Új Szó, 1991. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-04 / 29. szám, hétfő

HAZAI KÖRKÉP iÚJSZÓi 1991. FEBRUÁR 4. NEM ZÁRKÓZUNK EL AZ ÉSSZERŰ ÉRVEK ELŐL Négyszemközt Viliam Oberhauser erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszterrel a bős i vízerőmű C változatáról A Szlovák Köztársaság kormánya január 17-én bejelentette, hogy a bősi vízlépcső további sorsát taglaló hét változat közül a C-t fogadta el, azt, amely a Dunának a csehszlovák szakaszon történő elterelésével számol. A Cvariáns egyes ökológiai és politikai aspektusairól Viliam Oberhauserral, a Szlovák Köztársaság erdőgazdasági és vízgazdálkodási miniszterével beszélgettünk. • Miniszter úr, miért éppen ezt a változatot részesítette előnyben a kormány, s mik a fő ismérvei? - Mindenekelőtt le kell szögezni, hogy a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról szóló szerződés az egész rendszer megépítésére vonatkozik. A hét változat kiértékelésénél - noha olyán megoldást kerestünk, amely a környezeti szempontoknak is eleget tesz, illetve amely jelentősen javítja a beruházás ökológiai paramétereit - bebizonyosodott, hogy az A variáns az, melyét meg kellene valósítani. A C változat, amely mellett végül is kormány döntött, csak ideiglenes megoldás, mivel a magyar kormány elutasítja az eredeti tervek megvalósítását. Hogy a munkálatokat folytathassuk, a Dunát a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaság területén kell elzárni. Úgy tűnik, hogy az újonnan tervezett megoldás az eredeti tervekkel szemben némely ökológiai veszélyt is elhárít. Intenzívebb vízkicserélödést tesz lehetővé. Megakadályozza, hogy a tározóban pangó vizek keletkezzenek. • Tavaly Mečiar kormányfő bösi látogatása alkalmával Ivan Veselý, a Vízgazdálkodási Építövállalat igazgatója a Duna szlovákiai szakaszon történő eltereléséről úgy nyilatkozott, hogy ez műszakilag nem éppen a „legszerencsésebb" megoldás. Mik ennek a hátrányai? , - Hátránya, hogy nem hasznosítja a Dunakiliti duzzasztót, kárba vesznek azok a munkálatok, amelyekre a magyarországi oldalon eddig sor került, s természetesen többletkiadással jár. Mi azonban ezt elengedhetetlennek tartjuk, mégpedig azért, mert ennek a műnek megvannak a maga műszaki paraméterei, tulajdonságai, s hasznosításuk nélkül állaguk megóvása gondos karbantartást igényel. Mivel az egész felvízcsatorna, s a vízlépcső mintegy 95 százaléka elkészült, tovább már nem várhatunk. A gazdasági károk ugyanis nemcsak abból adódnak, hogy nem termelünk áramot, a csatornát a hajózás sem hasznosíthatja, hanem abból is, hogy nincs feltöltve, s így romlik az állaga. • Az időjárás és a vegetáció romboló hatására gondol? - Igen. Attól tartunk, hogy elsősorban a nyár folyamán következnek be nagy károk és a további karbantartás komoly költségekkel járna. Azzal, ha a csatornát akár ideiglenesen is feltöltenénk, megelőzhetnénk a károkat és megakadályozhatnánk, hogy a növényzet felüsse a fejét. A C változat, amelyet mint a megoldások egyikét előzetesen jóváhagytak, éppen ezeket a problémákat hivatott megoldani. • Miniszter úr, ön szerint ez a változat minden szempontból megfelel az ökológiai és egyéb követelményeknek? Úgy hallottam, vannak olyan aggályok is, amelyek a tározóban fokozott jégképződéstől tartanak... - Ismeretes, hogy