Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-26 / 72. szám, kedd

5 NEVELÉS ÚJ szól 1991. MÁRCIUS 26. EGYÜTT A SZÜLŐKKEL §1111lillBiiii 1.

! Foto: Miroslav Vodéra SZÜKSÉG VAN-E A TANFELÜGYELŐKRE? A hazai kisebbségi oktatásügy zökkenőmentes kiépítése, fejlődése,. európaivá tétele még mindig csak cél, melynek eléréséhez megváltozott körülményeink között sem könnyű megtalálni a leginkább megfelelő eszközöket. Pedagógusközvéleményünk zöme ezt már a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének nyitrai és komáromi konferenciáján felismerte, és józan megfontolással, a fokozatosság elvének figyelembe vételével a követ- kezőket választotta tevékenységének mottójául: „Iskolánkat olyanná kell alakítanunk, amelybe a diák felszabadultan, örömmel jár; ahova a szülők bizalommal küldik gyermeküket, mert a humanista műveltség elhintésén kívül újra betölti a második otthon szerepét". A bevezetőből kitűnik: a pedagógusközösség a diákság mellett szeretné maga mellé sorakoztatni a szülőket is. így született meg komáromi konferenciánk egyik határozata: a szülők országos szervezetének megalakítása. A gondolat nem újkeletű a csehszlovákiai magyar pedagósusok és szülők körében. Az ilyenfajta összefogás szándéka már 1969-ben is megvolt; kóstolgattuk, ízlelgettük, ismerkedtünk az elgondolással, mire azonban a tettek mezejére léptünk volna, kezdetét vette a visszarendeződés, az ún. husáki konszolidáció, amely „bebizonyította" e szándék megvalósításának szükségtelenségét... Ügy tartják, hogy a történelem ismétli önmagát, ennek ellenére bízunk benne, hogy most— 1989. november 17-e után — egy újabb visszarendeződés nem történhet meg. És még valami: talán sohasem éreztük ennyire szükségét és sohasem voltunk közelebb egy nagy összefogás deklarálásához, mint éppen napjainkban, amikor szinte kényszerítve kínálják fel a lehetőséget. Talán ezért is talált oly nagy visszhangra a két galántai iskola A hazai magyar oktatásügy az elmúlt 40 év folyamán a totális leépítés sorsára jutott. E tervszerű visszafejlesztés zsákutcájából kiutat keresendő, a szövetség nyitrai és komáromi összejövetelén megállapítást nyert: egyre inkább szükség van a társadalom és az iskola, a szüiők és a pedagógusok összefogására. E megfontolásból hozzuk létre a szülői tanácsot mint a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének nevelési, erkölcsi-etikai, gazdasági-társadalmi kérdésekben illetékes tanácsadó szervezetét. I. A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Szülői Tanácsa önkéntes tanácsadó szervezet. A tanács tagja lehet minden magyar tanítási nyelvű óvoda, alap-, illetve középiskola (gimnázium, szakközépiskola, szakmunkásképző iskola) vagy egyéb oktatási intézmény keretében működő szülői közösség, mely szükségét érzi az összefogásnak, a kölcsönös segítségnyújtásnak, elismeri a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének alapszabályzatát, a szülői tanács belső szabályzatát és minden tanévben befizeti a szövetség számlájára a tagság által megszabott szimbolikus tagsági díjat. A tanácsnak tagjai lehetnek magánszemélyek, iskolabarátok is. IIA Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Szülői Tanácsának szervezeti felépítése: a) alapszervezetet az óvodák, az alap-, illetve középiskolák és az egyéb oktatási intézmények szülői munkaközösségei hozhatnak létre; b) az alapszervezetek