Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-04 / 29. szám, hétfő

1991. FEBRUÁR 4. . ÚJ SZÓM HAZAI KÖRKÉP HAT ILYEN IS VOLT! A müncheni diktátumig az akkori Szlovenszkó közigazgatási elnöke, a terület legmagasabb állami tisztségviselője Jozef• Országh volt. Két bájos és, jókedvű, mókára mindig kész lánya ugyanahhoz a társasághoz tartozott, amelyhez unokahúgom is. így gyakran voltunk kirándulni, együtt jártunk táncolni, sőt hivatalos voltam hozzájuk az akkortájt divatos délutáni házi zsúrra is. Egy alkalommal a lányok papája így állított meg a déjutáni összejövetelen: - Jó, hogy látom fiatalember! -. Én, hogy őszinte legyek, kicsit meg is ijedtem, mert az amúgy joviális elnök arca szinte paprikapiros volt, a szeme pedig csak úgy szikrázott: - Most kaptam kézhez az anyakönyvi kivonatomat szülőfalum jegyzőjétől. Nézze csak! - mondta, s orrom alá dugta a kérdéses hivatalos papirt. - Miért mutatja ezt pont nekem, elnök úr? - motyogtam dadogva, értetlenül; bár egyből láttam a hibát. Én ugyanis ilyen „elírást" már gyakrabban láttam. - Mert magyarként maga fogja leginkább megérteni - mondta -, hogy ez egy közönséges csalás! Az én' tisztességes nevem, és persze őseimé is, Országh: ,,es-zé"-vel, a végén „h"-val. Nem pedig ahogy ez a szerencsétlen talpnyaló írta: ORSAG. Az én tiszteletreméltó őseim valamikor valóban az árvái hegyek mentén az „országhatárt" védték. így kapták az Országh nevet s a család utódai sosem szégyellték magyaros nevüket, sohase hagyták el se a „z"-t, se a „h"-t. Érti, fiatalember? - Értem, elnök úr, nagyon is értem. Sőt! Nagy tisztelettel értem! - feleltem. Véleményemet meg sem várva, tovább dohogott: - S még ö, ez a talpnyaló fog méltatlankodni, hogy azonnali hatállyal, büntetésből, egy isten háta mögötti faluba tetettem át. Tanulja meg, az efféle jegyzői aktus csalás; ebben az esetben pedig még undorítóbb dologról van szó! Érti, fiatalember? Be sokszor jutott eszembe azóta ez a beszélgetés, de ma már az ősök effajta tisztelete sokak számára elavult, nevetséges álláspont. Nevetséges? -SpectatorROMLOTT A KÖZBIZTONSÁG A korábbi években Szlovákiában évente 44"-48 ezer bűncselekményt jegyeztek fel, tavaly viszont már csaknem 70 ezret, ami rekordnak számit. Főleg az erőszakos bűncselekmények: a rablás, gyilkosság, áz, ami az embereket nyugtalanítja, főleg azért, mert a számbeli növekedésük mellett viszonylag alacsony felderítettségi arányuk, jóllehet tavaly több ilyen bűncselekmény elkövetőjét tartóztatták le, mint egy évvel korábban. A rendőrség munkáját nehezíti, hogy egy nyomozó párhuzamosan 5-6 bűncselekménnyel is kénytelen foglalkozni. Szomorú tény, hogy az erőszakos bűncselekmények között 105 a gyilkosság. Nagy részükre a rendkívüli brutalitás jellemző. Az elmúlt 15 év közül csupán 1980-ban volt 90 gyilkosság, a többiben lényegesen kevesebb, 1989-ben például 59. A múlt évben történt gyilkosságok húsz százalékát olyan személyek követték el, akik amnesztiával szabadultak. A korábbi években e súlyos bűncselekmények 95 százalékát sikerült felderíteni, a múlt évi gyilkosságok tettesei közül azonban az év elején még 11 ismeretlen volt. A nyomozók egy-egy korábban elkövetett és fel nem derített bűncselekményhez időközönként visszatérnek, újraértékelik, s tovább nyomoznak a