Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1991-03-22 / 69. szám, péntek
AZ ÚJSÁGÍRÓ MEG A KIVEZETŐ ÚT Tehát az állam, fordítva a sorrenden, a végén kezdte a nyelvtörvénnyel meg ilyesmivel, meg azzal, hogy elvett. Elvesz. Én nem azt mondom, hogy helyette inkább adott volna. Mert miből? Hanem azt, hogy ne vett volna el. (5. oldal) FÜGGETLEN NAPI LAP Péntek, 1991. március 22. Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 69. szám SZENZÁCIÓK, BOTRÁNYOK, VENDÉGGYŐZELMEK Drezdában botrányosan viselkedtek a hazai szurkolók. Már a találkozó előtt összeverekedtek a drezdai és a belgrádi „drukkerek" A stadionban is. folytatódott a balhé, az 1200 rendőrnek volt mit csinálnia... (7. oldal) A SZÖVETSÉGI GYŰLÉS KAMARÁINAK ÖNÁLLÓ ÜLÉSEI A NÉPI KAMARA ÜLÉSÉT ELNAPOLTÁK, A NEMZETEK KAMARÁJA VISZONT TANÁCSKOZOH HAVEL ELKÉPZELÉSEI AZ ÚJ EURÓPA BIZTONSÁGI RENDSZERÉRŐL A CSEHSZLOVÁK ÁLLAMFŐ BESZÉDET MONDOTT A NATO-TANÁCS RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉN Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök tegnap délelőtt Brüszszelben az Észak-atlanti Szövetség székházában tett látogatást, elsőként a Varsói Szerződés tagországainak államfői közül. Találkozott Manfred Wörnerrel, a NATO főtitkárával, valamint a tagországok külügyminisztereivel, illetve képviselőivel, akik megjelentek a NATO-tanács rendkívüli ülésén. (Munkatársunktól) - Tegnap délután önálló ülést tartottak a Szövetségi Gyűlés kamarái. A Népi Kamara, sorrendben már negyedik önálló ülése még fél óráig sem tartott. Mivel a napirenden egy új parlamenti állandó bizottság - kezdeményező és petíciós bizottság - létrehozása, valamint a Szövetségi Gyűlés, illetve a Népi Kamara elnökségi, majd új bizottsági tagok megválasztása szerepelt, Eva Šhaligerová (NYEE), Michal Malý (PF) és Václav Benda (KDP) javaslatára elnapolták az önálló ülést. Az elnapolás oka: a képviselők többsége úgy vélte, helyesebb, ha az elnökségi tagok, illetve bizottsági tagok választására a november 17-i eseményeket kivizsgáló bizottság jelentése, illetve a parlamentben jelenlevő volt titkosügynökök névsorának közzététele után kerülne sor. A javaslattal a Népi Kamara egyetértett, s így a tanácskozást vezető Ernest Valko alelnök berekesztette az önálló ülést. Mindenekelőtt olyan esetekről van szó, amikor a külföldi tőkével létrejött vállalatot főleg a külföldi részvevő alapítja, vagy külföldi résztvevő bíz meg az alapításra csehszlovák személyt. A feltételek ilyen jellegű liberalizációjának az a célja, hogy megkönnyítse a külföldi tőke Csehszlovákiába történő áramlását és támogassa az egyéni vállalkozást. Ezt a döntését a kormány rendeletbe foglalta, amely áprilisban lép érvénybe. Az állam Védelmi Tanácsa legA Nemzetek Kamarája önálló ülésén hasonló napirend szerepelt, azzal a különbséggel, hogy a kamara újból foglalkozott a stratégiai tervezésről szóló törvényjavaslattal, (sm) A Szövetségi Gyűlés Nemzetek Kamarájának 7. ülése zajlott tegnap Prágában. A napirenden a Szövetségi Gyűlés Elnökségének és a kamara elnökségének új taggal való kibővítése szerepelt. Létrehozta a Szövetségi Gyűlés kezdeményező és petíciós bizottságát és megvitatta a stratégiai tervezésről szóló törvényjavaslatot, amelyet a parlament szeptemberi plenáris