Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-28 / 50. szám, csütörtök

VILÁGPOLITIKA BIZTONSÁG ÉS BIZONYTALANSÁG Nemrégiben eltemettük a hidegháborús korszakot, s a Varsói Szerződés katonai szervezetének felszámolásával megszűnik földrészünk tömbökre osztottsága. Biztonságosabb lesz-e ezáltal Európa? Pár hónappal ezelőtt még egyértelmű igennel lehetett volna válaszolni. Most azonban már minden szakértő más szempontból közelíti meg a kérdést, gyakran homlokegyenest ellenkező következtetésekre jutva. Tény, az egyértelmű enyhülési tendencia — amely a kelet-európai rendszerváltozások után is markánsan folytatódott — az utóbbi időben megtorpanni látszik, a nemzetközi helyzet sokkal kuszább lett, mint amilyenre számítottunk. Technikai okok miatt e cikk nyomdába küldésekor még csak gyülekeztek a magyar fővárosban a Varsói Szerződés külügy- és honvédelmi miniszterei. , hogy parafálják a katonai struktúrák felszámolásáról szóló- dokumentumokat. De ezek részletes tartalmának ismerete nélkül is megállapítható, a Varsói Szerződés halotti bizonyítványának a kiállítása — bár már csak egy valós, helyzetnek adott jogi formulát — a jelen pillanatban éppúgy fokozhatja a bizonytalanságot, mint a biztonságot. Ennek több oka van. Az első az a nagy kérdés, hogy mi lesz a középkelet-európai kis országokkal? Számos NATO-szakértő próbálta nyugtatgatni Prágát, Varsót, Budapestet, Szófiát ós Bukarestet, hogy nem keletkezik biztonságpolitikai, vagy ha úgy tetszik: hatalmi vákuum a térségben, vagyis a Szovjetunió és a • NATO között, mondván: az északatlanti tömb tekintélye és ereje megfelelő garanciákat nyújthat számukra is. Ez igaz lehet a távolabbi jövőben, de jelenleg a NATO még nyugati szervezet, és esze ágában sincs befogadni, mert nem is fogadhatja be Moszkva biztonsági aggodalmai miatt a kelet-európaiakat. Igaza volt Václav Havelnek abban, hogy a NATO a legdemokratikusabb katonaipolitikai szervezet, amely a jövőben az új európai biztonsági rendszer egyik alapja lehet. De ez az új rendszer még nem alakult ki, biztonságérzetre pedig e pillanatban is minden ország törekszik. S ma már azt sem lehet készpénznek venni, hogy egyenes út vezet az átfogó biztonsági struktúrák kiépítése felé, hiszen új bizalmatlanságok is közrejátszanak a világpolitikában. Ennek fényes bizonyítéka, hogy a múlt héten megszakították a bécsi hagyományos leszerelési fórum munkáját, mert Moszkva megsérti a tavalyi Párizsban aláírt leszerelési szerződóst. A Nyugat már nem bízhat meg a Szovjetunióban, mert ott egyre nagyobb szóhoz jutnak a konzervatív tábornokok. Másrészt a szovjet védelmi miniszter a hétfői aláírás előtt azt mondotta, hogy Moszkva katonai hátrányba kerül a Varsói Szerződés feloszlatásával, ugyanis az eddigi leszerelési megállapodások a két tömb között születtek. a tömbökre szabták meg a fegyverzetmennyiségeket, s mivel a Szovjetuniót szövetségesei.faképnél hagyták, a NATO megengedhetetlen fölénybe került. Ismét felbukkant hát a hidegháborús retorika, hiába hangoztatták az észak-atlantiak, hogy eszük ágában sincs megtámadni a Szovjetuniót. Egyébként hasonlóan reagált Moszkva a csehszlovák—lengyel— magyar együttműködés szorosabbra fűzésére is. Ez természetesen a biztonságpolitikára is kiterjed, a Szovjetunió sérelmezte, hogy a hármak kihagyták őt a