Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-26 / 48. szám, kedd

1991. FEBRUÁR 26. I ÚJ szól MOZAIK MÁSOK ÍRTÁK A KÖZPONT NEM ÉRTI A FÖLDMŰVESEKET Vajon a NYEE Központja mellett működő Mezőgazdasági Fórum szembe került a NYEE Koordinációs Tanácsával? Vagy pedig a fej nem tudja, hogy mit akar a test, és hová tartanak a lábak? Netán ez az ignorálás, illetve a kölcsönös figyelmen kívül hagyás esete? Ilyen és ehljez hasonló kérdéseket tett fel 51 küldött immár nyíltan a nemrégiben Nagyszombatban megtartott Mezőgazdasági Fórum szlovákiai közgyűlésén. Nem tudni, valós ellentétről vagy pedig csak félreértésró'l van szó, úgy tűnik azonban, hogy a NYEE Koordinációs Tanácsa és a NYEE mellett működő Mezőgazdasági Fórum képviselőinek véleménye a földtörvény-javaslatok támogatását illetően nem egyezik. A szlovák kormány ugyanis a szövetségi kormány javaslatát, az ún. Dlouhý-fóle • javaslatot támogatja, így a mozgalomnak is azt kéne. Kéne, de a hozzá tartozó Mezőgazdasági Fórum tagjai teljesen ellenkező véleményen vannak. Ok a Tyl-féle törvénytervezetet támogat ják. Mojmír Kovái, a Fórum egyik tagja nemrégiben a televízióban egyértelműen kijelentette, a Tyl féle változatot tartja a földtörvényjavaslatok közül egyedül elfogadhatónak. Ezt követően viszont Cyprián, Jurah, a szlovák mezőgazdasági miniszter helyettese (NYEE) úgy nyilatkozott, senki sem hatalmazta fel Kővár urat arra, hogy akár a Fórum, akár a Koordinációs Tanács nevében nyilatkozzon. Tény azonban, hogy Kővár úr megmutatta azt a dokumentumot, amellyel a NYEE harmadik közgyűlésén határozatba foglalták: a mozgalom a Tyl-féle javaslatot támogatja, tpp ezért tört ki elégedetlenség a Fórum tagjai között, s úgy tűnik, hogy a nagyszombati tanácskozás a meglevő ellentéteket még jobban elmélyítette. Komoly kifogások hangzottak el a küldöttek részéről a NYEE legfelsó'bb képviselőinek, Alexander Dubčeknek és Marián Čalíának az e kérdésben elhangzott és a sajtóban is közzétett véleményével kapcsolatban. — Pozsonyban senki sem vesz bennünket komolyan — nehezményezte a vágsellyei Ladislav Mrnka. — A NYEE Tanácsa pozsonycentrikus, sem a mezőgazdaság, sem a földművesek problémáit nem értik. A kérdéseket a Nagymmmámm mm mm -13 Scrieciu loan (románul): Figyelmet kérek. Az ország elnöke, Iliescu úr arra kórt, hogy őrizzük meg a csendet és a nyugalmat. Két-három napon belül eljön hozzánk... Őurasága ugyanabban a házban, ugyanannál az asztalnál szeretne szoba állni a magyarokkal és a románokkal. Nem lenne jó külön fogadni az elnököt és külön beszélni vele. Nem lenne jó így. Megértésre és nyugalomra szólítom fel Önöket. TÖMEG: (románul): Nem megyünk el! (Utána magyarul) Most vagy soha! Mindez 12 óra körül történt. Akkorra a székház előtt tüntető magyarok mellé, a Grand szálló elé megérkeztek a vatrás román tüntetők, ezért ' hozzájuk is szólt a megye vezetője. Scrieciu loan: Azok az emberek, ott a Grand Hotel körül, azonnal menjenek el. Egy hang (románul): Vatrások. Scrieciu loan (románul): Akár vatrások, akár nem, oszoljanak szét onnét. Sajnos, se ez a felhívás, se a későbbiek nem találtak meghallgatásra, atomán tüntetők létszáma egyre emelkedett. Egy részük haza se utazott az előző napi randalírozás után, hanem