Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-25 / 47. szám, hétfő

KULTURA iÚJSZÓi 1991. FEBRUÁR 25. Az iskola épülete (Archív-felvétel) ML ÚJSÁG AZ „IPARIBAN"? Beszélgetőpartnerünk Albert Sándor, a kassai magyar tanítási nyelvű ipari szakközépiskola igazgatója. . - Tudjuk, az,,ipari" több mint egy évszázados, eredményekben rendkívül gazdag múltra tekinthet vissza. De vajon milyen a jelene? - Most 503 növendékünk van. Évfolyamonként öt párhuzamos- három gépészeti és két villamosipari - osztályban folyik a szaktantermi oktatás. Laboratóriumaink és tanműhelyeink felszereltsége a lehető legkorszerűbb. Hasonlóan jól felszerelt a torna- és kondicionáló termünk. A korszerű technikával ellátott kultúrtermünk egyúttal a Thália Színháznak is otthont ad. Szeretném kiemelni, hogy vidéki tanulóink az iskola diákotthonában kétágyas Felvételik május 7-én szobákban laknak. Az arra érdemes vagy éppen rászoruló tanulók ösztöndíjat kapnak. Iskolaorvosi hálózat gondoskodik tanulóink egészségi állapotáról. Akinek esetleg beilleszkedési zavarai, vagy a tanulással kapcsolatos egyéb gondjai vannak, bizalommal fordulhat az iskola pszichológusához. Gondolom, azt mondanom sem kell, hogy nálunk az oktatás magyar nyelven folyik, s a négy évig tartó tanulmányok érettségi vizsgával fejeződnek be. Növendékeink a következő szakokon szerezhetnek technikai képesítést: általános gépészet, erősáramú villamos-berendezések, automatizálástechnika. A képességek fejlesztését segíti elő a műhelygyakorlat és a termelő üzemekben (Keletszlovákiai Gépgyár, Kelet-szlovákiai Vasmű, Mladá Boleslav-i Skoda Müvek) végzett szakami gyakorlat. Az önmegvalósításhoz kiválóan működő műszaki, kulturális és sport szakkörök kínálnak lehetőséget. -Az „ipari" sikereinek titka mindig is a magas szakmai színvonalban rejlett, illetve abban, hogy a kor követelményeire idejében reagáltak. Milyen változtatásokat tartanak most szükségesnek? - Nyilvánvaló, hogy az új gazdasági-társadalmi helyzet új követelményrendszert állít növendékeink elé. Felértékelődik a nyelvtudás, a kreativitás, á számítástechnika, általában a modern technika mind szélesebb alkalmazásának igénye. Mi is új minőség kialakítására törekszünk, hogy végzett növendékeink minden szempontból megfeleljenek az elvárásoknak. Óhatatlanul szükségét látjuk a tantárgystruktúra külső és belső megújításának. Elképzelésünk a kővetkező: az ipariba jelentkező tanulók mind az öt osztályban ugyanazon tanterv szerint dolgoznak az' első két évben. Ez alatt az idő alatt kiemelten fontos szerepet szánunk a nyelvoktatásnak (heti 5 óra szlovák, 5 óra angol), a természettudományi tantárgyak (heti 5 óra matematika, 3 óra fizika, 2 óra elektrotechnika, 3 óra műhelygyakorlat, 3 óra számítástechnika). A második osztály végén - főleg az elért tanulmányi eredmények alapján - átcsoportosítjuk az osztályokat. Három általános gépészeti, egy erősáramú és egy gyengeáramú (automatizálástechnikai) villamosipari osztályt alakítunk kí. A három gépészeti osztály közül az egyikben kiemelt szerep jut majd az elméleti tantárgyaknak (matematika, fizika, számítástechnika), hogy a tanulók megfelelően felkészülhessenek az egyetemi, illetve főiskolai továbbtanulásra. A másik osztályba azok a tanulók kerülnek, akik a hagyományos iparista érettségi bizonyítványnyal kívánnak érvényesülni, tehát technikusként fognak