tárgyalásokból,-hangsúlyozva, hogy vele szomszédos országokról van szó. Lehet, nogy ezt a szomszédságot nem fenyegető szándékkal húzták alá. Ugyanakkor a hármak biztonságpolitikai lépéseinek koordinálását Bukarestben is kifogásolták, különösen azért, mert Románia csatlakozási szándékát Visegrádon elutasították. Mi ez, ha nem hatalmi vákuum, s az ebből fakadó zavarodottság? De nézzük tovább a lehetőségeket. Sok ' szó esett a semlegességről is. Éz a közép-kelet-európai államok számára szintén nem járható út, legalábbis nem a közeljövőben, mert attól még senki sem válik semlegessé, hogy egyszerűen annak kiáltja ki magát. Látni kell, milyen helyzetben, milyen európai erőviszonyok mellett válhatott a háború után, például Ausztria, semlegessé. A semlegességi státusnak vannak belső és külső feltételei, a nemzetközi közösségnek kell azt elismernie. Az öt országnak egyelőre csak egyetlen választási lehetősége maradt: a tömbön kívüliség állapotában „lebegve" kétoldalú katonai szerződésekkel bebiztosítaniuk magukat. Ilyen kétoldalú szerződóst sokkal könnyebb lenne egy stabil, reformpolitikát folytató Szovjetunióval kötni, mint egy ingatag, kiszámíthatatlan nagyhatalommal, bár tényleg nem valószínű, hogy egy újabb szovjet diktatúra megpróbálná visszaszerezni az elvesztett pozíciókat Kelet-Európában. De hogy megkeserítheti a volt szövetségesek életét, az biztos. Szovjet katonai vezetők szájából olyan igény is elhangzott, hogy a NATO kövesse a Varsói Szerződés példáját és számolja fel katonai szervezetét. Nyugati szakértők ezt márrúban. Az irakiak Scud rakétái nem okoztak komoly károkat, viszont dollármilliókba került a határövezet kiürítése és már eddig 560 millióba a kb. 400 ezer kuvaiti menekült fogadása. De ez mind aprópénz ahhoz a 48 milliárd dollárhoz képest, ami Ríjad háborús kiadásainak összege. Hiszen ez az ország nemzeti termékének fele! Igaz, 12 milliárdot hozott a szaúdi konyhára, hogy tavaly ősszel egy ideig a 40 dollárt is meghaladta az olaj hordónkénti ára, s nagyrészt SzaúdArábia pótolta a kieső kuvaiti és iraki termelést, de ez még így sem sok. A sivatagi királyság arra kényszerült. hogy fennállása óta első Ízben külföldi hitelekért folyamodjon. A Nemzetközi Valuta Alap szakértői csak az Öböl-háború miatt is megmosolyogták. De az biztos. Moszkva aggodalmait nagymértékben befolyásolja. hogy az Öböl-válság tanulságait leszűrve a NATO nekilát-e a korábban meghirdetett belső reformok végrehajtásához, vagy hogy az USA a korábban elhatározott mértékben csökkenti-e a Németországban állomásozó erőinek létszámát. Az új amerikai költségvetési tervezet a hadikiadások lefaragásával számol, s csak Németországban 17 amerikai légibázis megszüntetését tűzték ki. célul. De hogy mindez mikor történhet . meg, azt eltérően ítélik meg a tengerentúli stratégák. Az egyik tábor szerint a Szovjetunió már nem jelent katonai fenyegetést Nyugat-Európára nézve, a másik viszont óvatosságra int, mondván: nem lehet a szovjet vezetésben megbízni, Moszkva például a párizsi szerződés aláírásakor is csalt, amikor hibás információkat közölt. A Wall Street Journal cikkírójának véleménye: Eduard Sevardnadze volt az egyetlen, aki nem hazudott — elismerte, +iogy a krasznojarszki radarállomás sérti az 1972-es ABM-szerződést — de ez a kivétel csak erősíti a szabályt. Mások szerint