ülésén nem fogadott el. Petr Gandalovič, a Polgári Fórum képviselője javaslatára a kamara elnökségének kibővítését elnapolták a legközelebbi ülésre, amikor már ismeretesek lesznek a feddhetetlenségi vizsgálatok eredményei. (Folytatás a 2. oldalon) utóbbi ülése határozatainak megfelelően a külkereskedelmi minisztérium a kabinet elé terjesztette a katonai anyagokkal összefüggő külkereskedelmi tevékenység alapelveit. Ennek megfelelően megszűnik a külkereskedelmi vállalatok monopolhelyzete, és a külkereskedelembe ezen a téren olyan csehszlovák jogi személyek is bekapcsolódhatnak, akik megkapták a Külkereskedelmi Minisztérium engedélyét. (Folytatás a 2. oldalon) Wörner az ülés megnyitásakor hangsúlyozta, a szervezet első ízben fogadja olyan állam vezetőjét, amely az európai új demokráciához tartozik. Ezzel megszületett a kapcsolatok új minősége a NATO és volt ellenségei között. Wörner szerint nagyon fontos és helyénvaló, hogy a demokratikusan megválasztott kelet-európai vezetők közül elsőként Václav Havel látogat el a NATO-ba, az ő személye mindenki másnál jobban szimbolizálja az utóbbi évek hatalmas európai változásait. Reményét fejezte ki, hogy Havel után további kelet-európai államfőket is fogadhatnak az Észak-atlanti Szövetségben. A csehszlovák államfőt üdvözölte Joao de Deus Pinheiro portugál külügyminiszter, a NATO-tanács tiszteletbeli elnöke is. A tanács Havel elnök látogatása alkalmából külön nyilatkozatot adott ki. A dokumentum emlékeztet rá, a tavaly júliusi csúcstalálkozón született döntés arról, meghívják a NATO-központba a kelet- és közép-európai országok képviselőit, hogy mondjanak beszédet. A nyilatkozat szerint a NATO üdvözli a Csehszlovákiában elért eredményeket, amelyek jelentősen hozzájárulnak a szabad Európa megteremtéséhez. A szövetség nagyra értékeli Havel elnök személyes szerepét ebben a folyamatban, rendíthetetlen elkötelezettségét a szabadság és a demokrácia eszméi iránt. Az 1989 óta bekövetkezett változások növelték minden európai állam biztonságát. Az európai biztonság három kulcsfontosságú eleme jelenleg a NATO, az európai integrációs folyamat és a helsinki folyamat. Mindegyiknek megvan a saját feladata, emellett kölcsönösen kiegészítik egymást. Mivel a biztonságot és stabilitást nem lehet csak katonai eszközökkel elérni, a NATO alkalmazkodik az új körülményekhez és erősíti politikai szervezetét. A nyilatkozat szerint a NATO bővíteni és mélyíteni akarja diplomáciai kapcsola(Folytatás a 3. oldalon) KORSZERŰ LÉTESÍTMÉNYT ADTAK ÁT PRÁGÁBAN Marián Čalfa szövetségi miniszterelnök tegnap Prágában az IBM új épületének átadása alkalmából fogadta Michael Arnstrongot, a számító-és irodagépeket gyártó cég alelnökét. A miniszterelnök hangsúlyozta a számítógéprendszer rendkívüli jelentőségét gazdaságunk fejj lődése szempontjából. Kiemelte, hogy kapcsolataink Ígéretesen fejlődnek. Az IBM alelnöke tájékoztatta a kor! mányfőt a cég új tevékenysége formáiról. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! Hétfői számunkban ismertetjük A Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság Alkotmányának tervezetét. Ml LESZ TITOK ÉS Ml NEM? Április elsején lép érvénybe a védelmi minisztérium hatáskörébe tartozó titkos adatok védelmére vonatkozó szabályzat. Jozef Očenáš ezredes, a minisztérium konzultációs központjának parancsnoka a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának elmondta, hogy a szabályzatnak két melléklete lesz: az állam-, szolgálati és gazdasági titkokat tartalmazó jegyzék és a közölhető adatok jegyzéke. Az utóbbi idővel bővül majd. