Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám, szerda
A SIRÁNKOZÁS NEM SEGÍT * ... az sincs rendjén, hogy az átvett tejnek a tavalyinál kisebb hányadát, mindössze 60 százalékát lehet besorolni az I. minőségi osztályba. FÜGG ETLEN NAPILAP KÖDBE BURKOLT ÖRÖKSÉG Rákosi Ernő hagyatéka körül immár tizennyolc éve titokzatos csend honol. Végrendeletét a Csemadok KB, illetve ÓV a mai napig nem ismertette a tagsággal. (4. oidai) Szerda, 1991. február 6. * Ára 2,80 korona XLIV. évfolyam, 31. szám < 5- oidai) HAVELT ANATO-KÖZPONTBA VÁRJÁK Václav Havel lesz az első varsói szerződésbeli államfő, aki ellátogat az észak-atlanti tömb brüsszeli központjába - jelentette ki tegnap a szervezet szóvivője. A tervek szerint a csehszlovák elnök március 21 -én beszédet mond a NATO legfelsőbb politikai szervének, a Tanácsnak az ülésén. Ez a testület általában nagyköveti szinten dolgozik, de tekintettel a csehszlovák államfő látogatásának jelentőségére, várható, hogy több külügyminiszter is jelen lesz. A meghívó, amelyet Havel elnök kapott, összhangban van a NATO londoni csúcsértekezletének azzal a határozatával, amelynek keretében meghívták az összes kelet-európai ország vezetőit. DAVOSBAN KELET-EURÓPÁRÓL Az Öböl-háború és az amerikai gazdasági recesszió ellenére a világgazdaság kilátásai nem rosszak - állapították meg tegnap a davosi Világgazdasági Fórumon. Sok felszólaló figyelmeztetett arra, nem szabad arra számítani, hogy KeletEurópa gyorsan átáll a piacgazdaságra. A piac meghirdetése ugyanis még nem jelent automatikusan piacgazdaságot. Ezt már Jacques Attali, a Kelet-európai Fejlesztési Bank elnöke mondotta. Más szakértőkhöz hasonlóan ő is úgy vélte, ha kudarcot vallanának ezekben az országokban a gazdasági reformok, az az ottani demokratizálási folyamatokat is veszélyeztetné. Kelet-Európa átállása nemcsak ennek a régiónak az érdeke, hanem az egész világé. Sőt: ez az európai béke záloga is - szögezte le. Jirí Dienstbier, a szövetségi kormány alelnöke, külügyminiszter tegnap Davosba utazott, ahol a Világgazdasági Fórumon előadást tart az európai politikai, gazdasági és biztonsági helyzet fejlődési irányzatairól és stabilizálásának lehetőségeiről. ÉSZAK-GÖMÖR ÚJ MAGYAR NYELVŰ HETILAPJA (Munkatársunktól) - Január 31-én Gömöri Hírnök címmel új hetilap jelent meg. Az újság regionális jelleggel a Rozsnyói járás polgárainak készül az évtizedekig megjelent Gömöri Hajnal helyett. A szerkesztőség nevében - amelyet Szpisák Ibolya felelős szerkesztő vezet - még a régi lap 4. (egyben utolsó) számában Korcsmáros László kéri az olvasók bizalmát. A folyamatosságot is jelölő 5. szám már a Gömöri Hírnök fejlécén olvasható. Ennek vezércikkében Korcsmáros László arról is beszámol, hogy a hetilapot önálló szerkesztőgárda készíti. Egyebek között ezt írja: ,.Olyan újságot álmodunk, amely ,, emberi ágon" tart rokonságot jó ügyekkel. Nem ismer kisebb vagy nagyobb gondot, (...) A Gömöri Hírnök úgy kíván városi, városkörnyéki lap lenni, hogy mikroszkopikus szeletei mellett a világnak, a csillagos eget is látókörébe tudja fogni. S hogy ne helyben járjon a gondolat, mi se rugaszkodhassunk el a valóságtól, legyen rajtunk az olvasók szeme." A pénteken megjelenő lap új évfolyamának számai remélhetőleg hamarosan elérik az ötezres példányszámot, s a szerkesztőknek így lehetőségük adódik a terjedelem bővítésére. (d-n) TANÁCSKOZOTT A MEČIAR-KABINET FORDULAT VÁRHATÓ A SZLOVÁK-MAGYAR KAPCSOLATOKBAN? A GENERAL MOTORS MELLETT DÖNTÖTTEK (Munkatársunktól) - A szlovák kormány tegnapi ülésének napirendjén a szokásosnál kevesebb, kilenc pont szerepelt, de a tanácskozás a megvitatott kérdések bonyolultsága miatt így is a késő délutáni órákig elhúzódott. A legtovább a BAZ, a pozsonyi autógyár jövőjének megvitatása tartott. A tanácskozásról idő előtt távozott