viszont Nyugat-Európának már nincs szüksége az amerikai katonákra, s itt lenne az ideje, hogy a NATO-szövetségesek egyedül viseljék a biztonságuk garantálásával járó anyagi terheket. Most látszik csak, mekkora hibát követett el Moszkva azzal, hogy bevetette a Baltikumban a hadsereget. Ezt követően ugyanis megnőtt azoknak a tábora, akik követelik, hogy a NATO-nak továbbra is potenciális ellenségként kell tekintenie a Szovjetunióra. Moszkva csak magát hibáztathatja. ha úgy érzi, hogy elszigetelődik. Hiszen nemrégiben, amikor Gorbacsov belement a német egyesítésbe, a Nyugat mindent elkövetett, nehogy a Kremlnek ilyen aggodalmai támadjanak. MALINÁK ISTVÁN szerint nincs ok aggodalomra, ezek csak átmeneti nehézségek. Minden bizonnyal így van, bár arról sem szabad megfeledkezni, "hogy lesznek még Rijadnak komoly kiadásai, becslések szerint csak az Öböl olajszennyezésének megszüntetése óriási összegeket fog felemészteni, az első tisztítás költségeit is 5 milliárd dollárra becsülik. Menni fog tehát a bolt a térségben, csak legyen vége a háborúnak. A szegény arab rokonoknak is jut a morzsákból, ha másképpen nem, hát úgy, hogy felesleges és olcsó munkaerejük visszatérhet oda, s bérük átutalását újra bekalkulálhatják költségvetéseikbe. Jordániának, Jemennek, de még Egyiptomnak is ez nagyon fontos. Kérdés, mi lesz a palesztinokkal, akik kitartottak Szaddam mellett. Ugyanezen okból Jordánia és Jemen is aggódik. Csak abban bízhatnak, hogy lassan-lassan majd az üzleti érdekek hátterébe szorítják a politikai sérelmeket. GÖRFÖL ZSUZSA MENNYIT ÉR AZ EMBER, KA SZEMETES? Ha nem jön hozzánk a D-márka, mi megyünk a D-márkához! Ki ne emlékezne az egykori Német Demokratikus Köztársaságban 1989ben lezajlott vihgros tömegtüntetések eme legnépszerűbb jelszavára? Marx Károly, akinek portréja a keletnémet százas bankót ékesítette, megelégedéssel nyugtázhatta londoni sírjában: az NDK színeiben reálisan létező fejlett szocializmus körülményei között a bérmunkások tudatát tényleg létük határozta meg: valamit valamiért alapon akartak tovább élni. Elegük volt a kis pénz, kis foci elvének mindennapos gyakorlatából. Megjött hozzájuk a D-rnárka 1990 derekán. Azóta széles e német hazában mindenki kemény valutával fizet és mindenkit kemény valutával fizetnek — de nem egyformán. Még most is a régi rendszer öröksége sújtja a keleti németeket. A KGST-ben ők voltak a nagyfiúk. Most meg kiderült, hogy náluk a munka termelékenysége — az egy dolgozóra jutó árutermelés és szolgáltatás értéke — a nyugati német színvonalnak harmadát-felét, ha elérte. Ennek következménye volt' az anyag- és energiapazarlás, az erősen nyomott bérszínvonal, a túlfoglalkoztatottság, azaz a gyárkapun belüli tömeges munkanélküliség, amely most új minőségbe, nyílt munkanélküliségbe csap át. Eisenachban most végleg lerobbant a Wartburg: egy kocsi gyártása 14 400 márkába kerül, de csak 7 600 márkáért lehet eladni: minden Wartburg 6 400 márkát visz el a konyháról. _ Ördögi kór: a dolgozók, főleg a szakképzett dolgozók nyugatravándorlását csak bér- és fizetésemeléssel lehet fékezni — ez viszont a volt NDK-ban semlege'síti a racionalizálás hatását, károsan befolyásolja az üzemek versenyképességét, fokozza a látható munkanélküliséget. Ehhez hozzájárul még, hogy a volt NDKban a munkaerő egyszerű újratermelése