Új Szó, 1991. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1991-03-14 / 62. szám, csütörtök

KULTÚRA - KÖZÉLET mm , ÚJ szói 1991. MÁRCIUS 14. HOL VAU ADY ENDRE? • Pörgölény, Tapolysárpatak, Sán-~ dorhegyháza, Frigyesvágása, Falusugatag, Taracköz. Magyar településnevek. Ma használatos hivatalos változatuk: Pilgersdorf, Mokroluh, Ivanov, Frydman, Sat-Sagatag, Teresva. Burgenlandból, Szlovákiából, Vajdaságból, lengyelországból, Erdélyből és Kárpátaljáról. Közel száz esztendeje, 1898 és 1912 között készítettek alapos településnév-összeírást Magyarországon. Ez alkalommal — négy megye kivételével (Árva, Liptó, Hunyad és Fogaras) — az egész ország területén törzskönyvezték a falu- és városneveket. Módosításokra is sor került ekkor, hiszen nemegy településnév nagy számban fordult elő, mégha más-más megyében is. Újfaluból példának okáért kereken nyolcvan létezett. Az 1920-as trianoni békeszerződés közismert döntése folytán az ország területének kétharmada — s ez az arány a települések számában is megmutatkozott — más országokhoz került. Csehszlovákiához mintegy négyezer, de e települések jó részében magyarok nem, vagy kis számban éltek. Az új helyzetben mi sem volt természetesebb, mint hogy új neveket kapjanak azok a falvak, városok, amelyek addigi hivatalos megnevezése magyar volt. Számos esetben, minthogy a településeken vegyes ajkú lakosság élt, egy-egy községnek több neve is akadt, hazai példaként hadd említsem Zólyomét; németül Altsohl, szlovákul, ugye, Zvolen volt a neve. A jobbára magyarok lakta települések neveit a Csehszlovák Köztársaságban különféle elvek szerint alkották (s nem volt ez másképpen a többi ország esetében sem). Nemegyszer egyszerű tükörfordítás eredményeként jött létre az új név, máskor hasonló hangzás alapján. (Ez a névadási logika láthatóan csődött mondott 1945 után, amikor némely régi, történelmi nevű település kapott új nevet egy-egy szlovák irodalmi vagy politikai kiválóság után — teljesen indokolatlanul — a buzgó nemzeti érzéstől vezételt, ám történelemhez keveset konyító, névetimológiára érzéketlen hivatalnokok szorgalmából, akik így kívánták feledtetni a történelmi múltat.) Ám a lakosság ragaszkodott és ragaszkodik a maga elnevezéseihez. Ma is szép példája ennek az az öt csallóközi község, amely kérte és megkapta a település 1945 előtti szlovák nevének visszaállítását. A régi magyar nevek megtalálására nem sok lehetőség kínálkozott. Egyetlen kiadványban kereshető vissza magyar név alapján a szójegyzékben szereplő helységnevekből az illető település, ez pedig Milan Majtan 1972-ben alacsony példányszámban megjelent könyve: Názvy obcí na Slovensku za ostatných dvesto rokov — Szlovákiai településnevek az utóbbi kétszáz évben. A minap megjelent azonban Budapesten egy igen hasznos könyvecske, Magyar neve címmel, amely az összes, határokon túli helységneveket számba veszi. Mindazokét, amelyek ma Románia, a Szovjetunió, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Ausztria területén találhatók, de még azt a huszonöt Árva és Szepes megyei települést is, amely Lengyelországhoz került, pedig ott alig kétszáz magyar élt. Az Arany Lapok kiadásában Sebők László munkáját (és a Magyarságkutató Intézet