Vladimír Mečiar, aki a Pozsonyba látogató bolgár elnökkel találkozott. Mielőtt elhagyta volna a kormány épületét rövid időt szakított arra, hogy válaszoljon az újságírók kérdéseire. Azzal kapcsolatban, hogy Herman János, a magyar külügyminisztérium szóvivője Vladimír Mečiar és František Mikloško közeli budapesti látogatásáról olyan értelemben nyilatkozott, hogy az fordulatot hoz, amelynek alapján új kapcsolatok építhetők ki, Vladimír Mečiar kijelentette: - Fordulatot jelent olyan értelemben, hogy a Szlovák Köztársaság kormányának és parlamentjének küldöttsége először látogat hivatalosan Magyarországra. Döntenünk kell, hogy együtt akarunk-e működni, vagy folytatjuk az eddigi, enyhén szólva, csipkelődést és huzakodást. A Bős-Nagymarost illetően előreláthatóan megállapodunk a további eljárásban, de a látogatás alatt nem születik döntés ebben a fontos kérdésben. Megmagyarázzuk álláspontunkat és azt hiszem, hogy érveink alapján partnerünk is másképpen ítéli meg majd a kérdést. Ismét a kormányülés napirendjén szerepelt a községek vagyonáról szóló törvény. A tervezetet a kormány nem fogadta el, mivel nagyon sok észrevétel hangzott el. Az összes tárcának újból foglalkoznia kell ezzel a témával. Vita tárgyát képezi például, hogy kié lesznek az iskolák és tisztázatlan az építkezési telkek tulajdonának kérdésköre is. Vladimír Mečiar szerint a kisprivatizáció nem teljesítené célját, ha a községek vagyonát olyan tágan értelmeznék, mint ahogyan azzal a törvénytervezet számol. -A kormány úgy döntött, hogy a BAZ a General Motors társasággal fog együttműködni - jelentette be az ülés után Vladimír Ondruá, a kormány alelnöke. A pozsonyi autógyár részesedése az alakítandó részvénytársaság tőkéjében 20 százalék lesz. A végleges megállapodást várhatóan néhány héten belül aláírják addig még több kérdést főleg az adóval és a vámokkal összefüggésben kell még megoldani. A közös vállalat (Folytatás a 2. oldalon) RÁCS MÖGÖTT A RENDŐRGYILKOS Előttem egy múlt évi szomorú statisztika. A Szlovákiában elkövetett emberölésekről készült. Tavaly 93 életet oltottak ki a gyilkosok. Négynaponként egy erőszakos halál. Félelmetes. Sajnos ez az esztendő sem kezdődött jobban. Nem múlik el hét, hogy a Fekete krónika című rovatban ne olvashatnánk hasonló tragédiákról. Tegnapelőtt hajnalban egy rendőrt öltek meg. A két gyermek apját szolgálatteljesítés közben érte a halál. Az elvetemült gyilkos A nyíllal megjelölt szellőzőablakon ugrott ki a tettes (Ivan Dubovský felvétele) konyhakéssel oltotta ki Milan Dobiáš 30 esztendős rendőrtiszt életét. A pozsony hidegkúti (Dúbravka) rendőrparancsnokság előtt fekete zászlót lenget a februári szél. A bajtársak, kollégák lehajtott fejjel, némán járnak azon a folyosón, ahol társuk életét vesztette. A vérnyomokat már eltüntették, de a döbbenetes élmény még bénítólag hat. Nézem a gyászkeretes fényképet - mellette néhány szál virág -, és próbálok szóra bírni néhányat a kollégák közül, akik jól ismerték Milan Dobiášt. De ilyenkor senki sem nyilatkozik szívesen. Anton Cicák alezredes szerint az elhunyt a legjobb nyomozók közé tartozott. Két éve végezte el a tiszti iskolát, és több súlyos bűntényre, többek között egy kétszeres rablógyilkosságra is sikerült fényt derítenie. De nézzük a tragédia előzményeit. A hétfőre virradó fagyos hajnalon a rendörök letartóztattak egy gyanúsan viselkedő magányos férfit. Az illetőnél lévő nagy mennyiségű alkohol, cigaretta és keksz arról tanúskodott, hogy minden valószínűség (Folyt i a 2. oldalon) TOVÁBBI ÖNKÉNTESEK INDULTAK SZAÚD-ARÁBIÁBA Útra készen... (Libor Hajský velvétele - ČSTK) A Ruzynéi repülőtérről tegnap katonai különrepülőgép szállította azt a 37 önkéntest, akit a Szaúd-Arábiában szolgálatot teljesítő csehszlovák vegyvédelmi egység védelmének megerősítése céljából küldtek