Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-22 / 69. szám, péntek

1991. MÁRCIUS 22. KÖZBESZÓLÁS Bihary Mihály, a komáromi református egyházközség presbitere, aki napjainkban életének 86. lépcsőfokát tapossa, régi ismerősöm. A közelmúltban hosszú, többoldalas beszámolóval örvendeztetett meg. Bihary uramról tudni kell, hogy Jókai városának őslakossága Komárom élő lexikonaként tiszteli őt, akihez a hazai és külföldi tudósok, történészek, tévések, újságírók is gyakran fordulnak tanácsért, felvilágosításért, ha munkásságuk során a nagymúltú település történetével kapcsolatban pontos, hiteles információra szorulnak. A „self man" típusú mester levelének egyik szakaszában az első köztársaság és a mostani idők szlovák-magyar viszonyát is érinti. Idézem: „A Gazda utcai borbély műhelyünk közel volt az állomáshoz, s így a vasutasok szép számban jártak hozzánk. Akkoriban nem létezett köztünk semminemű nyelvprobléma, mindenki mondta a magáét. Amikor az új állomásfőnök először lépett be hozzánk, hát bátyám, előzékenységből, elővette a katonáéknál szerzett szlovák nyelvtudását. Erre az új vendég azt felel' te, persze hiányos magyarsággal: - Papa, én velem ne beszélj szlovákul, én jöttem ide hozzátok, nekem kell magyarul megtanulni, ha elmész Prágába, vagy módjuk Oravába, neked kell majd megtanulnod csehül, illetve szlovákul, hogy az otthoniakkal beszélni tudj! - Hát ilyen emberek voltak akkor, nem úgy, mint most, a »nyelvtörvényesek<< korában..." Bihary Mihály még hozzátette: „Jó lenne ezt így megírni. Tanulságul. Megtörtént eset volt". Nos megtettem, de volna hozzáfűzni valóm. A komáromi főgimnázium egykori latin-görög szakos bencés tanára, osztályfőnököm, Csapó Antonin arra okított bennünket: „Már a régi görögök és rómaiak megmondták, a holnapot szebbé, a mát jobbá tenni csak úgy lehet, ha a tegnapok tapasztalataiból minél többet merítünk". Sajnos, az elmúlt majd félévszázadnyi idő során ezt az igazságot kihagyták a tankönyvekből, sőt megfeledkeztek az élet egyik igen fontos törvényszerűségéről is: aki csak tudásban akar gyarapodni s erkölcsben hanyatlik, az végül is többet veszít, mint profitál. Biharynak az előbb idézett visszaemlékezése jutatta eszembe: ugyan ki kérte volna számon, mely felettes hatóság, hogy sem Csizmazia György, a harmincas évek törvényesen megválasztott városbírája, sem utódja, a kormány által a város élére állított kormánybiztos nem bírta a szlovák nyelvet. Se a járási főnök, se Szlovenszkő országos elnöke, de még a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnöke sem! Ma meg Jókai városában - éppen a minap történt meg velem - a vasútállomás pénztárában a jegyeket árusító hajadon vagy ifiasszony büszkén vetette oda nekem, sőt hangjából jó adag megvetés és felháborodás volt kiérezheto: nerozumiem, hovorte slovensky. Hát, hát, hát az ilyesfajta megnyilvánulás, bizony, provokáció a javából. Pláne, ha a tiszteletteljes hangon kérelmező egyén Bratislavába és nem Pozsonyba kér pénze ellenében jegyet. Nem ajándékot! És ha az illető személy rokkant idős ember. Ilyenkor szinte visszahallom dr. Milan Hodža Komáromban ötven esztendővel ezelőtt, a Jókai ünnepségeken elhangzott szavait, aki akkortájt éppen a Csehszlovák Köztársaság szlovák nemzetiségű miniszterelnöke volt s ebben a tisztségben mondott magyar nyelvű ünnepi beszédét a következő figyelmeztető szavakkal zárta: „...