a Grand szállóban töltötte az éjszakát, ahol falustársaí dolgoztak a recepción. Miután megjelentek a vatrás tüntetők, jóérzésű románok szóltak hozzájuk, ők is szerették volna megakadályozni az újabb erőszakos cselekményeket. TÖMEG (románul): Le a Vatrával, hol van a rendőrség? Marcu Traian (románul): Az Ifjúsági Demokratikus Szervezet (ODT) nevében beszélek. Felhívok minden jóérzésű románt, aki elítéli a vandál tetteket, hogy ne lépjen rá az erőszak spirálútjára, amelyen egyesek haladnak. Felhívom a Vatrát, ha az ott a Vatra, és minden románt, aki most az erőszakra hajlik, hogy menjen haza. Itt szépen tapolcáányban tartandó közgyűlésünkön meg kell vitatnunk. A szónok bírálta a minisztérium kiépítését is. Véleménye szerint ha az itt dolgozók 70 százalékát elbocsátanák, nem történne semmi. Követelte a miniszter lemondását is. Megbizonyosodhattunk róla, hogy a Fórum szívén viseli a mezőgazdasági szövetkozetek vezetésének sorsát. Azt javasolják, hogy amíg nem fogadják el a földtörvényt, a szövetkezetek ne készítsenek új alapszabályt, illetve, hogy a szövetkezet elnöke ne legyen egyúttal az elöljáróság elnöke is. Elhangzott olyan nézet, hogy a jelenlegi szakembergárda a mezőgazdaságban nem képes csökkenteni a rendkívül magas költségszintet, ezért le kell váltani. Hogy kik lépnek a helyükbe, nem sikerült megtudnom. Kiderült, hogy nincs megfelelő helyettesük, jelenleg senki sem tolakszik. Látni kell viszont a kezdő földművesek nehézségeit, a hiányzó anyagi-műszaki ellátást, a magas adókat és az állami támogatás elégtelenségét. A legtöbb szó természetesen a földtulajdonjog rendezéséről és a hozzá kapcsolódó vagyon nevesítéséről esett. A Mezőgazdasági Fórum tagjai feltétel nélkül a Tyl-féle földtörvényjavaslatot támogatják. Tény viszont, hogy senkitől sem sikerült pontosan megtudnunk, hány tagja van a Fórumnak, mint ahogy azt sem, kiket tömörít, illetve kinek az érdekeit képviseli. Annyi viszont kiderült, támogatja a mezőgazdaságban végrehajtandó radikális reform érdekében kialakult koalíciót, s elsősorban a magángazdálkodók és az agrárvállalkozók támogatására épít. BOHUŠ HRUŠOVSKÝ Roľnícke noviny 1991 /41

. KORAI VOLT AZ ÁRLIBERALIZÁLÁS? Tavaly már hónapokkal korábban bejelentették, hogy 1991. január 1-jével liberalizálják az árakat, ennek ellenére igen sok fogyasztó meglepődött, amikor egyik napról a másikra felszabadultak az árak. Úgy tűnik, a kereskedó'ket kevésbé lepte meg az intézkedés. Az árak gyors növekedésének hatására élénkebbé váltak a reformkoncepció helyességét megkérdőjelező hangok. A legtöbben azt kifogásolják, hogy az árak felszabadítását nem előzte meg a monopóliumok felszámolása és a kisprivatizáció. Kétségtelen, hogy ezeknek a véleményeknek van némi racionális alapjuk, és ezt nem is vonja kétségbe senki. Kétségtelen, hogy kedvezőtlenül hat a kereskedelmi monopóliumok felszámolásának, a kisprivaKINCSES ELŐD tizációnak és az importliberalizációnak a késése, és itt mind szubjektív, mind objektív tényezők közrejátszanak; a központi hatóságok is követtek el hibákat, de egyes csoportok nyomása is éreztette hatását. Paradoxul hat, hogy most éppen ezek a csoportok bírálják a késést. A kérdést azonban máshogy kell feltenni: vajon