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hadsereg mindent teljesen liberalizál. Például a mozgósításra vagy az állam légvédelmére vonatkozó információk ezután is titkosak lesznek. Viszont nem lesz titok például a parancsnokok neve. A FÖLD ILLATA A tavasz illata derűt, hitet, tennivágyást áraszt. Gyermekkoromban számomra akkor kezdődött a tavasz, amikor megéreztem ezt az illatot. Ledobva iskolatáskámat, a házunkhoz tartozó kertbe futottam, melynek nagyobb részében kukoricát termesztett apám. A csupasz, szántatlan föld felső rétege a nap bőségesen szórt sugarától már felmelegedett, és tisztán, szűzien várt a cirógatásra. Csodálatos volt lépni a földszőnyegen, nyomokat hagyni, futni, rohanni; lihegve beszívni illatát. Fáradtan leheveredni, rásimulni, érezni roppant erejét. Úgy éreztem: ilyenkor átvettem a napfényben nyújtózó föld energiáját s nem voltam többé magányos, tehetetlenül parányi a végtelen anyag-rengetegben. Ifjú koromban így leltem évenként a kikeletre, így találkoztam a szülőföld varázsával, s jutottam el újra és "újra a gyökerek visszaigazolásához. Hogy mi is az - ember-föld kapcsolat, azt csak később, az évek múlásával tudatosítottam; amikor távolabbra kerültem az otthoni kerttől, s a tavasz-észlelés csupán pillanatnyi sóvárgássá törpült. Amikor az aszfaltbűz és a smogfelhő közötti résen, véletlenül, felhorzsolt földdarabot látva éreztem meg a tavasz, a föld illatát. Vagy ha más tájakon járva szakadt rám az otthoni kert emléke. Otthoni kert! Be jó lenne, ha ezen a tavaszon is kószálhatnék benned! Ha erődet újra érezve nézhetnék szembe - nem az égbolt' végtelen kékségével -, a gyorsan forduló kétes holnapokkal! MÁZSÁR LÁSZLÓ M iközben javában zajlik a politikai élet, a politikusok nyilvánosság előtt zajló, szubjektív megállapításoktól egyáltalán nem mentes vitája, a kormány újabb és újabb, mindannyiunk zsebét érintő döntéseket hoz. A politikai csatazaj fokozódása közepette szinte észre sem vettük, hogy a szlovák kormány e heti keddi ülésén jóváhagyta a szövetségi kormány tüzelőanyagok és a hőenergia árának emelésére tett eredeti javaslatát, melynek értelmében május 1-étől többek között a szénért 234 százalékkal, a kokszért . 246 százalékkal, a hőenergiáért pedig 234 százalékkal fizetünk többet, mint eddig. Komoly érvágás ez, különösen a gyermekes családok és a nyugdíjasok számára. Tudatában vannak ennek a miniszterek is, csakhát ők nem nézhetik tétlenül a bányászat és az energetikai ipar rossz helyzetét sem, melyen legalább valamit enyhíthet a szóban forgó áremelés is. A javaslat szerint a kormány a leginkább rászorulókat - a gyermekes családokat és a nyugdíjasokat - némi támogatásban részesíti majd, éspedig gyermekenként és nyugdíjasonként 80 koronával emeli a havi kompenzációs hozzájárulást, tehát a havi 140 korona juttatást 220 koronára. Némi vigaszt nyújt ugyan ez az intézkedés, de korántsem teljeset és nem mérsékli aggódásunkat az sem, hogy az