dolgozni. A harmadik osztályban kiemelt szerepet kap majd a gyakorlat (két éven át heti 10 óra). Ebben az osztályban terveink szerint az érettségi bizonyítvány mellé szakmunkás-bizonyítványt is szerezhetnek a tanulók. - Mindez csak a gépipari tagozatra vonatkozik? - Hasonló elgondolás alapján a két villamosipari osztályt is ketté osztjuk. Az osztályok egyik része egyetemi és főiskolai továbbtanulásra készül, a másik fele a technikusi képesítés megszerzésén fáradozik. - Mi az előnye ennek a kétségkívül újszerű felépítésnek? - Az elképzelés legnagyobb előnye talán az, hogy két évvel későbbre tolja a szakosítást, továbbá, hogy az egyes évfolyamokban csökken a tantárgyak számá, ugyanakkor lehetővé teszi az intenzív nyelvtanulást és a matematikai felkészítést, a felsőbb osztályokban pedig a szakmai orientációt. - A következő tanévre hány tanulót vehetnek fel? - Szlovákia magyarlakta vidékeiről, tehát lakhelyre és nemre való tekintet nélkül 150 diákot vehetünk fel. Felvételt az a tanuló nyerhet, aki sikeresen befejezte tanulmányait az alapiskolában és a felvételi vizsgán matematikából, fizikából megfelelt. Az írásbeli vizsga tételei az alapiskolák matematika és fizika tantárgyainak törzsanyagát tartalmazzák. Szeretném megjegyezni, hogy a beérkező jelentkezési lapok a diákok tanulmányi előmenetelét is tartalmazzák, s a tantestületünk annak alapján dönt, hogy kiket vesz fel felvételi vizsga nélkül. Erről különben időben tájékoztatjuk a szülőket és a tanulókat egyaránt. A felvételi viszgák első fordulóját 1991. május 7-én tartjuk. - Első fordutót említett, lesz második is? - Erre csak akkor kerülne sor, ha netán május 7-én nem lenne 150 olyan diák, aki képességei révén alkalmas az ipari szakközépiskola elvégzésére. - Esetleg újra próbálkozhat az a tanuló is, aki május 7-én valamilyen oknál fogva nem felelt meg a felvételi vizsgán? - Igen. Vagy próbálkozhat egy másik meghatározott középiskolában. . _ SZASZAK GYÖRGY SLÁNSKÝ ÖZVEGYE EMLÉKEZIK A latin közmondás szerint a könyveknek is sorsuk van. Például Josefa Slánská könyvének, a Tudósítás a férjemről-nek (eredeti címén Zpráva o mém muži), amelyet a prágai Svoboda most jelentetett meg, valamikor 1969-ben kellett volna napvilágot látnia, s noha néhány részletét még közölhette az akkori cseh sajtó - az emlékek aztán veszélyesek lettek. A férj: Rudolf Slánský volt, akit ötven esztendős korában előbb magas kitüntetésben részesít Gottwald elnök, majd még ugyanabban az évben, azaz 1951-ben lecsukatja, mint parlamenti képviselőt és miniszterelnök-helyettest, Antonín Zápotockýnak, az akkori miniszterelnöknek a vacsorájáról hazatérőben. Egy újabb esztendőt igényel, amíg Slánskýt és társait rákényszerítik a nyilvános perben való szereplésre, s ekként kerül sor 1952. december 3-án Slánský kivégzésére. A gyilkosság előtti napon feleségének megengedik, hogy elbúcsúzzon férjétől. Különös kegy volt ez: más elítéltek legfeljebb búcsúleveleket írhattak, amelyeket 11 év múlva kaptak meg a címzettek. De hát Gottwald és Slánský régi barátok voltajs... A halálraítélt első kérdése 17 éves fiára vonatkozik: vajon a pér után gyűlöli-e öt, s a tagadó válaszra még tanácsot ad, hogyan tanuljon tovább. (Gondolhatta volna, hogy halála után csaknem egy emberöltővel, fia hazája moszkvai nagykövete lesz?) ,,És te mit csinálsz majd?" - kérdez tovább a halálba