a Dunán az elmúlt években nem képződött jég, de lényegében nem is erről van szó. Az új változatot bizonyára minden szemszögből meg kell vizsgálni. Az egész mindeddig csak a tanulmány szintjén létezik. A szakértők majd alaposan megvizsgálják, kidolgozzák, hogyan oldják meg az üzemeltetés módját. Nem ez az egyedüli Dunán működő vízlépcső, ezeket a problémákat másutt is meg kellett, s meg is tudták oldani. Várható, hogy a C variáns kivitelezése és a vele együtt megvalósítandó ökológiai jellegű óvintézkedések javítanak a jelenlegi helyzeten. A föld alatti vizek szintje tehát jóval magasabban „állandósul", s így a térség végleges erdőgazdálkodási koncepciója is elkészíthető. Megjegyzendő, hogy az ottani erdők egy része nem eredeti, hanem mesterséges nyárállomány, amely már vágásra érett. Arra számítunk, hogy az említett terv megvalósításával, az ágrendszert vízzel feltöltve, megteremtődnek egyes ritka társulások megújulásának feltételei is. A táj képe ma még pusztulást mutat, de ez nem a vízlépcső építésének, hanem egy hosszú távú folyamatnak a következménye. • A magyar kormány eredetileg azt ígérte, hogy azokat a dokumentumokat, melyek alapján a nagymarosi vízlépcső építését leállította, 1990. novemberében átadja. Erre azonban csak január 9-én került sor. Mivel indokolták a késést, és mit tartalmaznak ezek az okmányok? - Nem ismerem pontosan a késés okait. A késés miértje legalábbis rejtélyes számomra, mert ha olyan döntést hoztak, mint amilyet, akkor az adatokkal már korábban rendelkezniük kellett. Mivel terjedelmes anyagról van szó, amelyet nagyon alaposan meg kell vizsgálni, lefordíttatjuk azokat. Egyelőre nem foglalhatok állást azokban a kérdésekben, melyek a magyar felet az ismert álláspont kialakítására késztették. Az utolsó találkozásunkig mi mindössze csak a felhasznált szakirodalom jegyzékével rendelkeztünk és ismertük az egyesült államokbeli Bechtel Environmental Inc. véleményét, amely a magyarok kérésére megvizsgálta a vízerőmű tervezetét, s lényegében pozitívnak ítélte azokat. • Ha jól értettem, akkor a szlovák kormány abban az időben, mikor a C változatot elfogadta, még nem ismerhette, hogy milyen ökológiai érveket tartalmaznak a magyar fél által átadott dokumentumok... - Nézze, Magyarországnak több lehetősége volt arra, hogy a helyzet megoldására javaslatokat tegyen. Mi, azért, mert az erőmű már csaknem teljesen készen van, nagy időhátrányban, stresszhelyzetben vagyunk. Nem tétovázhatunk. Az időveszteség nemcsak ökonómiai, de ökológiai károkkal is jár. Természetesen a beruházás kivitelezése során a táj is megváltozott. Tudjuk viszont, hogy a Duna medrének hosszú idő óta tartó elmélyülése a föld alatti vizek szintjét is csökkenti. Mi minden megoldásnál azt keressük, hogyan lehetne ezen jelentősen javítani, hogyan alakíthatnánk ki olyan viszonyokat, amelyek hasznára volnának a térségnek. Közvetlenül azt megelőzően, hogy kormányunk az említett döntést meghozta, tárgyaltam a magyar közlekedési miniszterrel, Siklós úrral, s Boros Jenővel, a Magyar Köztársaság pozsonyi fökonzuljával arról, milyen esélye van annak, hogy más álláspontra helyezkednek. Mind az én, mind pedig Dominik Kocinger kormánybiztosnak magyar kollégájával folytatott tárgyalásaiból kitűnt, hogy a magyar