ki. A gép élelmiszert, egészségügyi felszerelést, postaküldeményeket és ajándékokat is szállít, valamint 220 darab golyóálló mellényt. Petr Tax ezredes, a védelmi minisztérium szóvivője az újságíróknak elmondta, hogy két vagy három katona visszatérésével számolnak. Nem gördítenek akadályt a visszatérés útjába, ha bárki úgy dönt. Az alakulat tagjainak éjszakai pihenésével kapcsolatos kérdésre Petr Tax azt válaszolta, hogy az utóbbi három éjszakát katonáink felöltözve töltötték, számolva azzal, hogy bármelyik pillanatban riadót jelezhetnek. Ennek ellenére az egység állomáshelyén a helyzet változatlan. Nyugalom van, a katonák jól vannak, és a hangulat kitűnő. SZUDÁNBAN IS VANNAK IRAKI GÉPEK? WASHINGTON BEVETI A NEHÉZBOMBÁZÓIT Az öböl-háború kirobbanása előtt Irak harci gépeket és rakétákat telepített Szudánba - közölte a Reuter hírügynökség az ABC amerikai televíziós állomásra hivatkozva, amely arról is tájékoztatott, hogy ezeket a fegyvereket valószínűleg egyiptomi és szaúd-arábiai célpontok elleni támadások során vetik be. Meg nem nevezett szudáni és európai diplomáciai források szudáni katonai körökre hivatkoznak, amelyek azt állítják, hogy legkevesebb húsz iraki repülőgépet rejtettek el szudáni katonai támaszpontokon. Pontosan nem lehet tudni, hány föld-föld rakétát szállítottak a múlt év végén iraki hajók az afrikai országba, de állítólag a Vöröstenger partján húzódó hegységekben rejtették el őket. Áttelepítették a brit szigetekre az első B-52-es bombázókat, amelyek Nagy-Britanniából startolnak majd a Perzsa-öbölbe - közölte az amerikai katonai szóvivőre hivatkozva az AP hírügynökség. A szóvivő azt mondta, nem tudja, hány bombázó érkezett, s hányat helyeznek el a Londontól 112 kilométerre levő Fairford tá(Folvtatás a 2. oldalon) EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK VITA A PÉNZÜGYI SEGÉLYEKRŐL Az Európai Közösségek 12 külügyminiszterének nem sikerült Csehszlovákia, Bulgária és Románia számára hozzáférhetővé tenni az Európai Fejlesztési Bank nyújtotta segélyeket. E banknak ugyanis arra van szüksége, hogy az EK legfelsőbb szerve, a Tanács vállaljon kezességet. A garanciavállalást viszont Spanyolország követelése tette lehetetlenné. A madridi külügyminiszter azt szorgalmazta, hogy a bank pénzügyi segélyt nyújtson a dél-amerikai államoknak is. A külügyminiszterek tárgyaltak a Szovjetuniónak, Bulgáriának és Romániának nyújtandó élelmiszergyorssegélyről is. Politikailag egyetértettek az akcióval, de még meg kefl várniuk az Európa Parlament jóváhagyását. A jelenlegi nemzetközi helyzet szempontjából rendkívül fontos az a határozat, amelynek értelmében a tizenkettek rendkívüli külügyminiszteri értekezletet tartanak február 19-én Luxemburgban. A téma: az öböl-háború után miként lehet átfogóan rendezni a közel-keleti problémát. Áttekintették a háború katonai és pénzügyi vonatkozásait, s tárgyaltak a válság által leginkább sújtott országoknak nyújtandó segítségről. Törökországról, Egyiptomról és Jordániáról van szó, s jegyezzük meg, e három „frontországnak" már eddig is adtak pénzügyi segítséget. Tegnap megbízták az EK végrehajtó szervét, a bizottságot, dolgozzon ki egy tervezetet Izrael és a palesztin nép megsegítésére is. Az EK külügyminiszterei üdvözölték azt, hogy a Baltikumban népszavazást tartanak a Szovjetunióhoz fűződő jövőbeni viszonyról. Szerintük ez a lépés elősegíti a konstruktív párbeszédet a Kreml és baltiak között. Még egy fontos döntést hoztak a külügyminiszterek: az EK eltörli a Dél-afrikai Köztársasággal szembeni, korábban érvénybe léptetett gazdasági szankciókat. Az ok: a pretoriai vezetés legutóbbi lépese az apartheid rendszerének a felszámolásához vezet. A dél-afrikai elnök a közelmúltban ugyanis bejelentette, hatályon kívül helyezi az utolsó három apartheid-törvényt is.