lehetséges és szükséges lett volna elnapolni az árliberalizálást csak azért, mert nem valósultak meg az említett előfeltételek? Meggyőződésem, hogy semmi esetre sem lett volna ésszerű az árak felszabadításának az elhalasztása. Ezt támasztja alá gazdaságunknak a múlt év utolsó hónapjaiban elért nem éppen kedvezó' fejlődése is; mind a termelők, mind a fogyasztók az infláció növekedésével számoltak, és ez fölöttébb negatívan hatott. Ezt az irányzatot még megtetézte a külgazdasági feltételek romlása. Mindez együttvéve csak növelte, mégpedig a külső' és a belső kapcsolatokban egyaránt, az egyensúlyzavart Ha nem liberalizálják az árakat, tovább növekedett volna az egyensúlyzavar okozta feszültség, és még nagyobbak lettek volna a veszteségeink. Sokkal nagyobbak, mint amennyit a kereskedelmi monopólium megszűntéig, illetve a kisprivatizáció végrehajtásáig való várakozással nyertünk volna. Ezenkívül napjainkban éppen az árliberalizálás válik a kereskedelmi monopóliumok felszámolása gyorsításának, a kisprivatizáció és az importliberalizálás gyorsításának fontos tényezőjévé. Noha az árliberalizálást nem tökéletes versenykörnyezetben hajtották végre, erőteljesen segítette a gazdasági környezet kívánatos irányú átalakulását. Jól bizonyítja ezt az is, hogy bizonyos mértékben már megnyugodott az árszínvonal, hogy egyre gyakrabban tapasztaljuk az árak csökkentését, illetve hogy egyre több az olyan termelő és kereskedő, aki a csökkenő kereslet hatására kénytelen igazodni a megrendelő igényeihez. . A legközelebbi időszakban nagyon fontos lesz, hogy ne kerüljünk túlzottan az árliberalizálás helyességét viszonylag erőteljesen tagadók nyomása alá. Csak így érhetjük el, hogy eredményes lesz a gazdaság .egészségének* viszszaállítását célzó terápia, és hogy a jövőben jó eredmények születnek. Az erőteljes adminisztratív árszabályozáshoz való visszatérés oda vezethetne, hógy röviddel a gazdasági reform beindulása után újból hatni kezdenének a korábbi időszakban oly negatívan érvényesülő fékek. IVAN MIKLOŠ Ekonomické listy 1991 /1

. (A Verejnosť melléklete) tüntettek, semmiben kért nem tettek, nincs itt szükség önökre. Nekünk, fiataloknak, akik a forradalmat is csináltuk, és egyesek meg is haltak érte, nincs szükségünk arra, hogy önök erővel megvédjenek. Kérjük önöket a gyermekeikért is. (A szónok utalt arra a román félszre, hogy a székházban levő románokat a magyarok foglyul ejtették.) Flórian Aurel (románul): Testvéreim! (...) Nagyobb részük még a forradalom idejéből ÍSmer. Uraim és testvéreim. Azért szültek minket, hogy ezen a földön éljünk. -Gondoljatok arra, hogy ha mi a bosszú gondolatából indulunk ki, rosszat csinálunk magunknak, rosszat az országnak, egész Európának. A Vatróhoz szólok, minden románhoz. Önöknek tudniuk kell, hogy az én szándékom: szent szabadságot osztani minden románnak, minden magyarnak. (...) Meg kell érteniük, hogy a gyűlöletnek és ellenségeskedésnek el kell tűnni, Isten úgy teremtett minket, hogy szeressük egymást, mint önmagunkat. Nem helyes, hogy mi, akik tegnapig együtt éltünk, és tiszteltük egymást, ma gyűlölködünk. TÖMEG (románul): Ki kezdte el?! Flórian Aurel (románul): Román és magyar testvéreim! Nem akarok mást, mint Isten parancsét