támogatását) dicséri a kiadvány. A számítógépes feldolgozás lehetővé teszi, hogy hat ország magyarul, illetve az ország nyelvén megnevezett településének nevét kereshessük vissza mindkét nyelven. Tanulságos olvasmány. A helységnév-szótár alapos és részletes. Ma már persze sok-sok egykor magyarul is bejegyzett településen egyáltalán nem, vagy alig él magyar ajkú lakosság. Nem elhanyagolható tény, hogy időközben, főleg Romániában, jelentős és gyakori közigazgatási átszervezések zajlottak le, de némely faluösszevonásokra nálunk is akad példa. Tudjuk, hogy Dunajská Lužná nem kizárólag Dénesd, és Zlaté Klasy sem csupán Nagymagyar községet jelenti. Minek is tagadnám, valahogy eddig elkerülte a figyelmemet, hogy hívják románul Ady szülőfaluját, ezt a „vad, téli falut" — ahogyan Hatvanynak panaszkodik rá a költő. Nos, a neve: Ady Endre. Arról tudni lehetett, hogy 1957-ben az érmindszentiek kérték a falu átkeresztelését Adyfalvára, s a román nemzetgyűlés ezt jóvá is hagyta, de a román név valahogy sajátságos névadói szokásról árulkodik. Nyomába eredve e más szokásnak, kapásból Groza bihari szülőfaluját keresem a helységnév-szótárban, hiszen nyilván róla nevezték el. Döbbenten tapasztalom, hogy sem a G, sem pedig a P (Petru) betűknél nincsen, hanem a D alatt található. S hogy miért? Nagyon egyszerű. A falu neve ugyanis: Dr. Petru Groza (Korábban Stei, magyarul Vaskohszikla.) Furcsaságok a romániai névadásban? Hát az vajon nem furcsa-e, hogy a Dunaszerdahelyi járás Bucsuháza nevű települése — nyilván a hatalom következetességét erősítendő kivétel gyanánt, mindenesetre megmagyarázhatatlan okból — megmaradt hivatalosan is Bucsuházának. Legalábbis a pozsonyi országút menti útirányjelző tábla tanúsága szerint. Sebők László könyve azonban így jegyzi: Bučuháza. Megtanultuk tehát ebből a tanulságos könyvből, hol van Ady Endre, ez a bizonyára ma is éppoly sáros, poros, ködös Szilágy megyei falu, mint valaha Érmindszent, vagyis Adyfalva. BROGYÁNYI JUDIT KINCSES ELOD: MAROSVÁSÁRHELY FEKETE MÁRCIUSA -18. Egy és egy negyed óra múlva megint felhívtam Petre Románt, aki kérdésemre közölte: azért nem érkezik a gyalogság, mert nem tud áthatolni a magyar falvak barikádjain. Petre Roman ugyanezt a mesét elmondta Kovászna megye vezetőinek is. Végül is ejtőernyősök érkeztek és Lónáról (Luna; Ludas és Torda közötti helység) egy gyalogsági alakulat. Ebben az irányban nincsenek is magyar falvak, de egyébként is, mit tehet néhány paraszt a tankok ellen? A gyalogság csak reggel 5 órakor érkezett meg a főtérre. Ámikor is megfelelő módon körbezárta, védőgyűrűbe (?) vonta az egész éjjel kitartó magyar tüntetőket. Gyorsaságukra jellemző, hogy 50 kilométernyi távolságot 8 óra alatt tettek meg. Miért tartott ilyen sokáig az utazás? A katonaság megérkezésekor már csak magyar tüntetők voltak a téren. Kb. 23.0Ü órakor megérkeztek a Nyárád menti székelyek. akik a vásárhelyi magyarokkal és cigányokkal összefogva a tankok mögötti parkban, a Mártírok terén tartózkodó románokat szétverték és kikergették a városból. Foglyokat is ejtettek, akiket kikérdeztek. Azok azt vallották, azért jöttek be, mert pénzt kaptak, vagy mert a polgármester küldte, sőt kényszerítette őket a bejövetelre. Elmondták, a harangokat is félreverték az ortodox templomokban. Általában részegek voltak. Tény, nagyon furcsán viselkedtek! Viselkedésüket nem tudom csak az alkohol hatásával magyarázni. A foglyul ejtett románokról készített videofelvételek néhány lényeges részletét ideírom: 1/ I. hang: Ezt találtam nála. Ezt a kést. II. hang (románul): Ki vagy? Honnan jött? III. hang (románul): Hodákról. 