tettesek után. Az újságok fekete krónikáját olvasva úgy látszik, hogy az erőszakos bűncselekmények száma idén sem csökken. Ezt a rendőrség illetékesei is megerősítik. Az is lehet, hogy megdől a múlt évi rekord. Ezenkívül az utóbbi időben megszaporodtak az öngyilkosságok, és nőtt azoknak a szipózó fiataloknak a száma is, akik felelőtlenségükért az életükkel fizettek. -njHAZAI DZSUNGELTÖRVÉNY: A DRÁGÁBB MEGMARAD Sokan hasonlítják manapság a hazai gazdasági közeget dzsungelhez, mivel a szabályok hiányának, az önkényesen felvert, vagy erőszakkal leszorított áraknak, a be nem tartott szerződéseknek, késleltetett szállításoknak kusza sűrűjében bizony nem könnyű az előrehaladás, és megbízható piaciránytű vagy törvénycsillagkép nélkül nem mindig tudni, merre van észak. Azt is állíthatnám, hogy a dzsungelben egyszerűbb a helyzet. Fogja az ember a bozótvágó kést és jobbra-balra csapkodva ösvényt vág magának. A gazdaságban azonban az ilyen egyértelmű útkeresés tilos, noha ott sem minden mentes az „alá"-vágástól. TARKA-BARKA ADÓSÁVOK Ezek a csatározások azonban nagyon sokszor nem a két fél valamelyikének, hanem a korántsem nevető harmadiknak, a fogyasztónak a zsebére mennek. Tipikus példa erre a füleki zománcgyár, a Kovosmalt esete. Ez év januárja hozta meg az új forgalmi adók bevezetését, amely leegyszerűsítette az adó zást. Eddig ugyanis mínusz néhány száztól plusz néhány százig végtelen sok adótétel létezett, s az „adó" sokszor valójában ártámogatás volt. Ezentúl azonban majd csak néhány adósáv létezik s egy termék után 0, 12,22 esetleg 32 százalékos forgalmi adót fizet majd meg a vásárló. Hogy miszerint állapították meg, melyik termék melyik adósávba tartozzék? Valahogy nem akaródzik elhinnem, hogy a társadalmi igény alapján, vagy az alapvető szükségletek és luxuscikkek szerint. Akkor ugyanis nem nagyon fordulhatott volna elő, hogy a szilárd (szén, fa) tüzelésű kályha vagy tűzhely egy kategóriába kerül mondjuk a pornográf irodalommal. Mindkettő a 32 százalékos adósávban adózik. (Még a környezetvédelmi szempont sem indokolt, mert igaz ugyan, hogy az ilyen kályhából füst száll fel és hamu kerül ki, de benne rengeteg szemét is elég). De nézzük a részleteket! Az említett tűzhely és kályhatípus eddig 33 százalékos ártámogatást kapott (mínusz 33 százalékkal adózott) most a 32 százalékos adókulccsal az ára eleve 65 százalékkal megnövekszik. De ezt az adót talán még el is viselné az, akinek ilyen árucikkre van szüksége - a főleg falusi, öregebb, központi fűtés és gázvezeték nélkül épült házak többnyire már idősebb tulajdonosai, meg a hétvégi házakba járók -, de vannak itt egyéb pluszok is. Például a nyersanyagár, amely a néhányszorosára megy majd fel, márpedig a termelési költségek több mint a felét ezt teszi ki ezeknél a termékeknél. Ehhez jön még a dráguló energia, a dráguló festék és máz, a dráguló öntés, és ezután már jó is lenne, ha az eddig 2640 koronába kerülő Fiko 380-as tűzhely csak a most aktuális 5540 koronás áron kerülne az üzletekbe. Ez azonban még csak az év eleji ugrás, amikor még a tavalyról megmaradt olcsóbb anyagból termelnek. villamos akkumulációs kályhák -, szerződéses áron kerüljenek az üzletekbe. Májustól kilincseltek ez ügyben először a Szövetségi Árhivatalban, majd a pénzügyminisztériumban, de