És ha a nemzetek kölcsönös megértésének szolgálatát valaki hazám elleni véteknek bélyegezné, oda se neki! Meg kell becsülnünk a szomszéd nemzeteket, ha azt akarjuk, hogy nemzeti érzésünk megbecsülésben részesüljön. Köszönöm, hogy ezt az ünnepet megrendezték, mert ez nemcsak az önök ünnepe, hanem ünnepe egy eszmének, amelyért érdemes küzdeni". Nem tartom kizártnak, hogy a saját történelmüket sem ismerő demagóg méregkeverők ma országalapító politikusaik mellett Milán Hodžát is megtagadják, azért idézem befejezésül a szlovák írófejedelem, Janko Smrek szavait, aki egy közös körtvélyesi kirándulásunk során a zajló Duna vizét figyelve, kezemet kezébe fonva ezeket mondta: . „Nekünk egymás kezét fogva kell a Holnapok felé menetelnünk. Nekünk meg kell népeinket tanítanunk, hogy egymást tiszteljék, becsüljék! Igaz, ez nem kis és nem könnyű vállalkozás, de nekünk ezen az úton kell rendületlenül haladnunk, a kölcsönös megértés útján. Szlovákoknak, magyaroknak egyaránt!" Spectator FELEMÁS MEGOLDÁSSAL NEM MEGY CSÖKKENT A VASÚTI SZÁLLÍTÁS, NÖVEKEDETT A BŰNÖZÉS A vasút önálló gazdasági vállalkozás, de eddig is csak állami dotációval tudta fenntartani magát. Van önálló egészségügyi hálózata, sőt fegyveres testülete is, mely tagjainak az utóbbi időszakban egyre több munkája akad. Az állomásokon, a rendező pályaudvarokon, a személyvonatokon romlik a közbiztonság. A teherszállítmányokat gyakran megdézsmálják, növelve a vasút költségeit. - A múlt év különösen nehéz volt számunkra - kezdi panasszal Kamii Sikora, a vasúti fegyveres testület területi parancsnoka. - Különösen az év második felében növekedett a bűnözés, és ma már nyíltan állíthatjuk, hogy szervezett bűnözéssel állunk szemben. A társadalomban meglazult az erkölcs, az állampolgári fegyelem, megingott a fegyveres testületek iránti bizalom. Tavaly, de már az idén is több körözött személyt állítottak elő, és a közbiztonsági testülettel együttműködve néhány tolvajbandát is lelepleztek. Hogy mégis elégedetlenek saját munkájukkal, a vasúton és környékén kialakult helyzettel, ezt Rudolf Sokolík őrnagy a parancsnok helyettesének szavai is bizonyítják. - A nagyobb pályaudvarainkat éjszakára elözönlik a csövesek, hajléktalanok és a munkanélküliek, akik itt keresnek menedéket, itt alusszák ki magukat. „Alkalomadtán" lopnak is. Emellett kéregetnek, például azzal a mesével, hogy a börtönből szabadultak és nincs pénzük vonatjegyre. Rendőri intézkedéssel ezt nem lehet felszámolni. Azt hiszem, a nagyobb városokban menedékhelyeket kellene létrehozni, mert félő, hogy a pályaudvarainkon kialakult helyzet a jövőben tovább romlik, ami kihatással lesz az utasok közbiztonságára is. Napirenden van tehát a lopás a pályaudvarokon, de még a vonatokon is. Az elővigyázatlan utast, főleg éjszaka könnyen meglopják. Az egyik csoport lebukik, de újabb lép a helyébe. Hogy szervezett bandával állunk szemben, azt az is bizonyítja, hogy az ellopott értéktárgyakat, útipoggyászt egy adott helyen kidobják a vonatból, ahol társuk vár rá. Éppen ezért nehéz őket tettenérni, a bűncselekményt rájuk bizonyítani. Megnövekedett a potyautasok száma is, akiken a viteldíjat csak nagyritkán lehet behajtani. A személyi igazolványba bejegyzett munkáltató, állandó lakhely rég nem érvényes. Jelentós összegtől esik el a vasút, pedig minden koronára szükség van ahhoz, hogy a formálódó piacgazdaságban helyt tudjon állni. A vasút húzóágazata mindig a teherszállítás volt, amelynek tervét tavaly csak 93,2 százalékra teljesítették. A kiesés pénzben kifejeztve igen jelentős. Romlott a kocsik