Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-21 / 68. szám, csütörtök

3 HAZAI KÖRKÉP ÚJ szói 1991. MÁRCIUS 629. GYEREKEKNEK ÉS FELNŐTTEKNEK MA DÉLELŐTT: AZ ÁGACSKA A THÁLIÁBAN Húsvét előtti meglepetésként legifjabb nézőinek tart bemutatót március 21 -én a Kassai Thália Színház. Csukás István Ágacska című mesejátéka elevenedik meg a színpadon. Az írót nem kell bemutatni a legfiatalabbaknak sem, hiszen kedves mesefiguráit: Mirr-Murr kandúr, OrizaTriznyák, a furcsa nevű macska, Bagaméri, qki „a fagylaltját maga méri", Süsü, a jószívű sárkány, vagy Pom-Pom rTiindannyiunk kedves ismerősei. A Thália színpadán a vén fáról letört Ágacska indul emberkereső útra, hogy megtudja, ki is ő valójában, hol a helye a világban. Bolyongásai során igaz barátokra talál Dani kacsa, Berci béka és Pösze egér „személyében", akik elkísérik Ágacskát az emberhez. Az ember aztán megfejti a titkot: ezeréves tölgynek friss hajtása ő, az élet letéteményese. A történethez Darvas Ferenc komponált kellemes, szellemes, dallamos zenét, amely a kassai színpadon Bodnár Norbert hangszerelésében szólal meg. A mesejáték rendezője Horváth Lajos. A színes, érdekes jelmezeket és díszleteket Haščák Jozef m. v. tervezte, a mozgást Dlhopolcová Anna m. v. tanította be. A Festőt alakító Érsek Györgyön kívül a színház fiataljai kaptak Csukás darabjában játéklehetőséget: Bartoiiás Katalin, Fabó Tibor, Tóth Tibor, Rajczi Adrienn, Tóth Éva és Kassai Csongor. Valamennyien, akik színpadra álmodták, a színpadon megelevenítik Ágacska történetét, azt szeretnék, ha nemcsak a gyerekek, hanem az ifjúlelkű felnőttek is örömüket lelnék az előadásban. -tó EMELTÉK A TÁPPÉNZ Az idelátogató külföldi szakszervezeti vezetők gyakorta elképednek hazai betegségi biztosítási rendszerünkön, amelyet számtalan „érthetetlen" apróság jellemzett (jellemez). így például az, hogy a betegség első napjaiban a jogalkotó szerint a jogosultnak (aki gyakran gyermekeket tart el jövedelméből), kevesebb pénzre van szüksége napi megélhetéséhez, hiszen az ismert szabály szerint a betegség első három napjára a tiszta napi átlagkeresetnek csupán 70 százalékát fizetik táppénzként, családtagápolási táppénzként, anyasági segélyként stb., s csupán a negyedik naptól a 90 százalékát. Csodálkozásuk érthető volt, mert külföldön a táppénz napi összege rendszerint azonos a napi keresett összegével. Ugyanilyen hátrányos szabály volt az is, hogy a betegségi biztosítási juttatás kiszámításának álapja névleg az átlagos tiszta napibér volt. Valójában viszont a jogalkotó kijelentette, legfeljebb 150 koronából szabad kiszámítani a 70 vagy 90 százalékos összegű táppénzt. Az utóbb említett jogalkotói elhatározást módosította a Szövetségi Gyűlés március 19-én jóváhagyott és május 1-től hatályos törvénye, amely megállapítja: a 150 koronás összeghatár helyett ezentúl legfeljebb 180 koronából számítják ki a betegségi biztosítási juttatások egy napra eső összegét, amennyiben az alkalmazott vagy a szövetkezeti tag ötnapos munkahéten dolgozik, napi 129 koronából, ha a fegyveres testületek tagjáról, vagy vállalkozóról van szó, egyéb esetekben pedig 20 százalékkal emelkednek a hasonló összeghatárok. Ez a szabályozás gyakorlatilag azt jelenti, hogy a viszonylag magas keresetű dolgozók táppénzét az első három napra járó 105 koronáról 135 koronára, a további munkanapokra járó táppénzét pedig 126 koronáról 162 koronára emelték. Azaz, a napi átlagbérnek megfelelő összegű juttatások még váratnak magukra. F. M. ALUMÍNIUM ÉS VIDÉKE HÉT KÉRDÉSBEN