sikertelenül. Pedig nem akartak volna valamilyen kivételesen magas árat, csupán minimális nyereséggel kis haszonhoz jutni. Úgy vélem, akkor politikai meggondolások vezették a minisztériumot arra, hogy ezt ne engedélyezze. (Emlékezzünk az elektrotechnikai termékek, a kávé és egyéb áruk Villanytűzhelyek szerelése a Kovosmaltban (ČSTK felvétel) Ha a szállítók januártól nem fogják vissza magukat, akkor az ár nyárra már közelebb lehet a csillagos éghez, mint a földhöz. (Csak legyen, aki megfizeti). Persze, érthető, hogy az állam nem ad ártámogatást, hiszen akkor sohasem tudjuk meg, minek a gyártása hasznos és mié ráfizetéses, és soha nem lesz értékmérő piac. Eddig a gyár költségeit — veszteségeit - fedezték, de ezután meg kell keresnie saját fenntartási költségeit. És ha jövőre esetleg olcsóbban akarna gyártani, pénzre van szüksége, hiszen öreg gépet nem lehet ingyen korszerűbbre, hatékonyabbra cserélni. A TAVALYI CENTRALIZMUS IDEI ÁRA Igaz, ezt már előre sejteni lehetett és a vállalat javíthatott volna mostani helyzetén, ha... Már tavaly úgy akarták, hogy termékeik - a kályhák, tűzhelyek, kádak, kandallóbetétek, árleszállítására). Kár - mármint a fülekiek számára -, mert most nem fenyegetné őket a fizetésképtelenség réme, amiről tulajdonképpen nem is tehetnek. Legalábbis nem az ő döntéseik következménye. Eddig a vezérigazgatóság és az ágazati minisztérium írta elő számukra a termelési költségeknél alacsonyabb értékesítési árat, s e különbséget kiegyenlítették. (A sokat emlegetett újraelosztás, amely az egyik helyen - szintén művileg - kialakított nyereséget a másik helyen a veszteség fedezésére fordított^). Most még ez a múlt esztendőért járó kiegyenlítés késik. Nekik viszont anyagot kellett venni, költségeket, bért fizetni. Mindezt kölcsönre. Most a bank azt mondja: elég. Kész ráfizetés ma az a beruházás is, amelyhez szintén felsőbb elhatározásból és pénzből kezdtek hozzá. Az új öntödét most már nem tudják befejezni, és az eddig épült objektum konzerválása még így is milliókba kerül majd. Ha nem lesz szerencséjük, még a szerződött szállítók kártalanítását is nekik kell majd állni, ha a segítséget ígérő minisztériumtól mégsem érkezik meg a pénz. A kiútkeresés, persze, felfedett néhány lehetséges ösvényt a kilábalásra. Például az export növelését - elsősorban a fürdőkádakat lehet jól eladni -, mert termékeik nyugati ára a korona alacsony devizapiaci jegyzése miatt még a mostani megemelt áraknál is jóval magasabb. Hogy itthonra mennyi áru marad, azt a vásárlóerő dönti el majd. A TŐKE CSAK BIZTOSRA JÖN Sok vállalathoz hasonlóan a külföldi tőkét is szívesen látnák, mivel az új beruházásokkal esetleg lefelé lehetne szorítani a költségeket, erről azonban óvatosan nyilatkozik a gyár vezetése. Legalább olyan óvatosak ebben, mint a potenciális partner, aki biztosítékot kér, hogy befektetett pénze nem veszik el. De nem kevésbé óvatos a hazai bank sem, amely pénzt már nem, csupán jó tanácsot hajlandó adni: mielőbb alakuljanak át állami részvénytársasággá. Ezzel adósságaik értékével csökken az alaptőkéjük, mivel annak arányában valamilyen módon az állam szállna be részvényesként. Nem sokat fontolgathatnak, hiszen a külső és belső szorítás adott. Szállítóik ma már negyedévre előre kérik a pénzt a