2/1. hang (románul): Miért jöttél ide? Rám nézz, amikor kérdezlek. Hogy hívnak? II. hang (románul): Petre llie. I. hang (románul): Honnan jött? II. hang (románul): Libánfalváról (Ibánesti). I. hang (románul): Mivel jött? II. hang (románul): Autóbusszal. I. hang (románul); Ki mondta, hogy ide jöjjetek? Honnan tudtátok meg, hogy ide kell jönnötök? II. hang (románul): Hazafelé mentem a gyárból... I. hang (románul): Hol dolgozik? II. hang (románul): A lerbusban, a kettes bútornál, I. hang (románul): Hány éves vagy? II. hang (románul): Huszonhárom. I. hang (románul): Szóval, ki mondta, hogy idé jöjjetek? \ II. hang (románul): Hazafelé menet a hídnál megállítottak, s azt mondták, jöjjek ide. I. hang (románul): Hányan jöttetek Libánfalváról? Hány busszal? II. hang (románul): Hárommal. Úgy nágyszázan. I. hang (románul): S miért jöttetek ide, mi volt az oka? Csak úgy mondták, hogy jöjjenek... Valami okuk csak volt rá... Mégis, miért? Meg akartátok nézni a várost? II. hang (románul): Nem, de... I. hang (románul): Akkor? Meg akarták védeni Erdélyt, azért? Ugye, ezt mondták? II. hang (románul): Igen, de... I. hang (románul): Persze, mondja. Mondja pontokba, mit mondtak, miért kell ide jönni. Egy, hogy megvédjék Erdélyt. Tovább? Na, valamit csak mondtak a faluban, mielőtt idejöttek. II. hang (románul): Én a gyárban voltam. I. hang (románul): Mégis, miután eljött a gyárból, csak mondtak magának valamit. Megmondták, hova kell menni és miért. Nem mondták? il. hang (románul): Nem mondom. Ha megmondom, megölnek. I. hang (románul): Mondja csak, nem bántjuk. Mondja tovább. II. hang (románul): Az elnök. Meghúzatta a harangot. I. hang (románul): És /pénzt mennyit kaptatok? Ajándékot mennyit kaptatok? És italt? Azt mondod, senkit sem ismersz, aki felbíztatott. Milyen fegyvereket hoztatok? II. hang (románul): Semmilyen fegyvert. I. hang (románul): Szóval üres kézzel jöttetek. Akkor honnan szereztétek a bunkókat meg a fejszéket, amivel kint verekedtetek? Nem mondod? Azt sem, milyen autóval jöttetek? Minden forgalmi szám fel van jegyezve. Szóval, biztos vagy benne, hogy mi el akarjuk venni Erdélyt? II. hang (románul)

5:' Nem. I. hang (románul): Akkor miért jöttek? Mi ezt soha nem kértük. Annyi jogunk van nekünk is, mint nektek. Mi is itt vagyunk, és itt is akarunk maradni. Ki mondta, hogy Erdélyt akarjuk elvenni? Mivel vegyük el? Kézzel? Tudják jól, hogy nem akarjuk Erdélyt, mégis ellenünk fordultak. Miért? Mondja meg, miért? III. hang (románul): Válaszoljon. Van egy akkora fiam, mint maga. I. hang (románul): Lenne bátorsága elmondani mások előtt is? II. hang (románul): Azt mondták,