AVAGY MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÓ (LESZ) Nem éppen legjobb hírű vállalata az országnak, sőt sokak szerint a legembertelenebb és a legkártékonyabb. Legendák keringenek arról, mennyi méreg került itt a vízbe, földbe, levegőbe, az emberek csontjába. A garamszentkereszti alumíniumgyár precíz nevén a Szlovák Nemzeti Felkelés Művek, nem az a hely, ahová még most, a munkahely-ínséges időkben is nagyon sokan vágynának dolgozni. Az viszont, hogy egy időre szinte rendszeresen a szlovákiai sajtó címlaptémája volt, csak közvetve kapcsolatos a környezetvédelemmel. A legtöbb újságíró úgy tálalta az alumíniumgyár és Agrobank, kontra pénzügyminisztérium „storyt", mint újabb példáját annak, hogyan nyomja el a „pragocentrizmus" a szlovák ipar megújhodási törekvéseit. Bizonyára ezt is, meg mást is ki lehetett olvasni az események tálalásából, de most, kis idő elteltével talán mégis objektívebb vázlat rajzolható a vállalatról, meg a közel egyéves pénzügyi csetepatéról. REFLEX Partnerünk ebben a botrány utáni, mégis a jövőt alapozó beszélgetésben Jaroslav Tóth, az alumíniumgyár főmérnöke, a vállalat problémáinak és terveinek szakavatott ismerője. - Milyen mértékben érinti az új beruházás az egész vállalatot? Csak az alumíniumkohászat változik, vagy a feldolgozó részleg is átalakulna? - A szóban forgó beruházás csak az alaptermelést, tehát az alumíniumkohászatot érinti. Az adott helyzetben a környezeti ártalmak nagyságát ismerve csak két lehetőségünk marad: vagy leállítjuk az alumíniumgyártást, s akkor mi is meg a többi feldolgozó üzem is importáljuk ezt a fémet, vagy egy olyan új alumíniumkohót építünk, amely már csak minimális mértékben, tehát az elfogadható normákon belül szennyezi a környék levegőjét, vizeit és táját, meg az embereket. Állat már alig él a környéken, úgy, hogy ezekről már nem beszélhetek. Az új gyártási módszert egy pályázat beérkezett ajánlatainak értékelése után a norvég Hydroalumínium cégtől vettük 1986-ban. Azért esett rájuk a választás, mert ők garantálták a legkisebb fluórkibocsátást. A többi paramétert is megközelítőleg egyformán tudták volna nyújtani. - Úgy gondolja, hogy ezzel majd beférnek a még készülőfélben lévő új környezetvédelmi törvény előírásainak, a kiszivárgott hírek szerint eléggé szigorúan szabott kereteibe? - Mi gyakorlatilag a régibe is befértünk a fluórkibocsátás és a pernye kivételével. Tehát a porkibocsátás, a kéndioxidok és az arzén „kiengedésének" mértékét nem léptük túl. Egyébként is néha nagyon ravaszul vannak felállítva a környezetvédelmi törvények. A régi például arra kényszerítette a vállalatokat, hogy magas kéményeket építsenek, mert az számított, hogy a szennyezésből mennyi hullott a környező vidék egységnyi területére. A készülő új viszont azt méri majd, ami a kéményen kimegy. Ugyanakkor nálunk a fluór kibocsátására vonatkozó előírások nincsenek összhangban a világban érvényesekkel. Eddig mi egy tonna alumínium legyártásához 10 kilogram fluort engedtünk a levegőbe, az NSZK vagy az USA 1 kg-ot. Ők megtartották az előírásokat, mi nem. De ha mi majd csak 70 dekát engedünk ki, a saját normáink szerint még akkor sem leszünk jók, és így is kivételt kell kérnünk. „Hát minek az olyan előírás, amit nem is lehet megtartani" - nevettek rajtunk a külföldi szakemberek. - Okos dolog most beruházni egy ilyen iparágba, amikor az alumínium ára éppen lefelé mozog a tőzsdén? - Még csak ezután szeretnénk eljutni a tőzsdei árfolyamra. Hiszen évek óta 22 ezer koronát fizettek a vállalatnak