közvetíteni. Ami neked nem tetszik, mással ne tedd! (...) Mondjuk el a Miatyánkot. Isten segítsen, hogy ezek a pillanatok belopják szívünkbe, testünkbe és lelkünkbe a szeretetet és a testvériséget. TÖMEG (románul kérdi): Hol volt tegnap? Flórian Aurel (románul): Köszönöm, és kívánom, hogy a románok is, a magyarok is megértsék, sorsdöntő pillanatokat élünk. Isten segítsen minket! Marcel Bolboaca (románul): Az Önkéntes Fiatalok Szervezetének (OTV) nevében beszélek. Szeretném eszükbe juttatni, hogy miként mi, a három ifjúsági szervezet a volt KISZ épületében, románok és magyarok, megértjük egymást, olyan egyetértés maradjon továbbra is közöttünk. És szeretném, ha a Vatra Romaneasca eljönne hozzánk, és megnézné, miként működik együtt a fiatalság, vegyen példát rólunk, és ültesse át azt a gyakorlatba. Kérem, hogy az a volt szekuritátés tiszt az Avram lancu-szobor mellett, akí a magyarok ellen uszítja az ott összegyűlt románokat, tűnjön el onnan az ott egybegyűltekkel, és hagyja, hogy ez a békés tüntetés normálisan kibontakozzék. A románok pedig példát vehetnének erről a magyar tüntetésről. (A romén tüntetők nem távoztak, egyre agresszívabb jelszavakat ordítottak, félő volt, hogy a nagy számbeli fölényben levő magyarok béketűrése elfogy.) Zolcsák Sándor erre a következőképpen reagált: Scrieciu tábornok figyelmétfelhívtuk a különböző veszélyekre (...) Követeljük továbbá, hogy vezényeljenek ki katonaságot, és állják el az útját azoknak, akik újra bűntényt akarnak elkövetni a békés magyar tüntetők ellen. (...) Mindenkit nagyon kérünk, hogy akármeddig is tart ez a mai gyülekezetünk, minél több magyar és becsületes román testvérünk jelenjen meg itt, mert mi nem akarjuk, hogy a két nép végzetes hibát kövessen el egymás ellen. Azt akarjuk, hogy ebben az országban éljünk, megköveteljük a jogainkat, megkérjük román testvéreinket, hogy ők is kellőképpen álljanak mellénk, mert mi nem erőszakot akarunk, mi csak a jogainkat akarjuk, azokat a jogokat, amiket a múlt századi románok, nyilván igazságosan, megkövetelhettek maguknak. Mi most ugyanazokat a jogokat kérjük, amit a múlt században a románság. (Csütörtökön folytatjuk) PESTI NAPLÓ TÓTH LÁSZLÓ lanság meg az idő roppant válaszfalat von itteniek és ottaniak közé" —, majd nem minden keserűség nélküli iróniával jegyzi meg: „Majdnem ötven év elteltével megállapíthatjuk, hogy az 1938-as helyzet e tekintetben — a maihoz képest — ideálisnak mondható." Az idézet a budapesti ef-Lapok 1986. évi 4. számában jelent meg. Ami az Egyetemi és Főiskolai Tanácsnak ezt az azóta már megszűnt „közéleti-politikai kiadványaként" megjelenő „tájékoztatóját" illeti, szintén nagyobb kockázat nélkül feltételezhető, hogy ugyancsak kevesen ismerik/isKULTURANK, ÖNISMERETÜNK REJTETT FORRÁSAI Az elmúlt héten egy tanácskozásról írtam, melyet a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Társadalomtudományi Klubjánál? Széchenyi István Szakkolégiuma rendezett a minap. A csehszlovákiai magyar olvasónak feltehetően nem mond semmit ez a név, vagy legalábbis csak kéthárom kézen megszámolható keveseknek. S ugyanígy a többi ehhez hasonló magyarországi egyetemista és főiskolás műhely (klub, kollégium, szervezet lap stb.) tevékenységéről is vajmi