i hogy a magyarok betörték a kirakatokat, összetörték az üzleteket. I. hang (románul): Hallod-e, te úgy jöttél ide, hogy megvered a magyarokat, igaz? Hát ki tört össze mindent? Nem ti törtétek össze a mi székházunk ajtóit, ablakait? Valld be, hogy magyarokat verni jöttél. Tegnap is itt voltál, igaz? Tegnap ki hozott ide'' II. hang (románul): A hodáki polgármester. J. hang (románul): Biztosan ő volt? Hogy hívják? II. hang (románul): Brinzaru Ipán. Ő volt ott, ő szerzett autóbuszt. IV. hang (románul): Miért jöttetek? Én még-mindig nem értem. (Kedden folytatjuk.) L

egyen minden nagyobb, terjedelmesebb, mint a kapitalistáknál, legyen minden olyan hatalmas, amilyen csak lehet — mondták annak idején, a Szovjetunió bölcsőjénél állva, a szülők, bábák, felcserek, és úgy is lett. Növekedni kezdett mindjárt maga az ország, tágultak, egyre tágultak határai, lepipálva áz egykori római impériumot, pedig az sem volt éppen kicsinyke, aztán megkezdődtek a nagy építkezések, sorozatgyártása olyan gépeknek, hogy belerengett a föld, amikor elindultak rajta, ablakok törtek be. Nem baj, az a fontos, hogy a földkerekén miénk a legnagyobb vízduzzasztó, vaskohó, metró, traktor, a lánctalpas csodáról, sztalinyecünkről nem is beszélve. Mi gyártélet területein. Az egyre hoszszabbra nyúló beszédeket, egyre nagyobb transzparenseket, május elsejei felvonulásokat hamarosan követte a központi állam- és pártapparátus (melyekből később három is lett) hájfejűvé növesztése, a kollektivizálás, majd a szövetkezetek, állami gazdaságok összevonása, minél nagyobb (mező)gazdasági egységek kialakítása. Szovjet mintára először otromba „csinzsáktelepek" épültek, rondították hangulatos kisvárosainkat is. Nem sokkal különbek a későbbi „modernek", lásd Ligetfalu betonerdejét, mely e sorok íróját börtönszigetre emlékezteti. Mondjam a kisebb-nagyobb emlékműveket, melyek ezrével készültek nálunk A GIGANTOMÁNIA GYERMEKEI juk a legnagyobb rádiókat, bicikliket, teherautókat, mi termeljük a legtöbb búzát, kukoricát, mi tenyésztjük a legnagyobb disznókat. Miénk a legnagyobb hadsereg, nálunk dolgoznak legtöbbet az emberek, lásd a stahanovistákat. Mi adjuk ki a legtöbb könyvet, a világon mi olvasunk a legtöbbet, nálunk vannak a legmagasabb emlékművek, tévétornyok. Apropó, kicsi a képernyője ugyan, mégis mi gyártjuk a legnagyobb televíziókat, na és számítógépeket, melyek egy kisebb szobába be sem férnek. A mi drága földünkre hullanak a legnagyobb meteorok. Mindenből nálunk van a legtöbb, legnagyobb, legmagasabb, legerősebb, legkeményebb, legjobb. És sehol annyi hős, és sehol sem olyan hatalmas a béke. Elvtársak, ha ez így van örök barátunknál, akkor mi sem adhatjuk alább, sőt kötelező követnünk nagy példaképünket, a nagy Sztálinnal az élen — mondták nálunk és még néhány, a földkerekség legszebb és legszabadabb országához „baráti szálakkal" kötődő országocskában, úgy negyedszázaddal később, akik a nálunk újnak számító csecsemőt, a szocializmus bölcsőjét állták körül, szülők, bábák, felcserek. Legyen minden nagyobb, terjedelmesebb, mint a kapitalistáknál, legyen minden olyan hatalmas, amilyen csak lehet. De arra azért vigyázzunk, hogy a szovjet csodáknál hatalmasabb, jobb, szebb stb. semmi ne legyen. Nem lehet. Mellesleg: a dolgok minősége ne zavarjon bennünket, szovjet elvtársaink is mindenkor fütyültek rá, a mennyiségükkel és kiterjedésükkel fogjuk megverni a kapitalistákat. Igy honosodott