szállításokért. (Ha ez így megy tovább, lehet, hogy az üzletben is le kell tenni a mosógép, hűtő, bútor, később pedig akár a nagykabát, a cipő árát legalább negyed évvel annak megvásárlása előtt, hogy ne adj' Isten a gyártó ne kockáztasson. Remélem, mielőtt ez bekövetkezne, kialakul valamilyen piacféle a hozzá tartozó versennyel.) Láthatjuk tehát, hogy egy gyalogtúra a brazil őserdőkben ma nem bizonytalanabb vállalkozás, mint felszínen maradni egy volt nemzeti vállalattal. A gyakorlatiasabb gondolkodásúak levonhatják a konzekvenciát: még valutaüzérnek is jobb lenni devalválás után, mint vállalatvezetőnek a gazdasági reform legelején. Persze, azt sem akarom, hogy éppen a fülekieket sajnáljuk, hiszen nem egy helyszínről hozunk majd még hasonló hangvételű riportot ugyanazzal a végkövetkeztetéssel: senki nem oldja meg helyettük a problémát. Negyven év materializmusa után újra érvényes, hogy segíts magadon és majd... Mindenütt konszenzusra kell jutni, vállalatokon belül és kívül is, s akí a saját háza táján körülnéz, észreveheti saját tartalékait, az a gazdaság dzsungelében is eligazodik majd. SZÉNÁSI GYÖRGY SZÜKSÉG LESZ J0 KERESKEDŐRE A SZAKEMBERKÉPZÉS VISSZAESÉSE KÉSŐBB MEGBOSSZULJA MAGÁT Garamkálna Szlovákia-szerte az 1954 óta működő kereskedelmi szakmunkásképző intézete által vált ismertté. Közel 6000 eladót és kirakatrendezőt készítettek fel itt a szakmára. A hagyományokra alapozó iskolában most nem hátrálnak meg a nehézségek előtt, úgy érzik, van értelme munkájuknak, hiszen a szakképzett munkaerőre a jövőben is szükség lesz. - A szocialista kereskedelem időszakában is kellettek az eladók, és a kirakatrendezőket meg a reklámszakembereket sem nélkülözhették - szögezte le Rudolf Mlynár, a szakmunkásképző igazgatója és azonnal folytatta. - Szerintem a piacgazdaságban még nagyobb szükség lesz a szakképzett eladókra, hiszen minden bizonnyal bővülni fog a kielégítőnek éppen nem nevezhető üzlethálózatunk. Kialakul az egészséges konkurencia is, és a jó reklámot tulajdonképpen csak akkor fogják megbecsülni. Amíg kevés az áru, tetszés szerint emelhetik az árakat, de ha a kínálat meghaladja a keresletet, már szükség lesz a hatékony reklámra. Persze, sokakban felmerül az a vélemény is, hogy az új bolttulajdonosoknak, magánvállalkozóknak nem tesz szükségük a szakképzett munkaerőre, ők általában a családtagjaikat foglalkoztatják majd. Az viszont tény: a jó szakembereket később ők is keresni fogják és szívesen alkalmazzák majd. A szakmunkásképzők krízisét az igazgató szerint is elsősorban az okozza, hogy eddig az állami vállalatok finanszírozták ezeket. És most, amikor saját létük forog kockán, a legkevésbé törődnek azzal, hogy mi legyen az „utánpótlás" sorsa. - A pénzhiányra való hivatkozás véleményem szerint szüklátókörúségről tanúskodik. Félő, hogy az egy-két éves vákuum, amelyekben jelentős mértékben csökken a szakemberképzés - később nagyon is megbosszulja magát. Mihez kezdenek majd hozzáértő szakmunkások nélkül? Arról már nem is beszélve, hogy az iskolák kihasználatlanul maradnak, gondot okoz a pedagógusok elhelyezése és a legnagyobb probléma: mi legyen a 10-15 éves gyerekekkel. Már tavaly is felmerült az alapiskolát végzettek elhelyezkedésének a gondja. Az igazgató megtudta: sok gyerek van kilátástalan