kihasználtsága is, s csupán decemberben hat súlyos vasúti szerenHAZAI KÖRKÉP csétlenség történt Szlovákiában. Tizennyolc súlyos munkabaleset során tizenegy ember vesztette életét. - Ha küldemény nem ér időben célba, ha a szállítmányt útközben megdézsmálják, veszteség éri a vasutat. A legutóbb Zsolnán fordult elő, hogy a fuvarlevélben feltüntetettnél 700 kilogrammal kevesebb Vegeta érkezett. Ilyenkor lépnek közbe nyomozóink - mondja Bohuslav Pavlik őrnagy, a nyomozási osztály vezetője. - A hasonló esetekben nehéz az eljárás, mert nem tudjuk pontosan megállapítani, útközben hol tűnt el áru, illetve azt, hogy a feladó bevagonírozta-e. Nem válik a vasúti dolgozók becsületére, hogy egyes szállítmányokat nekünk kell megkeresnünk, mert mondjuk Aš helyett Ágcsernyőre irányították. A reklamációk száma az előző évhez viszonyítva tavaly a duplájára növekedett. Tapasztalataink szerint a szállítmányok megdézsmálását nagyrészben a vasúti dolgozók számlájára lehet írni. A károk megelőzésében sokat segíthet a vasúti fegyveres testület, illetve közeljövőben a vasúti rendőrség, amely a jelenlegi gazdasági helyzetben is igyekszik helytállni, de a munkaszervezés javítása, a munkaerkölcs megszilárdítása nem az ő hatáskörükbe tartozik. Jelenleg főleg szabálysértéssel foglalkoznak. A problémáikat a parancsnok így foglalja össze. - Vasúti fegyveres testület vagyunk, de költségvetési szervezetként tevékenykedünk, vagyis az anyagi érdekeltség terén nem függünk a vasúttól. Ennek egyik eredménye, hogy nem megfelelő a műszaki ellátottságunk. Többek között nincsenek adóvevő állomásaink, s bár minden vasúti szerencsétlenségnél ott kell lennünk, hogy a helyszínt biztosítsuk, nem rendelkezünk közúti járművekkel sem, s így rendszerint késve érünk a helyszínre. Bízom abban, hogy mihamarább törvény határozza meg helyünket a vasút keretén belül. A helyzetünk immár tarthatatlan, véget kell vetni a rögtönzéseknek, a problémák állandó elodázásának. Ha így lesz, annak előbb vagy utóbb az utasok, a szállítók, valamint a megrendelők látnák a leginkább hasznát. A vasút pedig a felemás megoldásokat mellőzve újra visszaszerezheti hírnevét. NÉMETH JÁNOS NÉGY KORONA HELYETT SZAZ KEDVÉT SZEG:

K A VÁLLALKOZÓKNAK Amikor február végén Rimaszombatban a városi képviselői testület hosszú vita után jóváhagyta és megszavazta az új adókat és illetékeket, már másnap közszájon forgott: a városi piacon egy asztalért és a hozzátartozó kis pult alatti szekrénykéért, azaz két négyzetméterért egy napra száz korona illeték fizetését tartották reálisnak a képviselők; a város ún. első zónájában (vállalkozás szempontjából ide tartozik minden valamirevaló utca és tér) pedig minden beépített vagy valamilyen módon kihasznált közterület négyzetméteréért naponként tíz koronát fizessenek a vállalkozók. Amikor a gyöngéd forradalom után állami vezetők, kormánytagok és miniszterek jártak a járásban, mindig felvetődött a régió elmaradottsága és mentőövként sokszor szóba jött, hogy adókedvezménnyel, esetleg annak teljes eltörlésével lehetne támogatni a gömöri járásban a vállalkozásokat. Ezzel én/eltek és annak idején ezt kérték sokan azok közül a képviselők közül is, akiket szabad, demokratikus választásokban a polgárok választottak meg a városi önkormányzatba. Beléjük helyezték bizalmukat és joggal elvárják tőlük, hogy segítsék a város polgárainak felemelkedését, beleértve azt a nénit is, aki a város külterületéről hozzba be szinte nap mint nap a friss