meg és hatalmasodott el tájainkon is a gigantománia. A folyamatot, talán egy-másfél évtizedig, fékezni tudták valamelyest a közép-európai hagyományok, főként a cseh ipar tradíciói, kultúrája, melyeknek eredményeképpen akkoriban még nemegy termékünkkel élen jártunk világviszonylatban (traktorok, teherautók, turbinák, sportrepülőgépek, a Tatraplan, mely Hanzelkával és Zigmunddal átkelt a Kordillerákon — vajon meddig jutna ma a Favorit a perui fennsíkok sziklás-köves útjain?), s talán nekik is, a hagyományoknak köszönhető, hogy a boldog jövő felé vezető úton nem zuhantunk olyan mély szakadékba," mint a Szovjetunió. Persze, az sem kicsi, amelyben mi vagyunk. Következményeként éppen a — minőséget,,, eleganciát, könnyedséget, kecsességet, finomságot, esztétikumot háttérbe szorító, sőt mindenből kivető — gigantomániának is, mely egyaránt uralkodott el a szellemi, politikai, gazdasági, kulturális, művészeti kis. milliárdokért, pártukázra, a hűséget bizonyítandó? Mondjam Bős-Nagymarost? Az ugyancsak milliárdokat' emésztő spartakiádokat, a nagy strahovi seregléseket, miközben az élsport és a tömegsport szépen visszafejlődött? Sántikál azóta is. A pionírok bevonulásával kezdődő pártkongresszusokat? A kisvárosok, központinak kinevezett falvak felduzzasztását, miközben egészséges kistelepülések épültek le? Sok ipari termékből annyi, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni. Bezzeg a választék és a minőség! Hát persze, mi majd a mennyiséggel verjük meg a kapitalizmust. Ki „látta" a győzelem napjait? Sorolhatnánk a végtelenségig a gigantománia, a megalománia megnyilvánulsait. Egyik áldozatuk az iskola is. Nemcsak az integrálás révén, azaz a kisiskolák megszüntetésével és nagyok, hétszáz-ezer vagy annál is több tanulót számlálók kialakításával. A mennyiség-központú szemlélet érvényesült magának a nevelésnek, az oktatásnak a folyamatában is, mely szemlélettől és a nyomában kialakult gyakorlattól nem és nem megszabadulni. A gondolkodó ember nevelése, azaz a gondolkodás fejlesztése helyett az iskola, a pedagógusok zöme tcvábbra is adatokat présel a gyérmekfőbe, illetve követel meg, ugyanúgy, ahogy az ancient régime-ben. A tanyanag sem lett kevesebb, az órák száma sem. Hetenként harmincötharminchét tanítási óra az alapiskolában, még manapság is, és van nap, melyen egyhúzamban tizenegy! Ússe kő! — mondanám, ha mások lennének az órák, más a tartalom. Nem terhesek, nem haszontalanok. Végül is sohasem a méretekkel, a kiterjedéssel, a mennyiséggel van baj, hanem a tartalommal. Amikor üresek maradnak a formák, a külsőség dominál, nélkülözve a legalapvetőbb etikai-esztétikai szempontokat, emberi dimenziókat. Lakótelep, pártkongresszus, iskola — egykutya. Volt. Volt? A

gigantománia otromba ormairól jó lenne minél hamarabb a földre szállni. Itt van például Japán. Akkor kezdtek ott nagy dolgok születni, s maga az ország akkor kezdett naggyá válni, mikor a politikai és gazdasági gondolkodásban a kis dolgok, sőt a lehető legkisebbek kerültek előtérbe, mint valóság és elérendő cél. Vagyis ők nem a legnagyobbat akarták, hanem a legjobbat. A kettő nem ugyanaz. Vajon mikor és hol lesz az a pont, ahol a felkelő nap országa kezdődik — nálunk? BODNÁR GYULA