viszonylag olcsó: a lakbér, a közületi — például közlekedési — szolgáltatások ára sok esetben névlegesnek tekinthető. Ezek előirányzott és szükségszerű nem is jelentéktelen emelkedésével megmagyarázhatatlanná válik, indokolatlan lesz a jelenlegi alacsony bérszínvonal is. A szakszervezet már most is eredményesen munkálkodik azon. hogy az NDK-ban is elérje a nyugati színvonalat. Ez az építőmunkások és a tetőfedők számára 1993-ra várható: a többieknél még tovább tarthat: a vegyiparban idén érik el az 55, a nyomdaiparban és a takarékpénztárakban a 60 százalékos színvonalat. Bonyolultabb a helyzet a közszolgálatban. Erre mintapélda Berlin. A szociáldemokrata-alternatív kormányzat bevezette a lakóhely szerinti bérezést. Egy Keleten dolgozó nyugati közalkalmazott nyugati, egy Nyugaton dolgozó keleti közalkalmazott keleti, azaz alcsony bért kap, azzal az indoklással, hogy például Nyuga-' ton magas, Keleten alacsony a lakbér stb. Nem érti meg senki, hogy miért jár azonos munkáért ugyanabban a városban különböző — magas, illetve alacsony — bér. főleg, ha nem a nők hátrányos megkülönböztetéséről van szó? Miért keres a szemetes — a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint az a köztisztasági dolgozó, —- havonta a volt Kelet-Berlinben 2 300, a volt Nyugat-Berlinben 3 800 márkát. Miért jár a keleti szakinak évi 23, a nyugatinak pedig 33 munkanapos szabadság? Nyugat-Berlinben miért keres egy autóbuszsofőr a városi közlekedési vállalatnál havonta 2 700, Kelet-Berlinben — a Közületi Dolgozók Szakszervezete által legutóbb kiharcolt 200 márkás béremelés után — havi 1 700 márkát? Ezekre a fogós kérdésekre az új összberlini tartományi kormány — a szenátus — adhat feleletet. Olyan értelemben, hogy közli: mennyit keres a Kelet-Berlinben ólő szenátor. Egy nyugat-berlini szenátor havi fizetése levonások előtt 15 270 márka. A lakóhely szerinti bérezés elve alapján a Berlin keleti részében lakó szenátor annyit kereshetne, mint egy tartományi miniszter a, volt NDK-ban. Egy szászországi tartományi miniszter havi gázsija 6 000 márka. TRUGLY ÖDÖN ÖBÖL-HÁBORÚ A HARMADIK CSATA Légitámadásokkal kezdődött ez a háború, folytatódik a szárazföldi offenzívával, amely minden blzonnyaľa szövetségesek győzelmével zárul — vagy a harctéren, vagy Szaddam megadásával. Ezután várható a harmadik csata kitörése: ebben az üzletemberek fognak egymással megütközni. Köztudott, három dolog kell a háborúhoz — és ugyanennyi a háborús károk helyreállításához. Ráadásul ugyanaz: pénz, pénz és pénz. Nem meglepő, hogy a szövetségesek még meg sem indították a támadást, amikor már sor került az első ütközetre. Hiszen Kuvait már az iraki megszállás következtében is óriási károkat szenvedett, az agresszorok nemcsak romboltak, hanem el is vittek mindent, ami mozdítható volt. Abban pedig senki sem kételkedett, hogy a Szabahcsaládnak gondja lesz a károk helyreállítására. Meg pénze is. A légitámadások során a veszteségek tovább növekedtek, a szárazföldi harcok meg az irakiak emiatti vak dühe csak növelte és növeli a károkat. Iraknak is óriásiak az anyagi veszteségei, de itt más a helyzet. kérdéses, lesz-e Bagdadnak pénze legalább a legsúlyosabbak pótlására. Komoly üzletekre vannak tehát kilátások, az üzletemberek mégis idegesek. Az öbölbeliek attól tartanak. megismétlődik az iraki-iráni