egy tonna alumíniumért, akkor is, amikor a tőzsdén 4000 dollárt, és akkor is, amikor 1200 dollárt ért. Egyébként nem mi látjuk el az egész országot alumíniummal. Az országos felhasználás mintegy 200 ezer tonna, lehet hogy most a korona devalvációja miatt csökkenni fog majd, és mi évente 70 ezer tonnát gyártunk. Ennek egy részét magunk dolgozzuk fel. Egyébként a tőzsdei sem azt tükrözi, amennyiért az üzletet megkötik, mert még hozzájönnek a különböző szállítási, biztosítási, anyagmozgatási, meg hitelköltségek, és máris 200-300 dollárral felugrik az ár. - Akkor a másik oldalról közelítem meg most a kérdést: lesz elég nyersanyag, bauxit gyártáshoz? Tudjuk, hogy.a magyar bauxitbányászatnak is voltak környezetvédelmi problémái Hévízzel. - Éppen nemrég kötöttünk szerződést a magyar féllel, hogy továbbra is vásárolja majd tőlünk a bauxitot. Ezt azért akarták tudni, mivel új bányát kívánnak nyitni. Bauxitból tehát várhatóan nem lesz hiány. - Arra is számítani lehet, hogy a csúf, vörös meddőhányók is eltűnnek a környékről? - Sajnos, ezek még maradnak. A problémát az új technológia nem oldja meg. De építünk új meddőhányót és a régit is elszigeteljük a környező talajtól a pozsonyi Hydrostav betoninjektáló módszerével. Sajnos, már több hektárt így is megmérgezett és eláztatott az alkalikus üledék és víz. Kapcsolatot keresünk olyan cégekkel is, amelyek tudnának ezzel mit kezdeni. Egy kanadai vállalat már jelentkezett, hogy építőanyagot gyártana belőle, mert képes neutralizálni az alkáliákat. Már vittek mintát és várjuk az eredményt. Van egy másik mód is. A kohókban való hasznosítás módja, mivel ez a por 34-35 százalék vasat tartalmaz, de az érdekeltek nemigen érdeklődnek. Ha sem ez, sem az nem sikerül, akkor majd be kell humuszolnunk és erdősíteniink, hogy ne bántsa annyira a szemet. - Eléggé nagy az alumínium feldolgozó részlegük, a sajtoló, az öntöde. Fokozzák a késztermékgyártást is? - Talán végre nyereséges lehet még a napkollektor gyártásunk, de az energiaárak növelése biztosan fellendíti az ablakgyártásunkat is. Ezek modern ablakok, „megszakított hőátadással", tehát lényeges energiamegtakarítással. Már érdeklődtek külföldi cégek, amelyek közös vállalatot alapítanának velünk. Ugyanez a helyzet a napenergia kihasználásával is. Egy német cég kíváncsi kollektoraink felületi kezelésére, mert ez az elektrokémiai jobb, mint az övék, a ragasztott fóliás módszer. Nagyobb a hőfelvétele. Eddig csak 500-600 négyzetméter napelemet gyártottunk évente, az idén kétezret tervezünk, de a német partner akár 150-200 ezer négyzetméterre is biztosítana piacot. Megemlítem, hogy a tubusgyárunk évente 70 millió különböző tubust is készít. - Azt hiszem, ha a fentiekben vázolt lehetőségeknek csak egy része válik valóra, már az is javítani fogja az alumíniumkohó hírnevét, és a piaci feltételek között majd a pénzért sem kell Canossát járni, mint az elmúlt évben. Egyébként ön talán a legilletékesebb elmondani, hogy is volt ez? ' - Nézze, nem titok, elmondhatom, minket csúnyán becsaptak. Mert ez a gyár beindítása óta nyereséget termelt, amit persze, mindig elvittek és máshol fektettek be. Az új kohóra azonban az ágazaton belül a minisztériumtól és a vezérigazgatóságtól kaptunk voJna pénzt - most kivételesen mi a mások hasznát, ahogyan ez akkor tájban működött. A múlt évre is megszavazták a 605 milliós dotációt az építkezésre, de '90 március elején a szövetségi pénzügyminiszter első helyettese bejelentette, hogy dotáció nem lesz, de lesz kamatmentes megtérítendő segély, ha