elnökeiből vagy az alapszervezetek által javasolt tagokból tevődik össze a járási választmány, amelynek elnökét a küldöttek 2/3-os többséggel választják meg; nemrégiben a tömegtájékoztató eszközökben is közzétett felhívása. Több mint 120 azoknak az óvodáknak, alap- ós középiskoláknak a száma, amelyek szülői munkaközösségei azzal, hogy a szövetség számlájára elküldték a támogatásukat bizonyító 100-300 koronát, egyúttal a szövetség tudomására hozták, hogy hajlandók közösen fellépni gyermekeink, a hazai nemzeti kisebbségi oktatásügy érdekében. A szövetség országos választmánya nemrégiben Dunaszerdahelyen úgy döntött, hogy előzetes találkozóra hívja meg a gondolattal szimpatizáló szülői munkaközösségek képviselőit. A volt Nyugat-szlovákiai kerület iskolái szülői munkaközösségeinek 62 képviselője 1991. február 15-én, Galántán tanácskozott, a közép- és kelet-szlovákiai magyar iskolák szülői munkaközösségeinek 32 küldötte pedig egy héttel később, 1991. február 22-én, Szepsiben. A két tanácskozáson döntés született arról, hogy a közeli napokban ki kell dolgozni egy belső működési szabályzatot, amely körvonalazza, illetve elfogadása után meghatározza, hogy az SZMPSZ mellett milyen tevékenységet fejt ki a szülői tanács. A megegyezés értelmében március folyamán az SZMPSZ járási vezetőségeinek irányításával mind a 15 járásban szülői értekezleteket tartanak, s megválasztják a járási tanácsot, amelynek elnöke automatikusan az országos választmány tagja lesz. Április folyamán összeül a Szülői Tanács Országos Választmánya, hogy az SZMPSZ alapszabályzata és a szülői tanács belső szabályzata szellemében kidolgozza a munkatervét. Bízunk benne, hogy a közös munka: a társadalom és az iskola egymásra találása meghozza gyümölcsét, a hazai nemzeti kisebbségi oktatásügy fellendülését. PUKKAI LÁSZLÓ, az SZMPSZ elnöke c) a 15 járási választmány elnökeiből vagy a választmányok által javasolt tagokból alakul meg az országos választmány, melynek tagjai 2/3-os többséggel elnököt választanak a saját soraikból; d) a szülői tanács országos választmánya egy taggal képviselteti magát a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Országos Választmányában. Ennek a képviselőnek a feladata a szülői tanács országos választmánya és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Választmánya közötti tevékenység koordinálása. III. A szülői tanács tevékenységének fő iránya: a) a szülők igényeinek megfelelően érdemben hozzájárulni a délszlovákiai magyar falvak kisiskoláinak felújításához, az óvodahálózat kibővítéséhez; b) ha a szülők igénylik, a közös igazgatású iskolákban alakuljon meg a szülői tanács magyar tagozata; c) amennyiben a szülők részéről felmerül az igény, megismertetni őket a közös igazgatású oktatási intézmények szétválasztásának módjával; d) erkölcsi és anyagi támogatásban részesíteni nemzeti kisebbségi iskoláinkat, hogy az ott folyó oktatónevelő munka olyan szintet érjen el, amellyel rövid időn belül felzárkózhatunk az európai oktatás színvonalához. IV. Amennyiben az alapszervezet úgy dönt, hogy nem akar tagja lenni a szülői tanácsnak, nem fizeti be a tagdíjat, és nem vesz részt a szervezeti munkában. Ha a szülői tanács országos hálózata kiépül, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége nem akadályozza meg abban, hogy önálló jogi személy legyen. Oktatásügyünk államigazgatásának átszervezésével