kormány pillanatnyilag nem változtatja meg álláspontját. Minden jel arra mutat, tudjuk, hogy új döntést nem hozhatnak. Minket pedig az idó sürget, így tovább nem habozhatunk. Ezért döntöttünk úgy, hogy a szakértők az elkészített taA vízerőmű mintegy 95 százaléka elkészült (Felvetelek: ČSTK és Mery fiabor) nulmányt vizsgálják meg, s ha véleményük kedvező lesz, elkészítjük a tervdokumentációt. A magyar félnek itt még mindig lesz esélye arra, hogy álláspontján változtathasson, és akkor a megbeszélések újrakezdődhetők. Azt hiszem, ebben a szellemben készítik elő a Vladimír Mečiar szlovák kormányfő által vezetendő magyarországi tárgyalásokat is. Azt viszonyt mindenkinek meg kell értenie, az eddigi munkánk nem veszhet kárba, s hogy bennünket az érdekel, hogyan javíthatók a Csallóköz ökológiai viszonyai. A tervezett lépések megtétele nélkül azonban ezt nem valósíthatjuk meg. • Van itt még egy nagyon lényeges, nemzetközi vonatkozásokat tartalmazó kérdés. Mennyi víz kerül az eredeti, közös szlovák -magyar Duna-mederbe? - Nézze, a két köztársaság között megkötött szerződés a vízhozam kérdésével is foglalkozott. Megvannak az elképzeléseink arról, hogyan oldjuk meg a kérdést, s a magyaroknak ebben együttműködést ajánlunk. Az idén nagyon kevés víz volt a Dunában, a helyzet így nagyon kedvezőtlenül alakult. Még a parti övben is kiszáradt a növényzet, az ágrendszer hónapokon át víz nélkül volt. Ezt azonban nem a vízlépcső építése okozta, hanem a folyó vízháztartásában beállt korábbi változások. A C változat a hajózás biztosítása és az energetikai hasznosítás mellett a meder vízszintjének emelését is megengedi. Úgy tervezzük, hogy ott másodpercenként 350 köbméteres állandó vízhozamot biztosítunk. Ez lehetővé tenné az ágrendszer vízellátását, biztosítaná a föld alatti vizek utánpótlását, méghozzá jobb minőségű vízzel, mint korábban. Feltételezzük, hogy a régi mederben egy gátrendszer kiépítésével a folyóban, s az egész hatáskörzetben sokkal jobb ökológiai viszonyokat teremthetünk, mint amilyenek ott korábban uralkodtak. Ezt viszont egyedül nem tehetjük meg, ehhez déli szomszédaink együttműködésére van szükség. • A Morva-folyó és Pozsony ipari és kommunális vizei nagy mennyiségű különféle szennyeződést visznek a Dunába. Több víztisztító állomást kellene építeni. Milyen ütemben számol ezek megvalósításával? - A Morva folyó problémájáról most még nem nyilatkozhatok, mivel erről még tárgyalnom kell Csehországban az illetékesekkel. A ligetfalusi szennyvíztisztító - amely jelentősen javíthatna a jelenlegi állapoton - 1993-ban készül el, a mechanikus tisztítás azonban már korábban megindul. Természetesen a Dimitrov Vegyi Művek, s más ipari üzemek hasonló problémáit is meg kell oldani. Úgy érzem azonban, felkészültünk arra, hogy a rövid szlovákiai szakasz ezen gondjait megoldjuk. Befejezésül pedig még hadd jegyezzem meg, hogy a kormány hosszasan mérlegelte, milyen döntést hozzon. Az említettet inkább csak provizóriumnak, átmeneti állapotnak tekinteném. Mi semmiféle, a vízlépcső minőségének javítását segítő ésszerű érv elöl nem zárkózunk el. Üdvözlünk minden konstruktív kritikát, és semmilyen ökológiai megfontolás sem közömbös számunkra Az az érdekünk, hogy az adott térségben minél jobb ökológiai viszonyokat, egy oálzist