keveset tud, ha tud egyáltalán. Pedig ezek a műhelyek (is) alaposan kivették részüket a mai magyar rendszerváltást megelőző folyamat(ok)ból, s nem keveset tettek a határokon túli, kisebbségi sorsba szorult, illetve emigrációban levő magyarság életének, sorsának, megmaradásáértfolytatott küzdelmének és a magyar kultúra egészébe beilleszkedő eredményeinek, értékeinek hazai tudatosítása, a magyar kultúra egységének újbóli megteremtése, illetve helyreállítása érdekében is. így igen jelentős szerepük van ezeknek a műhelyeknek — s közülük némelyiknek különösen — a csehszlovákiai magyarság iránti érdeklődés felkeltésében is. Ebben a vonatkozásban, különösen a nyolcvanas évek közepétől, a szóban forgó egyetem Társadalomtudományi Klubja, illetve annak Széchenyi Istvánról elnevezett szakkollégiuma a legtevékenyebbek és legjelentékenyebbek közé tartozik. A szakkollégium a mostanit, tehát a magyar és a romén nacionalizmusról szólót megelőzően — visszafelé haladva az időben — Zsidókérdés Magyarországon a XIX—XX. században (1990 február), Az 1956-os események értékelése (1988 december) és — a sor elején, 1988 májusában, számunkra különös jelentőséggel bírván — Magyar tudomány és kultúra Csehszlovákiában címmel rendezett eddig tudományos tanácskozást. Mivel ez az utoljára említett, de elsőként megrendezett konferencia az eszmélkedő és egyre inkább öntudatra ébredő csehszlovákiai magyar tudományosság (egyik) első és a maga nemében azóta is páratlan seregszemléje, mely abban az időben odahaza, tehát a csehszlovákiai magyar sajtóban nemrégiben kaphatott nyilvánosságot, nem art, ha ezúton hívom fel rá szélesebb körben is a figyelmet. (Csak zárójelben jut hely ezúttal annak jelzésére, hogy ebből az alkalomból került sor a csehszlovákiai magyar fotóművészeknek a tudomásom szerinti első közös budapesti bemutatkozására a második világháború után.) Azt hiszem, még három év távlatából, s világunk időközbeni átrendeződése ellenére sem lenne túlzás olyan művelődéstörténeti jelentőségű eseménysorozatnak tartanunk a szóban forgót, mely minden bizonnyal valamiképpen a végül is egy-másfél esztendeje zajló változások felé is fontos mérföldkő lehetett. Mi több, a fenti eseménysorra egy olyan időszakban került sor, amikor a csehszlovákiai magyarság sorsánál, életénél és kultúrájánáltalán csak a kárpátaljai magyarságé volt ismeretlenebb Magyarországon. Vagyis az emlegetett vállalkozásnak nemcsak befelé, a csehszlovákiai magyarság irányában, hanem kifelé, e mostoha sorsú népközösség és kultúrájának az anyaországban való megismertetése, tudatosítása terén is jelentős szerepe volt. Hiszen nagyjából még az akkori helyzetre is ráillettek Filep Tamás két esztendővel korábbi szavai. A szerző, aki jelenleg a Regio című, elsősorban csehszlovákiai magyar érdeklődésű kisebbségtudományi szemle főszerkesztője, Szabó Zoltán 1938-ban írt Magyarok Csehszlovákiában című írásából idéz — „Alig egy-két folyóirat foglalkozik állandóan a kisebbségben élő magyarság helyzetével, és a tudatmérhetik csehszlovákiai magyar berkekben. Pedig volt ennek a lapnak két-három esztendeje — a tárgyalt időszakban —, amikor a csehszlovákiai magyar kultúra (egyik) legrangosabb magyarországi fórumaként lehetett számon