgatókönyv, a hang, a vágás és a zene Oscarjával kitüntetett produkció három és fél órás hosszúsága ellenére is óriási siker az amerikai mozikban. Három Oscar-díjat kapott a Madonna főszereplésével forgatott Dick Tracy - a Filmakadémia tagjai a sminkesek munkáját, valamint a kivitelezést és a film dalát díjazták. A legjobb külföldi filmért járó Oscart A remény útja című svájci produkció nyerte el, a franciák Cyrano de Bergerac című produkciója, Gerard Depardieu főszereplésével csupán a legjobb kosztümökért járó Oscar-díjat kapta. A legjobb női alakításért Kathy Bates kapott díjat, a Miselyben nyújtott játékáért, a legjobb férfialakításért járó Oscart pedig Jeremy Irons kapta A szerencse forgandó című filmjéért. A legjobb férfi mellékszereplő Joe Pesci, a legjobb női mellékszereplő pedig Whoopi Goldberg lett. Sophia Loren életművéért kapott Oscar-díjat. REFLEX