kérvényezzük. Azonnal kérvényeztük is, de csak júniusban érkezett válasz, a pénzügyminisztérium osztályvezetőjétől, hogy mégsem lesz segély, kérjünk bankhitelt. De hát ki tud adni - és ennyit! - az év derekán. Az Agrobanka azonban akkor indult, össze is szedte a 605 milliót, és hitelezte volna, csak éppen kezességet akart a Szövetségi Pénzügyminisztériumiról, mert hát nem kicsiségről volt szó. A minisztérium húzta az időt, az egyik héten ígérte a kezességet, a másikon azt mondta, minek. A bank türelme elfogyott - már három hónapja vártak -, nekik a pénzt forgatni kellett, hát odaadták másnak. Aztán már nem volt se pénz, se kezesség. Hát így esett ez a híres történet, ahogyan azt mi éltük meg. Azt hiszem, sokat tanulhattunk belőle. SZÉNÁSI GYÖRGY HIÁNYZIK EGY SZAKSZERVEZETI CHURCHILL Tíz-tizenkét hónapja, a választási kampány hajnalán már-már unalmassá vált, hogy mindenki a második világháborús brit miniszterelnökkel érvelt. A brit oroszlánt idézték a zsurnaliszták, és az ö híres miniszterelnöki székfoglaló szónoklatával adtak lendületet mondanivalójuknak a pártvezérek is. A nacionalista pártok és pártocskák vezérszónokain kívül. Őfelsége kabinetjének első embere - mint tudjuk - szokatlan módon buzdította harcra a nemzetet. Kijelentette, hogy a náci barbárság elleni küzdelem során semmi mást nem tud Ígérni a szigetország lakóinak, csak véráldozatot, könnyet, szenvedést és lemondást. A csehszlovákiai viszonyokra lefordítva ez azt jelentette, hogy politikusaink azt sugallták: tisztában vannak az ország gazdaságának állapotával, a világ fejlettebb részéhez viszonyított lemaradásunkkal, így azzal is, hogy elkerülhetetlen az áldozatvállalás. Hogy az őszinte szóból értettek az emberek, és hogy az őszinteséget nagyra tartották, azt a választási eredmények is hűen tükrözik. Csehországban is, Szlovákiában is az a mozgalom kapott legtöbb szavazatot, amelybe a legjobb elmék, a legkiválóbb közgazdászok, politikusok és fejlődés-előrejelzők tömörültek. Csehországban a Polgári Fórum, szűkebb pátriánkban pedig a Nyilvánosság az Erőszak Ellen képviselői kaptak a választóktól kormányalakítási megbízatást. Akkor az emberek döntő többsége még értéknek tekintette és igényelte az őszinteséget, és nagyra becsülte a politikusi-ökonómiai hozzáértést, ugyanakkor ahhoz is volt elég erő, hogy a lakosság elutasítsa a könnyű győzelmet ígérő hamis prófétákat. Vajon mi mindennel függ össze, hogy mára gyökeresen megváltozott a helyzet, és - legalábbis az egyre szaporodó szakszervezeti tüntetések hangulta alapján - úgy tűnik, hogy azoknak nőtt meg az ázsiójuk a politikában, akik fájdalommentesnek ígérik a tervgazdaságból a hatékony gazdálkodási formákba való átmenetet. Pedig közben nem javult, hanem romlott az ország gazdasági helyzete, ami azt jelenti, hogy szélesedett a korszerű gazdaságok és a csehszlovák gazdaság közötti szakadék, hiszen még éppen csak megkezdtük a régi rendszer leépítését, ami - tudjuk - még a miénknél sokkal izmosabb gazdaságokban is visszaeséssel jár. Hétfőn szem- és fültanúja voltam a fémipari dolgozók szakszervezete demonstrációjának, amelyen több mint húsz szónok hallatta szavát, és közülük legalább tizenöten ezzel fejezték be mondandójukat: a munkások azt üzenik, ők Mečiarral tartanak... A szónoki emelvényről éppen lelépők közül megszólítottam négy szakszervezeti vezetőt, és valamennyiüknek feltettem ugyanazt a kérdést: „Minek köszönheti a miniszterelnök ezt az általános bizalmat?" Mintha összehangolták volna a válaszukat, valamennyien