zöldséget, vagy más, háztájiban megtermelt terméket a piacra. Persze, különbséget kell tenni az árusok között is, hisz vannak kvarcórákkal, elektronikai cikkekkel és egyébbel seftelők, teherautóval dinnyét, paprikát vagy más primőr zöldséget hozó nagytermelők, viszonteladók és mások is. Vajon gondoltak-e arra a képviselőtestületben, hogy a vállalkozók zöme tapasztalatlan kezdő, vasakaratú de kispénzű egyén, akiket máris lehetetlenné tesznek, kedvüket szegik s ezáltal csírájában folytják el a jó kezdeményezéseket, vállalkozásokat is? S végül nem ártana egy kis számvetést végezniük. Egy asztalért eddig naponta négy koronát kellett fizetni, most pedig százat kérnek ugyanazért - hány százalékos emelkedés ez? Egy tíz négyzetméteres területért tehát évente 36 500 koronát kérnek, ami a lakossági jövedelemadóról szóló törvény szerinti adókulcs esetében 166 ezer korona évi jövedelemnek felelne meg. Ezzel nemcsak kerékbe törhetik a vállalkozói kedvet, hanem elindulhat egy kedvezőtlen és senki által sem kívánt folyamat, a zugárusítás. Ugye ezt nem akarják, nem akarhatják a kedves képviselők! POLGÁRI LÁSZLÓ NYÍLT LEVÉL ALOJZ RAKÚS EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTERHEZ Dunaszerdahelyen 1991. március 19-én az orvosok járási találkozójának résztvevői nyílt levelet intéztek Alojz Rakúshoz, a Szlovák Köztársaság egészségügyi miniszteréhez. Tisztelt Miniszter Úr! Amint a múlt héten kijelentette, Szlovákiában válságos az egészségügy helyzete. A legszigorúbb takarékossági intézkedések ellenére sem tudja az egészségügy az év végéig teljesíteni feladatait. Nyilvánvaló, hogy a mindnyájunk által támogatott radikális gazdasági reform ellenére az államnak növelnie kell az egészségügy 1991 évi költségvetését. Nem tartjuk helyesnek, sem erkölcsösnek, hogy a felelősséget és a mai helyzet következményeit az állampolgárokra hárítsuk. Meggyőződésünk, hogy az egészségügy problémáit nekünk, egészségügyi dolgozóknak az egészségügyön beiül kell megoldanunk. Ezért azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy haladéktalanul kérje a Szlovák Köztársaság kormányától és a Szlovák Nemzeti Tanácstól az egészségügy 1991. évi költségvetésének növelését és a lehető leghatározottabban álljon ki e követelés mellett. Egyúttal megkérjük, a szlovák parlamentben támogassa azt a javaslatot, hogy mielőbb tárgyalják meg a szlovák orvosi kamaráról szóló törvényt és egyúttal szorgalmazza a nemzeti betegbiztosítás rendszerének kidolgozását úgy, hogy az 1992. január 1-től működni kezdhessen. Megértését és segítségét előre köszönjük. m IGY LÁTJA A KÉPVISELŐ „POLITIKAI SZTRIPTÍZ", AVAGY A MÉLYPONT NAPJA Mielőtt a tisztelt olvasó felháborodna a címen, sietek közölni, hogy az idézőjelbe tett két szót nem az én. fantáziám szülte, hanem a kormánykoalíció egyik prominens vezetője használta az SZNT március 20-i ülésén történtek jellemzésére. Ama ülésre, amelyet oly sokan drámaivá szerettek volna tenni, de amely végül is inkább szánalmas tragikomédiába fulladt. Nem tudom, a televízió képernyője mennyire volt képes transzformálni az ülésterem atmoszféráját, tény, hogy a várt szenzáció egyre inkább ellaposodó és személyeskedésekbe torkolló vitába fulladt, s a kormány némely tagjának, de a kulturálatlanságban már-már tobzódó néhány képviselőnek köszönhetően is, a parlament kilenc hónapos tevékenységének mélypontjára süllyedve végül sikeresen alulmúlta önmagát. Még szerencse, hogy az elnökség - amely az utóbbi időben