áremelésre valójában akkor kerül sor, amikor a mostani fűtési idény befejeződik, és a nyári hónapok alatt talán nem jut majd olyan gyakran az eszünkbe, mi is vár ránk. Es sokan bizonyára abban is reménykedünk, hogy átlagkereseti összeget. Magyarán ez azt jelenti, hogy mind többen kerülnek - kerülünk rosszabb anyagi helyzetbe, s a növekvő létfenntartási költségeket aligha tudja majd mindenki maradéktalanul fedezni. Vagyis megtörténhet, hogy nagyon sokan egyszerűen nem fizetnek majd lakbért, hiszen a gyermekenkénti havi plusz 80 koronát a legtöbb család valószínűleg más költségek fedezésére fordítja majd. A lakossági „fizetőképesség" csak az egyik oldala a tüzelőanyag- és fűtőenergiaárak emelésének, a másik az, hogy - különösen a távfűtéses lakásokban élőknek olyasvalamiért kell fizetniük, aminek a fogyasztását nem tudják szabályozni. A lakásokból hiányoznak a mérő- és szabályozóműszerek, így míg az egyik lakó takarékoskodva bánik a meleg vízzel, törődik ablakainak, ajtóinak megfelelő szigetelésével, addig a másik szomszéd minderre fütyül, a közös fogyasztás alapján azonban mindkettőnek ugyanolyan összeget tartalmazó számlát hoz a postás. Az összeg legfeljebb a lakásban élő személyek száma szerint változik, de korántsem a fogyasztás szerint. Régi baja ez országunknak, már tíz egynéhány évvel ezelőtt is erről cikkezgettek az energiatakarékossági programmal foglalkozó újságírók, és azokban az olajárrobbanás utáni időszakban is többnyire a mérőműszerek hiányán bukott meg minden ilyen jellegű ésszerűsítési szándék. A mostani kormány már gondolt erre, és 500 millió koronát kerített a mérőműszerek gyártásának beindítására, illetve az ilyen műszerek felszerelésére, valami tehát megkezdődhet energiatakarékosságra való nevelésünkben. Hiszen ha a lakásunkban felszerelt műszer által mutatott fogyasztás alapján fizetünk, akkor bizonyára meggondoljuk, folyó vízben mosogatunk-e, vagy ésszerűbben, a vízzel töltött mosogatótálban. Az idei félmilliárd korona azonban bizonyára nem lesz elegendő az összes lakás műszerrel való felszerelésére, és bizonyára nemcsak bennem kerül fel a kérdés, hogy a megemelt fűtési díjakat miképpen fizetik majd azok a bérlők, akiknek lakásába az idén nem jut még a „csodaműszerből". És ki fizeti majd a rosszul szigetelt panelházak miatti energiaveszteséget? Bizonyára továbbra is a lakó... És hogv meddig bírja? PÁKOZDI GERTRÚD ÜLÉST TARTOTT A SZÖVETSÉGI KORMÁNY MEGKÖNNYÍTIK A KÜLFÖLDI TÖKE BEÁRAMLÁSÁT Tegnap Prágában ülésezett a szövetségi kormány. Bevezetőben megtárgyalta azokat a feltételeket és eseteket, amikor külföldi tőke részvételével közös vállalat jöhet létre a Szövetségi Pénzügyminisztérium beleegyezése nélkül. Felvételünk a Manfred Wörnerrel megtartott találkozón készült (Telefoto: Č STK-A P) KIBÍRJUK? a következő fűtési idényig a fizetésekkel is történik valami. Találgatjuk, kibírjuk-e, hiszen az is nyilvánvaló mindenki számára, hogy jócskán benne vagyunk az inflációban. Abban is talán csak Dlouhý szövetségi gazdasági miniszter bízik, hogy az év első két hónapjára a számítások nem mutatnak ki 25 százalékosnál magasabb inflációt, mert ha igen, akkor az Általános Egyezmény értelmében a minimális bér összege 2600 koronára emelkedik, vészesen megközelítve az