kapcsolatban a pedagógusok körében az egyik leggyakoribb kérdés: szükség van-e a tanfelügyelőkre? Van, aki igennel, van, aki nemmel válaszol rá, mások azt latolgatják, mi legyen a tanfelügyelők munkájának célja és szerepe, milyen formában valósuljon meg stb. A tanfelügyelők munkájának lényegéről és a tanfelügyelők munkáját esetleg felváltó egyéb iskolaellenó'rzési formákról és módozatokról is folyik a vita. Szerintem már maga a kérdés felvetése teljesen helytelen és értelmetlen. Az igazi pedagógus ugyanis a tanfelügyelők munkáját azért tartja szükségesnek és magától értetődőnek, mert a — munkáját szakszerűen végző — tanfelügyelő minden egyes pedagógusnak segítőtársa a szakmai és a módszertani ismeretek egyre tökéletesebb elsajátításában, melyhez hasznos tanácsaival és észrevételeivel járulhat hozzá. A pedagógusok számára készülő lapokban azonban — gyakorló pedagógusok tollából — még olyan véleményeket is olvashatunk, melyek szerint a tanfelügyelők ellenőrző és tanácsadó munkája „kommunista csökevény", valamint, hogy „a materialista ideológia támogatásának eszköze". Az efféle állítások természetesen elfogadhatatlanok, hiszen ilyen alapon a pedagógusok munkájával kapcsolatos összes — helyes és jogos — követelményt is bárki „kommunista csökevénynek" nevezhetné. Az oktatásügyben valóban létező, nemkívánatos csökevényekre természetesen kötelességünk rámutatni, nem szabad azonban elfeledni, hogy az igen fejlett és korszerű oktatásüggyel rendelkező nyugati országokban is léteznek meglehetősen szigorú, ám sokoldalúan effektív ellenőrző szervek, tanfelügyelők, akik éppen kiváló tanácsadó munkájukkal, a pedagógusok tevékenységének szakszerű irányításával is nagy mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy ezeknek az országoknak oly fejlett, korszerű és hatékony oktatásügyük van. S az ottani tanfelügyelők munkáját eszébe sem jutna senkinek sem bárminemű „csökevénynek" nevezni... Olyan helytelen nézeteket is olvashattunk a pedagógiai sajtóban, melyek szerint a tanfelügyelőknek elsősorban az iskolatanácsokkal, a módszertani és a tantárgykörökkel, valamint az iskolák igazgatóságaival kell együttműködniük. Az efféle nézetek hangoztatói megfeledkeznek egy igen fontos tényről, mégpedig arról, hogy a tanfelügyelő sikeres munkájának döntő fontosságú előfeltétele az állandó, rendszeres kapcsolat minden egyes pedagógussal. A tanfelügyelőnek a körzetéhez tartozó iskolák minden egyes pedagógusának szakmai és módszertani felkészültsége pozitívumait és negatívumait ismernie kell. A diákokat ugyanis kizárólag a pedagógusok tanítják,nem pedig az iskolatanácsok, a módszertani és a tantárgykörök, vagy az iskolaigazgatóságok. A tanfelügyelők munkájának szükségességét kétségbevonó nézetek közül csupán azokkal lehet egyetérteni, melyek szerint nincs szükség olyan tanfelügyelőkre, mint amilyenek — tisztelet a kivételnek — az elmúlt évtizedekben töltötték be ezt a tisztséget. Véleményem szerint ugyanis az elmúlt időszakban végzett váratlan, tematikus vagy nagy inspekciók távolról sem feleltek meg a valódi inspekcióról kialakított elképzeléseinknek. Azt a tényt, hogy iskoláinkban ellenőrzéseket végeztek arra nem hivatott egyének is (a kerületi és a járási pártbizottság tisztségviselői stb.), úgy gondolom, nem szükséges kommentálni. Most pedig következzenek az ellenérvek. Tudatosítanunk kell, hogy a tanfelügyelők