döntéseivel szintén nem kápráztatott el - a „program egyetlen törvényjavaslatát az első helyre tette, s ez a fontos és annyira várt törvény végül is megszülethetett. A községek vagyonáról szóló törvényről van szó, amelynek előkészítése során szintén bürokratikus és elvi akadályok egész sorát kellett leküzdeni. A tegnapelőtt - változtatásokkal - jóváhagyott javaslat már a harmadik volt a sorban, mivel az első kettő a képviselők részéről nem kapta meg a szükséges támogatást. E harmadik, immár véglegesített, sem hiba nélküli; én személy szerint a községek vagyonának nagyobb bővítése mellett foglaltam állást, ez azonban csak némely, már hatályos törvény (például a kisprivatizációs törvény) módosításával lett volna elérhető. Az ülés politikai slágere ezután következett. Az elnökség tevékenységének megtárgyalására megérkezett az addig beteg miniszterelnök is. Mindenki szenzációt várt, a tévé kamerái, a sajtó, a fotósok, maguk a képviselők is. Ami ezután következett, drámának indult, de tragikomédia lett belőle. A sajtóból már jól ismert vádaskodások, félinformációk, gyanúsítgatások - tömény demagógia szárnyalt minden színben és nagyságban. Ki kit bántott meg, ki kit vádolt meg, ki kit akart cenzúrázni, ki készít puccsot és ki folytat kabinetpolitikát... Szavak és állítások hangzottak el, de a történések lényegéről alig esett egy-két szó. Kétségtelen, hiba mindkét oldalon van. Ha keresnek - és ebben szorgalmasak, - egyre többet találnak majd. Az is kétségtelen, hogy ez már régen nem a Nyilvánosság az Erőszak ellen belügye. Az is tény, itt már csak érdekek ütköznek, s a sok kérdés közül az egyik például az lehet, hogy van-e Szlovákia népének annyi lelki tartaléka, hogy egy ilyen helyzetet sokáig elviseljen. Nem biztos, hogy a jelenlegi halogató taktika célravezető lesz. Szót kért a kormányelnök is. Ügyesen érvelt, de azután elvesztette lába alól a talajt, támadásba ment át, sokakat megvádolt és megígérte, ha leváltják is őt, még visszajön - azután sarkon fordult, és betegsége visszatérvén kiment a teremből. A vita folytatódott, amelybőik Ondruš miniszterelnök-helyettes higgadt mondatai érdemelnek figyelmet. Az ellenőrizhetetlen hatalom nagyon veszélyes - mondta, és a teremben nagy csend fogadta szavait. A parlament végül úgy döntött, hogy majd dönteni fog. Sokan mondják, hogy a kormány működésképtelen. Fennál a veszélye, hogy a parlament is azzá válik. Olyan „apróságokra", mint a március 14én történtek körüli hazudozásokra, már ki sem térek. Arra sem, hogy Kusý professzort csúnyán sértegették, és hogy a köztársaság elnökét lehavelozták. Ez már nem politikai kulturáltság kérdése, ez egyszerűen bugrisság. Tudom, most a végén valami biztatót kellene mondani. A tényekről szóltam, azok pedig nem különösképpen biztatóak. Letagadhatatlanul léteznek ebben a társadalomban erők, amelyeknek érdekük a helyzet destabilizálása. Szlovákia úgy látszik erre megfelelő talaj. Válsághelyzetet válsághelyzet után kénytelen átvészelni. Erős a gyanúm, hogy a tavalyi, nyelvtörvény körüli csatározások és az illetékesség körüli viták csupán előkészületi mérkőzései voltak egy nagyobb játéknak, amelynek nyitánya a mostani helyzet. Bármennyire szeretnék optimista lenni, látni kell, hogy a lényegi mérkőzés csak ezután következik, s az kétségtelenül az alkotmányok elfogadása lesz. Több alkotmánytervezetet hoztak már nyilvánosságra, az elfogadásukkor jelentkező konfliktusveszélyek teljesen nyilvánvalóak. CSÁKY PÁL," (MDKM)