induló. „Azt akartam mondani, hogy várni fogok rád, de ehelyett csak annyit mondtam: »fordítani fogok«." Nem, az előszót író Pavel Kohoutnak igaza van: Josefa Slánská nem író, s nem is voltak ilyesfajta igényei írás közben. De ez a párbeszéd a kopár rettenetével a magyar olvasót Déry Tibor híres novellájára, a Szerelemre emlékezteti. Josefa Slánská kísérletet sem tesz arra, hogy férjének történelmi szerepét mérlegelje. Tudja, hogy ez nem az ő feladata. Valamikor a húszas évek végén ismerkedtek meg a mozgalomban: mindketten kommunista pártmunkások voltak, akik a szolgálatot tartották életük értelmének. Hogyan? Moszkvai emigrációjuk idején mindketten a moszkvai rádió cseh adásának szerkesztőségében dolgoztak: a férj volt a vezető, a feleség bemondónő. Szovjet főnökük fülét sértette, hogy a cseh kommunisták tegeződnek, mert nem ismerte a mozgalom tradícióit sem. Elrendelte ezért, hogy a szolgálatban a vezető beosztású munkatársakat magázni kell. És Slánská engedelmesen Slánský elvtársnak szólítja férjét, Slánský pedig elvtársnőként magázza a feleségét a munkahelyen. Apróság? ,, Könnyebb volt elhinni, hogy ez és az áruló, amikor olyan emberekről esett szó, akiket nem ismertem sem személyesen, sem a munkájuk alapján, vagy csupán kevéssé ismertem őket" - vallja meg Slánská, majd ekként folytatja: „Meg voltam győződve arról, hogy Rudolf egyszerűen ártatlan, vádolják akármivel, mert a párt egyik legáldozatkészebb munkása. A másik oldalon azonban hittem a pártnak, hittem Sztálinnak." És beismeri - ezért is kell tisztelnünk ezt az asszonyt - „erkölcsi pokol •volt ez, elviselhetetlen dilemma. Védeni Rudolfot - azt jelenti, hogy szembekerülök a párttal". Nem nehéz a következtetést levonnunk, ha Slánský korántsem egyértelműen értékelhető életútjára vonatkoztatjuk ezeket a szavakat. Slánskýt ugyanolyan elvek nevében és felhasználásával ölték meg, amelyeket maga is alkalmazót egész életében. Slánský özvegye és gyermekei megjárták az internálást, a megaláztatás megannyi fokozatát, s azt is meg kellett élniök, hogy azok az emberek, akikkel - úgy hitték életük és eszményeik közösek - nemcsak megtagadták őket, hanem közönséges gyilkosok lettek. A nyomozótiszt, a hírhedt Doubek kegyetlen volt? De vajon nem volt-e kegyetlenebb Václav Kopecký? Ó propagandaminiszterként Slánský egyik gyilkosa lett, majd fogadja az özvegyet, akinek kijelenti, hogy semmiről semmit nem tudott, semmiről nem tehet, s végül felajánl segítségként 500 koronát, s a visszautasító szavak hallatán sem döbben rá magatartásának abszurditására, tehát az 500 koronát, áldozatkészségének, segítő szándékának bizonyságaként 600 koronára emeli fel... Sajnos, túlságosan sok olyan történetet ismerünk, amelyek kísértetiesen hasonlítanak Slánský özvegyének sorsához. Orosz, magyar könyveket. Tehát nem az özvegy tapasztalatai rendítenek meg, hanem az újbóli szembesülés a vakhit tragikusan végzetes következményeivel. xxx Egyszercsak magyar szavakra bukkanunk ebben a végtelenül szomorú könyvben. Az időpont 1941 ősze, a hely egy moszkvai pályaudvar, ahol éppen a Komintern munkatársai készülődnek elhagyni a németek által fenyegetett Moszkvát. Iszonyatos zűrzavar mindenfelé, nem számít sem rang, sem tekintély: mindenki menekülni szeretne. Slánský éppen a román Ana Paukertől kérdi, hogy ugyan merre vihetik őket a nagy Oroszországban. Egyikük sem