munkája, a pedagógusok tevékenységének ellenőrzése még sohasem volt annyira szükséges, mint napjainkban, amikor hozzáláttunk új, korszerű és valóban demokratikus oktatásügyünk kialakításához. A múlt számos iskolánkban nagyon is nemkívánatos nyomokat hagyott nem kevés pedagógus felkészültségében, erről azonban nem az érintett pedagógusok tehetnek. A manipulált tantervek több tantárgyból számos igen fontos tananyagrészt mellőztek, s azokról az említett pedagógusoknak vagy nincsenek, vagy csupán minimális ismereteik vannak. Teljes értékű szakképzettségük érdekében ezekkel a tananyagrészekkel utólag kell részletesen megismerkedniük. Ebben a munkában jó tanácsadóknak és segítőtársaknak bizonyulhatnak a szakképzett és tapasztalt tanfelügyelők. Ismeretes, hogy az elmúlt évtizedekben a pedagógusokat felkészítő egyetemeken, főiskolákon meglehetősen elhanyagolták az egyes tantárgyak eredményes oktatásához elengedhetetlenül szükséges módszertani ismeretek alapos oktatását. Ennek „köszönhető", hogy sok pedagógus nem rendelkezik kellő módszertani ismeretekkel. Ezek pótlására tehát feltétlenül szükségük van, ha eredményesen, jól akarnak tanítani. E téren is sokat segíthet a pedagógusoknak a szakmai és módszertani ismeretekkel kimagasló szinten rendelkező tanfelügyelő. A kérdést, honnan-hogyan is teremtsük elő az eddig emlegetett ideális tanfelügyelőket, szándékosan hagytam a végére. Véleményem szerint pályázat útján, és a következő feltételek teljesítése alapján lehetne kiválasztani: 1. legalább 15 évnyi gyakorlat olyan típusú iskolákban, amilyeneket ellenőrizni fog; 2. pedagógiai irányzatú egyetemi vagy főiskolai végzettség, mely egyben teljes mértékű képesítést is jelent az adott iskolatípusra; 3. állampolgári és erkölcsi feddhetetlenség. A pályázatot az illetékes területi tanügyi igazgatóságnak kellene kiírnia. Előnyben kellene részesíteni az alkotó típusú (tankönyveket, módszertani kézikönyveket, szakdolgozatokat író), valamint az oktató-nevelő munkában kimagasló eredményeket elérő pályázókat. A kinevezett tanfelügyelők — a tanügyi igazgatóság jóváhagyásával — maguk állítanák össze a tanácsadó szakfelügyelői testületet a körzet legkiválóbb pedagógusai közül olyan létszámban, hogy minden egyes tantárgyra legyen legalább egy szakfelügyelő. (A szakfelügyelőknek is legalább 15 éves gyakorlattal kellene rendelkezniük.) A szakfelügyelet ellátásáért kétféle díjazásban részesülnének: 1. kötelező heti óraszámukat 6 tanítási órával csökkenteni kellene; 2. teljes alapfizetésükkel együtt 6 túlórának megfelelő pótdíjat kellene kapniuk. Ezért a fizetésért az inspekciókon kívül kétéves szakfelügyelői tanfolyamot kellene elvégezniük havi kétnapos konzultációk formájában. E konzultációk keretében aktuális módszertani kérdésekről hallgatnának meg előadásokat, s kölcsönösen kicserélnék az inspekciók során szerzett pozitív és negatív tapasztalataikat. SÁGI TÓTH TIBOR PÁLYÁZATOSDI Nem szükséges részletesen bemutatni az előző rendszer „káderpolitikáját". Kórképe mindenki számára ismert. A mindenkori kinevezések a „csalhatatlan" párttitkárok, rokoni kapcsolatok, ivó- és vadászcimborák ügye volt. Minden tisztség elnyerésének megkövesedett kritériuma: a piros könyvecske és „hűség" a párthoz. (Botor elvakultságában a hatalomnak az sem számított, hogy az így értelmezett „hűség" színlelhető; a tudás és bölcsesség pedig