háború utáni helyzet: minden megrendelést a nyugatiak fognak kapni. Az európaiak viszont amiatt izgulnak, hogy az amerikaiak fogják megkaparintani a megrendelések javát. Ez könnyen előfordulhat, hiszen a kuvaiti emírnek nyilván gondja lesz arra. hogy ilyen módon is kifejezésre juttassa háláját országa felszabadításáért. Van alapja azoknak a feltételezéseknek, hogy a hála nem fog azonos mértékben megnyilvánulni a koalíció valamennyi tagja iránt, hanem nagyon is figyelembe fogja venni, ki milyen mértékben vett részt a háború terheinek viselésében. Ilyen esetben pedig kétségkívül az amerikaiak lesznek a nyerők Jó esélyeik vannak a briteknek és a franciáknak, kisebbek az olaszoknak és a japánoknak. A német cégek, úgy vélem, ezúttal nem nagyon fognak labdába rúgni, még azok sem, amelyek nem kompromittálták magukat azáltal, hogy szorosan együttműködtek Szaddam Irakjával. Ez az egész ügy még nem tisztázott, így a kuvaitiak óvatosak lesznek. Legalább annyira, mint a németek a háborúban való részvételük ügyében. Már a harcok második hetében olyan becslések láttak napvilágot, hogy a károk összege Kuvaitban és Irakban eléri az 500 milliárd dollárt. Azóta a helyzet csak romlott, igy nem csoda, ha üzleti berkekben ádáz harc folyik a megrendelésekért. Az Egyesült Arab Emírségek üzleti körei ebből nem csinálnak titkot: bejelentették, intenzív tárgyalásokat folytatnak az emigráns kuvaiti kormánnyal, s kaptak már komoly ígéreteket. Ezeknek van fedezte, hiszen Kuvait, a világ egyik leggazdagabb országa a háború ellenére is nagyon jól áll anyagilag, külföldön hatalmas érdekeltségei vannak számos jól menő, jól jövedelmező cégben^ s az irakiak nem tudtak hozzájutni a külföldi bankbetétekhez. mivel azokat az agresszió után nyomban zárolták. Sokkal rosszabbul áll Irak szénája: 80 milliárd dolláros külföldi adóssággal ment bele a háborúba, s ennek csak egy kis töredékét tudta rendezni a Kuvaitban összerabolt pénzekből. Nyakán a nemzetközi gazdasági embargóval, amelynek 90 százalékos, vagyis edc'ig példátlanul jó a hatásfoka, sarokba van szorítva. Hitelekre nem számíthat. esetleg csak uzsorakamatra kaphat pénzt a közel-keleti fekete pénzpiacon. Olajkincse sem jelenthet rövid távon megoldást, meg kérdéses, ki fog tőle olajat venni — és mennyiért? Nem szabad megfeledkezni Szaúd-Arábiáról sem, amely szintén oroszlánrészt vállal ebben a háboA külföldön lévő kuvaiti vagyon legfontosabb tételei (A Time magazin táblázata) Társaság Üzletág Részesedés Becsült érték Társaság Üzletág százalékban (dollárban) USA Santa Fe Int. olajkutatás 100 2.5 milliárd Galéria Dallas szálloda 30-70 500 millió and Houston kereskedelem Atlanta Hilton szálloda 100 185 millió Great Western Resources olaj 29,8 100 millió Európa British Petroleum olaj 9.9 3.5 milliárd Európa (NB) St.Martin's Property ingatlan 100 1,5 milliárd (NB) Mindland Bank bank 10,5 400 millió (NB) Trusthouse Forte utazás 3,2 100 millió (NB) Royal Bank bank 2,4 60 millió of Scotland (NB) Daimler-Benz gépkocsi 14 3 milliárd (NSZK) Hoechst (NSZK) vegyipar 23 2,2 milliárd Metallgesell-schaft nehézipar 22 400 millió (NSZK) fölött Ázsia Arabian Oil (Japán) ola| 10,3 400 millió Sime Darby gépgyártás 5.4 100 millió (Malajzia) First Capital Corp. ingatlan 17 35 millió (Szingapúr) Avimo (Szingapúr) hadiipar 10 10 millió