helyzetben, náluk viszont adottak a lehetőségek: - A pedagógiai tanácsadók közreműködésével felkínáltuk számukra a továbbtanulás lehetőségét. Végül is annyi gyerek jelentkezett, hogy öt első osztályt nyitottunk. Ugyanennyi osztályunk van a második évfolyamban, a harmadikosok pedig hat osztályt tesznek ki. összesen 380 a tanulóink száma. Az szinte teljesen biztos, hogy egyetlen munkáltató sem vesz fel 15 éveseket. S főképp azért nem, mert még a nagy gyakorlattal rendelkező szakmunkásokon is igyekszik túltenni. De hát valakinek törődnie~kell a gyerekekkel. Tulajdonképpen ez volt az alapgondolata akkor amikor a következő tanévre megpróbálkozott a tanulók toborzásával. Nem csupán a környékről, hanem egész Szlovákiából. Az eladó, a kirakatrendező szakmán kívül a manapság divatossá vált vállalkozói szak megnyitásával is egyetértett a kereskedelmi és az idegenforgalmi, illetve az oktatásügyi tárca. - És remélem, végre végzőseink régi vágyát is teljesíthetjük: azok, akik nálunk szerezték meg a szakmunkáslevelet, kétéves felépítményi szakon érettségivel végződő teljes középiskolai műveltséget szerezhetnek. S hogy a kezdeményezésnek milyen visszhangja volt? A rádióban elhangzott felhívás után szünet nélkül csöngött a telefon az igazgató asztalán. Az érdeklődők részletekre is kíváncsiak voltak. Tehát minden remény megvan arra, hogy Garamkálnán szeptemberben folytatódik az oktatás. A puszta elméleti felkészítés nem nyújthat kellő alapot, ezért a gyakorlat elsajátításához is meg kell teremteni a feltételeket. Mivel eddig a Prior áruházak számára képezték az eladókat, természetesnek tartották, hogy ezek részlegein sajátítják el az eladás csínját-bínját. Ahogyan szétesett a Prior vezérigazgatósága, az áruházak részéről fokozatosan csökkent az érdeklődés, ezért próbálták közelebb elhelyezni a tanulóikat. -Amint említettem, a járási székhelyen levő Prior áruházzal szoros a kapcsolatunk. Az igazgató megértésének köszönhetően - akit se mi, se más nem kényszeríthet arra, hogy vállalja a gyakorlati képzést -, megoldottuk ezt a problémát is. Kár volt kihasználatlanul hagyni az áruházban levő tantermeket. A segítségünkkel - pontosabban tanulóink munkájával - nem jár rosszul az áruház. Nem csupán az eladásnál, a raktárakban és a dekoráció elkészítésében is segíthetnek, és részt vállalnak a kirakatok rendezésében is. Ezenkívül megígértük, hogy az iskola átveszi a mestereket, tehát ezáltal csökken az áruház alkalmazottainak a száma. Arról viszont nem nagy örömmel beszél az igazgató, hogy a decemberi végzősök közül vannak munkanélküliek. Még azokat sem vették fel az anyavállalathoz, akiket korábban szerződtettek. Ez egyrészt érthető, hiszen hetek, talán hónapok kérdése a vállalatok léte. De szerinte az ügyes, jó képességű kereskedőket nem kell félteni. Rudolf Mlynártól azt is megkérdeztük, van-e ennek az iskolának magyar nemzetiségű tanulója? - Igen, vannak - válaszolta. - És talán, sajnos, én vagyok az egyedüli pedagógus, aki nem tud magyarul, de valamennyit azért értek. Nálunk nincs gond a nyelvtörvénnyel, és nemzetiségi súrlódások sincsenek. „Kétnyelvű" pedagógustársaim igen segítőkészek, és ez a magyarázata, hogy )bálunk sohasem volt nemzetiségi „ügy". Nálunk a jó szakemberek képzése a központi téma. DEÁK TERÉZ