alakítsunk ki, s munkaalkalmakat teremtsünk. Meggyőződésem, hogy végül is sikerül olyan végső megoldást találnunk, amely Magyarország számára is elfogadható lesz. POMICHAL RICHÁRD ÚJ AUTÓBUSZJÁRAT A FOVÁROSBA Azok, akik rendszeresen kénytelenek Pozsonyból Prágába utazni, tudják, jó pár nappal előre kell vonat-, illetve buszjegyet biztosítaniuk, különben kicsi az esélyük, hogy a megbeszélt időre a száztomyú városba érkezzenek. Főleg a buszok túlzsúfoltak, és a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat járatai nem tudják kielégíteni az igényeket. Talán ez adta az ötletet a ČEDOK utazási iroda vezetőinek, hogy felvegyék a harcot az eddig monopolhelyzetet élvező állami autóközlekedési vállalattal. Mától, azaz február 4-étől állandó buszjáratot indítanak a két főváros között. A részletekről dr, Juraj Pivovarčit, a Čedok pozsonyi részlegének igazgatóját kérdeztük. • Úgy hírlik, az ötlet megvalósítása nem is volt olyan egyszerű, mint ahogy azt a kívülálló gondolná. - Valóban, váratlanul sok. akadályt gördítettek elénk, féltve a ČSAD monopóliumát. Azon nem csodálkoztunk, hogy nem akarnak bennünket beengedni a buszpályaudvarra, Prágában és Pozsonyban sem. Az illetékes hatóság a menetrendünket sem akarta jóváhagyni, azt kérték tőlünk, hogy hajnali három és négy óra között indítsuk a járatokat. Ezt természetesen elutasítottuk, de a jogi vita, sajnos még mindig tart. Addig, amíg ezek a kérdések nem rendeződnek, csoportos utazásnak nevezzük járatainkat, ezt pedig senki sem akadályozhatja meg. • Mi az a többlet, amivel az utasokat megnyerik.? - Szimbólikusan egy koronával olcsóbbak vagyunk az eddigi járatnál. Egy út 131 koronába, a menettéri jegy 255 koronába kerül. Viszont teljesen új, légkondicionált autóbuszaink maximális kényelmet nyújtanak, az utasok videoműsort nézhetnek, kávét vagy teát, és egy metrójegyet is kapnak ingyen. A buszban büfé is van, frissítőről is gondoskodunk. • Hol és mikor vásárolhatnak jegyet az érdeklődők? - Már tíz nappal az utazás előtt jelentkezhetnek a Čedok irodáiban, Dunaszerdahelyen és Komáromban is. A busz, vasárnap kivételével, naponta közlekedik. Reggel 5.30-kor indul a pozsonyi Zupkatérről és 9.40-kor érkezik Prágába. Viszszafelé 16.40-kor indul és 20.50-korvan Pozsonyban. (tics) LAPSZÉLEN NAPJAINK Fel lehet-e vázolni több-kevesebb realitással társadalmunk mai arculatát? És mi történt a júniusi parlamenti választások óta eltelt több mint fél esztendőben, illetve a kereken egy hónapja elindított árlavina óta? Ha nem is felszínesen, de mélyebb tudományos elemzés nélkül azt lehet mondani, hogy a változások eddig három területet érintettek: az első a törvényhozói-kormányzati, a második a „középgazdasági", a harmadik pedig a közhangulati szféra. Nem titok, hogy ez utóbbi nagyrészt az első kettő következménye... A parlamenti-kormányzati színteret olyanfajta élénkség jellemzi, mint a nézőteret nem sokkal a függöny felhúzása után, egy érdekfeszítőnek ígérkező darab első párbeszédei után. Egyes szereplők már a rivaldafényben, mások még a kulisszák mögött vannak. Magyarán: ki-ki a helyén van, a szöveget mindenki megtanulta és szilárd meggyőződése, hogy a világot jelentő deszkákon majd emberi jellemeket ábrázol és érzelmeket tolmácsol. Ha tud. Mert a nézőtéren figyelő