így feleltek: „Mert Mečiar megígérte..." Megígérte, hogy nem zárják be az üzemet. Megígérte, hogy mérsékli az átalakítás ütemét. Megígérte, hogy kapunk külföldi megrendelést. Megígérte, hogy nem lesz munkanélküliség... Vajon tud róla Vladimír Mečiar, hogy ennyi ígéretet kapcsolnak a nevéhez a tömegdemonstrációkra kivonult szakszervezetiek? A szakszervezeti tagság, amely úgy „fordítja le" a miniszterelnök kijelentéseit, utalásait és akcióit, hogy: „Nem is lesz olyan nehéz a gazdaságátalakítás, csak akarni kell, hogy ne legyen olyan nehéz". Valószínű,'hogy miniszterelnökünk is nézi a televíziót, olvassa a nevét hordozó tüntetési transzparenseket és az újságok tudósításait, így felteszem a kérdést: Vajon nem ijed meg attól a feladattól, amelyet a közterekre kivonult tömegektől ily módon kap. Vajon nem döbbent még meg egyszer sem a tömegtüntetéseken megfogalmazott reménykedések és a realitások közötti különbség láttán? Vladimír Mečiar nem ijedős ember. Ezt már többször is tapasztalhattuk. Reméljük, megtalálja a módját, hogy közölje a tömegekkel: mindenki téved, aki úgy gondolja, hogy a gazdasági reform fájdalommentessé tétele csak elhatározás kérdése. Ha nem találja meg a módját ma, akkor vagy neki, vagy másnak holnap, holnapután kell sort kerítenie erre. Minél később kerül erre sor, annál nagyobb lesz a kiábrándulás. Azon is érdemes elgondolkozni, mi mindennel függ össze, hogy a szakszervezetek miért éppen ezt a harcmodort választották, amelynek manapság a tanúi lehetünk. Itt sok minden közrejátszik, figyelmünket azonban most összpontosítsuk csak két tényezőre. Az egyik: túlságosan nacionalistára „vették a figurát" számos szakszervezeti szövetségben. Ez teljesen idegen a szakszervezeti gondolattól. A nacionalizmusnak köszönhető, hogy sok szakszervezeti vezető nem ott keresi a bajok okát, ahol kellene. A másik: a kommunista struktúrák jelenléte a mozgalomban. Ez főképp abban nyilvánul meg, hogy ugyanazokkal a módszerekkel dolgoznak, mint korábban, és ha lehet, még magasabb a válaszfal az egyszerű szakszervezeti tagok és a funkcionáriusok között, mint a pártállam idején volt. így a régi jó praktikákhoz híven most, hogy növekednek a nehézségek, megint a felülről jövő megoldásban bíznak. A szakszervezeti vezetők nem gondolnak arra, hogy ezzel becsapják az egyszerű szakszervezeti tagokat. TÓTH MIHÁLY SEGÍTSÉG A MÉHÉSZEKNEK Szlovákiában mintegy 8 ezer magyar anyanyelvű méhész él, akiknek az elmúlt években - kéthetente egyegy oldallal - a Szabad Földműves nyújtott némi tájékoztatást, de a szakmai tanácsok és hírek iránt érdeklődő méhészeknek ez többnyire kevés volt. Az űr betöltése céljából sokan Magyarországról rendeltek megfelelő szaklapot. Sajnos, mára a két ország közötti dollárelszámolás bevezetése ezt az utat szinte járhatatlanná tette, a magyarországi szaklapok nagyon drágák lettek. A közelmúltban erről az áldatlan helyzetről beszélgettem Székesfehérvárott Takács Ferenccel, a magyarországi Aranynektár Kft. igazgatójával, s közösen kerestük a megoldást. Megbízott, derítsem fel, Szlovákiában hányan fizetnének elő az adott korona-forint árfolyamon az áltáluk kiadott, nem a postán keresztül forgalmazott Méhészújságra. Az igényelt lapmennyiséget eljuttatná a címemre, az egyes megrendelőknek pedig jómagam postáznám a Méhészújságot. Kínálkozik tehát a lehetőség, hogy anyanyelvünkön olvassunk szaklapot, és az sem mellékes, hogy elfogadható áron juthatunk hozzá. Érdeklődésüket jelezzék az alábbi címen: Németh Árpád, 935 75 Lontov, 171.