nem!) Nem csoda, hogy virágzásnak indult a kétszínűség, társadalmi színjáték lett a képmutatás. Társadalmi változásaink velejárójaként megjelent a vezetők kiválasztásának demokratikus formája: a pályázat. Közvéleményünk nagy elégtételként és reménységgel fogadta ezt a változást, különösképpen pedig azt, hogy pártatlan bizottságok döntik el a pályázók szakmai rátermettségét és szakmai felkészültségét. Igen ám, csakhogy miként a fény mellett ott van az árnyék, a pályázatok mellett is megjelent a hírhedt káderpolitikának egy továbbélő hibridje: a pályázatosdi. Igy például a járási hivatalok elöljárói tisztségének a betöltését pályázati úton hirdették meg. Mozgalmunk javaslatára jómagam is felkerültem a pályázók listájára. Bevallom, váratlanul ért az egész, s mivel pedagógusként nincsenek hivatalnoki ambícióim, gondoltam, visszalépek. Amikor viszont két meghívó is érkezett (az egyik személyesen a kormány második emberétől), úgy döntöttem, mégis nekivágok! Nem a funkció sarkallt, inkább a megmérettetés igénye, amely abból a meggyőződésből fakad, hogy tisztességes versenyben (van ilyen?) a kisebbség képviselői is versenyképesek — úgymond: állják a sarat! — a többségiekkel szemben. Ehhez az axiómához nem fér semmi kétség! (Persze, más kérdés, hogy a legrózsaszínűbb álmaiban is ki merné feltételezni, hogy a kassai városi hivatalnak egyhamar magyar elöljárója legyen?!) A háromnapos tesztelések, vizsgáztatások és rafinált szúrópróbák után bizonyosodott be, hogy egy színjáték statisztái voltunk, mert valamilyen mitikus „kerekasztalok" és pártegyeztetések szintjén már rég eldöntetett: a helyhatósági választásokon győztes mozgalom, illetve koalíció képviselője lesz a járási hivatal elöljárója. Ezek után már az sem keltett csodálkozást, hogy a pályázat konkrét eredményeit még a pályázók sem ismerhették meg. Azt is csak mellékesen jegyzem meg, hogy egy ilyen színjáték dramaturgiájához hozzátartozna legalább egy képmutató köszönet a részvételért, de az is elmaradt, MÁTÉ LÁSZLÓ A FEKETE KÖNYV MEG A FEHÉR Könyvpremieren mutatták be a minap Budapesten a sajtónak a Püski Kiadó két újdonságát, a „fekete könyvet", meg a „fehéret". Mindkét kötet az egy esztendővel ezelőtti marosvásárhelyi eseményekkel foglalkozik. A fekete borítójú könyv szerzője Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, aki maga is megszenvedője volt 1990. március 19-nek és 20-nak. A Marosvásárhely fekete márciusa című írás, melyet mi is közöltünk folytatásokban, hiteles tanúskodás a romániai magyarság egyik legnagyobb drámájáról. A szomorú fotóanyaggal illusztrált könyv elé Sütő András írt előszót, amelyben azt a reményét adja közre, hogy Kincses Előd tanúvallomása a hazugság-áradatokkal szembeszegülve az igazságot segíti fényre deríteni. „Ez pedig nem magyar vagy román igazság, nem ilyen vagy amolyan csoportok kizárólagos igaza, hanem a tárgyilagos tények szavak, s a humánum győzelme lesz az embertelenség fölött..." A másik kiadványnak nem csak a borítója, a címe is fehér (Fehér Könyv). Marosi Barna, Sütő András, Káli István, Oltyán László, Tófalvi Zoltán, Nemes László, Nagy Miklós Kund írásai — mondhatni helyszíni tudósításai —, valamint rádió- és sajtódokumentumok és fényképek ábrázolják az 1990-es esztendő marosvásárhelyi márciusát. (MN-b) A SZLOVÁKIAI MAGYAR PEDAGÓGUSOK SZÖVETSÉGE SZÜLŐI TANÁCSÁNAK BELSŐ SZABÁLYZATA JAVASLAT