sokaságot nem lehet félrevezetni, elvégre az egyszerű halandónak jobbára a génjeiben vannak az ősi tapasztalatok a játékról és az életről. Mindarról, amit a valóságként, azaz az emberek vágyaiként, igényeiként, gondjaiként, örömeiként, vagy éppenséggel feszült várakozásaiként szoktunk emlegetni. Ha úgy tetszik, hát esélyegyenlőségként is, ami napjaink egyik legsűrűbben használt kifejezése, a demokrácia kulcsszava, alapfeltétele és igazságérzetünkből fakadó kívánalma lett. Napjaink valósága láttán önkéntelenül adódik hát a kérdés: vajon vannak-e, lehetnek-e esélyegyenlőséggel megmért igazságok ama történelmi kísérlet idején, amelyben a próbatétel legfőbb tétje a több évtizedes kommunista diktatúrából a működőképes demokráciába való békés átmenet?! Éspedig úgy, hogy mindenkinek tápláló földje és kellemes otthona legyen széles e haza. Hasonlóan fontos kérdés, hogy a megrendült, sót, már-már összeomlott gazdaságra vajon építhető-e összeütközés nélkül társadalmi demokrácia? S végül - de távolról sem utolsósorban - kivirágozhat-e ebből, a társadalmi változások ütemével lépést tartva, az esélyegyenlőségen épülő gazdaság? Már a közeljövőre körvonalazódó jóléti állam és társadalmi demokrácia. Súlyos és kockázatos napjainknak ez a közös leckéje. Gondolom, bővebb részletezés helyett, elég ha „csak" tételesen sorolom: hónapokkal a parlamenti, illetve az őszi helyhatósági választások után is éles belpolitikai csatározásoknak vagyunk tanúi, s ebben az etikai kódexet nem mindig tisztelő politikai harcban fogalmazódnak meg a lakosság vágyát kifejező gazdasági ígéretek; a szociális, az oktatás- és egészségügyi; a környezetvédelmi vagy éppenséggel a nemzeti kisebbségek esélyegyenlőségét biztosító programok megvalósításának módozatai. Mindeközben egyre inkább felgyorsulni látszik az infláció, de az égiek sem a legkegyesebbek hozzánk, hiszen a nyári aszály után száraz telet küldtek tájainkra. Nem kegyes Szaddam, aki kiprovokálta az öböl-háborút; nem kegyes a Szovjetunió, mert ősszel - belső nehézségeire hivatkozva - ha röviden is, de hozzányúlt a kőolajvezeték csapjához, mostanában pedig a Baltikumban vált bizonytalanná a helyzet. Természetesen, az emberek zömében akad annyi realitásérzék, hogy a többség megértse: januárban akarva-akaratlanul el kellett kezdeni a sokáig halogatott és a vásárlóerőt megcsapoló lépéseket, amelyekkel felszámolják a fogyasztói árakban korábban megjelent állami támogatásokat. Nincsen ebben semmi kivetni való; a jelen helyzetben bármilyen pártkoalíció kormányozna, meg kellene tennie. Más, a hétköznapjainkat érintő kérdés, hogy a lakosság korábbi életszínvonala - átmenetileg - nem tartható. A dilemma „csupán" az, hogy a szükséges, esetenként szinte amputáció súlyosságú beavatkozások hol és hogyan járnak a legkisebb fájdalommal. Ez az összgazdaság számára éppúgy problematikus, mint ahogy valamennyi család magánköltségvetését is veszélyezteti. A működőképes piacgazdaság feltételeinek megteremtéséért indított árharc nagy felelősséggel jár. A hajdanán oly sokat ragozott reális szocializmus helyett, immáron a reális jólétért folyik a csata. Ez napjainkban is, hosszabb távon is valódi önmérsékletet kíván. A nekirugaszkodás sikere mindannyiunké - ám az esetleges kudarc is közös. MIKLÓSI PÉTÉR