sejtheti még, hogy öt év múlva Moszkvában a győzelmet köszöntik, s újabb öt esztendő múltán fasiszta bérenceknek bélyegezve kerülnek mindketten bíróság elé. S a moszkvai pályaudvar sötét káoszában megszólal - így emlékszik Slánská - Major István felesége, Manci, akit mindannyian szeretnek. ,,létenem, istenem, Pišta, őo s nami bude?" Ez olvasható szó szerint a könyv 105. oldalán. Ezt sóhajtotta el Major István felesége. Ezt a kérdést, hogy ugyan mi lett azokkal, akik azon a moszkvai pályaudvaron voltak akkor, akár e megrendítő emlékirat mottójaként is elfogadnám. E. FEHÉR PÁL NE PARTTALAN VITÁT EGY JÁRÁSI CSEMADOK-KONFERENCIA MARGÓJÁRA A Csemadok galántai járási konferenciáján, melyet jó egy hete rendeztek meg, volt miről beszélni. Az itteni alapszervezetek sokrétű tevékenysége országos viszonylatban ismert. Az erre az évre elfogadott program is gazdag. Lenne azonban néhány megjegyzésem a tanácskozás margójára. Nem szólnék, ha egyedi esetről lenne szó. Vajon újabban miért nem múlhat el Csemadok-találkozó úgy, hogy, képletesen szólva, ne esnének ott egymás torkának a magyar politikai mozgalmak képviselői, szimpatizánsai? Vajon hogyan töltheti be a csehszlovákiai magyarságot integráló kulturális és hagyományőrző szerepét a Csemadok, ha néhány vehemens tagja ezeket a fórumokat összetéveszti a Hyde-parkkal, ahol lejárathatja, lehetetlenné teheti politikai ellenfeleit, miközben saját politikai nézeteit igyekszik másokra ráerőszakolni? Továbbá: mely kérdések megválaszolása, megoldása tartozik a Csemadokra? Kérdezek azok nevében is, akiket nemcsak magyarságtudatuk, hanem a kultúra és a hagyományok tisztelete kapcsolt az elsősorban az itteni magyarság szellemi kulturális igényeit szolgáló kulturális szervezethez. Azok nevében, akik ezt a mostani felemás állapotot vegyes érzelmekkel élik meg. A Csemadok, politikai éleslátásról tanúskodva, kifelé igyekezett megőrizni politikamentességét, nem vállalt szerepet a napi politika sokszor övön aluli ütéseket is osztogató adok-kapok harcában. Ugyanakkor belülről egyre inkább szűklátókörű politikai nézetek ütköztetésének fórumává, szócsaták, keresztbetevések és még nem tudom, miféle, a nagypolitika területén található módszerek kipróbálásának színterévé válik, illetve egyesek megpróbálják azzá változtatni. Félreértés ne essék, nem a véleménycserét, á másfajta nézetek, elképzelések ütköztetésének > jogát próbálom elvitatni bárkitől is. Vitára minden működőképes szervezetben életbevágóan szükség van. A Csemadokban is. Csak ne fajuljon parttalan politikai vitává. El kell dönteni végre, mely kérdések tartoznak a Csemadokra, s melyek politikai mozgalmainkra. Mert a jelen szorító gazdasági feltételei között, miközben egymást marjuk, maholnap a Csemadokaiapszervezeteknek nem lesz pénzük arra, hogy kifizessék a terembért, a fűtést, a világítást, nem beszélve a már most is magas fellépési díjakról. Úgy gondolom, a vitában inkább ezekre a kérdésekre kellene koncentrálni ahelyett, hogy egyes küldöttek mérgesre kihegyezett nyilai elől vagyunk kénytelenek elkapni a fejünket. T. SZILVÁSSY LÁSZLÓ A Kassai Thália Színház repertoárján szerepel Václav Havel Verniszázs című egyfelvonásosa. Főszerepekben Boldoghy Olivér, Varga Szilvia és Bocsárszky Attila főiskolai hallgatókat láthatja a közönség. Az előadást \g\óói István m. v. rendezte. (Varga Róbert felvétele)