tartani. íme, néhány név a lap csehszlovákiai magyar szerzői közül, csak emlékezetből: Koncsol László, Grendel Lajos, Balla Kálmán, Farnbauer Gábor, Bettes István, Szigeti László, Tóth Károly, Popély Gyula, Liszka József, Lipcsey György, Hrapka Tibor, az iródiások közül néhányan, s azok, akik hirtelenjében nem jutnak szembe. No meg persze, ide tartoznak a csehszlovákiai magyarság helyzetét és kultúráját az egyetemes magyar sors és kultúra részeként, mi több, közép-európai s európai összefüggések közt tárgyaló/említő rangos beszélgetések a kérdéskör legkiválóbb szakértőivel, kutatóival: Vigh Károllyal, Szakölczay Lajossal, Kiss Gy. Csabával, Für Lajossal és másokkal (többnyire Filep Tamásnak köszönhetően), továbbá a csehszlovákiai magyar írókkal — egyebek közt Gál Sándorral, Cúth Jánossal — készült interjúk, a könyveikről szóló kritikák, elemzések, sőt, a jelesebbnél jelesebb cseh és szlovák költők általuk fordított verseit is itt kell megemlítenem. E vállalkozások hátterében a rendkívül agilis, s a csehszlovákiai magyarság sorsát, kultúrájának ügyét számos odaáti korifeusánál, írástudójánál buzgóbban és igényesebben szolgáló B. Kiss Tamás áll: ő az 1980 óta működő Társadalomtudományi Klub, valamint az 1987 februárjában megalakult Széchenyi István Szakkollégium egyik mozgatórúgója, s ilyenképpen számos szlovák és csehszlovákiai magyar író és tudós budapesti szereplésének, előadásának szervezője. De ő volt a csehszlovákiai magyar tudományról és kultúráról rendezett tanácskozás házigazdája, s ugyancsak ő az ef-Lapok szerkesztője is (ez utóbbi kulturális mellékletét Tamási Orosz János gondozta, s Filep Tamás értő közreműködésével készült). Végezetül ott van B. Kiss Tamás a nemzeti kisebbségünk érdekében mind áldásosabban tevékenykedő budapesti Rákóczi Szövetség alapítói között, s személyében tisztelhetjük az egyre szélesebb körben és egyre hatékonyabban működő, ugyancsak budapesti székhelyű Csehszlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány titkárát is. * Az ő neve és példája mindjárt két tanulság levonását is lehetővé teszi számunkra. Az egyik az ef-Lapokka! kapcsolatos, s részben arra figyelmeztet bennünket, hogy nemzeti kisebbségi kultúránk alakulásában, különösen a hetvenes évek közepétó'l, a hetvenes-nyolcvanas évek fordulójától annak magyarországi fórumai is egyre nagyobb szerepet játszottak, másrészt pedig arra, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom magyarországi recepciójának majdani feldolgozása közben a közismert lapok mellett — mint amilyen a Tiszatáj, az Alföld, a volt Napjaink, az Új Forrás, az Életünk — a szélesebb körben ismeretlenebb, illetve nem országos terjesztésű fórumok sem hagyhatók figyelmen kívül. A másik tanulság az, hogy — amire fentebb lényegében már utaltam is — a csehszlovákiai magyarság életének, sorsának, kultúrájának (s ezen belül: irodalmának) alakulásával kapcsolatos folyamatok elemzése közben igazság szerint azt a hatást is érdemben meg kellene vizsgálni, melyet ezekre a folyamatokra — akár közvetve, akár közvetlenül — a csehszlovákiai magyar kultúra B. Kiss Tamáshoz hasonló s mára már szerencsére megfelelő számban tevékenykedő, odaadó magyarországi követei s barátai gyakoroltak.